Szolnok Megyei Néplap, 1977. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-07 / 132. szám

1977. június 7. SZOLNOK MEGYEf NÉPLAP 5 Varga Géza rendezésében a héten bemutatója volt a rádió Világszínházána^. Sha­kespeare Hamletját új felfo­gásban és merész szereposz­tásban hallottuk. A címsze­replő Tordy Géza volt. Köze­linek, mai értelemben is ért­hető embernek formálta meg a zsarnokságot megdöntő, az igazságért felelősségtudattal küzdő dán királyfi személyét. A rádió 1964-ben mutatta be legutóbb a Hamletet. A mos­tanit sok fiatal színész, a ren­dező és dramaturg bátor együttműködése eredményez­te. Remélhetőleg sokak szép rádiós élménye volt ez a pén­teki bemutató. Sulyok Ha a Kettesben című rá­dióműsor összesen ezt az egy felejthetetlen órát adta vol­na eddig a hallgatónak, amit a mostani, mór csak ezért is el kellene ismerni. Arra vál­lalkozott Szilágyi János, hogy Sulyok Máriát, korunk szín­házművészetének nagy egyé­niségét mutassa be. A bemu­tatás az életút, a pálya törté­netéből állt, az embert hozta közei a hallgatóhoz. Sulyok Mária, élete hetvenedik évé­ben friss, erős és vonzó egyé­niség. Pedig nem egyszer mondta ki a beszélgetés so­rán: magánügy. Amiről szólt, amiről szívesen beszélt, az a munka, a hivatás. Sulyok Má­ria nem restellte: volt vidéki színésznő is, s nem tagadta, ott is a pálya tiszteletét, sok buktatóját élte, tanulta. Röviden A Válogatott perceink cím­mel havonta jelentkező mű­sor valóban válogatást ad az elmúlt hónap legkiemelke­dőbb műsoraiból. Aki csak teheti, hallgassa végig ezt a hónap első csütörtökjén je­lentkező összeállítást. A 87 perc rádióról, színház­ról, televízióról című műsor­ban, Lévai Béla jegyzetéből tudom, hogy a nyáron nem lesz „uborka” a rádióban. Gazdag a program, érdemes üdülésre is elvinni a rádiót, — az időről úgyse lehet biz­tosat tudni. Ugyanitt hangzott el meg­emlékezés a héten elhunyt Básti Lajosról, a kiváló szí­nészről, aki rádióból, tévéből valamennyiünk kedves isme­rőse volt. (SJ) (Fotó: T. F.) Tóparton Újabb hatmillió forint A közművelődési alap cél- támogatási keretéből újabb 6 millió 45 ezer forint kiutalá­sát engedélyezte az Országos Közművelődési Tanács el­nöksége. Az alap létesítése óta el­telt két évben a közművelő­dési beruházásokat mintegy 160 millió, az új módszerek alkalmazását csaknem 61 millió forinttal támogatta. A legutóbbi döntéskor főleg az üzemi és brigádklubok, a munkásszállások, művelődési otthonok, könyvtárak kor­szerű felszereléséhez nyújtott anyagi segítséget az OKT el­nöksége. Jóváhagyta többek között az Egészségügyi Mi­nisztérium által igényelt 660 ezer forint támogatást. Eb­ből a pénzből gyarapítják a kórházi könyvtárak állomá­nyát, audiovizuális eszközök­kel, hangszerekkel látják el a vakok, mozgássérültek fo­gyatékosok klubjait. A Ne­hézipari Minisztérium az ur- kúti mangánércmű, a répce- laki szénsavtermelő és más vállalat művelődési tevé­kenységének - fejlesztéséhez kapott pénzt. A Dunántúli Talajjavító és Talajvédelmi Vállalat Veszprémben, a Vegyipari Egyetemen augusztus 24—26. között rendezik meg a Magyar Gyógyszerészeti Társaság harmadik országos gyógy­munkásszállásaira rádiót, te­levíziót vásárol, a Tiszántúli Talajjavító pedig 30 szolgál­tatókocsit rendez be. Az OKT elnöksége egyetértett azzal is, hogy a budapesti, nagykőrösi, kalocsai, nyíregy­házi és más konzervgyárak az alapból nyújtott hozzájá­rulással audiovizuális eszkö­zöket vásároljanak, zenei részleget, könyvtárat létesít­senek. A szakszervezeti művelő­dési intézmények is részesül­tek az alapból. A nagybáto- nyi, a dorogi, a tatabányai, a rudabányai, az ormosbányai, a farkaslyuki bányászműve­lődési házak nyelvi labort, írás-, diavetítőt és más tech­nikai eszközöket vásárolhat­nak: saját pénzalapjaikat fél­millió forinttal egészítik ki. Nem csekély összeget juttat­tak a mezőgazdasági terme­lőszövetkezetek kulturális el­látásához. Az ásotthalmi szö­vetkezet például audiovizuá­lis eszközökkel szerelheti fel új művelődési otthonát, a töltéstavi szövetkezet pedig elavult berendezését korsze­rűsítheti az alapból kapott pénzzel. szerügyi szervezési konferen­ciáját, A veszprémi rende­zők a háromnapos tanácsko­zásra közel 300 kutatót és gyakorló gyógyszerészt vár­nak. Kedvezőek a mesterszakmunkás­képzés tapasztalatai A napokban fejeződ,nek be az első mesterszakmunkás­képző tanfolyamok, tíz szak­ma mintegy 400 résztvevőjé­vel. a Munkaügyi Miniszté­rium felmérése szerint a tanfolyamok szervezettsége, magas színvonala azt tükrö­zi. hogy a vállalatok gondo­san választották ki a részt­vevőket, s a szakmai, elmé­leti, valamint gyakorlati képzés kiváló oktatók irányí­tásával mindenütt a mester­szintnek megfelelően tör­tént. A gép-, a villamosipar, a papírgyártás, az építőipar és a mezőgazdaság területén 1976 utolsó negyedévében megkezdődött továbbképzés tapasztalatait hasznosítva a minisztériumban úgy ítélték meg, hogy a további évek­ben is csak fokozatosan nö­velhető azoknak a szakmák­nak a száma, amelyekben mesterfokozatot lehet elérni. A mesterszakmunkás-jelöltek elméleti és gyakorlati to­vábbképzése a szakma jelle­gétől függően 200—300 órás, s az állami mesterszakmun­kás vizsgabizottság előtt tett vizsgával zárul. Az eredmé­nyesen vizsgázók a mester­szakmunkás cím használatá­ra jogosító oklevelet kapnak, s a korábbinál magasabb szakképzettségi fokozatba kell őket sorolni. A továbbképzést az ágaza­ti minisztériumok továbbkép­zési központjai szervezik meg és irányítják. Ezek min­den évben meghirdetik szak­mánként az induló mester­szakmunkás tanfolyamokat, s felvilágosítást is adnak az érdeklődők számára. Országos gyógyszerügyi konferencia Feltétele-e a kritikának az objektív kívülállás, darabok­ra kell-e szednie az egész mű­vet, csak azért, hogy leleplez­ze és fölényes okoskodással kiszolgáltassa az egyes alko­tórészeket, a hatáskeltés kü­lönböző eszközeit? Ezek a kérdések iiesztettek rám a „Jeremy” című amerikai film nézése közben és zökkentet­tek ki néha a beleélés zavar­talan állapotából. Most már az első percben ezt súgja valami: vigyázz, itt most behúznak a csőbe, az­tán majd törölgetheted a sze­medet! Elhatároztam tehát, hogy ellenállok. Fölényes mosoly- lyal kihúzom magam a szé­ken, mi közöm nekem ehhez az egészhez? Mi újat mond­hat valaki egy olyan témáról, mint a szerelem? Ismerem — ki ne ismerné — a történetet: van egy fiú, találkozik egy lánnyal, jön a szerelem, a vé­gén már csak az a kérdés, mire dönt a rendezői önkény: boldogan kéz a kézben sétál­nak-e ki a képből, vagy könnyben úszva örökre el­válnak. Unottan legyintenek mind­erre, ha nem kellene már- már a zsebkendőért nyúlnom. Mert minden előítéletem el­lenére kedves, szép és na­gyon hatásos ez a film, Ar- thur Barron rendező alkotása. Nem akar ő újat mondani, nagyon is számít arra, hogy mindez már velünk is meg­történt. A nosztalgia itt js a kulcsszó, mely napjaink ame­rikai filmjeinek megfejtését adja. Ezekben valahogy min­den múlt időben történik, minden mondat rezignált só­hajjal végződik: „Bizony, így volt ez.” Ez ugyan kizárja a soha nem látott történet iz­galmát, de felidézi a régi, kel- lemes ízeket és feléleszti az elhallgatott, titkos fiókba zárt emlékeket. És persze a többi „kulcsszóhoz” hasonló­an ez sem minősít. Nem va­lamiféle eredendő értéket vagy silányságot jelez, hanem szükségszerű folyamatokat. Nem lehet tehát véletlen, hogy a kapcsolat és érzelem­szegény amerikai társada­lomból indult ez a nosztalgia, hullám'. Nyilván sokan ki­használják ezt és könnytől fátyolos képeken ömlesztik a „love-sztorik” áradatát. Csak­hogy ugyanebből a forrásból fakadnak. Bogdanowich, Cop. pola és- mások őszinte, szép filmjei is. Stílussá, sajátos kifejezési formává vált az amerikai filmben a nosztal­gia, ezért szövi át az emlé­kezés múlt ideje a „Jeremyt” is, annak ellenére, hogy a má­ban játszódik. Ezt a stílust alkalmazza hozzáértéssel és visszafogott érzelmességgel a film egész alkotógárdája. Arlhur Barron azzal köt le bennünket, hogy mindent tö­kéletesen megrendez. Azaz semmi nem tűnik megrende­zettnek. Alkalmazza a mai amerikai film jellegzetes stí­lusát, amit nem túl szeren­csésen „szuper- vagy hiper- realizmusnak” is szoktak ne­vezni. Természetes, kozmeti- kázatlan környezetbe helyezi a szereplőket, akiknek fésü­letlen párbeszédei a most szü­lető gondolatok illúzióját kel­tik. A leghétköznapibb ese­ménynek is egyszeri, behe- lyettesíthetetleh fontosságot tud adni. így lesz nekünk is hihető és fontos Jeremy nagy élménye: á szerelem. Ebben sem. történik vele semmi kü­lönös, amit bármelyikünk át ne élhetett volna, csak egy érzelmes-borongás kamasz­szerelem elvenedik meg. Találkozik a már említett nosztalgia és realizmus, eb­ből születik az a kedves hu­mor, ami átbillenti a filmet az elérzékenyülés kritikus pontjain. Ez a soha nem bántó hu­mor a film legnagyobb érté­ke. És az az őszinteség, amit a főszereplő Robby Bensőn játéka és az operatőr néhány reggeli frissességű szép képe biztosít. Bérezés László Á népművészet szellemében A Bács-Kiskun megyei Ta­nács és a kecskeméti Katona József Múzeum — a képző- és iparművészeti lektorátus­sal egyetértésben — másod­szor hirdetett sikeres pályá­zatot „A népművészet szelle­mében” című országos kép­ző- és iparművészeti kiállí­tásra. A pályázat célja, hogy elősegítse a magyar és a nemzetiségi népművészeti ér­tékek továbbélését, kibonta­kozását. A beérkezett műveket a képző- és iparművészeti lek­torátus zsűrije bírálta el. En­nek alapján az ország kü­lönböző területein élő 45 mű­vész több mint 100 alkotása került kiállításra. A művek fele grafika és festmény, a többi pedig szobor, kerámia, zománc-, ötvös- és textilmű. A nagyszabású, színvona­las tárlatot — amely augusz­tus 7-ig tekinthető meg — vasárnap nyitották meg a kecskeméti múzeumban. ILLÉS ENDRE: Z ÜTVÜS fl,« _: vány, szomorú férfi. Az egy­kedvű szomorúság úgy át­itatja, hogy ádámcsutkájá­nak is, jut belőle. Megha­jolva áll a boltjában, s ez a bolt olyan kicsi, akár egy liftfülke. Ha engedékeny vagyok: nem nagyobb, mint két liftfülke. A bolt köze­pén kerek üvegasztal. Há­rom falán üvegszekrények, a negyediken sötétkék bár­sonyfüggöny, mögötte a mű­hely. Ez az udvarból nyíló, ab­laktalan, földszinti bolt csu­pa sejtelmes ragyogás. Az üvegek mögött szinte léleg­zik a sok féldrágakő. Kar­kötőkbe, csüngőkbe, függők­be illesztve, póklábú ezüst­foglalatok szorításában a mélykék lazurkő, a rózsa­szín korall, a sárga boros­tyán. Külön bársonytáblán rózsakvarc és rózsatopáz. Egy függőről, melyben két mesterséges rubinkő csillog, az ötvös éppen ezt mondja: — Goutte de sang. Ami vércsöppet jelentene. De a szomorú ötvös bizal­matlan, nem hiszi, hogy a fiatal férfi, aki már percek óta forgatja a függőt, való­ban érti-e a finomságot, ezért költőien lefordítja: — Két fagyott vércsöpp. Hárman állunk a boltban. Mellettem a rubinköves fér­fi, zöld lódenkabátban. Előt­tem egy fiatal nő, majdnem olyan, mintha krétapapírra nyomott, nyugati képeslap­ból vágták volna ki, de a lapot előbb sok kéz megfor­gatta, talán kávé vagy ko­nyak is cseppent rá, addig- addig forgatta, míg végül kissé borzas lett. A prém­kucsmája is borzas, a fekete puha télikabátja is. — Parancsol? — fordul most az ötvös a fiatal nő­höz. Tömören kérdi, kerüli a felesleges szavakat. Tudja, hogy a nő kézitáskája so­vány erszényt rejteget. Rögtön igazolódik is. A borzas lány selyempa­pírba burkoA, vékony, ezüst férfi-cigarettatárcát emel ki kabátja zsebéből — név­napi vagy születésnapi ajándék lehet. — Monogramot szeretnék rá vésetni — mondja. — Holnapra meglesz —• bólint az ötvös. — Jaj, csak holnapra? — Előbb nem lehet. Nézik egymást. Közben a fiatal férfi is leplezetlen érdeklődéssel méregeti a fiatal nőt. — Tehát milyen betűkről van szó? — kérdi végül az ötvös. — Klausz János. — Szóval Ká és Jé. A lány zavartan hozzá­teszi : — Szolnok, Fő utca 12. Két felhúzott szemöldök csodálkozik: — Ezt is belevéssem? — Erre a címre kellene elküldeni. — Jó. Holnap feladom. De a borzas kis nő meg­inog. — Ne .. . talán mégse .. . Talán inkább a lakásomra küldje ... Elküldené? ... — kérdi kedves, kérlelő, feke­te lángú tekintettel. S köz­ben óvatosan ő is visszanéz a mellette álló férfira. Az ötvös papírért és ceru­záért nyúl. — Tehát hová küldjem? — Cserép utca 68. Har­madik emelet három. Az ötvös írja a címet. De a fiatal férfi is írja. Mind­annyiunk szeme láttára sze­mérmetlenül beírja a címet egy kicsi noteszbe. — Telefon? — kérdezi teljesen feleslegesen az öt­vös. — Harmincnyolc-hetven- kettő-harmincnyolc. Ez hi­vatali szám. Mindketten feljegyzik. A borzas kis nő otthagyja a cigarettatárcát, fizet és elmegy. A fiatal férfi gyor­san visszaadja az ötvösnek a rubinköves függőt. .,Majd holnap bejövök” — valami ilyesfélét mormol, és ő is elsiet. Még a kapualjban utolérheti a nőt. És ekkor a hátam mögött váratlanul megszólal egy érdes alt. — Na, ez is megvolt... Észre sem vettem, közben egy fekete bajszú tömzsi nő lépett be a boltba. Már jó ideje ott állhatott mögöt­tem. Most ránk hunyorít: — De én is megjegyez­tem a címet. Persze, azt a másikat: Szolnok, Fő utca 12. Szegény Klausz, igazán megérdemel egy figyelmez­tető lapot. Állok a kis ötvösboltban, és rám tör a felismerés, többé már nem hessenthe- tem el magamtól: egy isme­retlen Molnár Ferenc-vígjá- ték első felvonásába csep­pentem. Goutte de sang — a cigarettatárca — a két cím — a fiatal férfi notesze — az alt hang és a levele­zőlap — s a jelenet közép­pontjában a borzas kis nő és körülöttünk a kis ötvös­bolt: ez mind-mind hamisí­tatlan Molnár Ferenc. Mu­tatós, hatásos, de kissé el­porosodott dialógus. És a gyanúm szinte ujjon­gani kezd, amikor megtu­dom, hogy a fekete bajszú nő „a papa díszmagyarját” adta el nemrégiben az öt­vösnek, s ennek a díszma­gyarnak a féldrágakövei is itt ragyognak már a finom ezüst foglalatokban, és a fekete nő most az utolsó részletért jött. E ■■ zzel a díszmagyarral még igazibb Molnár Ferenc lett az amúgy is hiteles Molnár. A kis jelenet: hi­bátlan, hamis kék ametiszt, hibátlan csiszolás. És ami­nek itt tanúja voltam: tet­tenérés. Tetten értem az irodalom tudatot és jelle­met formáló hatását. Illés Endre Kossuth-dijas író a napokban volt 75 éves, ebből az alkalomból közöljük írását.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents