Szolnok Megyei Néplap, 1977. február (28. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-19 / 42. szám

s SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. február 19. SZOLNOK MEGYEI Néplap 1977. FEBRUÁR 19. SZOMBAT ZSUZSANNA NAPJA A Nap kél 6.43, nyug­szik 17.14 órakor. A Hold kél 6.57, nyugszik 19.00 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: néhány órás napsütés, majd megnö­vekedő felhőzet, eső nem valószínű. Gyenge szél délután megélénkül. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 5— 8 fok között Egy ember három vízmüvet működtethet Az ország első automatiku­san működő kisvízművét pénteken mutatták be a szak­embereknek Jánosháza nagy­községében. Automata rend­szerét a vízügyi vállalatok „Forrás” egyesülésének auto­matikai munkabizottsága dolgozta ki nagyrészt Vas megyei és kisebb hányadá­ban más megyék szakembe­reinek közreműködésével. A hazánkban működő 38 vízmű vállalat eddigi más­más utakat keresett a kis- és törpevízművek automatizálá­sára. Ezek legjobb megoldá­sainak szerencsés ötvözeté­ből jött létre az egységes rendszer, amely lehetővé te­szi a fontos kommunális léte­sítmények emberi erő nélküli megbízható működtetését. Egy-egy kis vagy törpevízmű automatikája mindössze 200 000 forintba kerül, ugyan­akkor 300 000—400 000 forint megtakarítást jelent. Az or-, szágban működő több ezer ilyen vízműnél nagy népgaz­dasági hasznot hoz. Lehetővé válik, hogy egyetlen ember három vízmüvet lát el, mind­össze ellenőrzi az automati- kát. Az automatikusan működő kis- és törpevízművek így ol­csóbbak lesznek, s az ezután létesülőknél kisebb vízmű­érdekeltségi hozzájárulást kell fizetni a lakosságnak. lelentkezett a májusi Zsiguli-nyertes Többször közölték az új­ságok — a múlt héten a rádió is bemondta —, hogy az országban több autónye- remény-betétkönyv tulajdo­nosa nem vette még át a nyereményét. A hírt hallva jelentkezett az OTP török­szentmiklósi fiókjánál Nagy István rizsőr, a helyi Tisza- táj Mg. Tsz tagja, aki tavaly májusban nyert egy Zsigulit, de eddig nem tudott róla. Megyénkben jelenleg még egy — feltehetően szolnoki — betétkönyv-tulajdonos nem jelentkezett. Tavaly február óta, vagyis éppen egy éve várja egy Wartburg. Jásztelkiek Hajdúszoboszlón A jásztelki Tolbuhin Tsz dolgozói jól használták fel az idén a szabad időt, amiből télen valamivel több jut a mezőgazdaságnak. A szövet­kezet dolgozói közül 140-en üdültek három turnusban egy-egy hétig Hajdúszobosz­lón. Akinek télen nem jutott az üdülésből, jut majd a nyári hónapokban. A fürdési idény­ben 50 család — nagyrészük többgyermekes — tölt majd egy-egy kellemes hetet a tsz jászszentandrási üdülőjében. Szőlőoltványok Jánoshidáról A tavaszra és a nyárra ké­szülnek a jánoshidai Vörös Hajnal Tsz szőlőoltvány-ter- mesztő bázisgazdaságában. A tsz kertészei már február el­ső hetében elkezdték a mun­kát. A szőlőoltvány-telepen azóta hatvan dolgozó szor­goskodik 24 oltógép segítsé­gével. Eddig 300 ezer vessző ke­rült a késük alá. Az ültet­vényforgalmazó vállalatnak az idén 60Q ezer darab szőlő­oltványt szállítanak. A ház- cáji termelőknek, a kiskert tulajdonosoknak is jut bőven a fontos szaporító növény­ből. Nevess velünk Vidám műsort rendez Szol­nokon, a helyőrségi művelő­dési ház ma este nyolc órai kezdettel. Közreműködik töb­bek között if}. Latabár Kál­mán, Mikes György, Somogyi Pál, Medgyesi Mária, Németh Marika, Marik Péter és Gá­bor Krisztina. Vásárlói kalauz Hibás minőségű élelmiszerek cseréje Egészségünk védelme érdeké­ben sokféleképp gondoskodnak arról, hogy csak kifogástalan- minőségű élelmiszerek kerülje­nek forgalomba, mégis megesik, hogy romlott, fogyasztásra al­kalmatlan ételt vásárolunk. Iyenkor rövidebb úton kötelesek a boltok minőségi kifogásunkat elintézni, mint az iparcikk ese-_ tében. Míg más árukat mindig oda kell visszavinni, ahol vettük, s ennek igazolására a blokk fel­mutatását is kérhetik, a hibás élelmiszereket, háztartásvegy­ipari és kozmetikai készítménye­ket minden olyan üzletbe visz- szavihetjük, amelynek profiljába tartozik annak árusítása. Rek­lamációnkat még azzal sem uta­síthatják el, hogy az adott ter­méket éppen nem tartják rak­táron, vásárlásunk időpontjában* nem forgalmazták. A hibás élelmiszert, háztartási vegyiárut, kozmetikai cikket a bolt azonnal köteles kicserélni vagy viszavenni; a kártalaní­tást nem teheti függővé a KER- Ml szakvéleményétől. Viszont köteles a bolt minőségvizsgála­tot kérni — de ezt már csak a saját tájékoztatására, a vevő kártalanításától függetlenül — akkor, ha az áru fogyasztása vagy használata az egészségre káros volt. Konzervet vagy egyéb, zárt csomagolású árut annak felnyi­tása után, a hibát észlelve azon­nal reklamáljunk, mert ellenke­ző esetben nem lehet megálla­pítani, hogy az eleve romlott volt — tehát a szavatossági időn belül vált fogyaszthatatlanná — vagy pedig csak a felnyitás után napokkal, hetekkel. Ha az árun a szavatossági időt — tehát azt az időt amelyen belül még rek­lamálhatunk — rejtjelesen vagy egyáltalán nem tüntették fel, akkor a minőségi kifogást a bolt arra hivatkozva nem uta­síthatja el, hogy lejárt a sza­vatossága. Viszont a gyorsan romló élel­miszerek nyílt hibáját (tehát például ha a sonka elszínező- dött) csak addig kifogásolhatjuk, amíg a boltból az árut nem vittük ki. Ezért — bármilyen kényelmetlen — a gyanúsnak tűnő felvágottat, sajtot még az üzletben vizsgáljuk meg, s ha hibát észlelünk, azonnal jelez­zük. A hibás- élelmiszereket, koz­metikumokat és háztartásvegy­ipari árukat — mivel itt sem a megjavíttatás, sem a vételár le­szállítása nem jöhet szóba — a bolt vagy visszaveszi, vagy hi­bátlanra cseréli. Másfajta árut nem vagyunk kötelesek elfogad­ni, sőt, a kozmetikai cikkeket a boltnak nem is szabad más ter­mékre becserélni: vagy egyen­értékű, kifogástalan minőségű cikket ad helyette, vagy a vé­telárat téríti vissza. {Folytatjuk) Még van tüzelő, már van építőanyag 16 ellátásra készült fel a TÜZÉP Úttörőzenekarok bemutatója Szolnokon Úttörőzenekarok megyei fesztiváljára kerül sor feb­ruár 25-én Szolnokon, a Helyőrségi Művelődési Ház­ban. A fesztiválon Űjszász,. Jászalsószentgyörgy, Török- szentmiklós, Jászjákóhalma, Mezőtúr, valamint Kisújszál­lás, Szolnok és Jászberény két-két úttörőzenekara vesz részt. A kis zenészek neves szakemberekből álló zsűri előtt mutatják be műsorukat. A versenyen legjobban sze­replő zenekart meghívják az áprilisban Sopronban tartan­dó országos fesztiválra. Több vetőmag, több zöldség A mezőgazdasági termelők idén növelik a zöldségterüle­tet. Ehhez a Vetőmagtermel­tető és Értékesítő Vállalat elegendő szaporítóanyagot biztosít. A mezőgazdasági nagyüzemek igénye idén mintegy 80 000 mázsa zöld­ségvetőmag, ez a mennyiség 10 százalékkal haladja meg az elmúlt évit. Befejezéshez közeledik az 1976—1977. évi fűtési idény, amelyben eddig — a Belke­reskedelmi , Minisztérium ér­tékelése szerint — folyama­tos volt az ellátás. A TÜZÉP- telepek — a novemberi, de­cember elejei kisebb válasz­tékhiány ellenére — kielégí­tették az igényeket. Jelenleg országosan 400 ezer tonna, vagyis 30 napos a tüzelőkész­let; mennyiségben elegendő, bőven fedezi az igényeket, bár tatai szénből és az úgy­nevezett apró szénből most is kevesebb van a kelleténél. A, minisztérium illetékes főosztálya, és a TÜZÉP-vál- lalatok a tavaszi építési sze­zont is jó kínálattal, magas készlettel várják. A múlt évinél átlagosan csaknem 80 százalékkal több építőanya­got tárolnak a telepeken. A beszerzés biztonsága ér­dekében az előjegyzéses anyagellátási szerződés-rend­szert a TÜZÉP-vállalatok ál­talánosé teszik, s több he­lyen vezetik be. A vásárlók­kal megállapodva igyekeznek az építési ütemekhez igazod­ni, s több helyen tervezik, hogy a különféle építőanya­got házhoz szállítják, akkor­ra, amikor szükség van rá. A TÜZÉP-vállalatok a ter­melőkkel együttműködve már szezon kezdetétől rendeznek építőnapokat, árubemutató­kat, amelyeken megismerte­tik a legújabb termékeket, tanácsokat adnak az építke­zésekhez, a legmegfelelőbb anyagok kiválasztásához és felhasználásához. Mit játsszunk? Pályázat gyermekszínjátékok írására A Népművelési Intézet pá­lyázatot hirdet rövid, cselek­ményes gyermekszínjátékok írására. A pályázók az iro­dalmi érték és a könnyen játszhatóság mellett, tartsák szem előtt a 6—10—14 éves gyermek életkori sajátossá­gait, mozgás és játékigényét, éneklőkedvét, valamint a korszerű pedagógiai elveket. Pályázni mesejátékokkal, fantasztikus történetekkel, a mai gyermekek és úttörők életét tükröző játékokkal, tá­bori jelenetekkel, novella- és regényrészlet dramatizá- lásával lehet. A pályaművek maximális terjedelme 15 ritkán gépelt oldal lehet, az elkészült írá­sokat három példányban kell beküldeni. önálló művek díja: I. díj 6000, II. 4000, III. 2000—2000 forint. Dramatizált művek díja. I. díj: 5000, II. 3000, III. 1500—1500 forint. A pályázat jeligés, határ­idő: 1977. április 15. Cím: Népművelési Intézet, 1251 Budapest, Corvin tér 8. Ered­ményhirdetés: 1977 május végén. A díjazásban nem ré­szesült pályaművek megje­lentetéséről is az intézet gon­doskodik. Orvosi ügyelet SZOLNOK. A rendelőintézetben körzeti orvosi ügyeletet minden­nap este 7-től reggel 7 óráig tar­tanak. Szombaton 13 órától hét­fő reggel 7 óráig, munkaszüneti napokon egésznapos ügyelet van a megyei rendelőintézetben (Hő­sök tere 2—4. Telefon: 12-198.) Gyermekorvosi ügyeletet vasár­nap reggel 8 órától délután 2 óráig tartanak. (Rendelőintézet, oldalbejárat.) JÁSZBERÉNY. Az ügyeleti szolgálat a hét minden napján folyamatosan, szombaton délután pedig egy óráig, hétfő reggel 7 óráig tart. Az ügyeleti szolgálat helye: Thököly út 13. Tele­fon: 71. MEZÖTÜR. Szombaton 12 órá­tól hétfő reggel 6 óráig tart az ügyelet a Kossuth L. u. 7. szám alatt. Telefon: 65. Hétköznap 18 órától reggel 6 óráig tartanak szolgálatot. TÖRÖKSZENT MIKLÓS. Az ügyelet a hét valamennyi nap­ján folyamatos. Az ügyeleti szol­gálat helye: Kossuth L. út 126. Telefon: 19. KISÜJSZÁLLÁS. A központi orvosi rendelőben (Rákóczi u. 8. Telefon: 118) szombaton 12 órá­tól hétfő reggel 8 óráig tart az ügyelet. A hét többi napján az orvosok saját körzetükben látják el az éjszakai ügyeletet. TÜRKEVE. A központi rende­lőben megjelölt körzeti orvos lakásán szombaton 12 órától hét­fő reggel 7 óráig folyamatos az ügyelet. A napi ügyeleti szol­gálatot a körzeti orvosok laká­sukban látják el. KARCAG. Az ügyelet a hét mindén napján folyamatos, szombaton 13 órakor kezdődik és hétfő reggel 7 óráig tart. he­lye: Vörös Hadsereg út 27. Tele­fon: 222. Vetélkedő a Volánnál „Ki tud többet a Szovjet­unióról?” címmel szocialista brigádoknak szellemi vetél­kedőt hirdetett a KPM és az MSZBT. A Volán 7. sz. Vállalatnál a selejtezőket már megtartották, a válla­lati döntőt ma délelőtt ren­dezik a Landler Jenő úti központban. A döntőben ti­zenöt, öt tagból álló szocia­lista brigád verseng. Az első továbbjut a területi döntőbe, a helyezettek pedig pénzju­talmat kapnak. | BETEGSÉG miatt elma­radt a Bartók vonósnégyes tegnapra hirdetett szolnoki hangversenye. A műsort egy későbbi időpontban megtart­ják, a bérletek érvényesek. .o ÉLETMENTŐK. A Tisza Cipőgyárban a napokban rendkívüli véradást tartot­tak, egy cipőipari nyugdíjas munkás műtétjéhez kellett több liter vér. A segítség­nyújtás szép példáját mutat­ta az a huszonhárom mun­kás, aki a szegedi klinika felhívására jelentkezett vért adni. ■ „A NAGY HŐSTETT” címmel, kiállítás nyílik ma Szolnokon, a helyőrségi mű­velődési házban a szovjet hadsereg napja tiszteletére. A tíz napig nyitva tartó ki­állítás ideje alatt február 23- án az Emberi sors, 24-én pe­dig este fél nyolckor a Száll­nak a darvak című filmeket vetítik. P KORSZERŰSÍTIK Jász- árokszálláson az öregek nap­közi otthonát, parkettáznak, hűtőszekrényt és egyéb, az idős emberek kényelmét szolgáló felszereléseket vásá­rolnak. Ezekre a célokra az idén 200 ezer forintot költe­nek. | TABLŐBÁLT rendeznek a Vegyipari- Finommechani­kai és Műszeripari Szakkö­zépiskola végzős növendékei ma este hét órakor Szolno­kon a Pelikán Szálló helyi­ségeiben. m ■ A SZABAD IDŐBEN ké­szített tárgyakból rendeztek kiállítást az AGROKER-nél dolgozó szocialista brigádok. Az ebédlőben csütörtökön nyílt kiállításon harminchá­rom tárgyat mutatnak be, közöttük hajómodellt, fest­ményt, subát, és hímzést, ■ A TISZA táncegyüttes ön­álló műsoros estjét rendezi meg a szandaszőlősi klub­könyvtár ma este hét órakor a klubkönyvtárban. A műsor­ban közreműködik Márkus Ilona népdalénekes, héttagú népi zenekar valamint a Cor- vinka együttes. SZOLNOK MEGYEI A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 14-093, 12-320. 12-069. 11-932 Telex: 23 357 Index-Szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 Igazgató Virágh Iván Telefon: 12-094 Áz előfizetés díja egy hónapra 20,— forint Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag u. 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla Nem ette még meg a kutya a telet, az elmúlt héten is né­hány óra leforgása alatt többször változott az időjárás. A sá­ros utakon pillanatokon belül megcsúszhat a kocsi. M. G. Vendégművészek Pármából A „Győri nyár” programjából A Győri nyár idei program­ját június 29. és július 30. között rendezik meg, ezúttal tizenkettedik alkalommal. A hagyományoknak megfelelő­en az idén is a zenei műsorok alkotják a program gerincét. Az eseménysorozatot Erkel: Bánk Bán című operája nyit­ja meg, Simándy Józseffel a címszerepben. Bemutatják Puccini; Bohémélet című operáját is a pármai operaház vendégművészeinek közre­működésével. Hangversenyek, operett­előadások mellett az idei Győ­ri nyár vendége lesz az Álla­mi Népi Együttes „Ecseri la­kodalmas” című produkció­jával. Lassan olvad a Balaton jege Az enyhe februári időjárás csak fokozatosan olvasztja a Balaton jégpáncélját. A ta­von hosszú idő óta nem ta­pasztaltak ilyen lassú jégol­vadást és zajlást. A jégolvadás' gyorsítására, a mólók és a partfalak védel­mére hajókkal megkezdték a már elvékonyodott jégtömeg feltörését. Az ilymódon fel­tört, felszabdalt és mozgásba lendülő jégszigetek részben eltávolodnak a parttól, a nyílt vizekre sodródnak, ahol gyorsul az olvadás. Kaukázus Növekvő gleccserek Az örök hó és jég birodalma fokozatosan kiterjeszti határait a Kaukázusban. Az utóbbi év­tizedben egyedül a Kazbeken. a Kaukázus egyik legmagasabb csúcsán a hó és jégpalástkúp alkotója közel 300 méterrel nőtt. A grúz szakemberek megálla­pítása szerint általános az a tendencia, hogy a 140 milliárd köbméter ..nedvességet” tartal­mazó kaukázusi gleccserek „nö­vekedésnek’» indultak. Könnyebbség a kismamáknak Az Üvegipari Művek nagy- kanizsai üveggyára sok bosz- szúságtól menü meg a kis­mamákat: megkezdte a cu­misüvegek nagy tömegű so­rozatgyártását. A 2.5 decili­teres, kupakkal, ».ívógumival ellátott hőálló cumisüvegből ebben az évben 400 000 da­rabot adnak át a kereskede­lemnek. Lottónyerőszámok A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a Szigetszentmiklóson megtar­tott 7. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 7, 15. IN ÉVIRŐL Új növényvédőszer A Veszprémi Nehéz­vegyipari Kutató Intézet kí­sérleti üzemében két tonna új növényvédőszer-különle- gességet állítottak elő. amely - lyel már megkezdhetik a ta­vaszi hónapokban a széles körű nagyüzemi kísérleteket. A Nevirol elnevezésű újdon­ságot több éves kutató mun­kával az intézet munkatársai kísérletezték ki, s a labora­tóriumi és kisüzemi vizsgáz- ' tatások egyértelműen bebi­zonyították kiváló . hatását. Megállapítható, hogy segítsé­gével csaknem másfélszeresé­re növelhető a paradicsom, a bab és a napraforgó termés­hozama. Biológusok tapaszta­lata szerint elsősorban a vi­rágok kötődését teszi telje­sebbé és ezáltal növeli a ho­zamot. Különösen szembetű­nő felhasználását követően a napraforgó termésének növe­kedése.

Next

/
Thumbnails
Contents