Szolnok Megyei Néplap, 1977. február (28. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-02 / 27. szám

1977. február 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Azt hiszem, a Televízió maga is észrevette már, hogy oktató-okító tevékeny­ségében lassan-lassan átcsú­szik ama bizonyos ló másik oldalára. Gyakori betegség ez, úgy tűnik, ha egyszer ná­lunk elindul valami. Pedig nem gondolom, hogy népmű­velői funkciójának akkor tesz eleget, ha magára ölti a nemzetokító talárját, s oktat reggel, oktat délben, oktat este. És éppen azon a napon, amelyen a hétközi fáradal­mak után, tehát ama hetedi­ken, a pihenés, a kikapcso­lódás, kellemes időtöltés órái­nak van általában ideje és helye. Vasárnap reggel ébreszt az Iskolatévé, majd Mindenki iskolája, ebédre táncóra, ko­ra este egyetem Föld-ismere­tekből. Igaz, más-más réte­geket érintenek az említett műsorok. Csak aki idegen nyelvet akar tanulni, készü­lékét az kapcsolja be kora reggel, az Aprók tánca a ki­csinyekhez szól, s az egye­tem többnyire a felnőttek­nek. Mégis az a tény, hogy egy nap programjában sze­repelnek, jól tükrözi a fenti megállapítást: az egészséges szándék kezd visszájára for­dulni, a közoktató törekvé­sek néző és képernyő viszo­nyában hovatovább egész­ségtelen arányokat öltenek. Ugyanakkor még mindig gyéren csordogál a képer­nyőn az élettől, erőtől duz­zadó, a valóság legfrissebb konfliktusait feltáró, gondo­latokat szülő és gondolatokat felkavaró riportázs, doku­mentumfilm. Olyan alkotás­ra gondolok, amelyek nem merülnek ki egy-egy üzem életének, egy-egy közösség felszínének feltérképezésé­ben, amelyek nem ragadnak meg holmi riporteri natura­lizmusban, hanem a tények alkotó módon való felsora­koztatásával és csoportosítá­sával új, lényeges összefüg­gésekre világítanak rá. En­nek az „objektív” műfajnak nagyon hiányoznak a szen­vedélyes képviselői a televí­zió munkájából. Ma/ telepesek Urbán Ernő évekkel ez­előtt elkezdett valami sajá­tosan eredetit: megteremtet­te a tévé-szociográfiát, mely­nek a személyes varázson túl lényege az volt, hogy való­ságos tényekről úgy tudott beszélni, illetve beszéltetni, hogy nemcsak az mondatott el, ami megtörtént, hanem az is, ami megtörténhetett vol­na. Valóság és képzelet ha­tárán a legtermészetesebb módon járt bravúros táncot. Urbán Ernő halálával egy műfajt is el kellene temetni? Mindez a szombat este lá­tott Mai telepesek című do­kumentumfilm kapcsán me­rült fel bennem, latolgatván egy rendkívül izgalmas, mai film értékeit, erényeit. Sze­retném előrebocsátani, mai­vá nem témája avatta első­sorban, jóllehet olyan ese­ményekről beszélt, amelyek a közelmúltban történtének meg. A megoldás módja, a téma tálalása, az ebben meg­nyilvánuló korszerű gondo­latiság emelte ezt a doku­mentumfilmet a hasonló próbálkozások fölé. Maga az alaphelyzet — lehet-e a du­nántúli falucskából egy má­sik Gyűrűfű, azaz kihalhat-e egy hajdan virágzó telepü­lés? — ez az alaphelyzet akár tragikus hangvételű, vagy legalább is érzelmes feldol­gozásra is csábíthatott volna. Szegvári Katalinéit azonban a témában a jövőt keresték. Egy vállalkozó szellemű tsz- elnök megszállottságában, aki idegen földről újsághir­detésben családi ház ígéreté­vel, no meg jövedelmező munkával új lakókat tobor­zott a kipusztulásra ítélt fa­lunak, azt az emberi erőt áb­rázolták, amely képes meg­birkózni a körülményekkel, amelyik győzedelmeskedni tud a környezettel való harc­ban, amelyiknek azt is kö­szönhetjük — nem túlzás — hogy nem szenvedő alanyai, hanem irányító urai lehetünk történelmünknek. Tancsik Józsefben a cse­lekvő ember példáját rajzol­ták meg, de a bátor, okos téesz-elnököt szentté nem avatták. Cselekedetét több oldalról úgy járták körül, hogy közben kérdések ma­radtak nyitva, újabb és újabb ellentétek kerültek fel­színre, lappangó, alattomos drámák buktak elő, az em­beri természet puszta való­jában mutatta meg magát. Egy-egy részkonfliktus akár önállóan is megállta volna a helyét, kibontva, gondolok például az „őslakók” és a „bevándorlók” viszonyára, az idegenkedésre, a lassan olvadó fagyosságra, a szélső­séges megnyilatkozásokra is okot adó bonyolultságra. Tartalmi erényeiben for­mai értékei is benne foglal­tatnak a filmnek, a hangvé­tel őszintesége, a tényekkel szembeni bölcs alázat, a lé­nyeges és lényegtelennek pontos elválasztása, nemes ökonómia a részletekben. A Vitézy László rendezte film jó példája annak, hogyan le­het az élet egyszeri tényei- böl kiindulva eljutni minden alkotótevékenység végcéljá­hoz: lényeges emberi igaz­ságok megfogalmazásához. Fogadjunk hogy... Furcsa fogadásra hívta hu­morra szomjas nézőit szom­bat este a Televízió. A nyílt provokációban nyilván -sok- sok kudarcba fulladt vidám műsor miatti keserűsége sű­rűsödött egybe. Persze más lett volna, ha a tét úgy ala­kul, hogy tetszik is majd, amit látunk. S nem csupán arra szól, hogy végig bír- juk-e ülni a két órát. A té­tet tehát szerényre méretez­ték, így azután csaknem biz­tos, hogy a televízió meg­nyerte e fogadást. Hisz ki ne tartott volna ki az utolsó pillanatig abban a remény­ben, hátha épp akkor veszít majd a másik fél. Minden­esetre a kihívás: nem bizo­nyult rossz ötletnek. S a mű­sorban is akadtak figyelemre méltó részletek. Eredményei közé sorolha­tó, hogy ha kissé nehezen is, de elindult az úthenger, amely ki tudja hol áll majd meg, s útközben kit és mit tapos el (remélem, nem mi nézők kerülünk alá). A kútba ejtett állami bika „tragédiá­ja” körüli herce-hurca azon­ban régies, falusias komé- diázás ízeit is felkínálta, és mellesleg még hosszúnak is tűnt. Ami már biztos: Szabó Gyula szaporítani fogja egy- gyel a képernyőről elinduló halhatatlan figurák számát. A legsikerültebb mozzanat­ként az Elképzelhetetlen té­vériportot üdvözölhetjük, amely egy üzemi balesetről szólt igen mulatságosan és tanulságosan. Némi csalódást okozott viszont a Vadonatúj, sok volt benne a régi. (Lát­hatóan a felvétel régebben készült, s erre nem számí­tottak a program készítői.) Vagy talán azt kívánták ki­fejezni, hogy nálunk a va­donatúj az többhetes dolog? Aligha. Miként nem szeren­csés az sem, hogy a műsor­ban újra előkerültek a hu­mor ügyeletes képviselői, méghozzá olymódon, mintha az egyik nemigen tudott vol­na a másikról. Különben aligha csépelték volna egy­mást ismételve pl. a szeren­csétlen magyar filmet, s Kán­tor se került volna be vele két közreműködő konferan­szié poén-listájába is. Mind­ez arra vall, hogy a műsor szemléletének és' tartalmá­nak egységén van finomíta- nivaló. Mert az első fogadást meg­nyerte a Televízió — én leg­alábbis vesztettem, máskép­pen hogyan is születhetett volna meg ez a jegyzet — de a másodiknál már nehe­zebb dolga lesz! V. M. Általán az út techniki mából dfeztek. bemuta slnoki Tallinn körzeti os Iskola pajtásai törők tudományos ai szemleje alkal- házi kiállítást ren­Februárban főszereplő: A mezőgazdasági szakkönyv A február immár hagyo­mányosan a mezőgazdasági könyveké. Az idei, sorrend­ben a huszadik, könyvhónap akár ünnepinek is tekinthető — legalábbis a készülődések erre utalnak. -Minden eddi­ginél több és nagyobb pél­dányszámú művet adtak ki, — 44 könyv