Szolnok Megyei Néplap, 1977. május (28. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-12 / 110. szám

1977. május 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Sok művészi élmény Az úttörők Asszonyok egymás közt készülnek a nyárra Rangos helyet kapnak az idei úttörőnyár eseményei között a kulturális, művészeti programok, akciók. Június 7-re „időzítették” az úttörő- és kisdobos bábjátéko­sok salgótarjáni országos feztiváljának nyitányát. A József Attila Művelődési Központban 800 - az elődöntőből tovább­jutott - pajtás méri össze tudását. Az olvasótábori mozgalom fejlesztésében ezen a nyá­ron Heves-, Baranya-, Tol­na-, Nógrád és Hajdú-Bihar megye igyekszik élen járni. Több olyan olvasótábort ho­nosítanak meg, amelyekben mozgó könyvtár ösztönzi a gyerekeket újabb és újabb művek megismerésére. Nagy várakozás előzi meg a „Művészetek vándorútján” nevet viselő úttörőközösségi játék résztvevőinek június 3—5-én zajló sikondai talál­kozóját. A tanév kezdetén meghirdetett mozgalom a közösségeket közös művészi élményszerzésre, együttes színház-, mozi- és múzeum­látogatásra ösztönzi. Békés megye zenei szaktáborozásra készül. Hajdúban és Békés­ben a legifjabb képzőművé­szeket hívják közös táboro­zásra. Biiharkeresztesen a honismereti mozgalom piros- nyakkendős tagjai töltenek együtt két vidám hetet. Szerte az országban ' több szaktábort szerveznek a nó­tafáknak és a mókameste­reknek. Az úttörőházak tárt kapukkal várják a vakáció­zó pajtásokat. A tervezett nyári programok között új­donságnak számít a pécsi úttörőház kezdeményezése. A nyári szünidőben kétheten­ként szerveznek a „Művésze­tek vándorútján” elnevezés­sel portyákat. Június 9-én a zánkai ün­nepséggel megnyíló országos táborozás is sok érdekes ta­lálkozást, élményt ígér a művészetek ifjú barátainak. Zánkán a legjobb úttörőkó­rusok találkoznak majd, itt tartanak díszhangversenyt az „Éneklő ifjúság” mozga­lom nagydíjas kórusai. Itt gyűlnek össze az országos képzőművész pályázat díj­nyertesei is kéthetes táboro­zásra. Júliusban a II. orszá­gos gyermekfilmszemlének is a balatoni úttörőváros ad otthont. Csillebérc augusz­tusban fogadja a művészeti szaktábor ezen vendégét. „Mindenki újakra készül” címmel a forradalmi kultú­ra hagyományait felelevení­tő turnusban már a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom ünnepére készülnek a zenekarok, irodalmi színpa­dok, kórusok és tánccsopor­tok. „Mielőtt a csillag kialszik...” Kamaraest Beethoven utolsó vonósnégyeseiből este a városi tanács dísz­termében tartotta meg feb­ruár hónapban elmaradt hangversenyét a Bartók Vo­nósnégyes. .Tagjai — kama­ramuzsikánk immár világ­hírű, utazó nagykövetei —: Komlós Péter, Devich Sán­dor, Németh Géza és Mező László. Beethoven utolsó műveiből állították össze műsorukat, három olyan ne­héz vonósnégyest adva elő, melyek egyenként is próbá­ra teszik az igényesebb együtteseket. Ludwig van Beethoven (1770—1827) az úgynevezett bécsi klasszicizmus, s egyben az egyetemes zenetörténet legnagyobb alakja, minden műfajban kimagasló műveket alkotott, így a kamarazené­ben is. Első vonósnégyesein (Op. 18) még a nagy példa­képek: Haydn és Mozart ha­tását érezzük, az Op. 59-es Razumovszkij kvartettekben már az érett művész hangja szól, az utolsó vonósnégye­sekben pedig az utolérhetet­len zseni, ki négy hangszer drámai párbeszédében mint­egy összefoglalja zenei vi­lágképét. S milyen körülmé­nyek között, életének mi­lyen megpróbáltatásokkal terhes szakaszában! A sors Beethoventől végzetszerűen megtagadta az igazi boldog­ságot, az összetartozás nyu­galmát, a melengető emberi örömöket. Fülbaja, s az eb­ből eredő egyre nyomasztób­bá váló magányossága szinte elviselhetetlen terhet rótt vállaira. Talán fele ennyi baj is elég lett volna másnak, hogy alkotó kedve elapad­jon. Beethoven teremtő mű­vészete ekkor ér csúcsára: a kilencedik szimfóniából, a Missa Solemnisből s az utol­só vonósnégyesekből a meg- békéltség, a szeretet, ez em­berekbe vetett hit árad, olyan emelkedettség és le­tisztult bölcsesség, mint ami­lyen a nagy ókori sztoikusok élet és halál kicsinyességein felülemelkedni tudó gondo­latvilágából szól az évszáza­dok rengetegén át. Ezek . a késői művei nemcsak mély emberi tartalmuk, hanem előremutató, formateremtő erejük miatt is nagyszerűek. Feltűnik bennük a klasszikus tagolódás túllépése, az egy­ségesítés, a vezérgondolat elvének érvényesítése, a tisz­ta harmóniák és melódiák helyett domináló drámaiság szinte eszköztelen egyszerű­sége, megrázó ereje, — fel­becsülhetetlen hagyatékként és útmutatásként az eljöven­dő generációknak. Beetho­ven fogadalmat tett, hogy a sors sohasem fogja eltiporni, s esküje valósággá vált: a legmélyebb nyomorúság kö­zepette is halhatatlan mű­vekkel ajándékozta meg az emberiséget. Az Op. 127, Esz-dúr vonós­négyes 1822-ben Galicin Miklós herceg megrendelésé­re készült. Az alapjában vé­ve derűs hangvételű kompo­zíció tételei közül az Adagio szímpompás variációsoroza­ta, a Scherzo mély iróniája és a finale víziószerű láto­mása volt különösen magá­val ragadó. Az Op. 135, F- dúr a mester utolsó teljes munkája, nemes epilógus, visszapillantó befejezés. A nagy sorsdöntő küzdelmek kora lezárult; e műben in­kább a megbékélés hangula­ta az uralkodó. Talán ezért is éreztük az est legpoétiku- sabb részének a Lento könnycseppeken át szűrődő rezignációjának leheletfinom megformálását, de élmény volt a démonikus Scherzo, s a hangulatváltásokban bő- vélkedő, ragyogó hangszere- lésű zárótétel is. Az Op. 131- es, cisz-moll vonósnégyes egyike Beethoven tartalmilag és formailag legizgalmasabb alkotásainak. Tulajdonkép­pen hét tételből áll a meg­szokott néggyel szemben, de tematikailag rendkívül ösz- szefüggő, mintegy jelképe­ként a változatos formai kön­tösben megjelenő mély em­beri tartalom egységének. A megszakítások nélkül folyó, eltérő érzelmi töltésű tételek csodálatos összhangba olvad­nak, s nőnek fel az Allegro finale csúcsáig, — ezt a cso­dát négy kiváló művész já­tékában ismételten átélhet­tük. A Barink Vonósnégyes ParlU*L kiforrott mű-’ vészetéről, nagyszerű stílus­biztonságáról, egységéről so­kat írtak már. Mi ez alka­lommal csupán egy vonásu­kat szeretnénk kiemelni, amely mély benyomást gya­korolt ránk: hallatlan érzel­mi intenzitásukat. Dohnányi szerint a legmagasabb művé­szi teljesítmény azt játszani, ami a kottában áll. Ez az el­gondolkodtató megállapítás azonban csak félig igaz. Az előadók által tökéletesen in­terpretált mű is gazdagodik, ha kiteljesült érzelmivilágú művész sokrétű egyéniségén át csapódik le. Ezt éltük át a Vonósnégyes előadása köz­ben, ezért éreztük Beethoven zenei testámentumát — 150 évvel halála után — élőnek, igaznak, emberinek. Nagy Pál Emlékek Veres Péterről Nem mindennapi szenve­délynek hódol Somi Sándor, az Egyesült Izzó győri kis­alföldi gépgyárának műsza­ki ellenőre. Több mint 20 éve Veres Péter-emlékeket gyűjt. Veres Péter műveivel a bátyja ismertette meg. Tíz­éves volt, amikor elolvasta Veres Pétertől az első köny­vet, a „Szűk esztendőt”. A könyv annyira megnyerte tetszését, hogy Veres Péter rajongójává vált. Sorban ol­vasta műveit, a legtöbbjét többször is, és több mint 20 évvel ezelőtt elkezdte az emlékek gyűjtését. Gyűjte­ménye már több száz da­rabból áll. Az elhunyt író valamennyi nyomtatásban megjelent művén kívül több száz újságkivágást — kriti­kát, méltatást és fényképet is tartalmaz. Féltve őrzi Ve­res Péter kézzel írt leveleit, amelyek közül néhányat sze­mélyesén hozzá írt. Irodalmi vizsgavetélkedő A hazai rádiózás történe­tében is egyedülálló műsor­sorozat kezdődött a napok­ban: a Vendel utcai dolgo­zók gimnáziumával együtt­működve olyan irodalmi ve­télkedősorozatot rendez a rádió, amelynek eredménye­ként érvényes középiskolai osztályzatot lehet szerezni magyar nyelv és irodalom­ból. Sokan vannak, akik kü­lönböző okokból nem fejez­ték be, vagy el sem kezdték középiskolai tanulmányu­kat, ugyanakkor szívesen forgatják a könyveket. Ér­deklődnek az irodalom, a művészetek iránt, csak ép­pen arra nincs módjuk, hogy valamilyen szervezett oktatási formához kapcsolód­janak. Az ő részükre hir­dette meg a Magyar Rádió a vizsgavetélkedőt azzal a nem titkolt céllal, hogy a jelentkezők többsége esetleg kedvet kap a továbbtanulás­hoz, más tárgyakkal is fog­lalkozik majd, és így előbb- utóbb a teljes középiskolai végzettséget is megszerzi. A vetélkedő első szakasza írásbeli vizsga, amely a rá­dió nyilvánossága nélkül zajlik, a második szakasz a szóbeli vetélkedő már a mű­sorban is helyet kap. Az előítéletekről, a tradíciókról, az egyenjogúságról ( „Túl szerények, néha már-már a gátlásossá­gig ... Szétaprózzák ma­gukat. Lehetnének nagy­vonalúbbak ... Kevés az önbizalmuk ... Rapszó- , dikusak. érzékenyek. Ha gyerekük van, munkahe­lyükön már nem lehet teljes értékű emberként számítani rájuk ... A férjük megértésén mú­lik, továbbtanulnak-e, később vállalják-e a ve­zetői munkakört, és helytállnak-e benne ...” — Nem teljes a rólunk al­kotott kép. Csupán néhány vélemény, amelyet férfiak mondtak el női vezetőkről. Igazságtalanok voltak? Az ál­talánosítás ltorzít, de van va­lami realitás a nekünk cím­zett jelzőkben. Ezt mi ma­gunk, nők is elismerjük egy­más közt. Az önvizsgálat is célja volt a túrkevei. vezető beosztású nők találkozóinak — mondta Hercegh Klára, a túrkevei tanács elnökhelyet­tese, aki egy új kezdeménye­zés hátteréről beszélt. — Tavaly a hároméves po­litikai főiskola után — ahol fél esztendőn át vezetési el­méletet tanultam •— ötlött fel bennem: továbbadni a hal­lottakat a női vezetőknek. Miért csak a nőknek? Min­den olyan tanácskozáson, to­vábbképzésen, ahol a szoci­alista vezetésről, módszered­ről volt szó a férfiak gyüle­kezetével találkoztam, elvét­ve akadt köztük nő. Miért? Mi akadályozza, hogy éljenek a továbbképzés lehetőségé­vel? Bennük van a hiba? Ök nem igénylik? Ügy véltem, ez lehetetlen, s feltevésemet a túrkevei asszonyok köré­ben végzett közvélemény-ku­tatásom is igazolta. Hercegh Klára akkor még nem tudta, hogy tulajdonkép­pen hányán is vannak a vá­rosban, akik egy vállalat, óvoda, iskola, posta, OTP-fiók élén, vagy a vezetői hier­archia közepe táján irányíta­nak, húsz, száz, kétszáz em­berért és munkájáért: vállal­nak felelősséget. Kiderült, hogy az igazgatói, helyettesi, telepvezetői párt-, szakszer­vezet-, KISZ-titkári, műveze­tői funkcióban nyolcvan kevi nő dolgozik. Sok vagy kevés? Ezúttal nem ez volt a lényeg, hanem az, hogyan boldogul­nak, segíti vagy gátolja a környezetük őket? — Tulajdonképpen mi nők döntöttük el az első előadá­son hogy ne csak egy-két al­kalommal, hanem többször, rendszeresen találkozzunk. Hozzáértő szakemberektől halljunk a vezetésről, és ön­kritikusan beszélgessünk. Egymás között nincs mit res­tellnünk. — mondta Szabó Ferencné, aki négy éve a há­ziipari szövetkezet pártalap- szervezeitének titkára. — An­nak pedig külön örültem, hogy ezeken a találkozókon az előadók „nőkire szabva” formálták mondanivalójukat a vezetés elméletéről, gyakor­latáról. Mert egyenjogúság ide vagy oda, nem vagyunk egyformák a férfiakkal. Ez nem baj. Az sohasem bántott, ha azt mondták, érzékenyek vagyunk. Sőt! Ezért tudunk -az emberi problémákra is ér­zékenyebben reagálni. De az már igenis sértett, amikor a gazdasági vezetőnk azt mond­ta a bizonylati késedelmünk­re panaszkodó partner válla­latnál, hogy jövőre már min­den jóra fordul mert férfi lesz a főkönyvelő. — Csodálkozol ezen? — szólt közbe Kromperger Györgyné, a Vörös Csillag Termelőszövetkezet nőbizott­ságának elnöke. — Egy ilyen kis alföldi városban, mint Túrkeve mélyebben gyöke­reznek és tovább élnek az előítéletek.- És valljuk be, még akkor is, ha sok min­denben élen járt ez a város, nincsenek a női vezetésnek tradíciói. Néhány évtizede megszólták, elítélték azt az asszonyt, aki a közéletben „nyüzsgött”. Alig több mint tíz eszten­deje, még csak fakanállal, kapával tudott bánni a kevi asszonyok- többsége. Ma mo­dem gépeken, gyors és pon­tos munkát követelő szalag­rendszerben dolgoznak a Május 1. Ruhagyárban, szak­munkát végeznek a tsz-ben. — Sosem felejtem el, 1968- ban egy megyei értekezleten megkérdezték tőlem, hogy mi van azzal az ötven nővel, akit nem vettek fel a tsz-be? Hogyan vettük volna már fel? Hisz mindannyian taka­rítónőnek jelentkeztek. Hát így kezdődött, — emlékezett Fábián Bálintné, a szövetke­zet vöröskeresztes titkára. — Akik ma vezető beosz­tásban dolgozunk, a többi asszonnyal együtt indultunk, közülük kerültünk ki. 1970- ben, mikor létrehozták a Május 1. Ruhagyár túrkevei telepét, mindössze ketten voltunk szakképzett varró­nők. Szalagon kezdtem, múlt a többi, aztán meós, majd művezető lettem, két éve neveztek ki a telep vezetőjé­nek. Nem szégyellem, a fér­jemnek is köszönhetem, hogy el mertem vállalni, — fűzte hozzá Madarász Istvánná. — Megkérdeztem tőle: tudod mi­vel jár? A kötetlen munka­idő több mint 8 óra. Meg az­tán a két hétig, egy hónapig tartó tanfolyamok, mert ta­nulnom kell, sokat. Kevesebb idő jut az otthonra, a csa­ládra. Vállaltam. Persze emi­att aztán nem mindig men­tek szálán a dolgok. De fel­nőtt a lányom, és pótolta a hiányomat a háztartásban. A telep két fiatal közép­vezetője, Lizicai Mária és Füleki Piroska még függet­len. A házasságról és egyen­jogúságról, úgy vélik, kifor­rott, megmásíthatatlan véle­ményük van. — Másképp akarunk élni, mint anyámék, meg mint sokan körülöttünk. A szak- középiskolát tizenegyen kezdtük, és hárman marad­tunk, a többiek férjhez men­tek. Elmaradtak a KISZ ösz- szejövetelekről kivonták ma­gukat a közösségből. Ledol­gozzák a 8 órát, és rohannak haza mosni, főzni, azzal a felkiáltással, majd megtud­játok ti is, ha asszonyok lesztek! Ha a nők így gon­dolkodnak, hogyan változzon meg rólunk a „teremtés ko­ronáinak” véleménye. — Nézze csak meg a tan­könyveket, — buggyant fgl . belőlük kesernyésen. — A nő, az anya, a tűzhely, a mo­sógép, a porszívó mellett fejkendőben, az apa, a férfi, fehér köpenyben mérnök­ként, munkásruhában eszter­gályosként ábrázolva. Ilyen képek kíséretében tanulnak meg olvasni a gyerekek. Hát 1 nem így kell a fiainkat, lá­nyainkat tanítani nevelni, ahhoz, hogy megszabadulja­nak az előítéletektől és fel­nőtté válva eszükbe se jus­son a két nem között az ér­tékbeli különbséget keresni, a nőt a zsíros bödön mellé kötni, terített asztalt, tiszta cipőt, inget követelve a házi­úr szerepében tetszelegni.­Elmondták, hogy ismer­nek férfi vezetőt, akitől a nőpolitikái határozat végre­hajtását természetesen csak a munkahelyén kérik szá­mon. Ott lelkes szószólója is az egyenjogúságnak. De ott­hon. .. — Nekem ráment a házas­ságom, mert egyenjogú part­ner, s nem csupán feleség akartam lenni, — vallott Herczegh Klára. — Pesten dolgoztam, sokat jártam vi­dékre, a munkahelyi rendez­vényekről, a párttaggyűlé­sekről sem maradtam el. Minden alkalommal veszeke­dés volt otthon a vége. Hiába beszéltük meg, higgadtan, másnap élőről kezdődött minden. Elvált asszonyként, lánynéven jöttem vissza szü­lővárosomba, Túrkevére. Sajnáltak, szánalomra mél­tónak tartottak. Nehéz volt megértetni a környezetem­mel, hogy inkább vállalom az egyedüllétet, de az egyé­niségemet nem adom fel. — Néha úgy érzem, több erkölcsi alappal beszélhetnék a női egyenjogúságról a to­vábbtanulás, az önképzés szükségességéről, ha csalá­dom lenne. Sokan úgy vélik, hogy egy független nőnek nem is olyan nehéz azt a há­rom diplomát megszerezni. Bevallom nem egyszer felöt­lött már bennem is, talán azért esett rám a választás, s lettem tanácselnök-helyet­tes, mert független vagyok, több időt szentelhetek a munkámnak, a közéletnek. Az a nyolcvan nő, akikkel az összejöveteleinken rend­szeresen találkoztam, beszél­gettem, megkontrázta ezt az érzésemet. Anyák, feleségek, és mégis gazdasági szakmai, párt- és tömegszervezeti ve­zetők. S nem is akármilye­nek. De abban az egyben kö­zös volt az álláspontunk va­lamennyiünknek, hogy ha egy nő ugyanazt akarja el­érni, mint efv férfi, ma még többet kell tudnia, kemé­nyebbnek, és kitartóbbnak kell lennie, felrúgva a család hagyományos munkamegosz­tását, meg kell vívnia a kü­lön harcát a házasságban is. A maradék energiájával pe­dig minden nap bizonyíta­nia kell, hogy egyenjogú partnerként ismerjék el. Ezek a túrkevei nők, asszo­nyok is bizonyítani akarnak. Elsősorban önmaguknak, s nem a férfiaknak. Kovács Katalin

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents