Szolnok Megyei Néplap, 1977. március (28. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-25 / 71. szám

1977. március 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP T ^TÖMEGSPORTÉ c 3 HÍREK — VÉGET ÉRT a Martfűi Tisza Cipőgyárban az 1976 77 évi üzemi férfi tekebajnok­ság. A kiírás elérte célját: a tekézők széles tábora jutott a téli időszakban is sporto­lási lehetőséghez, ugyanak­kor általában színvonalas versenyek zajlottak. Az „A” és a „B” műszak első he­lyezettjeinek döntő össze­csapásából a munkásőrség csapata került ki győztesen, máspdik a Lokomotív gár­dája lett. Egyéniben Kun Lajos 227 fával szerezte meg a győzelmet, Kiss Lász­ló 221) és H. Tóth Gábor (218) előtt. A legjobb tíz versenyző egyébként tovább folytatja a versenyzést — a férfi Tízek Bajnokságán. ☆ — HOLNAP 8.30-kor ren­dezik meg Szolnokon a IX. Téli Vasas Sportnapot. A Ganz Villamossági Művek ebédlőjében a megye 17 va­sas üzemének mintegy 200 sakkozója és asztalitenisze­zője méri össze tudását. ☆ — ÖTÖDIK alkalommal rendezte meg a Szolnok vá­rosi Tömegsport Bizottság a Honvéd Gyulai SE elnöksé­gével közösen a Gyulai Ku­pa női, férfi teremkézilabda­­tornát. A házigazda Honvéd egyesület tornacsarnokában az első napon a hat férfi együttes lépett pályára. A döntők eredményei: Tisza­­vidék—Cukorgyár 21:16, Cu­korgyár—MEZŐGÉP 13:9, MEZŐGÉP—Tiszavidék 10:15, végeredmény 1. Tisza­­vidéki Szövetkezeti Közös Vállalat, 2. Szolnoki Cukor­gyár, 3. Szolnoki MEZŐ­GÉP. A második napon a nők mérkőztek. A döntő eredményei: Nyomda—Ipar­cikk Kisker. 13:3, ÁÉV—Má­jus- 1. Ruhagyár 10:3, vég­eredmény: 1. ÁÉV, 2. Má­jus 1. Ruhagyár, 3. Szolno­ki Nyomda Vállalat. Gólki­rályok: Alács János (Tisza­vidék 20), és Békési Katalin (ÁÉV) 17 góllal. Mezei futóverseny .Március 21-én Kunszent­­mártonban a járási sport­­hivatal, a 628-as DSK és a 628-as Ipari Szakmunkás­­képző Intézet KlSZ-szerve­­zete felszabadulási mezei futóversenyt rendezett, ame­lyen 260-an indultak. Ered­mények, leányok, 1500 m:l Bertha, 2. Törőcsik (mind­kettő Martfű, Cipőipari Szakközépiskola), 3. Varga (628 DSK). 2000 m: 1. Illés, 2. Maszlag, 3. Diószegi, fiúit 2500 m: 1. Polecsák, 2. Tóth, 3. Szabó. 3000 m: 1. Molnár, 2. Bódi, 3. Nagy valameny­­nyi 628 DSK). A szövetkezeti sport negyedszázada Gazdag program a jubileumi évben Ar OKISZ vezetősége 1952-ben hozott határozatot az ipari szövetkezetek dolgozóinak rendszeres sportolásáról. Ekkor teremtették meg az alapját az OKISZ-KISZÜV Kupa tömegsport-versenyeire, amelyek nélkül ma is elképzelhe­tetlen lenne a szövetkezeti sportmozgalom tömegesítése. Tájfutók Apavárán Birkózás a nehéz tereppel A Szolnoki MÁV SE tájfutó szakosztálya március 13-án Szik­ra térségében, 20-*án pedig Apa­várán rendezte meg a kétfordu­lós nappali egyéni városi baj nok­ságot két kategóriában, közel nyolcvan versenyző részvételé­vel. Az iskolai szakosztályok kö­zül a szolnoki Varga K. Gimná­zium, a Kereskedelmi Szakmun­kásképző Intézet, a Közgazdasá­gi és a Vízügyi Szakközépiskola, a Tallinn körzeti és a Mátyás k. úti általános iskola, a társadal­mi szakosztályok közül pedig a Szolnoki MÁV és a TITÁSZ in­dította versenyzőit. Sajnos szá­mos általános- és középiskola távol maradt a versenytől, pe­dig a tájfutás úttörő-olimpiai szám, és a középiskolások ODOT-jának is egyik fontos versenyága. Az első fordulót homokos, süp­­pedős talajú, kisebb, nagyobb tisztásokkal tarkított terepen, zuhogó esőben rendezték meg. A homokbuckák fizikailag ne­hezítették, a még lomb nélküli erdő viszont a jó áttekinthető­ség miatt könnyítette a ver­senyt. A második fordulón, Apavárán sík, vizes, mocsaras tereppel kellett megbirkózniuk a versenyzőknek. Ez a verseny fi­zikailag és technikailag is ne­hezebb volt, mint az első. A bajnokság eredménye, F—21 /C kategóriában: 1. Tatár András, 2. Lukács Aladár, 3. Drávucz Imre (mind SZMÁV), F—17/C: 1. Tóth Tibor (Kereske­delmi SZÍ), 2. Szépfalvi György, 3. Virág Zoltán (mindkettő TI­TÁSZ), F—15/D: 1. Szokoly Zol­tán (Varga K. G.), 2. Varga Fe­renc (SZMÁV), 3. Horváth Péter (Varga G.), F—13/D: 1. Vin­­cze Károly (SZMÁV), 2. Fésűs Zsolt, 3. Koszta László (mind­kettő Tallinn k. A. I.) N—17/C: 1. Tóth Edit (Kereskedelmi SZÍ), 2. Molnár Ildikó, (Varga K. G.), 3. Zsákai Mária (SZMÁV), N— 15/D: 1. Gyöngyösi Ágnes, 2. Nagy Gabriella, 3. Menkó Már­ta (mind Varga K. G.). N—13/D: 1. Pintér Gabriella, 2. Takács Júlia (mindkettő Tallinn k. A. I.) Labdarúgás Barátságos mérkőzésele Szolnoki MTE—Kecskeméti TE 2:1. Szolnok, tiszaligeti stadion. A hazai gólok szer­zői: Tasi, Budavári. Az MTE sok helyzetet kihagyott. Szolnoki MÁV—Kecskemé­ti SC 4:4 (1:2). A vasutasok góljait Nász (3) és Repka sze­rezték. Események Sakk, megyei egyéni férfi baj­nokság „A” döntő: Szolnok, MAV-vasútállomás Utasellátó kü­lönterme IS. „B” döntő: Jászbe­rény, Fegyveres Erők klubja 16. Az igazi fellendülést az el­múlt néhány esztendő hozta: megyénk ipari szövetkezetei­nek dolgozói közül ötezren veszítek részt a különböző rendű ég rangú versengések­ben. Tizennégy sportágban vetélkedhetnek a férfiak és a nők, az üzemi selejtezők­től az országos versenyekig. Az idén, a jubileumi eszten­dőben minden korábbinál gazdagabb lesz a program, és a versenyekre máris rekord nevezés érkezett: harminc­­nyolc szövetkezet indít ver­senyzőt tizenhárom sportág­ban. Legkorábban a sakkozók és az asztaliteniszezők talál­koznak Jászapátiban, ahol a megyei bajnoki cím talál gazdára. Áprilisban női kis­pályás fociban, röplabdában és az öregfiúk labdarúgó Falusi Dolgozók XXYI. Spartakiádja Győztes a karcagi női csapat Törökszentmiklóson ren­dezték meg a városok és városkörnyéki községek te­rületi döntőjét a Falusi Dol­gozók XXVI. Spartakiádját. Eredmények, asztalitenisz, női egyéni: 1. Varró (Tö­­rökszentmiklós), 2. Hajdúné (Karcag), 3. Kun (Kétpó). Férfi egyéni: 1. Földes (Ti­­szatenyő), 2. Hajdú (Kar­cag), 3. Kormos (Rákóczi­­falva). Női páros: 1. Varró —Haba (T.-miklós), 2. Haj­dúné—Antal (Karcag), férfi páros: 1. Gerlei—Váczi (T.­­miklós), 2. Hajdú—Varga (Karcag), 3. Nánási—Guba (Kisújszállás), vegyespáros: Gerlei—Varró (T.-miklós), 2. Hajdúné—Kun (Karcag). Női csapat: 1. Karcag, 2. T.-miklós, férfi csapat: 1. Kisújszállás, 2. T.-miklós, 3. Karcag. Sakk, női egyéni: 1. Kubainé (Karcag), férfi egyéni: 1. Kovács (T.-mik­lós), férfi . csapat: 1. Karcag. összecsapásaiban döntik e! a megye legjobbja cím sorsát. A horgászok a Körös kun­szentmártoni holtágánál pró­bálhatnak szerencsét. Ki­emelkedő rendezvény lesz az ipari szövetkezetek sportta­lálkozója, melyre július utol­só két napján Mezőtúron ke­rül sor. Az első napon az at­létikai versenyszámokat bo­nyolítják le. de rajthoz áll­hatnak a kocogok, sőt hely­színi nevezés alapján kötél­húzó versenyt és gimnaszti­kái vetélkedőt is rendeznek. A második napon a labdajá­tékoké lesz a szó, az „Edzett ifjúságért” mozgalom köve­telményeinek teljesítésére biztosítanak jó alkalmat. Augusztusban kézilabda-dön­tő, szeptemberben Kisújszál­láson sportlövő-verseny sze­repel a versenynaptárban, A hét végén rendezte meg a MÉSZÖV a kilenc sportág­ban meghirdetett SZÖVOSZ Ifjúsági Kupa első megyei versenyét. Szolnokon, a Tou­ring Hotel társalgójában tíz áfész, két takarék- és egy la­kásszövetkezet 40 sakkozója küzdött az országos döntőbe jutásért. Az ötfordulós küz­delemben a Mezőtúri Áfész majd a szolnoki tekeversenj zárja az évadot. A tömegsport legmozgal­masabb időszaka a május, június hónap lesz, amikoris a kisújszállási erdei torna­pályán, a berekfürdői stran­don, a szolnoki Tiszaligetben, Mezőtúron, Törökszentmik­lóson, Jászapátiban. Üjszá­­szon a legkülönbőzőzz sport­ágakban csaphatnak össze a sportolni vágyók. Április 18- án este, a tiszaligeti sport­­csarnokban hat város szövet­kezeti KISZ-fiataljainak já­tékos — sportvetélkedőjére kerül sor. Május 29-én „Huszonöt­éves a szövetkezeti sportélet” címmel kulturális sport- és termékbemutatót rendeznek az ipari szövetkezetek. A sportbemutató résztvevői közül néhány rangos név: Jónyer István és a Buda­pesti Szolgáltató Spartacus női modern gimnasztika együttese is porondra lép. De a legnagyobb sikere min­den bizonnyal a magyar öreg fiúk labdarúgó váloga­tott bemutatójának lesz. Báli István versenyzői szerezték meg a győzelmet, egyéniben pedig ugyancsak a mezőtúri Papp Mihály és Fejes Eszter dia­dalmaskodott. Rajtuk kívül a második helyezett szolnoki Berényi Péter és a csépai Ka­­nyó Mária képviseli a megye szövetkezeteit április 15—17- én Esztergomban, az országos szövetkezeti sakkversenyen. ÚTTÖRŐ-OLIMPIA SZÖVOSZ Ifjúsági Kupa Megyei döntő tornában SZÍNHÁZ A Szigligeti Színház Szolnokon 3 és 7 órakor Lüszisztraté (Tí­már és MEZŐGÉP bérlet.) MOZI Szolnok Vörös Csillag: Bandi­tasirató, Tisza: Jöjjön ei egy ká­véra hozzánk (18, 20%-os fel­emelt írelyáron!), Tallinn: Pók­foci (14), Vegyi: Szünnap, MÁV: A pillanat embere, Szandaszőlős Terv: Szünnap, Jászberény Le­hel: Szöktetés (16, 20%-os fel­emelt helyár!). Jászapáti Tán­csics: Az utolsó szolgálat (16), Kisújszállás Ady: Düh (16), Va­rázssapka (Külön ifjúsági és ovi mozibérlet műsora!). Archív fitmélőadás V., Kunhegyes Sza­badság : Herkulesfürdői emlék (14), Kunszentmárton Körös Az ígéret földje I—n. (16, dupla helyáron!, középiskolai diák mo­zibérlet műsora!), Mezőtúr Dó­zsa: Mr. Mcklnley szökése I—TT. (Másfélszeres helyáron!), Az elefánt és a strucc (Külön ifjú­sági és óvodás, meseműsor!), Szabadság: Duroc a katona (20%-os felemelt helyáron!), Bé­ke: Szünnap, Tiszafüred Tisza: Robinson Crusoe, Törökszent­­miklős Dózsa: Az utazás (14), Hunyadi: A cél kiválasztása I—n. (Másfélszeres helyáron!), Túrkeve Vörös Csillag: Két bal­láb az ezredben. RÁDIÓ SZOLNOKI STÜDIÓ: 17.00': Műsorismertetés, hírek. — Pár perc dzsessz. — 17.15: Rizselőfőző üzem Szarvason. — Balogh György riportja. — 17.25: Studiópódium, — Ceglédi Zol­tán a szolnoki zeneiskola taná­ra gordonkázik. — 17.40: Egy ki­váló vállalat a lakosságért — avagy többszakmás emberek Békéscsabán. — Keresztes Ag­nes interjúja. — Békési népda­lok. — 18.00—18.30: Alföldi kró­nika. — Délutáni minikoktél. — Hírösszefoglaló, műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.27: Rügyek és virágok a mik­roszkóp alatt. — 8.37: Kentner Lajos és a Magyar vonósnégyes lemezeiből. — 9.34: Engyem, ben­­gyem ... — 9.53: Ibert: Játék. — 10.05: Iskolarádió. — 10.35: Kas­sák Lajos versei. — 10.40: We­ber: A bűvös vadász. —■ A III. felvonás fináléja. — 11.00: A ma­gyar nyelv hete. — 11.45: Magyar énekkarok felvételeiből. — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Ma­gyart Imre népi zenekara ját­szik Kiss Károly nótákat éne­kel. — 13.52: Fáklyavivők — XII. rész. — 14.25: „Nyitnikék”. — Kisiskolások műsora. — 15.10: Egy dél-alföldi nótafa. — 15.30: Polkák fúvószenekarra. — 15.38: Beethoven műveltségi verseny. — 16.05: Húszas stúdió. — 17.07: Beethoven: B-dúr zongoraver­seny. — 17.39: Katedra. — Peda­gógusok továbbképző tanfolya­ma. — 18.00: Grabócz Miklós népdalfeldolgozásaiból. — 19.15: Rose Marie. Részletek Friml operettjéből. — 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. A Magyar Rádió és Televízió szim­fonikus zenekarának és énekka­rának hangversenye az ifjúság­nak. — Közben: — Kb. 20.40: Láttuk, hallottuk. —. Kb, 21.00: Az oratórium közvetítésének folytatása. — Kb. 22.20: Tíz perc külpolitika. — Kb. 22.30: Dzsessz­­felvételekből. — 23.20: Magyar előadóművészek Honegger fel­vételeiből. — 0.10: Könnyűzene — hangszerszólók. PETŐFI: 8.05: vincze Ottó operettjei­ből. — 8.33: Nóták. — 9.15: Mű­emlék épületek és hajók védel­me. — 9.33: Táncdalok Berlinből. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 11.50: Felépült a házunk. — 12.00: Dzsesszfeívételekből. — 12.33: A fegyverkovács. Részletek Kortzing operájából. — 13.15: A nappal születése. Mai görög köl­tők versei. — 13.33: Tavaszi mad­rigál. — 14.00: Kettőtől ötig .. . 14.00: Jó utat! — 14.30—14.35: Hírek. Körzeti időjárás. — 14.45: A beat kedvelőinek. — 15.30: Hí­reit. _ 15.33: Műsorismertetés. — 15.36: Könyvről könyvért. — 15.46: Rivaldafényben. — 15.46: Gilbert Bécaud énekel. — 15.57: A Spotnick együttes felvételei­ből. — 16.08: Harangozó Teréz énekel. — 16.10: A Dawn együt­tes műsorából. — 16.33: Berkes Kálmán klarinétozik. Kocsis Zoltán zongorázik. — 16.45: Placido Domingo énekel. — 16.30—16.33: Hírek. — 17.00: Ötö­dik sebesség. Ifjúság, politika, kultúra. 18.03: Szimfonikus könnyűzene. — 19.30: 3 x 3. — 20.00: Jónás Má­tyás népi zenekara játszik. — 20.33: Falusi esték. — 21.31: A Rádió Dalszínháza. János vitéz. — Közben: 23.22: Őszi rigódal. Áprily Lajos versei. — 23.30: A János vitéz című daljáték foly­tatása. TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 9.23: Idősebbek is elkezdhetik (színes!). Tévétorna (ism.). — 9.30: Lottósorsolás. Helyszíni közvetítés a lottó 12. heti szám­húzásáról. — 10.00: Kuckó (ism.). 11.05: Iskolatévé. Francia nyelv (középisk. III. oszt.). En Fran­­cais. Sur le tóit. — 12.05: Osz­tályfőnöki óra (középisk. H—HL oszt.). Honvédelmi ismeretek. Haditechnikai ismeretek. — 15.55: Iskolatévé. Irány az egyetem! Előkészítő a felsőfokú felvételi vizsgákra. Térgeometria — II. rész. — 16.38: Hírek. — 16.45: ,,Sík mezőben hármas út” (szí­nes!). — mesevetélkedő kisdo­bosoknak. — 17.20: Reklámmű­sor. — 17.25: Természetbarát (színes!). A Telesport turiszti­kai magazinja. — 17.45: öt perc meteorológia. — 17.50: Quintipor és Titanilla. Portréfilm Vántus Istvánról. A Szegedi Körzeti Stúdió műsora. — 18.20: Rek­lámműsor. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Idősebbek is elkezdhe­tik (színes!). Tévétorna. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Ki mit tud? (színes!). II. középdöntő. Köz­vetítés a Pataky István Műve­lődési Házból. — 22.30: Delta (színes!). Tudományos híradó. — 23.10: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR: 20.00: Hans Frank naplója. Lengyel dokumentumfilm. — 21.20: Tv-híradó 2. — 21.40: Ve­zényel a szerző (színes!). Aram Hacsaturján hangversenye a Magyar Televízió IV. Stúdiójá­ban. A Zene, zene, zene . . . hangversenymelléklete. BUKAREST: 17.50: Görögország történetéből. — 18.20: A legkisebbeknek. — 18.30: TV-híradó. — 18.50: Társa­dalmi ankét. — 19.20: Görög tv­­regény. — 21.20: TV-híradó, Befejeződött az úttörő­­olimpia megyei „A” kategó­riás leány-fiú tornaversenye. Eredmények, leánycsapat (4 induló): 1. Szolnok, Költői úti Ál 133,3 (testnevelő ta­nár: Bertalan Imréné), 2. Jászberény, dr. Gyetvai Ál 128,9 (tn: Dózsa Erzsébet), 3. Törökszentmiklós, Bethlen G. Ál 121,5 (tn: Kriston Ferenc­­né), 4. Kunszentmárton, Má­tyás k. úti Ál 115,8 ponttal (tn: Grunner Ferencné). Egyéni összetett (csapaton belül): 1. Csábi Ildikó (Szol­nok, Költői úti Ál) 28,3, 2. Bus Erika 27,5, 3. Nagy Elvi­ra 27,4 (mindkettő jb., dr. Gyetvai Ál), 4. Tari Zsuzsan­na (Szolnok, Költői u. Ál) 27,4, 5. Beszteri Tünde (Jb. dr. Gyetvai Ál) 26,7, 6. Bo­­zóki Erzsébet (Szolnok, Köl­tői úti Ál) 26,4 ponttal, ösz­­szetett egyéni, kötelező és szabadon választott gyakor­latok után: 1. Nagy Elvira 54,8, 2. Beszteri Tünde 54,2, 3. Bus Erika 53,4 ponttal. Fiúk, csapat (5 induló): 1. Szolnok, Költői u. Ál 130 (tn: Varga Józsefné), 2. Jászbe­rény, dr. Gyetvai Ál 124,8 (tn: Kalla Tibor), 3. Jászki­­sér, Ál 121,1 (tn: Kárpáti An­dor), 4. Kunszentmárton, Má­tyás k. úti Ál 119,9 (tn: Grunner Ferencné), 5. Török­szentmiklósi, Hunyadi u. Ál 118,2 ponttal (edző: Katona Mihály). Egyéni összetett (csapaton belül): 1. Szabó Gyula 26,5, 2. Kocsis László 26,3, 3. Csábi József 26,2, 4. Kiss István 25,8 (valamennyi Szolnok, Költői u. Ál), 5. Pecha László 25,8 (Jb. dr. Gyetvai Ál), 6. Magyar Péter 25,7 ponttal (Szolnok, Költői úti Ál), összetett egyéni, kötelező és szabadon válasz­tott gyakorlatok után: 1. Beszteri Ottó 85,8, 2. Bánáti Miklós 82,4, 3. Farkas Gábor 81.4 (mindhárom Jb. dr. Gyetvai Ál), 4. Molnár Ede 75.5 ponttal (T.miklós, Beth­len G. Ál).

Next

/
Thumbnails
Contents