Szolnok Megyei Néplap, 1977. március (28. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-01 / 50. szám

1977. március 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 hultámkcMián Rádiónapló Kettőtől ötig csütörtökön annyi érdekes információt kaptunk, honi mezőgazdasá­gunkról és a világéról, hogv elmondhatjuk: ez valóban jó műsor volt, a témában érin­tett és érdeklődő hallgató­nak sok újat adott. A Rádió­naplóban két vendég, dr. Szalay Béla külkereskedelmi államtitkár és Kovács Imre mezőgazdasági és élelmezés­­ügyi miniszterhelyettes be­szélgetett Búzás Andorral és Bán Bélával. A műsor — sok „élő” betéttel — a mező­­gazdaság, az élelmiszeripar és a külkereskedelem közös feladatairól szólt. Jó dolog, hogy a Rádió­naplónak lehet telefonon az adás idején is feltenni kér­déseket. Ki is használták a hallgatók; gyakran csengett a telefon, a kérdések meg a válaszok végül is már szinte közérdekű három órát je­lentettek a figyelőnek. Sok érdekeset hallottunk a világ mezőgazdaságáról is. Rendre jelentkeztek a rádió külföl­di tudósítói, s elmondták, hogyan él, dolgozik az ame­rikai farmer, a bajor és a francia földműves. Tényeket és érveket hallottunk a me­zőgazdaság, fejlesztésének számunkra legjárhatóbb út­jairól is. Az se véletlen, hogy a mezőgazdaság, az élemi­­szeripar témái égyütt szólal­tak meg a külkereskedele­mével. Kutyahistória Jól szórakoztunk hétfőn Mykolas Sluckis hangjáté­kán, amelvet a Rádiószínház mutatott be. A címe: Nem veszett a mi kutyánk? A litván-szovjet prózaírót ed­dig csak elbeszélései és re­gényei alapján ismertük". Drámája, amely vádirat a kispolgári önzés, a szerzés ellen, mindvégig szórakozta­tó volt, s talán egy kicsit helyenként tükörnek is fel­foghattuk. Mindenesetre a házőrző kutya veszettsége nem egyedüli ok volt a hő­sök pusztulásának. Röviden A Három zöld koszorú cí­mű műsor szerdán este hang­zott el a Kossuth rádióban. A magyarországi délszlávok­­ról szólt érdekesen, őszintén. Hétről hétre meghatódik egy kicsit az ember a Magya­rán szólva műsorán. Grétsy László rovata mindig rádöb­bent bennünket arra, hány­szor és miket vétünk nyelvünk ellen. Kár, hogy ezt a szombat déli műsort aligha hallgatják sokan. Ilosvai Selymes Péter Tol­dijáról legföljebb annyit tud az átlagember, hogy belőle merítette témáját Arany Já­nos. A Magyar Rádió Ka­rinthy Színpada, a magyar humor és szatíra történetét feldolgozó adássorozatban most azt a régi, 1574-ben megénekelt hőst mutatta be. Marton Frigyes rendezésé­ben. Kaposy Miklós és Far­­kasházy Tivadar szerkeszté­sében nemcsak szórakoztató, hanem ismereteinket bővítő jó szatírát kaptunk. (SÓ) Nyolc nap alatt mintegy ezer látogatója volt Jászberényben a Cipőipari Vállalat pince­klubjában rendezett kiállításnak. A lengyel nép életét bemutató kiállításon, ahol népművésze­ti tárgyakat is árusítottak, több mint 12 ezer forint értékű dísztárgy talált gazdára. FILM JEGYZET A düh Szolnok, vasútállomás. Feliratok, hangfoszlányok: — Kettőt. Igen, másodosz­tályra. — Hét óra harminckettő­kor, a tizedik vágányról. — Szaladj, keresd meg apádat! — Ez a töméntelen nép, még vasárnap is ... — Siess! — Ez a tizedik vágány. NE ÁLLJON SZOROSAN AZ AJTÖ MELLÉ, HA . . . — Itt bőven van hely. — Bocsánat, megkérhet­ném, hogy húzza fel az ab­lakot, megfázik a kisgyerek! NYITVA. ZÄRVA. NEMDOHÁNYZÓ. — Tessék mondani, ez már Fegyvernek? — Nem, ez Pusztaszakál­las, a következő állomás lesz... Egy összefüggő történet: a legkisebb utas, Burai Pisti kísérletezik, vajon elesik-e, amikor megáll és zökken a vonat. Boldog, hogy ném. íme, nagy fiú! Nem esik el. És már hatéves. Ősszel is­kolába megy. Most pedig Kisújszállásra, ott átszállnak és kilenc óra körül már ott­hon lesznek Kunhegyesen. Kilenc körül már otthon le­szünk, visszhangozza Pisti nagymamája szavait. Otthon, a Feketehegyen, ott laknak. A Feketehegyen lakunk, bi­zonygatja Pisti is. Sajnos, nagyon messze van a kunhe­­gyesi állomástól. Nagyon messze van, erősíti a fiú. Most egyébként is messziről jönnek-mennek, lökdösődnek, egy hete vitte el őket nagy­mama lánya, tegnap pedig disznótor volt. Disznótor volt, visszhangozza nagymamát a gyerek, s bizonygatja, hogy ráadásul még a kakas is megtojt. Erről aztán Kisúj­szállásig nem sikerül őt le­beszélni. Karcagon már csak néhá­­nyan széliünk le, s dicsérjük a helyi vonatot. Este, csaknem hat óra. A karcagi állomáson fortyog, örvénylik a tömeg. A piciny váróterem csordultig telt, a resti méginkább, a peronon jönnek-mennek, lökdösődnek, kíméletlenül tolakodnak. De ez már semmi ahhoz képest, amit az autóbuszról leszállva produkált a nép: szinte meg­ostromolták a jegypénztárt, főleg az idősebbek. Talán . .. Miért is? Talán ez rögződött a reflexeikben? Hiszen ak­kor voltak fiatalok, amikor így kellett törtetniük, csakis így szerezhettek valamit aprócska gyerekeiknek, csak így fértek fel a napokig vesz­teglő, még a tetején is em­berek tömegét cipelő vona­tokra ... Talán a háború, az infláció? ... A máig élő ref­lexek? De hiszen béke van! A vonat begördül Bihar­­keresztes felől, a tömeg neki­lódul, újabb ostrom, károm­kodások, néhányan tényleg nem néznek mást, mint az ajtót, egy fiatal anyát, aki karján viszi picinyét félre­tipornak, jaj, a kerekek ... Valaki pofonokat emleget, többen felsegítik a fiatal anyát, menjenek a nők, me­het már mindenki, a vonat is. Elindul, csikorogva meg­áll. — Valaki a kerekek alá ke­rült — hallatszik, s lehúzzák az ablakokat. Szerencsére senki, a mozdonyvezető in­kább most állt meg, mint egy perc múlva, amikor eset­leg tényleg a kerekek alatt lett volna valaki az elkésve rohanók közül. Végre me­gyünk, remek állóhelyünk van az első osztályú kocsi folyosóján, kár, hogy örökké jönnek-mennek, talán a bü­féskocsi . .. Egy hordóhasú férfi mindenkit a falba pré­sel, valamit morog, de ez aligha bocsánatkérés. Ismét hangfoszlányokból, feliratok­ból épül az utazás története. — Gyere, gyere! Ne törődj semmivel! — A kezeletlen menetje­gyeket ... — Kapaszkodj, kisfiam, a váltókon... — Mind a kettőt. Nem, nem én szúrom. Sajnálom. De a többi munkát, a hente­­lést én végzem ... Nagyon, nagyon jó ember. Ha min­denkinek ilyen apósa lenne! Kipótolta a pénzünket, így aztán megvettük a házat... 00. AMÍG A VONAT A2 ÁLLOMÁSON TARTÓZKO­DIK, NEM SZABAD HASZ­NÁLNI. — Szabad? Szabad?... — Igen, minden héten. Fá­rasztó, dehát így több a ke­reset ... A MÁV ELŐNYÖS FEL­TÉTELEK MELLETT FEL­VESZ ... — Hol járunk, tessék mon­dani! Miklóson? — Szolnok következik. Sokan az ajtó felé igyekez­nek, még többen tovább mennek, holnap már építik az új lakótelepeket, szőnek, esztergályoznak, kolbászt töl­tenek, dicsérik az ismeretlen kezemunkáját, talán azét, akit most éppen szidnak amiért az ajtó felé nyoma­­kodik a nagy vasárnap esti népvándorlásban. Ugyan mi­kor ismernek egymásra? Körmendi Lajos George C. Scott rendező­színész munkája tisz­tességgel megcsinált átlagíilrti. Izgalmas, nem unatkozunk, le tud kötni, de aztán felállunk, hazame­gyünk és elfelejtjük. Leg­alábbis a témát, a sztorit, a szereplőket. Születhetnek vi­szont általánosítható ismere­teink, amiket minden egyes filmkocka sugall. Mintát, prototípust látunk ugyanis, tripikus amerikai filmet. Egy hibátlanul megszer­kesztett tervrajza emlékez­tet a történet. Minden vonás a helyén, mindennek funk­ciója, kézzel fogható, egyér­telmű célja van, semmi feles­leges, önkényes belerajzolás, cirkalmazás. Felvonulnak a legmodernebb gépek (jelen esetben helikoptertől a kézi kameráig), összehordják a legkorszerűbb alapanyagokat (érzékeny film, árnyalt szí­nek), esetleg kész, más épít­kezéseknél már kipróbált, előregyártott elemeket (hatá­sos beállítások, ismerős for­dulatok), a mérnök (a pre­cíz filmrendező) irányít, a gépek dolgoznak és gyorsan kész az épület (összeáll a film). Hogy nem látjuk az ember kezemunkáját? Hogy nem állunk meg megcsodál­ni, körbejárni? Nem ez a lé­nyeg. Céljának megfelel: ké­nyelmes., azaz izgalmas, ha­tásos, eladható. Milyen alaprajzra, vázra, milyen elemekből és hogyan építkezik tehát e tipikus amerikai film rendezője? Először is kell egy hamisítat­lan amerikai táj: a préri. Egy igazi farmer — itt Dán Logannek hívják — kemény, viharedzett harcos. Kamasz­fiával él, csendes elégedett­séggel teszik dolgukat, vi­gyázzák állataikat. A messzi­ről közelítő kamera sokáig nem is találja őket. Hozzá­tartoznak belevesznek kör­nyezetükbe a természtbe. Harmónkus idilli kép. Oly­annyira az, hogy már várjuk, sőt szinte kívánjuk a bekö­vetkező borzalmat. Erre a feszültségre épít mesterien Scott, miközben ő maga — a film főszereplőjeként — gyanútlan kiszolgáltatottja a következő nap eseményeinek. Fiát eszméletlenül találja őrült kétségbeeséssel kórház­ba cipeli. Az orvosok titko­lóznak, mellébeszélnek, hő­sünk tehetetlenül vár, előt­tünk pedig magasrangú ka­tonák jelennek meg és Az 1977-es év az általános iskolát végzők számát te­kintve a demográfiai mély­pont esztendeje. Ezt a tényt, valamint az ötéves terv munkaerőgazdálkodási fela­datairól szóló kormányhatá­rozatban foglaltakat figye­lembe véve a megyei taná­csok a szakmunkásképzés javára növelték á továbbta­nulási arányokat. így az idén összesen 58 ezer elsőéves fel­vételét irányozták elő az or­szág szakmunkásképző intéz­ményeibe. Ezt indokolja a munkahelyek igénye is, amely összességében csak­nem kétszerese a felvételre előirányzott létszámnak. Az idei igényeket tükröző adatokat egybevetve a meg­előző évben fölvertek lét­számával, most mindenek­előtt a mezőgazdasági és az építőipari szakmákra várnak több fiatalt az iskolák, de fontos lenne az is, hogy a tavalyinál több öntőtanuló jelentkezzék. A nagyarányú gépesítéssel mindinkább sze­­relő-jellegűvé váló építőipari szakmák több ezer tanulóhe­lyének benépesítése elsősor­ban a nagyszámú lakásépíté­si program végrehajtása ér­dekében sürgető, a bányászat szenvtelenül tárgyalnak. Megtudjuk, hogy tévedésből idegbénító harci gázt szórtak Logan földjére. Ismét az el­lentétek nyilvánvaló hatásá­val számol a rendező. Mi már a boncasztalon látjuk a fiút, miközben apja még mindig hiába kérdezi az or­vosokat. Ebből a végtelensé­gig elnyújtott, elhúzott tü­relmetlenségből születik majd vilámcsapásszerűen a felismerés, ebből keríti a far­mer egész lényét hatalmába a düh, a bosszú gondolata. Bármilyen hatásosan fel­épített és megrendezett a történet, nem tud magával ragadni. Nem tudunk együtt­­érezni az emberrel, mert a technikát kell csodálnunk. Mindig jelenvalónak tűnik az, amit észre sem vehet­nénk: az eszköz háttérbe szorítja azt, amit ki akar fe­jezni. Különösen a lassított felvételeknél szembetűnő ez: hol a tempó váltakozásának ellentétét erősítik, hol a hős vergődését, szenvedését hang­súlyozzák a szinte kimereví­tett képek. De közben éppen kialakuló érzéseinket hatás­talanítják a természetellenes megoldások. Maga az egész film is a gépek száraz, prak­tikus, célratörő egyszerűségét hordozza. Az egyetlen szálon futó mese éles, erős vonalai határozottan haladnak egyet­len pontba, a düh kitörésé­nek pillanatába. Nincsenek kitérők, figyelmet megosztó eoizódok. A jó krimik követ­kezetessége vezeti a nézőt, de lassan túlsúlyba is kerül­nek a krimiszerű fordulatok. A jelzett társadalmbírá­­lát vékony máza mö­gül hétköznapibb szán­dékok villannak elő. Scott csak el akar nekünk mesélni valamit. Fűszerezve a kri­mik izgalmával és körítve a társadalomábrázolás általá­nosságaival. Mert az árut el kell tudni adni, ehhez pedig egyre inkább hozzátartozik, sőt néha meghatározóvá vá­lik, a csomagolás módja. Ez végül "is független a tartalom­tól. Célja inkább egy elhihe­tő látszat megteremtése. Ge­orge C. Scott most például annak elhitetésén fáradozott, hogy ő keményen bírálja a társadalmat. Annak pedig egy ilyen halk, enyhe dorgá­lás meg se kottyan. Észre sem veszi. fejlesztési feladatainak sike­res megoldása pedig elsősor­ban a vájárok létszámának növelését igényli. Az élelmiszeriparon belül főként a sütőiparba várnak több fiatalt, a korszerűsített könnyűipar pedig a lányok számára kínál modem gépek mellett a korábbiaknál sok­kal könnyebb munkát, kultú­­ráltabb munkakörülménye­ket nyújtó szövőfonó szak­mában biztos felvételi lehe­tőségeket. A választható 168 szakma köréből a legjobb eséllyel természetesen most is azok kérhetik felvételüket, akik a megkülönböztetett kedvez­ményeket nyújtó, anyagiak­kal külön is ösztönzött 43 szakma valamelyikére jelent­keznek. Ebbe a körbe az előbbiekben említett szak­mák mindegyike beletarto­zik. Mivel az utóbbi eszten­dőkben számottevően bővült a szakmunkásképzést szolgá­ló tanulóotthonok hálózata, a korábbiaknál több fiatalt tudnak az idén kényelmes, korszerű otthonokban elhe­lyezni, elhárítva ezzel a ná­­lyaválasztás területi korlátáit, ■ ■ olt nekem egy ■■ barátom, akivel nagy kalandokat él­tünk át, csakhát aho­gyan ez lenni szokott, az élet úgymond el­szakított bennünket egymástól. Évek óta nem láttam, bár a levelei tudósítottak hogyléte felől. A le­velekből kikacsintó cinkos hang a régi, egyetlen, de újra és újra visszatérő új motívum bukkant fel a sorok közül: a magányé. Hogy a ré­gi haverok rá nem nyitnák az ajtót a világ minden kincsé­ért sem, nem hajlan­dók elődugni a képü­ket, pedig ő és csa­ládja nagyon örül­ne... Senki sem kí­váncsi rá, hogy mit csinál ő... Elutaztam. A ha­talmas kertben az egykori kis vézna vá­lyogházat kerestem, s egy potrohos sá­tortetősei találtam. A vaskerítés mögül pedig egy termetes fajkutya vicsorgott reám, furcsa torok­hangokat hallatva. Próbáltam vele szóba elegyedni. — Ugyan, Hörtyö­­gő, miért ilyen mér­ges? — A vakkk... a vakkk... a vakkk is látja! — válaszolt durván. — Van mit őriznem: szépen vakkk... vakkkolt új ház... — Látom; látom... De miért csinál vak­lármát? — Vakkk... vakkk­­lármát? Méghogy én? — ugrott neki a kerítésnek a modor­­talan eb. — Ne nyúl­jon a kerítésünkhöz, mert... — Csengetni sze­retnék... — Takkk... takk­­karodjék! — Az ősei is ilyen mérgesek voltak? — Az ükkk... ükk­­nagyapám nem. Az ő gazdijának semmije sem volt, miért mér­­geskedett volna? — És az ön gazdi­jának? — Maga vakkk? Na, hordja el magát, maga vaggg... vaggg... vagggabund! Ugyan ki merne Hörtyögővel szembe­szállni? Én ugyan nem! így hát nem tudtam meg, mit csi­nálnak a gazdiék va­sárnap. Akarom mon­dani: va... va... va­sárnap... K. L. Hörtyögő, a kutya Bérezés László A szakmunkásképzés javára Növelték a továbbtanulási arányokat

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents