Szolnok Megyei Néplap, 1977. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-18 / 142. szám

1977. június 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Péter-Pál napján lesz hetvenöt éve hogy a Zagyva-parti művésztelep műtermeit átadták az első művészeknek. Ettől az időtől számítjuk a kolónia történetét. ALAPÍTSUNK MŰVÉSZTELEPET... | 1899-ben Olgyay m l Ferenc festőművész ■ | Bihari Sándor, Bo­_____I ruth Andor, Fényes A dolf, Hegedűs László, KemStok Károly, Katona Nándor, Mednyánszky László, Mihalik Dániel, Pongrácz Károly, Szlányi Lajos és Vaszary János fes­tőművészek nevében, memo­randumot nyújtott át Wlas- sics Gyula dr. vallás és köz- oktatásügyi miniszternek, amelyben egy Szolnokon lé­tesítendő művésztelep létre­hozásában támogatását ké­ri. A miniszter biztosítékot kért az említett alkotóktól, „hogy amennyiben az óhaj­tott műtermek létesülnének, azok legalább három nyári időszakon át való használa­tára, s a helyszínen éven­ként legalább egy-egy kiál­lítás rendezésére magukat, esetleg minden egyéb se­gélynyújtás nélkül is köte­lezik.” A művészek vállalták ezt a kötelezettséget, s a mi­niszter biztosította a lelkes festőtársaságot, hogy „amint a szóban lévő mű­vésztelepülés működésének sikerét tapasztalandom. nem fogok elzárkózni attól, hogy működésének könnyebbsé­gére is módot keressek." A kolónia alapításának lehetőségeit jelentős mér­tékben segítette Jász-Nagy­kun—Szolnok vármegye ugyanez év nyarán beikta­tott új főispánja, Lippich Gusztáv, aki beköszöntő be­szédében hangsúlyozta, hogy „hatalmát nem csupán a politikai közigazgatás aktu- lis irányítására, hanem a közműveltség és a .közízlés terjesztésére és nemesítésé­re is kívánja és fogja föl­használni.” Pártolólag állt a szolnokiak ügye mellé az Országos Magyar Képzőmű­vészeti Társulat lapja a Műcsarnok, s a Kultuszmi­nisztérium művészeti osztá­lyának vezetője, a Nagybá­nyán alakult művésztelep­nek is egyik bábája, K. Lippich Elek. Minden oldal­ról megvoltak tehát az ígé­retek, a támogatás valószí­nűnek látszott a minisztéri­um, a vármegye és a. lelkes polgárok részéről egyaránt. S nem utolsósorban elfogad­ható biztosítékot nyújtott a kolónia jövőjéhez a korabe­li magyar művészet jeles alkotóinak aláírása. Kellett viszont egy olyan testület, egy olyan aktív, intézkedő­képes szervezet, amely eze­ket a reményt keltő ígérete­ket összehangolja és gyakor­lati tevékenységre fordítja. Ennek érdekében alakult meg 1901. április 28-án • a Szolnoki Művészeti Egyesü­let. Első feladata a műter­mek mielőbbi felépíttetése volt. A Tisza—Zagyva találko­zásának közelében, közvet­lenül a Zagyva partján a régi vár területét szemelte ki a város az építendő te­lep számára. Közel a város központjához, mégis vi­szonylag a forgalomtól el­zárt helyen, a Művészeti Egyesület első alelnökének, dr. Kohner Adolfnak az anyagi támogatásával ren­dezett szép park közepén épült fel Gyalus László épí­tész tervei szerint, Pápay Mihály kivitelezésében a két művészház tizenkét mű­terme és ugyanannyi lak­osztálya. A Művészet 1902- ben már azt írja: „ .. .ké­szen áll a két művészház, hogy művész-lakóit falai közé befogadja. A telep ti­zenkét művészt fogadhat magába, akik évi csekély bér ellenében műtermet és lakószobát kapnak. Rendkí­vül meg van könnyítve a művészeknek a Szolnokra való kitelepedés. Ügy hall­juk, hogy a műtermek egy részének máris akadt gaz­dája.” Nagy ünnepség ke­retében 1902. június 29-én a Szolnoki Művésztelep mű­termeit átadták Bihari Sán­dor. Fényes Adolf, Hegedűs László, Mihalik Dániel, Ol­gyay Ferenc, Pongrácz Ká­roly, Szlányi Lajos és Zom- bory Lajos festőművészek­nek. A Szolnoki Művészeti Egyesület pontosan szabá­lyozta házi szabályzatában a műtermek működését. A leiratot egy Fényes Adolf­nak címzett, fennmaradt nyomtatványból ismerjük. A tizennyolc paragrafusból álló szabályzat 1902. július 9-én kelt, azaz az egyesült a