Szolnok Megyei Néplap, 1977. július (28. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-24 / 173. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. július 24. HÉTFŐ: Andreotti olasz kormányfő Rómába érkezett - lan Smith bejelentette, hogy Rhodesiában augusztus 31-én választásokat rendeznek. KEDD: Leonyid Brezsnyev a Krímben fogadta Erich Honeckert. SZERDA: A Biztonsági Tanács egyhangú döntéssel javasolta az ENSZ-közgyűlésnek, hogy vegye fel Vietnamot tagjai sorába. - Pekingben falragaszok Teng Hsziao-ping rehabilitáló! adták hírül. CSÜTÖRTÖK: Újabb pekingi tacepaők szerint a „négyek bandáját” kizárták a kommunista pártból. - Súlyos fegyveres összecsapás volt az egyiptomi-libiai határon. PÉNTEK: Földcsuszamlásszerű vereséget szenvedett a Sri Lanka-! választásokon Bandaranaike asszony pártja. SZOMBAT: Owen brit külügyminiszter Washigtonban Rhodesia sorsáról tárgyal. Újabb egyiptomi támadás Líbia ellen A héten fegyveres összetűzéshez vezetett Egyiptom és Líbia korábbi keletű politikai szembenállása: az egyébként egymásnak ellentmondó kaióri és tripoli jelentések egyben megegyeztek, nevezetesen abban, hogy lőttek egymásra egyiptomi és líbiai katonák, hogy harckocsik vonultak fel itt és ott, s hogy légiharcokra is sor, került. Kairó és Tripoli vezetői a 70-es évek elején szoros baráti kapcsolatban állottak egymással, még államszövetséget is meghirdettek a két ország és Szíria egyesítésére. Líbia a maga tekintélyes olajjövedelméből nagy összegű segélyt folyósított Egyiptomnak. Sok tízezer egyiptomi talált munkát a gyéren lakott, de nagyszabású iparosítási programot folytató Líbiában. Szadat és Kadhafi között a viszony akkor kezdett romlani, amikor az egyiptomi elnök Kissinger amerikai külügyminiszter szavára hallgatva belement „a kis lépések taktikájába” és fokról fokra feladta Izraellal szembeni harcos magatartását, az ország kapuit pedig megnyitotta a külföldi, főleg az amerikai tőke előtt. Az Egyesült Államok befolyásának egyiptomi növekedésével, a szovjet—egyiptomi viszony romlásával egyenes arányban vált mind barátságtalanabbá a kapcsolat Egyiptom és Líbia, Szadat és Kadhafi között is. A súlyos belső gondokkal, az inflációval, munkanélküliséggel, nyomorral küszködő kairói kormányzatot mostanában fanatikus mohamme- dán csoportok is támadják. Az egyiptomi propaganda Líbiát vádolta e „felforgatók” támogatásával. A közel-keleti helyzet és a mostani fegyveres összetűzés között ott lehet az összefüggés, hogy az imperializmusnak és kiszolgálóinak éppen most vált fontossá az arab világ egységének szétzilálása, nehogy az előbb- utóbb mégis csak elkezdődő tárgyalási szakaszban az arab országok közös fellépéssel álljanak például « palesztinok oldalára. Fordítva: ez az összefüggés magyarázza Arafatnak, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet vezetőjének Kairó és Tripoli közötti közvetítési tevékenységét. A palesztinoknak szükségük van mind az egyiptomiak, mind a lí- biaik támogatására! bosszúból... A Carter-kor- mányzat már nem kockáztatta tekintélyét egy újabb vétóval. A Vietnami Szocialista Köztársaság jogát arra, hogy az ENSZ tagja legyen, ki merné ma már vitatni? A győzelem után, Észak és Dél egyesítése után egy 50 milliós ország formálódott Dél- kelet-Ázsiában, amely nemcsak Indokínában, hanem az egész térségben, sőt az egész világban jogosan vívott ki magának elismerést. Majdnem száz országgal van már diplomáciai kapcsolata. A világbéke fenntartásához — ami pedig az ENSZ fő célja — a Vietnami Szocialista Köztársaság nagy mértékben hozzájárulhat. Jellemző, hogy a Biztonsági Tanács nem szavazott, hanem a tagállamok képviselői egyöntetűen megállapodtak abban, hogy kimondják a „konszenzust”, a teljes egyetértést. Amiből most HAVANNA Fidel Castro a svéd televízió által Kuba történelméről készített, és a kubai televízióban most bemutatott filmben elhangzó nyilatkozatában kijelentette, ilhogy az Egyesült Államok latinamerikai politikája változatlanul a földrész haladó társadalmi folyamatainak megtorpedózását vagy lefékezését célozza. A kubai vezető példaként a chilei államcsínyt, a Perura gyakorolt amerikai gazdasági nyomást említette, valamint azt, hogy a CIA terrorista osztagokat képez ki és pénzel Argentínában. MOSZKVA Sikerrel teljesítik a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójára tett vállalásaikat a szovjet olajbányászat dolgozói. A moszkvai lapok jelentése szerint a nyugat-szibériai Szamot- lor tó környékén a világ egyik leggazdagabb olajlelőhelyén dolgozó brigádok eddig 2 millió tonnával teljesítették túl a tervet, és most vállalták, hogy a jubileumi év végéig 3,5 millió tonna olajat adnak terven felül a szovjet népgazdaságnak. COLOMBO Pénteken letette a hivatali esküt Dzsajevardene, Sri Lanka új miniszterelnöke. Az új korrtiányfő Egyesült Nemzeti Pártja a végleges hivatalos adatok szerint a csütörtöki választásokon 139 mandátumhoz jutott. A hét évig uralmon volt Bandaranaike asszony vezette Szabadság Párt mindössze nyolc képviselői helyet szerzett PROSPECT Az egyesült államokbeli Prospectben (Connencticut szövetségi állam) tegnap kora reggel letartóztatták az utóbbi évek legkegyetlenebb tömeggyilkosságának elkövetőjét. A 27 éves fiatalember bestiális kegyetlenséggel megölte fogadott testvérének feleségét és hét gyermekét, valmint unokahúgukat, míg bátyja éjszakai műszakban dolgozott. Gaztette elkövetése után áldozataira gyújtotta a házat. A többszörösen büntetett előéletű férfit kilencszeres gyilkosság elkövetésének vádjával vették őrizetbe. Tegnap reggel újabb egyiptomi támadás érte Líbia területét - jelentette ai ARNA líbiai hírügynökség. A jelentés szerint az egyiptomi légierő gépei a reggeli órákban két ízben is bombázták a határtól mintegy 130 kilométerre levő tengerparti Tobruk városát. A líbiai légvédelmi egységek ellencsapást mértek az egyiptomi repülőgépekre, s négyet lelőttek közülük. A többiek bombaterhük leszó- rása nélkül visszafordultak. A líbiai hírügynökségnek az újabb egyiptomi légitámadásról és veszteségekről közölt jelentését röviddel később egy egyiptomi katonai szóvivő kategorikusan cáfolta. Az ARNA hírügynökség mély sajnálkozását fejezte ki az egyiptomi—líbiai fegyveres harcok miatt, de hangoztatta, hogy az eseményekért a felelősség teljes egészében Kairót terheli. Az egyre súlyosbodó válság előzményeit ismertetve, egy líbiai katonai szóvivő elmondta, hogy egyiptomi egységek több hónappal ezelőtt állásokat alakítottak ki líbiai területen s az elmúlt hónapban támadást intéztek öt líbiai rendőrposzt ellen, s elraboltak tíz rendőrt. Megtorlásul a líbiai határAdolfo Suarez miniszterelnök pénteken este kétórás tanácskozást folytatott Felipe Gonzalezzel, a Spanyol Szocialista Munkáspárt főtitkárával a Minisztertanács ülésen megvitatásra kerülő kérdésekről. A Szocialista Párt főtitkára, akit az ellenzék vezérének tekintenek, közölte, hogy támogatja a kormány várható döntését 'árról, hogy hivatalosan is kgri Spanyol- ország felvételét az európai gazdasági közösségbe. Megerősítette azokat az értesüléseket is, amelyek szerint bizonyos körök az elmúlt napokban erős nyomást gyakoroltak a kormányra a tervePénteken elutazott az ENSZ székhelyéről Kurt Waldheim, a világszervezet főtitkára. Waldheim ma érkezik Pe- kingbe, augusztus 2-ig tarőregységek július 16-án ellenakcióba léptek, s foglyul ejtettek 11 egyiptomi katonát. A líbiai szóvivő az elmúlt két nap eseményeit ismertetve megismételte azt a korábbi jelentést, amely szerint a második, pénteken lezajlott egyiptomi támadás során a líbiaiak megsemmisítettek egy egyiptomi páncélos és gyalogsági dandárt. Az ARNA líbiai hírügynökség szombaton magyar idő szerint 16.00 órakor kiadott jelentésében a hivatalos líbiai szóvivőt idézve közölte: az egyiptomi légierő nagyszabású támadást hajt végre öt líbiai város — Tobruk, Al-Bard,i, Dzsagbub, Muszaed és Al-Kufra — fontos polgári célpontjai ellen és szárazföldi támadást készít elő Iíbia ellen. A szóvivő hozzáfűzte, hogy ha az egyiptomi agresszió folytatódik, a líbiai haderők megtorló akciót fognak végrehajtani, és „mélyen behatolnak Egyiptom területére”. A líbiai hírügynökség jelezte, hogy a líbiai légvédelem egy újabb egyiptomi támadó gép megsemmisítésével az egyiptomiak veszteséglistáját ötre emelte. Az egyiptomi katonai szóvivő Kairóban cáfolta a Tobruk és Al-Kufra elleni szombati légitámadás hírét. Tagadta az egyiptomi gépek lelövését is. zett adóreform intézkedések miatt. A kommunista vezetők is kedvezően nyilatkoztak a trónbeszédről. Dolores Ibárruri, az SKP elnöke kijelentette : „tapsoltam, mert néhány dolog tetszett, amit mondott.” Santiago Carrillo a párt főtitkára pozitívnak és jónak minősítette a beszédet, „a király néhány olyan általános eszmét fejtett ki, amellyel a parlament többsé-.. ge egyetért. A probléma most az, hogy amikor ezeket a gyakorlatba kell átültetni már előfordulhatnak nézet- különbségek” — mondotta, majd hozzáfűzte, hogy udvariasságból tapsolt. tó hivatalos látogatásra. A főtitkár a kínai fővárosban Huang Hua külügyminiszterrel folytat tárgyalásokat. Massachusetts amerikai szövetségi állam, kormányzójának aláírásával, proklamáclót hozott nyilvánosságra, amely visszavonja a „megbélyegzést és a szégyent” Sacco és Vanzetti nevéről, akiket — mint ismeretes — hamis vádak alapján — az erősödő munkás- mozgalommal szembeni harc Jegyében az amerikai reakció nyomására 1927. augusztus 23-án kivégeztek. Ezzel a proklamációval a bostoni hatóságok, ötven évvel a felháborító tett után, beismerik, hogy a két munkásvezető elleni ítéletük törvénytelen volt. Képünkön: a két olasz származású munkás 1927-ben (Telefotó —KS) Negyedszer már nem merte,’ nem tudta, nem akarta felemelni kezét az USA képviselője a Biztonsági Tanácsban, hogy a szavazáskor megvétózza a Vietnami Szocialista Köztársaságnak az ENSZ tagjai közé való felvételét — pontosabban még nem a felvételét, csak a javaslatot, amely a közgyűlés elé kerül majd... Háromszor már útját állta az USA ennek, nem öregbítve ezzel tekintélyét. Volt abban valami a vietnami vereség miatti keserűségből, a kicsinyes már az USA sem kívánta kivonni magát. Persze, nem elég az, hogy Amerika már nem akadályozta meg a szocialista Vietnam ENSZ-tagságát. További és még fontosabb kötelezettsége, hogy hozzájáruljon — a nixoni ígéret szerint — a háborús sebek begyógyítá- sához, a háborús károk jóvátételéhez. Az igazságtalan és embertelen agresszió során amerikai bombák okozták azokat. Pálfy József Suarez az ellenzék vezérével tárgyalt Kommunista vezetők nyilatkozata Waldheim ma érkezik Pekingbe FENYKEPEZOGEPPEL LENGYELORSZÁGBAN Q A kárcsak Budapest, Varsó is vizparti város, a Visztula osztja két részre. A történelmi városrészek ott is a folyóparti dombokra épültek. Varsó egyike azoknak a városoknak, amelyek a legtöbbet szenvedtek a II. világháború alatt. A város lélekszáma már 1939-ben elérte az 1,3 milliót — ma sem sokkal több. A náci barbarizmus pusztítása szinte hihetetlen méreteket öltött. A megszállók a varsóiak felkelését megtörték, és több, mint kétszázezer ember halt hősi halált az egyenlőtlen küzdelemben. A nácik módszeresen akarták eltörölni Varsót a föld színéről. A lakosságot kitelepítették, az óvárost teljes egészében megsemmisítették, a város többi részét 90 százalékban pusztították el. Méltán büszkék a varsóiak újjáépített fővárosukra, az óváros alig harmincéves, de 'eredeti stiliusban felépített „öreg" házaira, A most újjáépülő királyi palota az óváros szélén. Néhány lépés a téren át, s az út a modern nagyvárosból a középkort idéző házak közé vezet Hangulatos utcácska az óvárosban Lengyel specialitás. Világító házszámtáblák még az új épületeken Is Fent a mészárszék cégéret alatta pedig dlsco-klubba csalogató tábla Á modern Varsó Rákóczi útja, a Mar- szalkowska, a bevásárló központtal Kép és szöveg: Hájos László