Szolnok Megyei Néplap, 1977. február (28. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-25 / 47. szám

1977. február 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Úgy festett, ahogyan érzett MARI Így ismerték művészek és művészetpártolók: Mári. Így is szignálta képeit, amikor egy-egy táblájának elké­szülte után a jobb alsó sa­rokba kanyarította ezt a négy betűt... Mári volt ő Tornyai Já­nosnak is, aki maga mellé vette a századfordulón, s Móriként gyászolják most mindazok, akik tudják, hogy több volt 6, mint egy nagy festő árnyékában kísérletező őstehetség. Művész, meg­örökítő, ábrázoló művész volt Mári a maga néhány osztályával, s azzal a feste^ ni tudással, amit a gazcWR' tói nemcsak megtanult, de meg is érlelt; ki teljesített, ahogy mondani szokás. Mári kilencvennégy éve, 1883-ban Hódmezővásárhe­lyen született sokgyermekes parasztcsaládban. A kis Ko­vács Mária — hiszen ez volt a hivatalos neve — korán elhagyta a. szülői házat: libát őrzött, cselédeskedett a vá­sárhelyi határban. Éppen négy gazdát szolgált ki, ami­kor nagylányként Tornyai­hoz került. Tornyai János, a magyar festészetnek ez az indulatos nagy alakja akkor már elismert volt, s egy ki­sebb művészcsoport szerve­ződött köré. E művészcsoport tagjai egyet akartak: képeik­kel, munkásságukkal meg­törni a nagy alföldi csöndet; kikényszeríteni, elősegíteni a megmerevedett társadalom változását. A viták Tornyai lakásán zajlottak, s Mári — akinek tiszte a vendégek ellátása, kínálgatása volt — e talál­kozók résztvevőjeként értet­te meg gazdájának, s gazdá­ja barátainak szándékait. Festeni ugyan véletlenül kezdett, ám amikor ecsetet fogott a kezébe, az ő mun­káiban is ott sistergett a Tornyai képekre oly jellemző erő, az alföldi táj izzó szí­nekben kifejezett szeretete. Az, hogy Mári mégsem lett Tornyai-epigon, meste­re bölcsességének köszönhe­tő. Gazdája ugyanis — lát­va Mári gyorsan kibontakozó tehetségét — nem a maga művészetének ismételgetésé­re, hanem éppen festői vilá­gának kibontakoztatására biztatta alkalmazottját, vagyis egy idő után tanítvá­nyává lett élettársát. Biz- tása így hangzott: úgy fess, ahogyan érzel! Mári úgy festett. Előbb Hódmezővásárhelyen, majd a Holt-Tisza egyik kanyarula­tánál megbúvó Mártélyon. Itt, e művésztelepéről ma­napság már országosan is­mert kis faluban bontako­zott ki tehetsége. Javarészt itt készültek azok a képei is, amelyeket aztán Hódmező­vásárhelyen és Budapesten is bemutattak. Mári kiállításait ugyan­csak vegyes kritika fogadta. Volt, aki epigonnak nevezte, volt aki iskolázatlan őstehet­séget látott benne, ám olyan műkritikus is akadt, __ aki megérezte, hogy Mári * több is, más is. Ady barátja, Ré­vész Béla műkritikus írt ró­la igen meleg hangú mélta­tást, amelyben úgy szólt Má- riról, mint a magyar táj-, illetve életképfestés új felfe­dezettjéről, karakteres alak­járól. Sok képe talált gazdára ebben az időben, igazán még­sem válhatott festővé Mári. Főképp azután, hogy gaz­dája, mestere, élettársa 1936-ban meghalt; a kenyér- keresetnek sokkal hétközna­pibb módjait kellett válasz­tania. A festést mégsem hagyta abba. Leginkább öregkorá­ban fogta gyakran kézbe az ecsetet, s festette azt, amit éppen látott: kis lakókamrá­jának ajtaját, az előtte vi­rágzó almafát. E képeinek java rendre ott függött a Vásárhelyi Őszi Tár­latokon, ahova — immár botjára támaszkodva, jobb- ról-balról gyámolítva — ma­ga is mindig eljárt. Ő volt a díszvendége ezeknek a tár­latnyitóknak! ✓ Könyv még nem íródott róla, de pályakezdésének éveit már jól összefoglalja az a tanulmány, amelyet az Élet és Tudomány idei má­sodik száma adott közre. Mári még kezébe vehette a lapnak ezt a példányát; meggyengült szeme talán még ráismerhetett önmagá­ra a színes címlapon, — az­tán néhány nap múlva meg­halt. Festészetünknek egy nem mindennapi sorsú, kel­lőképpen majd csak ezután méltánylandó, eredeti tehet­sége búcsúzott el vele. Akácz László Szállj, te büszke ének Számvetés a megye kórusmozgalmáról Tegnap ülést tartott a Kó­rusok Országos Tanácsa me­gyei elnöksége. Értékelték az 1976-ban végzett munkát, meghatározták az ezévi fel­adatokat. KÉTSZER ANNYI KÓRUS örvendetes, hogy a külön­böző kórusfesztiválok felszó­lító módban fogalmazott cí­mére — „Zúgjon dalunk” — egyszerű kijelentő mondattal válaszolhatunk: zúg a dal, a megye kétszáznegyven kóru­sáé, s nem is akárhogyan. Az elmúlt öt év alatt a me­gye kórusainak száma úgy­szólván megkétszereződött. 1970-ben 126, az elmúlt év­ben pedig már 240 működő kórusunk volt. Még többet mond a megye kórusmozgalmának fejlődé­séről, ha rétegeződés szerint vizsgáljuk a számszerű növe­kedést. Az 1960-as évek vé­gén még csak egy szakmun­káskórus „élt” a megyében, jelenleg pedig már tizenöt, — s többségük igen szép eredményeket ért el. MESSZE VRN ODÓIG A zenei világnap — októ­ber 1. — tiszteletére rende­zett négy, központi hangver­seny közül az egyiket Szol­nok kapta meg. Balázs Ár­pád zeneszerző, a Zenemű­vészek Szövetsége titkára eh­hez kapcsolódva így nyilat­kozott: „Nem véletlen, hogy világnapi koncert rendezés jogot kapott Szolnok. Ez a város pezsgő zenei életével, kitűnő kórusaival — élükön a Nis-ben fesztiváldijas Áfész Kodály kórussal és a rádió Éneklő ifjúság verse­nyén nagydíjat nyert szolno­ki Kassai úti Általános Isko­la, valamint a Tiszaparti Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola énekkarával — a magyar zenei élet új fel­legvárává nőtt fel”. Megtisztelő vélemény, úgy véljük, ez kötelez, mégpedig további, az előzőhöz hason­ló eredményes munkára. Ha az elért sikerek hátte­rét vizsgáljuk, lehetetlen ész­re nem venni a tudatos, a fokozatosság elvét betartó építőmunkát. Ez több irányú: az énektanárok, zenei szak­emberek rendszeres és ma­gasszintű képzéséhez a fellé­pési lehetőségek rendszere párosult. A kulturális úttörő szemlék, a diáknapok, a rá­dió Éneklő Ifjúság mozgalma, a Kóruspódium hangverse­nyei, a Vándor Sándor fesz­tivál, — és sorolhatnánk: egytől egyig mozgatóerőt ad­tak kóruskultúránk fejlődé­séhez. Külön is leszögezheti ük:_a megye kóruskultúrájának nagyszerű fejlődéséért min­den dicséret megilleti azokat a zenepedagógusokat, akik igen szerény tiszteletdíjért, sokkal inkább a zene szere- tetéért, az éneklő emberek sokaságáért, fáradságos, de igen értékes munkát végez­tek. MIT ÉNEKELNEK? A Vándor Sándor fesztivál műsorának műfaji n>egoszlá- sa sokat mondó következte­tésekre ad alkalmat. Munkás- mozgalmi kórusmű volt a megszólaltatott művek 48 százaléka, népdalcsokor, sum- másdal 21 százalék, régebbi mű 9 százalék, szocialista or­szágból származó mai kórus­mű pedig nyolc hangzott el. Bartók és Kodály művei közül ezen a fesztiválon csak hat művet hoztak műsorra a kórusok, de a magyar zene­művészet halhatatlanjainak megszólaltatása azóta foko­zódott. Ügy hisszük, a kórus­vezetők mértéktartását dicsé­ri, hogy a „fiatal” kórusokat nem állították megoldhatat­lan feladatok elé. Az énekka­rok szakmai tudása növeke­désével párhuzamosan azon­ban mind több Bartók- és Kodály-mű szerepel műsoru­kon. Sokat javult a pávakörök „repertoárja”. A kezdet kez­detén még jelentkező, álma- gyarkodó, hamis romantikát sugárzó, a magyar népdal­kincstől idegen motivációk is be-be csúsztak műsoraikba, de az elmúlt évekre már a mozgalom az igaz hagyomá­nyok értő ápolójává vált. Mind többet merített az ag­rárszocialista mozgalmakhoz kapcsolódó népdalkincsből. A legjobb pávakörök éppen a summásdalok előadásával ér­ték el sikereiket. Itl, S JÓL A kórusokban folyó belső nevelőmunka nem szólam, hanem tudatformáló, művelt­séggyarapító valóság. A KÓ- TA keretében működő mun­kás énnekari bizottság igen sokat tett pl. azért, hogy a munkás és ifjúmunkás kóru­sok tagsága megismerkedjék a kottaolvasással, s hogy kel­lő zenei alapismereteket sze­rezzenek. A tanulásnak meg is van az eredménye: a mi­nősítő versenyen öt munkás­kórus magasabb minősítést szerzett, kettő pedig megőriz­te minősítését. Hasonlóan minőségi javulást mutat a szakmunkástanuló énekkarok elmúlt évi eredménye is. Mindjobban szerepelnek a különböző, emelkedő színvo­nalú fesztiválokon. Ehhez peráze nagy mérték­ben hozzájárul, hogy a szak­munkástanuló kórusok veze­tőinek 90 százaléka szakkép­zett. összességében is igen magasszintú a megye kórús- mozgalmának szakemberellá­tottsága. A felnőtt kórusok vezetőinek 93 százaléka ze­nepedagógus. A megye vezető kórusai kö­zül négy jászberényi, két tö­rökszentmiklósi, egy kisúj­szállási és egy mezőtúri kó­rus aranykoszorús minősíté­sű, aranydiplomás a jászbe­rényi Palotássy-kórus, a szol­noki Kilián György Főiskola és a Verseghy Gimnázium énekkara, s a szolnoki Köz- gazdasági Szakközépiskola kórusa. Fesztivál-kórus mi­nősítést a jászberényi Tanító­képző Főiskola női kara, a karcagi Déryné központ mun­káskórusa, a szolnoki Jármű­javító férfikara és a szolnoki Tiszaparti Gimnázium és Szakközépiskola énekkara ért el. A „fesztivál-kórus” minősí­tés elég ritka, csak a legjobb énekkarok kapják meg. En­nél már csak az úgyszólván „profi szinten” éneklő hang­verseny kórusok minősítése „előkelőbb”. A szolnoki Áfész Kodály kórusa rendelkezik ezzel a minősítéssel is. RRNGOS FESZTIVÁLOK Közelebb a zenét a társa­dalomhoz, a társadalmat a zenéhez, — ebbe a mondat­ba tömörítette elvi célkitűzé­sét a KÓTA megyei elnöksé­ge. A megye kórusmozgalma készül a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom győzel­mének 60. évfordulója méltó megünneplésére és az Ady centenáriumra. Mégpedig je­les rendezvényekkel: az or­szágos diáknapok énekkari bemutatói, kóruspódium — rádiófelvétel — alföldi peda­góguskórus találkozó, katonai főiskolai fesztiválja, országos szövetkezeti kórustalálkozó, stb. November 12-én Szállj, te büszke ének címmel munkás­dal fesztivált rendeznek, no­vember 22-én pedig Ady szü­letésének évfordulóján lesz hangverseny. Tiszai Lajos Kutatják a Balatont Birkapaprikás darus módra A Balatonon megkezdő­dött az idei tudományos kutatómunka, a szakembe­rek számos helyszíni vizs­gálatot tartanak a tavon. A tóban élő halak életkörül­ményein kívül vizsgálatot igényel a tó úgynevezett biomasszája, amelybe a leg­apróbb élőlények sokszáz tonnányi tömege tartozik. Részben nyitott kérdés még az iszaposodás problémá­ja is. A programban a víz- és üledékminták vizsgálata mellett szerepel a hullám­zás, az áramlás irányának és az erózió méreteinek to­vábbi- kutatása. Kettőzött fi­gyelemmel vizsgálják az al­gák szaporodását. A VITU- KI és a Keszthelyi Agrár- tudományi egyetem szakem­berei idén is folytatják a keszthelyi öböl és a Zala fo­lyó hatásának megfigyelé­sét. Az ottani fokozott szer­vesanyag felhalmozódás okának behatóbb felderíté­sét. Kettőzött figyelmet for­dítanak a kutatók a Kis- Balaton újbóli feltöltésének és iszapszűrő szerepének ma még sok vitára okot adó tudományos témájára.- TITOK? AZ NINCS! ELMONDOM, HOGY CSI­NÁLOM, AKÁRKI MEG­PRÓBÁLHATJA. — Legjobb a három-négy­éves ürü, bár ehhez manap­ság már nehéz hozzájutni. Na, ha megvan, megnyú­zom, méghozzá olyan tisztá­ra, hogy utána nem is kell mosni. Hagyma, só, erős paprika, majd a hús bele a szabadtűzű vasbográcsba — a zománcos bogrács nem jó. Utána lassú lángon szotyog- tatom, rotyogtatom. Türe­lemjáték, ez a lényeg! Meg az, hogy nem szabad meg­kavarni, csak a bográcsot ri- szálni. Ha így megfőtt, akár­ki megnyalhatja a száját utána. Vígh Károly hallatán meg­fordul a magyar gyomor. Különösen ha belemelegszik a beszédbe, mert akkor nemcsak a „különféle hú­sok”, hanem például a szá­raztészta és az öreglebbencs készítési módjáról is szak­avatott előadást tart. — Mit tesz ez egy sza­kácsnak? — gondolhatja a kedves olvasó. Csakhogy Vígh Károly öt perce még egy daru fülkéjében irányí­totta a gépet, s időnként ki­hajolva hangos szóval a ra­kodást. A kérdésben rejlő igazság viszont jogos. Aki ennyire szeret főzni, miért nem választott a tűzhelyhez közelebb eső foglalatossá­got? — Ahhoz már nem lenne kedvem — villan a bajúsz alatti hamiskás mosoly. — Én szeretem jól tartani a vendégeket! * Ezek szerint szerencsés­nek mondhatja magát az, akit Vígh Károly invitál asztalhoz. De a felesége is jól járhat vele, legalábbis ami a főztjét illeti. Mert egyébként jó ideig... no de ennek története van. — Öcsödön születtem, ta­nyán nevelkedtem. Ott . ra­gadt rám a főzési tudomány ugyanúgy mint nagyapám­ról apámra. Addig-addig tü- zelgettem a bogrács alatt, amíg rámszakadt a többi munka is. Négyen vagyunk fiúk, még a legkisebb öcsém ilyen közülünk... Na de ebből nem lehetett ám meg­élni, meg akkoriban, az öt­venes évek elején, a téesz sem volt biztos jövedelem. Sokan otthagyták a falut, eljöttem én is. — A vízügyhöz kerültem rakodómunkásnak. Aztán mivel kedvem is volt a gé­pekhez, és nem is éreztem magamban olyan sötétséget, hogy ne tudjak tanulni, je­lentkeztem Szegedre, a ne­hézgépkezelői iskolára... Meg kellett állnom a sarat, mert aki félévkor elbukott, annak a vállalat nem fize­tett tovább. De még ezzel együtt sem volt könnyű, hi­szen két gyerek mellett hat forint volt az órabér ... Vé­gül közepesnél jobb ered­ménnyel vizsgáztam, és kot­rás lettem. — Ez azt jelentette, hogy állandóan vidék: összejár­tam a Duna-Tisza közét. Jó kedvvel csináltam, mert megvolt benne a pénzem, a körülményeink is egyre jobbak lettek: lakókocsi, mi­fene .... De amikor például a ’70-es árvíz idején nyolc hétig nem láttam senkit az itthoniak közül, és balla­gott a középiskolás lányom, anélkül, hogy hazajöhettem volna... Az ilyesmi egy cseppet sem esett jól. Azt is éreztem, hogy Szolnokon minden a feleségemre vár. Igaz, azt is elmondhatom, hogy szerencsés órában szü­lettem, mert a lányokkal nem sok baj volt.. Amikor viszont férjhez mentek mondta az asszony, hogy lassan megöregszünk, és még mindig távol voltunk egy­mástól ... Szóval azóta da­rus vagyok a Szolnok me­gyei AGROKER-nél! Vígh Károly, szája csücs­kében a sokadik cigarettá­jával, ismét a daru irányító fülkéjéből dirigál. Tovatűnt a . vízparti csend, a legked­vesebb időtöltés a horgá­szás, számára most nem lé­tezik más, csak a munka. Hiszen amit vezet... y — Gép az, nem lehet tel­jesen megbízni benne! — braun — Parkerdők a Ifértesben Az idén folytatják a parkerdők kialakítását a Vértes hegységben. A 60 hektárosra tervezett várgesztest parker­dőben utat építenek, hogy a kirándulók könnyebben meg­közelíthessék a középkori várat. A szép bükk- és tölgyer­dőket sétautakkal hálózzák be. A Vértes másik kedvelt ki­rándulóhelye lett a Turul emlékmű környékén kialakított 165 hektár területű parkerdő. A következő években újabb pihenő-, sétáló parkerdő­ket alakítanak ki a Vértes hegységben; többek között Csák- vár, Pusztavám, Mór és Oroszlány környékén. Fejlesztik a nagy látogatottságnak örvendő agostányi arborétumot, t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents