Szolnok Megyei Néplap, 1977. május (28. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-21 / 118. szám

1977. május 21.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

t

Átadták a pályadíjakat

Növekszik a művelődésért érzett felelősség

Végei érlek a megyei közművelődési napok

Tegnapelőtt és tegnap zajlottak le Szolnokon az első ízben megrendezett közművelődési napok. A megnyitót követően tegnapelőtt délután és tegnap délelőtt a résztvevők szekcióüléseken tanácskoztak.

A szocialista hazafiságra és a proletár internacionalizmusra nevelés kérdéseit elemző szekcióban dr. Szilágyi Imre egyetemi docens tartott előadást. Vitaindítójában beszélt a hazafiság kialakulásáról, tartalmáról, értékrendjéről. Korunk házasságáról szólva elmondta, hogy nem elég csak képzeletben hazafinak lenni, hanem tudatosan, tevékenyen részt kell vállalni a társadalom építésében, „népben, nemzetben gondolkodva” tenni a dolgunkat. A haza, a társadalom építése pedig akkor halad jó irányban, ha a nemzeti értékek az emberiség értékeivé válnak.

Az előadás után korreferátumok hangzottak el.

Az általános és szakmai műveltségről tárgyaló szekcióülésen dr. Maróti Andor egyetemi docens tartott vitaindító előadást, a művészeti nevelés szekcióban pedig Tóth Miklós, a Corvina Kiadó igazgatóhelyettese. Vitaindítójában a művészet számos esztétikai, elvi problémájával, valamint a művészeti nevelés és a befogadás aktuális kérdéseivel foglalkozott.

Kifejtette, hogy korszerű művészeti nevelés csak a műalkotásokkal szoros kapcsolatban, azok által lehetséges.

Ezután ebben a szekcióban is a korreferátumok következtek.

A tanácskozás résztvevői tegnapelőtt este a Tiszaparti Gimnázium aulájában művészeti együttesek műsorát nézték meg.

A közművelődési napok programja tegnap plenáris üléssel ért véget a helyőrségi művelődési házban. Az ülésen elsőként a szekció- elnökök számoltak be a tanácskozások tapasztalatairól.

A szocialista hazafisággal és a proletár internacionalizmussal foglalkozó tanácskozás munkájáról Tóth TiN

em akárhol, de pont a vasbeton főváros közepén, nem akárkit, de pont engem, megcsípett egy darázs. Éreztem a fájdalmat, a kezemre pillantottam, és hirtelen nem is láttam összefüggést a csíkos rovar és a fájdalom közt, de később eszembe jutott pajkos gyermekkorom, a szúrós méz az arcomon; és semmi kételyem sem maradt — húsz év után újra belémmart.

Folytattam az utam, de a kezem sajgóit.

Látom ám, szembe jön velem egy ismerősöm, akivel valaha kapcsolatban voltam, de hogy egy továbbképzésen vagy egy üdülőben találkoztunk-e — arra sehogyse tudok visszaemlékezni. De azért udvariasan mindig megkérdeztük egymást: „Hogy

vagy?” „Kösz, jól. Hát te?” „Én is”.

— Hogy vagy? — biccent az ismerősöm, és már menne is tovább, de a villany- rendőr sárgára váltja a zöldet.

— Várj, — mondom — az előbb megcsípett egy darázs.

— Darázs? — kérdezi az ismerős.

— Darázs — erősítem meg és most sajog a kezem,

bor, a szekció elnöke számolt be. Megállapította, hogy az ülés elvi alapját az MSZMP KB Kultúrpolitikai Munkaközösségének 1974-ben kiadott állásfoglalása alkotta.

Megemlítette, hogy kevés szó esett a tanácskozáson a szocialista nemzetekkel való gazdasági, kulturális együttműködésünkről. Majd arról szólt, hogy megyénkben a szocialista hazafiságra és proletár internacionalizmusra nevelésben biztató eredményeket értünk el. A szólamszerűség egyre inkább háttérbe szorult, és átvette helyét az értő, cselekvő, tetteken keresztül érvényesülő igaz hazafiság.

Végül a jövő feladatairól elmondta, hogy továbbra is ezen az úton járva fontos szerepet kell szánni a művészeti csoportoknak, ifjúsági klubokban a szocialista hazafiságra, proletár internacionalizmusra nevelésnek.

Az általános és szakmai műveltség kérdéseivel foglalkozó szekció munkáját Szurmay Ernő foglalta öszsze.

A korreferátumok általános jellemzője volt a munkásság művelődéséért érzett felelősségtudat, a művelődési helyzet és igény mélyebb megismerésére való törekvés, valamint azoknak az eljárásoknak az összegezése, amelyek az utóbbi fél évtized közművelődési tevékenységében időtállóknak bizonyultak. Ugyanaltkor a hozzászólók bemutatták az új, korszerű formák, módszerek keresésének ígéretes példáit is. A módszerek között egyre tudatosabban hódítanak teret az aktivizáló továbbgondolkodásra késztető, cselekvésre ösztönző formák. Örömmel állapította meg a szekció elnöke, hogy a kor- referátumok egy része a különböző rétegek — a gyermekgondozási segélyen levő anyák, a fiatalok, s a cigány lakosság — művelődési lehetőségeivel foglalkozott. Majd végül tolmácsolta a résztvevők javaslatát, miszerint jó lenne ha a rendező szervek a továbbiakban is tartanának hasonló tanácskozásokat, s a jövőben sor kerülhetne pedagógusok, könyvtárosok, népművelők találkozójára is, hiszen az

— Hát — szól ekkor — én sem vagyok jól. Már negyedik éve lakásgondjaim vannak. Asszony, gyerek, hűtőszekrény, televízió, meg vidéki rokonok egy kétszer

hármas szobában. Elegen vagyunk ahhoz, hogy megkapjam a szomszédos szobát, de megkérdezték, miért nem rakom ki a bérlőimet.

Megígértem, hogy megpróbálok segíteni rajta, gondolván, hogy csak lesz valami jó tippem, vagy egy jó emberem a tanácsnál. Az ismerősöm megvigasztalva távozott.

De a kezem csak fájt. Le is ültem egy padra.

A fasorban egy hajdani évfolyamtársnőm közeledett, mindjárt meg is kérdezzük egymást: „hogy vagy?”, •és úgy látszik majd, hogy jól vagyunk.

Végül .mégis megállt és megkérdezte: — Hogy vagy?

eredményes munka titka az iskola, a könyvtár és a művelődési ház dolgozóinak együttműködése.

A harmadik szekcióban — amelynek témája a művészeti nevelés volt — a szerzett tapasztalatokat Lengyel Boldizsár összegezte. Megállapította, hogy a korreferátumok szinte valamennyi művészeti ág pedagógiai kérdéseit felvetették. Foglalkoztak az irodalom, a színház, a képző-, a filmművészet, az ének-zene, a népművészet, s az amatőr mozgalom aktuális kérdéseivel. A hozzászólók megelégedéssel nyugtázták, hogy a művészeti neveléshez szükséges alapvető tárgyi feltételek mindenütt rendelkezésre állnak, a köz- művelődési intézményekben egyre sokoldalúbb művészeti tevékenység bontakozott ki. Megnövekedett a művészeteket kedvelők tábora is.

A további feladatokról szólva kiemelte a közoktatás és a közművelődés kapcsolatának erősítését, a hivatásos művészek bekapcsolódását az amatőr mozgalomba.

A szekcióelnökök beszámolója után átadták a megyei tanács művelődésügyi osztályának nívodíjait. A 69 beérkezett pályaműből a zsűri ötöt tüntetett ki. Nívó- díjat kapott Kenyeres Sán- dorné, a megyei művelődési központ főelőadója; Molnár Sándorné, Füstös Jenő, Magyar Vince a mezőtúri művelődési központ, Sülye Ká- rolyné és dr. Varga Sándor, a törökszentmiklósi városi könyvtár dolgozói, Havassy Péter levéltáros, valamint dr. Arató Antal a jászberényi járási-városi könyvtár igazgatója magas színvonalú pályamunkájáért.

Az ülés Sípos Károly, a megyei tanács elnökhelyettese zárszavával ért véget. A közművelődési napok tanácskozásait értékelve Sípos Károly elmondta, hogy a beérkezett pályamunkák, az elhangzott hozzászólások alapján megállapítható: a megye könyvtáraiban, művelődési házaiban kezd kibontakozni és megerősödni a korszerű tudományos munka.

A megyei tanács elnökhelyettese végül arról szólt, hogy a közművelődési napokon ismertetett jó kezdeményezések, módszerek minden bizonnyal sok segítséget nyújtanak majd a résztvevőknek, további felelősség- teljes munkájukban.

T. G.

— Nem jól — feleltem. — Megcsípett egy darázs és most fáj a kezem.

— Én pedig — viszonozta a hajdani évfolyamtársnőm valószínűleg elválok. Itthagyott a férjem, el is felejteném, de hát. itt a gyerek ...

Mellém ült, elmesélte a történetét, amely évek óta gyötörte, jóllehet eddig az utcán százszor is közölte velem, hogy jól van.

Ahogy illik ilyenkor, gyorsan kitaláltam egy történetet, hasonlót az övéhez, amelyben szintén el akartak válni, de váratlanul minden rendbejött, és azóta boldogan élnek.

Hitte-e, vagy se, nem tudom, de mégis megvígaszta- lódva folytatta az útját.

De az én kezem még mindig fájt. Néhány ismerősömnek elmondtam még. Ki közeli volt, ki távoli, de mind

c

JUBILEUMI TÁRLATUNK

3

GECSE ÁRPÁD: Csendélet mézeskaláccsal. A ma is Alattyánban dolgozó festőművész 1926-ban, olaszországi tanulmányútja után került a szolnoki mü- vésztelepre, és 1930-ig dolgozott ott vendégtagként A telepen kialakult dekoratív stílus hatását mutatja közölt képe is.

ABA-NOVÁK VILMOS: Kisvárosi utca. A két világháború közötti magyar festészet egyik legerőteljesebb egyénisége. Mind a freskó, mind a táblakép műfajában egyedülállót alkotott. Diákként ismerkedett meg a szolnoki művészteleppel, majd évtizedekig törzstagja volt. Műveinek jelentős része itt készült, köztük közölt képünk is.

f---------------------------------------------------------------*N

M

arxista elméleti

kisenciklopédia

V_________________________________/

T

ársadalom és személyiség

lászárokszálláson

Pedagógiai szakkör

A szakkör negyven taggal alakult Jászárokszálláson a Solymosi Ignác Gimnáziumban. Létszáma azóta egyetlen tanévben sem csökkent. Tagjai a pedagógia gyakorlati és elméleti tudnivalóival ismerkednek, második osztályos koruktól egészen az érettségéig. Az elméleti órákon feldolgoznak egy- egy, a pedagógus hivatását ismertető, népszerűsítő,

szépirodalmi, vagy szakirodalmi művet, vitaindító előadásokat szerveznek.

A gyakorlati foglalkozások programja: „nem hivatalos” hospitálások, először az óvodákban, azután az általános iskolák alsó-, majd felsőtagozatos osztályaiban.

A szakkör tagjai közül mind többen határozzák el, hogy pedagógusok lesznek, az elmúlt tanévben például nyolcán jelentkeztek a jászberényi Tanítóképző Főiskolára, két fiatal az óvónőképzőbe. Valamennyi jelentkezőt felvettek.

olyan, akivel már régóta nem álltunk le egy szóra.

Megosztottam velük fájdalmam és meghallgattam az

övékét.

A fájdalom lassan el is múlt, hisz csupán egy darázs csípett meg.

Annak rendje és módja szerint utamra indultam, lépegettem és biccentettem jobbra-balra: „hogy vagy?” vagy feleltem rá, hogy „kösz, jól”. — Biztos lévén abban, hogy úgy van a másik is.

Elmentünk egymás mellett, odakacsintunk ezzel a „hogy vagy?” — „Köszönöm, jól” párbeszéddel a másikra, és cipeljük tovább saját utunkon a saját terhűnket.

De ha csak egy darázs csíp meg, megállunk mások fájdalmánál is.

Hallgatózom, hallom, hogy zúgnak át az életünkön a repülők és a villamosok, zúgnak az ambíciók, mi magunk is zúgva szállunk ide-oda, de a . darazsak egyre ritkábban zúgnak?

Utolérjük-e vajon a darazsat a mi őrült zúgásunkkal, és hogy vagyunk, jól vagyunk mi egyáltalán?

(Migray Ernőd fordítása)

Mi a társadalom — filozófiai szempontból? Látszólag igen egyszerű a válasz: az emberek összessége. De mit értsünk az összesség alatt? Minden egyes embert külön-külön? Vagy minden embert együttvéve — amikor minden ember más?

A filozófia a társaldalmat az emberek között kialakult viszonyok összességeként határozza meg. Ezek a viszonyok történetileg változók, mint a tulajdon, a munkamegosztás, a csere és az elosztás viszonyai, egyszóval a termelés kapcsolat- rendszerei. Legalábbis ezek az -alapvetők. Rájuk épülnek aztán az emberek személyközi viszonyai, a családi, baráti, munkahelyi kapcsolatok alig áttekinthető sokféleségeként.

Mi az ember? Miben rejlik az ember lényege — az, ami azzá teszi, ami? Keressük ezt külön minden egyes emberben? El lehet indulni ezen az úton is, ám nem jutunk messzire. Oda lyukadunk ki, hogy minden ember egyed: mindenkinek vannak másokétól eltérő tulajdonságai. Ám — írta Marx — az egyedek különbsége legfeljebb két fülcimpa vagy újjlenyomat különbsége. Ami filozófiai szempontból vajmi keveset mond. Többre jutunk, ha szemügyre vesszük az emberi közösségek és a termelés történetileg változó formáit. És itt már felbukkan az ember mint egyén. Az egyén kifejezéssel azt az embert jelöljük, aki szemben a primitív társadalmi állapotok közösségi „betagoltságá- val”, ahol tevékenységét eleve és élethossziglan kijelölték és ezen nem tudott változtatni (kasztok), most már mozgásteret és autonómiát képes magának kiharcolni közösségén belül. Aki dönt és választ — esetenként közössége ellenére is.

A személyiség azonban ennél is többet jelent.

Tegyük fel mégegyszer a kérdést. Mi az ember? Mint egyed — különbözik mindenki mástól. Mint egyén — mint individualitás — képes elkülönülni közösségétől és „saját feje utálj? megválasztani lehetőségeit. Ám mi a személyiség? Antonio Gramsci, a kiváló olasz marxista filozófus ezt írta: a „micsoda is az ember” kérdés feltevésével tulajdonképpen azt kérdezzük, „mivé is lehet az ember, vagyis hogy az ember uralhatja-e sorsát, kialakíthatja-e,

megteremtheti-e a maga életét? Mondjuk tehát azt, hogy az ember folyamat, pontosabban tetteinek folyamata.” Majd így folytatja: „Mindenki oly mértékben módosítja és változtatja meg magát, amilyen- mértékben módosítja és megváltoztatja mindazon viszonyok egészét, amelyeknek ő maga az ösz- szecsomósodási pontja.” Ha az ember saját viszonyainak konkrét kikristályosodási pontja, akkor „saját személyiséget termeteni any- nyi, mint tudatosítani ezeket a viszonyokat, a személyiséget alakítani pedig annyi, mint megváltoztatni e viszonyok összességét”.

Ügy tűnhet persze, hogy az egyes ember ereje ehhez igen csekély. „De ez csak bizonyos fokig igaz. Minthogy az egyes ember társulhat azokkal, akik ugyanezt a változást akarják, s ha ez a változás ésszerű, az egyes ember nagymértékben megsokszorozhatja önmagát, és sokkal radikálisabb változtatást érhet el, mint amilyen az első pillantásra lehetségesnek látszik.” Az ember tehát mindig viszonyainak valamilyen metszéspontja, és viszonyainak alakításával

— tetteinek folyamatában

— teheti magát személyiséggé. Ám a személyiséggé-vá- lás feltétele: a másokkal való társulás. Közös célok jegyében és közös tevékenység árán változtathatja csak meg az ember társadalmi viszonyait — és csak e viszonyok változtatása folyamatában válhat személyiséggé.

P. Zs,