Szolnok Megyei Néplap, 1977. február (28. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-12 / 36. szám
t 1977. február 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Áz önképzés forrásai Könyvhét, hónap, politikai könyvnapok, téli könyvvásár ... sorolhatnánk tovább a különböző elnevezésű hónapokat, heteket, amelyeken az irodalmat ünnepeljük. Az írott szó iránti tisztelet, ünneplés azonban nem korlátozódhat csupán az év egy-egy hónapjára, hetére. Kozsgyesztvenszkij, szovjet költő lapunkban adott nyilatkozatában említette, hogy hazájában „egy-egy jó könyv megjelenése mindenki számára igazi ünnep”. Valóban annak is kell lennie! Az irodalomnak mindennapjaink útitársává, megszépítő j évé kell válnia. S ennek megvalósulása dönti el a könyvnapok, könyvhetek eredményességét is. Február a mezőgazdasági témájú könyvek hónapja a kiadók, könyvtárak, könyvesboltok azonban már az ünnepi könyvhétre is készülnek. Most mégsem ezekről szólunk, hanem a tavaly novemberben megtartott immár tizenötödik politikai könyvnapokról. Bár még nincsenek végleges, teljes értékelést lehetővé tevő országos adatok, az első számítások szerint a tavalyi politikai könyvnapok sikeresebbek voltak, mint a korábbiak. Megyénkben az elmúlt évben több mint hárommillió számok egyértelműen bizonyítják, hogy örvendetesen megnövekedett az érdeklődés a marxizmus—leninizmus, a szocializmus kérdései, a nemzetközi élet, a politika iránt. A tavalyi könyvnapokon több mint száznyolcvan községi, városi, illetve magyüze- mi pártszervezet rendezett vásárlási akciót. A csaknem kétszáz ajánlott kiadványból a legnagyobb érdeklődésre a filozófiai, valamint a munkásmozgalmi lexikon tarthatott szamot. Sokan vásárolták meg a marxizmus—leninizmus klasszikusainak újra meg újra kiadott köteteit, az MSZMP XI., az SZKP XXV. kongresszusának jegyzőkönyvét, s nagy népszerűségnek örvendtek a „Mit kell tudni?” sorozat kiadványai is. A legtöbb politikai témájú könyvet a tiszafüredi, a jászberényi járásban, valamint Mezőtúron, Karcagon és Kisújszálláson vásárolták. Sajnálatos módon a megyeszékhely pártalapszervezetei tavaly sem érték el a kívánt eredményeket a politikai könyvnapokon. Ennek oka abban rejlik, hogy a szolnoki pártalapszervezetek többsége nem szervezte meg kellő időben és módon a könyvhónapot. Ettől eltekintve a forintért vásároltak politikai könyvet, illetve folyóiratot. Ebből az összegből 330 ezer forint értékű kötet novemberben talált gazdára. Érdemes összevetni ezeket az adatokat a korábbi évek eredményeivel. 1974-ben két és fél millió, 1975-ben pedig csaknem hárommillió forinttot fordítottak megyénk lakói politikai könyvekre, folyóiratokra. 1974-ben 120 ezer tavalyelőtt pedig 160 ezer forint értékű kötet került a vásárlók házi könyvtárába. A folyóiratok közül tavaly is a „Pártélet” vitte el a pálmát, a második helyen pedig a Társadalmi Szemle áll. Az elmúlt évben a megye párttagságának 27 százaléka rendelt meg valamilyen politikai folyóiratot; 5 százalékkal többen, mint tavalyelőtt. A megye alapszervezetei egyre inkább pártmunkának tekintik, és ennek megfelelően végzik a politikai irodalom népszerűsítését; világosan látják, hogy a könyvterjesztés politikai tevékenység. S itt feltétlenül szólnunk kell az alapszervezetek könyvterjesztőinek munkájáról. Már évek óta hagyomány, hogy a Kossuth Kiadó által alapított plakettekkel tüntetik ki azokat a „bizományosokat”, akik kimagaslóan végzik a politikai irodalom terjesztését. Nemcsak °ket illeti azon---------------ban, dicséret, — h anem a megye több mint nyolcszáz politikai könyvterjesztőjét is. Valamennyiüknek részük van a tavalyi könyvnapok sikerében. T. G. Eszperantó-barátság Pécsett Jelenleg mintegy 350 általános iskolás korú gyermek ismerkedik az eszperantó nyelvvel. A kis esz- perantisák már most hasznosítani tudják nyelvismeretüket : levelezőkapcsolatot alakítottak ki külföldi iskolák tanulóival és a levelezés nyomán tartós barátság szövődött a többnyelvű, gyerekek között. Az eszperantóul legjobban beszélő diákok közül sokan eljuthatnak a Zánkán július 10-én kezdődő kéthetes nemzetközi eszperantó úttörőtáborba, amelynek nem lesznek tolmácsai, hiszen mindenki a közös internacionális nyelvet használja majd. ÚT A TANYÁRÓL Tanulmány a karcagi tanyai diákotthonban folyó nevelőmunkáról- Hogy hívnak kisfiam?- öcsikének.- Apukádat? ' - Apukának.- Hol laktok?- Tanyán.- Melyik tanyán?- Hát, a tanyán. E rövid párbeszéd, s éhhez hasonlóak gyakran hangzanak el szeptember ' első napjainban a karcagi Általános Iskolai Diákotthonban^ az igazgató, s az iskolába lépő hatévesek között. A tanyasi gyerekek .— a kollégium lakóinak többsége — szinte behozhatatlannak tűnő hátránnyal kezdik meg tanulmányaikat. Nagy Mihályné, aki csaknem harminc éve oktatja — neveli a diákokat, így Összegezte tapasztalatait:- A gyermek már akkor hátrányos helyzetbe kerül, amikor tanyán, születik. Ezt a lemaradást csak fokozza, ha nem jár óvodába, s még iskolaelőkészítőn sem vesz részt. A családi környezetből hozott hátrány többségüket végig kíséri egész életén. A tanyákról a diákotthonba kerülő tanulók nem mesélnek, nem akarnak beszélni semmiről. Ez érthető, hisz hat éven át soha nem érdeklődtek arról mit csinált aznap, hogyan, mit játszott. Szegényes a szókincsük, a manuális készségük fejletlen. Ezek a megállapítások szerepelnek ábban a, második díjat nyert, munkában is, amelyet az Oktatási Minisztérium Általános Iskolai Főosztályának, a Magyar Pedagógiai Társaság kollégiumi nevelési szakosztályával közösen meghirdetett pályázatára küldött be Kormos Ambrus, a karcagi diákotthon igazgatója és két munkatársa Nagy Mihályné valamint dr. Révainé Berényi Márta. — A pályázati felhívás a diákotthonokban folyó nevelőmunkát, annak tapasztalatait jelölte meg témaként. Milyen megállapításokat, következtetéseket vontak le munkájukban? — kérdeztük Kormos Ambrust. — Felméréseink alapján megdöbbentő képet 'kaptunk tanyasi diákjaink életéről, családi körülményeiről. A gyerekek ötven százalékának szülei csak írni és olvasni tanult meg, az apák 72. az anyák 95 százaléka szakképzetlen. Előfordul az is, hogy a diákok szülei egyáltalában nem jártak iskolába, vagy csak egy osztályt végeztek. Nem ritka egy-egy családban a tíz vagy ennél is több gyermek. Elsőseink felének otthonában egyáltalán nincs könyv. — Hogyan segít a tanulóknak a hátrány leküzdésében a diákotthon? — Erre a kérdésre munkánkban sem adtunk receptet, mivel minden gyermeknél más, egyedi módszerek vezethetnek sikerre. Nem kell szégyenkeznünk eddigi eredményeinkkel, az utóbbi négy év átlagában diákjaink 6 százaléka gimnáziumban, 24 százaléka szaíkközépiskolában, 64 százaléka szakmunkásképző intézetben tanult tovább. A tanulóink 96 százaléka sikeresen elvégzi az általános iskolát, tehát a lemorzsolódás nálunk alacsonyabb mint az országos átlag. — Változik-e a tanyasi otthon attól, hogy iskolába jár a gyerek? — A nyolc év alatt csaknem minden családban kialakul a házi könyvtár „magja”. A szülők többségét sikerül megnyerni nézőnek egy- egy rendezvényre vagy kirándulásra. Ez a változás elsősorban az iskolának, a diákotthonnak köszönhető, s a gyerekek érdekeit szolgálja. — Milyen a kapcsolata a diákotthonnak a város köz- művelődési intézményeivel és üzemeivel? — Az üzemek, szövetkezetek többségével szerződést kötöttünk, jelentős anyagi támogatást kapunk tőlük, amelyet a diákotthonban irodalmi színpadra, citerazenekar- ra, néptánc csoportja műsoros estekkel viszonoz. A Déryné művelődési központnak a sok-sok hasznos programot, s kiállításaink rriegrendezé- sét köszönhetjük. — Nem ez az első díjnyertes pályázata. Mivel foglalkozik most? — A szakdolgozatomat írom. Pedagógiai szakra ’á- rok a debreceni egyetemre. A diplomamunkám az eddigiek folytatása; miként lehet kiegyenlíteni a tanulók közötti szintkülönbséget? Ennek megoldását tekintem legfőbb feladatomnak, noha tisztában vagyok vele, hogy munkám gyümölcse csak évek múlva, egy-egy diákom sikeres élet- útjával érik be. Tál Gizella Egy kiállításról Minden tájegység különös szeretettel igyekszik az jov- nan elszármazó alkotóművészek tevékenységének megismerésére, mintegy megtartva, megőrizve így azokat, az értékeket, amelyekhez köze lehet. Laki Ida festőművész kiállítása ezért >s jelent érdekes színfoltot a jászberényi kiállítóterem egymást követő tárlatai sorában. A festőművésznő Jászjákóhalmán született- gyermekeskedett, s évente most is rendszeresen meglátogatja szülőfaluját. Az elmúlt évi — szintén a városi könyvtár által rendezett — Grafikák, festmények az olvasómozgalomért című kiállításon éppen egy jákóhalmí tanyai részletet ábrázoló olajfestményét mutatta be. A képet, akár a többi kiállító művész a sajátiát. felajánlotta az olvasómozea- lom résztvevőinek jutalmazására. Laki Ida most bemutatott mintegy harminc olajtemperáját — néhány kivételről eltekintve — az elmúlt éve^ terméséből válogatta. Egységes, mégis színes, változatos világot jelenítenek meg előttünk. A képein uralkodó színek többnyire világosak, kifejő - zésmódjára elsősorban a lírai hangvétel jellemző. Mégsem teremti meg könnyen a harmóniát, nem enyelec, tartózkodó, olykor hűvös színei még a virágcsendéleteknek is sajátos értelmezést adnak. Tájképein, figurális ábrázolásain szívesen és bátran stilizál. Megkönnyíti szt képeinek biztos kompozíció«: rendje, nemegyszer bravúros megoldása. Táj szőlőtőkével című képén például egy kedves fává terebélyesedül előttünk a környezetéből kiemelt, érett fürtöket kínáló szőlőtőke, ám a háttérben messzeségbe elnyúló táj téralakítása mindezt elhihetővé teszi előttünk. Puttonyosok című festményén a hegyre felkapaszkodó asszonyok jelennek meg ilyen monumentalitásban. Szőlőt szedő asz- szonyainak kiegyensúlyozott, szinte szertartásos mozdulatai a munka szépsége és nehézséget közötti ellentmondást oldják fel. Laki Ida szívesen díszíti képeit. Például Szőlőszedők című festményét két oldalt ornamenti- kus díszítő szalag zárja le, e díszítményekbe bátran belép az ábrázolt alak figurája is. Folyamatosan meg-meg- újuló művészetének kísérletező kedvét tükrözik az olajtemperák mellett bemutatott mozaikok, színes üveg kompozíció, s vegyes technikával készült képei. A. A. Harisnya * E n, a hivatalnoki ranglétrán éppen felkapaszkodó kezdő, és az öregedő, őszülő, köztiszteletnek örvendő Asim bej egy asztalnál ültünk a klubban. — Hallom nősülni akarsz, — szólt hozzám Asim bej, és öntött magának az ánizspálinkából. Szó nélkül bólintottam. — A boldogságodra. Én már megettem a kenyerem javát, így ha megengeded, egy jó tanáccsal szolgálnék: soha, semmilyen körülmények között ne vásárolj harisnyát a feleségednek. Tudod, én egész életemben szolid, szelíd, engedelmes feleségről álmodoztam. Türelmes voltam és végül megtaláltam azt a lányt, akire 15 éven át vágytam. Sabinának hívták. Huszonegy éves volt. Világszépe ugyan nem volt, de nekem rögtön megtetszett. Olyan szerény, kedves teremtés volt, hogy az nem igaz. ösz- szeházasodtunk. A hozományával nem dicsekedhetett, de engem ez nem érdekelt, sőt örültem neki. „Majd veszek neked mindent...” — mondtam, de ő közbeszólt: „Isten ments drágám, én így is elégedett vagyok.” Odáig voltam a boldogságtól. Íme, egy igazi ideális asszony, aki nem kíván semmi cafrangot, akinek nem kell drága parföm, szempillafesték, rúzs, krém, púder meg a többi. Beszélhettem neki karkötőről, gyűrűről, mindig tiltakozott: „Mi vagyok én, bennszülött, hogy fel akarsz cicomáz- ni? Nekem semmi csingi-lingi mütyür nem kell!” Be kell vallanom: az én Sabinám valami nagy műveltséggel ugyan nem rendelkezett, de a határozottsága, vele született szerénysége egyenesen lef egy vérzett. Egyezer aztán az utcán sétálva, Sabina körül kalandozó gondolataim közepette elhatároztam: bármennyire is ellenkezik, megörvendeztetem valamivel. Betértem az egyik üzletbe és vettem neki egy pár harisnyát. Természetesen a legdrágábbat. Hazavittem, átnyújtottam, és képzelje: szegény majdnem elbőgte magát. „Miért pocsékolod ilyen drága holmikra a pénzt?” Eltelt egy hónap, kettő. Nejem egyetlenegyszer sem húzta fel a harisnyát. Elszomorodtam. — Majd felveszem, felveszem, de... — mosolyogva abbahagyta mondókáját. Furdalt a kíváncsiság, és egy félóra múlva megkérdeztem, mit jelent az a „de?” Kiderült, a cipője nem passzol ehhez a finom holmihoz. „Hát rajtam aztán ne múljon.” Ellenkezett, de én erőszakkal elcipeltem egy cipőboltba. Megvettem a legelegánsabb, legdrágább cipőt. Igaz, amikor kifizettem azt a rengeteg pénzt, vadul kalimpált a szívem, de hát az én drága feleségem kedvéért ennél nagyobb áldozatra is képes lettem volna. Következő hónapban felhúzta a harisnyát, a cipőt, mivel vendégségbe mentünk. Aztán ezzel kész. Megkérdeztem, mi baja? miért nem hordja a cipőt? — Tudod drágám, — suttogta szégyenkezve, — ez a cipő és harisnya annyira szép, hogy az én kopottas ruhámhoz egyszerűen... Még aznap vettem neki egy gyönyörű kosztümöt és ruhát. Következő hónapban új kalapot. Később kabátot, ami olyan drága volt, hogy majdnem infarktust kaptam. — Drágám, — mondta elbűvölő mosollyal, miközben a tükör előtt il- legette magát, — én tőled soha, de soha nem kérek semmit, de nézd meg a fejemet: hát harmonizál-e ezzel a sok gyönyörű holmival? Egy pillanatra megkövültem. Csak nem azt akarja, hogy vegyek neki egy új fejet? ... Azonnal kiderült: a frizurájával) elégedetlen. Summa summárum: egy hónap múlva már az áhított új lakásról folyt közöttünk a szó, amely kifejezetten illett volna az én drága kis szerény feleségem új arculatához. Tudod édesem, — mondta Sabina, — én inkább meghalok, mintsem megengedjem ezt az utolsó fényűzést amiben részesítesz, ellenben ha egyet értesz velem, be kell látnod, hogy ebben az ócska házban lakni ... Egyet értettem, Űgyannyira, hogy később vásároltam neki hitelbe egy Volkswagent, mert ugye mit meg nem tesz az ember azért, aki annyira aggódik érted, aki annyira szeret, aki irtózik minden felesleges kiadástól ... Egy idő után aztán az én aranyos Sabinám olyan furcsa kutató pillantásokkal nézett rám, hogy majd megszakadt a szívem. — Drágám, — mondta finom halk hangon, — te annyi jót tettél már velem. Elegáns nőt csináltál belőlem, megtanítottál kocsit vezetni, nagylábon élni. Hidd el, ahányszor csak kérni szerettem volna valamit, szinte a szívem szakadt mep, hiszen tudod, hogy én ... — Ne folytasd drágám, tudom.. — Nos, akkor most egy utolsó kérésem lenne... — Mit szeretnél drága szerelmem? — Csak annyit, hogy váljunk ei, Te egy olyan elnehezült, öregedő topis szivar vagy, hogy be kell látnod: egyszerűen nem passzolsz hozzám .., A sztaltársam újratöltette poharát és szomorkásán elmosolyodva, folytatta: — A bíróság neki ítélte a házat, a kocsit. Nekem pedir, az emlék maradt, amely szerint volt egy szerény, szolid feleségem. ä mindez egy pár selyemharisnyával kezdődött. Hát ez az, amiért még egyszer megismétlem: soha, semmilyen körülmények között ne vásárod a feleségednek harisnyái! Baraté Rozália fordítása