jelent meg 600 ezer példányban — és a ren­dezvények sokasága közül válogathatnak az érdeklődők. A negyedikéi, soproni or­szágos megnyitó után me­gyénkben a 8-i, tiszafüredi ünnepséggel kezdődik a könyvhónap. Mivel az eljö­vendő néhány hét kiemelt té­mája a kertészet és a környe­zetvédelem, a programod is ehhez igazodnak. A szolnoki és a környező községek mezőgazdasági üze­mei középvezetőinek lehető­sége nyílik egy, a munka- szervezéssel. az irányítás szociológiai, pszichológiai kérdéseivel foglalkozó há­rom részes előadássorozat meghallgatására a Verseghy Ferenc megyei Könyvtárban. Lépést tartva a társadalom igényével A különböző sajtóorgánu­mok már hírül adták: a Ma­gyar Vöröskereszt Országos Vezetősége 1977 októberére összehívta a szervezet V. kongresszusát. Az idei tehát kongresszusi év a tömegszer­vezet életében, és ez meg­határozza munkájút is. Erről beszélgettünk Magyar Gyulá­val, a Magyar Vöröskereszt Szolnok megyei vezetőségé­nek titkárával. — Valóban így van. Mi is az országos vezetőség állás- foglalásában meghatározot­tak szerint készülünk a kongresszusra, választjuk meg a helyi szervezetek vezető­ségeit, a városi, a járási, a megyei vezetőségeket és a kongresszusi küldötteket. — A naptári ütemterv kész. Feltételezem, hogy bár hozzákezdtek az 1973-ban megtartott IV. kongresszus óta végzett munka összegezé­séhez, ma még nincsenek végleges adataik munkájuk eredményeiről, esetleges hiá­nyosságairól. Mégis megkér­dezem: mit tart ön az el­múlt négy év legnagyobb eredményének tömegszerve­zetük életében? — Mindenekelőtt azt, hogy szervezeteink megtalálták helyüket, tennivalóikat a me­gye politikai, társadalmi éle­tében, hogy hagyományos te­vékenységünk mellett előtér­be került a családvédelem komplex részeként a népe­sedéspolitikai határozat vég­rehajtásának segítése, foko­zottabb foglalkozás az idős emberekkel, az ifjúságpoliti­kai feladatok végrehajtását sajátos programmal segítő vöröskeresztes munka. A negyedik kongresszus ugyan­is éppen azt szabta felada­tul, hogy fejlődnie kell a Vö­röskereszt tömegszervezeti jellegének, nagyobb részt kell vállalni a társadalompoliti­kai feladatok megoldásában, az emberi segítőkészség, az önzetlenség, a szocialista együttélés szabályainak, tár­sadalmunk humanista lénye­gének érvényesítésében. — Ha néhány példát mon­dana erre. Talán mindenek­előtt családvédelmi tevékeny­ségükről. — Szoros kapcsolatban az egészségügyi szolgálattal, a művelődésügyi szervekkel, a tömegszervezetekkel, a népe­sedéspolitikai határozat alap­ján a felnőtt lakosság és az ifjúság körében az egészség- nevelés komplex módszereit alkalmaztuk. Előadásokat, ankétokat, fórumokat, film­vetítéseket, kiállításokat, klubfoglalkozásokat rendez­tünk. A Születésünk titkai című tévésorozathoz például klubfoglalkozásokkal kapcso­lódtunk. A megyében tizen­Kongresszusra készül a Vöröskereszt hét helyen alakult lakóterü­leten, munkásszálláson, kö­zépiskolai kollégiumban klub 1976-ban. Valamennyi járási­városi vezetőségünk évről év­re megszervezte a hagyomá­nyos családvédelmi hónapot. A munkahelyeken levő szer­vezeteink együttműködve a párt-, gazdasági és szakszer­vezeti szervekkel, figyelmet fordítottak a gyermekgondo­zási szabadságon levő ma­mák foglalkoztatására, rend­szeresek lettek a családláto­gatások, a gyermeknevelést segítő előadások. — Ügy véli, hogy e terü­leten minden rendben van? — Sajnos ezt az ered­mények ellenére sem mond­hatjuk. A sok magya­rázó, felvilágosító szó el­lenére megyénkben sem yált uralkodóvá a háromgyerme­kes családeszmény. Igaz, ehhez hozzájárul, hogy bár emelkedett a bölcsődei, az óvodai helyek száma, mégis jelentős gondok vannak. És az is igazság, hogy az egész­ségnevelő, oktató munkában gyakran tapasztalunk általá­nosságokat, formális vonáso­kat. Több helyi szerveze­tünkben e tevékenység leszű­kül egy-egy előadás megtar­tására. — Mint említette: tömeg­szervezetük negyedik kong­resszusán nagyon sok szó esett arról, hogy a Vöröske­resztnek nagyobb feladatot kell vállalnia az idős embe­rek gondozásából. Önök mit tettek annak érdekében, hogy ez gyakorlat legyen a me­gyében? — Az országos elnökség határozata alapján a taná­csok illetékes osztályaival együttműködve felmértük a megyében élő öregek csalá­di, egészségügyi és szociális helyzetét. A felmérést köve­tően valamennyi városban és a községek többségében lét­rejött a gondozószolgálat. Mi a házi szociális gondo­zás teendőiből vállaltunk magunkra legtöbbet. Egy év alatt 664-ről 1002-re emelke­dett a megyében a gondozott családok száma. Helyi szer­vezeteink 37 házi betegápo­lási tanfolyamot szerveztek, amelyen mintegy ezren vet­tek részt, és még kétszáznál több aktivistát továbbkép­zésben is részesítettek. Mind­ez biztosíték arra, hogy akik gondozói feladatot vállaltak, szakszerűen tudják ellátni feladatukat. Természetesen ezekkel az eredményekkel sem elégedhetünk meg. mert járási-városi vezetőségeink jelentései beszámolnak arról, hogy több helyen a veszé­lyeztetett öregekről való gon­doskodás gyakran késik, és háttérbe szorul veszélyezte­tettségük megelőzése is. — Hogyan lehetne változ­tatni ezen? — Véleményem szerint na­gyobb társadalmi összefogás­ra van szükség az öregek ér­dekében. A jószomszédi vi­szony például terjedjen ki arra is, hogy idejében észre­vesszük ki az, aki saját gond­ján már nem képes egyedül segíteni. Nekünk pedig egy jól működő, figyelő, jelző szolgálatot kell létrehoznunk. Persze az is kell, hogy a ta­nácsok a vöröskeresztes ak­tívák jelzéseit komolyan ve­gyék és a lehető legrövidebb időn belül intézkedjenek, amihez nagyon sokszor még pénz sem kell. — És mindemellett látták el szervezeteik úgynevezett hagyományos feladataikat. — Igen. Például tavaly a megyében az általunk ren­dezett, vagy a közreműködé­sünkkel megtartott több mint hétszáz egészségügyi felvilá­gosító előadást 73 ezernél többen hallgatták meg. Lé­nyegében minden évben e körül van a hallgatók lét­száma. Családvédelmi téma­körből 412 tanfolyamot szer­veztünk tavaly csaknem tíz­ezer résztvevővel. A tiszta­sági mozgalommal kapcsolat­ban: a „Tiszta udvar, ren­des ház” verseny keretében aktivistáink a megyében le­vő mintegy 125 ezer 500 la­kóházból több mint 73 ezret értékeltek, ebből a követel­ményeknek mintegy 36,5 ezer ház felelt meg. A véradó­mozgalomról csak annyit: megoldottuk a folyamatos vérellátást, és bekapcsolód­va a regionális programba, segítséget nyújtottunk e vo­natkozásban a szegedi klini­káknak is. Mindez csak né­hány kiragadott példa el­végzett munkánkból. Eredményeinket — nem „nagy” dolgok, nem látvá­nyosak — sok ezer társadal­mi aktivánk önzetlenségének köszönhetjük. Hiszen a me­gyében 444 szervezetünk dol­gozik, több mint 42 ezer tag­gal. Csak az ő segítségükkel válhat még eredményesebbé munkánk, felelhet meg a társadalmi igényeknek szer­vezetünk a továbbiakban is és válhat majd valóra me­gyei küldöttértekezletünk é; V. kongresszusunk határo­zata. V. V. Szolnoki partizánok Három évtizeddel ezelőtt sokszor elhangzott: a hitleri Németország utolsó csatlósai voltunk. Sajnos igaz, hogy Horthyék, Szálasiék fasiszta rendszere a végsőkig kitar­tott a II. világháborúban a nácik oldalán, a Szovjetunió elleni harcokban. A magyar nép százezrei értelmetlenül vesztették életüket, milliók szenvedtek ártatlanul idegen érdekekért. Nemzeti vagyo­nunk, személyes értékeink tetemes része pusztult el. De az embertelenségben akadtak emberek, akik a Ma­gyar Kommunista Párt fel- világosító munkája nyomán felismerték a helyes utat. Vállalták a veszélyt, s életü­ket kockáztatták és áldozták a nép igazi érdekeiért, a sza­bad, független, szocialista Magyarországért: a magyar partizánok. Talán kevesen tudják, hogy Szolnokon is élnek közülük. Tízen laknak a megyeszék­hely különböző részein. Sze­rények, nem dicsekednek egykori hőstetteikkel, kitün­tetéseikkel. Többségük a Bu­dai Önkéntes Ezred katonája volt, a körülzárt Budapesten — fegyverüket a nácik ellen fordítva — harcoltak fővá­rosunk felszabadításáért. A Déli-pályaudvar környékén házról házra, emeletről emeletre szökellve füstölték ki a végsőkig védekező SS- eket. Később a fasiszta csa­patokat űzve Ausztriába is eljutottak és harcoltak a há­ború befejezéséig. Akad köztük szovjet parti­zán is. A hadifogolytáborban, az antifasiszta iskolában éb­redt öntudatra és jelentke­zett ejtőernyős kiképzésre 1944. augusztusában Ungvár közelében, éjszaka ugrott ki a szovjet katonai repülőgép­ből. Most is érzi az akkor el­szenvedett súlyos sérüléseit. Az egyik intézmény jelen­legi garázsmestere Csehszlo­vákia területén állomásozó magyar katonai egység tagja­ként 1944. decemberében csat­lakozott a cseh partizánok­hoz. Berlin már rég elesett, amikor Nyugat-Csehország- ban a nácik még sokáig el­lenálltak. Ezek megsemmisí­tésében, kiűzésében vett részt egy magyar kötelékben. A II. világháború időszaka már történelem. Üj generáció nőtt fel azóta, s a fiatalabb korosztály csak történelem- könyvekből, apáik, nagyapá­ik elbeszéléseiből ismerheti az akkori eseményeket. De feltétlenül ismernie kell. A magyar partizánokét is. A partizánszövetség szol­noki tagjai többségükben szakmunkások voltak. A fel- szabadulás után közülük is sokan továbbtanulhattak. Katona- és rendőrtisztek, jo­gászok, mezőgazdászok és a vasút irányítói lettek. Né- hányan fizikai munkások maradtak. A párt, szocialista álla­munk és társadalmunk meg­becsülése övezi őket. Egy ki­vételével már nyugdíjasok. Egészségi állapotuk megrom­lott, betegesek. Idő előtt megrokkantak. De szellemi és fizikai képességeik szerint most is dolgoznak. A párt hűséges harcosai. Nemrég a városi pártbi­zottság megbízottja kereste fel őket. Jól esik nekik, hogy törődnek velük. Megérdem­lik. Helytálltak a nemzet be­csületéért. Máthé László Új kiállítás a Munkásmozgalmi Múzeumban A Munkásmozgalmi Mú­zeumban új kiállítás készül a magyar munkásosztály ki­alakulását a Tanácsköztár­saság időszakáig bemutatt nagy sikerű tárlatuk folyta­tásaként tavasszal történel­münk utóbbi fél évszázadé tárják a látogatók elé. Sol dokumentum, fotó, korabei berendezés, viseleti és sze­mélyes tárgy — köztük sol új szerzemény — az 191! augusztusától napjainkig ter­jedő időszakot idézi fel. Előtérben állnak a kiállí­táson az illegális Kommu­nista Párt, a legális Szociál­demokrata Párt harcának, í háború ellenes népfrontpoli­tika,'a partizánmozgalom do­kumentumai. Az ország újjáépítéséért, i demokratikus vívmányol védelméért vívott küzdelme nagyméretű fotók, plakákot emlékek tanúsítják. A történelmi idők felele venítését a vasas, a nyom­dász és más szakszervezetei segítették: értékes dokumen tumokat bocsátottak a mú zeum rendelkezésére,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents