Szolnok Megyei Néplap, 1977. március (28. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-02 / 51. szám
1977. március 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Pillanatkép a fegyverneki könyvtárból A fegyverneki könyvtárnak 75 nyugdíjas korú olvasója van. Zömük Mikszáth, Jókai, Móricz Zsigmond műveit keresi. barokk zene gyöngyszemei I Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenye Szolnokon A XVII. századot, illetve a XVIII. század első felét a zene történetében barokk néven emlegetjük.. A zenetörténet e fejezete a hangszeres játék kifejlődésének, s ezzel együtt számos új hangszeres műfaj és forma születésének az időszaka. A vonós hangszerek készítése ekkorra oly magas nívót ér el (cremonai mesterek!), hogy ma, a technika századában sem tudjuk nemcsak felülmúlni, de utánozni sem. Megjelennek a hegedű első nagy művészei (Corelli, Vivaldi, Tartini), elterjednek és népszerűségre tesznek szert a különféle szonáták, variációk, concertók, divat a házimuzsikálás, gazdag zenebarátok, fejedelmi mecénások megrendeléseire egyremásra készülnek a remekművek. A barokk zene két késői kimagasló mestere Georg Friedrich Händel (1685— 1759) és Johann Sebastian Bach (1685—1750) alkotói munkásságában is helyet kap az olasz földről származó zenekari műfaj: a concerto. Jellegzetessége, hogy néhány hangszer (concertino) áll szemben a zenekarral (concerto grosso), s hol együtt, hol felváltva mutatják be a zenei anyagot. A gondos műsorösszeállítás folytán színes, változatos képet kaptunk a concerto irodalmáról. Az első számként felcsendülő Händel a-moll Concerto grossójában a versengő szólamok (2 hegedű és a gordonka) még jobbára a zenekar szerves részei, kevés önállósággal. Bach in. Brandenburgi versenye viszonf nagyon érdekes hangszerelést mutat: nem vesznek benne részt szólisták, maga a zenekar tagolódik három részre, magas, közép és mély vonóscsoportokra. A d-moll versenymű — ugyancsak Bach alkotása — imponáló formai összegezés, s egyúttal jelentőségteljes előremutatás a szólisztikus fejlődés irányába, a két szóló hegedűs szinte virtuóz erényeket csillogtathat. A műveket megszólaltató kamarazenekar a hatvanas évek elején alakult, a Liszt Ferenc nevét viselő Zeneművészeti Főiskola hallgatóiból. Az eleinte spontán muzsikálási vágyból létrejött zenekar az évek során összeforrt, s ma már végzett művészek, főhivatású zenészek együttese. Egykori tanáruk — ma művészeti vezetőjük — Sándor Frigyes, a magyar zenei élet kimagasló tudású egyénisége, kézjegye a zenekar teljesítményén stOusfoiztonságban, koncepciós játékban, illetve fegyelmezettségben érezhető volt. Művészetükről elismeréssel, sőt elragadtatással lehet csak írni. Hangzásuk tömör, kiegyenlített, a szólamok ritmikai és frazirozásbeli egysége kiváló, zenéjük átélt, mélyről jövő, maga az áradó élet, A műsorszámok közül emlékezetes marad számunkra a bensőségesen megformált Händel Largo, vagy a sziporkázóan szellemes zárótétel, tetszett a Som László által líraian, olykor virtuóz könynyedséggel előadott bőgőverseny (még ha a kitűnő művész a hang intenzitásával adósunk is maradt), nagy élmény volt a két örök fiatal Bach-mű, a kettősverseny fergeteges lendületű utolsó tételét a közönség tapsvihara nyomán meg is kellett ismételniük. A szólisták: Rolla János (egyben az együttes koncertmestere) és Kostyál Kálmán irányító, illetve szólista szerepkörükben egyaránt ragyogóan helytálltak, játékuk magas művészi ihletésről tanúskodott. A kiegészítő fuvosók szépen illeszkedtek a kamarazenekari hangzásba, Pertis Zsuzsa nagy szakmai tudással és biztonsággal játszotta a cemballo szólamot. Nagy Pál Jászfényszarun Ápolják a cigány folklórt Tánccsoport alakult „Helytállni a munkában, beilleszkedni a közösségi életbe, ápolni azokat a hagyományokat, — zene, tánc, dalkultúrát —, amelyeket a cigányság mindig is a magáénak vallott — ezzel a programmal kezdte el' munkáját tavaly ősszel Jászfényszarun a cigányok tánccsoportja. A csoport a nagyközségi művelődési ház és a cigányfiatalokat tömörítő helyi „Dankó Pista” KISZ-alapszervezet közös szervezésével jött létre. Tagjai táncoslábú, jó hangú, a hangszerekhez is értő fiatalok: 16—30 évesek, férfiak és nők. A csoport munkáját két oktató irányítja. Az egyik — a koreográfus — a művelődési ház művészeti vezetője, a másik a csoport tagja, aki a cigánytáncok, dalok, „cigányjátékok” gyűjtésével segíti az együttes munkáját. A tánccsoport már a megalakulását követő hetekben bemutatkozott érdekes, színes műsorával a vártnál is nagyobb sikerrel. Azóta ott vannak minden helyi rendezvényen, fellépnek a szomszédos községekben is. Alig féléves fennállása alatt a tánccsoport kivívta a közönség elismerését. Hírük átlépte nemcsak a nagyközség, de a megye határait is és eljutott Borsod megyébe, ahonnan a napokban meghívást kaptak. A meghívást elfogadva a nyári hónapokban Borsod megye több községében lép majd fel a cigányok életét bemutató, színes műsorával a jászfényszarui együttes. Kultúránk a nagyvilágban ás ittho „múltának” mióta kiala_____________kult és magas színvonalra fejlődött a magyar kultúra — és örökös volt a jogos panasz: szinte hermetikus elzártságban létezett a szomszédoktól, Európától, a világtól. Sőt, tulajdonképpen a magyar nép túlnyomó többségétől is. A legmélyebb összefüggést kevesen ismerték fel: a kettő összefügg. A magyar kultúrának ugyanarra a felszabadulásra volt szüksége, mint a népnek, amelyből sarjadt. Harminckét éve sokszor és sokféle aspektusból beszélünk a felszabadulásról — ez az összefüggés viszonylag ritkán került előtérbe. Lexikonnyi kötetsort tölthetne meg a puszta felsorolás, hány és hányféle volt a magyar kultúra megmutatkozása határainkon kívül az elmúlt évtizedekben. A továbbiakban csak néhány jellegzetes és fontos példát említünk a közelmúltból, hogy érzékletességük ráébresszen: a magyar kultúra nemzetközi helyzete alapjában és kedvezően megváltozott. E változást szükséges mélyebben elültetni a tudatunkba és fokozottan megbecsülni. A jelenleginél sokkal jobban. Kiváló énekkari szakemberünk egy írásából idézek, amely tavaly, nyár végén látott napvilágot. „Montreal után vagyunk — írta, némi meglepetést keltve téma-indításával —, kevesebb az aranyérmesünk, mint legutóbb Münchenben, de azokra büszkék vagyunk... S ez így van rendjén ... Mindeközben a napilapokban, az apró hírek között tallózó figyelmes olvasónak feltűnhetett, hogy a magyar énekkarok legjobbjai (vagy egy tucatra való!) az idén is sorra aratják sikereiket... Ezekről a közügyek rangjára kívánkozó — újabb művészeti fegyvertényeinkről jobbára csak a rendezvénykörnyéki sajtóból értesülhetett, aki akart.” (Külföldön ugyanis jelentékeny volt a magyar sikerek sajtója, vezető lapokban — szerk.) Az írás, kiváló realitásérzékkel jelzi, hogy — a például vett sport kifejezésrendszerénél maradva — „más súlycsoport” a sport és más a kultúra: tökéletesen jogos azonban a felvetés, hogy kulturális sikereinket a maihoz képest sokkal magasabb szint illeti meg az általános hazai érdeklődésben. Torzulás van itt, amelyet korrigálni közügy, közérdek. A közművelés hatalmas feladatösszességének része — kicsiny, de nagyot kifejező része. Az olaszországi Fanóban, a svájci Montreaux-ban, a belgiumi Neerpeltben, a jugoszláviai Nisben, a franciaországi Tourban, az angliai Llangollenben és Middlesbrogh-ban — no és a magyarországi Debrecenben mutatkoztak legjobbnak, illetve a legjobbak egyikének tíz- és tízezer magyar dalos kimagasló amatőr képviselői. Nem véletlenül hangsúlyozzuk az utóbbiakat — ismét csak alapvető összefüggésre utalva. A kóruséneklés hazai minősége és tömegessége együttesen vezet, immár évek óta, ilyen eredményekre. Amikor arról beszélünk, és beszélhetünk is joggal, hogy Bartók végre hazatalált, erről is szó van. Erről is! És arról is, hogy hivatásos kamara- és nagyzenekari együtteseink, előadóművészeink és karmestereink öt földrészen ma már mindenekelőtt a magyar zene, hangsúllyal a huszadik századi magyar zene előadásával aratják legnagyobb sikereiket. Az Állami Hangversenyzenekarnak, a Filharmóniai Zenekarnak, a Rádió Szimfonikus Zenekarának és művészeink sokaságának van része ebben a kedvező változásban. Ehhez is hozzá kell tenni: a honi változásokra támaszkodó változásban. Még a teljesség igénye nélkül is szólni kellene táncművészetünk nemzetközi jelenlétéről és megbecsültségéről, az Operaház balettegyüttesének, Állami Népi Együttesünknek, szólistáinknak és legjobb amatőrjeinknek folyamatos megmutatkozásáról a világban — mindez immár olyan módon vált rendszerré, hogy a világ igényt tart művészeink és magas szintű műkedvelőink új és új szereplésére. mind több Rádiónk BÜÉBtÚHÚH víziónk mind több önálló alkotása iránt növekszik a nemzetközi érdeklődés. Zeneszerzőink közül legutóbb Durkó Zsolt „Turner illusztrációk”, Szőllőssy András III. Concerto című alkotásáról írtak a legnagyobb elismeréssel Anglia tekintélyes, lapjai. Sass Sylvia, Csengery Adrienne énekművész, Kocsis Zoltán, Ránki Dezső zongoraművész, Onczay Csaba, Petényi Miklós gordonkaművész olyan figyelmet kelt a világban, amelyre, kivált ilyen számban, alig volt példa. Az ausztráliai Canberrában magyar iskolások kézimunkáit, népművészeti tárgyait, a párizsi Petit Palais-ban a századforduló magyar művészeinek alkotásait szemléli a közönség. Népművészetünk több mestere a közelmúltban az Egyesült Államokban szerzett megbecsülést a magyar folklórnak a nagy ország fennállása 200. évfordulójának rendezvényein. Kubában Bartók-hét, magyar táncszakSzázadok értők, táncművészek, muzsikusok és más művészek adtak hírt a magyar kultúráról — ott, ahol korábban erről semmiféle ismeret nem terjedt. És a nyelvhez kötődő műfajokról, irodalomról, színházról nem is szóltunk. Ha valahol, itt igaz: korábban csaknem elzárt kultúránk bámulatos távolságokra hatol és hat, nyelvünket nem ismerő népek sokaságára. A magyar dráma hetei a Szovjetunióban, a Német Demokratikus Köztársaságban, több magyar drámaíró — Örkény István, Szakonyi Károly, Karinthy Ferenc és mások — műveinek játszottsága viszonylag ismert tények. Kevésbbé tudott, hogy az elmúlt öt esztendőben mintegy kétszázhetven magyar szerző egy, vagy több művét adták ki a Szovjetunióban — földrajzilag és mennyiségileg lényegesen nagyobb „terítésben”, mint az a mi kis országunkban elképzelhető. Csehszlovákiában fiatal íróink alkotásait is magában foglaló magyar novellaantológia, Lengyelországban reprezentatív Ady-válogatás készül, megjelenik a magyar irodalom története szerb-horvát nyelven. A világ legnagyobb könyvvásárán Frankfurt am Mainban a korábbiakhoz mérten páratlan érdeklődés nyilvánult meg könyveink iránt, huszonhét mű kiadásának jogát kötötték le különböző országok kiadói. Kiragadott példák egy jelenség megnyilvánulásainak sokaságából. Folytatni nincs értelme — mértékkel, helyénvalóan, soviniszta téveszmék nélkül örvendezni helyénvaló. És helyes, sőt, szükséges erősíteni mindennek tudatát és szilárdítani hazánk fiainak öntudatát kultúránk terjedésével, sikereivel kapcsolatban. Természetesen itt nincs szó valamiféle versenysikerről — mindezek kulturális sikerek. Mélyebbek és nagyobb hatásúak minden más sikernél, hiszen népünk, szocialista hazánk egészéről adnak hírt világszerte —olyan hírt fejlődésünkről és törekvéseink emberi tartalmáról, amely^ cáfolni, támadni, meghazudtolni vajmi nehéz. mondanivalónk a témá_____________ ról — a hazai olvasóknak — elsősorban nem az: lám, mennyifelé érdeklődnek a magyar kultúra iránt, lám, mennyifelé terjesztjük. Ez is, de még inkább az: lám, a szocializmus nemzetközi fejlődésével, erősödésével összefüggésben, olyan körülményeket teremtettünk itthon, hogy mindez lehetővé vált. Rajk András Legfőbb yV mint hazaérkeztem a munkából, a feleségem így szólt ^"^hozzám: Nálunk a könyvtárban az olvasóközönség valahogy nem nagyon falja a vallásellenes irodalmat. Írtam ki belőlük néhányat a nevedre: Ingerülten kérdeztem: Mi az ördögnek olvassak vallásellenes irodalmat, ha egyszer úgysem vagyok vallásos? — Nem kell olvasnod! Mindössze az történik, hogy én néhány könyvet mindig a nevedre írok. Neked ez természetesen mindegy, a könyvtárnak a statisztika miatt, nekem meg a tervteljesítés miatt fontos. Érdekes. Nekem természetesed tökéletesen mindegy, ám a feleségemnek a tervteljesítés miatt fontos. Akkor legyen... Ezzel én elintézettnek véltem az ügyet. Erre telefonált a nővérem: — Mondd csak, én már elfelejtettem, hogy milyen is a te iskolai végzettséged? — Milyen, milyen? Hát nem tudod — feleltem dünynyögve — hogy hat osztályom van, meg szakmunkásbizonyítványom? — No, akkor figyelj! Én most a dolgozók esti iskolájában tanítok. Kevés a tanulóm ... így én téged ... szintén ... beírlak a névsorba. A hetedik osztályba. Ugye örülsz a nagy lehetőségnek? — Észnél vagy? — kérdeztem. — Hát változtat az valamit a helyzeten, ha beírlak? — kérdezte csodálkozó hangon a nővérem. — Iskolába járnod nem kell. A vizsgáztatást megejtem nélküled, a jegyeket beírom nélküled, még azt sem fogod tudni, hogy mindez mikor történt. Ami igaz, az igaz. A helyzeten nem változtat semmit. Vagy mégis? No, de mindegy, legyen... Reggel bemegyek a munkahelyemre. Hívat magához az igazgató: — Tudod mit, Szidorov? — mondja. — Te már teljesítetted a saját tervedet. Igaz? Segíteni kell a többieknek, mert másképpen rossz vége lesz a dolognak. Pszichózis Azt feleltem, hogy örömmel. Álljak át egy másik munkafolyamatra? Sajátítsak el egy másik foglalkozást? Adjam át élenjáró tapasztalataimat?... A legnagyobb örömmel... — Nem. Itt most a segítség egészen más fajáról van szó. Telefonáltak a színház igazgatóságáról, hogy azonnal kezdődik az előadás, a nézőtér meg szinte teljesen üres. Röviden: már útban is vagyok a színházba. Közben találkozom a barátommal, aki megállít: — Egy lépést se tovább, Válja! A dolog úgy áll... — Mi van? Neked szintén terved van velem? — Ördögöd van. Értesz fél szóból is. A dolog úgy áll, hogy... Szóval, mi rosszul harcolunk az alkoholizmus ellen. Téged írtunk be a kijózanító állomásra beszállítottak listájára. Majd azt füllentjük, hogy a „Tri topolja” környékén egy kerítés tövében találtunk rád, és úgy be voltál csápolva, hogy az eget nagybőgőnek láttad ... Elkezdtem gondolkozni: arra a következtetésre jutottam, hogy nekem mindegy, hogy a detoxikáló állomás hogyan teljesíti a tervét... Megígérték, hogy a cégnél mindenről hallgatnak. így beleegyeztem... — Téged meg keresett a Petrov... Látom, hogy fut a Petrov lélekszakadva... Együtt nőttünk fel. Belőle újságíró lett. — Válka — kiáltja Petrov. — Nálunk az újságban van egy olyan rovat, hogy Kérdések és feleletek. A te nevedben írtam a rovatban egy levelet és természetesen válaszoltam is rá. Az írás arról szól, hogy te is részt vettél a kiránduláson. Ha valaki érdeklődne, akkor tudjál a kirándulásról... No és ez mit változtat a lényegen? Különben is, azt az újságot sem olvasom... így aztán a dolog rendben is van. E kis kitérők után folytattam az utam a színházba. Ám nem sikerült megérkezni. Az egyik árkád alatt betuszkoltak a ruhajavító 'műhelybe. — Mentsen meg bennünket — mondja bocsánatkérően a ruhajavító műhely vezetője — úszik a tervünk. Mire magamhoz tértem volna meglepetésemből, és mondhattam volna valamit, már le is vetkeztettek. Le, anyaszült meztelenre. Látom, tisztítják a cipőmet, stoppolják a zoknimat, vasalják a nadrágomat, varrják a gombjaimat, mossák a fehérneműmet. — Két rubel húsz kopejkát kérünk — mondták, amikor felöltöztettek... Este, amint megyek hazafelé, egyszerre csak arra leszek figyelmes, hogy valaki követ. Hátranézek, hát a hátam mögött ott jön egy talpig feketébe öltözött ismeretlen férfi. Sietek, de ő égy lépést sem tágít. Hát ez meg már mit akarhat? Leszállók a villamosról, követ. Mellékutcába térek, az ismeretlen a nyomomban. Ha sietek, siet, ha lassítok, lassít. Az igazsághoz tartozik, hogy a zsebemben ott lapul a fizetésem. Betérek egy sikátorba. Átvágok egy üres udvaron. De kísérőm nem tágít. Trolibuszra szállók, ő is. Leszállók, ő is. Bemegyek a metróba. Az ismeretlen utánam, eljövök, bevágom magam egy taxiba. Mire indulnánk, már ott ül mellettem. — Bocsásson meg! — mondja. — Könyörüljön meg rajtunk! — Mit óhajt? — Egyszerű. A temetkezési vállalat képviselője vagyok. Sehogy sem tudjuk teljesíteni a tervet... Sigér Imre fordítása
