Szolnok Megyei Néplap, 1977. március (28. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-31 / 76. szám

a SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. március 31. SZOLNOK MEGYEI 1977. MÁRCIUS 31. CSÜTÖRTÖK ÁRPÁD NAPJA A Nap kél: 5.26 nyug­szik: 18.12 órakor A Hold kél: 14.02 nyugszik: 3.12 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: hideg idő. Túl. nyomóan borult idő, többfelé havazással, Ke­leten havas eső, eső. Élénk, időnként erős északi, északkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántú­lon nulla fok körül, Ke­leten 5 fok közelében. Kállai Éva Hatvan évvel ezelőtt, 1917. már­cius 21-én született Kállai Éva Szántó Miklósné, a budapesti pártbizottság munkatársa, a kom­munista mozgalom mártírja. Édesapja háromgyermekes ka­laposmester volt, s Kállai Éva húszéves, amikor fivére, a Weiss Manfréd gyárban esztergályos Tibor bevonta a mozgalomba. 1940-ben került az Országos If­júsági Bizottságba és 1942-től Ságvári Endre mellett dolgozott. Részt vett a nagy akciók — a Táncsics Mihály sírjánál, a Batthyány-emlékműnél, majd 1942-ben a Petőfi-szobornál le­zajlott tüntetések — szervezésé­ben. 1942 tavaszán őt is letar­tóztatták, de kegyetlen vallatá­sokkal sem tudták szóra bírni. Végül egyévi fegyházbüntetésre ítélték, amelyet a Conti utcai katonai /egyházban töltött le. A felszabadulás után párt­munkás lett, utoljára az MDP budapesti pártbizottságának ap­parátusában dolgozott. Amikor 1956. október 30-án az ellenfor­radalmárok megostromolták a pártbizottság székházát, levetet­te magát az emeletről, nehogy az ellenforradalmárok keze közé kerüljön. Rendkívül súlyos sé­rüléseket szenvedett, amelyekbe 1957 áprilisában — húsz évvel ezelőtt — belehalt. Nevét utcák, iskolák, KISZ-csoportok, szocia­lista brigádok viselték, s emlé­két kegyelettel őrzik. Nagytakarítás Törökszentmiklóson Tavaszi nagytakarítást tar­tanak Törökszentmiklóson. A város lakói és üzemeinek dolgozói társadalmi munká­ban gallyazzák^ a fákat, taka­rítják a parkokat és az út menti árkokat. Az év végéig a „Tiszta virágos városért” mozgalom keretében árkokat, salakos átjárókat építenek, és elvégzik az utak karban­tartását is. Áprilisban tisztasági hóna­pot rendeznek, április 15-eés 30-a között minden lakóház­tól ingyen szállítja el az'ösz­­szegyűlt lomokat a városgaz­dálkodási vállalat. Á költészet napja: április 11-én A költészet napjának idei országos megnyitóját Nyí­regyházán rendezik meg áp­rilis 7-én. A szabolcsi „fővá­ros” színházának előcsarno­kában Váci Mihály életét be­mutató kiállítást nyitnak, majd megkoszorúzzák a köl­tő szobrát. Leróják kegyele­tüket a Magyar írók Szövet­ségének, a Hazafias Nép­frontnak és a Váci Mihály nevét viselő iskoláknak, in­tézményeknek, szocialista brigádoknak a képviselői is. Délután tárlaton mutatják be a Szép magyar könyv 1976. pályázat díjnyertes kö­teteit, s a költészet napja alkalmából megjelent műve­ket. Április 7-én délután 16 órakor a nyíregyházi Józsa­­város lakótelepén megnyit­ják a Művelt Nép Könyv­­terjesztő Vállalat Váci Mi­­hályról elnevezett könyves­boltját. A korszerű üzlet egyik falát Tarr Miklós szob­rászművész Váci Mihályról készült rézdomborítása dí­szíti. A nyíregyházi Móricz Zsigmond színházban irodal­mi estét rendeznek. A fővárosban is számos rendezvénnyel, eseménnyel készülnek a költészet ünne­pére. Az Állami Könyvter­jesztő Vállalat a Danuvia Gorkij Művelődési Központ­ban Ady Endre-emlékműsort rendez szocialista brigádok­nak. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők egyesülése több tízezer példányban köz­zéteszi a költészet napja al­kalmából napvilágot látott könyvek jegyzékét. Záróünnepség Kisújszálláson A „forradalmi ifjúsági na­pok" megyei záróünnepségét a KISZ Szolnok megyei és kisújszállási bizottsága ápri­lis 4-én Kisújszálláson 'ren­dezi meg. A záróünnepségen megyénk kiszeseit járási és városi delegációk képviselik. Az egésznapos program délelőtt 10 órakor lesz a vá­rosi tanács dísztermében, ezt követően a kisújszállási Jó­zsef Attila művelődési ház amatőr együttesei adnak műsort. A program tömeg­sport-játékokkal folytatódik. Délután három órakor a for­radalmi ifjúsági napok me­gyei rendezvénysorozatának 'zárása következik. Ünnepi beszédet Szilágyi Gyula, a KISZ megyei bizottságának titkára mond. A program­­' sorozat a városi művelődési házban rendezett divatbemu­tatóval és táncesttel fejező­dik be A HU Elül közleménye a nöuényvédelemröl Az őszi kalászosok és gyü­mölcsfélék fejlődési állapota kedvező terméseredmények ki­alakulásával biztat, de az elő­nyös időjárási tényezők a nö­vényi károsítok fellépésének ha­sonlóképpen kedveztek. Emiatt szükség van a növényvédelmi munkák fokozott, ellátására, és fel kell készülni^ az időjárás okozta esetleges ^ingadozásokból származó károk elhárítására. Az előző hetekben a növényvéde­lem előrejelző szolgálata által kiadott prognózisok, rádiófelhí­vások útján a várható veszé­lyekről már tájékoztatást kap­tak a termelő üzemek és a kis­termelők, de néhány főbb teen­dőre ismételten érdemes felhívni a figyelmet. Az őszi kalászosokban már az ősz folyamán kezdődött liszthar­­mat-fertőzés az elmúlt időszak­ban fokozódott, és jelenleg erő­sebb mértékű, mint az előzg években volt. A fertőzés erősö­dése alapján a betegség gyors elterjedésére és járványveszély kialakulására lehet számítani, különösen a sűrű állományú ve­tésekben. Az előrehaladott fej­lettségi állapot miatt a vegy­szeres gyomirtási munkákat gyor­sítani kell. A gyomok és a liszt­harmat elleni védekezést össze kell kapcsolni és a gyomirtó­szereket lisztharmat és szárbe­tegségek ellen hatásos készít­ményekkel együtt kell kijuttatni. Az előző két év üzemi tapasz­talatai azt bizonyították, hogy a gyomirtás, majd később a vi­rágzás időszakában alkalmazott levéltrágyázás jelentős termésfo­kozó, ezért mind a gyomok, mind a lisztharmat elleni véde­kezést ajánlatos levéltrágyázás­sal kiegészíteni. A gyümölcsösökben a korata­vaszi permetezési munkákat a gazdaságok nem. tudták a szük­séges mértékben elvégezni, ezért különösen fontos a virágzás idő­szakában és közvetlenül a szi­romhullás után esedékes védeke­zések maradéktalan végrehajtá­sa. A védekezési munkákhoz szükséges növényvédő szerek mennyisége, a, földi és repülőgé­pes kapacitás kielégítő. Évenként köt a jászberényi tanács szerződést a város­gazdálkodási vállalattal a közterek, a parkok gondozá­sára, felújítására. Az idén a város szépítésé­re 30 ezer kétnyári palántát, 7 ezer tulipánhagymát, 3 ezer rózsatövet és sok egyéb dísznövényt ültettek ki a kertészeti részleg dolgozói. A virágok egy része máh az ősszel földbe került, így áp­rilis végén- csadálatos színek­ben pompázva díszítik majd a város tereit, parkjait, ut­cáit. Amikor elnyílnak a tuli­pánok, már bontogatják bim­bóikat a rózsák, utána kerül sor az egynyári növények, a petúniák, szalviák, verbénák és muskátlik kiültetésére. A nyári „szépítgetéshez” tarto­zik a parkok karbantartása, a gyepterületek felújítása. Több vagon gyöngykavicsot szórnak ki a sétányokra, át­festik a kerti, a játszótéri padokat. A kertészeti részleg dolgo­zóit dicséri, hogy a két vi­rágüzletében egész éven át gazdag a választék a szálas és a cserepes virágokból, a különböző dísznövényekből. A kertészet 6—7 féle szálas virágot szállít naponta és több mint húszfajta cserepes virágot hetenként a virág­boltba. A két üzlet évi for­galma meghaladja a 2,5 mil­lió forintot. Tudományos ülés a megyei kórházban Tegnap délután a Szolnok megyei Tanács Hetényi Gé­za Kórház-Rendelőintézet klubtermében az orvosto­vábbképzés rendszeréhez szervesen hozzátartozó ren­dezvényre került sor. A kór­ház orvosainak részvételével tudományos ülést tartottak, amelyen több szakorvosi te­rület eredményeiről adtak számot az előadók. A tegna­pi tudományos ülés meghí­vott vendége dr. Szegedi Gyula, a Debreceni Orvos­­tudományi Egyetem IV. Bel­gyógyászati Klinikájának Archív filmek Jászberényben Jászberényben a fegyveres erők klubjában megkezdő­dött az évenként megismét­lődő archív filmsorozat vetí­tése. A sorozat — amelynek célja a filmművészet megis­mertetése, a filmkultúra ter­jesztése, — tavaszi program­jában: Szophoklesz: Antigo­né, Shakespeare: Hamlet, Emil Zola: Állat az ember­ben, Bródy Sándor: A taní­tónő, Csingiz Ajtamatov: A versenyló halála, Arthur Miller: Salemi boszorkányok című művének filmváltoza­ta szerepel. Hóügyelet két megyében Ismét szórják az utakat A plusz 20 fokról mínusz­ra vagy a fagypont köré csökkent hőmérséklet teg­napra az ország több terüle­tén havazást, havasesőt, esőt hozott. A márciusi tél mun­kát adott néhány közúti igaz­gatóságnak, a hetekkel eze­lőtt leállított téli gépeknek is. Á Veszprém és a Fejér megyei Közúti Igazgatóságon a készenléti szolgálat után ismét elrendelték a hóügye­­letet. A két megye területén szórványosan havazott, emi­att a 8-as, a 82-es és a 83-as főközlekedési úton a síkosság megszüntetésére munkába állították a szórókocsikat. A Pilisben, Dobogókő és Pilis­­szentlászló térségében még a hóekék is dolgoztak. Hava­sak a Bakony Alsóbbrendű útjai is, a forgalom azonban mindenütt zavartalan. A köz­úti közlekedés feltételei — leszámítva a havasesőt, az eső miatt síkos utakat — má­sutt is megfelelőek, az or­szág északkeleti részében, Miskolc térségében például teljesen szárazak az utak, a látási viszonyok is kitűnőek. professzora volt. A „Non Hodgkin Lymphomák immu­nológiai vonatkozásairól” cí­mű előadásában a nyirokcso­mók rosszindulatú daganatai­val kapcsolatos szakmai problémákról számolt be. Ezen kívül a kilenc hó­napja működő sürgősségi be­tegfelvételi osztály eredmé­nyességéről és a progresszív betegellátásban betöltött sze­repéről hangzott el előadás, továbbá a röntgen-diagnosz­tika és a gyermekgyógyászat egy-egy vizsgálati, kórismé­­zési módszerét ismertették. Új öltözö, ebédlő, pihenő II törökszentmiklósi Béke Tsz-ben A törökszentmiklósi Béke Termelőszövetkezetben ma délután felszabadulásunk 32. évfordulója tiszteletére ren­dezendő ünnepségen adják át a műszaki dolgozók számára épített új szociális létesít­ményt. A majdnem négy­millió forint költséggel létesí­tett épületben férfi-női öl­töző, fürdő, ebédlő, pihenő­helyiség várja a dolgozókat. Mellette még 300 négyzete méter alapterületű raktárte­ret is kialakítottak. A saját erőből, saját kivi­telezésben készült szociális létesítményben egyszerre háromszázan tudnak étkezni, tisztálkodni, a pihenőben pedig rádiót hallgatni és te­levíziót nézni. A mai ünnepségen részt vevő mintegy kétszáz szö­vetkezeti dolgozónak Kasza János, a termelőszövetkezet elnöke adja át az új létesít­ményt. Laboratórium a tenger alatt Elindult első kísérleti út-,, jára a „Bentosz—300” nevű, Leningrádban épült tenger­alattjáró laboratórium, amelynek az a feladata, hogy biológiai és ichitológiai kutatásokat végezzen az óceánban. Az úszó laborató­rium méretei lehetővé teszik megfelelő munka- és élet­­körülmény biztosítását a 12 tagú személyzet számára. A gyorsjáratú tengeralattjáró hosszú időn át képes auto­matikus irányítással hajózni. Útburkolat szövetből Üjszerű eljárással készül a kunszentmártoni Deák Fe­renc út 600 méteres szaka­sza. Az útalapra 15 centimé­teres homokágyat készítenek és ebbe 1 milliméter vastag útburkoló szövetet terítenek. A nyugatnémet Fiebertex ne­vű anyagra már csak kétszer 10 centiméter vastag asztfalt­­réteget vonnak, és ezzel el is készül az új út. A kunszentmártoni nagy­községi tanács megbízásából a hódmezővásárhelyi Köz­lekedési Építő Vállalat ta­valy decemberben két hét alatt elkészítette a nagyköz­ségben, a szóban forgó utcá­ban az út homokágyát és egyszeri asztf altburkolatát. Azután a forgalom számára megnyitották, csupán a te­hergépkocsikat tiltották ki. A napokban azonban ez a korlátozás is megszűnik, mert a második asztfaltréteg leterítésével teljesen elkészül a Deák Ferenc utca új sza­kasza. Tanácskozás a háztájiról .A háztáji gazdálkodás idő­szerű kérdéseiről tanácsko­zik ma és holnap a megye százhúsz mezőgazdasági szakembere. A TESZÖV két helyen rendezi meg a talál­kozót; ma a kunmadarasi Kossuth Termelőszövetkezet új székházában, holnap pe­dig a TESZÖV szolnoki szék­házában. Dolgozó libák bél-Amerika egyik álla­mában a gyapotültetvénye­ken libákat „alkalmaztak” a gyomláláshoz, amelyek ideá­lisan igen rövid idő alatt teljesítették munkájukat. A szakemberek kiszámították, hogy 25 liba folyamatosan rendben tud tartani 10 hek­tárnyi gyapotültetvényt. 65000 dollár Hemingway leveleiért 65 000 dollárért cserélt gaz­dát Ernest Hemingway No­­bel-díjas amerikai író ifjú­kori, szüleihez intézett leve­leinek egy kötege. Az 1920- és 1928 közötti évekből szár­mazó leveleket egy amerikai gyűjtő vásárolta meg. Ugyan­csak rekordáron, 22 000 dol­­lalért kelt el Hemingway „A nap is felkel” című műve eddig ki nem adott első két fejezetének kézirata. lubileumi kirándulások A Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 60. évfordu­lója jegyében — az érdeklő­désnek megfelelően novem­berig folyamatosan — egyna­pos jubileumi autóbusz ki­rándulásokat szervez a Coop­­tourist megyei kirendeltsége Budapestre, a Szovjet Kul­túra és Tudomány Házába. A résztvevők négyórás, film­vetítéssel egybekötött elő­adáson ismerkedhetnek a Szovjetunióval, a szovjet em­berek munkájával és életé­vel. Ellátogatnak a Várba is. ahol a munkásmozgalmi és a hadtörténeti állandó kiál­lításokat tekintik meg. ■ AZ IDEI Egészségügyi Világnap megyei rendez­vénysorozatát Jászberény­ben nyitják meg április 8- án, a városi tanács nagyter­mében. o KÜLDÖTTÉRTEKEZLE­TET tartott a KPVDSZ me­gyei bizottsága kedden Szol­nokon. Barta Pálné, á me­gyei bizottság titkára az idei feladatokról számolt be, utána dr. Sebők Éva, a KPVDSZ titkára Szakszerve­zeti munkáért kitüntetéseket adott át negyvenkét jól dol­gozó aktívának. H KEDDEN Jászszentandrá­­son országos állat- és kira­kodóvásárt tartanak. o FELMÉRÉST végzett a jászberényi városi tanács vb. pénzügyi terv- és munkaügyi osztálya az idén a város munkahelyein. A tájékoztató felmérés célja elősegíteni, hogy minden munkaképes korú cigány férfi munkát vállaljon, és növekedjék a rendszeresen foglalkoztatott cigány nők száma. ■ „FOLK PRESSO” elneve­zéssel műsoros estet rendez Kisújszálláson az Éva presszóban ma este a Szövet­ség Áfész KISZ-szervezete. o FOLYTATÓDIK a Beet­hoven sorozat a Pelikán Szálló Zádor termében mű­ködő komolyzenei klubban. Ma este hat órakor a IX. szimfónia hangzik fel. ■ IFJÚMUNKÁS ankétot rendez a Járműjavító KISZ bizottsága ma délután négy órakor a MÁV művelődési központban. 0 TEGNAP a MÁV vezér­­igazgatóságán Gulyás Járros vezérigazgató-helyettes 231 Kiváló újító kitüntetést adott át a legjobb vasutas újítók­nak. SZOLNOK MEGYEI Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320. 12-069 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat ijOOl Szolnok. Pf. 105 Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 20.— forint. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag u 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla

Next

/
Thumbnails
Contents