Szolnok Megyei Néplap, 1977. március (28. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-10 / 58. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. március 10. is terjedelmes ol­vasmány, mintegy száz oldalt tesz ki a híres Zöld Könyv, az eu­rópai biztonsági és együtt­működési konferencia Hel­sinkiben elfogadott záróok­mánya. Nem volt könnyű a fogalmazás, hiszen a záró­okmányba csakis olyan meg­állapítások kerülhettek, amelyekkel minden részvevő egyetértett, vagy legalábbis nem emelt ellenük kifogást. Súlya van annak, ami az okmányba került, s annak is, ami kimaradt belőle, s nyil­ván az arányok sem mellé­kesek. A fentiekből következik, hogy a záródokumentum megvalósításának két fontos alapszabálya van. Az első: a Zöld Könyvet egységes egészként kell kezelni és ez vonatkozik a gyakorlatba történő átültetésére is. Ha ugyanis egy szövegében, for­galmazásában és összetételé­ben kétségtelenül kompro­misszumos megegyezés szü­letett, nem lehet helye a „kimazsolázásnak” vagy ön­kényes válogatásnak. El­képzelhető, hová jutnánk, ha az örvendetesen gyarapodó nemzetközi politikai, gaz­dasági és egyéb szerződések­ből minden fél csak a maga­számára előnyösnek vagy kedvezőnek tartott cikke­lyeket hajtaná végre! A má­sodik követelmény: megva­lósuljon mindaz, amit az okmány magában foglal, de ne keverődjék olyan ele­mekkel, amelyek — nyilván nem véletlenül — kimarad­tak a terjedelmes záródoku­mentumból. Mindaz, amiről eddig szó volt,, nem valamiféle általá­nos igazság hangoztatása, hanem a Helsinki után ki­alakult s a belgrádi konfe­rencia közeledtével megélén­külő viták szövetét képezi. Nyugati körök, nem ritkán befolyásos, az államvezetés­ben is meghatározó szerepet betöltő politikusok próbál­ják megszegni. Sajnos, olya­nok is vannak soraikban, akik ott voltak Helsinkiben, akiknek aláírása szentesítet­te a záródokumentumot. Vegyük először a sokat emlegetett kosarak ügyét! A különös kifejezés eredete a tárgyalások kezdetére nyúlik vissza. Amikor a részt vevő országoktól javaslatok egész tömege érkezett, a svájci nagykövet vállalkozott ösz­­szegzésükre. Képletesen szól­va, vettem négy kosarat — mondta akkor — s azokba helyeztem a politikai, gaz­dasági, kulturális-humanitá­rius jellegű indítványokat, valamint a konferencia foly­tatására vonatkozó elképze­léseket. Ez a felosztás meg­könnyítette a tanácskozáso­kat s a záróokmány is ily módon alakította ki fejeze­teit. A nyugati sajtót lapoz­gatván azonban olyan érzé­sünk támad, mintha az EBK csak „egykosaras” konferen­cia lett volna, hiszen kizáró­lag a harmadik kosarat em­legetik. nem tagadja a harmadik kosár fontosságát s a szocialista országok, az egész záróokmány megvalósítása­kor készek végrehajtani a kulturális, információs, em­beri kapcsolatokra vonatko­zó ajánlásokat; nemegy hel­sinki javaslat már régen megvalósult. Ám nem egy, hanem több kosár van, sőt bizonyos fontossági sorrend is! Hiszen a politikai biz­tonság követelményei, a hí­res tíz alapelv maradéktalan valóra válása mindent meg­előz. Lehetne-e egyáltalán zavartalan kulturális vagy emberi kapcsolatokról be­szélni, ha az államok két­ségbe vonják egymás hatá­rait, fenyegetik egymást? Kell-e hangsúlyozni a má­sodik kosár jelentőségét, amely gazdasági alapokat biztosítana az együttműkö­déshez? Ahogyan találóan fogalmazták: a katonai tár­gyalásokkal együtt így való­sulna meg az enyhülés igazi „materializációja.” Ráadásul azok a bizonyos nyugati körök nemcsak a harmadik kosár kizáróla­gossá tételére törekszenek, hanem megfosztják azt ere­deti, pozitív, a népek barát­ságát és közeledését szolgáló tartalmától. Nem titok, hogy beavatkozással kísérleteznek a szocialista országok belső ügyeibe s álszent módon Helsinkire hivatkozván, egy­szerre az emberi jogok baj­nokaiként lépnek fel. Amint a híradásokból értesülhet­tünk, felnagyítják és túl­dramatizálják néhány szov­jet törvénysértő állampol­gár (Ginzburg. Orlov és má­sok) ügyét, lépten-nyomon helyt adnak Szaharov pro­fesszor nyilatkozatainak, akárcsak Csehszlovákiából a Charta ’77 köré csoportosu­nknak vagy Lengyelország­ból az úgynevezett munkás­­védelmi bizottságnak. A jobboldali nyugati sajtóból az olvasó olyan képet nyer­het, mintha a szocialista kö­zösség ebből a néhány tucat emberből állna — szinte tel­jesen erre szűkültek le a tudósítások, ezzel is mérge­zik a légkört. A szocialista közösség or­szágai — az időnként hisz­térikus, antikommunista kampány ellenére — nyu­godtan és magabiztosan ha­ladnak útjukon és energiá­jukat a béke fenntartásának, társadalmuk fejlesztésének, népeik életszínvonala továb­bi emelésének szentelik. S közben joggal mutathatnak rá a rendőr után kiáltó tol­vajra. Hiszen azok tetsze­legnek az emberi jogok vé­delmezőjének és iskolames­terének mezében, akiknek világában 17 millió ember számára képtelenek megad­ni a munkához való legalap­vetőbb jogot; ahol Nebras­ka és Tennessee törvényho­zása csak néhány napja uta­sította vissza a női egyen­jogúságra vonatkozó bead­ványt; s ahonnan kötetszám­ra idézhetnénk a faji meg­különböztetés kiríyó eseteit. meggyőződésünk, hogy egész kon­­___________tinensünk lakos­sága érdekében, a belgrádi megbeszéléseken a „hogyan tovább?” kérdéseit kell kö­zéppontba állítani. Tehát: milyen feladatok várnak az összes aláírókra az egész dokumentum betűjének és szellemének végrehajtásá­ban, ami egyúttal óhatatlan harc is az enyhülés ellen­zőivel, a dokumentum meg­­hamisítóival és félremagya­­rázóival szemben. Réti Ervin Szemre Senki Szilárd Cyrus Vance Moszkvába készül Áz enyhülés próbakő A vHág számos fővárosá­ban nagy érdeklődéssel te­kintenek Cyrus Vance már­ciusi kremli tárgyalásai elé. Nemcsak azért, mert ez lesz az új amerikai külügy­miniszter első moszkvai lá­togatása, hanem azért is, mert a Carter-kormányzat álláspontját az enyhülési fo­lyamat további menetéről minden jel szerint Vance is­merteti majd. Az utóbbi hetek eseményei azt mutatják, hogy az eny­hülés ellenfelei mind az Egyesült Államokban, mind más NATO-országokban fo­kozott készültségre mozgó­sítanak. Az atlanti szerződés valamennyi fővárosában hoz­záfogtak a koholt „szovjet fenyegetéssel” való ijesztge­téshez. Ez arról tanúskodik, hogy gondosan és jól időzí­tett akcióról van szó. A „szu­pertitkos” információk szán­dékos kiszivárogtatása a Pen­tagonból, a CIA, amerikai sze­nátorok és Robert Cloze belga tábornok jelentése a Szovjet­unió — úgymond háborús szándékairól. A NATO és a Varsói Szerződés katonai erőviszonyait feltüntető táb­lázatok (s ezek nem a NATO oldalára billentették a mér­leget) mintegy parancsszóra jelentek meg csaknem vala­mennyi jelentős nyugati fo­lyóiratban és újságban. A „szovjet veszélyről” szóló titkos adatok célja nyilván­valóan az, hogy újabb pénz­összegeket csikarjanak ki az új fegyverfajtákra, egyúttal pedig kifullasszák Cartert. Leonyid Brezsriyev tulai beszédében „ostobáknak, tel­jesen alaptalanoknak” minő­sítette azokat kz állításokat, mintha a Szovjetunió túllép­né azt, ami a honvédelemre elegendő, mintha arra töre­kedne, hogy fölénybe kerül­jön a fegyverzetek terén. A tulai beszéd pozitív vissz­hangra talált Nyugaton mind a közvélemény, mind a po­litikusok körében. A nyugati partnerek nem engedhetik meg maguknak a fényűzést, hogy ne számol­janak az enyhülést áhító többség véleményével. Vlagyimir Lomejko (APN—KS) KÖZEL-KELET Lesz-e palesztin mini állam? A közel-keleti válságban érdekelt országok fővárosai­ban az év eleje óta szinte egymásnak adták a kilincset a magas rangú vendégek. Először Genscher nyugatnémet kül­ügyminiszter, majd Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára, ezt követően pedig Cyrus Vance amerikai és Louis de Guirin­­gaud francia külügyminiszter tett látogatást a térségben. Az utazások célja: felmérni, hogy