Szolnok Megyei Néplap, 1977. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-30 / 152. szám
1977. június 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP TÉVÉJEGYZET Hol az olló? Hagyomány, éshas““ mölcsöző szokás, hogy nyárelején az előző esztendő válogatott tévéprodukciói seregszemlére gyűlnek egybe Veszprémben: összeméretésre, megméretésre. Aminek — bár alapjaiban visz- szatekintés — mindig az a következménye is megvan, s ez nem csekély haszon, hogy a televízió a szemlén felgyülemlett tapasztalatok birtokában tovább erősítheti értékes vonásait, vagy épp eredményesen veheti fel a küzdelmet negatívumaival szemben. Veszprém tehát „kétarcú” ünnepe a televíziónak ; egyik arcával visszafelé fordul, a másikkal meg már előre néz. Ahogy egyébként minden okos számvetéskor történni szokott. Egy héten át délután 4- től este fél 10-ig peregtek újra a műsorok a „speciális” képernyőn, huszonegy alkotás mutatkozott be ismét, S ezúttal a szemle új vonásaként egymástól eltérő műfajú produkciók is versengtek egymással, például tévédráma Vitray műsorával, a Csak ülök és mesé- lek-kel, tévéfilm magazin jellegű produkciókkal. Első pillanatban úgy tűnhet, hogy lehetetlen őket összevetni, megítélés szempontjából. A gyakorlat azonban igazolta a televízió szándékának helyességét, hogy tudniillik szélesebbre kel] tárni a szemle kapuját, s színekben is változatosabb antológiát kell összeállítani az alkalomra, mert ez egyrészt jobban tükrözi a televízió sokágú és összetett művészi munkáját, másrészt — megítélésem szerint — segít talán eloszlatni azt a már-már arisztokratikussá váló szemléletet, amely szerint az igazi televíziós alkotómunka a tévéjátéknál kezdődik és a tévéfilmmel már be is fejeződik. Pedig, s ez a fő, egy vonzó változatos tartalmú, jól felépített, szenvedélyektől átfűtött zenei magyarázat is lehet olyan érdekes, mint egy drámai mű. Hisz az is méhében hordozza a konfliktust, előadó és néző mindenkor meglévő szembenállását, amit ha sikeres a produkció, a néző legyőze- tése, illetve meggyőzetése old fel. Legfényesebb esetekben olykor megtisztító hatással. Kell-e például izgalmasabb küzdelem, mint amilyet Mihály András vív rendre hallgatóival a zenei klubban egy-egy remekmű titkai után járva, s egyengetve a zene előtt a nézőhöz vezető utat. Igaz, ehhez olyan vorázsos személyiség kell, mint az övé. Akire túlzás nélkül ráillik a jelző, a képernyő magyar Bernstein- je. De jó is volna, ha minden művészeti ág megtalálná a képernyőn a maga Mihály Andrásait! Mert jelenleg szűkölködik a televízió igazi személyiségekben, akár egyik kezemen Is megszámolhatnám azokat, akik személyes varázsukkal magukhoz tudják láncolni a nézőt, akik eseménnyé tudják avatni még a legszárazabbnak ígérkező ismeretközlő műsorokat is. A televíziónak bátrabban kellene keresgélnie nemcsak a saját portáján, hanem szélesebb körökben is, mert ha programja elszürkül — s ez a veszély reálisan fenyeget — elszürkülésének a tévészemélyiségek hiánya is egyik oka lehet. A szemle másik figyelmeztető tanulságaként szűrődött le: a magyar tévédrámák vontatottak. A komótos, mondhatni öreguras tempó, a hosszadalmasság, a „levegős” szerkesztés, amikor egy tévéfilm közben néhány percre akár ki is mehetünk, hisz a fonalat akkor sem veszítjük el (már- már az az érzése az embernek, hogy ezt a kimenőt eleve be is kalkulálják az alkotók), szóval az elmondottak még az egyébként érdekes téma feldolgozását is unalmassá silányítják, a leglelkesebb néző érdeklődését is elhervaszthatják. ^ Egyetlen olyan alkotás nem szerepelt Veszprémben a szemlén a huszonegy kiválasztott között, amelyiknek az olló, ha többször használják, ne tett volna jót. Még Dömölky János filmje, a Miért, noha a szemle mindkét zsűrijének legnagyobb elismerését vívta ki, fődíjat kapott, m~g ez az elevenbe vágó társadalmi dráma is hordozott minden dokumen- talista jellege ellenére fölösleget magán, végső megvalósulásában. Ügy tűnik, a televízióban még mindig nem érzik a percek, másodpercek fontosságát és súlyát, pedig régi a sláger: Tíz perc az nagy idő, Elemér, tíz percbe sok minden belefér... Hogy ez így van, egy szatirikus rövidfilm, a Fej is aláhúzta: a tízperces szatírába Szálkái Sándor az üres és céltalan társadalmi cselekvés maró szatíráját képes megalkotni, a szórakoztatás nemes formájára is rátalálva. Hasonló programok^ bizony nagyobb számban lenne szükség a televízióban, amelyek olykor feloldhatnák a csak hosszabb műsorofkra épülő estek monotóniáját, általuk dinami- kusabbá válnék a televízió műsorszerkezete. Dehát, ahogyan a találkozón ez kiderült, az efféle „töltike” alkotások még nem eléggé népszerűek az alkotók körében. még e»y jffi egyáltalán nem új, de tovább erősíti a régieket: a mához elsősorban a mai témájú, a legfrissebb valóságot vallató és tükröző tévédrámákkal lehet szórni. Megkockáztatom, bár van benne jó adag túlzás, társadalmilag, a közgondolkodás alakítása szempontjából hasznosabb olykor egy gyengébb mai témájú televíziós játék, mint egy szépen megoldott, múlt századi témájú artisztikus film. A televízió jobban kellene, hogy építsen erre a lehetőségre. A Miért című tévéfilm ebben jeleskedett, s bár bizonyos szerkezetbeli lazaságok benne is előfordultak, ezzel a tulajdonságával szerezte meg a tévészemle pálmáját. , V. M. Lengyel úttörők Tiszafüreden „Programbombo” * Egy harmadik országban kezdődött: a berlini VIT-en találkozott a lengyelországi Wlocla- wek megye egyik ifjúsági vezetője a tiszafüredi járás hasonló tisztséget viselő vezetőjével. Ott, Berlinben beszélgettek arról, hogy milyen jó lenne ha a tiszafüredi és a wloclawe. ki úttörők állandó kapcsolatot létesítenének, leveleznének és esetleg később meg is látogatnák egymást. A jó ötletből valóság lett. A mostani a harmadik nyár, hogy lengyel úttörők jönnek vendégségbe Tiszafüredre és viszont: tiszafüredi iskolások utaznak Lengyelországba. Az idén Tiszafüredre 70 wlocla- weki iskolás látogat, három csoportban, két-két hetet töltenek Magyarországon. A második lengyel csoport június 23-án érkezett — kétnapos utazás után — Tiszafüredre. Az egyik diáklány, Mónika Witwicka különösen izgatottan várja a programot, hi; szén 7 évvel ezelőtt szüleivel együtt már járt Magyarországon és arra kíváncsi, hogy az akkori élményekből mi ismétlődik meg. —Akkor Budapesten töltöttünk hosszabb időt —* mondja Mónika. — Nagyon szép volt az az utazás. De most a program szerint, több, kevesebbé ismert helyet is felkeresünk. Az igazgatónő, Edita Ur- banska hozzáteszi: — Most vagyok harmadszor Magyarországon. Sok felé jártam korábban, de valószínűleg a mostani látogatás élményekben gazdagabb lesz, mint a korábbiak. Erről V. Nagy Mária, a tiszafüredi járási úttörőszövetség titkára beszél: — A korábbi évek gyakorlatától eltérően ezúttal nemcsak budapesti és balatoni kirándulások színesítik lengyel vendégeink programját, hanem megismerhetik Tiszafüred és környéke nevezetességeit is. Kirándulnak a Hortobágy ra, meglátogatják a füredi Alumíniumárugyárat és a Háziipari szövetkezetei, a Tejüzem látogatását kóstoló zárja, egy napot Kisköre megismerésére fordítanak, 3 napig a Bükkben, Nagyvis- nyón a tiszafüredi Kossuth téri iskola gyerekeivel táboroznak együtt. Sokat dolgoztunk a program összeállításán, természetesen izgulunk, hogy jól érezzék magukat a vendégek. A lengyel diákok érdeklődéssel figyelik a magyar helységneveket, s amikor az úttörőtitkár befejezi, nemzetközi zsargonnal így kommentálják a hallottakat: — Prog- rambomfoa. — szj — Becses kéziratok - 48-as dokumentumok Becses kéziratokkal, fotókkal, szaporodtak a 48-as dokumentumok: Bajomi Lázár Endre a párizsi Victor Hugo Házban magyar emigránsokra vonatkozó számos emléket talált. Nem véletlenül. Az író régóta kutatja a 48-as magyar emigránsok tevékenységére, életére valló adatokat, tárgyi bizonyítékokat, a magyar szabadságharcosok franciaországi kapcsolatait. Nemrég franciaországi tanúlmányútján a párizsi Victor Hugo Ház gyűjteményét is tanulmányozta. Martiné Ecalle, a párizsi Victor Hugo Ház igazgatónője már előzőleg, levélben jelezte : magyar vonatkozású dokumentumokat, tárgyakat is őriznek a hagyatékban, ígv találta meg a magyar írókutató a szabadságharc a magyar történelem kiemelkedő személyiségeinek kézírásait, pontosabban két levelet. Az egyiket Teleki László írta Victor Hugónak 1850. január 29-én Párizsban, tökéletes franciasággal. Erről és kutatásainak eredményéről cikksorozatot ír Bajomi Lázár Endre. Elöljáróban csak annyit mondott: e levél Victor Hugónak a békekongresszuson mondott beszédéről szól. A másik levél 1871. október 20án keltezett Költőn: Teleki Sándor a mester felhatalmazását kéri ahhoz, hogy magyarra fordíthassa egyik művét. A párizsi Victor Hugó Ház gyűjteményében „felfedezett” egyik fényképen Teleki Sándor látható. Azt a cifra szűrt viseli, amelyet később Victor Hugónak adományozott. Egy másik fotó Mészáros Lázárt, az egykori hadügyminisztert, a harmadik Reményi Edét a kor kiváló hegedűművészét ábrázolja. A meglepően jó fényképeket valószínűleg Victor Hugo, Charles nevű fia készítette. Megnyílt a Nyári Tárlat Szolnokon A nyolcadik szolnoki kulturális- hetek rendezvény- sorozatának záróakkordjaként tegnap délelőtt a Damjanich Múzeumban megnyílt a közép-magyarországi képzőművészek hagyományos nyári tárlata. A megnyitón Kukri Béla, a városi tanács elnöke köszöntötte a két megye — Bács-Kiskun és Szolnok — kiállító alkotóit, s a megjelent művészbarát közönséget. Beszédében a tanácselnök értékelte a kulturális hetek A megnyitó utón gazdag, színes programsorozatát, majd emlékeztetett arra, hogy pontosan hetvenöt évvel ezelőtt, 1902. június 29-én nyitották meg a Szolnoki Művésztelepet. A nyári tárlat nemcsak záróeseménye a szolnoki kulturális heteknek, hanem nyitánya egyben a művésztelep jubileuma alkalmából a jövőben sorra kerülő képzőművészeti rendezvényeknek. A kiállítás anyagáról szólva elmondta, hogy az idei nyári tárlaton több alkotást láthatunk mint az előzőeken. A mennyiségi növekedés mellett szélesedett a műfajok skálája is. A tárlat hű képet ad a közép-magyarországi képzőművészet mai helyzetéről. A kiállítás, amelyre huszonnégy művész alkotásainak legjavát — több mint nyolcvan festményt, szobrot, grafikát, érmét küldte el, július 15-lg várja látogatóit Szolnokon, a múzeum földszinti termében. Utána július 17-től a kecskeméti közönségnek mutatják be a tárlat sokszínű, gazdag anyagát. SZIRMAI A I * • | # albert A Kolona kapitánya Az évek sorén kialakult gyakorlatnak megfelelően a Szigligeti Színház az idén is operettel fejezi be az évadot. Ezúttal Szirmai Albert, A Glória kapitánya című darabja került a közönség elé. A Mágnás Miska és a Mézes-- kalács egykor oly híres szerzője a Glória kapitányában is hű önmagához, ^ a huszas— harmincas évek ízlésének megfelelő érzelmes zene méltán ébreszthet nosztalgiát az idősebb nézőkben. A zenén kívül más nem is emlékeztet az eredeti darabra, a többszöri alapos átdolgozás megtette a magáét. Általános jelenség, hogy a maradandóbb zenei értékeket hordozó operettekről színházaink éppen a zenei anyag megmentése érdekéRamóna dél Santos, a butácska, ám annál tudálékosabb táncosnő - Baranyai Ibolya ben, „lefújják a port”, a ma már „eredetiben” többnyire elviselhetetlen történetecské- ket igyekeznek — amennyire lehet — a mai ízléshez igazítani. Ez történt A Glória kapitányával is. Az eredeti szövegkönyv teljesen megváltozott, az egész történet más környezetbe került. Az átdolgozás során igyekeztek megfékezni a túlcsorduló érzelmeket, s a darab humoros jelenetei nagyobb hangsúlyt kaptak. Végül is Estrella Glória Quinto hercegnő kalandos menekülése a puccsisták elől, névlegesnek induló szerelmi házassága, s mindaz, ami körülötte kavarog, habkönnyű, de ízléses és szórakoztató darabbá állt ösz- sze. A rendező, Bor József, láthatóan arra törekedett, hogy az átdolgozás koncepciójának megfelelően tovább közelítse a darabot a mai ízléshez, szabadabb áradást engedjen a humornak, az érzelgősséget pedig, ahol nem lehetett teljesen kirekeszteni, mintegy idézőjelbe téve, önirónikusan, önmaga paródiájaként vigye színpadra. Ebben következetes volt, elment egészen addig a határig, ameddig a zene engedte. A színészek, úgy tűnik, szívesen léptek ki a hagyományod operettfigurák sablonszerepeiből. Ez legjobban Baranyai Ibolyának sikerült, aki a megszokott, tűzről pattant szubrett helyett, a butácska, ám annál tudálékosabb táncosnő szerepében már-már karaktert formált. Hollósi Frigyes játéka évről évre gazdagodik, alakításainak sora bizonyítja, hogy lassú, szívós munkával egyre jelentősebb egyénisége lesz a színháznak. Gonzalo nagykövet szerepében is gyakran túl tudott lépni a kínálkozó sablonmegoldásokon, egy-két fanyar gesztusa joggal élte túl a pillanatot a néző emlékezetében. Bókái Máriát és Szabady Józsefet, a hercegnő és Cor- tez kapitány szerepében, kötötték legjobban a hagyományos operettstílus követeiméGonzalo nagykövet - Hollósi Frigyes nyei. Ennek ellenére mindketten jól beilleszkeditek az előadás kevésbé „operetti” hangulatába. Czibulás Péter, Ivánka Csaba és Sebestyén Éva egy-egy kisebb szerepben járult hozzá az előadás sikeréhez, s méltán kapott hálás, nagy tapsot a Costa hadügyminiszterként színpadra lépő Be- nyovszky Béla. A karmester: Nádor László, az egyszerű, praktikus díszleteket Székely László, a jelmezeket Hruby Mária tervezte. B. A.
