Szolnok Megyei Néplap, 1977. május (28. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-19 / 116. szám
1977. május 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 PÁTOSZ ÉS JÓZANSÁG Egy meghitt tuha"^: mi esten felolvastak egy novellát, amely hosszú párbeszéd volt inkább. Egy magát alkoholistának valló, és cinizmusával is kérkedő fiatalember és egy esett kis nőcs- ke helyenként töredezett és igazából be sem fejezett dialógusa. „Opus 0,1” — ez a címe az írásnak. De amikor a műsorvezető feltette a kérdést a jelenlévő írónőnek, hogy honnan ez a különös cím, valaki a közönség soraiból megelőzte őt. Ugyan- # is a „nem beavatott” is könnyen megértette, hogy az elbeszélésben arról van szó, a fiatalember — a maga nagyon is közvetett módján és talán még akarata ellenére is — belső mozgásba lendítette a Jusztikának nevezett, s addig inkább csak növényi életet élő leányt. Igazán nem sokat tett a fiú, alig valamivel többet a nullánál. De azért mégis csak valamit... „Ez az írás — jegyezte meg az est egy vendége — tanulságos, még akkor is, ha nélkülözi a pátoszt.” Hazafelé bandukolva azon meditáltam, hogy vajon valóban nélkülözi-e a pátoszt egy olyan irodalmi alkotás, amely meg tudja ragadni az embereket? Amely azzal a tanulsággal szolgál, hogy körülöttünk gyakran észrevétlen drámák zajlanak, olyan, csak éles szemmel megfigyelhető tettek, amelyek végrehajtói maguk sincsenek teljesen tisztában azzal, hogy mit is vállaltak. Nem tudjuk, hol figyelte meg az írónő — villamoson, autóbuszon, talán a péknél? — a meggyőző hitelességgel közölt párbeszédet, vagy hogy hány megfigyelésből, élményből rakta össze? Bizonyos azonban, hogy a novellában csak sejtetett okokból borba és cinizmusba menekülő fiatalember valahogy „kilépett önmagából”, amikor szinte tüntetőén beszélt rossz tulajdonságairól az akkor megismert lánynak. És ezzel feltámasztott valamit — egy tizednyit, egy századnyi önmagára-eszmélést — Jusztikában, de bennünk is. És igenis pátoszt támasztott f el... Ez a görög szó, mint tudjuk, szenvedélyt jelent, de szenvedést is. Azt sugallja, amióta csak tudatosan tudunk művészetről, hogy — az alkotás segítségével, annak ihletésére is — meg kell szenvednünk a megtisztító, a felszabadító, a megváltó szenvedélyért. És azt is, hogy ki kell harcolnunk — ha másképpen nem megy, hát testünk pusztulása árán — lelkünk szabadságát, emberi lényegünket. Hol vannak azonban a nagy harcok, a nagy szenvedélyek — vagy akár a nagy szenvedések — az olyan még cselekedeteknek is alig nevezhető esetekben, amelyek eredménye nulla egész egy tized? Menynyire más lett volna, ha az elbeszélés fiatalembere vé- gülis azt közli az addig senki által komolyan nem vett Jusztikával, hogy ő bizony ettől a perctől szakít az alkohollal, sőt még éjszakai munkát is vállal, hogy a lány holnaptól beiratkozhasson valami hasznos és érdekes tanfolyamra!... Ez' így valóban más lett volna — és az elbeszélés címe akár „nulládra is változhatott volna ... Ezzel ugyanis a fiú az elbeszélés hőse, aki a maga módján kezdett már megmutatni valamit abból, ami a könnyedség homlokzata mögött benne dúl, igazából leleplezte volna magát. Kiderült volna, hogy a Jusztikával való dialógus részéről csak egyfajta játék, sportteljesítmény volt. Egyáltalán -nem arról van szó, hogy korunk nem tűri immár a — mondjuk így — látványos pátoszt. Sok példát idézhetnénk — mind az irodalomból, mind a ma világának különböző szabadságharcaiból —, amelyek pátosza nem kevésbé nagyszabású, mint azoké a történelmi pillanatoké, amelyeket tankönyvek és emlékművek rögzítenek. Nem kevés azonban a példa az olyan irodalmi és emberi megnyilvánulásokra sem, amelyek pátosza látványos ugyan, de nem hiteles. Ez gyakran abból fakad, hogy megszoktuk lenézni a józanságot. Ezt a tulajdonságot sokáig alapvetően nyárspolgári jellemvonásnak véltük. Ugyanakkor viszont az oly szükséges józanságot is lehet rosszul és rosszkor használni, éppenúgy, mint a pátoszt. Józanságunk ugyanis sivár és értelmetlen, ha megáll a jelenségek puszta tudomásulvételénél. Mégsem szükségszerű, hogy a helyzetek megváltoztatását igénylő akarat valamiféle magasztossággal és emelkedettséggel párosuljon. Tévedés azt hinni, hogy ezek szinte kötelező megnyilatkozási formái a közéleti szenvedélyességnek. Nem lehet megállni — mert elszáradunk, elsenyve- dünk —, egy olyan „józanságánál, amely eleve óvakodik mindenfajta szenvedélytől és kockázattól. Ez ellen harcolni kell és harcolunk is. De mert ez emberek többsége ezt a küzdelmet nem Jupiter-lámpákkal megvilágított terepen folytatja, a művésznek és az alkotások befogadóinak is jobban fel kell figyelniük a töredezett, a dadogó pátoszra. Fel kell figyelnünk a tisztító szenvedély nem látványos megnyilatkozásaira a józan köznapokban. Hány és hány olyan eset történik velünk a családi otthonban, a munkahelyen, a piacon, életünk túlságosan is megszokott kulisszái között, amelyek igazi jelentőségét gyakran csak akkor ismerjük fel, ha egy nagy erejű színművet, filmet látunk, vagy ha olyan zenét hallunk, amelynek futamai — ahogy mondani szokás — belemarkolnak a szívünkbe. Ilyenkor a hőssel vagy a zenemű fődallamával azonosulva eszünkbe jutnak saját életünk példái, hogy rosszul mondtunk meg valamit valakinek, aki pedig fontos volt nekünk ... Hogy valami miatt lényegében gyáván elhallgattuk az igazi konfliktust, pedig volt sejtelmünk róla ... Hogy nem voltunk elég bátrak, például akár egy szükséges kompromisszum megkötéséhez... Ilyenkor — miután tükörben, felnagyítva láttuk magunkat — hajlamosak vagyunk rá, hogy gyorsan és téátrálisan pótoljuk azt, amit elmulasztottunk. És ilyenkor történik meg, hogy hisztériánkban — amelyet a magasztosság pótlékának, az emelkedettség paródiájának is nevezhetünk — még jobban elrontjuk dolgunkat. Pedig ha még idejében lett volna erőnk megelégedni egy szerényebb eredménnyel, talán előbbre tarthatnánk kapcsolatainkban, munkánkban egész életvezetésünkben. A valóságba, ha ?!---------------——- nem 30 é s nem méltó, nem lehet belenyugodni. Megváltoztatásához szükség van akaratra, fantáziára és az erőfeszítések vállalásának pátoszára is. Sok józanság kell azonban ahhoz-, hogy felismerjük a valóság — és benne a mi belső valóságunk — igazi arcát. Hogy lehetőleg ne állítsuk be magunkat sem jobbnak, sem rosszabbnak, mint amilyenek vagyunk. Hogy ne lássuk a „nulla egytized”-et valamiféle nagy győzelemnek, ám ne is szégyelljük, ha egyelőre, csak egy kicsit mozdítottuk el a magunk és a mások életét a tartalmatlanság és a belenyugvás null-pontjáról. Antal Gábor A művészetek megbecsülése társadalmunk lényegéből fakad Óvári Miklós felszólalt a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének közgyűlésén Fotókiállítás Ady élete képekben Ady Endre emlékkiállítás nyílik ma délelőtt Szolnokon a helyőrségi művelődési