Szolnok Megyei Néplap, 1977. április (28. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-13 / 85. szám

1977. április 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A Rádió Ka­barészínházá­nak áprilisi bemutatója jól időzített, friss műsor volt. Előtte két nap­pal hajnalig ültünk a kép­ernyő előtt, izgultunk a Ki mit tud döntőjén — és hét­főn este már kacaghattunk görbe tükörképein. Talán az „első ledöntő” leghatáso­sabb száma a zsűriről szólt. A zsűriről — amely a sza­tíra szúrós nyelvén — csak ült és megélt, s mindig a legnehezebb helyzetben volt, s nem győzte hangsúlyozni, hogy a „részvétel legalább annyira fontos, mint a he­lyezés”. Ezt a kabarét Farkasházy Tivadar neve fémjelezte — nemcsak mint szerkesztő, hanem mint a legjobb tré­fák írója is bemutatkozott. A Szóvivő szerepében a fa­nyar humorú Novobáczky Sándor újságíró kellemes műsorvezetőnek bizonyult. Április negye­dikén kicsit csalódtunk a rádióban. A kétnapos ün­nep alatt szívesen hallgat­tunk volna több, ünnepi ihle­tésű és mondanivalójú mű­sort. Meglehetősen kevés ilyenre akadtunk. Szél Júlia „Emlékeznék-e Barnabásra?” című, április negyedikén elhangzott ri­portműsora elgondolkodtató volt — a múlt és a közel­múlt kritikája is. Arról szólt, hogy Dragon Barnabás, mai nincstelen öregember egész életében szolgált. Gazdáknál, faluhelyen. Tokajtól Eszter­gomig. Gazdái szerették, tisztelték — s örültek is ne­ki, amikor a riporterrel vé­gigjárt sok egykori munka­helyén. Annyira azonban már nem jutott neki ember­ség, hogy munkaadói bejer lentsék munkaviszonyát, s öregségére legyen egy kis nyugdíja. Szél .Júlia fölteszi a kérdést: hány ilyen, elesett öregember él — aki, bár egész életében dolgozott, mégse jutott el a nyugodt, békés pihenőévekig? A szombat délelőtti műsor ismét gazdagabbá tette a hallgatót egy tapasztalattal. Hogyan lehet egész lakást kiadni a fővárosban, s meny­nyit ér az a tulajdonosnak, s mit jelent a bérlőnek? A vasárnapi Embermesék legemlékezetesebb pár per­ce: Gelléri Andor Endre Ha­lászlé című novellája. És ér­dekes volt ebben Szilágyi János beszélgetése is, egy mai „pillangóval”, aki nem restelli életmódját, s tuda­tosan így alapozza meg jö­vőjét, amíg bevonulhat a há­zasság nyugodt révébe. A műsorvezető-szerkesztő kom­mentárja »ugyan kicsit ki­ábrándított. — A hölgy — mondta Len­gyel Nagy Anna — nyilat­kozatáért tiszteletdíjat kért a Magyar Rádiótól. Summa summárum: kicsit lapos műsorhetünk volt, a rádiószerkesztők mintha már­is küldenének bennünket a szabadba, kirándulni, üdül­ni. Csakhogy rádiót oda is vihetünk! A Falurádió heti sorozat­témája a ku­korica volt. A termelési rendszerekről, a termesztés élen járó módszereiről hall­hattunk a hajnali műsorok­ban nagy hozzáértéssel ké­szített riportokat, szaktaná­csokat. Az bizonyos, s ezt példázta mindvégig a soro­zat, hogy a termelési rend­szerek sokat tesznek azért, hogy ne legyen oly nagy az eltérés a termelésben, hogy a hátul kullogok is megkö"- zelítsék az átlagot. És ez évente több százezer mázsa kukoricát jelentene. (SJ) Ki mit nem tud Röviden fl kukorica | Szépen emlékezett n költé­szet napjára a Magyar Rádió szolnoki stúdiója. A rádió­soknak és a Szakszervezetek Megyei Tanácsának remek ötlete támadt: Ady Endre születésének századik évfor­dulója ürügyén szocialista brigádok tagjai valljanak nagy költőnkről! A stúdió­ban ültek a Jászberényi Ap­rítógépgyár, a martfűi Tisza Cipőgyár és a szolnoki ÁÉV dolgozói, azok, akik már részt vettek az „Olvastuk” könyvankét-sorozaton. A mű­sor egyik bevallott célja az volt, hogy a résztvevők is­merkedjenek Adyval és egy­mással. Mennyire sikerült egymás­sal ismerkedniük, azt nem tudjuk megítélni. Azt azon­ban igen, hogy Adyval nem csak megismerkedtek, de ki­csit talán össze is barátkoz­tak a szocialista brigádok tagjai. Jól érzékelhettük, hogy a stúdió vendégei ké­szültek. ami egyébként örven­detes, viszont a műsort kissé iskolássá tette, helyenként mindössze felmondták a lec­két. Pedig a gondolatindító­nak szánt riporteri kérdések a személyességet kívánták a beszélgetőkből felszínre hoz­ni:. ki milyennek ismeri Adyt? Ki hogyan találkozott Adyval? Mit köszönhetünk Adynak? Ezek a kérdések szinte követelték a vallomást. Néha a beszélgetés errefelé ívelt. „Ady kötelező volt az iskolában, sajnos, nem na­gyon szerettük. ^Én talán most kezdem felfedezni, Olyan hatással van rám, hogy nagyon oda fogok rá fi­gyelni, újraolvasom” — val­lotta a beszélgetés egyik női resztvevője« ,,Sajnos^ Rém is­merjük ejpgge a publiciszti­káját sem, az iskolában nem tanítják” — hallottuk más­tól. Innen kellet volna a be­szélgetésnek a személyesség, a bensőséges hang felé ível­nie. Akár az elfogult, vitat­ható nézetek felé is. A vita felé. A vallomás felé. Szíve­sen hallottunk volna sztori­kat is: X. Y. hogyan találko­zott, birkózott Ady költésze­tével. A stúdió anonim (név- .telen) vendégeinek erre most nem- futotta. De bennünket érdekelt volna a nevük, fog­lalkozásuk is, hiszen bizonyá­ra nem mindegy, hogy az Adyi'ól oly okosan beszélő mérnök-e, technikus, avagy fizikai munkás? Ezzel együtt is szép, az al­kalomhoz méltó műsort hal­lottunk. Már aki. I^iváncsi lennék ugyanis, hogy húsvét hétfőjén a locsolkodás, az eszem-iszom lázában meny­nyien hallgatták a szolnoki stúdió műsorát. Azt hiszem kevesen, éppen ezért a műsor ismétlésében bízom. És per­sze abban is, hogy ennek a mostani kezdeményezésnek folytatása lesz. A műsor jól kiválasztott Ady-versekkel és prózarészletekkel, az okosan érvelő brigádtagokkal, vonzó zenei részletekkel kedvet éb­resztett Adyra, s egyáltalán a költészetre. Kétségtelen, hogy (Adyt idézve) miután „ez az ország a mi orszá­gunk”, manapság „Hunniá­ba^ valami készül”. Méghoz­zá’ a fejekben. Ott, ahol (Jó­zsef Attilával szólva) Ady „tovább vívja forradalmait.” Nos, a folytatásban erre a fejekben folyó forradalomba lennénk igüZan kiváncsiak. Emberek • személyes élmé­nyeire, küszködéseire, úgy, hogy mindezt ne inkognitó­ban mondják el. K. L. A mezőtúri Magyar-Mongol Barátság Tsz 2. számú, csugari kerületébe minden második héten csütörtökön érkezik meg a művelődési autó. Ilyenkor válogathatnak a környék lakói az 500 kötetes könyvtárból is. Képünkön Egei János és Jenei Lajos tsz tagok. Készült Mezőtúron A nagykanizsai városi Művelődési Központban ren­dezték meg április 7—10. kö­zött a 24. országos amatőr filmfesztivált. A márciusi előzsiirizésre 174 alkotást küldtek a filmesek, amiből 4(i-ot fogadtak el versenyre. A szakmai zsűri megállapí­tása szerint ezúttal az utób-- bi 10 év legjobb amatőr film­jeit mutatták be. Ezt tükrö­zik a helyezések is. A zsűri két első, két második és két harmadik díjat adott ki. Az első helyezettek: Szél Gyula „Téglagyáriak” és Ba­logh Gábor „Anno” című filmje. Kiss Ferenc Tűz cí­mű filmjét társadalmi érzé­kenységéért SZOT-díjjal tün­tették kT * * * Az amatőrfilmek országos fesztiválján a nyertesek között ugyan nem akadt megyebé­li, de a mezőtúri alkotótábor­ban tavaly készült filmek közül kettőt is jutalmazott díjjal a zsűri, vastapssal a közönség. A Téglagyáriakat és a Tüzet múlt nyáron már vetítették a Járműjavítóban, a Munkás­portrék szeptemberi szemlé­jén ismét láthatják az érdek­lődők. Mezőtúr azonban nem­csak ezért került szóba a fesz_ tivál négy napján. A dunaúj­városiak például arról be­széltek, hogy mennyi tapasz­talatot szereztek itt; mekko­ra lehetőséget jelent egy olyan tábor, amely valóban megérdemli az alkotó jelzőt. Különösen azért, mert olyan filmek, készültek amelyekre nem az a legjellemzőbb, hogy szépek, technikailag kifogás­talanok, hanem az, hogy idő­szerűek és elkötelezettek. (Ez egyébként nemcsak az előbb említett két filmet jellemzi.) Sokat beszélünk mostaná­ban a közművelődésről. Ér­demes néha elgondolkodni azon, hogy például mennyit láthat és láttat a környező világból egy-egy kamera?... Balázs Béla szerint a film a huszadik század népművésze­te. Kimondhatjuk, hogy nem a kiváltságosok szórakozása, hanem az önkifejezés egyik eszköze. A következő gondo­lat pedig: vajon hány kame­ra porosodik a művelődési házakban puszta leltári tárgyként? — Keresztes — Könyvtárfelújitás és bővítés Kunhegyesen, a nagyköz­ségi tanács költségvetési üze­me megkezdte a régi könyv­tár épületének felújítását. A korszerűsítésre mintegy fél­millió forintot fordítanak, amelyből 300 ezer forintot a megyei tanács a közművelő­dési alapból fedez. A könyv­tár kibővítve, új „köntösben” a második félévben már vár­ja a község olvasóit, akik — az eddigi 29 ezer kötet könyv helyett — 40 ezer kö­tet szépirodalmi és szak­könyv közül választhatnak. Állítmány. Rendkívül fon­tos, hogy legyen, nem csu­pán statisztikai szempontok­ra való tekintettel. Bár ak­kor, alig túl a tízen, nem számítottam a nyelvtan él­tanulói közé, megtanultam, enélkül nincs mondat, vagy ha enélkül van, az baj ... Már a rokonok összes kö­nyökén jöttem ki a zölder- dőbeu mondókámmal, mi­dkor két házigazdarémisztő csókolomlocsolkodni jöttem látogatás közt tanultam egy új versikét az én kiskorpám­tól, hogy „én kis kertészle­gény vagyok, rózsavízzel lo- csolkodok, megkérem az any­ját. még jobban az apját, engedje meglocsolni az ő kedves lányát.” No, igen, ez mégiscsak szebb, mint a „szabad-e lo- csolkodni” kurtán végződő versike, s legalábbis nekem, új. Irány a Jutka, döntöt­tem. Dessewffy Jutka, a bomba nő! Hatodikos és a copfja egy méteres, az apja pedig hivatásos úriember: Dessewffy Armand tánc- és illemtanár. Itt kirukkolok, itt premiert tartok, új verset Jutkának. Annak, akire ha szünetben ránézek, olyan le­szek, mint egy maszületett piros tojás. Tiszteletem Dessewffy bá­csi, kézcsókom Dessewffy né­ni (te jó isten, ezért a Jut­káért még viselkedni is ké­pes vagyok, jaj, ha látná ezt az apám!). Szóval most vers: ... megkérem az anyját, még jobban az apját, jaj engem néz a Jutka! — szóval még jobban az apját, engedje meg a lányát... Borzasztó, Dessewffy Ar­mand, tánc- és illemtanárnak okkersárga lett a feje és azt mondta, hogy... de le se írom, nincs rá festék, vi­szont elárulhatom, hogy nagy pofont tud adni. S mindezt egy nyelvtani hiba miatt. Pofon. Ez a nyelvtanlecke arról jutott eszembe, hogy most húsvétkor csak ígérték a pofozkodást a szolnoki Ti- sza-parton. Este nyolckor ta­lálkoztam a pádról feltápász- kodó bajuszos fiatalemberrel, aki közeledtemre, hevesen integetni kezdett. Gyere ide, kérlek szépen, gyere gyorsan, kérlek szépen (odamentem), mondd kérlek szépen, jó ember vagy te? Sírva kér­dezte, illett hát gyorsan meg­nyugtatnom, igen, jó ember vagyok, adott esetben még kenyérre is lebet, kenni, de nem vastagon (emberbarati szeretetből ennyi dicsekvés megengedett!), és mondd, miben segíthetek. Belém kapaszkodott, s szin­te könyörgő hangon mondta: „akarsz két nagy pofont?” Nem, nem akarok, mondtam udvariasan és lefejtettem ma­gamról az ujjait. Kár, mond­ta és visszahanyatlott. En­gem senki nem ért meg. És sírt tovább keservesen. De sajnálom, hogy fájdal­mat okoztam neki, dehát em­berbarátságból is megárt a sok. Hát még italból... Kijózanító. Ezek ui^jn ter­mészetes, hogy a ,.detox” ál­lomásra, a kijózanítóba vet­tem az irányt, gondolván, is­meretlen ismerősöm .azért tölti évi rendes kábulatát a parkban, mert helyet csak karácsonyra kapott előjegy­zésben, s most a kijózanító­ban egy ágyon öten feksze­nek, gúlába rakva és át­kötve cukorspárgával. Nyi­tom az ajtót, rendőrbe bot­lom az előtérben. Felcsillan a szeme Demény Ferenc törzsőrmesternek: végre „ügyfél”. Csalódottan vissza­ül a székre unatkozni. Nincs munka, s nincs dr. Muray Páj főorvosnak, Tóth Bálint- né ápolónőnek. Hangácsi György ápolónak sem. Mini­tévét hoztak be otthonról, azt nézik éppen. „Ilyenkor a rendőrök sem ide hozzák a részegeket. Ha- ziviszik. hazaküldik. Évek óta itt töltöm a húsvét hét­főt, tudom, mindig csendes. Csendesebb, mint egy „hét­Jószay Zsolt: Folyamat HPK­kulturcentrum Hangversenyek, kiállítások A budapesti NDK-kultúr- centrum idei rendezvényei­nek középpontjában — ahogy Dieter Henze igazgató el­mondta az MTf munkatársá­nak — a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom fiO. év­fordulójának megünneplése áll, a méltó megemlékezés programját most formálgat- ják. Nagyszabású Beethovcn- ünnepségsorozatuk ' esemé­nyei már javában zajlanak, Berlinből már megérkezett Renate Schorler zongoramű­vésznő. aki a fővárosban és vidéken. Székesfehérváron. Miskolcon ad koncertet. Az ösztöndíjjal Magyarországon élő drezdai Becher vonósné­gyes Leányfalun. Kiskunha­lason és Pápán lép fel az el­következő napokban. Kiállítások is gazdagítják a kultúrcentrum tevékenységét. Veszprém megyében ba­rátsági hetet rendez a kul­túrcentrum. köznap" — mondta a főor­vos és megy vissza tévézni. Hiába, rendesek vagyunk mi. Szolídak! (Szolídak?) Gyógyszer! A gyógyszer gyógyít; ha rosszul szedjük, nem. Ha a gyógyszerre al­koholt iszunk, könnyen ko­moly következményei lehet­nek. Húsvét szent napján ti­zennégyszer (ittasság miatt tizenkétszer) hívtak esti men­tőt. Ebből négyszer gyógy­szermérgezés miatt. A meg­jegyzés rovatban ez áll a ve­zénylőtisztnél, Szívós Antal­nál: ittasság. Alkohol és gyógyszer. Már-már mozdul a toliam, hogy elítéljem a részeg bete­geket, de nem! Inkább di­csérek. Lám, ezek az embe­rek milyen jó páciensek. Még ilyenkor sem hagyják abba a gyógyszerszedést! Dicséret hát nekik — táppénzes papí­ron! Gyomorégés. Szolnok egyet­len gyógyszertára, az éjjel­nappali „Fehérkereszt pati­ka” tartotta a frontot a nagy _napon. Dr. Bathó Károlyné, Gulyás Gizella és Gecse Pál- né az ismerősöket fehér kö­penyben fogadták, miközben mérték-mérték a nap legke­lendőbb cikkét, a húsvéti gyógyszerek sztárját: a szó­dabikarbónát. El is fogyott az utolsó grammig, jelezvén, hogy ünnep van, tudunk mi enni, inni! Aki lekéste a csatlakozást a bűvös fehér porról, s még ég a gyomra, telefonáljon a tűzoltóknak! Diplomácia. Marcell még óvodás, ámde máris tanít. Ar­ra például, hogy miként ér­vényesüljön saját akaratunk úgy, hogy közben megőriz­zük a jólneveltség látszatát. Anyuci nevel: kisfiam, pénz­ről szó sincs, nehogy kérj, mert az csúnya- dolog, ilyen nagy fiú udvariasságból lo- csolkodik. Marcell tanulé­kony és persze okos, szófo­gadó. Dehogy kér ő, hisz az csúnya dolog! No azt azárt (csak úgy rneiiékesen) meg­jegyzi: az előző helyen tíz­forintost is kaptam! És kap. Itt is. Pedig őnem kért! Húsvétvasárnap rajzszögez­ték ki a villanykaróra: „El­adó Homokon 400 n.-öl szőlő kövidinka borszőlővel”. A húsvéti hirdetőnek jó érzéke van a tartalom és a forma egységének dolgá­ban. Dőlt betűvel írta. Hat hogy is írhatjuk a borszőlőt? — izsc —

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents