Szolnok Megyei Néplap, 1977. április (28. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-03 / 79. szám
SZOLNOK1 MEGYEI NÉPLAP 1977. április 3. ELVONULTAK A VIHARFELHŐK SHr-i Egy évvel ezelőtt Martfűn, a községi összevont beszámoló taggyűlésen a téglagyáriak nagy meglepetésére elhangzott, hogy üzemük sorsa megpecsételődött. A bánya kimerült, a gyárat le kell állítani! „Az emberek kapnak munkát a cipőgyárban” — hangzott el biztatásul. De lám milyen az ember? Ragaszkodik a maga mindennapos küzdelméhez is. A téglagyári kommunisták kijelentették, inkább naponta utaznak majd más munkahelyre, ha kell Szolnokra, vagy Kunszentmár- tonba, de ők téglások, ahhoz értenek, nem szenvedhetik a gyári zárt levegőt. A téglagyárban az égetőkemence mellett nyáron a berakok füstben, gázban dolgoznak, 40—45 fokos hőségben. — Én azon a beszámoló taggyűlésen nem voltam ott, betegen feküdtem. Amikor bejöttem dolgozni, az emberek azzal fogadtak: Dobro- siné, hogyan lesz ezután? Szélnek eresztenek bennünket? Azonnal telefonáltam a mezőtúri központunkhoz: ha már meg akarják szüntetni a gyárat, miért nem minket értesítenek először, mert sem az üzemvezetőnk., sem én, a pártalapszervezet titkára ilyen tájékoztatást nem kaptunk. — Az asszonynak még ma is' megkeményedik az arca, amikor erről beszél. Tény, hogy a hír nagyon felkavarta a kedélyeket az üzemben. Az a tizenhat ember, aki a pártalapszervezet tagja, igyekezett nyugtatgatni a többieket: „gondoskodnak lelünk, megoldódik a gyár sorsa”... de magukban mit éreztek ... — Egy évig húzódott az ügy: a Héki Állami Gazdaság adott át területet bányának, de a helyi tanács sokáig nem engedte megnyitni, mondván majd meggátolja a község további terjeszkedését. És közben nap mint nap magyarázni kellett az embereknek; megoldódik a jövőnk, nem áll le a gyár. Tartani bennük a lelket. Nem volt olyan taggyűlésünk, ahol ez szóba ne került volna. Az idei beszámoló taggyűlésSn- kön ez már olyan élesen vetődött fel, hogy a döntést az illetékesek nem halogathatták. A Kállai Éva brigád a fedett szárítószínbe rakja a nyers téglát: egy sorba '.18 „babát”, egy „babába” 15 téglát kell tenni, ez a szabály ! Láthatóan vidáman dolgoznak. — Bizony. Kétségbe voltunk esve. mi lesz, ha leáll a gyár? — mondja Petra Lász- lóné művezető. — Azt mondták, ne féljünk, itt a szomszédban a cipőgyár, kapunk ott munkát. De tudja hogyan van ez: mi ezt a munkát szoktuk meg, ehhez értünk — szól közbe Siposné. — És ki tudna már más szakmát tanulni idős fejjel, — teszi hozzá Dósáné, akinek hűsége immár 25 éves a sárga agyaghoz. — A fiatalok, azok inkább... — Én csak ’70 óta dolgozom itt de nem mennék el semmi kincsért ge — ad hangot véleményének Bencsikné, a gyár KISZ-titkára. — Azt kértük, hogy ha leáll a gyár, a mi brigádunk tagjait együtt helyezzék"'el máshová. Mert a nehéz munka is könnyebb egy összeszokott, jó kollektívában. — Taggyűlések után | a, többiek jnindig kérdezték: mi lesz, nektek biztos megmondták már. Amit tudtam, azt elmondtam. Nem volt sok. De mindig hozzátettem: ne aggódjatok, nem hagynak a sorsunkra bennünket — szól ismét Petráné. — És lám, igazam lett. (Abban, hogy az emberek a helyükön maradtak, hogy jól dolgoztak, nagy része van a gyári pártalapszerve- zetnek — mondja Farkas Ferenc, a vállalat műszaki igazgatóhelyettese.) Az égető kemence telhetetlen bendőjét tölti Mezei Mihály és Bognár János. Alacsony, inas emberek mindketten. „Ezen a munkán nem nagyon lehet hízni”. Elégedetten nyugtázzák ők is: — Végre eldőlt, merre megy a szekér. Hát szerencsére marad a gyár. Holnapután ismét begyújtjuk a kemencét. — Mióta dolgoznak itt 7^ — Huszonhárom éve. A fiatalok nem nagyon csípik ezt a munkát, de , mi ezt szoktuk meg. Persze azért nemcsak a mi korunkbeliek vannak itt... A gyár hetvenöt munkásából huszonkilenc 30 éven aluli. Fiatalok dolgoznak az új vákuumprés mellett is. Új ? Itt igen. Pestről, a Gubacsi úti téglagyárból hozták ide, mert ott leállították az üzemet. — Azért mi is fejlődünk — büszkélkedik Dobrosi Ká- rolyné párttitkár. — Nemcsak új prést kaptunk, felújították a villamos-berendezéseket is. Ez a prés már. sokkal jobb téglát gyárt, mint a régi. És bizony sokat jelentenek ezek a vontatókulik is. Nem kell kézzel, emberi erővel tologatni a csilléket. — Örülünk, hogy megmarad a gyár, — jelenti ki találkozásunkkor Oravecz Károly, a martfűi Községi Tanács elnöke. — Hogy mást ne mondjak, azért is mert évente itt 30—35 családi ház épül, meg társasházak is téglából. És az embereknek nem mindegy, hol vehetik meg- a téglát, messziről kell-e ide szállíttatniok. Meg jó kollektíva dolgozik a téglagyárban: a községfejlesztésben is segítenek, kár lett volna, ha elmennek innét. Farkas Ferenc, a vállalat műszaki igazgatóhelyettese: „Körülbelül 10 évre elegendő agyag van az új bánya 6—8 hektárnyi területén. Saját fejlesztési alapunkból, ez 7 millió forint, mintegy 2 milliót költöttünk az új bánya megnyitására, a gyár néhány berendezésének felújítására. Természetesen fizetni kellett a bányaterületért is. Mi lesz ezután? Ez majd elválik: egyrészt az dönti el, milyen lesz a bányászott agyag minősége, másrészt milyen lesz az igény a tégla iránt?” Hetvenöt ember — kicsi csapat. Ez a maroknyi ember évente 8 millió téglát gyárt Martfűn verítékes, nehéz, de szívük szerinti munkával. És most már örülnek. Megmarad a gyár, ami nekik a mindennapi megélhetést, az életet jelenti. Varga Viktória Üvegváros Szajol határában — Egy-egy blokk 128 méter hosszú, 39 méter széles, azaz pontosan fél hektár. Tizenkétszer ennyi az hat hektár ... Az üvegházak hőmérsékletét automatikus légkondicionáló berendezés szabályozza. Fűtésre csúcsidőben óránként 2350—2400 köbméter gáz fogy el... A szedésre érett zöldség két oldalról kerül be síi épületbe, s mire középre ér, válogatott, hűtött áru hagyhatja el a tárolót... Rozsos Lajos növényházvezető a terem egyik falát teljesen beborító rajz előtt áll, és „embernyi” pálcával a kezében magyaráz. A szabadba lépve a szinte végeláthatatlanul sok üveglapról visszaverődő napfény hunyorgásra késztet, az üvegház párás, meleg levegője feleslegessé teszi még a köny- nyű nyári pulóvert is. A paradicsombokrok alján már diónyi bogyók, odébb néhány sor paprika takargatja hüvelykujjnyi termését. — Az első fél hektárt május közepi szürettel már hasznosítjuk — mondja Hajdú László, a rákóczifalvi Egyesült Rákóczi Tsz kertészeti főágazatának vezetője —, rövidesen újabb másfél hektáron is hozzálátunk a termeléshez. — Szabad...? Bocsánat!... Elnézést!... — hangzik egyre sűrűbben mögöttünk, melletünk. Hol tápkockás palántákat cipelő fiúk, hol műanyagcsövet, kerti szerszámot hónuk alá szorító lányok, asszonyok kerülnek ki bennünket. A két üvegház közti földet egyengető csőÉjszaka indulnak, éjszaka érkeznek — Az abádszalókiakat keresi? — válaszol kérdéssel kérdésemre Kálmán József, a munkaügyi osztály vezetője. — Több minj; kétezer dolgozója van a vállalatnak, de őket mindenki ismeri. Hírük van a vállalatnál. Igazi, vérbeli földmunkások. Évtizede már, hogy az első abád- szalóki kubikosok hozzánk, a KOMÉP-hez „szegődtek”, az akkori munkásszervezések eredményeként. Komárom jelentős ipari megye, több bányavidékkel — az építőipari kivitelező szakmában nem találni helyben munkaerőt. Ebből következik az is, hogyha távolabbi településekről hozunk munkásokat, akkor jó körülményeket, jó fizetést kell biztosítanunk, hogy maradjanak. Hetente ezer kilométer A Pomaházi András vezetése alatt álló abádszalóki kubikosbrigád Lábatlanban, a Vasbetongyár egyik üzemrészének bővítésén dolgozik. Korábban Pusztavám, Esztergom, Tokod, Oroszlány, Nyergesújfalu, Tatabánya, Tata lakótelepi és gyárépítésein forgatták a lapátot, az ásót, a csákányt. — Ez bizony elég szomorú környék — mondja a brigádvezető. — Nagyon poros' Persze nézelődni nem sok időnk .van: kilenc és fél órás a műszak, teljesítménybéresek vagyunk. Ráadásul Esztergomban van a munkás- szállás, onnan hoznak ide minket minden reggel. Rövid számolgatás: hetente egy oda-vissza út Abád- szalókra, ötször oda-vissza Esztergom—Lábatlan. Ez összesen csaknem ezer kilométer Egy év alatt ha csak 48—50 munkahetet számolunk is — a Pomázi-brigád többet utazik, mint az Egyenlítő hossza. Miközben napi Abádszalóki kubikosok Komárom megyében kilenc és fél órát kubikol- nak... “Az esztergomi munkás- szállás valóban kényelmes. Négyágyas szobák, fürdőszobák hideg-meleg vízzel, társalgószoba tv-vel, könyvekkel. Az abádszalókiakat a második emeleten találom meg. Hét óra van, nemrég fejezték be a fürdést. Pomaházi András mindentudó -füzetébe néz: — Most 28 abádszalóki dolgozik a KOMÉP-nél. Régebben többen voltunk, majdnem százan, de tavaly sokan átmentek a tatai városi tanács építőipari vállalatához, meg a Komárom megyei VIZÉP-hez. Kubikos a többségük, mint mi Varga Pál "4 éve birkózik a földdel Komárom megyében. Előzőleg odahaza, a Lenin Tsz-ben dolgozott. — Miért jött el? — Ott kétezer forint körűi kerestem havonta, itt télen is megvan a háromezer. Szakmám nincs, otthon nem találnék munkát ilyen fizetéssel. Hétvégén: ásó, gereblye Kövér Ferenc — nevével ellentétben sovány, inas ember — csöndesen szól: v — Én családos ember vagyok, kell a nagyobb fizetés, még ha "töredelemmel jár is. Mert nem .könnyű elhiheti. Vasárnapról hétfőre virradó éjjel egy órakor indul velünk a • busz Abádszalókról, pénteken is éjszaka van, mire hazaérünk. Szombat-vasárnap aztán ott van az otthoni munka... Én például most hét végén a kertet rakom rendbe, ások, gereblyézek. Szkaliczka Imre rábólint: — Én is .ások a hétvégén. Otthon jobb ásni, sima, puha a föld, nem olyan kemény, köves, mint itt. — Hogy telik egy napjuk, jut-e idő kikapcsolódásra? Pilanatnyi csend támad. Pomaházi Imre töri meg. Ébresztő fél ötkor — Reggel fél ötkor van ébresztő. Irány a munkahely — mikor, hova — most Lábatlanra. Este hat óra, negyed hét, fél hét van, mire visszaérünk a szállóba. Fürdéssel, vacsorával fél nyolc, nyolc, ha végzünk. Olyankor már nagyon hiányzik az embernek az ágy. Legföljebb — azt is néha-néha — tévét nézünk, főleg meccset, vagy elballagunk ide a közeibe, a „Kispipába” egy sörre. Nincs idő! Esztergomban itt a sok híresség: kincstár, képtár, bazilika. Bezár minden, mire visszajövünk a szállóba. Kövér Ferenc széttárja a kezét: — Ez van. A vállalatra nem lehet panaszunk. A szállás egy hónapra 135 forint, ebédet 6, vacsorát 5 forintért kapunk, gondoskodnak az utazásról. A fizetések háromezer forint fölött vannak. Persze húz az ember szíve haza. Ha közelebb volna hasonló munkalehetőség, igencsak mennénk, pedig már megszoktunk itt. Becsülnek is bennünket! .. / * * * Az 1970-es népszámlálás adatai szerint Magyarországon a keresőképes lakosság 25 százaléka „ingázó”. A hétezer lakosú Abádszalókról több, mint ezren járnak el dolgozni. Néhány környékbeli, földmunkásokat foglalkoztató vállalatnál érdeklődtem. Nincs