Szolnok Megyei Néplap, 1977. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-24 / 147. szám
1977. június 24. \ ' SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Péter-Pál napján lesz hetvenöt éve hogy q Zagyva-parti művésztelep műtermeit átadták az első művészeknek. Ettől az időtől számítjuk a kolónia történetét. HUMOR fl MŰVÉSZET KÖRÉBŐL... Azok az idősebb művészek, akik még ■ maguk is dolgoztak ______ a két, világháború k özött a művésztelepen, vagy azok, akik fiatal festőnöven- dékként csodálták az „öregek” bölcs szavait, tanulták tőlük a mesterség fortélyait, úgy emlékeznek vissza a telep aranykorára, mint ahol nemcsak a művészet, de a humor múzsája is otthonra talált. Az örök tréfacsináló Pólya Tiborról, a kiváló karikatúráiról is ismert festőművészről számtalan anekdota kering, de Fényes Adolf is szívesen vállalkozott kollégái megtréfálására. A jó tollú művészek, írók egy-kettőre lejegyezték az utókor okulására ezeket a vidám történeteket. Kisfaludi Stróbl Zsigmond jegyezte fel Pólya Tiborról a következő történetet, amelynek ő maga is részese volt. „Kedves bohém volt. Mester Jenci szobrász is, Akácfa utcai műteremszomszédom. Elmesélte a Japánban, hogy most éppen Gurhy Somát, az írót mintázza, de el kell utaznia. Engem kért meg, hogy tartsam nedvesen a még puha agyagszobrát. Egy napon Pólya Tibi jött fel hozzám, magával hozott egy csomó búzaszemet. — Zzigám, van egy ideám. Jenci úgyis sokára jön haza, ültessük be az agyagfejet! Meg is tettük. Órákon át tűzködtük a gabonaszemeket, utána jól meglocsoltuk és betakartuk vizes ronggyal. Gondosan ápoltuk a veteményest, s az szorgalmasan nőtt. Végre megérkezett Jenci. Guthi Somával egy kapuciner után együtt mentek fel a műterembe, mi pedig a friss vizes ruhát levéve, vártuk a hatást. Guthy és Jenci majdnem elájultak a zöld hajzat láttán. Mi pedig, ajtómat beriglizve tűrtük a dörömbö- lést, az éles megjegyzéseket. Végül azonban a kedélyek csillapodásával szakadatlan nevetések között kibékültünk,” Szolnokon Vidor Győző gyűjtögette a művészekről anekdotáit. Pólya Ivánról írja, hogy nem állt, tőle távol a fűzfarímek faragása sem. „Egyszer a bátyjával, Tiborral együtt vendégségben volt, utána sokáig borozgattak, mikor távozni készültek, a házigazdáik megkérték őket, írjanak valamit az emlékkönyvükbe. Iván nagyhitelen ezt költötte: Ti borotok megiván, Elbúcsúzunk: Tiborotok meg Iván. Chiovini Ferenc büszke volt csalhatatlan időjós-tudományára. A művésztelep egyik kerti ünnepélye előtt, amikor mindenkit az a kérdés tartott izgalomban, hogy milyen idő lesz másnap, Fényes Adolf azt tanácsolta: „Szerezzetek egy nagy dunsz- tosüveget, ültessétek belé Ferit, s tegyetek mellé egy létrát, hátha tud még vala-y mit levelibéka korából.” Aba-Novák Vilmost, mikor a jászszentandrási freskókat festette, egyik rajongója megkérdezte: „Mondja mester, honnét veszi ezt a munkabírást, ezt a szárnyaló fantáziát, a képszerkesztésben való tökéletességet, s a kolorista színérzéket?” Aba- Novák egyet rántott a nadrágszíjon : — Mi az, hogy honnan veszem? Van!” Hermán Lipót gyűjtéséből adjuk közre az alábbiakat: „Pólya Szolnokon vendégeket vár. Bemegy a városba, a csemegeboltba, és bepakoltat mindenféle finom süteményt, gyümölcsöt. Mikor fizetésre kerül a sor, a gyakran pénzzavarban leledző Pólya a zsebéhez kap, megtapogatja, s azt mondja: — Ejnye, otthon felejtettem a pénztárcámat, engedje meg, hogy a 150 koronás számlára átadjam ezt a középnagyságú képet. De miután ez nagyobb értéket képvisel, tessék visszaadni belőle. A kereskedő: — Ó, művész úr van nekem visszaadni valóm! — s ezzel kihúzza a fiókot, egy kisebb Pólya-festményt vesz ki és átnyújtja. Ezt neveztük „Pólya-valutának.” Egy napon Csontváry nagy lelkigyakorlatot tartott nekünk, fiaitaloknak, és az alkohol káros hatásáról prédikált. — Ne nekünk mondja ezt — szólt az egyik fiatal festő —, ott ül a nagy művész, a híres Fényes Adolf, a nagy bölcs és római jellem... Nézze, milyen piros az orra és az arca. Virít rajta a borvirág. öf, próbálja leszoktatni az italról! Csontváry azonnal Fényes mellé telepedett, és sűrű kö- hécselések közepette a „lelkére beszélt”. Fényes először nagyot nézett, azután búsan válaszolt: — Sajnos nem megy... Eleinte csak sört és bort ittam, aztán rákaptam a különböző pálinkákra, absin- thot, sőt a legerősebb bundapálinkákat ittam, de már az sem volt elég erős, és rákaptam a denaturált szeszre. — Újabb sóhaj. — Ma már . az sem elég... Tudja mit iszom már? Szikkativot! Rémes! Tudja, hogy összeragad tőle a gyomrom!? (A történelmi igazság követeli, hogy megírjam: Fényes soha életében nem ivott)” Egri Mária (Folytatjuk) A víz többször volt ellensége, mint barátja a jász- ladányi embernek. A magasan fekvő északnyugati részen a víz hiánya, a tikkasztó szárazság, a mélyen fekvő végeken a Barátér, a Mélyér, a Szé- qyentó körül a belvíz gyötörte meg. A település „újkori vizitérképéről” Ga- valdik Mihály, a helyi vegyesipari szövetkezet elnöke beszél mai szemmel és beavatotton, hiszen Jász- ladányban született, ott éltek szülei, nagyszülei, minden őse. — A víznek a szokottnál is nagyobb szerepe volt szülőfalunk történetében, talán azért, mert személyesen szolgálta az embereket. Néha túl sok volt belőle, máskor meg túl kevés. Gyerekkoromban, ha vízért szalasztottak, csak letérdeltem az alacsony ká- vájú kút szélére és telemerítettem a vödröt. Évek múltán, amikor szárazság sanyargatta a földeket, és eszembe jutott a csordultig telt kút, arra gondoltam, az csak képzelődés volt. Az idei belvíz? Ilyet még nem láttam, de még az öregek sem, tenger volt a fél község. A jászberényi járáshoz tartozó Jászladánynak ma 7 ezer 600 lakosa van, lakott területén a „nyolc gödörben” 2 ezer 800 családi ház épült. Az idén a belvíz minden eddiginél nagyobb károkat okozott a nagyközségnek, a termelőszövetkezetnek, a mélyebb fekvésű területeken lakóknak. Víz alá került a tsz több mint 500 hektár őszi búzája, 227 hektár maradt vetetten, mert a munkagépek a víz leJászladány, húzódása után sem tudtak rámennd a földre. Három családi ház összedőlt, 30 lakás felázott, megrongálódott, ennek többszöröse azoknak a házaknak a száma, ahol a család egész évi zöldségellátását biztosító házikert víz alá került, vetetten maradt. A víz végül visszahúzódott, de otthagyta „névjegyét” az összedőlt vagy megrongálódott házakat, a sártengerré vált földeket. Miit tettek azért, hogy a belvízcsapás nyomait eltüntessék? A kérdésre Major Antal, a nagyközségi tanács elnöke válaszolt. — Első dolgunk volt, lakást biztosítani az összedőlt házak lakóinak. Az összedőlt és a felázott házak tulajdonosai 130 ezer forint kamatmentes OTP kölcsönt kapnak lakásuk újjáépítéséhez. A belvíz kiszivattyúzására, elvezetésére eddig 650 ezer forintot költöttünk. A munka nagy része még hátra van. Az átereszek, az árokok ' építéséhez, tisztításához, a feltöltésekhez a lakosság segítségét kérjük, 1 millió forint értékű társadalmi munkára számítunk. A szükséglakásba átköltöztetettek egyike a Magony- család. Két iskolás korú gyermekük van, a férj a tsz- ben, az asszony a vegyesipari szövetkezetben dolgozik. — Munkába mentem akkor reggel —emlékszik szomorúan az asszany — úgy jöttek értem, hogy megrepedt a fal, összeroppant a tetőszerkezet. Az idén januárban vettük a házat, akkor nem gondoltunk arra, hogy ilyen rövid ideig lakunk majd benne. Nehezen spóroltuk össze az árát, amíg belvíz után a gyerekek kicsik voltak csak a férjem keresett. OTP-köl- csönt kaptunk, a téesz kölcsönadott 10 ezer forintot, hogy kifizessük az átíratási illetéket. A nagyközségnek nemcsak a belvízzel, hanem az ívóvíz hiányával is meg kell küzdenie. Épül az új vízimű. Hol tartanak az építkezéssel? — Amilyen nagy gond a víz elvezetése, legalább akkora a víz bevezetése. Jó, hogy már itt tartunk; megalakult a vízműtársulás, ez biztosítéka annak, hogy valóra válik régi vágyunk, elkésíül az új vízmű. A létesítmény 31 millió forintba kerül, a költségek egy részét — 11 millió forintot — a társulás tagjaiként a gazdasági egységek vállalták. A lakosság családonként 6 ezer 500 forinttal járul hozzá létrehozásához, az összeget tíz év alatt fizetik be. A percenként 800 liter vízhozamú artézi kút már készen áll. Épül a vízműtelep, a víztároló, továbbá 27 kilométer vízvezetékkel bővül az eddig kiépült 24 kilométeres vízhálózat. Mindez azt jelenti, hogy a tervidőszak végére minden utcába és idővel minden házba eljut majd az egészséges ivóvíz, hogy a nyári hónapokban nem kell majd órákig sorba állni egy kanna vízért, — mondja a tanácselnök. A település további fejlődését meghatározó, átgondolt, megvalósítható, reális tervek ezek. Valóra váltásukkal átalakul Jászladány „vízitérképe”. Néhány év múlva talán már úgy beszélnek a „ladá- nyi vízről”, hogy mindig a település fejlődését, az embereket szolgálja. — illés — A VII. Gergely Szolnokon A kecskeméti színház vendégjátéka Nagy sikerrel mutatta be tegnapelőtt este a Szigligeti Színházban g kecskeméti Katona József Színház társulata Németh László VII. Gergely'című drámáját. Németh László 1939-ben íródott első történelmi drámája — akár az utána következők — a nagy egyéniségek és a történelmi erők kapcsolatát vizsgálja, a kényszerhelyzetbe került hős erkölcsi magatartását elemzi. A kecskeméti társulat a Jászai-díjas Ruszt József rendezésében kiválóan oldotta meg a dráma Színpadra állítását. Nagy érdeme volt ebben a VII. Gergely pápát alakító Gábor Miklós Kos- suth-díjas, kiváló művésznek. A főbb szerepekben Trokán Pétert, Sára Bernadettet, s a Jászai-díjas Si- mor Ottót láthatta a szolnoki közönség. A pápa (Gábor Miklós) és Ottó, ostiai püspök (Trokán Péter) jetenete a II. felvonásban / Elszomoritó kép a város szivében. Ebből a törmelékhalmazból építik tovább a rakpartot? Ki viseli gondját? Egyre szépülő, fejlődő városukra méltán büszkék a Szolnokiak. Sokat is tesznek érte. A házigazda örömével mutogatják új középületeit, lakótelepeit, parkjait. Csak éppen ritka — sokak által irigyelt — természeti adottságát, két folyóját nem becsülik kellőképpen. Azzal bizony nincs mit dicsekedni! Néhány lépésnyire a Tisza parti sétánytól — a szépen gondozott parktól csak a támfal választja ei — elszomorító kép tárul a szemlélődő elé. Akár a „senki földje”, olyan az ártéri partszakasz a Tisza Szállótól a folyamrendőrségig. A gyom lassan. túlnő a korláton, szemétdomb, „kiszuperált” autóbusz roncsa szolgál „idegenforgalmi látványosságul.” Ki a felelős e terület rendjéért? Ártéri partszakaszról lévén szó, először a KÖTI- VIZIG-nél érdeklődtünk. Telefon. — Egyértelműen a városi tanácsra tartozik — közli az árvízvédelmi osztály vezetője. A városi tanács építési és műszaki osztályánál ez már nem is olyan egyértelmű. A köztisztasági ügyek főelőadójával tegnap készült fényképeket forgatunk. — A közterületek tisztántartásáról mi gondoskodunk, a parkról is a Tisza-parton, egészen a támfalig a mi területünk. A korláton túl már árterület. Ha ott valaki törméléket, hulladékot akar lerakni, ahhoz is a Vízügyi Igazgatóságtól kell engedélyt kérnie. Diák koromban nyári szünidőben magam is irtottam ott gyomot, a VIZIG-től kaptam érte a fizetést — emlékszik Muhari György. — Nincs olyan rendelkezés, mely a tanácsot e terület rendezésére kötelezné, ennek ellenére foglalkozott már azzal az elképzeléssel, hogy utat építtet a rakparton. Éppen a VÍZIG hiúsította meg, mert amíg el nem készülnek az alsórakpart építésével, senkit nem engednek a munkaterületükre ... — A kő nem szemét, minden ellenkező híresztelés ellenére, hanem építőanyag, amire szükségünk van ott, hiszen a munkaterületünk. Befejezzük a rakpart építését, éppen most beszéltünk erről a szakaszmérnökséggel — igazít helyre Ivaskó Lajos, az árvízvédelmi osztály vezetője, amikor kiterítem előtte az ártéri képeket. — Miénk a támfal és a rézsű, valóban. Évente két- szer-háromszor gyomtala- nítunk vegyszerrel. A gép most elromlott, de a diákok már irtják a gazt, a Zagyva-torkolattól haladnak erre. Az árvízvédelmi biztonság fenntartása a mi feladatunk, de nem mi kezeljük a hullámteret, nem az igazgatóság feladata a terület hasznosítása. Ne kenjenek mindent ránk — hárítja el az érdeklődést és a felelősséget. — Az autóbuszroncsot az építők, meg azt a másik építményt a szili- kátosok, a tanács engedélyével helyezték oda. Az építők már nem rakodhatnak ott, ezért visszavonattuk az engedélyüket, nem tudni miért nem vitetik el onnét azt a roncsot... Ki tudja? A VIZIG-nek is voltak elképzelései a terület rendezésére. Brigádvállalásuk is volt, a Vegyipari Szakközépiskola igazgatóságával közösen sportudvart akartak ott létesíteni. Már a terve is megvolt, amikor többen megvétózták. Véleményünk: tűrhetetlen, hogy szépen ápolt sétány Szomszédságában a hullámtér továbbra is mindenki szeméttelepe legyen. Azt hiába remélik ugyanis az illetékesek, hogy a következő áradás majd „költségmentesen” megtisztítja a terepet. Joggal elvárható, hogy az ügyben gyors, észszerű megoldás szülessen. Rónai Erzsébet Tart a huzavona, a parton meg ott árválkodik a roncs. Fotó: T. Katona László
