Szolnok Megyei Néplap, 1977. március (28. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-06 / 55. szám
1977. március 6. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 írására az óballai Általános Iskolában. Az összevont négy alsótagozatos osztálynak ebben a tanévben tizenhárom tanulója van. A kisdiákok Szőke László tanító irányításával ismerkednek meg a betűvetéssel, tanulják meg az alapismereteket. Recept Helyett LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE Furcsának látszik, hogy még csak néhány hét telt el a gyógyszerrendelés új módjának bevezetése óta. Furcsának, mert alighanem valamennyi érdekelt megszokta már. A nehezén talán már a patikusok is túl vannak, pedig a premier alaposan próbára tette őket. Meg kellett tanulniuk begyakorolni a vény nélkül, az egyszer és az ismételten kiadható orvosságok nevét. Gondosan figyelemmel kísérni, helyesen állították-e ki a receptet, elkerülni tévedéseket, az esetleges gyógyszercserét, amelynek utólagos megállapítását megnehezíti, szinte lehetetlenné teszi most az a tény, hogy a vények túlnyomó többsége a betegnél marad. A patikában sorbanállók alighanem csak annyit észleltek ebből, hogy lassú a kiszolgálás. Hogy a pénztár nem ad blokkot (ma már ismét ad), tehát mindenkinek két helyen kell várakoznia. Hogy a pult túlsó oldalán sűrűn lapozgatják a nagy könyvet, böngészik benne az új árat. Mert a 15 százalékos térítési díjat álmából felébresztve is tudta a gyógyszerész. A január elsejétől érvényes 10 —20 filléres le- és felkerekítéseket azonban meg kell szokni. Nem csoda tehát, ha az első hetekben helyenként még az utcára is jutott a sor végéből. És az is érthető, ha a hidegben topogók kissé türelmetlenül álldogáltak. Az „újítás” első tapasztalatait összegezve, megállapítható: nagy könnyebbség orvosnak, betegnek egyaránt, hogy a gyógyszernek ugyanaz az ára receptre, recept nélkül. És ha olykor szóvá teszik is, hogy a Kalmopyrinért és a többi olcsó orvosságért azelőtt csak 50 fillért kellett fizetni, annál kedvezőbben fogadták, hogy az öregeknek oly fontos Dopegyt, Prodectin ára viszont felére csökkent. A térítésmentes ellátás köfe pedig kiterjedt néhány olyan betegségre — például epilepszia, Parkinson-kór, glaukóma, asztma — amely a folyamatos gyógyszerszedés miatt egyébként jelentős, havi 100—200 forintos anyagi terhet róna a családra. De az éremnek ezt a két oldalát még sokáig, sűrűn el kell magyarázni. Mint ahogyan azt is, hogy ami vény nélkül kapható, azt sem muszáj nyakló nélkül venni, főképpen pedig szedni. Orvosnak, gyógyszerésznek egyaránt kötelessége meggyőzni a beteget, hogy felesleges raktároznia, halmoznia a gyógyszert, hiszen szükség esetén mindig hozzáférhető. Ma könnyebben, mint két hónappal ezelőtt. De csak akkor, ha szükség van rá. Ennek eldöntését pedig — mint eddig — ma is bízzuk az orvosra. L. M. Sport, pihenés Park épül Martfűn Martfűn, a sportpálya közelében egy harmincezer négyzetméter alapterületű téglagyári agyaggödörben szabadidőparkot alakítanak ki. A Tisza Cipőgyár dolgozóinak, s a község lakóinak pihenését és a tömegsportigényének még teljesebb kielégítését szolgáló parkban két-két futball- és tollaslabda-pálya, műkőből készült sakk és pingpongasztalok, valamint lengőteke várja a látogatókat, akiknek főzőalkalmatosságok és étkezőasztalok is a rendelkezésükre állnak majd. A tervezők a kisebbekre is gondoltak: homokozót. mászódombot építenek, hintákat és mászókát helyeznek el. A pihenőpark építésének várható összes költségei nem haladják meg a huszonöt ezer forintot, mivel a munkában számítanak a gyár szocialista brigádjainak és a fiataloknak a segítségére, társadalmi munkájára. Több ezer lombos fát (elsősorban nyárfát) kell elültetni a ligetnek, olvasó-napozó parknak és sétánynak kijelölt területen. Az első fásításra a napokban kerül sor, ekkor csaknem ezer facsemetét ültetnek el. A szabad idő hasznos eltöltésére épülő parkot még az idén szeretnék átadni. A törvénykönyvek általában nem tartoznak mindennapi olvasmányaink közé. Az MSZMP KB közművelődési határozata célkitűzéseit törvényerőre emelő 1976. évi V. törvény mégis könyvsikerekre jellemző számban jelent meg: a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó a Törvény a közművelődésről című kötetet 40 ezer 100 példányban adta ki. Sok ez, vagy kevés? Csak a gyakorlat döntheti el. Látszólag sok. — de... Mezőtúrra húsz példány jutott el a kötetből, Kunhegyesre, illetve a nagyközség környéki falvakba összesen tíz ... A szakszervezeti könyvtárak némelyikében megvan a könyv, máshol még „most várják”. A szolnoki Járműjavítóban és a martfűi Tisza Cipőgyárban megkérdezett szocialista brigádok egyikének sincs birtokában a törvényt tartalmazó kötet. A bizományosok nem kínálták eladásra — mondták a brigádvezetők. Máshol azt tapasztaltuk, hogy igen nagy az „elfekvő készlet”, a könyv nem jut el a legfontosabb helyekre, pl. az üzemekbe. Nem írott malaszt * „A vállalatok kötelesek gondoskodni a dolgozók művelődéséről, általános műveltségük, munkakultúrájuk, szakmai képzettségük fejlesztéséről.” (14. paragrafus, 2. bekezdés.) A Jászsági Állami Gazdaságban tavaly még valahogy úgy voltak a közművelődéssel. mint az egyszeri ember a csomaggal: fogjuk megás vigyétek. A gazdaság az új tanévre autóbuszt biztosít azoknak, akik a messzi tanyákról iskolába akarnak járni. Két nyolcadikosuk, tíz hetedikesük és hat hatodikokos „öreg diák”-juk van. A Törökszentmiklósi Állami Gazdaságban huszonegyen „járnak iskolába”. A Tiszamenti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat „vezérkara” végigizgulta a tiszabői és tiszavárkonyi nyolcas csapatuk Próbatétel elnevezésű szellemi vetélkedőjét, — amelynek tematikája az általános iskola VII. osztályos anyagát tartalmazta. A vállalatok szakmai vezetői mind jobban odafigyelnek dolgozóik művelődésére. A szocialista brigádok kulturális vállalásait „hivatalból” is segítő tendenciák az említett üzemek, vállalatok mindegyikében egyre erősebbek. Vérátömlesztés nagyban ,,A felsőoktatási intézmények az egyetemi, főiskolai hallgatók hivatástudatának elmélyítésével' együtt gondoskodjanak felkészítésükről a közművelődésben való tevékeny részvételre.” (33. paragrafus, 2. bekezdés.) A közművelődés szakember-ellátottsága érdekében igen sokat tesz a főiskolai rangra emelt jászberényi Tanítóképző Főiskola. A hallgatók népművelési és könyvtári szakkollégiumot hallgatnak. Az első évfolyamon ötvenötén vesznek részt népművelő-szakképzésben, a második évfolyamon pedig negyvenkilencen, míg az első évfolyam diákjai közül huszonnyolcán, a második évfolyamról pedig huszonötén vették fei kötelező tantárgyaik mellé a könyvtári szakkollégiumot. Sokat ígérő, hogy a hallgatók döntő többsége Szolnok megyei, így valószínű, hogy közülük igen sok, jól képzett közművelődési szakembert nyerünk. Ha valakikre — rájuk igen nagy szükség van. Nemcsak a mázsák, a méterek is fontosak ,,A közművelődés területi és helyi irányítását, összehangolását és ellenőrzését a Minisztertanács a tanácsok útján biztosítja.” (31. paragrafus, 3. bekezdés.) Több helyen tapasztaltuk, hogy a községi tanács elnöke „fejből” sorolta, hogy hány „salétromos”, tehát talajvízkárosodott ház van a falujában. Tudta, hogy a „neves”, (nyilván nagyjövedelmű) kisiparosnak mennyi az adóhátraléka. Azt is „citálta”, hogy a helyi tsz hány méter járda építését vállalta. Tudta, hogy a délutáni autóbuszjáratról „tegnap is tizennégyen maradtak le”, kinek jogos a szociális segély, s kinek nem... Ügy hisszük, csak örülhetünk, hogy a tanácselnökök ilyen jól tájékozottak a falujuk ügyeiben. De amikor a falu közművelődéséről érdeklődtünk, beszélgető partnereink többsége már korántsem volt olyan jól tájékozott, mint az előző kérdésekben. A „közigazgatási” szemléletnek még nem mindenhol része a közművelődéssel való értő törődés. fl kluboké a jövő „A közművelődést szolgáló valamennyi intézmény közös feladata, hogy felkeltse a művelődés iránti igényt, közreműködjenek annak kielégítésében, a közművelődés eszközeit és alkalmait mindenki számára hozzáférhetővé tegye és ezzel szolgálja a kultúra demokratizálódását, a közösségi gondolkodás és életmód általánossá tételét.” (21. paragrafus, 1. bekezdés.) A megyében öj évvel ezelőtt még 129 művelődési központ, művelődési ház, klubkönyvtár stb. működött. Számuk azóta csökkent, a rendeltetésének nem megfelelő intézményektől elvették a működési engedélyt, összevonások stb. történtek. Az előző számszerűségnél többet mond a művelődési intézményhálózat átalakulása. 1970-ben még 63 úgynevezett „be nem sorolt intézmény” volt a megyében és csak 25 klubkönyvtár. 1975- re a be nem sorolt — többségében elhanyagolt — intézmények száma 22-re csökkent, míg a klubkönyvtáraké 34-re emelkedett. A művelődési intézmények funkcióváltozása következmény: a szűkebb szakmai % közösségek kialakulásának eredményeként. Szerencsés öszefüggés a művelődési formák változása és a jászberényi főiskolán megkezdődött szakemberképzés között. A főiskolán végzett főhivatású pedagógusok a különböző klubok profiljának megfelelő szakvezetői teendőket tudnak majd ellátni, — mellékállásban dolgozó — nem a „mellékesért” működő! — közművelőként. A tényekkel szembe kell néznünk: illúzió lenne feltételezni, hogy az elkövetkezendő öt, tíz évben mindenhová főhivatású közművelődési szakembert tudnak kapni. B „beruházások” hatékonysága ,,A közművelődés intézményhálózatának fejlesztéséről a településfejlesztési tervvel összhangban kell dönteni.” (38. paragrafus, 2. bekezdés.) A csoport- és a társadalmi érdek ütközéséről van szó olyankor is, amikor egy-egy gazdasági egység az „én házam, én váram” elve alapján igyekszik a közművelődésre fordítható anyagi lehetőségeiről gondolkodni. A közművelődés rendelkezésére állá anyagiak elaprózása több mint célszerűtlen. Azok a gazdaságok, vállalatok, amelyek klubkönyvtárat vagy más művelődési intézményt kívánnak építeni, ne a „miénk lesz” hamis gondolatának bűvkörében tegyék, hanem a település közérdekének figyelembe vételével" döntsenek. Ideális lenne, ha a falu, a város központi művelődési házában dolgozó népművelőkön kívül minden nagyobb gazdaságban, vállalatnál szakképzett közművelődők működnének, de ettől az eszményi helyzettől még messzi vagyunk. Ha választanunk kell, hogy a gazdasági egységeknek legyen-e önálló közművelődési szakemberük, avagy a faluközösség egészének, nem kétséges, hogy hol kell működtetni a népművelőt. Mert nemcsak az anyagi, de szellemi erőinkkel is jói kell gazdálkodnunk. A közművelődési határozat és a közművelődési törvényben foglaltak megvalósulásának ez egyik nagyon fontos tényezője. Tiszai Lajos szony Miközben igyekszem Tiszaszőlősre, Jakab Ferencnéhez, a község tanácselnökéhez, magamban fogalmazgatom a lehetséges kérdéseket, amelyeket talán minden ember föltenne neki, ha egyszer elfelejtené, hogy ő az elnökasszony, s egy korty ital mellett csevegnének. Tényleg: beülhet-e egy presszóba a tanácselnök beszélgetni? Vajon szájára venné-e a falu? Igen, ezt meg kell kérdeznem Jakabnétól. Tehát hangpróba: „Mindegy miért, de szájára vette már a falu?” S miért ne fogalmazzam meg a lehetséges válaszokat is? íme: ..iMem tudom”. „Nem is érdekli?” „Ha lenne alapja a pletykának, talán érdekelne”. Tudom, ez a képzett párbeszéd csak olyan, mint a beatzenekar hangverseny előtti készülődése, csak ők így próbálják a mikrofont: egy... egy... egy... Egyidősek vagyunk. Ha az ő sorsán gondolkodom, egy kicsit talán az egész három évtizedet megért generáció során töprengek. Egyikünk / szakmunkás lett, másikunk orvos, megint más tanácselnök. Nem azért, mert annak készült, dehogy! Valahogy így jött össze. Abádszalókon született, általános iskolába Tiszaszentimrén járt, ott volt az úttörőmozgalomban, ami tisztséget be lehetett tölteni egy úttörőcsapatban, azt ő betöltötte. Már ekkor mintha jobban érdekelték volna a mások bajai, mint a sajátja. Azután következett fontos időszak Karcagon, ahol a középiskolai kollégiumban életre szóló emberséget kapott Hitter Piroska igazgatótól. És az irodalmi szakkör! A versmondó versenyek! Apropó, folytassuk a képzelt párbeszédet! „Vezéregyéniség volt az iskolában?” „Olyasmi.” „Mostanában is mond verset?” „Amikor Tiszaszőlősre kerültem mondtam, különféle rendezvényeken, családi ünnepeken. Ma már nem mondok. Viszont tizenegy éve én esketek itt.” „Ügy hírlik, ez némi pénzt is jelent.” „Egy fillért sem.” „Tényleg?” „Tényleg nem.” „És mi jut eszébe az ifjú párokról?” „Egyszerű: vajon mi lesz velük?” Gondolom, vannak furcsa esetei. „Előfordult már, hogy késő este rohant a vőlegény, hogy gyorsan eskessem össze őket, mert a mennyasszony szülni akar.” Ez egy kínálkozó pont, hogy befejezhessem Jakab Ferencné életrajzi adatainak felsorolását, melyet a középiskolával hagytam abba. Röviden: 1965-óta Tiszaszőlősön dolgozik, 1972—75-ig a területi pártalapszervezet titkára, 1975 óta pedig tanácselnök. Elvégezte a marxista-leninista esti egyetemet, jelenleg szakosítóra jár. Egy 6 és egy 10 éves fiú édesanyja, férje munkás. Feltűnik Tiszaszőlős; egy utolsó, alapos hangpróba. — Kell-e viselkednie egy tanácselnöknek? — Vannak elvárások. — Tehát kell. — A barátaim mondják, hogy nem tudok feloldódni. Én mindig tudom, hol a határ, állandóan én vagyok az ügyeletes józan. Persze, akkor sem lennék más, ha nem lennék tanácselnök. Nyilvánvaló, hogy jobban reflektorfényben vagyok, mint ' más, de ez nem ,ró reám olyan dolgokat, amik terhesek lennének. — Előfordult már, hogy nem volt kedve elmenni valamilyen gyűlésre, rendezvényre? — Illik ott lenni, ez hozzátartozik a munkámhoz, nem lehet vita, hogy terhes-e vagy sem, — És a környezete mit szól, mindehhez? — Vannak barátaink, a nők azt mondják, ők nem bírnák ezt a nagy leterheltséget. Nem csinálnák. De nekem már annyira sajátom a falu, hogy örömmel megyek. — A falu könnyen befogadta? — Itt nagyon nehezen fogadják be az idegent. Nekem elég könnyen ment a beilleszkedés. — Nehéz egy falu tanácselnökének lenni? — Igen főleg kezdetben. — És tanácselnöknőnek? Itt a nőt szeretném hangsúlyozni. — Ügy nehezebb. Minden főnököm férfi, akikkel kapcsolatot kell teremteni hivatalos ügyekben, csaknem mind férfi. Olyan hangot kell találni, hogy a távolság ne tíz lépés legyen, de ne is lehessen félreérteni. Egy nőnek nehéz. — Hogyan is mondjam?.. . Nem volt olyan, aki... szóval visszaélt volna... — Értem. Nézze, kettőn áll a vásár, s ez egyébként sem törvényszerű. Én a főnökeimről minden tekintetben csak jót mondhatok. — Megint a kisördög szól belőlem: nem azért mond jót a főnökeiről, mert a főnökei? — Egyáltalán nem. Egészen fiatalon kerültem ide, s ők szinte a gyerekükké fogadtak, sokat segítettek. Legutóbb például az ő segítségükkel jutottam el Debrecenbe, a klinikára. — Beteg volt? — Igen. Lichen, ami mosóportól keletkezett a kezemen. Elmúlt. — És azóta ki mos? — A férjem. De ha ezt megírja, kitör a családi perpatvar, mert a munkatársai ugratják majd. — Inkább példát vennének róla — gondolom utolsó elképzelt mondatomat, s belépek Jakab Ferencné irodájába. Kedves, fiatal, közvetlen, mozgékony. Na tessék! Itt állok szépen kigondolt kérdéseimmel megfürödve. öt látva vajon van-e értelme egy ilyen kérdésnek, hogy kell-e viselkednie egy tanácselnöknek? Körmendi Lajos
