Szolnok Megyei Néplap, 1977. március (28. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-15 / 62. szám

1977. március 15. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP / 5 Kabaré A márciusi műsor „vendég­ségben” hangzott el. Stíluso­san, mert a Belügyminiszté­rium központi klubjában rögzített kabaré ezúttal a rendőrségnek, a rendőrségről szólt — de mindenképpen valamennyi hallgatónak él­vezetesen. Ez a kirándulás is új színt hozott. A szóvivő például az a Dobos alezredes volt, akit a tévé Kék fényé­ből ismerünk. Okos, sziporká­zó humorral teli konferálásá­­ra érdemes volt odafigyelni. Annak is örültünk, hogy ez­úttal megszólalt a műsor szerkesztője, Marton Frigyes is, s ismét hallhattuk fíofi Gézát. Rendőrökről igazán nem nehéz tréfálódni — gondolja először az ember, aztán rá­jön, dehogynem! A rendőrvic­ceket ugyanis sokan ismerik, és se szeri se száma azoknak a történeteknek is, amelyek humorosak, s kellő fűszere­zéssel kacagtatok is lehetnek. Ezért, vagy ki tudja mi más­ért, ezúttal nem harsogtuk végig a kabaré műsoridejét. Mintha még Hofi is szelídebb lett volna. Lehet, elkényez­tettek bennünket mostanság humorral? Szombat délelőtt A műsor legizgalmasabb része az a beszélgetés volt, amelyet László-Bencsik Sán­dorral folytatott Kulcsár Ka­talin. Louis Oury A profik című könyvéről volt szó. Ha tehet a könyv, az olvasás megszerettetése és ösztönzése érdekében jót a rádió, ezen a szombaton jót tett. Az em­ber legszívesebben azonnal a könyvesboltba rohant volna, hogy a könyvet megszerezze. A műsorban különben egy szolnoki vállalatról is hallot­tunk. Kardos Ernő a Prome­­theusnál föllángolt prémium­­tüzet érzékeltette oknyomozó módon. Röviden Petrovics Emillel beszélge­tett a héten a Kettesben élő órájában Szilágyi János. A zeneszerző közéleti ember, rengetegen ismerik, ezért kü­lönösen tetszett kitárulkozá­sa, élete, pályája néhány em­lékezetes pillanatáriak fölele­­venítése. Folytatódik a nógrádi rá­dióakció. A héten a cigányla­kosság helyzetéről hallottunk riportot, és Zoltán Péter ka­leidoszkópja is innen szólt. Ez utóbbinak különösen az arányai tetszettek. Legalább annyit hallottunk a vidék múltjáról, mint jelenéről. És embereinek élete igazán most, a jelenben szép és ér­dekes. A Dunánál volt a címe a Márciusi Front születésére, a negyven év előtti nehéz idők­re emlékező műsornak. Hu­szár Tibor és Űjhelyi Szilárd a ma emberének gondolatait, értékelését is adta a demok­ratikus erők 1937. évi össze­fogásának. Nyolcvanhét maradt a 117- ből — ennyire zsugorodott a vasárnap délelőtti színházról, rádióról, tévéről szóló mű­sor. A szerkesztő — Benkő Tibor ugyan még a rádióúj­ságban is megírta, a keve­sebb nem lesz tartalomban is az — mégis sajnáltuk egy ki­csit ezt az érdekes két órát. Az első adás azt bizonyítja, hogy kár volt előre sajnál­kozni, a rövidebb műsor va­lóban nem lett kevesebb, sőt! Pergőbb, tartalmasabb talán a harminc perccel hosszabb elődnél is. Különö­sen, ha olyan izgalmas inter­júk hangzanak el, mint Vá­­radi Györgyné, aki Gellért Endrével a tévé filmjei körül „kalandozott”. (SJ) Forradalmi ifjúsági napok Százkét vers- és prózamondó Jászberényben Erős volt a hangszeres szólisták mezőnye Törökszentmiklóson (Folytatás az 1. oldalról) A prózamondók versenyé­nek házigazdája a jászberé­nyi Erősáramú Szakközépis­kola volt. Harmincnégy diák, az iskolai versenyek leg­jobbjai álltak starthoz, adtak elő novellákat, regényrészie­teket. ^ A bemutatón érződött az Ady-centenárium, nem egy tanuló választotta műsorát a költő publicisztikájából. Nem­csak ez volt azonban az új­donsága az idei prózamondó­versenynek. Az előző diák­napokhoz képest kedvezően változott az előadott művek megválasztása. A diákok többsége a mai magyar és világirodalomból mondott el egy-egy elbeszélést, regény­­részletet. Hallhattunk néhá­nyat Déry Tibor, Lázár Er­vin, Sütő András, Szabó Magda, Ajtmatov írásaiból. S ami különösen örvendetes a versenyzők jórészt olyan műveket választottak, ame­lyek nem szerepelnek a kö­zépiskolai tananyagban. Ja­vult a diákok előadásmódja is. Csaknem teljesen eltűnt a modorosság, a versenyzők tiszta, szép kiejtéssel, meg­felelően tagolva tomácsolták az írói alkotásokat. Színvonalas verseny, kevés humor A bemutató egyetlen hiá­nyossága — csak alig-alig hangzott el humoros írás, amely fiatalos lendületet adott volna, derűs perceket szerezhetett volna a hallga­tóságnak. Mindez azonban az életkori sajátosságokból fa­kad; a középiskolások sze­retnének mihamarabb felnőt­té válni, s ezért választották inkább az élet kérdéseiről magvas gondolatokat tartal­mazó műveket. A mindvégig színvonalas versenyen a diákok bebizo­nyították az irodalomszerete­­ten kívül, magasszínvonalú felkészültségüket, tudásukat is. A szoros küzdelem végén a szakemberekből álló zsűri négy arany, kilenc ezüst és hét bronz oklevéllel jutal­mazta a versenyzőket. Arany oklevelet kaptak: Kovács Katalin, a jászberényi Le­hel Vezér, Zoboki Ágnes, a szolnoki Tiszaparti, Gulyás Lenke, a jászárokszállási és Gyollai Edit. a kunszentmár­toni gimnázium tanulói. Az országos diáknapokon Eger­ben Kovács Katalin és Zobo­ki Ágnes képviseli megyén­ket prózamondásban. T. G. Szándék és megvalósítás eltérése A versmondók mezőnye minden eddiginél népesebb volt. A középfokú iskolák hatvannyolc diákja igyeke­zett bizonyítani versszerete­­tét, tudását. Külön örvendetes, hogy a szakmunkásképző intézetek­ből mind több a versmondó. A jó szándékból egyetlen is­kolánál sincs hiány, más kérdés a megvalósítás. A zsűri a rendelkezésére álló kilenc arany oklevélből csak ötöt adott ki. A mezőnyből kimagaslott Mák Éva (Bercsényi gimná­zium, Törökszentmiklós) és Török Ágnes (Tiszaföldvár, Hajnóczy Gimnázium és Szakközépiskola) tehetsége, felkészültsége. A megye gá­laestjére őket javasolta a zsűri. Rajtuk kívül ugyan­csak arány oklevéllel jutal­mazták Kovács Katalint, a jászberényi Lehel Vezér Gimnázium tanulóját, Tolnai Zsuzsannát (Szolnok, Ver­seghy Gimnázium), és Pa­­nyik Tóth Lillát, a szölnoki Varga Katalin Gimnázium tanulóját. A versmondók felkészítése még nagyon sok kívánni va­lót hagy maga után. Sajná­latos, hogy a felkészítő taná­rok mintegy önmaguk szá­mára választanak verset — versenydarabot — s a diák­kal mondatják el. Pedig sok­ká) jobb eredményt tudnak elérni azok a diákok, akik­nek „illik” egyéniségükhöz a választott vers. A másik főbb hiba a tematikai sze­génység. Évről évre ismét és újra ugyanazokat a költemé­nyeket találhatjuk a vers­mondó verseny műsorán. A marathopi versmondó­verseny színvonalát bizony ezúttal is tisztes szegénység jellemezte. — ti — Előtérben a fúvóshangszerek A hangszerszólók és kama­razenekarok bemutatójára a törökszentmiklósi városi mű­velődési központ pódiumter­mében és a Bercsényi Mik­lós Gimnáziumban került sor. A neves szakemberek­ből álló zsűri összesen hat­van egyéni és csoportos pro­dukciót hallgatott meg és értékelt. A zsűri elnöke, Lénárt Elek, a Népművelési Intézet munkatársa elmondotta, hogy igen nagy fejlődést ta­pasztalt megyénkben a zene­tanulás és a hangszerválasz­tás változatossága, sokolda­lúsága terén. A hagyományos zongora-, és hegedűtanulás­sal szemben előtérbe kerül­nek a fúvós hangszerek. A versenyzők műsorválasztása igényes, játéktechnikájuk alapos felkészülést mutat. Elismerés illeti ezért a zene­tanárokat, s a közművelő­dési szerveket. A bemutató eredményhir­detésére a délutáni órákban került sor. A zsűri az egri diáknapok megyei gálaestjére Dóba Il­dikó (fuvola), a kisújszállá­si Móricz Zsigmond Gimná­zium és Szakközépiskola, Fe­kete Katalin (cselló) a jász­berényi Lehel Vezér Gimná-. zium. Kun Éva (zongora) a tiszaföldvári Hajnóczy Gim­názium és Szakközépiskola, Móré István (harsona) a kar­cagi 629-es számú Szakmun­kásképző Intézet hallgatóját és a jászberényi Lehel Vezér Gimnázium gordonkanégye­set javasolja meghívni. — pe — Mitől tv on becsülete a könyvkötőmesternek? A műhelyben édeskés csi­­rízszag van. Csiriz? Sajtos Dezső tiszafüredi könyvkötő élénken tiltakozik a méltat­lan megjegyzés ellen. — Csirizzel a gyerekek ra­gasztanak papírsárkányt. Ez kleiszter, vagy kleiszt, a leg­finomabb, sikérdús búzaliszt­ből főzött könyvkötő-ragasz­tó. Magam főzöm mindig. A-z aprócska műhelyben ülünk le a könyvkötőmester­­rel, aki — talán a fentiek­ből is kiderült — szakmája rangjára, becsületére nagyon kényes. Történetében benne foglaltatik foglalkozása szere­­tetének oka: — Idestova ötven éve a könyvkötésből élek. 1928-ban léptem először könyvkötő­műhelybe, azóta se hagytam el a szakmám legföljebb az hagyott el engem. Például rögtön azután, hogy ’33-ban befejezetem az inaséveket Tiszaföldváron. Haza akar­tam jönni Füredre, de itt­hon nem volt munka. Nehéz idők voltak. Az egyik lábam fáj — sokat betegeskedtem. A debreceni kórházban azt mondták, le kell vágni a lá­bam'. Mondom: viszontlátás­ra. Megyek Egerbe, az egyik mostoha bátyámhoz. Panasz­kodtam neki: nincs munkám, a lábamat meg le akarják vágni. Mondja ő: maradjak csak nála, próbáljam ki az egri fürdő vizét. Próbáltam, használt, később munkát is kaptam az egyik kötészetben. A megélhetésre valót meg­kerestem. — Füredre a háború vége felé jöttünk haza. Akkor már nős voltam. Itt volt ez a ház, — bővítettük, toldoztuk, foldoztuk. Egyszóval ami most van, azt mind mi ma­gunk csináltuk — még a jár­dát is. Gépem nem volt, munkám se. De ki köttetett volna abban az időben köny­vet, amikor ennivaló is alig volt. ■ ■ — A háború után már zacskóragasztásra fanyalod­tunk, hogy valahogy élni tudjunk, amikor egyszer -jön egy fiatalember. Az egyeki iskolának kellett tankönyvet kötni. Ma is hálával emlék­szem vissza: kifizették a munkát, a pár ócska gépet abból vettem meg. Gépek: a műhely egyik sarkában egy tekintélyes vasmonstrum „Wörner J. és Társa” felirattal — ez a szél­vágógép, a másik sarokban hatalmas kartonvágó, bárd­­szerű éllel. Mindkettő mu­zeális darab. Ezek a legfon­tosabb szerszámok. — Én még afféle régi vá­gású szakember vagyok, sze­retem megadni a módját. Nemcsak ragasztom, hanem ívenként össze is varrom a köttetésre hozott könyveket. Ezért alszom nyugodtan, hoz­zám még nem jött vissza reklamálni senki. Mostaná­ban a tanácsok ügyiratait, közlönyöket hozzák leggyak­rabban köttetésre. Az igazi munka, a régi könyvek új rákötése. A meg­felelő stílusú gerinc, kötés­tábla kiválasztásával kezdő­dik, a fedőlap díszeinek föl­rakásával végződik ez a munka. Mindenhez megvan a szerszám, az anyag, még a lapszélek aranyozásához való leheletvékony aranyfüst, s a simításhoz használt achát,­­kövek is. Csakhát ezekre már ötévenként, ha szükség van. — Azért nem unatkozom így sem. Ha van egy kis sza­bad időm a kertben nyese­getek, vagy a virágokat gon­dozom: van füge, citrom és narancsfám is. No, azután ki ne maradjon: négy gyere­künk van, meg egy csapat ■unoka. A kapuig kísér, át a kis­kert szépen megmetszett fái közt.-r szabó — JUBILEUMI TÁRLATUNK ______;_______I_____________/ BIHARI SÁNDOR: VAZLAT A „PROGRAMBESZÉD”-HEZ 1885-ben Párizsból Deák- Ébner Lajossal érkezik első íz­ben az akkor már közismert Ti­­sza-parti festőközpontba. Ettől kezdve művészete összekap­csolódik Szolnokkal, egyike lesz majd azoknak a művé­szeknek, akik műtermet kap­nak az 1902-ben átadott mű­vésztelepen. Főművéhez, a Programbeszédhez is itt készit 1890 nyarán vázlatokat, melyek közül képünk is származik. DEÁK-ÉBNER LAJOS: ERDŐBEN ÜLŐ LEÁNY 1874-ben Pettenkofen biztatására kereste fel első ízben Szol­nokot, majd váltogatta a Tisza-parti nyarakat közel egy évtizedig téli párizsi tartózkodásaival. Szolnokra a művésztelep megalakulá­sa után, a század első éveiben is visszatért. Munkáinak jelentős része kapcsolódik Szolnokhoz. Képünk a zsáner és a plein air; az életkép és a természetes fények-árnyékok, a levegő atmoszférikus hatására épülő festői irányzat lírai ötvözete. KÜRTI LÁSZLÓ: Kürti László Késésben cí­mű kiseregényének megjele­nése sikeres szépprózai alko­tással gazdagította irodal­munkat. A könyv egy újságíró — Orbán Ferenc — napi küz­delméről szól, és morális kérdésekre keresi a választ: arra, hogy meddig mehetünk el érdekeink védelmében? Maga a cím is jekép. Egy újságíró sorsának bemutatá­sával szól annak a korosz­tálynak a hátrányáról, amelynek tagjai a háború miatt már eleve megkésve — a mozgalmi munkára áldozva fiatal éveiket — lépnek az érvényesülés útjára. Míg ez a nemzedék a mozgalmi munkára áldozta életét és menet közben tanult az egye­temen, eleve hátrányba ke­rült azokkal a fiatalokkal szemben, akik a felszabadu­lás utáni időben, gondtalanul tanulhattak, s így harminc­éves korukban vezetői posz­tokra kerülve főnökei lettek azoknak, akik taposták -az utat. „Tudod hány éves a ro­vatvezetőm?” — kérdezte szerelmétől Orbán egy bá­gyadt pillanatában. — „Ha sokat mondok, harmincöt. Én aknákat szedtem, amikor ő még talán el sem kezdte az elemi iskolát. Aztán amíg én vödröket foltoztam a falusi­aknak, és békekölcsönre agi­táltam a lakótársakat, addig ő megszerezte a diplomát. És most ő javítja, húzza meg, adja vissza az írásaimat”. Ilyen helyzetben van Or­bán László újságíró, amikor új főszerkesztő érkezik a lap­hoz, Orbán egykori munka­szolgálatos baj társa. Orbán választás elé kerül: kihasz­nálja-e az új főnök bizalmát, előbbre lép-e a ranglistán, nemesebb munkához jut-e vagy pedig elutasítja magá­tól ezt a lehetőséget. így ke­rül olyan helyzetbe, amikor állást kellene foglalnia egy fiatal munkatársa ügyében, akit alaptalan vádakkal akarnak elküldeni a laptól. Nehéz a választás, amelyet az író nem egyetlen drámai pillanatban, hanem gyötrel­­mes, sok szálú folyamatban ábrázol. Olyan folyamatban, amelyben a hivatás, szerelem és a család összefonódott gondjai között születik meg végül a tett. Az íróban roppant akarat és elszántság munkál: min­denáron megérteni az em­bert: jó és rossz tulajdonsá­gait, Ínségeit és örömeit. Ke­resi, hol van az emberben a gyengeség és az erő, miként működik a cselekvéseket sza­bályozó akarat, hol van a ha­tár, ahol az egyéni szabadság végződik és mások joga kez­dődik? Az író Orbán mindennap­jaiban bemutatja az emberi jellem kettősségét: a felébre­dő rokonszenv és konvencio­nális tartózkodás, a közele­dés és a szégyenérzet, a lelki­ismeret és a közömbösség közti hányódást. A kisregény erőssége a ki­tűnő szerkesztés és az elő­adásmód. Az író nemcsak helyzeteket ír le, embereket mutat be, történéseket vázol, hanem hangulatilag előké­szíti, érleli, sűríti a konflik­tust, a súlyosodó emberi problémát. A szerzői közlés súlytalannak tűnő mondatai mögött szorongás, meddő őr­­lődés van. Ez az írói módszer atmoszférát teremt, amely végig hatalmában tartja az olvasót. (Szépirodalmi 1976) Tóth Gyula

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents