Szolnok Megyei Néplap, 1977. március (28. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-18 / 65. szám
1977. március 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Magyar ösztöndíjasok az HDK-ban TIT-közgyűlés Kisújszálláson az előadások száma A Todományos Ismeretterjesztő Társulat VII. országos küldöttgyűlésére készülve ezekben a hetekben tartják beszámoló és vezetőségválasztó közgyűléseiket a TIT különböző szervezetei. Szerdán délután a kisújszállási városi szervezet tartotta beszámoló és tisztújító közgyűlését. Az elmúlt négy év munkáját elemző titkári jelentésből megtudtuk, hogy a városi szervezet egyre eredményesebben dolgozik. A társulat ötven kisújszállási tagja tizennégy szakosztályban működik, s előadásaik száma kétszeresére növekedett az elmúlt években. 1968—72 között 553 előadást tartottak a város termelő üzemeiben, a a különböző intézményekben, 1972—1976 között pedig 1055-öt. örvendetes, hogy a hallgatóság 63 százaléka fizikai dolgozó volt. Kedvező képet mutat a hallgatóság életkori 'megoszlása is: az előadásokon részt vevők 64 százaléka a legaktívabb korosztályból — 20—45 év — került ki. Jól érvényesülnek a városi szervezet munkájában a didaktikai elgondolások. A hallgatóság „passzív” szemléletét sikerült feloldaniuk, így az előadások konzultációs lehetőséget is biztosítanak. Az egyedi, minden fokozatosságot nélkülöző előadástípusokon is csaknem túlléptek: a megtartott előadások háromnegyed része komplex előadássorozatban hangzott el. A városi szervezet együttműködése a közművelődési szervekkel, üzemekkel, vállalatokkal megfelelő, — s ez már eleve egyik biztosítéka az eredményes munkának. Különösen hatékony a TIT-tagok munkája az ifjúság körében. A Delta ifjúsági klubban elismerésre méltó tevékenységet folytatnak. Jól sikerült a TV Szabadegyetem megszervezése is, — ez a közművelődési forma csaknem harminc érdeklődőnek vált hasznos és kedvenc szórakozásává. A szemléltetés tárgyi feltelei nem a legkedvezőbbek, bár a városi művelődési központban létesített TIT- előadóterem sokat segít a helyzeten. A titkári beszámoló és vita után a városi szervezet megválasztotta új vezetőségét és küldötteit a megyei közgyűlésre. Az idén — a korábbi évekhez hasonlóan — hetven magyar ösztöndíjas kezdheti meg tanulmányait a Német Demokratikus Köztársaság felsőoktatási intézményeiben. Több mint negyedszázados múltra tekintenek viszsza a két ország ösztöndíjas kapcsolatai. A legtöbb magyar ösztöndíjas a Szovjetunió után az NDK-ban tanul. Jelenleg több, ipint 250-en sajátítják el a különböző egyetemeken, főiskolákon a felsőfokú ismereteket. A legtöbb magyar hallgatója a műszaki egyetemeknek és főiskoláknak van, sokan tanulnak azonban a közgazdasági, a bölcsészettudományi és a művészeti intézményekben is. Drezda a magyar fiatalok valóságos fellegvára, s alig marad el mögötte Karl-Marx-Stadt, Magdeburg és Berlin. Eddig mintegy 600-an szerezték meg diplomájukat az NDK-ban, 90 százalékuk a műszaki felsőoktatásban. A fiatalok tanulmányi munkájával, magatartásával és érdeklődésével elégedettek a professzorok, a hazai munkahelyek pedig keresik az NDK-ban végzett szakembereket. Területi döntő Szolnokon Ki tud többet a Szovjetunióról? Pedagógusok, érdeklődő diáktársak jelenlétében került sor tegnap délelőtt Szolnokon, a Ságvári Endre megyei Művelődési Központ színháztermében a „Ki tud többet a Szovjetunióról?” országos vetélkedő területi döntőjére. A versenyen három megye — Bács-Kiskun, Csongrád és Szolnok — nyolc csapata mérte össze tudását a Szovjetunió című folyóiratból szerzett ismereteiből. Megyénket a tiszafüredi Kossuth Lajos gimnázium, a jászberényi Lehel Vezér gimnázium, valamint a szolnoki Egészségügyi Szakiskola csapata képviselte. A hétfordulós versenyen a diákoknak nehéz kérdésekre kellett válaszolniuk. Ügyes interjúk, riportok hangzottak el a megadott témákra, s pontos, gyors válaszok a villámkérdésekre. A versenyen már az első fordulók után a tiszafürediek csapata vette át a vezetést. Dobrosi György és felesége — mindketten a gimnázium magyar—történelem szakos tanára — ott drukkoltak csapatuknak, listát vezettek a sorrendről. — Elégedettek? — kérdeztük az utolsó forduló előtt. — Már a megyei döntőn elégedettek voltunk a csapattal — mondják — hiszen elsők lettünk. — Hogyan készítették fel a gyerekeket a versenyre? — A téli szünetben fogtunk hozzá, hetente több alkalommal is foglalkoztunk a diákokkal. s nemcsak a Szovjetunió című folyóirat megjelent számait dolgoztuk fel, hanem sokat beszélgettünk világnézeti, tudományos', kulturális kérdésekről is, — vá-Á tiszafüredi csapat lett az első laszol ja Dobrosi György, aki egyben az iskola MSZBT- tagcsoportjának ügyvezető elnöke is. — A tavalyi országos vetélkedőn hatodik lett a tiszafüredi gimnázium csapata. — A jutalmunk nyolcnapos szovjetunióbeli üdülés volt — mondja Dobrosiné, aki együtt nyaralt az öt nyertes tanulóval. Közben óriási tapsvihar, véget ért a verseny. A pontok alapján első a tiszafüredi, második a kalocsai I. István Gimnázium. Mindkét csapat továbbjutott az április 7-én Budapesten sorra kerülő országos elődöntőre, ahol tizenhat középiskolás csoporttal veszik fel a versenyt a továbbjutásért. A két továbbjutó csapat majd a televízióban méri össze tudását. A győztes jutalma: egy üdülő a Balaton partján. A négy tiszafüredi gimnazista — a negyedikes Nagy György és Kovács Anikó, a a harmadikos Gulyás Erika, s az elsős Labancz Margit — örömmel fogadja a gratulációkat, s mosolyogva válaszolnak a kérdésekre. — Felosztottuk magunk között a területeket, Györgyé volt a sport és a pdütika, Anikóé a tudomány, technika, enyém — mondja Erika — az irodaiam és a művészetek, Margité, aki pontosságával egy lexikonnal is felvehetné a versenyt, a mezőgazdaság és az ipar. — Most hogyan tovább? — Szeretnénk győzni a képernyő előtt — összegzi mindannyiuk vágyát Gyuri, aki a versenyen a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtotta. — A balatoni üdülőt már aligha élvezheti, hiszen idén végez. Hova készül? — Jogi egyetemre jelentkeztem, de a nyáron még éppen kihasználhatom az üdülőt, feltéve, ha megnyerjük. A csoport legfiatalabb ja Margit: — Nagy megtiszteltetés volt számomra már az, hogy bekerültem a csapatba. Ekkora sikerről álmodni sem mertem. T. G. fotó: T. K. L. Mi járatban, Jani bátyám, hogy telik a nyugalom? — kérdezte az elnökhelyettes. Az öreg sorban kezet fogott az épület előtt ácsorgókkal, az elnökhelyettessel, a gépész-főmérnökkel, a tanácsi emberrel, meg valami ismeretlen városi-félével, aki csak a foga közül motyogta a nevét — majd ráhunyorgott Vidátsra, az elnökhelyettesre. — Mi újság? Cefetül erős volt a pörkölt, meg zsíros, mondta. De ez már nem újság, mert minden évben így volt, van, hogy minket ünnepeltek, öregeket, de a magatok szájaíze szerint. — Áh, Jani bátyám —torkolták le —, nem panaszkodott magán kívül senki, hogy megártott volna! Az öreg az eperfa oldalát leste, maga elé beszélt: — Tudjátok, minél vénebb az ember, annál szemérmesebb, csendesebb. Nekem se kellett volna talán elmondanom, hogy félünk a pörkölt jeitektől, a disznótorostól, amit öregek napjára enni adtok. Hogy jön az ki, hogy ti jó szívvel meghívtok, mi meg felhánytorgassuk? Az elnökhelyettes is megcélozta tekintetével a nagy eperfát. — Ne haragudjanak, tényleg — motyogta —, de azért Régi tervük a mezőtúriaknak, hogy megvásárolják Badár Erzsébet csaknem százéves házát, s múzeumot alakítanak ki benne. A ház már önmagában is műemlék, s a benne levő gazdag Badár-hagyaték, tálak, kancsók, készletek, sok látogatót vonzanak. Badár Erzsébet, a népművészet mestere, megható szeretettel őrzi édesapja alkotásait a búbos kemencés, magyaros szobában. A hagyaték egy részét már korábban megvásárolta a városi tanács, a múlt év végén pedig a házat is. Az adásvételi szerződés értelmében azonban Badár Erzsébet továbbra is ott él, dolgozik. Időnként még füst száll fel az égető kemencéből, elnyerik végső színüket, formájukat a biztos kézzel megmintázot tányérok, kancsók. A hetvennyolc éves népművész most arra vállalkozik, hogy megírja a világhírű fazekascsalád történetét. 1940-ben Móricz Zsigmond már arról adott hírt, hogy „Mezőtúron Badár Balázs nevére városi múzeumot akarnak létesíteni, s meghívtak egy előadásra, amelynek jövedelme erre a célra lesz szánva.” Ugyanabban az évben, de egy későbbi időpontban már ezt olvashatjuk az író tollából „ha nincs Mezőtúron múzeum, akkor ott porladnak el a régi értékek a sárban,” A koronás váza, amelyet id. Badár Balázs készített, a hagyaték egyik legbecsesebb darabja. Felső képünkön a Badarhoz, a leendő múzeum látható Emlékműsor Bálint Györgyről Karcagon Csillagászati kiállítás, előadások Bálint Györgyre, a nagíy kommunista újságíróra emlékeztek tegnap Jászberényben, a fegyveres erők klubjában Baracsi Ferenc előadóestjével. A műsor anyagát Merva Mária a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa, a zenei anyagot pedig Sivó Ferenc állította össze. „Hogyan ismerjük meg a csillagos eget?” címmel nyílik kiállítás ma délután öt órakor Karcagon, a városi ifjúsági klub nagytermében. A március 27-ig megtekinthető kiállítást — amelyet a Ságvári Endre megyei Művelődési Központ állított össze — előadássorozat egészít ki. Ma a naprendszerről dr. Kulin György csillagász, 23-án pedig Zombori Ottó, az MTA tudományos munkatársa a csillagokról beszél az érdeklődő hallgatóságnak. A sorozat utolsó, a kozmoszról szóló előadására 25-én kerül sor, ugyancsak a városi ifjúsági klubban. Az előadó dr. Dankó Sándor, a TVM csillagászszakkörének vezetője. érezhetik, hogy megbecsüljük mi magukat. Az öreg kapott a szón. — Akkor jó. Mert már szaga van a földnek. Ha akarjátok, tényleg megbecsülhettek. De meg ám ... minket. Mert szűk az udvar, s kis helyen nehezen fér meg az ember. A határ meg nagy. Ötvenöt évig enyém volt az egész, még akkor is, amikor semmi közöm se volt hozzá. De ez a nyugdíj, ez nekem kevés ... A főgépész alig tudta viszszafogni az ingerültségét. — Ne mondjon már ilyet, Jani bátyám, az egyik fia mérnök, a másik meg orvos, mindkettő jó barátom — hadarta —, tudom, hogy mennyi mindennel elhalmozzák magukat... Az öregember keserűen nézett a szemükbe. — Ez a baj — mondta panaszosan —, hogy csak az asztal mellől lestek bennünket, hogy van-e ennivalónk. Hát, az azért akad, a szegényebbje se éhezik. De másra kellünk-e nektek, minthogy öregek napján, meg veterán találkozókor ünnepeljetek? Jól leigyátok magatokat az egészségünkre. A világot meg bezárjátok körülöttünk. Pedig tavasztájt üzen nekünk a határ! Tavaly is kértük, hogy adjatok valami nekünk való munkát — nem, azt mondtátok, hogy/a gépek csinálnak mindent. Most már igenis megmondom, a többiek nevében is: ha nem engedtek vissza a földjeinkre, a lábunkhoz, a kezünkhöz meg a derekunkhoz való munkára, többet be ne gyertek a klubunkba az öregek megbecsüléséről prédikálni, mert azt mondjuk: kívül tágasabb. A városi-féle ember a fal felé fordult, úgy nevetett. Az öreg ráripakodott: — Ne kuncogjon a mi bajunkon a nem tudom kiféle elvtárs, mert ha magát is bezárja a nyugdíj a három verébugrásnyi udvarra, akkor megnézhei magát. Nézzétek — fordult az elnökhelyetteshez, meg a főgépészhez —, tudjuk már mink a ti szavajárástokat, hogy munkateljesítmény, termelékenység, meg gazdaságosság, de ettől még nem akarjuk feleslegesnek érezni magunkat. A tanács embere valamit sugdolózott az elnökhelyettessel. A főgépész idegesen rágyújtott. Az öreg lekezelt velük .és elment. A tanács embere kényszeredetten próbált nevetni. — Ez jól megaszonta... ! Vidáts cigarettát kért a főgépésztől. — Valamit ki kell nekik találnunk — mondta —, ha lesz rajta haszon, ha nem. Mert gondoljatok csak bele, milyen kutya dolog lehet, hogy tegnap még dirigáltál, szántottál, vetettél, arattál — aztán egyik napról a másikra semmihez, semmi közöd, csak lesheted ... A főgépész megint hangoskodott: — Jó, jó. Éppen lenne ez, az, ilyen, olyan igazítanivaló a gépek után, de a „C” telepen. Az. meg odébb van egy tízessel. Hogy mennének oda ki? Tán autóbusszal. Drága mulatság lenne. Vagy szekéren, mint a középkorban? Az elnökhelyettes csendben mondta: — Mindegy, valahogy, de ráadásul úgy kell ám csinálnunk, mintha azon a munkán múlna a szövetkezet sorsa... Tiszai Lajos
