Szolnok Megyei Néplap, 1977. március (28. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-11 / 59. szám
1977. március 11. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Környezetesztétika Közérzetünk a tét Kitárt szárnyakkal az már lenni szoflhogy szokott, a „jólfésült” előadást és a felszólalásokat szűkebb körű vita követte. Itt már veszekedni, sőt megsértődni is lehetett. Ki-ki védte az igazát, és mi tagadás, többször összegubancolódtak a gondolatok. Építészek és újságírók szőtték tovább az előadás gondolatmenetét. Egyetlen témát sem zártunk le, egyetlen kérdésben sem dőlt ej a vita. Talán helyesebb is így, hiszen települési környezetünk sem megfellebbezhetetlen tézisek alapján fejlődik. Szüntelenül megújuló, bonyolult folyamat zajlik szemünk előtt. Szemünk előtt? Vagy még inkább: tevékeny részvételünkkel, mivel a házak, városok nekünk és utódainknak épülnek. Jó esetben úgy épülnek, hogy otthonosan érezzük magunkat az utcán, lakásunk falai között, és azokban a helyiségekben is — legyenek bár éttermek, könyvtárak vagy klubok — amelyeket közös használatra szántak. A múlt évben lezajlott vancouveri világkonferencia résztvevői egyetértettek abban, hogy minden embernek elidegeníthetetlen joga beleszólni lakókörnyezetének alakításába. Nem vitatta ezt senki kis társaságunkban sem. De abban már nem jutottunk közös nevezőre, hogy mi legyen a módja a véleménynyilvánításnak. A házakat, városnegyedeket tervező szakembereknek bizalmat kell szavazni. Ez azonban nem zárja ki, hogy — A férjem sajnos gyakran betegeskedett, 1970-ben is hosszú ideig kórházban volt. Ketten voltunk itthon a kislányommal. Akkoriban találkoztam az utcán a gyermekfelügyelőnővel, három kisfiút vezetett. Megálltunk beszélgetni, elnéztem a gyerekeket... Bandikét választottam, akkor volt tízéves, akárcsak a lányom. Itthon nagyon jól megértették egymást. Aranyosak voltak. Együtt indultak iskolába és együtt játszottak. Mikor néhány héttel később a férjemet hazaengedték a kórházból, Bandika már a kapuban várta őt. A nyakába csimpaszkodott, úgy mondta: „Ne tessék engem visszavinni, nagyon jó leszek, csak ne tessék visszavinni!” Dehogy vittük... Már 18 éves, géplakatos szakmát tanul. Hogy itt volt Bandi, gyakran megfordult nálunk a gyermekfelügyelő, olykor szólt nekem: „Erzsiké néni van egy aranyos kislányunk, vagy kisfiúnk, pontosan ilyen otthonra, ilyen anyára lenne szüksége.” így szaporodott a család. Nem lett volna szívem azt mondani, hogy nem hozom haza azt a kisgyereket. Persze hál’ istennek mindent meg tudok adni nekik. A fizetés mellett jószágokat nevelek. Nagy ez a ház, három szobás, tavaly csináltattam új konyhát, és a fürdőszobánk is nagyon szép. Üres lenne gyerekek nélkül. Bandi után egy kislány került hozzám, Marika. Három éve ment férjhez, van egy fia, Szolnokon laknak. Laci kilenc éves volt, ő lett az sokasodjanak az olyan fórumok, ahol széles körben ismertetik a városfejlesztési elképzeléseket és véleményt gyűjtsenek a megvalósult létesítményekről is. Nem kell félni a „laikus” észrevételektől! Egy ember alkothat téves ítéletet, mondjuk egy új épület külső megjelenéséről, belső teréről, berendezéséről. De, ha sokan tekintenek viszolyogva egy — modernnek kikiáltott — toronyházra, s ha nem érzik jól magukat a benne lakó családok, akkor már el kell gondolkodnia a szakembereknek is. Mert ők is tévedhetnek! .................. cél, hogy ja-Politikai vítsuk a lakáskörülményeket, gondoskodjunk az emberek kulturális és egyéb szükségleteinek kielégítéséről. E felismerés alapján bízták meg a Magyar Urbanisztikai Társaságot, hogy dolgozzon ki újfajta • tervet: a várospolitikai tervet. A városokban termelőmunkát végzünk, de itt termelődik újra munkaerőnk is. Megfelelő körülményeket keli teremteni ahhoz, hogy pihenjünk, szórakozzunk, művelődjünk. És a feltételek megteremtése alatt nemcsak az építés értendő! Mitsem ér a szép új könyvtár, ha kevesen látogatják, mivel sokan többre becsülik a könyveknél a borosflaskát. (E példa természetesen túlzott.) Más oldalról nézve az sem közömbös, milyen körülményeket talál az ember a könyvtárban. Az udvarias könyvúj abb testvér, most első éves kőművestanuló. Mondogatja nekem, hogy ő innen megy katonának is, majd meglátom. Négy éve, ’73-ban meghalt a férjem. Nagyon nehéz volt elviselni, de a gyerekek nélkül sokkal nehezebb lett volna. Mennyit vigasztaltak engem akkoriban, biztattak, hogy ne féljek semmitől, majd ők segítenek. Segítettek is... Persze elképzelhető, hogy hét gyermek körül akad tennivaló. Reggel korán felkelek, elkészítem a reggelit, nyolc óra előtt mindegyiket útnak indítom. Megetetem a jószágokat, és kezdhetek az ebédfőzéshez. Délben tízen üljük körül az asztalt. Velünk él a 86 éves anyósom is. Neki mindene a kisebbik Laci. Együtt jöttek hozzánk a férjem halála után. A kisfiú még pólyás volt, amikor a mama magához vette. Lacika emlegeti is a Kurucz utcai házat, ahol laktak, de azt mondja, jobb itt, mert van kivel játszani. Most első osztályos. De van egy 13 éves nagyfiam is, Pali. A gyerekek közül ő tanul legjobban az iskolában, és verseket ír, most nőnapra is kaptam tőle egyet. A kettéhajtott rajzlapon gyerekes írás: „Van nekem egy csokor hóvirágom a nők napjára / Oda adom első csokrom édes jó anyámnak. A három lányt sem hagyhatom ki. Ezen a képen Jutka van, 19 éves kereskedelmi tanuló Szolnokon. Ezek pedig a Pethő-testvérek, Matárosok, a jó világítás, a kényelmes bútorok és még sok más szerepet játszik abban, hogy az ember vonzónak érzi-e a könyvek birodalmát, azon túl, hogy szeret olvasni. Gyakran hangoztatott panasz, hogy a mai bérházakban még hosszú hónapokkal a beköltözés után sem ismerik egymást az emberek, és ritkán alakulnak ki jó — szomszédi kapcsolatok. Vitapartnereim közül többen azt vallják, hogy az életformánk változott meg: lakóhely milyenségétől teljesen függetlenül, ma már nem szomszédai körében keres barátokat az ember. Nem maradtam egyedül a véleménynyel; baj lenne, ha beletörődnénk, hogy sok család úgy él a régen áhított új lakásban, mint a remete. Persze az is téved, aki kizárólag az építési technológiát hibáztatja, vagy azt emlegeti, hogy mivel kevés a bolt, a sétálásra csábító kirakat, nincs miért kilépni a lakásból, nincs hol találkozni a lakótársakkal. Az okok között meg lehet említeni ezt is, azt is. . , , kell ven-De tudomásul mink, hogy ma még inkább csak az igényt ismerjük, a lakóhelyi közösségi élet kialakításának módját kell tovább kutatnunk. Érdemes gondolkodni, szűkebb vagy tágabb körben vitatkozni e kérdésekről, hiszen közérzetünk a tét. rika most 17 éves, Erzsiké 3. osztályba jár. Először a nagyobb kislány került hozzám, de akárhányszor a kishúgát látogattuk az intézetben, az mindig nagyon sírt a nővére után. Nem akartam, hogy elszakadjanak egymástól... Egyszer aztán hazahoztam Erzsikét is, itt együtt lehetnek, meg aztán ahol kilencen jól laknak, a tizediknek is jut. Ügy nevelem ezeket a gyerekeket, mintha a sajátjaim lennének. Ilyen népes családban nagyon fontos, hogy igazságos legyen az ember, és a gyerekeket is erre szoktassa. Szót fogadnak, és még a legkisebbek is igyekeznek segíteni nekem. Néha azért szigorú vagyok. Ha tanulás van, akkor nincs tánczene, se tévé, majd csak utána! Na, de van is itt néha akkora hancúrozás, nevetgélés, hogy csoda, az estéink meg különösen vidámak. Nem győzöm hallgatni a beszámolókat, hogy mi történt az iskolában, ki hányast kapott, kit dicsértek meg, kit marasztaltak el... Az én kislányom, Erzsiké most 18 éves, együtt nőtt fel a többiekkel. Soha nem volt semmi baj. Nagyon szeretik egymást. Ahogy telik az idő, lassan a nagyobbak kiröppennek a „fészekből”.- Az idén végez az iskolában Bandi és Jutka, két év múlva Laci is. Elmennek dolgozni, remélem becsületes emberek lesznek, én mindig erre neveltem őket. Szeretném tudni, hogyan alakul az életük, megtalálják-e a helyüket. .. De rendes gyerekek, biztosan eljönnek majd hozzám, bármikor jönnek, haza jönnek. Török Erzsébet A szőre rozsdavörös. Senki sem rúgja oldalba, büntetlenül cibálja az eligazításon vigyázz állásba merevedők nadrágját. Csoki az egység kutyája. — Fábiánnal megetettünk egy tányér kocsonyát, hogy legyen csont neki, — bazsalyog a kísérőm. — A közismerten jó étvágyú Fábián Miklós alezredes nagyon sandán pislog erre, de ami igaz, igaz. ö ette a kocsonyát. Kontrázásra különben nincs ideje, kezdődik a repülés. Három gép emelkedik tetszetős kötelékben az ég felé. Fodor Gyula alezredes a trojka után néz. Kis híján három évtizede repül, első osztályú pilóta. Több kitüntetés mellett kiváló századparancsnoki jelvény díszíti mellét. S most azt mondták az orvosok: pihenni kell, valószínűleg nem repül többé. Legalábbis pilótaként nem. Bezzeg három évtizeddel ezelőtt! Reggel vitorlázórepülőgéppel letette az „A” vizsgát, s mivel jól sikerült, még aznap „C” vizsgára küldték. Országosan is ritkaságszámba ment ez. Egy perce hiányzott a „C” vizsgához szükséges repülési időből. A leszállás viszont a kedvezőtlen körülmények ellenére olyan jól sikerült egy futballpálya kellős közepére, hogy a parancsnok még egy próbát engedélyezett. — Akkor már szerencsém volt, láttam én, hogy integetnek, meg azt is, hogy lövöldöznek a jelzőrakétákkal, de csak fent maradtam még egy ideig, hogy biztosan meglegyen az előírt repülési idő. Aztán az „avatásra” három nadrágot húztam. Észrevet-Fodor alezredes: - Nem is olyan veszélyes a repülés ték, s intézkedtek. Hason fekve sosem aludtam, csak akkor. Azt minden szakmabeli tudja, hogy mennyi az előírt repülési idő a „C” vizsgához. De mennyi az egész életre? Fodor Gyula kész a válasszal: — Esemény nélkül vezettem közel harminc éven át. Baleset, sérülés nem volt közben. Nem azok közé tartoztam, akik „kifelé” szerették megmutatni, hogy mit tudnak. Az ilyenek egy idő után nem is tudnak mutatni semmit. Szerintem a repülési fegyelem betartásával és a kellő ismeretek megszerzésével nem is olyan veszélyes a repülés. Barsi főhadnagy: - Jól gondolják meg Szinte minden díszszemlén részt vett, — esetenként mint a kötelék parancsnoka. Századánál minden repülőgépvezető első osztályú. Ez azt jelenti, hogy bármilyen napszakban, bonyolult időjárási viszonyok között is képesek harcfeladat végrehajtására, öt alkalommal érték el a kiváló szárad címet. — Különleges emberek gyűjtőhelye ez? — Szerintem az átlagos ember képes ezekre a feladatokra, ha egészségileg rendben van. Ha erős hittel és buzgalommal akarja, nagyon jó repülő lehet, — jobb mint egy született őstehetség, hiszen a harci repülés nemcsak fel- és leszállásból áll. Egy jó pilótának járatosnak kell lennie a légiharcban, a tájékozódásban, a felderítésben, s jól kell lőnie. — Mindez nem megy máról holnapra... — Persze, hogy nem. Hoszszú idő kell, hogy mindentudó legyen valaki a szakmájában. Aki csak rutinból vezet, állandó önképzés nélkül, sosem lesz teljes értékű repülő. A Tv-Híradó stábja is megérkezett. Gönczi Gyula őrnagyot ugratják társai: — Kiabál majd az unokád, hogy nini! Ott repül a nagytata! Az őrnagy állítólag színésznek készült. Fel is hozzák ezt, s rögtön kommentálják. — Nálunk is színészkedni akart, de aztán rájött, hogy melléfogott, mert itt komoly munka van. S, hogy mennyire komoly, arra sok bizonyíték van Barsi Gábor főhadnagyot például annak idején innen delegálták Vietnamba, a nemzetközi ellenőrző bizottságba. Emlékeit sorolva bizonygatja: — Az volt a legszebb, a legemlékezetesebb. Csöppnyi gondolkodás után hozzáteszi: — Legalábbis utólag nézve. Műszaki tiszt, most éppen zónaügyeletes. Felel a gépek repülésére való előkészítéséért. — Ha önt bíznák meg toborzással, mit mondana az érettségizőknek? — Feltétlenül hangsúlyoznám, hogy jól gondolják meg, hiszen nem igaz, hogy itt minden szép és könnyű. Nálunk nagyon észnél kell lenni, hiszen itt emberéletekről van szó, nem pedig arról, hogy egy gépkocsi elakad-e útközben. Itt nem jelzi mindig adott időben a műszak végét a duda. Ha kell éjszaka, ha kell hajnalban jövünk be. A „fényes” egyenruha, a biztos megélhetés mellett ezt is látni kell. Piros jelzőzászló lebben egy kiskatona kezében, álljt parancsolva egy süvítve guruló gépnek. Holler János ezredes, az e°vség parancsnoka száll ki belőle. — Milyen a ma repülő-ide. álja? — Középiskolai tanulásban semmiképpen sem lehet a legrosszabbak között, hiszen a korszerű technika magas fokú képzettséget követel. Emellett sportoljon, hogy a repüléssel járó megterhelést el .tudja viselni. A legfontosabb pedig az, hogy elhivátottságot érezzen a repülés iránt, ne csak szakmát válasszon. — Ezek szerint ne csak a romantikára gondoljanak a fiatalok? — Azt is vegyék számításba, hogy nagyon sok lemondást követel a repülés. Ese-Holler ezredes: - A legfontosabb az, hogy elhivatottságot érezzen tenként előfordul, hogy a család is háttérbe szorul. A hajózó állomány életvitele is más mint a polgári életben. Nagyon kiegyensúlyozott életmódot kell folytatnia, aki hosszú távon akar repülni. Persze, aki szereti hivatását, könnyen elviseli a vele járó nehézségeket. Rendkívül nagy érték kezelését, légterünk védelmét bízzák a pilótákra. A férfias helytállás súlyát ez is növeli. Mégis — a nyugdíjkorhatáron lévők is — körömszakadtáig ragaszkodnak a gépek vezetéséhez? Miért? Erre várok magyarázatot Holler ezredestől, de az kezeit széttárva elintéz azzal, hogy mindez: — Foglalkozási ártalom. Simon Béla Fotó: Nagy Zsolt B. D. EGY PLUSZ HÉT „Van itt néha akkora hancúrozás...” Kisújszálláson a Móricz Zsigmond út 45. szám alatti családi házban él Kiss Endréné, - bár neki csak egy lánya született, - hét gyermekével.
