Szolnok Megyei Néplap, 1977. július (28. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-20 / 169. szám

Ára: 80 fillér SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Hétmillióval többet Munkaverseny a SZIM karcagi gépgyárában A Szerszámipari Művek karcagi gépgyárában idén a tervezett kilencvenmillió forintos termelési érték túlteljesí­tését határozták el a gyár munkásai. A terv túlteljesítése reális cél, ezt bizonyítják az eltelt félév eredményei is. Jú­nius végéig a termelés értéke csaknem 52 millió forint volt. Pályakezdők gondjai Megkérdeztek 9000 pálya­kezdő fiatalt: milyenek vol­tak az első hetek, hónapok az első munkahelyeken? Részletek a kitöltött kérdő­ívekből, a személyes inter­júkból: „A munkahelyemre engem nem vezettek be, magam mu­tatkoztam be mindenkinek. Életem legkellemetlenebb percei voltak ezek ...” „Nem szívesen gond,ölök vissza a fogadtatásra. Az ember az iskolapadban még hisz ab­ban, amire tanították... Nem fogadtak valami szívesen. Szinte szégyellnem kellett, hogy érettségiztem, mert munkatársaim nagy része az általános iskolát sem fejez­te be.” Megkérdezték 74 vállalat igazgatóját és KlSZ-bizottsá- gát, véleményt kértek a me­gyei és a városi tanácsok munkaügyi osztályaitól és a minisztériumoktól: milyenek a pályakezdés feltételei? „Biztosítani kívánjuk, hogy a fiatalokat az első találko­záskor kedvező hatás érje. Filmvetítéssel egybekötött gyárlátogatásokat szerve­zünk ...” „Megteremtjük a feltéte­leit annak, hogy a fiatalok egyéniségüknek megfelelő nunkakörbe kerüljenek.” Ál­talános tapasztalat, hogy részletesebben csak a felső­fokú végzettséggel rendelke­ző szakembereket tájékoz­tatják. A szakmunkásokat, a betanított és a segédmunká­sokat nagy érdeklődéssel vár­ják a munkahelyek, de a fel­vétel után többnyire kö­zönnyel és érdektelenséggel kezelik őket. Vanak persze kivételek. Például a Magyar Vagon- és Gépgyár, ahol va­lóban szervezettnek tekinthe­tő a munkábalépők fogadása és tájékoztatása, tekintet nélkül arra, hogy az illető diplomával, szakmunkás ok­levéllel vagy anélkül jelent­kezik. Jónéhány elemzésből le­vonható következtetés, hogy a pályakezdők többsége nem az állandóan emelkedő fizetésben látja a munkahe­lyi, a szakmai karrier mér­céjét. Legtöbbjük a munka­teljesítményt, a szakmai ran­got, a munkatársak barátsá­gát, a vezetők bizalmát je­löli meg az érvényesülést biztosító tényezőként. Jó len­ne ezt mindenütt tudomásul venni. Milyen a pályakezdők mun­kahelyi közérzete? Az alap­motívum : a fiatal korral szükségképpen együttjáró bi­zonyos fokú türelmetlenség, nyugtalanság és kritikai szél­iem. Nem mindegy azonban, hogy miért nyugtalankodnak, hogy miért emelik fel a sza­vukat. A vezetők szerint többnyire a bérproblémák miatt, aztán a munkafelté­telek, illetve a a közvetlen vezető ellenszenves stílusa, magatartása miatt. A fiata­lok másként látják a dol­got: elsősorban a munkával, illetve a munkaköri beosz­tással kapcsolatos problé­mák izgatják őket, aztán a lakáshiány és csak ezekután következnek a bérpanaszok. Nagyjából így összegezhe­tő a fiatalok és a munkálta­tók véleménye a pályakez­désről, s az itt vázolt véle­ménykülönbségekben lehet részben megtalálni a választ arra a kérdésre, hogy vajon miért küzdelmes nálunk a kezdők helyzete, sorsa? A vizsgálódások persze csak áb­rázolhatják, illusztrálhatják ezt a társadalmi gondot. Meg­oldása azokra tartozik, akik­től közvetlenül függ a pá­lyakezdők boldogulása. K. S. Ahhoz, hogy az eredmé­nyek ily módon alakuljanak, hozzájárult a gyárbán dol­gozó 28 szocialista brigád, hiszen e kollektívák csatla­koztak a csepeli munkások felhívása nyomán ország­szerte kibontakozó szocia­lista munkaverseny-mozga- lomhoz. Vállalásaikban 5—7 szá­zalékos többlettermelés el­érését tűzték ki célul, mely az év végéig csaknem hét­millió forinttal növeli agyár 90 millió forintos tervét. A SZIM karcagi gépgyára ta­valy kezdte meg az Ikarusz, a Rába, a Csepel és más gépjárművekhez szükséges LAZÁR GYÖRGY FOGADTA A KUVAITI KERESKEDELEM- ÉS IPARUGYI MINISZTERT Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke tegnap hivata­lában fogadta Abel-Vahab Juszef Al-Nifiszi kuvaiti ke­reskedelem és iparügyi mi­nisztert. A szívélyes légkörű találkozón részt vett Bíró Jó­zsef külkereskedelmi minisz­ter és Szigeti Károly, hazánk kuvaiti nagykövete. FOCK JENŐ LÁTOGATÁSA BORSOD MEGYÉBEN Fock Jenő, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagja két­napos látogatást tett Borsod­ban. Hétfőn Miskolcon, a me­gyei pártbizottság székházá­ban Bodnár Ferenc, első tit­kár fogadta és tájékoztatta Borsod politikai, gazdasági társadalmi életéről. Ezt kö­vetően Fock Jenő megtekin­tette Miskolc városrészeit, köztük az új avasi és belvá­rosi lakótelepet, a látogatás Kazincbarcikán folytatódott. Fock Jenő ott a Borsodi Ve­gyi Kombinátot kereste fel. ' Tegnap Fock Jenő a Hejő- c sabai Cementgyárat, majd pedig a Lenin Kohászati Mű­veket kereste fel. A Politikai Bizottság tagja megtekintette közúti fékszerelvények gyár­tását. Az idei év legnagyobb feladata a fékszerelvények gyorsított ütemben való át­vétele. Ez azt jelenti, hogy a karcagi gépgyár olyan tí­pusok gyártását kezdi meg a második félévben, melyek az V. ötéves terv ütemezése alapján csak 1978—79-ben szerepelnének a gépgyár ter­mékei sorában. A közúti fékszerelvények gyártásá­ból származó tizenhétmillió forintos bevétel ilymódon a jövő évben már eléri a 48 milliót. A szocialista brigádok vál­lalásai is jórészt e feladat köré csoportosulnak. Az a negyedik ötéves terv egyik jelentős kohászati beruházá­sával létrehozott nemesacél- hengerművet. A látogatás utolsó állomása Leninváros volt. A Tiszai Vegyi Kombi­nát az épülő tiszai hőerőmű, valamint a tiszai kőoalajfino­mító megtekintése után Fock Jenő szocialista brigádveze­tőkkel és tagokkal, szakszer­vezeti bizalmiakkal és alap­szervi párttitkárokkal folyta­tott eszmecserét. ELUTAZOTT AZ NSZK PÉNZÜGYMINISZTERE Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottsága titkára tegnap délelőtt fogadta Hans Apelt, a Német Szövetségi Köztársaság kormányának hazánkban tartózkodó pénz­ügyminiszterét. A szívélyes légkörű találkozón vélemény­cserét folytattak a Magyar Népköztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság kap­csolatainak időszerű kérdé­seiről. aranykoszorús Komarov szo­cialista brigád, amelynek tagjai jórészt fiatal műsza­kiak — a közelmúltban pél­dául egy, a fékszerelvények tömeggyártásához kapcso­lódó újítást dolgozott ki. A másik gyártól átvett techno­lógia módosítása mintegy 200 ezer forintos hasznot eredményez. A brigádok változatlanul a munkaidő minél teljesebb kihasználására törekednek, havonkénti munkateljesít­ményük meghaladja a 100 százalékot. Gyorsan üzem­be helyezték az új gépeket, az elromlott berendezéseket azonnal kijavítják. Egy gyár munkáját leg­jobban a termékek minősé­ge fémjelzi. Ennek tudatá­ban a szocialista brigádok egyik legfontosabb felada­tuknak a selejtmentes mun­kát tekintik. Hans Apelt, az NSZK pénz­ügyminiszterét tegnap fogad­ta Bíró József külkereskedel­mi miniszter. Ugyancsak a nap folyamán Tímár Mátyás­nál a Magyar Nemzeti Bank elnökénél is látogatást tett az NSZK-beli miniszter, aki­vel a két ország közötti gaz­dasági kapcsolatokról és nemzetközi pénzügyi kérdé­sekről tárgyaltak. Az NSZK pénzügyminisztere, aki kül­döttség élén július 17-től 19- ig tartózkodott hazánkban, a hivatalos tárgyalások befe­jeztével tegnap elutazott Bu- depestről. OLASZORSZÁG ELSŐ BUDAPESTI IRODÁJA Tegnap hazánkba érkezett Ciro de Martino, a Banco di Sicilia Róma pénzintézetének elnöke. Az olasz bankelnök holnap ünnepélyes keretek között megnyitja Olaszor­szág első képviseleti irodáját Budapesten. A Banco di Si­cilia Róma az egyik legrégeb­Egy gombnyomás, és a lángvágó automata könnyedén szabdalja a vastag acélidomokat. A MEZŐGÉP szolnoki gyárában 6000 tonna acél felhasználásával, csaknem 100 millió forint értékben gyártanak a níe’zőgazdasági nagyüzemek részére sertés- és szarvasmarhatelepek épületeihez acélvázszerkezeteket A Gáztechnikái Kutató- és Vizsgáló Állomás az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt egyik kutató, fejlesztő és vizs­gáló intézménye. Feladata a többi között a gáztüzelö be- rendzések hatósági engedélyezéséhez szükséges szakértői vizsgálat is. Képünkön: számítógépes vizsgáló berendezés ellenőrzi a gáztűzhely működését Vb ülés Jászberényben Napirenden: az egészségügy Javult az üzemegészségügyi ellátás a város munkahe­lyein, kedvezőbbek a felté­telek a foglalkozási megbe­tegedések gyógykezelésére — állapította meg többek kö­zött tegnapi ülésén a jász­berényi Városi Tanács Vég­rehajtó Bizottsága. A Hűtőgépgyárban két fő­foglalkozású üzemorvos és egy részfoglalkozású orvos látja el a rendelést, a gon­dozást, az előzetes és idő­szakos orvosi vizsgálatokat. Van nőgyógyász szakorvos is a gyárban, az ő feladata a terhestanácsadás, a család- és nővédelem is, A gyár fenntartásában levő üzemorvosi rendelőt 3 évvel ezelőtt bővítették, felújítot­ták. Az alapterülete megkét- szereződöttí, korszerű vizs­gáló és gyógyító berendezé­seket, műszereket kapott. Az egészségnevelési mun­kában a Vöröskereszt és a nőbizottság mellett az üzem­egészségügyi szolgálat is részt vesz. Eredmény: csökkent a foglalkozási megbetegedések és az üzemi balesetek száma. A gyárban nyilvántartott rehabilitációs munkahelye­ket az üzemorvosok javas­ín olasz bank, melynek 284 fiókintézete van hazájában. A képviseleti iroda feladata a két ország közötti pénzügyi, gazdasági, kereskedelmi kap­csolatok bővítésének elősegí­tése. EGY MONDATBAN — Törökszentmiklóson a Tavasz úton még ebben az évben elkezdik újabb két 36 lakásos OTP társasház építé­sét. — Tegnap Tószegen a Pe­tőfi Termelőszövetkezetben befejezték a kenyérgabona aratását. — Dr. Bíró József külke­reskedelmi miniszter tegnap hivatalában fogadta a Dow Chemical amerikai vállalat küldöttségét és tárgyalásokat folytatott C. B. Branch-csal, a vegyipari nagyvállalat igazgató tanácsának élőkével. — A mongol forradalmi harcosok veteránjai szövet­ségének meghívására Ulan-' Bátorba utazott a Magyar Partizánszövetség küldöttségé Fehér Lajos elnök vezetésé­vel, lata alapján töltik be. A két üzemorvos táppénzbe vételi joggal rendelkezik. Közvetlenül a gyár fenntar­tásában munkapszichológiai labor is segíti az üzemorvo­sok munkáját. Az Aprítógépgyárban rész­foglalkozású orvos napi 3 órás rendelést tart. Az üzem­egészségügyi ellátás mellett az orvos végzi a munkaal­kalmassági és az időszakos szűrővizsgálatokat, valamint a gondozást. Részt vesz a munkahelyi szemléken, rend­szeresen ellenőrzi az egész­ségre ártalmas munkahelye­ket. A műszeripari, a cipőipari, a ruházati szövetkezetek és a Jászapáti Építőipari Szö­vetkezet részére összevontan napi 1 órábart van üzemor­vosi rendelés. Az üzemegészségügyi mun­ka további javítása érdeké­ben az ülésen a megyei ta­nács vb egészségügyi és szo­ciálpolitikai osztályának kép­viselője javasolta: rendsze­resítsenek az Aprítógépgyár­ban is főfoglalkozású üzem­orvosi állást, a középtávú tervidőszakban pedig a Hű­tőgépgyárban szervezzenek egy újabb főfoglalkozású or­vosi állást. A vb határozatba foglalta: tovább kell javítani az üzem­egészségügyi munka színvo­nalát, szorosabb együttmű­ködést kialakítani az üzem- egészségügy, a Közegészség­ügyi-Járványügyi Szolgálat és a vállalatok között Jász­berényben. — illés — Bővült az épftőanyagipari termelés Az építőipari üzennek, bá­nyák az első félévben — az ÉVM gyorsjelentése szerint — 4,7 százalékkal több ter­méket szállítottak az építők­nek, mint a múlt év azonos időszakában. Elsősorban az ÉVM-vállalatok és a szö­vetkezetek bővítették terme­lésüket. A jubileumi ver­senyben a Tégla- és Cserép­ipari Tröszt üzemeinek dol­gozói az év első hat hónap­jában mintegy 40 millió tég­lával és Kőszivacs-lappal több falazóanyagot gyártottak, mint egy évvei ezelőtt,

Next

/
Thumbnails
Contents