házban. Székely Aladár fotóművész huszonöt képen a költő életének egy-egy mozzanata elevenedik meg. A kiállítást — amelyet Kovács Béla művészettörténész nyit meg — szerdáig tekinthetik meg az érdeklődők. Magyar bábosok sikere Franciaországban Nagy sikerrel vendégszerepeit a Bábszínház társulata Dél-Franciaországban. Lyonban, a nagy múltú opera színháztermében három estén a játszották Bartók Fából faragott_ királyfiját, egy Béckett-panto- mimot, és Sztravinszkij Petruska című művéből ösz- szeállított zenei műsort. Ugyanezzel a programmal látogattak el a Rhone völgyében Macon, Velence és Villefranche városába, és felléptek Annecy színpadán is. A magyar együttes valamennyi előadáson átütő közönségsikert aratott. a Magyar KépzöTegnap o MOM Szakosíts Árpád művelődési házának nagytermében az elnöki és főtitkári beszámolók, a szaktitkári referátumok fölötti vitával folytatta munkáját a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének X, közgyűlése. A tanácskor záson felszólalt Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára. Bevezetőben Óvári Miklós tolmácsolta az MSZMP Központi Bizottságának üdvözletét, majd rámutatott: — A Magyar Szocialista Munkáspárt mindig nagy figyelemmel, érdeklődéssel, a közös célért küzdő harcostársaknak kijáró tisztelettel kíséri a művészeti életben dolgozó szövetségek tevékenységét. így van ez a jelen esetben is. Ez a figyelem és érdeklődés nemcsak az ilyen jelentős tanácskozásoknak szól, hanem annak az alapvető kérdésnek is, hogy milyen eredményeket ér el a kulturális életünk, hogy a tanácskozásokon megfogalmazott gondolatok milyen alkotásokban öltenek testet. A továbbiakban emlékeztetett arra, hogy a párt XI. kongresszusa is elismeréssel nyugtázta a művészeti alkotómunka eredményeit. A művészetek megbecsülése, fejlesztése, támogatósa társadalmunk lényegéből fakad — folytatta a Központi Bizottság titkára. — A cél — vagyis az emberi haladás, népünk szolgálata- — a politika és a művészet számára ugyanez. Az eszközök természetesen mások. A művészetek — bizonyos egyszerűsítéssel szólva — azzal szolgálják a társadalmi fejlődést, hogy a maguk sajátos eszközeivel egyrészt tükrözik a valóságot, másrészt és éppen ezáltal, alakítják is azt. Óvári Miklós a kritika szerepéről szólva aláhúzta: szilárd, tudományosan megalapozott világnézet nélkül a kritika nem tudja betölteni azt a szerepét, hogy segítse a szocialista kultúra fejlődését, a kultúra és a legszélesebb tömegek egymásra találását, egy olyan igazságos értékrend kialakítását, amely összhangban van a szocialista társadalom céljaival. — Politikai rendszerünkben a szocialista demokráciának fontos intézményei az élet különböző területein működő társadalmi szervezetek. E szervezetek szerepe és súlya mindenekelőtt attól függ, hogy mennyire képesek ellátni feladataikat, mennyire tudnak élni a szocialista demokrácia nyújtotta lehetőségekkel. Művészeti szövetségek kongresszusai, közgyűlései azt bizonyítják, hogy a szövetségek egyre inkább betöltik hivatásukat. Az alkotó értelmiség felelős- sérérzete, a szövetségek munkája a kulturális politika számára azt jelenti, hogy bizton haladhatunk tovább választott utunkon, . amelynek alapjait már csaknem két évtizede — összhangban a párt általános politikai vonalával — a párt művelődéspolitikai irányelvei rakták le — mondta befejezésül Óvári Miklós. A közgyűlés résztvevői megszavazták a szövetség vezető testületét, az 51 tagú választmányt, amely — a hagyományoknak megfelelően — későbbi időpontban, ugyancsak szavazással dönt arról, hogy a következő közgyűlésig kik legyenek a szövetség tisztségviselői. Csak-Kong AZ INTEGRÁCIÓ JEGYÉBEN Megújul a tüdőgyógyász szakma Beszélgetés dr. Schweiger Ottó professzorral a szolnoki vándorgyűlés előtt Villog a kék riasztólámpa, süvítve szirénázik végig a városon a fehér mentőautó — utasa fulladozik. A sofőr a tüdőgyógyintézet, tüdőkórház felé fordítja a kormányt, a portás szélesre tárja a kaput, a műtőben percek alatt előkészülnek a beavatkozásra, a balesetet szenvedett beteg a műtőasztalon, altatás, operáció — életmentés — indulj... Dolgoznak a mellkassebészek. A tüdőkórházban. Ott, ahol a név hallatán még mindig a hírhedt „magyar betegség” a tbc elleni küzdelem fehérköpenyes közkatonáit, s a hosszú-hosszú idejű gyógyulást várók csendes kórtermeit képzeljük. A köztudatba nehezebben vésődik be a tüdőgyógyintézetek, s a tüdőgyógyászok szerepváltása. Napjainkban pedig ez jellemző. Erről győzhet meg bennünket a Szolnokon holnap kezdődő nemzetközi mellkasi vándorgyűlés, amelyen a hazai orvosokon kívül a környező országok képviselői is részt vesznek. A rendezvény előtt kerestük fel dr. Schweiger Ottó professzort, az Országos Korányi TBC és Pulrnonoló- giai Intézet igazgató helyettesét, a „Korányi Frigyes” TBC és Tüdőgyógyász Társaság elnökét, aki bevezetőben épp a tüdőgyógyász szakma átalakulását, megújulását emelte ki a szolnoki vándor- gyűléssel kapcsolatban. — A hatvanas években kezdett egyre láthatóbbá válni a változás, s a tbc visz- szaszorulásával, visszaszorításával — a más jellegű tüdőmegbetegedések felderítésére, gyógyítására helyeződött a nagyobb súly. Az orvosi munka is ennek megfelelően átalakult, s ez még a szakmai elnevezésben is tükröződött. A tbe-vei foglalkozó tüdőgyógyász szakorvost, a phtisiológust ma phtisio-pul- monológus megnevezés illeti. — Az ön pályáján nem érzékelhető a „váltás”? — De igen, hiszen elég arra gondolnom, hogy a kandidátusi disszertációmat a tbc gyógyításával kapcsolatos témáról írtam, a „nagydokto- rimban” viszont már a tüdőrák-diagnosztika egy területét vizsgáltam, — Milyen betegségekkel foglalkoznak ma a tüdőgyógyászok? — A tbc gyógyítása mellett a szakmában — hiszen ez a betegség még nem szűnt meg teljesen — előtérbe kerültek a civilizációs ártalmakra visszavezethető légúti megbetegedések, mint például a hörghurut, a nehéz légzés, az asztmatikus betegségek, az elhúzódó tüdőgyulladás, és többek közt a tüdőrák. Ez utóbbival az Országos Onkológiai Intézettel egyetértésben a Korányi intézet foglalkozik, hiszen a tüdőgyógyászatnak a korábbi gyakorlatból megvannak a felderítéshez alkalmas módszerei, mint például az ernyőfénykép s a diagnosztikai eljárások így a bronchológiai (hörgő) és citológiai (sejttani) vizsgálat. — Mit jelent a szakmának a szolnoki vándorgyűlés? — Röviden úgy mondhatnám: nagv konzílium az egészségügyi integráció jegyében. Hadd hangsúlyozzam, az integrációt nem szervezési, közigazgatási fogalomnak tekintem. Sokkal inkább szakmai szükségszerűségnek. Az teljesen mellékes számomra, melyik intézet melyik másikhoz van hozzá-, vagy alárendelve, a lényeg, hogy egy adott betegséget minél többoldalúan vizsgáljanak, (ha kell, több szakterület' együttműködésével,) s gyógyítsanak meg. Az integráció azt jelenti: a különböző fegyvernemek össztüze a győzelem, a betegség legyőzése érdekében. — Ez hogyan tükröződik a vándorgyűlés programjában? — A fő téma a hirtelen bekövetkezett mellkasi tünetek ellátásáa. A konzílium, a tapasztalatcsere alapgondolata, hogy az első észlelőnek tudnia kell, hogy az adott tünettel hová küldje a beteget, a tüdőgyógyász szakorvosnak pedig, hogy milyen tünet mögött milyen betegség lehet? Az előadások tematikájából kitűnik, hogy szinte végigkísérjük a beteget a kórházba- kerüléstől a távozásig. — Mondana példát a témák összefüggésére? — A tüdőgyógyász szekcióban az eszméletlen és a vérzéses betegek diagnosztikai tapasztalatairól hangzik el előadás, ugyanakkor a mellkassebészeknél a tüdővérzések miatt szükségessé vált mellűri beavatkozásokról. Egy másik párhuzam. Az asztmás rohamokkal beszállított beteg kezeléséről szóló előadáshoz „rímel” a laboratóriumi szekció egyik témája az asztma differenciált műszeres észleléséről. Egyébként pedig a különböző szakmák együttműködését mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a szolnoki rendezvénynek több „gazdája” van: a Korányi Frigyes TBC és Tüdőgyógyász Társaság, a Magyar Sebész Társaság és Mellkassebész Szakosztályuk, a Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság, a Magyar Trauma- tológus Társaság és a Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesülete. — Miért került Szolnokra ez a rendezvény? — A szolnokiak kezdeményezésének köszönhetően, ugyanis a tüdőkórház orvosai hirdettek meg egy kisebb tapasztalatcserét, ez azonban az érdeklődés következtében országos, sőt nemzetközi vándorgyűléssé vált. — Mit vár a két nap eseményeitől? — Semmi esetre sem tudományos szenzációt, — azok ritkán születnek. Inkább szakmai információcserét, a laikus közvélemény részéről pedig csupán egyet: tudják meg azt, hogy a tüdőgyógyászat már rég nem a Thomas Mann megírta Varázshegy körülményei közt való munkát jelenti. Ebben a szakmában is gyakoribb lett a szirénázó mentőautó... Igriczi Zsigmond Rémes a divat. A filmvászonról King-Kong borzaszt, a bazárosok portékái között vámpirfogak hegyesednek, jobb sorsra érdemes felsőtesteken szörnnyel mázolt trikók feszülnek. Apró borzongásokért fizetnek az emberek. „Jaj, szorítsd meg a kezem!” — suttogja a moziban férjének az asszony. Fehér agyarakkal vicsorít apjára a gyerek. És mert a divat az divat — illik vele lépést tartani. Az Árkád presszó lemezlovasai sem akarnak lemaradni, plakátjukról szörnyfej torz vigyora csábít — riaszt. A kezdést ötre hirdetik. Fél hatkor a lemezlovasok még sehol sincsenek. De legalább már szól a zene. Jó muzsika, a tinik bemelegítőn ritmusra hajlonganak. Sokan szék híján tíz forintos belépőjegyükbe kapaszkodnak. Bámulják a presszó falán a mázolmányokat, minthogy: King-Kong, pop, sex, Marl- boro. Arrébb egy rém. Festett. Rémes... Hat körül végre kezdenek a lemezlovasok. Szenved a mikrofon, hiszen az egyik csak vajúdik a szavakkal. Nehéz a szülés. A másik viszont maga a megvadult folyó. Csak hömpölyög ... Sokat nem érteni a habracso- lásból, de talán nem is azért mondja. Hetven, nyolcvan fiatal mindenesetre remekül szórakozott. A zenén. No, meg egymás nézésén. A diszkósok a pódiumon görcsös alakokká merevedtek. Talán észre sem vették, hogy ennek a szörnyestének a púdere nem takarta tehetségtelenségük hegeit. tgy utólag csak azt nem értem, miért hirdették az estét King-Kong diszkónak. Hiszen valójában: Csak Kong. MA
