Szolnok Megyei Néplap, 1977. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-26 / 149. szám
1977. június 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Pofon, eddig büntetlenül Péter-Pál napján lesz hetvenöt éve hogy a Zagyva-parti művésztelep műtermeit átadták az első művészeknek. Ettől az időtől számítjuk a kolónia történetét. 0 JELEN KAPUJÁBHN 1952 és 1962 között a művésztelep újjáépített műtermeibe több olyan művész hosszabb-rövidebb ideig beutalást, akik egy-egy nagyobb munkájuk terveit kívánták elkészíteni, vagy művészetük szemléletmódjának hasonlósága alapján néhány hónapot ebben az alföldi városban kívántak eltölteni. Valamennyiükre hatással volt az itt töltött idő, voltak, akik éveken keresztül visszajártak Szolnokra. „.. .Székesfehérvárról Áron Nagy Lajos festőművész olyan jelentős alkotásokat készített, mint a „Zagyvapart”, amely a pesti kiállításon is feltűnést keltett. Székesfehérvári kollégái úgy nyilatkoztak róla, hogy Szolnokon vérátömlesztést kapott — írja Kaposvári Gyula kortársként ezekről az időkről. — Benedek Jenő Kossuth - és Munkácsy-díjas festőművész minden nyáron egy-két hónapot dolgozik Szolnokon. Béres Jenő Budapestről több mint egy évet van itt. Műtermében készül a székesfehérvári vasútállomás 10X4 méteres faliképé. Jövőben is Szolnokhoz akarja kapcsolni festészetét. Az abonyi születésű Háy Károly László évek óta Szolnokon találja meg munkájának legkedvezőbb körülményeit. Most is Szolnokon dolgozik, a vasutasság életét dolgozza fel rajzaiban. Dombrovszky Szaniszló fiatal budapesti festőművész Szolnokon festette meg azt a képet, amellyel országos kiállításon először szerepelt. A kritika is mint szolnoki művészt szerepelteti. A Derko- vits-díjas Szinte Gábor a szolnoki Tisza Antal Termelő- szövetkezetben készített képeivel számolt be eredményes munkásságáról a minisztériumnak. A szolnoki, de Két ember, Philemon és Baucis nagyon szerették egymást, s hosszú, boldog élet végén csak azt kívánták a házastársak, hogy ne maradjanak egymás nélkül, ne ragadja el a halál egyiküket a másik mellől. Az isteneket meghatotta a két öreg ragaszkodása, ezért az egyik napon mindkettőjüket fává változtatták, s a fák ágai szép gyengéden összefonódtak. Ez az ókori görög monda a minap jutott eszembe, miközben a 73 esztendős Molnár Pált hallgattam tisza- szőlősi kis házában. — Nyolcán voltunk testvérek, köztük én a legöregebb, így aztán nekem hamar a nyakamba nyomták a hámot, hogy létesülhessen a család. Egy nagybirtokon dogoztam, de én ott minden voltam, csak dirigáló nem. Ott szolgáltam a nagy hadjáratig, mivel abból is részesültem, sajnos. Így sikeredett. Pedig a háború előtt én háromszor szenvedtem fej- és hastífuszban, a doktor Pestre hordott gyógyítani, jégbe höncsörgetett, hát így létesülök még most is. A betegségem végett egy hónapig siketnéma voltam, mégis besoroztak a hadjáratba. Negyven esztendősen! A hadjárat után itt Ti- szaszőlősön szétosztották az uradalmat. Én is kaptam négy holdat, nyolc' évig neki adtam a verejtékemet. Utána ezt elragadta az erdő- gazdaság, akkor bérelgettem Budapesten lakó Berényi Ferenc és a szegedi Pintér József Szolnokon készített képeivel jutott be először országos kiállításra...” A Szolnoki Művésztelepen 1962 óta folyamatosan dolgozó Chiovini Ferenc mellett megjelent 1956-tól fokozatosan az a generáció, amelynek tagjai mai napig jelzik a telep alkotó tevékenységét. A jelenről most nem kívánunk beszélni, az itt élő festő- és szobrászművészek tevékenységét külön sorozatban kívánjuk bemutatni a közönségünknek. Néhány szót azonban szólnunk kell azokról a művészekről, akik ehhez a nemzedékhez tartoznak, de valamilyen oknál fogva ma már nem tartoznak a telep munkásságához. Érkezési sorrendben említve Gácsi Mihály volt az első, aki megtelepedett, a szolnoki kolónián. Garay János Obsitosának színes linóleum illusztrációival tarsolyában érkezett Szolnokra. Az első itt készült munkája is hasonló volt: Petőfi Szeget szeggel verse késztette munkára. A kezdeti években még rendesen festett, s csak később hódította meg teljesen a grafika. Rézkarc és linóleum technikával dolgozik a legszívesebben, ebben a két műfajban érte el, hogy ma a legjobb magyar grafikusok közé számítja a szakiroda- lom. 1967-ben a Dürer-terem- bevi, 1969-ben a Derkovits- teremben rendezett Budapesten önálló kiállítást. Vidéken több helyen és többször volt gyűjteményes tárlata. 1974-ben munkásságáért megkapta a Munkácsy-díjat. Ebben az esztendőben települt át először a Hódmezővásárhelyi Művésztelepre, majd két év múlva Zalaegerszegre. 1957-ben költözött a telepre néhány éves fővárosi próbálkozás után a sályi szüleegy-egy kis földet, tehenet tartottam. így létesültem 1959-ig. Akkor lett itt téesz. Nem lődörögtem sehova, beléptem a közösbe, tehenész voltam. 1968-ban nyugdíjba tettek, 460 forint nyugdíjjal. Én még nem akartam menni de azt mondta az akkori vezetőség, hogy az ilyen idejű embernek mennie kell. Hát kérem, fuccsba mentek az évek, amiket keményen ledolgoztam : az uradalomba cselédként töltöttem a fél életemet, de ezt nem számítják a nyugdíjba, pedig akkoriban Szolnokon is jártam miatta. Hát ezért volt a sok munka, amit én gyerekidőm óta szenvedtem? Most már ezerkétszázhetven forint a nyugdíj az asszonyéval együtt. Dolgoznom kell ehhez a nyugdíjhoz, mert a jó asszonyomnak romba van a lába, nekem kell helytállni. Tehenet tartok, sertésem is volt, de elhárítottam a háztól, mert nekem is fájnak a csontjaim. Ezt a jó tehenet tartom, ez adja ki a nyugdíj híját. Hát kérem, borzasztó súlyon mentük által, de kibírtuk. Hanem, akik utánunk nyőnek belefele az időbe, azokkal baj lesz: jószágot nem tartanak, nem háztájiznak, a munka nem kell, csak a luxus. Meg a boltból a hús. Én minden reggel fél négykor kelek, tehén, baromfi, megyek a határba háztájizni. Míg bírom. Ha majd nem, akkor megette a rosseb, Eltelt az tésű Mészáros Lajos festőművész. Szinte azonnal megbarátkozott a tájjal, az itt élő emberekkel. Sűrűn festette a.Zagyva partját, a Tabán megunhatatlan látványát. Fiatalon, pályája derekán, soksok témával szívében ragadta el a halál váratlanul 1971- ben. A Kecskeméti Művésztelepről telepedett át Szolnokra feleségével Antal Ilona festőművésszel Palicz József. Tevékenysége szintén 1976- ig kapcsolódott a kolónia történetéhez. Grafikával, festészettel egyaránt foglalkozott, alföldi tájai paraszt- enteriőrjei, Szolnok két folyójának életét, környezetét örökítő munkái mellett jelentősek portréi. Palicz József folytatta azt a realista emberábrázoló hagyományt a telepen, amelyet Fényes Adolf — Szüle Péter indított el. 1969-ben rendezett nagy gyűjteményes kiállítást a Damjanich-múzeumban. Antal Ilona mindössze hat esztendeig dolgozott a mű- vésztelepen. Festett, rézkarcot és linóleummetszetet is készített, de igazi erőssége a kőnyomat volt. 1965-ben a fővárosba költözött. Jelenleg három szobrász- és hat festőművész dolgozik a szolnoki telepen. Az ő tevékenységük határozza meg a kolónia arculatát, kiállításaik, közművelődési tevékenységük alakítja a telep élötét. Valójában mindegyikőjük itt kezdte pályáját, itt formálódott művészetük évtizedek alatt a ma tapasztalható jellemző jegyekig. A Szolnoki Művésztelep hetven, öt éves jubileuma elsősorban az ő ünnepük. Illő, hogy egyénenként, külön sorozatban mutassuk be tevékeny-, ségüket. Egri Mária (Vége) idő. De míg nem öregedtem meg, még százholdas gyerek se rúgta a port soha a szemembe: énekeltem, táncoltam, fütyűtöttem, tréfálkoztam. Most már szomszédolni, tanyázgatni sem járok, mindig a munkából vagyok. Van egy rádiónk, azt hallgatjuk. De inkább ezzel a jó asz- szonnyal szoktunk eltrécsel- getni. Mert én őt nem azért vettem el, hogy hajtsam, mint héja a csirkét. Mindig munkás volt ő is, azon a birtokon volt summás hét esztendeig, ahol én szolgáltam. Hogy dolgozott! Ügy szaladt, mint a vonat, azért van most a lába romokban ... Csak a lábát tudnák meggyógyítani, ez az egy kívánságom lenne. Sugárra is járt, más nemzetből is hozattam azt a drága gyógyszert, és nem használt... Amikor kikísérnek, karjukat összeöltik, mint ama görög mondabeli fák. Körmendi Lajos Több mint II DOfOn három hó- r napja csattant el a szolnoki Aranyiakat étteremben. Nem az italtól felhevült vendég emelt kezet. Az üzletvezető ütötte arcul a fiatal csaposlányt. Egy pofon és más semmi? Bocsánatkérések, felmondások, átszervezések, szétszórták a triót: aki kapta, aki adta, aki látta a pofont, már nem a régi helyén dolgozik. Csak egy nem történt meg a pofon óta. A felelősségre vonás. Több mint száz nap alatt nem tudták eldönteni, mit érdemel az a veztő, aki a munkahelyén a beosztottját megveri? Miért? A kérdés, mint a bedobott aprócska kavics, bolygatta meg az „állóvizet”, melynek hullámai partra sodorták egy jelentéktelennek látszó ügy tapasztalatait és tanulságait. Egészen Az igazgató pontosan: Jász-Nagy Vendéglátóipari Vállalat megbízott igazgatója Lukács Ferenc úgy érzi, helyesen járt el: — Minden személyi kérdésben az üzemi négyszög dönt. Miután valamennyiünknek az volt a meggyőződése, hogy a konfliktus férfi és nő. nem pedig vezető és beosztott között történt, ezért fogadtam el a szakszervezeti bizottság titkárának javaslatát: vizsgáljuk ki az ügyet és döntsön a társadalmi bíróság. — A szakembert, a jogászt megkérdezte? — Nem, azt hiszem éppen akkor nem volt itthon. Egyébként is egyszerűnek látszott az ügy. Most már tudom, hogy tévedtünk. Azonnal fegyelmi eljárást kellett volna indítani. Én a jogászt is hibáztatom, amiért nem szólt. Tényleg, miért nem szólt? — Csak azért tudok ennek az ügynek a létezéséről, mert egy szobában dolgozom a társadalmi bíróság elnökével. — És, ha mekérdezik? — Egyértelmű a fegyelmi — volt dr. Tál Attila véleménye. — És még annyit, — fűzte hozzá a kimondjam vagy sem töprengésével — azt hiszem, mindenkinek kínos volt ez az eset. Szabadulni akartak tőle. Ezért nem döntött a társadalmi bíróság, ezért került az ügy a városi rendőrkapitányságra, hol végül is azzal zárták le, hogy ez nem szabálysértés, hanem fegyelmi eljárás. Kínos volt? Kinek? ■mmbmhhmbmb— Nincs A szóbeszéd °iyan ení: HHHí bér énnél a vállalatnál, akit nem mernék felelősségre vonni, — jelentette ki határozottan az igazgató. Tudom mire gondolnak sokan. Jó néhány évvel ezelőtt egy irodában dolgoztam az Aranyiakat volt vezetőjével, Kemenczei Józseffel. Előadók voltunk mindketten. Jól ismerjük egymást, tegeződtünk, magánemberként is voltak akkoriban közös programjaink. Innen a szóbeszéd, az alaptalan feltételezés, hogy Kemenczei kiváltságos helyzetben van. Nem. Ö egy a vállalat százharmincvalahány üzletvezetője között. — Ezt bizonyítandó, nem lett volna szerencsésebb, ha a rendész jegyzőkönyve és vizsgálata után ön, mint a fegyelmi jogkör gyakorlója tesz pontot az ügy végére? — Hibáztunk, mikor a társadalmi bíróságra bíztuk, de ez már a múlté, most már sínen van az ügy. A helyettesemre bíztam a döntést. Én ugyanis csak a központi dolgozók és a területi igazgatók fegyelmi ügyeiben tartom fenn magamnak a döntés jogát, a többiek az igazgatóhelyetteshez, Sipula Józsefhez tartoznak. Egyébként a pofon utón három héttel Kemenczei egy kisebb gebinesüzlet, az Evezős csárda vezetője lett. Ez a munka sokkal inkább összhangban van a felkészültségével, képességeivel, mint egy reprezentatív nagyvendéglő irányítása. — Ez büntetés volt? Természetesen, és Kemenczei is tudomásul vette. Különös, de ő maga másképp vélekedik:' — Régóta kértem, helyezzenek el egy kisebb üzletbe, fáradt vagyok és kimerült. Az a pofon is (amit egyébként letagadhattam volna) csak a kimerült idegállapotomat magyarázza. A kiszámíthatatlan véletlen játéka, hogy a pofon után három héttel... Mert van egy harmadik magyarázat. Sipula Józsefé, a vállalat pártvezetőségének titkáráé, aki most egyben megbízott igazgatóhelyettes is. — Folyamatában találkoztak az események. Kemenczei régóta hajtogatta, bár meggyőződésem, soha sem komolyan, hogy nem akar maradni a Lakatban. Mi már elégedetlenek voltunk vele. A dolgozók vezetői stílusára panaszkodtak, a vendégek az üzletre, a kiszolgálásra. Napirenden volt az Aranyiakat vezetésének megnyugtató megoldása. Közben elcsattant az a bizonyos pofon, ami után villámgyors operáció következett. Megfelelő ember, a megfelelő helyre. — Kemenczei tavaly kapta meg a vállalat legjobb üzletvezetője címet. — A kitüntetésével nem értettem egyet. Az igazgató- tanács sem tudott egyértelműen dönteni. Pontosan ugyanannyian szavaztak mellette, mint ellene. A pártvezetőségnek az volt a véleménye, hogy nem. Az emberi magatartása miatt mondott nemet. A helyettesei egymásnak adták a kilincset. Nem tudta biztosítani a stabil megbízható kollektívát. Lépten-nyomon kiterjedt kapcsolataira hivatkozva tartotta sakkban a dolgozókat. A termelési tanácskozáson csak egy dolgozó volt ellene, aki ellenőrzésként legtöbbször megfordult az üzletben. Fél esztendő alatt Kemenczei Józsefnek ez már a második kitüntetése volt. 1975. november 7: a vállalat kiváló dolgozója. 1976. tavasza, a vállalat legjobb üzletvezetője. S ami ezután történt? A kitüntetés mámoros ünneplése még véget sem ért, mikor a vállalat üzleteiben az üzemi demokrácia érvényesülését vizsgáló bizottság „gyász- jelentése” elkészült. Egyik aláírója Bojtok Zoltán rendész: — A dolgozók feltűnően tartózkodóak voltak, csak elszólásaikból és néhány bátrabb megjegyzésből következtettünk. Ilyesmiket mondtak: egyeduralom van, bírálni nem lehet, sértésnek, lázításnak veszi az üzletvezető. Az üzemi demokrácia fogalmát nem ismerték. A kollektív szerződésről fogalmuk sem volt. A vezető ajtóra szögezett cetliken közli az utasításait. A helyetteseket nem vonja be az irányításba. — Hogy lehetett ez? Tudnia kell, hogy a szabadkasz- szás, azaz a gebines üzletekben — a 156 egységünk közül 136 a gebines — a vezető és a beosztottak között igen erős függőségi viszony van. A főnök dönti el, kivel dolgozik. Elég annyit mondania: nem vállalom vele a leltári felelősséget. Nehezen ellenőrizhető, ha visz- szaél ezzel a jogával. Minden esetben vizsgáljuk a felmondások hátterét, de a valódi okokat szinte képtelenség felderíteni. Nem lehet bizonyítani a főnök visszaélését, rosszhiszeműségét. Egy biztos, az Aranylakatban az utóbbi években feltűnően nagy volt a jövés-menés. A munkaügyi osztály tájékoztatása szel int. 1976-ban negyvenötén hagyták ott az üzletet. Ebből harmincnyolcán idénymunkások voltak. A többiek esetében sem lehetett megállapítani, hogy távozásuk az üzletvezető miatt történt- Az adatokból az is kiderül, hogy tavaly huszonegy fiatal nő vállalt ( munkát, s közülük tizenkilencen rövid időn belül távoztak. Az üzletvezető-helyettesek zöme a négy év alatt kicserélődött. A háttere felderíthetetlen. Egy vélemény Koleszár Istváné a sok közül: — Nem jöttünk ki egymással. Kemenczei rendes, jólelkű ember, de ha mátós, nehéz kijönni vele. És sokszor volt az. Sokat volt távol az üzletből. Nem a munka készítette ki az idegeit. Nekem csak családom van, nem összeköttetésem. Jobbnak láttam, ha lelépek. Pincérek, csaposok, szakácsok, kézilányok. Hogyan vélekednek, nem tudom, ők hallgattak. A pofont elszenvedő lány, Dl Katalin elmenekült kérdéseim elől, ingerülten szemembe vágva, hogy ez csak Ke- menczeire és rá tartozik, meg arra, aki majd dönt. A társadalmi bíróság miért is nem tette meg? Az elnökének, dr. Bagd.i László- nénak a válasza ez volt: — A társadalmi bíróság szankciója túl enyhe következménye lett volna ennek a bizonyíthatatlan indítékból elcsattanó pofonnak. Ezért küldtük át az anyagot a rendőrségnek. Ha szabálysértés, mi nem dönthetünk. — A fegyelmi jogkör gyakorlójának is átadhatták volna— Igen. Ezt a megbízott igazgató később, három hete tette meg. A társadalmi bíróságról szóló törvény a szakszervezeti bizottságot és a vállalat igazgatóját teszi felelőssé azért, hogy az ügyek elbírálása rövid időn belül megtörténjen. Tavaly hat fegyelmi volt a vállalatnál. A legbonyolultabb ügy — amelyet hosszadalmas vizsgálat előzött meg — 40 napig tartott. A pofon túl van a századikon, de döntés még most sincs. És aki adta, ma nyolc embert foglalkoztató üzlet vezetője. Mert a vállalat vezetőinek az a véleménye, hogy Kemenczei József nem rossz vendéglátós akkor sem, ha egy nagy étterem vezetése meghaladta az erejét. Sipula József, a vállalati pártszervezet titkára a tanulságokról : — Az ügy fegyelmi részéről a következőket: a jövő héten lezárom, a büntetés nem marad el. A pártszervezet titkáraként hangsúlyozni szeretném, hogy a vállalat belső viszonyai az utóbbi hónapokban a gazdaságvezetői és politikai munka nyomán alapvetően rendeződtek. Az a közös törekvésünk, hogy megszilárdítsuk, amit elértünk. Ehhez megfelelő alapot adnak az első félévi jó gazdasági eredmények. A helyes vezetői törekvéseket a pártszervezet továbbra is támogatni fogja. Mindez együttesen biztosíték arra, hogy az üzemi demokrácia fejlődjön, őszinte, nyílt, az eredményes munkához nélkülözhetetlen jó légkör váljék uralkodóvá az egész vállalatnál. — Nem bővelkedünk szakemberekben, nincs utánpótlás, állandó munkaerő-hiány- nyal küszködünk — panaszkodott a megbízott igazgató. Mit mondjak? A központi dolgozók, akiknek zöme irányító, ellenőrző munkát végez, 40 százaléka csak a 8 általánosig jutott el. A vállalat ezerötszáz embert foglalkoztat, akiknek 12 százaléka végzett főiskolát, vagy egyetemet. Az osztályvezetők nagy részének nincs meg az előírt képzettsége (mentesítéssel dolgoznák). És még valamit, évente 800 munkakönyvét adunk ki és ugyanennyi új ember kerül a vállalathoz- Ezek a körülmények időnként megalkuvásokra kényszerítettek bennünket. Mint a Kemenczei ügyben! Kovács Katalin X. kapott Elmúltak az évek Hz ellentmondás fi kitüntetés Akik hallgattak
