Szolnok Megyei Néplap, 1977. március (28. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-13 / 61. szám
1977. március 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A NAPOKBAN érdekes szociográfiát olvastam egyik folyóiratunkban a társadalmi státus és lakásmód összefüggéseiről. A szerző egy vizsgálat nyomán kideríti, hogy a lakás, a berendezés, a tárgyak, még egy váza tfagy kép is jellemző a lakóra. Kimondja: „Mutasd a lakásod, megmondom ki vagy!” Nos, nemcsak a lakás tárgyai, a tárgyak harmóniája, esztétikus volta árulkodik a lakóról, hanem maga az épület is. Egyrészt_anyagi lehetőségeiről, másrészt az ízléséről avagy annak hiányáról. Szolnok megye falvait járva például ordítanak az útonjáróra a házfalakra vakolt tükrök, (vajon nem a gazda tehetősségét tükrözendő?), vagy falvédőkről másolt csiricsáré giccsfestmények szarvasbőgéssel, hegyipatakkal és minden szükséges kellékkel kicifrázva. Harsogják ezek az épületek, hogy a háztulajdonos kövér erszénye és soványka ízlése között szakadék tátong. A falvak utcaképei tehát ilyen tudati, szemléleti, ízlésbeli ficamok miatt olyan, amilyen? Részben. A szubjektív tényezőkhöz azonban jó néhány objektív ok társul. Némi túlzással ugyan, de lényegre tapintóan azt is mondhatnánk, hogy a falvak képét a kőművesmesterek alakítják. A mester ugyanis elkészített egyszer egy házat, amelyhez később hasonlót készíttetett a szomszéd, majd annak a szomszédja, és így tovább. Közben azonban a kőművesmester által először elkövetett hibák is öröklődtek. A mester nem minden. Erősen beleszólnak az „építtető ízlésébe” egészen egyszerűnek tűnő dolgok is. Hiába készíttet jó, szép, az egyhangúságból üdén kirívó tervet a falusi ember építészmérnökkel, ha a TÜZÉP-en nem kapható csak bizonyos típusú ajtó, csak az a bizonyos ikerablak, és így tovább. Ilyen tapasztalatok után (no meg a szomszéd példájára is) megy a tervezőhöz az építtető a következő mondattal: „Mérnök úr, itt a terv (egy kockás papírt lobogtat) ezt rajzolja meg!” S a tervező erről nem tudja lebeszélni. Ha mégis, az is csak átmeneti siker, ugyanis a környék lakói és a kőművesmester úgyis lebeszélik, s végül marad a sátortetős ház, a vagyonba kerülő vaskerítés stb. Később persze, ha a TÜZÉP- re érkezik más típusú nyílászáró is, az már a kutyának sem kell, ott korhad leárazva. Bonyolult dolog, s a leírtaknál szükségszerűen jóval bonyolultabb. Mindez azért érdemel nagy figyelmet, mert Magyarország lakásállományának hatvan százaléka ma még magánerőből épül. Nemcsak az építők, építtetők ügye tehát az a túlzott spontaneitás, enyhe káosz, ami ma a családiház építkezéseknél tapasztalható. Nemcsak a tulajdonos vallja kárát annak, hogy ormótlan, csúnya, gazdaságtalan, kihasználatlan épületeket emelnek ahhoz kellően nem értő emberek. Ezt megérzi a népgazdaság is, hiszen gondoljuk csak el, ha mindöszsze öt százalékkal méreteznek túl minden családi házat, az már országos méretekben egy őrült pazarlás. A falusi családi házakat talán egy kicsit már illik is ócsárolni, ettől azonban nem változik semmi. Példaként emlegetik a magyar népi építészetet is, ahol a szükség, a szegénység csiszolta ilyen szépre, racionálisra, funkcionálisra őseink kis házait. A mai ember azonban már ólnak sem igen hajlandó ilyet építeni, s úgy látszik az emelkedő anyagárak mellett is teheti. Szidalmaktól, nosztalgiáktól, ráolvasástól még minden marad a régiben. Pedig nem maradhat. A TÉMA rendkívül időszerű. A Magyar Építőművész' Szövetségben például ebben a hónapban rendeznek egy vitát a magánlakásépítés időszerű kérdéseiről. Szolnokon viszont az elmúlt napokban nézhették meg a díjnyertes családi ház-tervekből álló kiállítást azok a kevesek, akik tudták, hol található a tervező iroda, s akik fel is mertek oda menni. Az itt látható Csóngrád—Szolnok megyei családi ház tervpályázat legjobb munkáit remélhetőleg viszontlátjuk típustervként vagy ajánlott tervként. A nézők első kérdése ugyanis az volt: „Meg lehet ezt venni?” Ez pedig mintha az igényt jelezné. S az igény, az ízlés, egyszóval a lakáskultúránk más lenne, ha több ilyen kiállítás lenne. Ha többet törődnénk a korszerű, esztétikus ház, Sr lakásmód propagálásával. Mondjuk a vidéki városokban, a községekben, kis falvakban is. Ahol talán a művelődési házak, a kultúra fő közvetítői is felvállalhatnák a lakáskultúra istápolását. Amely egyébként szerves része a kultúrának. Körmendi Lajos Árpádkori temetőre bukkantak Dánszentmiklóson, A feltételezések szerint egy templom körüli temetőt találtak. A feltárást a ceglédi Kossuth Múzeum végzi. Képcsarnok Vállalat üzemekben is kiállít Hét fővárosi és 18 vidéki kiállítótermével mind nagyobb részt válla] a hazai képző- és iparművészeti kultúra terjesztésében az ország legnagyobb kiállítási intézménye, a Képcsarnok Vállalat. Bemutatótermeinek sorában egyebek között az idén adták át rendeltetésének az új dunaújvárosi galériát, s már épü] legújabb kiállítótermük, a kecskeméti is. Az évről évre bővülő „hálózat” az idén már csaknem 150 egyéni és csoportos kiállítás, bemutató megrendezésére nyújt lehetőséget. A kortárs magyar képzőművészet eredményeinek sokoldalú, rendszeres bemutatása mellett a Képcsarnok részt vesz az idén szeptemberben megrendezésre kerülő képzőművészeti világhét eseményeinek lebonyolításában is. A fővárosi és nagyobb vidéki kiállításaik mellett a Képcsarnok ugyanakkor számos kisebb képző- és iparművészeti bemutatót rendez egyes ipari és mezőgazdasági üzemekben, és nagyközségi művelődési házakban is. AZ UTOLSÓ NYOLCADIK OSZTÁLY A Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság javító üzemében mindenki elvégezte az általános iskolát. Az utolsó csoport is sikeresen levizsgázott egy hónappal ezelőtt. Még nem jártam olyan üzemben, ahol ne okozott volna gondot a dolgozó tanulása. S mindenütt akadt olyan munkás is, akit már a kora miatt eleve nem lehetett iskolába küldeni. De kétkedésem azonnal elmúlik a statisztika láttán, amelyet Tasi Sándor, az üzem vezetője mutat. A százhetvenhat dolgozóból ötvenheten középiskolai végzettséggel is rendelkeznek, jelenleg tizenkilencen valamilyen középfokú. ketten pedig felsőoktatási intézményben tanulnak. Mindez az utóbbi néhány év munkájának gyümölcse. Három évvel ezelőtt még huszonhét dolgozónak nem volt meg a nyolc osztálya. — Hogyan sikerűit elérni ezt az eredményt? — Közösen, — a vezetőség és ar szocialista brigádok — határoztunk úgy, hogy a vállalások közé bevesszük az általános iskolai végbizonyítvány megszerzését. E cél elérését elsősorban a brigádközösségek szorgalmazták, valósággal kényszerítették azokat a társaikat, akik vonakodtak a munka melletti tanulástól. Az utolsó, tizenkét dolgozóból álló nyolcadikos osztály — amelynek átlagéletkora negyvennégy év — sikeresen helytállt az iskolában. Közepesnél rosz- Szabb bizonyítványa senkinek sem volt. Az osztály egyik legidősebb tanulója az ötvenhat éves Somogyi Gábor géplakatos kitűnő eredménnyel végzett. — Az ábécét, a számtant annak idején még palatáblán tanulta. Ennyi év kihagyása után nem lehetett könnyű megbirkózni a tananyaggal. — Tízen vagyunk testvérek, hiába voltam az elemi iskolában is osztályelső, nem tanulhattam tovább. A szüleim nem tudták vállalni a költségeket. Hogy miért fejeztem be most a nyolcadikat? Példát akartam mutatni a fiataloknak itt az üzemben, s otthon a három fiamnak. Fiatal lány lép hozzánk, a brigád egyetlen nődolgozója, Ö is most fejezte be a nyolcadikat. Tizennyolc éves, szintén tízgyermekes családban él. Továbbtanul? — Gyors- és gépíró szeretnék lenni. — Elhagyja a brigádot? — Itt akarok maradni az üzemben, közöttük. — Egyébként a többi brigád legalább olyan jó közösség, mint Nagy Zsuzsáéké. Segítik, szeretik egymást. — mondja az üzemvezető. — Két szocialista brigádunk elnyerte a „Magyar Népköztársaság Kiváló Brigádja” címet. — Az üzemben mindenki megszerezte a továbbtanulás, az önművelés alapjait. Ami ezután következik, talán még nehezebb lesz. — Jelenleg harminc segédmunkás dolgozik nálunk. Most már számukra is megvan a lehetőség szakmát szerezni, középiskolába járni. Szeretnénk, ha ez nem pusztán lehetőség maradna, s a brigádközösséget ismerve biztosan nem is marad az. Mi minden segítséget, ösztönzést megadunk hozzá, ugyanúgy mint az általános iskola elvégzéséhez. T, G. B Dfirhü városállamok ——------— örökös, értelmetlen, ám annál pusztítóbb háborúiba belefáradt asszonyok, az okos és bátor Lüszisztraté vezetésével elhatározzák, hogy — ha szép szóval, rábeszéléssel nem sikerült — szerelmi „sztrájkkal” erőszakolják ki a békét, „öszszeesküvést” szőnek a többi városállam asszonyaival, s megállapodnak, hogy a nők egész Hellászban távol tartják maguktól a férfiakat mindaddig, amíg nem születik meg a hőn áhított béke. S hogy elhatározásuknak még nagyobb nyomatékot adjanak, az athéni nők megszállják a város fellegvárát, az Akropoliszt, kezükbe kaparintják a kincstárat, így nemcsak a szerelmet, de a pénzt is megtagadhatják a hadakozó férfiaktól, akik persze nem nézik ölhetett kézzel a nők „lázadását”, és mindent elkövetnek, hogy szép szóval vagy erőszakkal meghiúsítsák a tervet. Kacagtató jelenetek sorozata következik, s — mondanunk sem kellene — a nők gvőznek, a férfiak kénytelen-kelletlen belátják, hogy véget kell vetniük a háborúnak. Arisztophanész remekműve mintegy kétezernégyszáz év óta készteti ellenálhatatlanul nevetésre a legkülönbözőbb korok nézőit. Szelleme ma is eleven, s ha itt-ott némi modernizálás jót tett neki (Devecseri Gábor végezte el nagy-nagy hozzáértéssel ezt a feladatot), ez csak a részletek jobb érthetősége kedvéért történt. Ha csak arról szólna a darab, hogy a béke jobb, mint a háború, s hogy a békéért lehet és -kell is tenni, becsülnénk ugyan, de nem biztos, hogy képes volna estéről-estére így magával ragadni minket, hiszen a XX. század végén élő nézőt nem kell meggyőzni a béke előnyeiről, jól ismeri azokat a saját tapasztalataiból. Arisztophanész azonban arra is tanít, hogy az életben sokkal több az öröm, mint a Lüszisztraté a Szigligetiben bánat és á szenvedés, ha az ember meri vállalni saját emberségét. A féktelen jókedv, a szabadszájú tréfálkozás, az előítéletek és a vakbuzgóság nevetségessé tétele felszabadítja a nézőt, arra tanítja, hogy a világ nem mindig- olyan, amilyennek eddig látta, hogy életét ostoba és értelmetlen külső és belső kötelékek nyűgözik, hogy az erkölcs, a bölcsesség, a népszerűség, az erő, az áldozatkészség, s ki tudna mindent felsorolni, olykor csak látszat, s nem is szükséges nagy ész, hogy mindez kiderüljön, legföljebb jobban szét kell nézni a világon. Törvényszerű ahoRy toph'anész darabjait mindenhol értően és örömmel fogadták — fogadják mindazok, akiknek drága a szebb — boldogabb élet, s elutasítják a fanatikusok, a képmutatók, a saját vélt nagyságuktól még életükben szoborrá mere ve - dők. Bor József rendező láthatóan arra törekedett, hogy Devecseri Gábor átdolgozását még jobban közelítse a mához. Elhagyott minden nélkülözhető „görögös” formai elemet a játékból, de úgy, hogy közben elkerülte az erőszakolt aktualizálás buktatóit is. Kórusa például minden helyzetben kommentálja az eseményeket, de bele is avatkozik a történet alakulásába — alakításába, funkcióját tekintve nem is kórus a görög színjátékok hagyományos feléoítése szerint, átveszi a későbbi drámákbeli „népség-ikatonaság” szerepét is, miközben mégsem válik alárendelt statisztériává, hanem a hősök cselekedeteinek meghatározásában igen jelentős súlya marad. Izig-vérig mai, bátor, rokonszenvesen szemtelen komédia született Bor József rendezése nyomán, szabadszájú, helyenként száguldó iramú, de nem elkapkodott. Az első rész kissé lassúbb ritmusa után a másodikban találja meg igazi „sebességét”, amely a fergeteges fináléban éri el a csúcspontot. A színészek láthatóan élvezték a játékot, szíwel-lélekkel vetették magukat a komédiába. A kórus tagjaira ez ugyanúgv érvényes, mint a főbb szerepek alakítóira. Lázár Kati Lüszisztratéja okos és ravasz asszony volt, ugyanakkor önmagával is küzdő, ellágyuló szerelmes és kemény kézzel rendet tartó hadvezér. Kibontotta a jellem valamennyi lényeges összetevőjét. Jól tagolt, érthető beszéde különösen örvendetes a színpadi beszédkultúra szinte általánosnak mondható hanyatlása idején. Az athéni tanácsos szerepében Fonyó István jól keltette életre a rangjától, méltóságától eltelt hivatalnokot, aki a valóság iránti érzékenységét elveszítette, s a tényleges helyzetet már csak a saját keserű tapasztalataiból képes felismerni. Baranyai Ibolya és Hollósi Frigyes (Mürrhiné és Kinésziász) kettőse egyetlen jelenetben is emlékezetes alakítást nyújtott. A szerelemre készülő majd hoppon maradó katona és felesége jelenete a második rész elején mintegy megadja az alaphangot a felgyorsuló, izgalmasabbá, érdekesebbé váló játékhoz. Egv-egy jellegzetes típus életre keltétésével Falvay Klári (Kleoniké) és Sebestyén Éva (Lampitó) is hozzájárult a többi szereplővel együtt — a sikerhez, amelynek a sokadik előadáson is percekig tartó vastaps a bizonyítéka. B játékot jól szolgáló, ■ inkább a célszerűséget mintsem a „görög” milliót megteremtő díszleteket Székely László, a jelmezeket Vágó Nelly tervezte. A koreográfus Somoss Zsuzsa volt, a zenekart Nádor László vezényelte. Bistey András Az országos diáknapok művészeti bemutatói A forradalmi ifjúsági napok keretében ma kezdődik az országos diáknapok megyei rendezvénysorozata. A művészeti bemutatók sorát Jászberényben és Törökszentmiklóson nyitják. Jászberényben ma a vers- és prózamondó diákok találkoznak, Törökszentmiklóson pedig a kamarazenekarok, hangszeres szólisták mérik össze tudásukat. Kedden a mezőtúri művedési központban és a Dózsa György Mezőgazdasági Szakközépiskolában a néptánccsoportok, népi hangszer szólisták, pol- és folk-beat együttesek, bábcsoportok mutatkoznak be. A szolnoki Tiszaparti Gimnáziumban — ugyanekkor — a Magyar Rádió Éneklő ifjúság pályázata II. fordulójára kerül sor. A rádiófelvétellel egybekötött találkozón tizenegy diákénekkar lép fel. Március 20-án és 21-én Szolnokon a szólóénekesek, duettek, tercettek bemutatójával és a diákszínpadok versenyével folytatódik a rendezvénysorozat. A Tanácsköztársaság kikiáltásának évfordulóján tartják a szakmunkáskórusok rádiófelvétellel egybekötött bemutatóját. n magyar nyelv hete Somogybán Tegnap befejeződtek a magyar nyelv hetének Somogy megyei eseményei. A rendezvénysorozat gyorsmérlege szerint a megye településein, üzemeiben, intézményeiben tartott előadásokat több mint hatezren hallgatták meg. Különösen nagy érdeklődés kísérte azokat, amelyek a kisgyermek beszédtanulásáról, a családi és az iskolai anyanyelvi nevelésről, a nyelvjárásokról és a szép magyar beszédről szóltak, örvendetes tapasztalat, hogy az előadásokat kérdések, viták követték. A kunszentmártoni József Attila Gimnázium pincéjéből átalakított ifjúsági klubban rendszeresen tartanak szakköri foglalkozásokat, klubdélutánokat. Képünk az elsősök klubestjén készült M. G.
