Szolnok Megyei Néplap, 1977. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-05 / 131. szám

1977. június 5. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 KITÜNTETETT PEDAGÓGUSOK A katedra varázsa A pedagógusokat, a felnövő nemzedékek nevelőit köszönti az ország. Azokat az áldozatkész óvónőket, tanítókat, tanárokat ünnepeljük, akiket a hivatástu­dat, a jövőért érzett felelősség indított el pályájukon és teszi értékessé mindennapi munkájukat, tartalmas­sá életüket. Az első évek Jakkel Imréné, a jászapá­ti Petőfi úti iskola nevelő­je. A gyermekgenerációk hamvassága űzi el a tőle az időt? Pedig már húsz éve tanít ebben az iskolában. Nem messzire az alma ma­tertől, a jászberényi Tanító­képzőtől. — Se gondja, se baja? — Ez is, az is. mikor mennyi. Most másodikban tanítok, nálunk elég sok a hátrányos helyzetű gyerek. S tudja, ezzel nem az ^al­sós” nevelők munkáját aka­rom a szaktanárok fölé emelni, de mégis úgy igaz, hogy a kezdet nagyon fon­tos. Döntő lehet. A mi irá­nyításunkkal ismerkedik a gyermek az iskolával, a rendszeres munkával. Nem mindegy hogyan. A kérdés hamar előkerül: szeretsz-e iskolába járni. Örülök, ha a gyermek boldogan igent mond. — Miért sok a hátrányos helyzetű tanuló az osztály­ban? — A szülői ház elmara­dottsága miatt, s az óvodai előképzés hiánya is nagyon érződik Sokat javultak az óvodáztatás lehetőségei ná­lunk is, de még mindig jobb lehetne. — Sikerül valahogy pótolni az óvoda hiányát? — Nehezen, de igen. Most is 196 órás iskolaelőkészítőt vezetek, ennek azért van eredménye. Persze az ellen­tét egyelőre feloldatlan: ép­pen azok a gyermekek ma­radnak el az óvodától, akik­nek legnagyobb szükségük volna rá. — Az oktatás lehetőségei milyenek? Szemléltető eszközökkel igen jól felszerelt a mi öreg iskolánk, csakhát a modern iskolaépület adottságai hiá­nyoznak. Jakkel Imréné munkáját az Oktatásügy kiváló dol­gozója kitüntetéssel ismer­ték el. Segít a község Amikor Muhari Béláné mint friss diplomás óvónő a jászalsószentgyörgyi óvo­dában elkezdett dolgozni, úgy érezte, soha nem fogja megszokni az Alföldet, visz- szahívják az Alpok nyúlvá­nyai szűkebb hazájába, Vas megyébe. Ráadásul a fel­adat sem volt egyszerű, ve­zető óvónőnek hívták. Azóta több mint két év­tized telt el. az első óvodá­sainak már iskoláskorú gyermekei vannak. Muhari­né most már jászalsószent- györgyinek vallja magát, oda köti minden, a munká­ja, a családja. A községben százszázalé­kos az óvodáztatás. — Nagy öröm számunkra — mondja — hogy minden gyereket fei tudunk venni az óvodába. Az épületet per­sze állandóan bővíteni kell, hisz szerencsére egyre több hároméves ..kopogtat be” hozzánk. A helybeli szövet­kezetek készségesen segíte­nek, s a kommunista szom­batokon szinte itt van az egész község, közösen épít­jük, szépítjük az óvodát. Az iskolába lépő gyermekek számára hallatlan előnyt je­lent, ha megelőzően jártak óvodába. Megtanítjuk őket az alapvető ismeretekre, szá­molnak. rajzolnak, énekel­nek, verset mondanak. El­sajátítják a közösségi élet normáit; az első osztály­ban tanító pedagógusnak van mire alapoznia. Az első évtizedben persze nem tud­tunk mindenkit felvenni, s ez mindig sok fejtörést oko­zott nekem, fájt a szívem a kívülrekedtekért. Mint já­rási felügyelő szeretném ha minden községben sikerülne megvalósítani a kicsik óvo­dáztatását. Muhari Béláné Kiváló óvónő kitüntetést kapott. A « ■« 99 jovo munkásaiért A pedagógus életében az nyújtja a legnagyobb siker­élményt, ha a diákja jól szerepel a tanulmányi ver­senyeken. s eredményesen tanul tovább. Ma már nin­csenek „zsákutcás” oktatási intézmények, mindenkinek megvan a lehetősége, hogy képességeinek megfelelő szakmát, hivatást tanuljon. Pintér Sándor, a szolnoki 605-ös számú Ipari Szak­munkásképző Intézet szak­rajz tanára sikeresnek érez­heti munkáját. Az intézet tanulói minden évben a legjobbak között szerepel­nek az országos szakmai* tanulmányi versenyeken, a volt diákok közül sokan mérnökök, pedagógusok let­tek. — A megye többi szak­munkásképző intézetében azt mondják, hogy könnyű a szolnokiaknak; korszerűek a tárgyi feltételek. — A korábbi években jog­gal panaszolhatták fel ezt, a 605-ös valóban jobbak vol­tak a tárgyi, s személyi fel­tételek. Mint a szakrajz me­gyei felügyelője két év óta gyakran megfordulok az ipa­ri szakmunkásképző intéze­tekben, s tapasztalataim sze­rint a különbségek egyre in­kább eltűnnek. Az idei ver­senyeken már nemcsak a mi diákjaink álltak dobogó­ra, hanem szinte minden más iskola tanulói „bele­szóltak” a sorrendbe. — Az egyes szakmákban még mindig gondot okoz a „beiskolázás” — Szerintem abból adó­dik, hogy sem a szülők, sem a diákok nem ismerik elég­gé a különböző szakmákat. A jövőben rendszeresebbé kell tenni a pályaválasztás előtt álló diákok látogatását a szakmunkásképző intéze­tekben. — Tizenhárom éve tanít a 605-ösben ... — Sohasem gondoltam ar­ra, hogy munkahelyet vál­toztassak, úgy érzem szük­ség van a munkámra. Pintér Sándort a MŰM Kiváló dolgozója kitünte­téssel jutalmazták. Korszerűen tanítani Ősszel, ha majd újra megszólal a csengő a túr- kevei Kossuth úti Általános Iskolában, Szőke Sándorné földrajz-történelem szakos tanár számára a huszadik tanév kezdetét jelzi. Pálya­futása alatt mindig ennek az iskolának csengőszavát hallotta. A Kossuth úton kezdett, ott vált tapasztalt nevelőnő nagy tudású ta­nárrá. — Nagyon szereti a tan­tárgyait. ezzel kezdte beszél­getésünket. Nos, mit lehet azon szeretni, hogy hol mi­lyen hegy van, melyik or­szágnak mennyi a szénter­melése?... — Kétségtelen, hogy a földrajzoktatásban előtérbe került a gazdaságföldrajz. Ez nagyon fontos, de sze­rencsére ez sem statisztikai adathalmaz. Sok függ a ne­velőtől, hiszen minden tan­tárgyat „lehet” unalmasan is tanítani. De én ezt elkép­zelni sem tudom: a föld­rajz nem lexikon, hanem óriási lehetőség az igaz ha- zafiságra, proletár-interna­cionalizmusra nevelésre. A tanárok panaszkodni szoktak az egyes tantárgyak tantervi előírásaira. Keves­lik, sokallják... — Az . én tantárgyaim tanterve sem ideális, külö­nösen a történelemé nem, bár az elmúlt évtizedekben sokat javítottak rajta. Meg­győződésem, hogy a XX. század történelmének még nagyobb súllyal kellene sze­repelnie a tantervben. Ha másképpen megoldhatat­lan, akkor más történelmi korok rovására. Hiszem, hogy az új tanterv jobb le­hetőséget ad majd a gyere­kek alapfokú történelem­személetének kialakítására. — Az osztályában elég sok a tanyai gyerek, ök hátrá­nyos helyzetűek, ugye? — Dehogy ... Annak el­lenére sem, hogy a szüleik tanyán laknak. De a gyere­kek bent élnek a kollégi­umban. Harmadik éve va­gyok osztályfőnöke ennek a kedves kis társaságnak — most hetedikesek — de még senki meg nem bukott. — Egyetlenegy sem? — Nem, egy sem. A gye­reket meg kell tanítani nem megbuktatni. Szőke Sándornét a Munka Érdemrend ezüst fokozatá­val tüntették ki. T. G. — T. L. Fotó: N. Zs. Nemzedékek levélváltása Kádár János emléksorai az 1957-es nagykun napokról Szerkesztő bizottsági ülés a kisújszállási Móricz Zsig- mond Gimnázium és Köz- gazdasági Szakközépiskola Diákélet című lapjának szerkesztőségében: — Két eset lehetséges: vagy a júniusi lapszámban idézzük az 1957-es alkot­mánynapi nagykun ünnep­ségek emlékét, vagy csak októberben, a következő számban. — Kinek, mi a javaslata? — Senkj sem neheztelhet ránk, ha mi, fiatalok elébe megyünk az eseményeknek. — A júniusi számot ja­vaslom. A tanárszerkesztők elfo­gadták a fiatalok javasla­tát. A Diákélet munkatár­sai hozzáláttak az anyag- gyűjtéshez. Varga Márta diákszerkesz­tő: — Az 1957. augusztus 11— 20. között Kisújszálláson a nagyszábású rendezvényso­rozat politikai csúcsát az augusztus 20-j nagygyűlés jelentette. Mi is volt annak a húsz évvel ezelőtti ese- méríynek a jelentősége, mi­lyen szándék köré kristá­lyosodott ki a programsoro­zat, hogy került városunk újabbkori történelmünk kri­tikus eseményei után az or­szágos figyelem középpont­jába —, erről akartuk meg­szólaltam a résztvevőket, összegyűjteni a dokumentu­mokat. — És? — A népfront nagygyűlés, a munkás-paraszt találkozó szónoka Kádár János elv­tás volt. Levélben kértük: „... .Tudjuk, hogy az orszá­gos és nemzetközi politikai élet nagy feladatokat ró ön­re nap mint nap. Ennek tu­datában mégis „tisztelettel és szeretettel kérjük, ha ideje engedi, írjon néhány emlé­keztető sort a húsz évvel ezelőtti augusztus 20-ról a Diákélet számára” — S azután, várták ugye a postást? — Nem sokáig kellett várnunk. Olvassa: „Kedves Elvtársak! Megkaptam április 9-én kelt levelüket, amelyben a húsz évvel ezelőtti kisújszállási nagygyűlés évfordulója alkalmából visszaem­lékezést kérnek tőlem. Mielőtt a tárgyra tér­nék, köszönöm és szívből viszonzom jókíván­ságaikat. Gratulálok az iskola tanári karának és diákjainak, hogy KISZ-szervezetük jó munká­val november 7-én harmadszor - végér­vényesen — elnyerte a KISZ Központi Bizott­ságának Vörös Vándorzászlajót. Ami a feltett kérdést illeti: A kisújszállási Móricz Zsigmond Gimná­zium és Közgazdasági Szakközépiskola diákújságja, a Diákélet szerkesztősége ne­mes feladatra vállalkozott, amikor elhatároz­ta, hogy megemlékezik az 1957. augusztus 20-án Kisújszálláson tartott nagygyűlésről. Ezzel is megfelelnek az iskolájuk névadójá­tól, Móricz Zsigmondtól vett szép gondolat­nak, amelyet a lap mottójául választottak, miszerint „Az igazi iskola túllép saját kerí­tésén". A húsz évvel ezelőtti hatalmas,, lelkes hangulatú gyűlés olyan esemény volt, amely­nek emléke nem merülhet feledésbe, ame­lyet q ma élő fiatal nemzedékeknek ismer­niük kell. A Nagykun Napok keretében tar­tott hatalmas gyűlés, amelyre Dobi István elvtárssal engem is meghívtak, különleges jelentőségű volt, mély benyomást tett min­den résztvevőre, reám is, s ma is jó érzéssel gondolok rá vissza. A Magyar Szocialista Munkáspárt és a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány előtt ezekben a hónapokban nehéz feladatok álltak: az ellenforradalmi lázadás leverése után újjá kellett szervezni a pártot, helyre kellett állítani a Magyar Népköztársaság törvényes alkotmányos rendjét, biztosítani kellett az élet minden területén, mindenek előtt a termelésben, a munka normális me­netét, fel kellett számolni az eszmei zűrza­vart és be kellett gyógyítani az országon, az egyes embereken ütött fájó sebeket. E nehéz feladatok megoldásában nagy erőt és bátorítást jelentett az ország veze­tőinek, hogy maguk mögött tudhatták né­pünk nagy tömegeit. Ezt tapasztalhattuk a húsz évvel ezelőtt emlékezetes budapesti május elsejei nagygyűlésen, amelyen a mun­kástömegek, fővárosunk lakossága, s Al­kotmányunk ünnepén Kisújszálláson is, ahol a Tiszántúl parasztsága tett hitet a népi ha­talom és a szocializmus eszméi mellett. A húsz évvel ezelőtti nagygyűlésen a Központi Bizottság és a kormány nevében kijelenthettük: nem akarjuk a régi burzsoá- földesúri világot és nem akarjuk a felsza­badulást követően előfordult hibákat, har­colunk ellenségeink ellen és együtt me­gyünk a néppel. S a kisújszállási nagygyű­lés, az azon résztvevő paraszttömegek han­gulata is megmutatta, hogy a nép vissza­kapta hitét, a dolgozók támogatják, köve­tik a pártot és a kormányt, a munkás-pa­raszt szövetség erős, építeni lehet rá. Eb­ben állt az akkori nagygyűlés történelmi je­lentősége. Ebben a szellemben igyekeztünk dolgozni azóta, s fogunk dolgozni a jövő­ben is. Ezekkel a gondolatokkal sTeretném fel­hívni figyelmüket az 1957. augusztus 20-án Kisújszálláson megtartott nagygyűlés törté­nelmi jelentőségére. Budapest, 1977. május 17. Elvtársi üdvözlettel: Kádár János a Központi Bizottság első titkára" — Nagy volt az öröm? — Sejtheti. A Diákélet­ben azóta megjelent a há­romoldalas cikk, benne Ká­dár elvtárs visszaemlékezé­se. De ezzel még nincs vé­ge. Tovább érezhettük, hogy Kádár elvtárs szeretetünket szeretettel viszonozza. Ha­talmas csomagot kaptunk, benne a nagykun napokról készített hatalmas méretű fotósorozatot. Nézze, min­denki rajta van: Kádár elvtárs, amikor az emberek­kel beszélget. Dobi István elvtárs, aki azóta sajnos meghalt, itt körülöttük a város vezetői, látja, ő itt Borók Imre tanár úr, sokan itt vannak a szüléink kö­zül, ezen a képen meg Ve­res Péter, Szabó Pál. . . — Nagyon értékes felvé­telek. Ma ' már történelmi, irodalomtörténeti dokumen­tumok. • — Vigyázunk is rájuk mint a szemünk fényére. Különben már rendeztünk kiállítást is belőlük. A huszonöt hatal­mas fotón nagyon sok kis­újszállási felismerte akkori önmagát. — Ugye most utolsó éves Móricz iskolájában. — Igen, most érettségi­zem. — Hová, merre tovább? — Tanár szeretnék lenni. Petőfi és Puskin nyelvén ... Tiszai Lajos

Next

/
Thumbnails
Contents