Szolnok Megyei Néplap, 1977. március (28. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-20 / 67. szám
1977. március 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Kalapgyári üzemi rendelő Sorbanállás orvosért Nem fogalmazási hiba, valóban orvosért, s nem — amire mindennapos tapasztalatainkból gondolhatnánk — orvosnál való sorbanállásról lesz szó. Bár lenne orvos, akinél a jászfényszarui Kalapgyár dolgozói sorban állhatnának ... Nem egészen 2 éve, amikor átadták az új modern üzemet, bár nem került fel a tábla a helyiség ajtajára, a dolgozók közt mégis ismertté vált, hogy orvosi rendelőt is terveztek az épülethez. Orvosi rendelőt az üzemegészségügyi ellátás szolgálatába, a majd 500 dolgozó érdekében. Tett is a vállalat azért, hogy az orvosi rendelő ne csupán a tervrajzban rögzített műszaki leírás, címszavai között legyen, hanem a valóságban is, és amiért létrehozták. Egy év alatt, orvosi úffnutatások alapján, felszerelték a gyógyító munkához szükséges legfontosabb műszerekkel. De hiába van sok ezret érő műszer, gazdátlanul hever az üvegvitrinekben. Nincs orvos. Az üzem dolgozóinak létszáma indokolttá teszi, hogy megnyíljon az üzemorvosi rendelő. Nem is vitatjá senki. De hiába a gyógyító munkához alkalmas felszerelés, s hiába van a községben orvos, aki gyakorlata, szakértelme folytán elláthatná a feladatot. Másodállásokkal sincs úgy megterhelve, hogy kizárná az üzemegészségügyi szolgálatba lépését. De amíg státusz, engedélyezett üzemorvosi óraszám nincs biztosítva, a Kalapgyár részére az üzemorvosi rendelő — feleljen meg bár a követelményeknek — zárva marad. Ellentmondásosnak tűnhet első hálásra, hogy „munkára kész” rendelő árválkodik, mégsem az. Az üzemegészségügyi ellátás fejlesztése lemarad az igényektől. Nem kevésbé indokolt például ugyanabban a járásban Jás2- boldogháza, Jászfényszaru, Jászalsószentgyörgy vagy épp Jászladány megerősödött ipari üzemeinek üzemorvosi ellátása. De nem csupán a jászságiak döngetik az ajtót, hogy kapjanak üzemorvost, megyeszerte fogalmazódnak a megyei tanács egészségügyi osztályát bombázó igénylő levelek. Sorban állnak orvosért — pontosabban engedélyezett üzemorvosi óraszámért — az üzemek. Indokaik megalapozottak. Nemrég írtuk, Szolnokon épp az igények jobb kielégítése érdekében többszörös átszervezéseket hajtottak s hajtanak végre a város üzemegészségügyi szolgálatának javítása érdekében. Átszervezéseket azért, hogy a meglevő szűkös óraszám keretébe minél több üzem. minél több dolgozó ellátása beleférje?!, s itt sem arról volt szó, hogy csak új üzemorvosok — üzemorvosi órák biztosításával keresnek megoldást. Befutottak a megyei tanács egészségügyi osztályához a kérelmek. Több mint amenynyit a fejlesztésből ki tudnak elégíteni. S mint Papp János megyei főorvos elmondta, 1977-ben 16 üzemorvosi óra fejlesztésére van lehetőség a megyében, ám az igény meghaladja a hetvenet. Nem lesz könnyű felelősséggel dönteni, kik kapják az üzemorvost, hol nyíljon meg a rendelő. Sorban állnak az üzemek orvosért, s ebben a sorban a jászfényszarui Kalapgyár is csak egy a többi közül. — czi — Vasgyűjtési akciót szerveztek a tiszasülyi úttörők. Összeszedik és a MÉH-nél hasznosítják a Tisza gátjának erősítésekor megmaradt vashulladékot. Képünkön a hetedikes Párduc őrs. — ... akkor bemutattak: Papp István veterán, egyike annak a százezer magyar internacionalistának, aki a szovjethatalom győzelméért harcolt, 1918. május elsején fogott fegyvert Rosztovnál az ellenforradalmárok ellen. Erre, ott azon a tallinni ünnepségen, a teremben a leghátulsó sorban felugrott egy ember, odajött hozzám és azt kérdezte: nem ismersz meg? Én vagyok Anton Gregori, én osztottam ki nektek a fegyvert, hogy velünk harcoljatok. Megöleltük, megcsókoltuk egymást. Őszintén mondom: bizony már alig emlékeztem rá. Hiába, több mint fél évszázad telt el azóta, és egyikünk se lett fiatalabb. — Igen, azt a május elsejét ott Rosztovban soha nem felejtem el, mert nekem az nemcsak a harc, hanem a tanulás kezdetét is.jelentette. Amikor az ellenforradalmárok ellen küzdöttünk Novocserkasszkban meg másutt is, a harcok' szünetében sokat beszélgettünk. Mivégre mindez? Miért ragadtak fegyvert a bolsevikok? Mit jelent az, hogy minden hatalom a szovjeteké? Sokszor mondtuk mi magyarok: otthon is így kellene cselekedni. Megfordítani a világ sorát. Egyszer azt mondták nekünk a szovjet elvtársak: nálatok is kitört a forradalom, szükség van rátok otthon ... köszönjük, hogy segítettetek ... „ — Hosszú lenne elsorolni, mi minden történt hazaérkezésünktől, 1919 januárjától. Lelkesedéssel, hittel teli harc és legyőzetés külföldi burzsoá hatalmak segítségével. Hogy életben maradtam? Azt a véletlen szerencsének köszönhetem. A Tanácsköztársaság idején Szolnokon, a forradalmi katonatanács elnökhelyettese voltam. A különítményesek a fegyverneki Schwarz-kastélyba hurcoltak és kínoztak, sok elvtársammal együtt. A különítményesek között volt az egykori századparancsnokom is. Megismert. Egy éjjel teherautóra rakatott és fölvitetett Pestre. Hadbíróság elé állítottak. Hat évre ítéltek, de nekem akkor a börtön az életben maradást jelentette. Amikor kiszabadultam, az emberek nem mertek szóba állni velem. A feleségemmel éldegélünk most már. A gyerekeim dolgoznak, már van hat unokám, meg öt dédunokám. Sajnos megöregedtem. Tavaly júliusban múltam nyolcvanesztendős. Pedig most lenne jó fiatalnak lenni. Szolnokon, a megyei pártbizottságon minden évben találkozót rendeznek nekünk, öreg harcosoknak. Olyankor megnézzük, mi épült a megyeszékhelyen. Én mondom: Szolnokra alig lehet ráismerni. — Persze itt, Törökszentmiklóson is változik az élet, ha nem is gyorsan. No, dehát ez így van rendjén. Szolnok a megyeszékhely. 'Persze nem lenne baj, ha egy kicsit mi is gyorsabban haladnánk. — A múltkor bementem egy málnát meginni a sarki cukrászdába. Hát egy ötven év körüli ember — ismertem az apját is — nagy "hangon meséli, hogy ő legénykorában ősszel már nem dolgozott, csak disznótorba járt, mert a paraszt akkorra mindent elvégzett. Dühbe gurultam, és odaszóltam neki: járt ám maga, de nem disznótorba, hanem kántálni, hátha adnak a nagygazdák egy kis ennivalót... — Az a baj, hogy sokan elfelejtik, hogyan éltünk régen. Csak a szépre emlékeznek, ahogy a nóta mondja. Engem többször meghívnak a gimnáziumba a gyerekek találkozóra. A múltkor is azt mondja nekem az egyik: kedves Papp Pista bácsi, miért mondja, hogy olyan nehéz volt a múltban, amikor otthon meg azt hallom, hogy az volt a jó világ, mert akkor I pengőért vették nagyapámék a gatyát. Mondtam a gyereknek: aztán nagyapád meddig dolgozott azért az egy pengőért, ha kapott munkát egyáltalán? Szóval szerveztünk mi téeszt, államosítottunk gyárat, építettünk várost, de a fejekben ... ott még most sincs rend. És ez foglalkoztatja, rágja a magunkfajta öregeket. Nem tehetünk róla, de így van. — Én karhatalmista voltam 1956-ban, aztán munkásőr is. öreg fejjel fogtam fegyvert, mert tudtam, a pártnak ismét szüksége van ránk. Éppen ezért ma sem tudom csak kívülállóként nézni, hogyan haladnak a dolgok. — A nevelésen sok múlik. A mai gyerekek szerencsére nem tudják, mi az, amikor nincs kenyér, nincs munka. De amikor arról beszélgetünk velük, hogyan történhetett meg ez a nagy változás népünk életében, olyan lecke módjára fújják: a Szovjetunió dicső hadserege felszabadította hazánkat... Budai Nagy Antalról, Kossuth ról, Petőfiről színesen, érdekesen tudnak beszélni. Történeteket mesélnek. Ez helyes is. De kérdem: a Tanácsköztársaság idejéről, az ellenforradalmi időszakról, a felszabadulásról, a szocializmus építéséről miért csak lecke módjára? Hallom, látom, hisz sokat megfordulok a gyerekek között. Miért van ez? Én 1919 óta vagyok párttag, illetve a Rákosi éra alatt „kifelejtettek” a nyilvántartásból. Akkor lelkileg összetörtem. Hát ezért volt minden? Mégis fegyvert fogtam az igaz ügyért, amikor kellett. A mi hőseinkről nem lehetne élőbben tanítani a gyerekeknek? És a szülők: miért nem őszinték? Szégyellik az egykori nyomorúságukat? De hisz az is a miénk volt. A múltunkat is vállalnunk kell. Én a tagkönyvcsere alkalmával szóvá tettem ezt. Meg azt is, hogy ne fessük rózsaszínűbbre az életünket. Hiszen egyébként jól és szépen élünk, de még sok a gondunk. Jól élünk, olyan jól, ahogyan mi valamikor elképzelni se tudtuk. — Ma is tagja vagyok a városi pártbizottságnak, ma is a munka éltet. Ismerem, milyen nagy tervek születnek, mi minden történik a megvalósításukért. Sok nemes szándék, cselekvő egyetértés születik ott, és jó, hogy valóra váltásukért még én is tehetek egy keveset. Már amennyi egy magamfajta öreg harCostól telik. Papp István kommunista veterán, több magyar és szovjet kitüntetés tulajdonosa vallomását lejegyezte: Varga Viktória Kellemes gond Kimondták a halálos ítéletet a ház felett, kell a hely, ezt diktálják a városrendezési elképzelések, csákányt a falnak. De miután az „ítélet végrehajtása” néhány évet váratottt magára, a jászberényiek úgy döntöttek, hogy a kiköltözött KERAVILL üresen maradt helyisége ne árválkodjon zárt ajtók mögött, ha ideiglenesen is, de legyen inkább mindenki örömét szolgáló közhasznú helyiség: megnyílt tehát a városi közművelődési kiállítóterem. Fafaragás, népművészeti kiállítás, képzőművészek bemutatkozása, de az sem baj ha a galambtenyésztők mutathatják be büszkeségeiket, vagy épp a háztájiban, hobbykertben dolgozó kistermelőknek nyújtanak segítséget, jól megrendezett mezőgazdasági kisgépbemutatóval. Rövid ideig „élt” a jászberényi kiállítóterem. Rövid ideig, de hasznosan. Megszerették a herényiek, a Jászságból odalátogatók, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy tavaly 42 ezren fordultak meg a kicsi, de otthonos helyiségben. S ehhez még csak annyit, az egyik járókelő, meghallván, hogy utolsó napjait éli a bontásra váró épület, így fakadt ki: most szüntetik meg, amikor már megszerettük! Kár érte. Ezzel persze egyetértenek a város vezetői is. Megszokták, megszerették — nem az épületet, a négy falat, hanem azt, hogy a szobányi terem a szépre, a kultúrára éhes emberek zarándokhelyévé vált. A városrendezés érdeke megkívánja: csákányt a falnak, hulljanak a tágiák, az utolsó, hétfőn nyíló kiállítás után. Ami azonban a halálra ítélt négy fal között megszületett, már tény, s kötelez: Jászberénynek legyen kiállítóterme. Gond, hogy legyen, hisz most még csak azt tudják, hogy az igények megkövetelik, de azt még nem, hogy hol adnak helyet a teremnek. Fő a fejük, gondban vannak — de soha kellemetlenebb gondot. I. Zs. Újabb táborok úttörőknek Az idei vakációban több mint 150 ezer kisdobos és úttörő számára szerveznek táborozást — mondották el a Magyar Úttörők Országos Szövetségében. Hazánk legszebb hegyvidékein és a tavak mentén újabb táborhelyek létesülnek, így a tavalyinál is több, összesen 3200 úttörőközösség verhet sátrat. J Azazhogy mégsem: a kutyák valami ősi ellenszenvvel fogadják őket, s amint befordul a kézbesítő az utcába, harsány ugatás .tudatja jöttét. Erre vár a háziasszony, itt is kiáll a "kapuba egy, amott is, várják a híreket. Ha az újságos jön, tudakolják, látta-e a postást? És persze fordítva is. Amikor úgy tizennyolcadika, tizenkilencedike felé dél körül még sehol sincs a hírlapkézbesítő, már mondogatják az emberek, most pénzt szed, azért - késik. Tudják, várják, számon tartják. Nélküle nem teljes az élet. Fontos emberek ők, mert nélkülözhetetlen híreket hoznak táskáikban az újságok hasábjain, vagy a levélborítékok belsejében. Irodalmi művekre gondolok, ahol ugyancsak szeretett, nagyon várt valaki a hírnök, a futár, a postás, főleg a történelmi sorsfordulók, viharok idején. Aki annyira együtt él és együtt érez a város, a falu közösségével, aki anynyira szereti az embereket, hogy a szülőknek a frontról fiúk halálhírét közlő levelet nem kézbesíti, mert az ő fájdalmuk beléje is hasít. De hagyjuk most a könyveket, maradjunk az életnél, méghozzá Jászberényben, a postahivatalban, ahol három kézbesítővel beszélgetünk szakmájukról. Garai Lászlóné három gyermek anyja, akik közül kettő már tinédzser, egy még kilencéves. Mostanában építettek szép új lakást. Garainé 1965 óta a postán dolgozott, de 1970-ben elment: azt remélte jobb lesz máshol. Tévedett, s ez abból is látszik, hogy néhány éve ismét kézbesítő. A másik hírlapkézbesítőnek, Pap Istvánnénak is három nagy gyermeke van, s ők is a közelmúltban építkeztek, csakúgy, mint Gedei Zoltán. Neki egy tízéves kislánya van. Gedei a Kossuth szocialista brigád vezetője, párttag. Tavaly építkezett s a brigád segített neki. „Amikor egy brigádgyűlésen megköszöntem a segítséget, letoltak a többiek, hogy mit kell ezen köszöngetni” — mondja. „A kézbesítő mindenhol szinte családtagnak számít” — közlik jászberényi beszélgetőtársaim. Népszerűek, szeretik őket. Főleg, ha a nyugdíjat kézbesítik. Igaz, néhol még harmincegyedikén is viszik, a nyugdíjat, viszont az újságosnak már huszonnyolcadikára le kell számolnia. Bizony előfordul, hogy a kézbesítő egy-két kevésbé tehetős idős embernek megelőlegezi az előfizetési díjat. „Emberség kérdése” — mondják. A kézbesítő néha szinte gyóntató papnak érzi magát, az emberek annyi mindent elmesélnek nekik. Hiszen szinte családtag. Már menne tovább, de „csak ezt hallgassa meg!” — kéréssel elmesélik. hogy már megint berúgott a férj, jól tanul a gyerek, férjhez megy a lány, és így tovább. De még a tévében látottakat is kiértékelik a postás előtt, sőt, az „azt hallottuk...” kezdetű pletykákkal is traktálják. Ilyenkor a kézbesítő munkája egy kicsit ismeretterjesztés, felvilágosítja az embereket a valóságról, és szavai nyomatékéül az újságot kínálja előfizetésre, amiből pontosan tájékozódhat a pletykáktól zavart gondolat. Vagy ha levelet ad át a postás, bizony, egy-két gyengébb szemű asszony megkéri: „Jaj. írt a kisfiam, itt és itt katona, olvassa már fel postás bácsi, mert nem látom jól!” De a tanyai kézbesítőt néha még arra is megkérik, hogy ha legközelebb jön, vigyen ki egy kenyeret, egy kis cukrot, mert betegek ... „Az ember már csak becsületből is megteszi” — mondják a jászberényi kézbesítők. Azt is, hogy kitöltik, bedobják a lottót; ha meghalt egy hozzátartozó, elmagyarázzák mit kell tenni. mi a hivatalos eljárás ... Garai Lászlóné, Pap Istvánná és Gedei Zoltán hosszan sorolják a fentiekhez hasonló példákat, olyasmiket, amitől szép és mélyen emberi a kézbesítő munka. Az a munka, amelyikben persze éppúgy akadnak problémák, mint más helyeken, itt is van bőven javítanivaló. De ez a folyamat megindult, például a jászberényi hírlapkézbesítők hamarosan kapnak esőköpenyt. Beszélgetőtársaim, főleg a hírlapkézbesítők azonban tárgyilagosan sorolják a gondokat, kérdéseket tesznek fel, talán csak úgy maguknak. Ugye, a szombati, vasárnapi munka!? Az újságosok négy órás munkára vannak felvéve: hogyan lesz ez a nyugdíjkor elszámolva? És négy óra alatt ma már egyébként is képtelenség a sok újságot kézbesíteni. Hátrány a négy órát dolgozó újságos nő számára, hogy nem kapja meg a hároméves gyermekgondozási szabadságot. csak öt hónapot. Nem kap munkaruhát. Nem kap vasúti félárut. Gedei Zoltán meséli: „Tizennyolc éve dolgozom itt, azóta több kézbesítő nyugdíjba ment, de alig van közöttük egészséges, többet le is százalékoltak idő előtt”. Gondjaik nem ismeretlenek az érdekeltek előtt, ezért reménykednek, előbbre jutnak orvoslásukban. Ebben bízik a jászberényi Garai Lászlóné, Pap Istvánné és Gedei Zoltán. A kézbesítők, akiket mindenki szeret. Körmendi Lajos Ezen a nyáron összesen 140 járási és megyei tábor lesz a vakációzó gyerekek élményeinek színhelye, míg 700— 800 csapat önállóan, saját fölszerelésével táborozik. Ebben az esztendőben is számos úttörőcsapat választja a 15 féle vándortáborozási lehetőséget. A résztvevő tízezer gyerek azzal a céllal indul útnak, hogy megismerjen és bejárjon egy-egy festői vidéket, felkutasson történelmi nevezetességeket, megismerkedjék hazánk felszabadítása, az ellenállási és partizánmozgalom történetével. A vándortáborozók első csoportjai június 11-én nyakukba veszik az országot. Ki gyalog, ki kerékpáron kel útra, vagy vízre száll. A gyermeksereg szünidejének megszépítéséhez jelentős anyagi támogatást adnak a tanácsok. Az Állami Ifjúsági Bizottság 30 ezer, egyenként 200 forintos utalványnyal járul hozzá a táborozáshoz. Május 22-én életre kel Csillebérc: 600 magyar és szovjet kisdiák érkezik ide a „magyar—szovjet barátság” úttörőtalálkozóra.