műtermek átadása után összehívott első igazgatói üléséről. A legkörültekintőb­ben foglalkozik az együtt­élés szabályaitól a felszere­lési tárgyak leltárbavételéig mindennel. Művészettel, anyagiakkal és erkölcsiek­kel egyaránt. Évek során ez a szabályzat majd a min­denkori . gazdasági viszo­nyoknak, művészeti köve­telményeknek megfelelően alakul, de olyan sikeresen kormányozza a telepi életet, hogy soha nagyobb nézetel­térés, a művészi munkát akadályozó összeszólalko- zás, botrány az egyesület te­vékenysége alatt Szolnok művészeti életében nem volt. S miután a Műcsarnok fo­lyóirat felhívta a figyelmet a telep megalakulását üd­vözlő cikkében az utánpót­lás biztosítására, művésznö­vendékeknek a telepen való nevelésére, az alapszabály kimondja tanítványok foga­dásának lehetőségét is. így a Szolnoki Művészte­lepen már az' első évektől kezdve találkozunk a tanít­ványok névsorával, akiknek jelentős része a Képzőmű­vészeti Főiskola hallgatói­nak nyári kurzusaiból tevő­dik. Fényes Adolf az alak­rajzot, Szlányi Lajos tájfes­tést, Zombory Lajos állat­rajzot oktat. A szolnoki ko­lónia nem egy kiváló mes­tere kezdte pályáját diák­ként a telep nyári növendé­keként. Egri Mária (Folytatjuk) KÁNIKULA Kisdobosok ,,Oroszlán” Örse... két „akció” között „Igyál, Ráró!” Medárd, Medárd, már benned se hiszek... A kábeljavító munkaközi szünete Az üvegfúvó... kinn 35 Celsius-fok, benn a kétszerese Fotó: T. Katona László Lakótelepi levelezés Száz éve született Gombocz Zoltán „Egy hete lakunk ebben az átokverte lakásban és egy hete nem tudjuk kialud­ni magunkat* Mindig is ne­hezen bírtam a gyereksí­rást, de a maguké minden eddigin túltesz. A felesé­gem tegnap füldugót hozott haza, az sem használ, pe­dig a légkalapácsosoknak megfelel a füldugó. De a gyerekük túlordítja a komp­resszort, ami nem is lenne baj, ha éjszaka legalább aludna. Nam írtam volna mégsem — feladtam ugyanis már lakáscsere kérelmet, s leg­közelebb már csak egyedül­állók mellé költözünk —, de a feleségem azt ■ mondja, beteg a gyerek. Márpedig a feleségem ápolónő, ő tehát tudja mit beszél. Biztosan nem adnak teát a csecsemő­nek, vagy éhezik, de az is lehet, hogy fel sem ébred­nek a sírására. Ha nem tesznek valamit feljelentjük magúkat a gyámügyi szer­veknél.” Válasz: „T. Szomszéd! Sajnáljuk, hogy így is­merkedünk meg. hiszen nem akarunk mi ellenségesked­ni senkivel. A gyerek saj­nos tényleg gyakran sír és elhisszük, hogy áthallatszik a falon, zavarja nyugalmu­kat, Azt viszont vissza kell utasítanunk, hogy nem tö­rődünk a gyerekkel. Éjsza­kákat virrasztunk mellette és éppen tegnapelőtt voltunk vele orvosnál. De a gyerek nem beteg, csak hasfájós. Három hónapos kor körül minden csecsemő sírogat, görcsöl, ezt mi már olvas­tuk a „Babát várunk” könyv­ben, s a rádió „babaszerviz” előadásában is hallottuk. Ezért, kérem, legyenek tü­relemmel néhány hónapig, amíg a hasfájása elmúlik. U. I.: Addig is a gyereket áttettük a szoba másik felé­be, a konyha felé”. „Elég volt! Lehet, hogy a gyereket át­tették a konyha mellé de annál hangosabban üvölt. Tegnap már elaludtam a munkahelyemen s a meló­sok röhögtek, hogy az én koromban már nem illik nők után szaladgálni, mert így jár az ember. Most biztosan maguk is röhög­nek, de majd jól feljelent­jük magukat, s aztán el­megy a kedvük. A felesé­gem most azt mondja, még­sem megyünk a csendhábo- rításért a hivatalba, pedig jól megsértették öt, hogy a könyv jobban ismeri nála a betegeket. Most várjuk a lakáscseréseket, egy már írt a hirdetőbe”, Válasz: „Kedves Szom­széd! Egyáltalán nem nevettünk, sőt a feleségem megjegyez­te, hogy nincs annál bosz- szantóbb amikor a műhely­ben „kiszúrják” az embert Ezt onnan tudta, hogy öt évig ő is gép mellett dolgo« zott betanított munkásként, csak később tanult és ki­emelték. Ami pedig a fele­ségét illeti, nem akartuk megbántani, s egy pillana­tig sem gondoltuk, hogy nem ért a munkájához ... Sokat bészélgettünk, a fe­leségemmel önökről. Arra jutottunk, hogy bár tényleg fárasztó a gyereksírás, ta­lán azért idegesíti Önöket még jobban, mert valószí­nűleg nem születhetett gye­rekük, ami nagyon rossz lehet. U. i. Egyébként a sírásért nem csak a kisfiúnk, Laci­ka okolható, hanem elsősor­ban az építőipar, hogy eny- nyire minden áthallatszik.” „T. Szomszéd! Hát tényleg a franc meg­eszi azt, aki az ilyen szige­telést kitalálta. De már kezdjük szokni a sírást. Tegnap éjszaka egyfolytá­ban hajnali négyig aludtam. A feleségem azt mondta, hogy a Lacikának talán ke­vesebbet fáj a hasa, azért nem sír olyan sokszor. Azt is mondta, hogy már nem haragszik azért a könyves dologért. Tényleg nincs gyerekünk, s talán ezért vagyunk ide­gesebbek. Várunk még egy­két évet, aztán, majd csak lesz valami. Talán örökbe fogadnánk valakit a men- helyröl, mert sok embersé­get kaphatunk egy kicsitől. Én tudom ezt mert hatan voltunk gyerekek a család­ban”. Válasz: „Kedves Szom­széd! Két hónapja lesz lassan, hogy levelezünk, s még csak nem is láttuk egymást, pe­dig néhányszor kiugrottunk a folyosóra, amikor a lift csapódását hallottuk, s gon­doltuk, hogy hazajönnek. Jöjjenek át hozzánk egy este. Lacika egyébként már gügyög”. „Kedves Laci! Nagyon jól éreztük ma­gunkat Nálatok, a Zsuzsi azt mondta, húsz évvel fia­talabb volt. A Lacika ara­nyos, most is áthallik a hangja, s ez nekem olyan megnyugtató az egész napi műhely zakatolás után. Va­lamelyik nap gyertek át, hozzátok a gyereket is. Ha pedig vdlahpvá el akartok mennj csak szóljatok, vi­gyázunk mi a Lacikára, mintha a miénk lenne. Csak azért írok, mert már úgy megszoktam, hogy engem is levél vár az ajtóban. A harmadik lakáscserélő­vei (randa házsártos asszony volt) se tudtunk megálla­podni. Zsuzsi azt mondja, hogy azért, mert nem is akartunk ...” Mélykúti Attila KÖLTÖK SZAVAIBAN, tanár és tudós tanítványok rajongó, parázsló emlékezé­seiben él a száz éve szüle­tett, négy évtizede halott Gombocz Zoltán emlékeze­te. Sőtér István regényben örökítette meg, Bóka Lász­ló, Kovalovszky Miklós, Né­meth Gyula tanulmányban; Kosztolányi Dezső remek­mívű interjúarcképet raj­zolt a tudósról és az ember­ről. „Rendezett fő tág szem­határral és hatalmas látó­körrel”. aki Puskint olvas oroszul, és minden Wagner operát el tudna énekelni... Mi adhatja egy nyelvtu­dás munkásságának és éle­tének ezt a messze ható su­gárzását? A volt tanítvá­nyok a pedagógusra emlé­keznek. a megbízható ítéle- tű és gondos, jól szerkesztő ..^Badóművész” - egyetemi tanárra. A későbbi bölcsész­generációknak elsősorban a hatalmas (bár befejezet­len) vállalkozás, a Gom- bocz-Melich Magyar Etymo- lógiai Szótár idézte föl a ne­vét leggyakrabban. A nyelv- tudomány pedig hat-hét év­tized múltán sem kerülheti ki alapvető tanulmányait egy sereg ágazatában a nyelvvizsgálatnak. Pedig milyen keveset élt: egy tudományos életmű megalkotásához szorítóan szűk ötvennyolc esztendőt. S ez alatt is hogy megosz­totta magát! A tudomány­történet a bolgár—török jö­vevényszavakról szóló mun­káját tartja a főművének, és a magyar őstörténetet ku­tató írásait. De nem kerül­hetik ki őt a fonetika tudó­sai, a szlavisták és a roma- nisták, az általános nyelvé­szet ás a magyar nyelvé­szet, a jelentéstan kutatói. Megosztotta magát azzal is, hogy 1927-tői elvállalta a kor fontos szellemi műhe­lyének, az Eötvös-kollégi- umnak az igazgatását. Ta- nítványi emlékezések bizo­nyítják. milyen pedagógiai, tudósi — és emberi ráter­mettséggel. AZ AKKOR MÉG IFJt költő Képes Géza ódában siratta el a „latin értelem sasát”. Abban az időben, amikor „Rekedten hördül a zűrzavar mindenfelé”. Most, születésének centená­riumán a befejezetlenül is hatalmas életműre emléke­zünk, amely nem romlandó értéke, eleven hagyománya ma is a magyar nyelvtudo­mánynak és pedagógiának,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents