Szolnok Megyei Néplap, 1977. március (28. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-27 / 73. szám
1977. március 27. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 RADU BEUG AN: Üzenet a színházi világnapra Radu Beligannak, a bukaresti Nemzeti Színház igazgatójának a színházi világnap alkalmából irt köszöntője ma este a világ minden színpadán elhangzik. A szolnoki Szigligeti Színházban Piróth Gyula olvassa fel. Mindnyájan tudjuk: amikor az emberi méltóságnak, az erőszak és az elnyomás ellen vívott harcában, szövetségesekre volt szüksége — a színház az elsők között csatlakozott ehhez a harchoz. Mindnyájan tudjuk: a lélek és a gondolat működését, alapelemeit és hajtóerőit minden más művészet előtt a színház tárta fel. A színház adott hangot a szenvedésnek, a tiltakozásnak és annak a vágynak, hogy a világban egyensúlyt és értelmes rendet teremtsünk. Mindnyájan tudjuk: az ember a színházban tanulta meg, hogy őszintén szembe nézzen önmagával. Itt tanulta meg, hogy magába tekintsen, felismerje bűneit, vállalja és túlszárnyalja önmagát. A színház egyesíti az embert embertársaival, és ugyanakkor bebizonyítja, hogy egyetlen ember is lehet teljes világ, s a legszürkébbnek látszó esemény is hordozhat egyetemes drámai jelentést. Eszembe jut az izgatott zsibongás, a várakozás lüktető feszültsége, amely a függöny felgördültét megelőzi. Mintha a szó szoros értelmében ez a feszült várakozás indítaná el pályáján az előadást — ma éppenúgy, mint ezer meg ezer évvel ezelőtt. És eszembe jutnak a mindennapi élet apró-cseprő eseményei, amelyek mellett a valóságban könnyűszerre] elmegyünk, de ha a színpadon találkozunk velük, megrendítő arányokat öltenek. A .színpad sokféleképpen tudja érzékeltetni ezeket az arányokat. Elég lehet akár egy elsuhanó árnyék, egy elhaló suttogás vagy csupán egy halk, egyszerű kérdés — és értelmünk, érzékenységünk, alkotó gondolkodásunk máris megmozdul. És ekkor leomlanak az egyes nézőket elválasztó korlátok, a nézőtér és a színpad egyetértő világgá forr össze, emberek, sőt nemzetek találnak egymásra. Ilyenkor felismerjük, hogy mindazon túl, ami elválaszt, közös veszélyek és közös törekvések kapcsolnak össze valamennyiünket. Viszszatalálunk a nagy teljességhez: tagjai leszünk az emberiség nagy családjának. Felismerjük, hogy együtt kell működnünk mert csak így birkózhatunk meg azokkal a gondokkal-bajokkal, amelyek az egész földgömböt ostromolják. És immár nem lehet bennünket becsapni, megtéveszteni, elnémítani, mert okosabbak lettünk, és készen állunk a közös cselekvésre. Tulajdonképpen ezekben a percekben válunk igazán és teljesen önmagunkká. Nagy kiváltsága ez a színháznak. Ennek köszönhető, hogy a színház-^Iőre megsejtett számos haladó gondolatot és gyorsította megvalósításukat. Ennek köszönhető, hogy a színház mindig a történelmi fejlődés élcsapatában haladt. És ennek köszönhető, hogy a népek megnyíltak egymás előtt, hidakat építettek egyiktől a másikig, és közös álmokat szőttek egy jobb, igazságosabb világról. Igen, ez a színház hivatása — és egyben valamenynyiünk közös emberi hivatása is. Példányszám és hatósugár Munkaértekezletet tartott a Hazafias Népfront megyei elnöksége mellett működő honismereti bizottság. Az ülésen Győri Tibor, a ^megyei pártbizottság archívumának vezetője adott tájékoztatást a munkásmozgalom Szolnok megyei története kutatása jelenlegi helyzetéről és a további feladatokról. Alkalmi kiállítás Az előadó megálapításait, mely szerint a témakör kutatása eredményes volt, az elképzelt kétkedők sem tudták volna kétségbe vonni, mert a munkaértekezletre alkalmi kiállítást szerveztek a rendezők. Ezen a néhány óráig „élő” kis tárlaton ott láthattuk mindazokat a kiadványokat, amelyek az 1960-as évek elején kezdődött tudományos feltárás eredményeként jelentek meg. Ezek többsége — .legalábbis szakmai körökben — jól ismert —, fölsorolásukra ezúttal nem vállalkozhatunk. Közülük jónéhány országos méltatást kapott, kútfői értékű munka. Mennyiségileg is tekintélyes a számuk. De ez utóbbi örvendetes tény újabb, ezidáig megoldatlan kérdéseket vet fel. Ha a kiadványok példányszámát megnézzük, azt láthatjuk, többségük olyan korlátozott, hogy a közgyűjtemények, művelődésügyi intézmények ellátásán túlmenően alig marad belőlük néhány száz. A példányszám és a „hivatalos” példányok — iskolák, művelődési házak, könyvtárak stb. — száma ismeretében — nem is szólva a szervezési elégtelenségekről! — arra következtethetünk, hogy az igény és a lehetőség között számos megyei kiadványra vonat-Megjegyzések egy tanácskozás tükrében koztatva ellentét mutatkozik. S ezzel a tárggyal olyan problémához érkeztünk el, amely -vizsgálatot, s mielőbbi megoldást igényelne. Kész ráfizetés Az országos, „hivatásos” könyvkiadók kapacitás és egyéb okok miatt nem vállalják a helytörténeti munkák megjelentetését. A központi kiadás nem is lenne célszerű. Marad tehát a „házilagos” kiadás. S itt kezdődnek a buktatók. Ezek elsősorban anyagi vonatkozásúak. A nem hivatalos kiadóként könyvet megjelentető szervek — általában — igen szűkre szabott anyagi keretekkel rendelkeznek, csak minimális példányszámot rendelnek. Az egy kötetre jutó költség így igen magas. Ez az összeg nem lehet a könyv ára, az illetékes „beárazási” joggal rendelkező szervek ezt nem engedélyezhetik. Egy példa: a Szolnok megye sajtóbibliográfiája című könyvet 22,50 forintért árulhatja a nem hivatásos kiadó, holott egy kötet előállítási költsége — az alacsony példányszám miatt — 40 forint fölött van. Magasabb példányszám előállításától pedig a nem hivatásos könyvkiadók általában óvakodnak, — joggal! A kör tehát bezárult. A legértékesebb könyv is csak akkor töltheti be funkcióját, ha széles körben olvassák. Egyébként holt anyag, elveszett pénz. Mi lehet a megoldás? A honismereti bizottság ülésén is elhangzott, fokozottabban kell szelektálni a kiadásra szánt könyvek között. Törekedni kell az anyagi források koncentrálására, s az arra érdemes munkákat fontossági sorrendben kell megjelentetni. Meg kell vizsgálni az előfizetésgyűjtés lehetőségeit Több megyében ilymódon jelentetnek meg helytörténeti munkákat, — az előfizetők számának megfelelő példányszámban. A nagyobb városi és megyei monográfiák rendre így kerülnek kiadásra. Úgy tűnik ez az egyetlen járható út ahhoz, hogy az igényeknek megfelelő példányszámban valójában az olvasókhoz kerüljenek a szocialista patriotizmus továbbérlelődése szempontjából is fontos helytörténeti kiadványok. Megoldást kell keresni Ügy tűnik túlontúl szemérmesek is a nem hivatásos kiadóink a könyv áru jellege kérdésében. Szokták mondani: a kultúra nem áru. De ára van, s az érdeklődők egy-egy igazán jelentős helytörténeti — általában helyi vonatkozású — könyvért ugyanúgy szívesen fizetnek 40—80 forintot, — ahogy más, országos kiadónál megjelent munkáért. Végezetül nem költői kérdésnek szánjuk, csupán a helyzethez adalékul: hol lehet megvásárolni a megyében eddig megjelent több tucatnyi füzetet, könyvet! Döntő és túlnyomó többségét sehol. Ezért kell hát új utakat keresni a megye számában szerényebb, de az értékes munkákat megjelentető könyvkiadása számára. Tiszai Lajos Üzemi tárlat A 7-es Volán szolnoki központjában Ezüst György festőművész tárlata várja a látogatókat. Képünkön: a kiállítás egy részlete M. G. Könnyek nélkül, fogcsikorgatva Szülői értekezlet. Több hullámban, nagy csoportokban érkeznek vonattól, busztól, vonattól, busztól, s néha befut egy-egy autóval is. Szótlanul mennek egymás mellett, jóllehet többen ismerősök már, évek óta ide járnak. Jönnek, rohannak a gyerekhez, mindent megtudni akaró beszélgetések, reménykedő faggatás (fejlődött valamit a fiam?), búcsúzkodás, rohanás buszhoz, vonathoz, buszhoz, vonathoz. így megy látogatási napokon — vasárnap. Most rendkívüli nap van, szombat. Ilyenkor még nem jöttek. Rendkívüli szülői értekezlet, találkozó a nevelőkkel, s (mi tagadás, egy kicsit ezért is állt rá mindenki) a gyerekkel találkozás, afféle különlátogatás. Könyvárusítás. Kiállítás a folyosón, fafaragások, papírfigurák, bőrmunkák, kulcstartó színes szalagokkal, csatos derékszíj. Formás, erős, használható. Mellette cédulán két név, 'készítette ez és ez. A szomszéd asztalnál mini könyvesbolt, folyosói kirakodó könyvvásár. Az ebédlőből díszteremmé átrendezett helyiségbe igyekvő szülők belebotlanak, nem tudnak ellenállni a két pedagógus rábeszélésének. Sorra gazdára találnak a „kötetek”. Indián könyv, Ablak-Zsiráf, Gőgös Gúnár Gedeon, Nyúlanyó Húsvétja. A legtöbb példány a „Nem olyan, mint a többi” című könyvecskéből fogyott. Irta Göllesz Viktor főiskolai tanszékvezető, a Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete fogyatékosságügyi szekciójának titkára. A könyv szülőknek íródott, s az értelmi fogyatékos gyermekek nevelési kérdésével foglalkozik. Azokéval, akik „mások, mint a többi”. Kemény szavak. Az intézet igazgatóhelyettese a szülők segítségét, együttműködését kéri a gyerek minél hatékonyabb nevelése „fejlesztése” érdekében. Segítséget kér — megértéssel. Az anya, apa megértését kéri (a sorsba beletörődést is mondhatna, de ezúttal a könnyzacskókat kímélni igyekszik) ne gyötörjék a gyereket az ismeretek sulykolásával, s ne áltassák magukat, hogy a gyerek túllépi önmaga korlátáit, s „meggyógyul”, „kinövi”. Ne súlyos kidobott ezrek árán döbbenjenek rá, hogy a fogyatékosság maradandó. A gyerek érdeke nem tűri az önámítást, de nem tűri a tehetetlen belenyugvást sem, „nem érdekel, nem tudok mit kezdeni vele, az intézet dolga!” A fopvatékos gyerek tanítható, nevelhető; a szülők és az intézet közösen tegyen meg mindent azért, hogy a saját színvonalán a legtöbbet tanulja a növendék. A „legtöbb” sem egyforma: a jóka nyolcadik osztály végén a hatodik általánosnak megfelelő bizonyítványt szereznek — általában 15—16, néha 17 éves korukban. A gyengébb csoportban van, aki az önkiszolgálásig s a nagybetűkig jut. Innen indul az életbe, a társadalomba. Közénk. Megbélyegzettek? A könnyzacskók (érezvén, hogy nem nekik szól), állják az ostromot, fogcsikorgatva hallgatnak apák, anyák. A késpenge-mondatok felszaggatják az értekezlet-megilletődöttség páncélját, s ömlik a szó. „Tizenhat éves. Az életemből, úgy érzem néha, negyven ment rá, míg intézetbe nem került. Ha betört egy ablak, ha a játszótéren egy gyerek bőgött, ha valami elveszett, ki volt? Ki verekedett, ki lopott, ki dobált? Az én gyerekem ! Lakótelepi lakásban lakunk, tizenkét év albérlet után nekünk is jár nem? De már a szomszédokkal hajra mentünk, annyit piszkáltak, hogy az én gyerekem a lépcsőházban . .. hogy a folyosón, meg hogy mit zajong a lakásban. Hát mit csináljak vele, zárjam be? Sehol nem vették fel dolgozni. Legyek vele otthon, a másik két gyerekem meg az uram tartsa egyedül. Van még kettő . . . normális ... igen, nekem is a képembe vágják, hogy amaz nem normális, bolond gyerek. Mint itt valamennyien megbélyegzettek vagyunk!” „Azt mondta az előadó tanárnő, hogy ezeknek is ugyanolyan joguk van, mint minden magyar állampolgárnak. Kár, hogy még ezt kevesen tudják. Az én fiamnak, mikor betöltötte a tizennégy évet, akkor sem adtak személyi igazolványt (megnevezi a fővárosi kerületet). Itt, ebben a községben kapta csak meg... Mi ez, ha nem megbélyegzettség ?” „ ... Ne áltassuk magunkat, pedagógusok is vannak, akik úgy hívják a mieinket, „gyogyósok”. Az egyik gyerek meg úgy igazított el az úton, hogy ott a bolondiskola, mikor a kisegítőt kerestem ...” Munkával az életbe. A keserűségáradat elsöpri a szemérmeskedés gátjait. Zenész ismerősöm, aki találkozás helyett elkerült, majd később, — rrtikor mégis összefutottunk, bevallotta, az tucában nem tudják, hogy „ebben” az intézetben (ilyen intézetben) van a gyerek, most ez az ismerősöm is nyújtogatja a kezét. Szót már nem kap, sokan vannak előtte. Refrénkérdés majd mindenkinél: mi lesz, ha a gyerek végez, ha túlkoros lesz, s kibocsátják? Dolgozik, mondaná a válaszadó ott fönt az elnökségi asztalnál, s közben a kifüggesztett makarenkói jelszóra téved a tekintete (Munkával nevelünk az életre). Mondaná, de mégsem elégszik meg egy egyértelmű tőmondattal. Elmondja, ami igaz, ami a „Kisegítő és foglalkoztató iskola” célja, feladata és mindennapi gyakorlata, az, hogy a Bevezetés a termelő munkába című tantárgy mi mindenre, ipari, mezőgazdasági munkák elsajátítására teszi képessé a fiatalt. Aztán elmondja, hogy szakmák közt (bizonyos egyszerű, ajánlható szakmák közt) választhat a végzettek egy része, s itt arra a néhány gyerekre gondol, aki építőiparban, húsiparban talált munkát „teljes életet, mint az épek”. Itt egy kicsit megáll a válaszadó, és elbizonytalanodik, mert arra is gondol, hogy a gyógypedagógiai intézetből távozó fiatalok nagyobb része nem szakmákra, csak „valamilyen munkára” válik alkalmassá. Milyenre? S hol talál helyet? Munkát? Vannak, akik visszakerülnek a családhoz. Mások, mint a szülők mondták, a szerencsések, foglalkoztató, „védőmunkahelyre”, egy újabb intézetbe kerülnek. A „szerencsések” elsősorban állami gondozottak. Őket irígylik a fizető gyerekek szülei. Otthon, felügyelet, testre, képességre szabott munka. Védőmunkahely. „A 16. életévüket betöltőit értelmi fogyatékosok számára szervezték, akik önálló munkavégzésre még nem képesek, védőmunkahely hiányában szociális intézeti elhelyezést igényelnének, azonban személyiségük és munkaképességük lehetővé teszi, hogy sajátos körülmények közt rendszeres és hasznos munkát végezzenek”. Magyarországon jelenleg hat védőmunkahely működik, s összesen 214 értelmi fogyatékost foglalkoztatott. Értelmi fogyatékosok részére biztosított intézeti hely 42 ezer. Szolnok megyében védőmunkahely nincs. A homoki gyógypedagógiai intézetből kikerült fiatalok — munkaképes fiatalok! — többsége, (akik szakmát nem tanulnak, s foglalkoztató intézetbe nem utalják őket) kényszerű tengő-lengővé, eltartottá válik, megfosztva a — nem csupán anyagi, de lelki — biztonságot adó (rehabilitáló?) munkától. A budapesti Kézműipari Vállalat, a Zamat Keksz és Ostyagyár, az Épületkerámiai Vállalat, a szegedi Fonalfeldolgozó Vállalat, a Debreceni Építőipari Vállalat, a Pest megyei Építőipari Vállalat jó példáit ismertető kiadványt a napokban kapták meg a munkaügyi osztályok, vállalatok, üzemek. Nem kiadványként — példaként! Levél. Az intézet a termelőmunkában elhelyezkedett volt tanulói sorsát figyelemmel kíséri, s levelez is velük. Már, akivel. Kevesen válaszolnak — vállalják az intézetet ... Egy)levél az asztalon, postázásra vár. A címzett neve középen, jobbra cím, balra lent az intézet cégbélyegzőjével egyáltalán nem egyező feladó: „ ... nevelőotthon . ..” Nem gyógypedagógiai intézet, nem kisegítő iskola, nem foglalkoztató. Nevelőotthon... . . . otthon. Igriczi Zsigmond
