Szolnok Megyei Néplap, 1977. február (28. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-04 / 29. szám

1977. február 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Miért fontos ötven év után ? Ki a nagymama apja? Az első menet. 1972. októberében meghalt egy idős férfi. Végrendeletet nem hagyott, csak egy házat Pesten a VII. kerületben. Ed­dig semmi rendkívüli. A la­pok hirdetési oldalán egy szo­morú gyászjelentés. S mégis, elkeseredett marakodás, négy évig tartó pereskedés lett a vége. Vége... ? Mindenesetre a bíróságon jogerős ítélet született. Már kettő! A vér szerinti apjáért és a pesti házért elszántan küzdő asz- szony veszített... Ügy érzi, égbekiáltó igazságtalanság történt vele, s nem érti miért... 1973. március. Ke­resetlevél a VII. kerületi bíróság­__________ hoz: „Sz. Ká­rolyné kijelentem, hogy 1972. októberében elhunyt K. Ká­roly az én édesapám volt, akinek én vagyok az egyetlen gyermeke. A hagyatéki eljá­rás során azonban a hagyaté­kot (házingatlant) az oldalági rokonok (K. Károly testvéré­nek gyermekei) kapták, mert én eddig a származásom tisz­tázni nem tudtam. K. Ká­roly úgy bánt velem, mint gyermekével. 1960-ban a há­zába hívott, ahol családtag­ként éltem a kislányommal együtt. Ott lakunk ma is. Azt ígérte, hogy házát rám, az egyetlen gyermekére hagyja. Mégsem írt végrendeletet...” Kéri a kerületi bíróságot, ál­lapítsa meg, hogy édesapja K. Károly volt, mert így Sz. Károly né, mint egyedüli le­származó lesz az első számú törvényes örökös. Nem sokkal később újabb levél érkezik a bírósághoz. A perbe be kívánt avatkozni az egyik oldalági örökös: „Fon­tos érdekem fűződik a per­hez, mert ha megállapítást nyerne a kereset szerinti igény, úgy elesnék néhai nagybátyám hagyatékától.” Tárgyalás: az asszony el­mondja, hogy 1957-ben tud­ta meg az anyjától, hogy há­zasságon kívüli kapcsolatból született... Apja K. Károly ... Végzés: a bíróság felfüg­geszti az eljárást azzal az in­dokkal, hogy először indítsa meg a jelenlegi apával szem­ben az apaság vélelmének megdöntése iránti pert „mert amíg a vélelmezett apa apa­ságát jogerős bírói határo­zat nem dönti meg, addig a néhai K. Károly apaságát tisztázni nem lehet”. Az asszony fel­lebbezett: „A bí­rói okfejtés té­ves, mért a tör­vényes apa nem tudja, hogy nem tőle származom ... édes­anyám kívánságát, hogy a természetes apa kilétét nem kívánja felfedni férje előtt, tiszteletben kell tartanom...” A beavatkozó is elégedet­len, ő is fellebbezett: „Sz. Károlyné 1929-ben született, csak most jutott eszébe, hogy pert indítson?... Az apasá­gi per megindításával csak az időt akarja húzni, mert az általunk örökölt házban mint jogcímnélküli lakó tartózko­Második menet. dik. Egyébként másfél éve húzódik a hagyatéki eljárás is, a ház átadását Sz. Károly­né kérésére a bíróság jogel­lenesen függőben tartotta, de később ezt a határozatát a Legfelsőbb Bíróság törvé­nyességi óvása alapján hatá­lyon kívül helyezték, és el­rendelték a hagyaték átadá­sát a törvényes örkösöknek, nekünk. Sz. Károlyné hagya­téki igényét azért akarja apa­sági keresettel érvényesíteni, mert mint házasságon kívül született gyermek költség- mentesen pereskedhet. Nem lehet engedni, hogy ingyen küzdjön a hagyatékért, és így az államot megkárosít­sa ...” Döntés másodfokon: mind­két fellebbezés alaptalan, az első fokú bíróság végzése helybenhagyva. Sz. Károlyné ke­resete (második) a VII. kerületi bírósághoz. Apa­ság vélelmének megdöntése. Megismételi mikor, milyen körülmények között tudta meg, hogy édesanyja házas­társa Á. István, nem az ő vér szerinti apja. Csatolva Á. István közjegyző előtt tett nyilatkozata, amelyből kide­rül, tudta, hogy felesége gyermeke házasságon kívüli kapcsolatból származik, de mivel megszerette a gyerme­ket, hagyta, hogy nevére ír­ják, de most már nem ra­gaszkodik hozzá. Tárgyalás. Végzés: nem a fővárosi kerületi bíróság, ha­nem a szolnoki Járásbíróság illetékes dönteni az ügyben. Már 1975. decemberét ír­juk, mikor az akta megérke­zik a szolnoki Járásbíróság­ra. 1976. január 12-ére tűzik ki az első tárgyalási napot. (A bíró beteg.) Űjabb tár­gyalási nap január 22. (Az ügyvéd foglalt.) A követke­ző nap január 28. végre min­denki jelen van. Tárgyalás. Sz. Károlyné felperes újból elmondja, mi­kor, milyen körülmények kö­zött tudta meg, hogy ki a vérszerinti apa, mikor költö­zött hozzá, mit ígért. „Míg K. Károly élt azért nem in­dítottam pert, mert bíztam abban, hogy a házat rám­hagyja.” Ítélet: Sz. Károlyné kere­setét a bíróság elutasítja. In­doklás: „a Csjt 43. § (5) bek. szerint az apai vélelmet a gyermek a nagykorúság el­érésétől számított egy éven belül... vagy attól az időtől számított egy éven belül tá­madhatja meg, amikor a megtámadás alapjául szolgá­ló tényről tudomást szerez. A bírói gyakorlat szigorúan értelmezi ezt a határidőt, amelyet tágítani nem le­het ...” Fellebbezés: Sz. Károlyné kéri a reá nézve sérel­mes ítélet hatá­lyon kívül helyezését, hogy családi jogállását tisztázhas­sa. „A halál hozott abba a helyzetbe, hogy jogcím nél­Negyedik menet. MÁSODSZOR SZOLNOKON Az alföldi megyék pedagógus kórusainak fesztiválja Második alkalommal ren­dezik meg az idén tavasszal az alföldi megyék pedagó­gus kórusainak fesztiválját Szolnokon. A rendezők — a Pedagógusok Szakszervezete és a Szolnok megyei Tanács — a környező megyék hét kórusát várják. A tervek sze­rint a jövőben a város két­évenként ad pódiumot az al­földi kórusoknak. Hasonló terv érlelődik a Dunántúlon is. Számos me­gyében, elsősorban Győr- Sopron és Vas megyében év­tizedekre visszanyúló hagyo­mánya van a pedagógus kó­ruskultúrának; jelenleg a Dunántúlon mintegy tíz kó­rus működik. Bemutatkozó fesztiváljukat az elképzelé­sek szerint először 1978 ta­vaszán tartanák meg, s a ta­lálkozót ugyancsak kétéven­ként rendszeresen megismé­telnék. A pedagógus kórusok el­ismerten magas színvonalat képviselnek az ország zenei életében. Mind a számszerű növekedésben, mind munká­juk színvonalában egyaránt örvendetes a fejlődés. Jelen­leg az országban mintegy 30 kórus működik. Ötödik menet. Hatodik menet. küli lakó lettem a lányom­mal, az unokámmal és a ve- jemmel együtt abban a ház­ban, ahol 16 éve élek. Csak az örökösök zaklatása miatt indítottam a pert...” 1976. június. Tárgyalás má­sodfokon. Helybenhagyják az első fokú bíróság ítéletét. In­doklás: „a felperes fellebbe­zése nem alapos, a bíróság helyesen állapította meg a tényállást és a döntése jó (Fellebbezésnek nincs helye.)” Október, perújí­tási kérelem. Csatolva a szak­_________ értői véleményt a vér- és szérumcsoport-vizs- gálat eredményéről: „Á. Ist­ván apasága kizárt.” Tárgyalás. Felperes fenn­tartja perújítási kérelmét, alperes (Á. István) ismétel­ten megerősíti, nem ő az apa. ítélet. Novemberben: a perújítási kérelem érdemi tárgyalásra alkalmatlan. Ki­csúsztak a határidőből, az apaságot kizáró vércsoport­vizsgálat eredményével sem lehet a keresetindításra nyit­va álló hatáidőt önkényesen meghosszabbítani. Fellebbezés, amelyből most már az is kide- __________ rül, hogy Sz. Ká­rolyné ellen az oldalági örö­kösök pert indítottak, a la­káshasználati díj fizetéséért és a lakás kiürítéséért. Az el­ső fokon Sz. Károlyné szá­mára már kedvezőtlen ítélet is született. (Azt is megfel­lebbezte.) Tárgyalás másodfokon, 1977. január végén. Végzés: a fel­lebbezés alaptalan. „Helye­sen mutatott rá az első fokú bíróság, hogy a családjogi törvény 43. § (5) bekezdésé­ben foglaltak szerint egy éven belül lett volna lehető­sége pert indítani”. * * * A keresetek, a fellebbezé­sek és a perújítás elutasítá­sának állandóan visszatérő magyarázata, hogy az asszony elkésett a pereskedéssel. A törvényalkotók szigorú ha­táridővel védik a gyermek családi állását. Abból indul­nak ki, hogy a gyermek vé­delme megkívánja, hogy ne lehessen időbelileg korlátla­nul változtatni a családi jog­állását. Ez a szentencia még akkor is érvényes, ha mint ebben az esetben, a gyermek 47 éves asszony, nagyanya. Sőt, akkor is, ha a gyerek és az apa egybehangzóan tagad­ják a vér szerinti kapcsola­tukat. c Felmerül a kérdés, ilyen esetben nem tehet ki­vételt a törvény? A jogal­kotók és jogalkalmazók azt mondják, nem. Kovács Katalin n jászságiak valóban remekeltek Ma este közvetíti a Televízió a Ki mit tud? első elődöntőjét. Tehát indul a „170-ek” mező­nye. A műsorszerkesztői, illetve a szakzsürik, a huszonnyolc területi válogató után, az orszá­gos válogatón legjobbnak bizonyult 500 pro­dukcióból juttatták képernyőre az általuk leg­eredetibbnek, legjobbnak tartott százhetven versenyzőt, illetve amatőr művészegyüttest. A Ki mit tud? műsor „bá­báitól” megtudjuk hogy a mezőny minden eddiginél erősebb, — a műsor színvo­nalasabb lesz. Ezt látszik bizonyítani la­punk 1976. december 14-i számában. A jászságiak re­mekeltek a megyei döntőn c. cikkünkben írottak és a mai napig 'kialakult valós helyzet összevetése. Cikkünkben, a megyei döntő átlagszínvona­lának láttán, a különböző amatőr művészeti ágaknak nyújtandó magasabb színvo­nalú szakmai segítségadás fontosságára hívtuk fel a fi­gyelmet, — annak ellenére, hogy a Televízió „szolnoki” zsűrije a megyei döntőt sike­resnek vélte. Az országos szakbizottsá­gok ezek szerint magasabbra állították a mércét, mert a műsorsorozat keretében kép­ernyőre kerülő 170 produk­cióból mindössze két ver­senyszám képviseli szűkebb hazánkat: Csider István me­zőtúri citerás, főiskolai hall­gató, a Népművészet Ifjú Mestere és a Jászsági Népi Együttes. Ha feltételezzük, hogy a Ki mit tud? országos váloga­tó versenye a Jászkunság amatőr művészeti életének is tükre volt, akkor van min elgondolkoznunk, (170:2) bár kétségtelen, hogy a műsor szerkesztési koncepciói is torzíthatták a megye ver­senyzői szereplésének igen rossz arányát. De úgy véljük, előremuta- tóbban, hasznosabban tudjuk szolgálni amatőr művészeti mozgalmunk ügyét, a műve­lődés ügyét, ha a „Ki mit tud? — kudarc” tükrében saját portánkon tárjuk fel az akadályozó tényezőket. s igyekszünk megteremteni — a művelődési házakban, klubokban, iskolákban — az eddiginél értőbb, szakmai se­gítségnyújtás feltételeit. Az egyre rangosabb szak­mai sikereket is elérő Jász­sági Népi Együttesnek már­cius 11-én „drukkolhatunk”. Műsorukat — taktikai okok­ból — nem árulhatjuk el, annyi bizonyos, hogy Tímár Sándor — Sebő Ferenc kom­pozícióit mutatnak be. Csider István szereplésé­nek időpontja pedig február 25., műsorán Mezőtúr kör­nyéki népdalok szerepelnek. Képeinken (fent) a jászsá­gi leányok és fiúk legszebb táncukat mutatják be a kép­ernyőn, (lent) Csider István mezőtúri népdalokat játszik. (Felvételeink a megyei Ki mit tud? döntőn készültek.) — ti — 0 I mikor négy éves múltam, szüleim el­határozták, hogy óvo­dába adnak. — Hadd szók ja meg a közösséget — mondta apám. — Az élet­ben szüksége lesz rá. — Ott majd fejlesztheti mű­vészi adottságait — hajto­gatta anyám mániákusan. — És egykettőre megtanul veszekedni, köpködni, csúz­lival lőni — hangzott nagyanyám sötét jóslata. — Én ebbe nem egyezek be­le — lamentált hajthatat- lanul. Inkább elmegyek dajkának abba az óvodába, hogy a gyerek saját fel­ügyeletem alatt legyen. Dada-nagyanyám védő­szárnyai alatt úgy éltem, mint hal a vízben. Á reg­geli és az ebéd a legjobb falatokból állt, s amikor a többiek előírás szerint aludtak, annyit játszhattam az óvoda játékaival, amennyit akartam. Hétéves koromban első osztályos lettem, s osztály- főnököm hamarosan hívat­ta szüléimét. — Meg kell mondanom, a gyerek borzasztóan ra­koncátlan, fogalmam sincs, mit csináljak vele ... — Ah, szóval így! — for- tyant fel nagyanyám. — A mi aranyvirágunk senki­nek sem tetszik? Na, én majd megmutatom! — szí könnyedséggel szedte fel az iskola dísztermének parkettáját, hogy a hozzá­értő markos szakember alig tudta helyre rakni. Igor Cservjakov: Szomorú lörténet Nagyapó — hangzott ott­hon az utasítás — hagyj fel a nyugdíjaskodással, menj az iskolába gazdaság­vezetőnek! Tíz évig tartó iskolás ko­rom, hátam mögött gazda- ságvezetö-nagyapámmal, ró­zsaszín álomnak tűnt. Bün­tetlenül vertem be az ab­lakokat, szétszedtem a kap­csolókat, késsel vagdostam be a padokat, s végül meg­kaptam az érettségi bizo­nyítványt. Felvetődött a kérdés, ho­gyan tovább? — A gyereknek régész­nek kell mennie — szögez­te le határozottan nagy­apám. — Egy ízben olyan ját­— Higgyétek el, rövid időn belül — elejétől vé­géig feltárja Karthágó rom­jait, avagy ráakad az első őstelepülés helyére. Apa! vitte feljebb a hangját anyám: rajtad a sor! És apám elszegődött' la- boráns-preparátornak az egyetemre, otthagyva fe­lelős beosztását a műszaki főiskola építészeti karán. Laboráns-apám közelé­ben könnyű, felelőtlen éle­tem volt: mindig pontosan tudtam, hogy vizsgáztatóm asztalán hol fekszik az az egyetlen tétel, amire vá­laszt adhatok. Az egyetem befejezése után, egy régészcsoport tagjaként, távoli felfedező útra indultam. Most az anyám volt so­ron. A csoport szakácsnője lett. Indulásunk után másnap, ahogy a felmérhetetlen pusztaság közepébe értünk, anyám odajött hozzám és a fülembe súgta: — Éjjel, kiszikkadt, óko­ri múmiává álcázom ma­gam, megbúvók a láthatár szélén emelkedő dombnál. Holnap te rám találsz, fiam, és tiéd a dicsőség, a világhírnév! Isten veled, gyermekem! Estére rettenetes vihar kerekedett... Már jónéhány napja ke­resem az anyám, de sem­mi eredmény. Kezemben iránytűvel, térképpel állok a kietlen pusztaság köze­pén és a könnyeimet nyel- desem. Hol vagyok? . .. Mit te­gyek? ... Vízkészletem fo­gyófélben, csupán egy kis tintám maradt, hogy meg­írjam szomorú története­met. — Óh, mama, most mi­hez kezdjek? ... Baráté Rozália fordítása

Next

/
Thumbnails
Contents