szükségük kubikosokra ... Szabó János portból Cselleng Lászlónéval sikerült szóba elegyedni. — ^Isszonyi kéznek nem nehéz egy kicsit az ásó és a lapát? — Ugyan már!... — pillog egy kicsit sértetten a brigádvezető. — A tetőszerkezetet is mi szereltük össze dermesztő hidegben. Ügy jöttek ki értünk, hogy menjünk be, mert megfázunk. Mi persze nem éreztünk semmit, hiszen ha mozog az ember, nem fázik ... De nem is lett volna az egészből semmi, ha nem így áll a munkához mindenki, mert két éve nyáron itt még búzatarló volt. Most is, ahogy az idő múlik, úgy hosszabbítjuk a munkaidőnket is. — Pedig közben tanulniuk is kell. — Igen, januárban kezdtük a tanfolyamot, júniusban kapjuk meg a zöldséghajtató betanítottmunkás— Már külön növényházi KISZ-szervezetünk is van! Majd kialakul itt minden... Igenám, de mikor? Ennek eldöntésében Újlaki Imre építésvezető a legilletékesebb. — A gazdaság saját erőből vállalta a 24 hónapos kivitelezési határidőt, amely idén augusztus 22-én jár le. Bár a 200 milliós beruházás megvalósítására ez rendkívül rövidnek tűnik, elmondhatom, hogy az építési ágazat nagyon kemény munkája nyomán tartjuk a tempót. Különböző akadályok miatt nem mindig abban a sorrendben dolgoztunk, mint ahogy eredetileg terveztük, de ettől függetlenül soha nem álltunk le. — Sok múlik viszont a társvállalkozókon és a kívülálló kivitelezőkön is. Mi például hiába hordjuk márAi első fél hektárró! május közepén szüretelik le c paradicsomot Fotó: NZS bizonyítványt..'. Nem vagyok már húszéves, de nekiveselkedtem, neki én! Még inkább a fiatalok, a családosok húzódoztak, hogy ők nem érnek rá. De ez sem tartott 'sokáig, mert egy-két nap után rájöttek, hogy így köny-. nyebben megtalálhatják a jövőjüket. Az egyik ilyen „jövőkeresőt” néhány percre elraboljuk társa mellől. Kozma Mária, a martfűi Tisza Cipőgyárat és a felsőrészkészítő szakmát hagyta ott az üvegházért. — Mi csábította haza? — Az egész család a tsz- ben dolgozik... Nem kell minden nap fél ötkor kelni, utazgatni... — Itt mikor kezdődik a munka? — Fél nyolctól négyig dolgozunk, és minden második szombat szabad. Az órabérem 12,50, havonta 2 ezer 500—2 ezer 600 forintot viszek haza ... A Mária hangjából kicsendülő leplezetlen büszkeség ellenvetésre csábít. — De azért nehéz volt megszokni az itteni teendőket? — Pont az üvegezéskor csöppentem ide, bizony egy kicsit furcsa volt. Különösen a tető, mert a földön azért csak biztonságosabb. Viszont azóta már helyben vagyok! Elmenőben még utánunk szól: cius 1-e óta éjjel-nappal 18 kilométerről • a humuszt, amelyből 30 ezer köbmétert kell a termelés kezdetéig ideszállítani, ha teszem fel a Kőolajipari Vállalat nem fejezi be időre a gázfogadó állomás bővítését, amihez még hozzá se kezdett. Pedig véleményem szerint már dolgozni kéne rajta ... Az üvegezéssel sem tudunk haladni — a 85 ezer négyzetméter nagy része még hátra van — mert nincs gitt. A magyar nem jó, a nyugatnémet nem érkezett meg, az osztrákoknál hiába próbálkoztunk. talán a bolgároknál nagyobb sikerünk lesz. Rigó Ferenc, az ácsok ősz hajú szocialista brigádvezetője nyugodtan néz a kissé feldúlt építésvezetőre. — Nem lesz itt semmi baj, Imre, majd meglátod. Nem azért dolgozunk reggel 6-tól este 5-ig nyújtott műszakban, hogy ne legyünk kész augusztus 20-ra, Harminc éve a szakmában dolgozom, megjártam a Borsodi Hőerőmű építését, itt is itt vagyok kezdettől, és nekem ez a meglátásom! Újlaki Imre gondterhelten bólogat, hiszen tulajdonképpen ő is ugyanezt mondta. Csak hát..'. Hajdú László engesztelőén kacsint a két férfira. — Majd a második hat hektár gyorsabban megy — mondja. Braun Ágoston
