Szolnok Megyei Néplap, 1977. május (28. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-31 / 126. szám

1977. május 31. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 ÉS Kellemes meglepetéssel szolgált hallgatóinak szerdán a Gondolat, a rádió irodalmi lapja. Negyvenöt percre „kapcsolta” a most húszéves Élet és Irodalom szerkesz­tőségét. Helyesebben műsort sugárzott úgy a lapról, hogy annak minden szavát a szerkesztők, írók mond.ták, magukról, a legjobb és leg­rosszabb magyar irodalmi hetilapról. Legjobb és leg­rosszabb, így mondták iró­niával, hiszen egyetlen. Ez is, az is mondható. Az ÉS olvasói minden bi­zonnyal sokat megtudtak kedves lapjukról, az állandó szerzőkről, írókról. Mindent a jókedv, a humor font körül, szellemes, jó szójátékok, sza­tírának beillő monológok váltották egymást. A hét úgyis az irodalomé, a könyvé, ez a szerdai mű­sor jól vezette be a könyv­heti műsorokat. Üdvözlet az olvasónak Az országos megnyitóhoz kapcsolódva, Békés megyé­ből sugározták a már meg­szokott, eleven élő rejtvény­műsort szombaton. A gyulai művelődési központban jó hallgatóságra és felkészült versenyzőkre talált a mű­sorvezető Rapcsányi László, s a szerkesztő, Dorogi Zsig- mond. Kitűnő színészek tet­ték kellemessé a közvetítést, akik a könyvheti újdonsá­gokból, valamint az örökbe­csű klasszikusoktól idéztek. Jól vizsgázott a gyulai kö­zönség, s különösen örvende­tes volt, hogy megszólalt nem egy munkás is, bizonyít­ván, hogy van értelme a szo­cialista brigádokban vállalt olvasásnak, tanulásnak. Röviden Két érdekes, könyvhéten méginkább az — vélemény hangzott el a múlt héten a rádióban a mai magyar pró­zairodalomról. Az egyik Vá­mos Miklós: Barátkozás cí­mű novellája ürügyén a ki­adói kritikát, s az írók igé­nyességét, (főleg és eseten­ként annak hiányát) marasz­talta el, a másik pedig a hat­vanas és a hetvenes évek magyar prózájáról mondott elgondolkoztató szavakat. Egészen biztos, hogy Bárdos Pál véleményével még sok vitafórumon találkoznak az irodalombarátok. Százszorszép történetek — a gyereknapi ajándék egyi­ke volt tegnapelőtt a Kos­suthon. Az úttörők korosztá­lya élvezetes programot ka­pott. Szombaton délután gye­rekvilág is volt: kapcsolták a moszkvai, a varsói rádiót, s együtt a magyarral három ország gyermekeit köszön­tötte a világ. A Falurádió a héten az új zöldség-gyümölcs forgalma­zó szervezet munkájáról be­szélt sokat. Azt vizsgálta, mi változott a névvel? A korábbi MÉK helyett a me­gyékben ZÖLDÉRT vállala­tok alakultak, központjuk is új. Vajon új és megnyugtató lesz-e az ellátás? — kérdez­ték a riporterek országjáró útjukon. Talán bizonyításra még kevés idő telt el. Jó je­lek azonban már vannak. A magyar—görög vébé se­lejtező előtt időszerű volt a Sportvilág. Baróti Lajos vá-l laszolt a hallgatók kérdései­re. Szombaton este aztán minden vitázó, bíráló eny­hült. A győzelem vigasztalt, fellelkesített minden sport­barátot. Ezt is jól közvetítet­te a rádió. (SJ) Alapos felkészültség, magas színvonal Véget ért a szimfonikus zenekarok fesztiválja A nem hivatásos szimfonikus zenekarok országos fesztivál­jának az idén is Szolnok adott otthont. Három napon át kilenc zenekar lépett pó­diumra, mutatta be műsorát a neves szakemberekből ál­ló zsűri előtt — amelynek elnöke Farkas Ferenc Kos- suth-díjas zeneszerző volt. A fesztivál tegnap este a Szig­ligeti Színházban gálaműsor­ral zárult. Itt adták át a résztvevő zenekaroknak, karmestereknek, előadóknak a nívódíjakat. * * * Farkas Ferenc már ne­gyedszer a zsűri elnöke a szolnoki fesztiválokon. A vá­roshoz — mint mondta — meleg szeretet fűzi, szívesen jön a Tisza-partjára. A fesztivál színvonaláról, a résztvevő zenekarok felké­szültségéről kérdeztük a zsűri elnökét: — A korábbi években csak az Alföld szimfonikus zene­karainak találkozóját ren­dezték meg Szolnokon. Idén országos rangot kapott a fesztivál, képviseltette magát a Dunántúl, s a főváros is. — örvendetesnek tartom, hogy az eddigi hat már-már „törzszenekarnak” számító salgótarjáni, békéscsabai, sza­bolcsi, egri, kecskeméti s a vendéglátó szolnoki zené­szek mellett lehetőséget kap­tak a debreceni, budapesti, veszprémi szimfonikusok is a szereplésre. Egy-egy feszti­válnak nagyon nagy jelen­tősége van, a zenekarok meghallgatták egymás műso­rát, akik már korábban is részt vettek a találkozón lát­hatták mennyit fejlődtek, ki­cserélhették tapasztalataikat. Az idei fesztivál színvona­la jóval magasabb volt, mint a korábbi éveké. A zeneka­rok alapos felkészültségről tettek tanúbizonyságot. Akár a klasszikus, akár a kortárs­szerzők műveit szólaltatták meg, előadásukat szinte ki­vétel nélkül a biztos karve­zetés, a tiszta hangzás jelle­mezte. Nagyon szép ered­mény ez, s ha még azt is fi­gyelembe vesszük, hogy nem hivatásos zenekarokról van szó. A zenészek napi mun­kájuk mellett negyven-ötven alkalommal lépnek fel éven­te — elégedettek lehetünk mostani szereplésükkel. — A fesztivál felhívásában a rendezőszervek azt kérték, hogy a klasszikus szerzők művei mellett a zenekarok válasszanak műsorukba XX. századi, és kortárs hazai és külföldi alkotóktól is. Meny­nyiben sikerült ezt teljesíte­ni? — Százszázalékosan. Mo­zart, Beethoven, Haydn, Csajkovszkij, jól ismert mű­vei mellett hallhattunk Ko­dály, Bartók, Durkó Zsolt, Kadosa Pál szerzeményeiből is. Külön örültem — a sal­gótarjániak műsorában — a fiatal szovjet zeneszerző Minkov zongoraversenyének bemutatásának. De említhet­nék minden zenekar pro­dukciójából jó néhány mű­vet, amelynek meghallgatá­sa nagy élményt jelentett számomra, s azt hiszem, hogy a közönség is osztja a véle­ményemet. A három nap alatt nagyszerű alkotásokat művészien tolmácsoltak a zenekarok. Tál Gizella Agria napok 19TT Várszínházi előadások Elkészült az „Agria napok 1977” részletes nyári műsor­terve. Június 2-án egy hétig tar­tó nyári karnevállal kezdő­dik, amelyen az ország szá­mos művészeti együttese mu­tatkozik be. Az Agria napok középpont­jában az idén is a Várszín­házi előadások lesznek. Ba­lassi Bálint: Szép magyar komédia és Fazekas Mihály Lúdas Matyi című műve ke­rül ezúttal színpadra. Az eg­ri Várszínház július 15-én nyit. Az egri nyári egyetem két tagozata is várja a külföldi és hazai érdeklődőket: au­gusztus 1-től 10-ig a műem­lékvédelmi tagozat, augusztus 13-tól 22-ig a filmművészeti tagozat megrendezésére ke­rül sor. A színházi esték keretében sor kerül a Madách Színház, a Kecskeméti Katona József Színház és a Veszprémi Pe­tőfi Színház előadására. Or­gonahangverseny, kirakatver­senyek, idegenforgalmi rek­lám propaganda kiállítás te­szi teljessé az Agria napok nyári rendezvénysorozatát. Képtár a Professzorházban Üj művelődési intézmény­nyel gazdagodott Sárospatak. Az ősi iskolavárosban vasár­nap avatták fel a XVIII. szá­zadban épült és korhűen helyreállított úgynevezett „Professzorhaz” összes ter­meiben a világszerte ismert magyar származású festőmű­vész, Dómján József alkotá­sait magában foglaló sáros­pataki képtárat. A külföldön élő művész alkotásainak je­lentős részét Sárospatak vá­rosnak ajándékozta. Ezek közül a festményekből, réz­karcokból, fametszetekből ál­ló gyűjteményt mutatják be a tárlaton. Sokszemközt művészeinkkel Az ünnepi könyvhét ren­dezvénysorozatában hosszú éveken át szerepelt a Szol­nokról elszármazott művé­szek és a közönség találko­zója. Az idei programban a megyeszékhelyen élő színé­szeket, s a művésztelep al­kotóit hívták meg baráti ta­lálkozóra. Tegnapelőtt a helyőrségi művelődési házban a mű­vésztelep alkotói életükről, pályájukról vallottak. Szinte valamennyien úgy kezdték a bemutatkozást, hogy „a fő­iskola elvégzése után Szol­nokra jöttem, d.e nem akar­tam sok időt eltölteni a Ti- sza-parti városban. Azóta évtizedek teltek el, mind­annyian maradtak. Nagy Ist­ván a Taszáért, a Zagyváért, Fazekas Magda az alföldi emberekért, vagy ahogy Meggyes László mondta: „Olyan talajra kerültem, amiben gyökeret tudtam ver­ni.” A művészek elbeszélé­sei a szűkebb környezet, a város szeretetéről tanúskod­tak, még akkor is, ha külföl­di élményeikről adtak szá­mot, mint például Chiovini Ferenc, Baranyó Sándor és Berényi Ferenc. Chiovini Ferenc több mint ötven éve „kelt át” a Tiszán, egy fahíd,on, a művésztelep­re. Egy fél évszázadnál is többet töltött el a városban. „Aki nem tud egy négyzet- kilométeren nagy festő len­ni, az el se kezdje” — val­lotta a szolnoki éveiről. Szabó László szobrászmű­vész új oldaláról mutatko­zott be. Saját készítésű ' he­gedűjével állt a közönség elé, ő így mondta: "— Ez egy szabálytalan he­gedű, de azért lehet játsza­ni rajta. A zene iránt örök nosztalgia él bennem; kisko­romban zenésznek készül­tem. Hangszerem nem volt; egy darab fa és az édes­anyám konyhakése viszont mindig a rendelkezésemre állt. Így lettem szobrász... Később aztán megtanultam hegedülni, a barátaimmal es­ténként együtt „házikoncer­teztünk.” Ezeket az össze­jöveteleket soha nem tud,om elfelejteni. Simon Ferenc szobrászmű­vész verseket ír. Névnapi út- ravaló című költeményét Lukácsi Huba ismertette meg a közönséggel. A művésztelep alkotóinak kedvenc verseit, zenei műve­it a Szigligeti Színház színé­szei, a Bartók-Kórus, vala­mint a zeneiskola tanáraiból alakult kamaraegyüttes szó­laltatta meg. Nagy tetszést aratott Papp Zoltán előadá­sában Sinka István, s Ady egy-egy költeménye. József Attila, Pilinszky János, Pe­tőfi, Tóth Árpád verseit, Ta­mási Áron prózáját Andai Kati, Lázár Kati, Falvay Klára és Körtvélyessy Zsolt tolmácsolta. T. G. Könyvtáravatás Tiszafüreden Csaknem egymillió forintos ráfordítás és jelentős társa­dalmi összefogás eredménye­ként befejeződött a tiszafü­redi járási könyvtár bővítése, korszerűsítése. A munka eredménye: a korábbinál 160 négyzetméterrel nagyobb — összesen 370 négyzetméter — alapterületű, világos, kor­szerű bútorokkal, polcokkal berendezett könyvtár. Figye­lemre méltó, hogy a felújított könyvtárban két, külön te­rem áll a tanulni, kutatni vá­gyók rendelkezésére, a „hely- benolvasni” szándékozók szá­mára pedig: egy nagy olvasó­terem és egy társadalomtu­dományi szakterem. Külön „övezetben” kapott helyet a kereken százféle újság, heti­lap, folyóirat és a kölcsönzés­re szánt könyvállomány. Természetesen nemcsak a helybenolvasási, kölcsönzési feltételek javultak, hanem a korábbinál sokkal jobbak a raktári körülmények is. En­nek eredménye például az, hogy a zárt helytörténeti kü­löngyűjtemény könnyen ke­zelhető. A könyvtár dolgozói, nak munkáját dicséri, hogy a másfél évig tartó építkezés alatt a könyvtár mindössze egy hétig volt zárva. * * * A felújított létesítményt tegnap az esti órákban ben­sőséges hangulatú ünnepsé­gen vették birtokukba a ti­szafüredi olvasók. Az avató­ünnepségen — kedves ven­dégként — részt vettek a me­gyénkben tartózkodó szovjet íróküldöttség tagjai, továbbá a tiszafüredi járási és köz­ségi párt-, tanácsi, tömeg­szervezeti és mozgalmi veze­tők. A korszerűsített könyvtárat méltató beszédet Papp Ist­ván, a Könyvtártudományi és Módszertani Központ igazga­tója mondta. A ünnepséget Surányi Ibolya előadóművész és Pelsőczky László gitáros­énekes zenés irodalmi műso­ra zárta. FILM JEGYZET EREZET Álmosítóan meleg, unal­---------------------más zotyko­l ődés után megáll a vonat, farmernadrágos fiatalember kászálódik le egy kis falu ál­lomásán. Két hatalmas, köny­vekkel megpakolt bőröndjé­vel elindul az üzem felé, hogy ott majd megzavarja a csa­ládias, békés semmittevést. Vörös diplomával a kezében, „kultúrával” felvértezve bal­lag az ifjú, hogy „megváltsa a világot”. Mint a forgató- könyv alábbi részlete is bi­zonyítja, az első találkozás nem túl biztató: „— Biztos maga ebben? Ez egy olyan kis gyár, nagyon könnyű elnézni a címét... — mondja a munkaügyi osztály vezetője. — Biztos. — Én itt mindenről tudok. Mi hirdettük volna ezt az ál­lást? — Négy éve mindig meg­hirdetjük. Még soha nem je­lentkezett rá senki — segíti ki egyik munkatársa.” Lelkes barátunk tehát „ki­lépett az életbe”, azaz már az első másodpercekben kénytelen tudomásul venni, hogy rá itt szükség nincs. A nyájas igazgató előtt még a végzettsége is homályos kis­sé, bizonytalanul forgatja diplomáját: — Az ember nem is hinné, hogy milyen mes­terségek vannak. Népműve­lő... Ettől függetlenül azonnal alkalmazza, bízik benne, hogy nem sok vizet zavar majd a fiú. Ehhez persze az is kell, hogy az szó nélkül elmenjen néhány szemetszú- ró lazaság mellett. Mégis, minden olyan szé­pen indul: a május elsejei ünnepségen 6 az, aki megold­ja a kínos helyzetet. A sta­dion gyepén feliratot formál­nak a diákok: ELJEN MÁ­JUS 1. A mi népművelőnk az, aki a pályára szalad, a földre veti magát és ezzel felrakja a hiányzó ékezetet. Fellélegzik a tribün, taps és mosoly mindenfelől. A fiú megnyerte az első csatát: be­fogadták. Ez a szeretnivaló kedves srác (Halmágyi Sándor, a szolnoki színház tagja, ala­kítja nagyon szimpatikusán, visszafogottan) nem ront aj­tóstul a házhoz. Nem kezd el nagy hévvel szónokolni és szervezni, hanem őszinte fi­gyelemmel kapcsolatot keres másokkal. Így találja meg a hangot mindenkivel: az öreg, beteg éjjeliőrrel, aki ötször is elolvassa a tőle kapott He­mingway regényt és talán most már ő is oroszlánokról álmodik, a tanyasi paraszttal aki riadtan, zavartan keresi a helyét a gyár idegen vilá­gában ; vagy a titkárnővel, aki Tatjána levelével vall szerelmet az ostobán pislogó igazgatónak. Minden rendben megy a maga útján, amikor egy apró megjegyzésre („a műhelyben is kellene már valamit csi­nálni”) az alkotók (Kardos Ferenc rendező és Kardos István író) visszabújtatják a fiút világmegváltó pózába. A történethez ragasztanak egy álbonyodalmat, az eddigiek­ből nem következő hamis konfliktust. Jámbor hősünk pillanatok alatt jelszavakat szavaló kórust szervez a sö- rözgető-dolgozgató tekecsa­patból. A munka látszata is eltűnik, ez már az igazgató­nak sem tetszik. A fiúnak menni kell. Ez az erőltetett megoldás az egész filmre jellemző kö­vetkezetlenségből fakad. író és rendező nem döntötték el. szeressék vagy bírálják figu­ráikat. Szándékuk a kívülál­ló bírálat, hol a megértő em­berség szól (ebben a filmben egyébként az utóbbi hat őszintébbnek, természete­sebbnek ...) így váltakozó színvonalú apró jelenetek so­rozatát látjuk. Nem alkal­mazkodott a stílusváltások­hoz Kende János opertőr, aki mindent „csak” szépen akart fényképezni. Ezért született néhány gyönyörű képsor de a szatirikus részek rovására. Különböző gyönyörű felfogá­sok keverednek a színészi já­tékban is. Sinkovits Imre és Öze Lajos rutinos „alakítá­sa” itt inkább zavaró Monori Lili vagy Madaras József őszinte, egyszerű „jelenlété­hez” képest. Látványosan kínálkozó for­dulattal élve: jó a film csak ékezetnyi apróságok hiányoz­nak az elégedettségünkhöz. De éppen a történet bizonyít­ja, milyen jelentősége lehet egyetlen ékezetnek. Ha egy­általán annak nevezhető az elsietettség, az összhangban nem levő színészi játék, a kö­vetkezetlen meseszövés. Mindezek ellenére biztató kí­sérletnek tartom Kardos Fe­renc munkáját. Igaz, ezt a ki­fejezést mostanában inkább a hibák elkendőzésére szokta használni az illedelmes bírá­lat. Pedig valóban reményt- keltő film ez „Ékezet” bele­illik a „Kard” és a „Pókfoci” által megkezdett sorba, mely groteszk, szatirikus alaphang­jával a 60-as évek nagy cseh­szlovák filmjeit idézi. és szeretettel közelít áz emberekhez, de éleslátó tár­gyilagossággal és önkritiká­val mutatja meg eredendő gyarlóságainkat is. Közben általános társadalmi problé­mákat is megfogalmaz, bizo­nyítva ezzel a megoldás lehe­tőségét, sőt szükségességét. Kardosék egyelőre csak a szándékig jutottak el. De ta­lán előkészítik az utat a va­lódi nagy filmig, és már a megvalósítással sem ma­radnak adósok. Arról még egy ékezet sem hiányzik majd. Bérezés László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents