Szolnok Megyei Néplap, 1977. február (28. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-18 / 41. szám
1977. február 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Az Iluh-esten Boross is ott ült a második sorban. Magának mormolta a verset: „Reggel azt mondta, kukk — Este azt mondta, hukk — Egész nap azt mondta, hóóó- rukk” ... Egy pillanatra izmait a nyári kombájnjavítások végenincs fáradtsága húzta, égette a nap, tüzelte fémóriások közelsége. Még aznap este, vacsora után, visszahozta a szavakat: kukk, hukk, hórukk. Sors, ez volt a vers címe. De ez már nem az ő sorsa. Az övé elkanyarodott, túllépett a versen, több annál, mintsem néhány sorba beférjen. Fel is hagyott a töprengéssel, a tányért, a kanalat a mosogatóba rakta. Ráengedte a vizet ... • „Tisztelt Elnök Elvtárs! A műsorfüzet január havi számából értesültünk a ,Felhí- vás’-ról, melyből a ,600 év, 600 perc’ jelentőségét megbeszéltük, és úgy határoztunk, hogy csatlakozunk a nemes mozgalomhoz. Határozatunkat az 1977. évi brigádvállalásunkban is rögzítettük. Mezőtúri Állami Gazdaság, Március 15. brigád, Herbály József brigádvezető.” Mezőtúr várossá nyilvánításának 600. évfordulóját ünnepli rövidesen. A születés- napi asztalra ajándékképpen mindenki odatesz valamit. Elsőként a Március 15. brigád ajánlotta társadalmi munkáját... 1976. március 4.: „A mező- gazdasági gépszerelő szak- középiskola műszaki szakkörének egy kiselejtezett motort adtunk át. A motor metszete segíti majd az oktatást.” (A Március 15. brigád naplójából.) A gépműhelyen végigsivít Herbály József brigádvezető neve. Hatalmas kombájn hátáról alacsony, pocakos emberke kászálódik le, sipkája alól izzadtságcseppek gyöngyöznek. A tető alatt a magasban megszorul a levegő, térképesre nedvesíti az inghátakat. A brigádvezető lehuppan az öltöző hideg-szürkére festett lócájára, overállja zsebéből munka-puhította Fecskét halász elő. Ismerős gondolatra hangol, minden szocialista brigád így kezdené, hogy ennyi, meg ennyi forintot takarítottak meg. Szalad a toll, kérdés sem zökkenti. Herbályéknál az „eny- nyi, meg ennyi” 110 ezer forintnyi vállalást jelentett, amit annak rendje és módja szerint túlteljesítettek, mert minden ígéretükre rálicitálnak. Tettekkel. Aztán mégis döccen a toll. A brigádvezető az ezer forintokról a hétköznapokra vált. A gépjavítóból hulladékot ki nem dobnak, tőlük bezárhatna a MÉH. A legkisebb csavart is dobozba rakják, mondván, jó lesz még valamire, s valóban mindig jó is valamire. Az idősebb emberek ragaszkodnak így a kopott kabáthoz, a félretapasott cipőhöz. Herbályék gyűjtő szenvedélyét azonban az ésszerűség diktálja. Minél több anyagot használnak fel újra és újra, annál kevesebbet költenek javításra. Annál több jut az új masinák vételére. Nem a brigádnak. Nem a műhelynek. A gazdaságnak ... Az üzemekben néha erőnek erejével keresi az ember a tulajdonosi szemléletet. Aztán egy állami gazdaság gépműhelyében — nagy szavak kísérőzenéje nélkül — egy- szercsak ráakad. Akárcsak egy másik kapaszkodóra, a szakközépiskola műszaki szakkörének pátyolgatására. Leírható, miért ne, hogy tavaly az iskolának ígért 1200 forintnyi támogatás az év végére 1600-ra kerekedett, s az összesítéskor a szakszervezeti bizottságon elégedetten bólogatnak, lám már megint a Március 15 ... Mégis más a megkapó. Nekem a Herbályék-adta, a szemléltető oktatást segítő motor. Az áprilisi találkozó, amikor a diákokkal együtt billegtek az óriásgépek hátán, s a srácok az olajos kezek mozdulatait lesték. A brigádtagok a gondolatot rövidre zárják: sok tudományt szereznek a diákok, s ők csak azt akarják adni, ami könyvből nem tanulható ... 1976. május: „Újítást alkalmaztunk az XT—76-os talajművelő tárcsán. Mechanikus tagemelő szerkezetét átalakítottuk hidraulikus működésűvé.” A szakszervezeti irodán futunk össze Gonda Józseffel, a gazdaság első kerületének vezetőjével. Náluk is használják a tárcsát, K—700-as óriás traktorokra kötik. A kerületvezető hamiskás mosoly kíséretében mondja: — Tudja, hogyan veszünk fel új embert a K—700-as- sokra? Mérlegen. Aki nem nyomja a 100 kilót, kiszupe- rálódik, s ha átlágsúlyt számolnánk 120 kiló körül lenne. Kell is a termet, hiszen két embernek való a munka. A tárcsa tizenegy fémlapja egy mázsánál is többet nyom, felhajtásával leizzadtak az emberek. Az újítás nyomán az egy órai munkával most néhány perc alatt végeznek. A balesetveszély is megszűnt, hiszen nem zuhanhatnak vissza a fémlapok. Azóta, ha a brigád nevét hallják a traktorosok, rábiccentenek: na persze azok az okos fiúk a műhelyből ... Az ebédről visszaszállingózó laktosokkal lassan megtelik a lóca. Herbály József mellett a névrokon Herbály Kálmán, arrébb Boross István, Panyik Sándor, az ablak alatt pedig Tolnai Ferenc könyököl. A művelődés témáját kerülgetjük, s míg általában a brigádmozgalomban itt el-elakad a beszélgetés, Herbályék most jönnek igazán lendületbe. Boross hátát az öltözőszekrénynek vetve az Iluh-estről beszél, emlékezetes maradt, ott ültek mind a tizenketten. Ä falusi színjátszó csoportok minősítő fesztiválját is végigtapsolták, s ki feledné közülük a Soós Zoltán estet. Találkoztak Fehér Klárával, késő esti órákba nyúlt a bensőséges eszmecsere. Már csak címszavakkal merítve a tavalyi évből: környezetvédelmi előadás, az ünnepi könyvhét megyei megnyitója, diavetítéses törökországi útibeszámoló, ragasztástechnikai előadás a DATE-n — mi mindenre nem futotta az érdeklődésből — Kodály-est, filmankét a művelődési házban, szovjet népköltészeti est... összevetjük a dátumokat! Kiderül, a brigádtagoknak minden második, harmadik estére jutott, jut egy előadás, író-olvasó találkozó. Mond*- hatja valaki — mert mondták már — számszerűség, kirakata a naplónak, kipipá- lósdi. A legyintőknek Panyik szavai válaszolnak: — Nem mondom, hogy évekkel ezelőtt nem tarthattak volna minket vissza, úgy rohantunk ajtóstól a művelődési házba. De aztán egyre inkább kedvet kapott az ember, mert olvasta például a Húsz órát, mert megnézte filmen is, s mert a művelődési háziak megértettették a mondanivalót. Mind többet akartunk, mert él a brigádban egy mondás: csak addig csináljuk, így együtt, amíg évről évre előbbre is lépünk. Ma már ott tartunk, az veszít, aki kimarad a rendezvényből. Két évvel ezelőtt buszba ültünk, irány Battonya, a felszabadulási ünnepség. A többi brigádnak meséltünk, hogy így történt, meg úgy történt, de azt nem lehetett elmondani, miért borzongott meg az ember egy pillanatra ... Molnár Sándorné a túrke- vei művelődési otthon igazgatója: — Nemrégiben hosszan beszélgettem a város szocialista brigádjainak vezetőivel. Hét éven keresztül a lépcsőkön mi vezetgettük őket felfelé. Akl*or este rájöttem, már fel is értek. Most már csák segíthetünk, de az útjukat maguk határozzák. Miért sikerült? Talán azért, mert nem csalódtak a Sántha-estben, a Kodály-előadásban, a színdarabokban ... Nemrégiben a város zenetanárai hangversenyt adtak, s meghívtuk a szocialista brigádokat. Féltem, utólag már bevallom, üresen maradnak a székek. Hát nem, minden hely elkelt, s látni kellett volna, ahogy előadás után mosolygón hozták a virágcsokraikat! Lehet, hogy a könyvektől, a színdaraboktól a közösségi érzésig, a tulajdonosi szemléletig nagy az ugrás. Mégis úgy tűnik, jól kivehető csapáson vezet az út az egyiktől a másikig. A kedvteléséről kérdeztem a brigádvezetőt. A szemüvegére mutatott, a vastag domború lencsére, a könyv csak kínlódva tellik ki. De a meccs, az igen! A rádió mellett ha a közvetítést hallgatja, senki sem zavarhatja. — Kinek drukkol? — A Vasasnak. — Miért pont neki? — Vasas vagyok magam is, vagy nem? Szaktárs... Abban a pillanatban a véletlen számlájára írtam a szaktárs kifejezést. A nagycsaládot jelölő szót manapság ritkán hallani. Később aztán a beszélgetés a tavalyi csepeli üzemlátogatásra terelődött, s a brigádtagok egymás szavába vágva szórták az emlékeket: „gyárváros”, „színesfémöntöde”, „automatika”, „csőgyártás”, „múzeum” — a méreteknek és a modern technikának bókolt a csodálkozás. S egyszer csak most már a többiek szájából hangzott újra: szaktárs. A csodálathoz csapódó büszkeséggel Tolnai leintette a hangzavart: „Nem úgy fogadtak minket, mint vidéki szegény rokont, hanem úgy, hogy a minisztert se jobban ...” A csepeli látogatás előzménye 1975 nyara. A betakarítási munkában a gazdaságnak a fővárosi gyáróriás munkásőrzászlóalja segített. A tíz nap alatt barátság, majd a barátságból meghívás kerekedett. A munkás a munkást hívta, mindössze ennyi az egész. Vagy talán még egy bejegyzés a naplóból 1976. augusztus 7-éről: „1975 nyarán munkásőreink és a brigád között baráti, elvtársi kapcsolat alakult ki. A barátság eredménye, hogy a mai napon a brigád tagjai, családtagjaikkal együtt meglátogattak bennünket. Jó volt hallgatni, hogy a mezőtúri elvtársak éppúgy szem előtt tartják távlati terveikben a dolgozók életkörülményeinek alakulását, mint a közös, az állam jövedelmének alakulását ... A Csepel Vasmű kollektívája, a Munkásőr Zászlóalj nevében kívánunk a munkához erőt, egészséget, a családi életükben sok boldogságot.” Csepelen óriáskalapácsok böffennek, Mezőtúron csak köszörű sivít vékony hangon. A földrajzi távolság 150 kilométer. A gondolkozásmódban lehet, hogy semmi?... Mélykúti Attila Gyorsabban épül a húskombinát Már jó ideje — elsősorban a kormányprogram megszületése óta — szinte csak kedvező hírek érkeznek Gyuláról. Végre úgy tűnik, sínen van ez a „sok vihart” látott létesítmény. 1968-tól — 1974- ig vajúdott a beruházás, amelynek fő célját, szükségességét senki sem vitatta, hiszen az évi több mint 2000 vagon hústermelésre, a 280 .vagon szárazárura, — főként gyulai kolbászra —, a 330 vagon húskészítményre az ország lakosságának és a külföldi vásárlóknak egyaránt szüksége van. Nehezen született meg a döntés, döcögve indult a kivitelezés és csak sok vita után fogadta el a kormány a gyorsítás programját. Hiszen első nekifutásra a tervezett határidőnél 6 hónappal rövidebb befejezéssel számoltak a szakemberek, sőt ez a határidő-rövidítés — egyes vélemények szerint 12 hónap is Hetedszer rendezik meg április és május eleje között a Szolnok megyei Műszaki Heteket. A Műszaki és Természettudományos Egyesületek Szövetségének huszonkilenc megyei csoportja dolgozik a program összállításán. A rendezvénysorozat kiemelt témája: a megye iparának hosszú távú fejlődése. E témakörhöz kapcsolódik a műszaki hetek megnyitó előadása, és számos más rendezvény is az iparfejlesztéssel foglalkozik. Ez alkalommal három egyesület, a Szervezés és Velehetett volna. Újabb gondos vizsgálat kiderítette, hogy egy esztendőnyi gyorsítás az adott hazai kivitelezési körülmények között, irreális feladat lenne. A beruházás megvalósítását másutt is, itt is az abban résztvevők szocialista szerződése, a gyakori helyszíni ellenőrzés és kooperációs megbeszélések segítik. Ha a kooperáló partnerek a jelenleginél jobban igyekeznek „egy nyélven beszélni”, biztos, hogy a helyszíni munkálatokért felelős vállalatok helyzete is könnyebbé válik. A kapkodó, ütem nélküli munkát felválthatja a tudományosan megszerkesztett szervezési háló-diagramok betartása. Ebben a folyamatban az olyan típusú tervmódosítás, amelyen a gyulai beruházáson is törik a fejüket, és amely a kivitelezési munka és a költségek csökkentését célozza, csak helyeselhető. zetéstudományi, a Gépipari Tudományos és a Papír és Nyomdaipari Műszaki Egyesület lesz a házigazda. De nemcsak a kiemelt témához kapcsolódó rendezvények lesznek. Szolnokon tartják például a fizikatanárok országos ankétjét. Az érdeklődők megtekinthetik a Szovjet tudomány és kultúra napjainak eseményeit is. A Szolnok megyei Műszaki Hetek előkészítése most folyik. Többek között erről tárgyaltak tegnap délután a MTESZ Szolnok megyei Szervezetének tagegyesületi titkárai. Húsz év fegyverben M a húsz éve, hogy az Elnöki Tanács rendeletet alkotott a munkásőrség szervezéséről. A jubileum mindig elgöhdolkoztató, számvetésre késztet. Annakidején — a Központi Bizottság állásfoglalása alapján — az Elnöki Tanács törvényerejű rendelete úgy határozta meg a testület hivatását: „A munkásőrség feladata a szocializmus vívmányainak megvédése, a dolgozó nép nyugalmának, és a termelés zavartalanságának biztosítása, továbbá az ellenforradalmi elemek restaurációs kísérleteinek megakadályozása, illetve ennek érdekében a fegyveres erők támogatása.” . A testület alapítása óta eltelt két évtized bizonyítja, hogy a munkásőrök becsülettel ellátták pártmegbízatásukat, a tömegek bizalmát élvezve teljesítették társadalmi munkában végzett fegyveres szolgálatukat. A jubileumra való felkészülés idején tartották az egységek a tavalyi munkát értékelő gyűléseiket. Ezek a tanácskozások híven tükrözték megyénkben is azt az utat, melyet a munkásőrség megtett. A pártbizottságok vezetői is részt vettek az egységgyűléseken, ezzel is kifejezve, hogy pártunk milyen nagy jelentőséget tulajdonít a munkásőrségnek. A testület megbecsülését híven fejezi ki Kádár János elvtársnak a Láng Gépgyár egységgyűlésén mondott beszéde, melyben kiemelte: „A munkásőrség szocialista rendszerünk intézménye és büszkesége, teljes mértékben megfelel annak a bizalomnak, amely létrehozta., A fegyveres erők megbecsült tagja, a magyar munkásosztály, a dolgozó nép forradalmi tradícióit őrzi, a hazafias és internacionalista nevelés, a kommunista nevelés iskolája. Nem párthadsereg, hanem a munkásosztály osztályszervezete, a magyar nép fegyveres testületé.” Mindez nagy felelősséget ró a továbbiakban is a testület tagjaira, ugyanakkor önbizalmat ad nekik. Elősegíti a parancsnoki munka színvonalának emelését, az állomány képzését, az egységek összeforrottságát és a termelő munkában való helytállást. A munkásőröket, azon kívül, hogy tudják: élvezik a párt és a- tömegek bizalmát, a továbbiakban is erősíti az a tudat, hogy feladataikat a társ fegyveres erőkkel és a Varsói Szerződésbe tömörült országok fegyveres erőivel való testvéri szövetségben valósítják meg. Műszaki hetek Szolnok megyében Nem m iá ró II tol na pra Tervszerű bel víz vedelem a karcagi Május 1. Tsz-ben 1 A rizstermesztés igen furcsa qnódját választották a karcagi határ gazdái az 1950- es évek végéig. A szakszerűen alkalmazott agrotechnika helyett inkább kizsarolták a földet, s ha többé már nem volt képes teremni, akkor odébbálltak — másutt építettek rizstelepet. Terület abban az időben még volt bőven. Így fordulhatott elő, hogyha akkoriban a mai Május 1. Termelőszövetkezet határában szétnézett az ember, sokhelyütt elhanyagolt, mocsaras, sással, náddal benőtt földeket láthatott. A gazdaság a hatvanas évek elején kezdte el a vízrendezést, és tíz év alatt az állami támogatással együtt mintegy 15 millip forintot költöttek a meliorációra. Ebből is látszik, hogy az elődök hibáit rendbe hozni költséges dolog, de hogy megéri, az mégsem kétséges. Oláh János, a tsz-elnökhelyettese az előbbi kijelentés bizonyítására az 1970-es évet hozta példának. Ugyanis akkor több mint 600 hektáron a belvíz miatt semmit sem lehetett termelni. És ez azt jelentette, hogy csapadékos időjárás esetén a 600 hektár okozta kiesés az egész gazdaság terméseredményét egyharmad- dai lerontotta. Az elnökhelyettes azt is megemlítette, hogy a 600 hektár egyetlen évi, mondjuk 60 mázsás kukoricahozama is elég ahhoz, hogy a tíz esztendő költsége megtérüljön. Nem véletlen tehát, hogy a Május 1. Termelőszövetkezetben manapság is nagy gondot fordítanak a belvíz elvezetésére. Annál is inkább, mert már az őszi esők vízzel telítették talajaikat, S így, a hóesés „csak” ráadás volt. Abban az időben megtisztították a csatornákat a hótól, és még az olvadás előtt készenlétbe helyezték a szivattyúkat. A felmelegedések így különösebb gondot nem okoztak, a víz le tudott szivárogni a földekről. A munka fontosságát alátámasztva érdemes ismét néhány számot idézni. A gazdaság tizezerháromszáz hektár földjéből hétszázat veszélyeztetett belvíz, viszont mostanra már száz hektár sincs víz alatt. Köszönhető ez az alapos felkészülés mellett annak a 60—70 embernek, aki akár vasárnapját is feláldozva a belvíz elvezetésén dolgozik. S természetesen már az idén elkezdik a védekezést a jövő évi időjárás ellen, hiszen 1977-ben több mint 500 hektár altalaj lazítását tervezik. Így 1978-ban ennyivel is kevesebb lesz az a terület, amely nem képes magába szívni, és tartani a nedvességet. — b. á. —
