Szolnok Megyei Néplap, 1977. április (28. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-29 / 99. szám
szeretett hazánk, a Magyar Népköztársaság! Ülést tartott a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa A mezőgazdasági szövetkezetek III. kongresszusán újjáválasztott országos érdekképviseleti szerv, a 125 tagú országos tanács Szabó István elnök vezetésével csütörtökön tartotta első munkaülését. Az értekezleten a TOT tagjain, a megyei té- esz-szövetségek elnökein és titkárain kívül részt vett Kovács Antal, az MSZMP KB osztályvezetője, dr. Kovács Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes és Villányi Miklós pénzügyminiszter-helyettes. A tanács dr. Czimbalmos Béla főtitkár előterjesztése alapján munkaprogramot fogadott el a III. kongresszus határozatainak végrehajtására. Lehoczki Mihály, a TOT főtitkárhelyettese a szövetkezetek múlt évi tevékenységéről, az 1977. évi tervkészítés tapasztalatairól és a végrehajtás feladatairól számolt be. A jelentés megállapította, hogy 1976-ban a termelési szerkezet alakítását a népgazdasági igények kielégítése és az ésszerű üzemi szakosodási törekvések együttesen jellemezték. Gyarapodtak a termelési rendszerek és agráripari egyesülések, új típusú együttműködési formák jöttek létre. A múlt év végén 1651 mező- gazdasági szövetkezet — ebből 1470 mezőgazdasági termelőszövetkezet — működött. A termelőszövetkezetek száma 128-cal, a szakszövetkezeteké és a mezőgazdasági ágazatba sorolt társulásoké összességében harminccal csökkent. A jelentés a múlt évi gazdálkodásról szólva megállapította, hogy a szövetkezeti közös gazdaságok növénytermelése az 1975. évihez képest — az aszálykárok elhárítására tett erőfeszítések ellenére — mintegy 3 százalékkal visszaesett, az állattenyésztés termelése azonban a tervezettet meghaladóan növekedett. Végeredményben a termelés ösz- szességében az 1975. évivel azonos szinten alakult, s ez a szövetkezeti gazdálkodás erejét, a szövetkezeti vezetők és dolgozók, a szocialista brigádok és a kisebb kollektívák eredményes tevékenységét dicséri. Háztáji szerződés 1700 tsz taggal Országosan is követésre méltó módon, önálló ágazatra bízta a háztáji gazdálkodás szervezését és fejlesztését a Itöbb mint 9 ezer hektáron gazdálkodó törökszentmiklósi Tiszatáj Tsz. A háztáji bizottság irányításával dolgozó szervezők és szakemberek szerződéses alapon, 1700 itsz- tag és kistermelő háztáji árutermelését, tenyésztői munkáját segítik. A múlt év második felétől a város területének felén a sertésforgalmazást is átvették az Állatforgalmi és Húsipari Vállalattól. A háztáji és kisegítő gazdaságok árutermelését az idén továbbfejlesztik, együttesen 6500 hízottsertés felvásárlását irányozták elő. Hízómarhából 130 átvételét tervezték erre az esztendőre, és eddig negyvenötölt értékesítettek a közös gazdaságon keresztül. A háztáji porták baromfihús termelésének további fellendítésére 25 ezer naposcsibét és háromezer naposkacsát helyeztek ki. A háztáji zöldség és burgonyatermő területet 62 hektárral növelték. Már—még korszak a „Járműben” Az új szociális épület és az épülő diesel csarnok A hatvanas évek végén közismertté vált, hogy a szolnoki Járműjavítóban megszűnik a gőzmozdonyok javítása. A munkások egy része nem bízott a jövőben, otthagyta az üzemet. Bíztató perspektíva akkor rajzolódott ki, amikor 1969-ben rátértek a négytengelyes személykocsik, 1973- ban pedig a diesel-mozdonyok javítására. — Mindez nagy beruházásokkal is jár, — ismerteti Tímár Gyula, az üzemi pártbizottság titkára. — A várhatóan 1980-ra befejeződő beruházások értéke egymilli- érd forint körül alakul. Az összeg tetemes részét már felhasználták. Az üzemek sok változásról számolhatnak be. Az arrajáróknak leginkább az utcára könyöklő szociális épület és a diesel-csarnok monumentális tömbje tűnik fel. Építésének befejezésére hatszázzal kell növelni a létszámot, s elsősorban jól képzett szakmunkásokkal, hiszen korszerű technológiák sora alakult és alakul ki. — Ezért irányul a figyelem egyre jobban az ifjú szakemberek megtartására, — mondja az üzemi pártbizottság titkára. — Az utóbbi időkben sok vita keveredett ebben a témakörben. A szocialista brigádok szerint a műszakiak is többet tehetnének a munkahely megszerettetéséért. A Járműjavítóban évente száz fiatal szerez szakmát, s többségük a katonai szolgálat kezdetéig ott is marad. Leszerelésük után viszont csak egyharmaduk tér vissza. Ezen szeretnének most változtatni. Hatásos módszereik alig vannak, de a helyzet megváltoztatására irányuló törekvés bizonyára kialakítja majd a megfelelő módszereket. Szóba került például, hogy munkásszálló biztosítása — esetleg más vállalatokkal közösen — jobban az üzemhez kötné a vidéki fiatalokat. A gőzmozdonyok javításában „önellátók” voltak, most meg kooperációban végzik a javítást. Az új szerelőcsarnok elkészültéig, az alapgé pék beállításáig, a motorpróba-terem megépítéséig ezen nem is tudnak változtatni. Ezért találó Tímár Gyula megállapítása: — j,Már-még korszak” van most az üzemben. Már az újjal bajlódunk, de még a régi körülmények gátló hatásával is küzdünk. — Ilyen körülmények között nagy szerepük volt és van a párttagoknak az emberek meggyőzésében, hogy megértsék a változás szükségességét — vélekedik Kozma József, az üzemi pártbizottság munkatársa. — Ez a feladat azért is nehéz, mert sokéves tradíciókat kellett megtörni, régóta összeszokott kollektívákat szétválasztani. Az üzemi pártbizottság nem rutinfeladattal találta szemben magát. Irányító, ellenőrző és szervező tevékenységének is része van abban, hogy egy ilyen nagy beruházást jól oldanak meg, hiszen korábban nem voltak gazdag beruházási tapasztalatokkal rendelkező szakembereik. S az sem lebecsülendő feladat, amire Kozma József hívja fel a figyelmeit: — A beruházással párhuzamosan a termelőmunkát is végezni kell, összhangot teremteni a kettő között. Megértetni például az emberekkel, hogy miért kell a kivitelezőknek átengedni olyan területeket, melyekre a napi munkához igen nagy szükség volna. Az üzem ötszáz párttagjának jelentős része van abban, hogy a diesel-javításra való áttérésről így véleked;- het Győré Lajos, a diesel asztály vezetője: — Az átállás rendkívül gyorsan itöntént. Mindenki megtalálta a helyét és a számítását is. Nehéz szívvel váltak meg a gőzmozdonytól, de nem sírják vissza. Az átállás körülbelül négyszáz dolgozót érintő átképzéssel járt. Győré Lajos szerint mással is: — Azelőtt elmentek tőlünk az emberek, mostanában meg hozzánk jönnek más vállalatoktól. Sándor János osztályvezető-helyettes : — Az újonnan felvettek között egyre több az érettségizett fiatal. Most is nyolcvannyolc, középiskolát végzett fiartal dolgozik fizikai munkakörben. — Meglepően munkaszerető, nagy szaktudású fiatalokat kapunk a vegyipari, műszerész és mechanikai szak- középiskolából, — ismeri el Győré Lajos. A körülményekkel viszont kevésbé elégedett: — Az igények messze meghaladják lehetőségeinket. Az lenne a kívánatos, hogy mielőbb önellátók legyünk, de erre csak a technikai feltételek megteremtése után lesz lehetőség. Az új szerelőcsarnok átadását nagyon várják a munkások is. Menyhárt Károly lakatos szerint: — Hiába jó a szándék, az akarat, ha a helyszűke, a túlzsúfoltság akadályozza a munkát. Az új Diesel-bázison nemcsak könnyebben, hanem eredményesebben is dolgoznánk. A Diesel-javításra való átálláskor egyik pillanatról a másikra négy-ötről hetvenre kellett emelni a villanyszerelők számát. Lakatosokat, s más szakmabelieket is képeztek át. Császi Istvánná esztergályos volt azelőtt. — Visszamenne eredeti szakmájába? — A villanyszerelőknél is megbecsülnek, igyekszem és szükség is van rám, ezért maradok. Hallgatom, s eszembe jut az egyik öreg szaki válasza arra a kérdésre, hogy sajnálja-e a gőzösöket? Azt felelte: „sajnálja a rossebb”. S miért is sajnálnák a régit? Simon Béla KÖVETKEZIK: Beszélgetés a munkáról NEM REMEG A KEZE IHegesztöversenyek győztese Nem d.örrent startpisztoly a kezdésnél. Csengő szólt helyette. A versenyzők a berregésre a fülkékhez léptek, elrántották a függönyt, pajzsot kaptak maguk elé. Pár pillanat múlva kékes fények táncoltak a kabinok oldalán. Hátrább a falon függő feliratra is jutott belőlük: „Szeretettel üdvözöljük a nemzetközi hegesztőverseny résztvevőit.” A köszöntés, az üdvözlet Tóth Ká- rolynak, a Ganz Villamossági Művek szolnoki gyára hegesztőjének is szólt. — Az egyik fülkében én hegesztettem. Hogy mit? Háromféle varratot, köztük különleges helyzetben egy csövet. — Hogyan került a versenyre? — Látszólag egyszerűen. Hegesztő szakmában megnyertem a „Ki minek mestere” vetélkedő országos döntőjét. — Mi volt ennek az előzménye? — A Turbó című lapban — ez a Ganz Vili. üzemi újságja — olvastam a hirdetést: lehet jelentkezni a versenyre. Gondoltam, megpróbálom. Jól jött ki a lépés az első fordulóban, bár függőleges varratot kellett készíteni, de így is ott voltam a dobogón. Nos, az ágazati fordulót is „tűrhetően” vettem, aztán jött az országos. Ez már kemény dió volt Fej fölötti hegesztés — nem művészi torna, dje a gyakorlat sokszor produkál ilyent. Hát ez volt a feladat, ami még könnyen is ment, de a röntgenvizsgálatos hegesztésnél már igen-igen megizzadtam. Egyszerű varratot kellett csinálni, de a legrosz- szabb minőségű hegesztőpálcával. Egy szögletes mozdulat, s már zárványos az anyag. Zárványok, vagyis hólyagok keletkeznek az acélban, hangzik a magyarázat és folytatódna valószínűleg napestig tovább. Tóth Károly mondataiban visszatérő gondolat: nem szabad a kéznek remegni. — A hegesztő tehát nem lehet ideges? — Lehet, de a keze nem remeghet. — Az öné sohasem...? — Dehogyis, ha nincs anyag, ha elfogy a hegesztőhuzal, ha nincs munka, vagy ha látom, hogy valaki ímmel-ámmal kóstolgatja a munkát. — Legutóbb mikor? — Ném remegett, de mérges voltam: a villanyszerelőknél heteit egy „előtoló szerkezet”. Hozzá kell tennem, nagyon ritka eset, hogy nincs munka, legfeljebb úgy alakul, hogy egysz?t több, másszor kevesebb. Csoport- vezető vagyok, jó kezű embereim vannak. Könnyű velük megoldani a legnehezebb gondokat is, és ami a legfontosabb, szeretnek dolgozni. Tóth Károly eredeti szakmája nem hegesztő: kovács. Egy miskolci versenyen a szakma kiváló tanulója lett. A szolnoki Járműjavítóban dolgozott, de mint mondja, lakatosként. Márpedig ő a „meleg anyagot” szerette. Otthagyta az üzemet. Érdekesség, hogy a kovács szakmába úgy kell csalogatni az embereket. Vajon miért? Tóth Károly szereti böngészni a lapokat. Egy apró- hirdetés, s néhány hét múlva már a Ganz Vili-ben dolgozik. Hegesztő szakmunkás lesz, majd következik a szakközépiskola, s 1974-ben már kezében a technikusi oklevél. — Sohasem vágyódott az íróasztalhoz? — Nem azért végeztem el az iskolát, hogy megszabaduljak a hegesztőpálcától. Nekem tetszik, amit csinálok, élvezem. A fizetésem se rossz éppen. Szívesen forgatom a könyveket, most a versenynél is az itteni mérnökök szedjék elő jegyzeteiket, azokból tanulgattam. — Egy magasugró úgy készül a versenyre, hogy több százszor átugorja a lécet, de hogyan gyakorol egy hegesztő? — Még most is megvannak az üzemben a próbahegesztések. Ilyen varrat, olyan pálca ... Minden lehetséges variációt kipróbáltam, ha másképp nem, gondolatban. Tulajdonképpen a gyárnak köszönhetem ezt, mert megengedték, hogy még munkaidő után is gyakoroljak. — önnel riportot készített a rádió, sikerét megírta az üzemi lap. Ha keresik, a többiek már mutatják, merre találni... — Régebben is mutatták... Tudom, arra gond,ol, minden csoda három napig tart. Részt vettem egy vetélkedőn, sok mindent megtanultam, amit verseny nélkül aligha tettem volna. Eredményt értem el — kezet fogtak velem országos vezetők. Ez az emlék az enyém, megmarad. Amikor visszajöttem, gratuláltak a többiek, Utána fogtuk a pálcát, a pajzsot, dolgoztunk. Ugyanúgy, mint verseny előtt. — A jutalmak? — Majd nyolcezer forint, s egy utazás a Szovjetunióba. örült a család, a feleségem és a kislányom, most jutottunk, ezekben a hetekben, lakáshoz, jól jött a pénz. Tóth Károly a függönyről, a szobákról és az új lakás berendezéséről' beszél. Meg arról, hogy mennyi barátot szerzett a versenyen. Az éjszakába nyúló tanulásról, a hegesztőívtől véreres szemekről, s a hóvégi hajrákról, alig esik szó. „Bejött” neki az év, mondják. Nem véletlenül — mondjuk. — hajnal — SZERVEZÉS, ÁTSZERVEZÉS Az egyetemek, kutatóintézetek is segítenek Nemrégiben a Beton és Vasbetonipari Művek egyik gyárában a műhelycsarnokok különböző pontjain a Nehézipari Műszaki Egyetem üzemszervezői filmfelvevőket állítottak fel. A munkások először arra gondoltak, feleviziósok érkeztek, bár riportert sehol sem láttak. Negyedóráig, félóráig „bele-belemosolyogtak” a kamerák lencséjébe, aztán oda se fütyültek. Percenként készültek a felvételek, amelyeket aztán matematikai módszerekkel értékeltek. Az eredmények alapján kidolgozták a tizenöt oldalas javaslatot: Ide három ember helyett elég kettő, ha nem így csinálják, hanem úgy..., itt akadozó az anyag- ellátás, ot másként kell időzíteni a daru mozgását... Észrevették: a munkások, ha teljesítették a normát — műszak vége előtt fél órával — leálltak. Pihentek, s kikapcsolták az érlelő kemencét. A következő műszaknak újra kellett melegíteni, s 20— 30 perc ment el úgy, hogy tétlenül állt 10—15 ember. Pedig nem nagy dolog; de három műszakban már egy óra. háromszáz nap alatt forintban milliók. A kérdés már csak az. kamerák nélkül nem tudtak erre rájönni? Tíz évig így „ment”, ez volt a szokás, nem nagyon gondolkozott rajta senki... Sok vállalat és gyár igényli az üzemszervezők munkáját. Oktatási intézményeinkben egyre több szakembert képeznek ezekhez a feladatokhoz. Jó pár „hivatásos szervezőt” találunk már az üzemekben, de szép számmal akadnak amatőrök is, hasznos, olykor-olykor szellemesen egyszerű, könnyen megvalósítható ötletekkel. Hogy a betongyártó üzemeknél maradjunk: a kunszentmártoni BVM-ben rájöttek arra. ha nyílik az ajtó, félreviszi a hegesztő ívet a huzat. Ponyvát szereltek a bejárat elé. Egy másik példa: a Ganz Villamossági Művek szolnoki gyárában rövidítik a szállítási utakat. Az ÁFOR 4. számú tájegységénél ugyanezt teszik, azzal a különbséggel, hogy ott nem a megmunkálandó alkatrészek, hanem az ásványolajtermékek utaznak kevesebbet. Szorgoskodnak tehát az üzemi szervezők, de a tapasztalat az, a vállalatok inkább a „kintiek” munkáját igénylik. Az egyetemek, a kutató- intézetek üzemszervezői ugyanis mindent megvizsgálnak, azt is ami két hónapja, s azt is, ami húsz éve szokás a gyárban. Nemrégen például Jászberényben jártak a miskolci egyetem oktatói, munkatársai, akik a Hűtőgépgyár abszorpciós üzemében készítettek filmfelvételeket. A legtöbb vállalatnál ma már „központi kérdés” az üzemszervezés. Ritka üzemi jelentés az, amelyikben ne írnák . le, alig akad fórum, ahol ne mondanák ki ezt a szót. Van, aki igen nagy előszeretettel használja, hisz kicsit divat is beszélni róla. Megfordítanak egy gépet, s már mondják: átszerveztük a műhelyt. Van olyan eset, amikor az átszervezés egyben álszervezés. Mások óvakodnak még a szó puszta kiejtésétől is, hangoztatván: „Minek felfordulást csinálni? Ha húsz évig ment így a gyár, még húsz évig kibírja. Egyébként is, mi a biztosíték arra, hogy megéri bolygatni a kialakult rendet...?” Van, amikor a józan ész diktálja, hogy változtatni kell az üzemen, a gyártási technológián, a munkamódszéren, van, amikor alapos számítások, hosszas mérlegelések után jutnak el a döntésig a szakemberek. Annyi biztos, latolgatni kell, hogy az, ami jó pár évvel ezelőtt „rend” volt, ma is ezt jelenti-e, vagy csak a megszokást. Ez a tevékenység nemcsak az erre kijelölt emberek feladata. Munkásé, mérnöké, technikusé is, dolgozzon a tervezőasztalnál vagy a munkapad mellett. H. J.