a szemben álló felek meny­nyire készültek föl a politikai rendezést célzó tárgyalások megkezdésére. Bármennyire óvatosan fogalmaztak is a ta­pasztalt diplomaták, nyilatkozataikból nem sok biztatót le­hetett kihámozni. Áz arabok részéről a látogatók többnyire rugalmassággal és engedményekre készséggel találkoztak, Izraelben viszont másféle fogadtatásban volt részük. Tel Aviv egyetértését fejezi ki ugyan a genfi ^békekonferencia munkájának felújításával, de részvételét ahhoz köti, hogy e tárgyalásokon ne legyenek ott a Palesztinái Felszabadítási Szervezet képviselői. Illetve (kerülő úton adta tudtul az ér­dekelteknek) erről csak akkor lehet szó, ha a PFSZ előzete­sen nyíltan elismeri Izrael államiságát. Nagyon is valószínű, hogy Tel Aviv azért választotta éppen ezt a feltételt, mert a legalkalmasabbnak találja a genfi konferencia felújításá­nak ismételt elodázására. Közvetett elismerésben már részesült Izrael a paleszti­nok részéről. így értelmezhető ugyanis az a nyilatkozat, amelyet a PFSZ vezetője, Jasszer Arafat tett Kurt Wald­­heimnek, s amely helyet kapott a főtitkárnak a Biztonsági Tanácshoz benyújtandó jelentésében is. Arafat azt mondot­ta, hogy a PFSZ kész palesztin állam megalakítására a je­lenlegi izraeli megszállás alatt álló Jordán folyó nyugati partvidéke és a Gazai-övezet területén. Igaz, Arafat — en­gedményt téve ezzel a mozgalom „radikálisainak” — hozzá­tette, hogy a megalakítandó „mini Palesztina” első lépcső­foknak tekintendő, amely majdan elvezethet az arabokat, zsidókat és keresztényeket demokratikus alapokon egyesítő Nagy-Palesztinához. (Erre vonatkozólag Arafat már nem­egyszer megállapította: „Elidegeníthetetlen jogom van az álmodozásra ...”) A palesztin kérdés megoldása nélkül, miután az a vál­ság gyökere, semmilyen tartós és igazságos rendezés nem képzelhető el a térségben. A mozgalomra ezért az arab or­szágok is nyomást gyakorolnak. Szadat egyiptomi elnök el­képzelése az, hogy a palesztinoknak már most konföderá­cióra kellene lépniök Jordániával, majd annak küldöttségé­be olvadva részt venniök a genfi értekezleten. A PFSZ — bár nem akarja feladni önállóságát — jelenleg igyekszik normalizálni kapcsolatát Jordániával. Nem csupán Izrael makacs ellenzése miatt problemati­kus a PFSZ részvétele a genfi konferencián. Valószínű, hogy ha az értekezlet két társelnöke, a Szovjetunió és az Egye­sült Államok meghívná, hogy — az ENSZ-közgyűlés decem­beri határozata alapján — önálló tárgyaló félként kapcso­lódjék be a megbeszélésekbe, a szervezet elfogadná. Nem így azonban, ha a tárgyalási alapot a Biztonsági Tanács 1967-i 242. számú határozata adná meg, mivel az a palesz­tinok ügyét még menekültkérdésként kezeli. Erről és más fontos kérdésekről, így a száműzetésben levő ideiglenes kormány esetleges megalakításáról hivatott dönteni a március 12-én Kairóban összeülő Palesztin Nem­zeti Tanács (parlament). Nem lesz könnyű a dolga, mert a hontalanná tett és sokat szenvedett nép sorsdöntő kérdéseit kell újjáfogalmaznia. Közvetlenül ez előtt megtartják Kairó­ban az Arab Liga csúcstalálkozóját is, amely valószínűleg megpróbálja a PFSZ-t a Kairó—Rijad—Damaszkusz—Am­man négyszög érdekeinek megfelelő vágányra terelni. Min­denesetre a palesztinok ügyének megoldása semmiképp sem zárható ki a végleges rendezésből. P. F. Hajdan mocsaras vidék volt Virágzó téesz egy vietnami faluban Daráló munka közben - a mezőgazdasági munkák egyharmadát már a gépek végzik. Bőven termő rizsföldek a nem is oly rég bombatölcsérek borította területen. Ho Xuan Tri a szövetke­zet egyik legszorgalma­sabb dolgozója, legtöbb munkanapja van. ABa To termelőszövetke­­zetben beszélgetés köz­ben egy név mindig előjön, a Cao Luc-é, aki . egyike azoknak, akik a legtöbbet tettek a szövetkezet meg­születéséért, s akiknek a legnagyobb részük van a kö­zösség biztos jövőjében. Alighogy leszerelt, a párt hű katonájaként máris egy új fronton állt csatasorba: a mezőgazdasági termelés front­ján. Képzettsége mindössze négy osztály, elemi fokon. De tanulmányozva a szakkönyve­ket, hozzáértéssel kezd neki először egy kis csoport meg­szervezéséhez : nyolc család áll össze, de ami lényeges, már van ekéjük. Aztán a csoportocska nőni, növeked­ni kezd. És megszületik a je­lenlegi termelőszövetkezet. Ma már a ranglistán is ma­gas fokon álló közösség. Több mint 900 hektár földön gazdálkodnak és négyezer lelket számlálnak. Mezőgaz­dasági gépekből is egyre több. Közös vagyonuk már meghaladja a több mint két­millió dongot. (vietnami pénz) A szövetkezet fejlődése el­választhatatlan és a fejlődés szempontjából is lényeges a természeti csapásokkal foly­tatott szüntelen küzdelemtől és az idegen elnyomókkal ví­vott harctól. Minthogy Ba To olyan városhoz esik közel — Vinh — amely gyakran volt bombázások áldozata, bizony a falucska is nem egyszer szenvedett súlyos károkat a háború idején. Emberben és javakban egyaránt jelentős volt a veszteség. Megszen­vedték ugyanakkor túl a há­ború okozta károkon az ég­­hajlat-szülte bajokat is. Té­len szárazság, nyáron áradás és a Laosz felől jövő égető szél, stb. Még jóformán a szárazság ellen folyt a küz­delem, de már arra kellett készülniük, hogy jön az ár. És más akadályok is, nem kevésbé nehezek. Az embe­rek tudatában meglévő ma­­radiság. Hisz nem volt kicsi a hitetlenkedők tábora sem. Ha ez sikerül — mondogat­ták a kételkedők, amikor egy hosszabb gátrendszer kiépí­tésének terve merült fel —, akkor „templomot kell épí­teni Cao Luc emlékének.” És a gátrendszer már áll, száz meg száz hektárok te-' remnek évente kétszer is, sikerült a természettől elra­bolniuk őket. Sajnos, Cao Luc már nincs közöttük, el­távozott, betegség pusztította el. De példája élő a szövet­kezet számára, buzdító és tettekre serkentő példa, ami­nek bizonyítéka, hogy évek óta ők birtokolják a tarto­mány legjobb mezőgazdasá­gi szövetkezetének kijáró vándorzászlót. Hu Xuan Tri az egyik brigád vezetője munka közben, ahogy egy kis pihenőt enged a biva­lyoknak is, büszkén mondja az pt kérdező riporternek: nem panaszkodhatom, iga­zán jól jövedelmez nálunk a munka. És széles mosollyal még meg is tetézi. De a szö­vetkezetben korántsem ő az egyedüli, aki megengedheti magának ezt a megelége­dettséget kifejező, megnyug­tató mosolyt. És a tények: a falu pa­rasztcsaládainak hetven szá­zaléka új, szilárdfalu otthont épített magának. _ Más szelek fújdogálnak errefelé, ahol hajdan a mocsarak birodal­ma volt, s ahol a forradalom előtt nyomor, tudatlanság és betegség uralkodott. A me­zőgazdasági közösségnek húsz felsőfokú képzettségű szakembere van. Száz a kö­­zépfokúan képesítettek száma. S aztán másféle tények. Csaknem minden házban ott áll a rádiókészülék. De nem kevésbé büszkék a falusiak a villamosításra. Egy óra alatt, hogy bekötötték hozzájuk a villanyt, s a szövetkezet transzformátora áramot bo­csátott a különböző vonalak­ba, ötven mázsa rizst csé­peltek. megtörtek 16 mázsát belőle, lisztet daráltak nyolc mázsát az állatoknak, s 1800 köbméter vizet juttattak el a rizsföldekre. Ezer villany­lámpa gyulladt ki azokban a házakban, azoknál a csa­ládoknál, amelyek hosszú időkön át a legsötétebb élet­hez voltak hozzászokva. Aki ide érkezik idegen, azt a szövetkezetben a mo­torok zúgása, duruzsolása fo­gadja. Ügy mondják itt: a jövő hangja. Mert az előre­lépés útja a mezőgazdasági szövetkezet teljes gépesítése. Már most is Ba To, az egy­kor jelentéktelen kis telepü­lés eredményesen járul hoz­zá a közeli város, Vinh élel­miszer-ellátásához. Holnap? Még többet tudunk adni a szomszédos városnak, — mondja a szövetkezet új el­nöke, egy agrármérnök, aki ezen a poszton elődjét most váltotta fel. (Fordítás a Vietnam című fran­cia nyelvű folyóiratból — V. M.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents