Szolnok Megyei Néplap, 1977. január (28. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-14 / 11. szám

1977. január 14. * SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Export-termék gyártásával kezdték az idei évet a szolnoki Bőrtex ipari szövetkezet egyébként iskolatáskákat készítő 1. számú bőrdíszmű üzemében. A franciaországi Adidas cég által rendelt 7500 sporttáskát január 20-ig elkészítik, és út- bainditják nyugat-európai megrendelőjüknek. Ebben a fél-, évben még mintegy 9 millió forint értékben 58 ezer iskolatás­kát gyártanak belföldi értékesítésre. {Fotó: T. F.) Új KGSI-szabványok A műszaki fejlesztés érde­kében, az exportképesség fo­kozására új, az eddigieknél finomítottabb minőségi rend­szert vezetnek be hamarosan. Eszerint például az elsőosz­tályú termékeken belül is többféle fokozatot különböz­tetnek meg. Az idén 27 ilyen „finomított” minőségi szab­vány lép életbe, elsősorban a műszeriparban és a vegyipar­ban, de néhány a bútoripar­ban is. A KGST-országok mintegy 4000 közös szabványajánlást dolgoztak ki eddig, ezekből 1977-ben megközelítően 400 lép kötelezően életbe. Ennek nyomán különösen a gépipari termékek külkereskedelmi forgalma kaphat újabb len­dületet a közös műszaki pa­raméterek alkalmazásával. Az egységesített szabvá­nyok hatása a hazai áruvá­lasztékban is jelentkezik: egész sor olyan elektromos háztartási berendezés im­portja válik lehetővé, ame­lyet eddig éppen a tagorszá­gok eltérő szabványelőírásai miatt nem hoztak nálunk for­galomba. így például a kö­zeljövőben bővülhet a vá­laszték NDK-beli és szovjet elektromos kenyérpirítókkal, infrasugárzókkal és több más cikkel. A következő években újabb KGST-szabványaján- lásokat vizsgálnak felül kö­zösen a tagországok, jövőre 1500-nak a bevezetését terve­zik. Szeptemberben „frissen végzett” diplomások kezdték meg munkáséveiket a megye intézményeiben. Legtöbben csak a jövendő munkahelyük nevét és címét, a meghirde­tett állást ismerték. Mi tör­tént azóta? Treszl József villamosmér­nök, a Nagyalföldi Kőolaj­termelő és Feltáró Üzem mű­szaki fejlesztési osztályán gyakornok, örült, hopr véget értek az egyetemi évek. Unta már, hogy csak vizs­gáznia kell. — Sokat vártam az elhe­lyezkedéstől, hogy lesz végre helyem és feladatom. — Hogyan került éppen eh­hez a vállalathoz? — Véletlenül. Még az egye­temen megházasodtam, a fe­leségem közgazdász. Szeret­tünk volna ugyanannál a vállalatnál dolgozni, rs erre a „Kőolajnál” kaptunk lehe­tőséget. Lakást is ígértek. Idejöttünk. — Vagyis teljesen ismeret­len volt a vállalat? — Nem egészen. Negyed­éves koromban tanulmányi szerződést kötöttem. Jelenle­gi „munkaadómnál” is hasz­nosítható területről választot­tam diplomatervem témáját. Akaratlanul is ismerkedtem az „olajos” munkával. De még ma sem ismerem eléggé. Persze nem csak azért, mert az egyetemen általános kép­zést kaptunk, és a munkahe­lyen kell elsajátítani egy tu­cat speciális ismeretet, az el­méletet is másként tanultuk. Az egyetemen könnyen fel­építhettük egy folyamat ma­tematikai modelljét, hiszen a feladatban megadták a szük­séges változókat. Az „élet­ben” viszont épp a lényeges, a matematika nyelvén leír­ható változók megtalálása a legnehezebb. ftz ötlet — kevés Treszl József most 'is ta­nul. Az olajbányászok mun­káját segítő berendezésekkel ismerkedik. „Újítások” fog­lalkoztatják, amelyeket meg tudna és meg is szeretne va­lósítani. De a mérnöki mun­kában önmagában kevés az ötlet — mondja. Ez a véleménye Járgán Kálmánnak, a fejlesztési cso­port vezetőjének is. Jóskát jó „problémafelvetőnek” tart­ja, s ez a legfontosabb ahhoz, hogy egy fiatalemberből jó fejlesztési mérnök váljék. — Jóska most a kötelező műszaki előírásokkal barát­kozik. Azt tapasztaltam, hogy a feladatot, az elméleti részt hamar megérti, jó megoldást is készít. (Példa erre diplo­materve.) Amíg azonban a szabványokat nem ismeri, a legötletesebb elképzelését sem alkalmazhatjuk a gya­korlatban ... Nehéz az egye­temről frissen kikerült fia­talt a vállalati munkához szoktatni, hiszen a fejlesztő- mérnök is rengeteg apró munkával bíbelődik. Úgy lá­tom, Jóska sem nagyon örül a kisebb feladatoknak. Csak az átfogó munkák lelkesítik igazán. — Sikerült-e elfogadtatni magát a csoport régi tagjai­val? — kérdeztem ismét Treszl Józseftől. — Egy hónapja dolgozom jelenlegi helyemen. Megért­jük egymást. Jól érzem itt magam, és szeretnék is itt maradni. Ha beázik az istálló... Hnisz Eszter 1076-ban vég­zett Gödöllőn. Most a Héki Állami Gazdaságban állatte­nyésztő gyakornok. Mert bátyja Szolnokon dolgozik —, úgy döntött, á megyébe jön. A hékiek fiatal állattenyész­tőt kerestek, így került a gaz­daság alcsiszigeti központ­jába. — Idegen környezetbe jött, ezért úgy gondolom hátrá­nyos az indulás. Senkit sem ismert; lakása sem volt... — Lakásom ma sincs. A kerületi iroda egyik szobává átalakított helyiségében la­kom. Amikor felvettek, aján­lották, hogy költözzem mun­kásszállásra. A szállás nem tetszett. Szerencsére a főnö­köm, a gazdaság főállatte­nyésztője kiharcolta, hogy megkapjam azt a szobát, ahol most lakom. Ez sem túl ké­nyelmes, de kibírom... Itt azt tartják, hogy az egyete­mi kollégiumok elkényeztetik a fiatalokat. Nem hiszem. Ott csak azt a kényelmet kapjuk, ami a munkához szükséges... — És a barátok? — A bátyám Szolnokon dolgozik. Barátai jelentik az én társaságomat is. — Mit csinál a munkahe­lyén? — Rögtön kaptam felada­tokat. Először nagyon egy­szerűeket, amelyeket felesle­gesnek érezhettem volna, de beláttam, hogy mennyire fontosak. Körülbelül két hó­napja már jövendő munka­körömben dolgozom, bár hi­vatalosan még nem neveztek ki. Minden állatfajta tápre­ceptjét átdolgoztam. Most a borjúnevelés technológiájá­nak korszerűsítése foglalkoz­tat. — Mi a különbség az egye­tem és a munka között? — Először mindent az el­mélethez akartam igazíta­ni... Az ember befejezi a ta­nulmányait; megismerkedik egy mezőgazdasági üzemmel. Legtöbbször látja, mit lehet­ne jobban csinálni. Kigon­dolja azt is: hogyan. Azután közbejön valami — például beázik egy istálló —, s ezzel nem számolt. Gyorsan, a kö­rülményekhez alkalmazkodva cselekedni kell... Ezt nem tanultuk az egyetemen. — Mindent egybevetve, hogyan érzi magát a Héki Állami Gazdaságban? — Kitűnően. Úgy látom, lesz elég munkám, s eddig minden segítséget megkap­tam. A szakmai közérzetem jó. Dr. Vígh István főállatte- nyésztő is elégedett Hnisz Eszter munkájával. Annak ellenére, hogy nő — azt mondják, ez a mezőgazdasá­gi vezetőnél rossz ómen — bevált. Ezt mi sem bizonyít­ja jobban: már önállóan dol­gozik, egy mezőgazdasági nagyüzem takarmányozási előadója. — Pedig nem lehetett könnyű a beilleszkedés. Tu­domásul kellett vennie, hogy az agrármérnök gyakran olyan feladatokat kap, ame­lyeket egy szakmunkás is el­végezhet — mondja dr. Vígh István. A pályakezdés, a beillesz­kedés sohasem könnyű. Nem­csak a munkával ismerked­nek az ifjú szakemberek, ha­nem munkahelyük szűkebb közösségével is. Elfogadják a környezetü­ket, s igyekeznek elfogadtat­ni önmagukat is ... V. Szász József o Honnan vegyük, ami nincs? Pörögjenek a gépek... Feljegyzések, vek, emlékeztetők sokasága hever az egyik szolin/oki gyárban. A papírlapokén öt­letek. érvek és ellenérvek: hogyan lehetne, illetve má­ért nem lehet növelni a mű­szakszámat. Több mint egy éve vitatkoznak a szakem­berek, de a szó. és jegyzék­váltásnál nem jutattak to­vább. És a gépek többsége manapság is egy műszakban pörög. Pedig nyilvánvaló: sokkal kifizetődőbb ha egyetlen gépen termelnek ugyanany- nyit, mintha hármon,. Igen csakhogy ehhez az egyszem masinát megállás nélküli, há­rom műszakban kell futtat­ni. Három műszakban, há­rom munkással. Előnyös, ha a gép kopik, sőt minél gyor­sabban. Kedvező, ha minél hamarább fizeti vissza a vé­telárát. A tudományos technikai forradalom korát éljük. Ami ma még újdonság, légyen gép, vagy más termék, rövi­desen — s hozzátehetjük, mind hamarább — elavul. Elavul, hiszen például a ha­gyományos eszterga miképp állhatná a piaci versenyt a numerikus vezérlésűvel ? Nemcsak azért, mert a szám­jegyvezérlésű forgácsolók századmillimétemyi pontos­sággal dolgoznak, hanem azért is, mert másfélszer, kétszer termelékenyebbek a régieknél. Új gépek beállí­tásával tehát egy üzem meg­duplázhatja a termelését, s természetesen a nyereséget is. Még kedvezőbb, ha aztán az új berendezést nem egy, hanem két, vagy három mű­szakban hajtják. Nem kell hozzá más, csak egy mun­kás a délutáni és egy az éj­szakai műszakba. Csak any nyi? Elérkeztünk a műszak- kihasználás egyik legégetőbb pontjához, a munkaerő- heliyzethez. Hány, de hány vállalatnál tárják szét tehe­tetlenül a karjukat a veze­tők: mi növelnénk, ajaj, de hogy növelnénk a műszak­számot, ám tehetetlenek vá­gunk. Nincs ember! Valóban. Olyan szak. és betanított munkás, akit a szögről csak úgy leakaszthat­nának, nincs. A felvételi irodában sem tolonganak az emberek. Mégis, ez a „nincs ember” válasza a tehetetlen­ségé, - a kényelmességé. Mert mennyivel egyszerűbb ma­gyarázkodni, mint a gyáron belül munkaszervezési meg­oldásokkal. a több műszak bevezetéséhez szükséges munkásokat megtalálni. Mennyivel egyszerűbb külön­böző munkásokat megtalál­ni. Mennyivel egyszerűbb különböző gondokra hivat­kozni, mint az anyagot, az energia-ellátást, s a megnö­vekedett termeléshez a pia­cot megszervezni. Végül: mennyivel kényelmesebb a megszokott „verklit” tovább tekerni, mint megnyerni az embereket az újhoz, a bo­nyolultabb munkához. ■ Központi st>“ Szolnok megyei Igazgatósá­gán nemrégiben készült egy felmérés. Elöljáróban meg­említik, hogy a megye ipará­nak technikai színvonala el­marad az átlagostól. s ez részben magyarázza a mű­szakszám alacsonyabb ki­használását. Az összesítés szerint a nagyüzemekben a munkások huszonöt százalé­ka második, hat százaléka harmadik, három százaléka pedig folyamatos munka­rendben dolgozik. A közép- és kisüzemekben tovább romlik az arány: délelőtti műszakos a munkások 79 százaléka. Ezek az átlagok még így is csalókák egy ki­csit, hiszen a jászberényi Hűtőgépgyár, a cukorgyár, az Apirí tógépgyár és a papír­gyár adatai „magukkal húz­zák” a többiekét is. A papír, és a cukorgyár­ral amúgy sem szabad pél­dálózni, hiszen a technoló­gia megköveteli a folyama­tos munkarendet. Akadnak azonban olyan gyárak a megyében, amelyek a hivat­kozásnál tovább jutottak. Nézzük például a jászberé­nyi Aprítógépgyárat. Évek óta következetesen kutatják a műszakszám növelésének lehetőségeit. És nemcsak ku­tatják. Korszerű, nagy érté­kű termelő berendezéseiket az elmúlt év első felében 2,26 műszakban hajtották, szemben az 1,2-es gépipari átlaggal. Az aprítógépgyáriak tehát, nyugodtan leírhatjuk, az iparágon belül igén elő­kelő helyre kerülitek. De náluk sem ment csak úgy magától az ügy. ők sem akaszthattak le munká­sokat a szögről. Megkeresték Skpt. A recept: szociális és bérintézkedésekkel ösztöm- nöztek a délutáni és éjsza­kai műszakra, a magasabb termelékenységre. Az aprítógépgyáriak javá­ra írandó, hogy az elhasz­nálódott gépeket kiselejtez­ték. kézelőiket átállítva a korszerű, nagy értékű be­rendezésekre. Jászberényben tehát nem­csak a gépet szervezték, ha­nem ösztönző bérezéssel, szociális juttatással az em­bert is ösztönözték a több műszakra. Az elmúlt évek­ben bebizonyosodott, hogy ez az út járható, csak így tudják a vállalatok tantalé- kdkat mozgósítani, s a meg­lévő berendezéseket az eddi­ginél jobban kihasználni. A gazdasági vezetők összefogá- va a párt- ég szakszervezeti vezetőkkel így kereshetik a jelenlegi helyzetből kivezető utat tárgyal­_____________ ta az or­szággyűlés a népgazdaság idei tervét. Az elképzelések­nek a termelés növelésének egyik sarkalatos pontja a műszakszám növelése. Né­meth Károly, a Központi Bizottság titkára mondta, hogy az állami bérpreferen- ciálkhól elsősorban azoknak a vállalatoknak juttatnak, amelyek tesznek is a máso­dik és harmadik műszak be­vezetéséért. Ahogy mondják, a „központi intézkedés” te­hát adott. M ost már a gyárakon múlik, hogy a magyarázkodó Széttárt kezek munkára len­düljenek ... Mélykúti Attila DEHOGYIS ÖREGEK! Hatvanöt nyugdíjas az alapszervezetben A szekrény tetején fokföldi ibolya szerénykedik. Mértékkel berendezett, tiszta terem. Kellemes meleg, kényelmes szé­kek. őszhajú, szemüveges férfiak, nők ülik körbe az asztalt. Pontosan este ötre eljött mindenki. Nem csak a héttagú vezetőség, a nyolc pártcsoport-bizalmi is. Kibővített vezető­ségi ülés a szolnoki 11-es pártkörzetben. Most vitatják meg a beszámoló taggyűlés anyagát. Ilyen nagylétszámú körze­ti alapszervezetben mégnem jártam. Pontosan hatvanki- lenc tagja van, s kereken hatvanötén túl vannak a nyugdíjkorhatáron. Munkás­emberek voltak világéletük­ben. Gyári emberek, vasuta­sok, fűtőháziak, boltosok. És világéletükben hűségesek voltak, nyugdíjas karukban is azok maradtak az eszmé­hez, amelyhez fiatalon kötöt­ték életük fonalát. Huszon- ketten 45-ös párttagok. Kicsit rendhagyó a kez­det. A titkár, J. Tóth László elnézést kér. Fogsorával baj­lódik, néhezére esik a be­széd. Megkéri Horváth Fe- rencnét, olvasná a taggyű­lési beszámolót helyette. Horváth néni cseppet se szabadkozik. Megigazítja a szemüvegét, s nem olvassa, előadja a gondosan fogalma­zott, tartalmas beszámoló tervezetet. Sorolja a fonto­sabb „adatokat”. Tavaly 14 vezetőségi ülés volt. s tíz­szer tartottak közgyűlést. Jó a tagdíjfizetés, nem kell fi­gyelmeztetni az alapvető kö­telességre egyetlen tagot sem. Tíz taggyűlés egy évben, egy olyan alapszervezetben, ahol majd mindenki hatvan, meg hetven felé jár vagy azon túl is. És egy olyan alapszervezetben, ahol a fél megyeszékhely a „határ”. Mert a vasútállomástól az Eötvös térig, a Szűcs-telep­től a Kisgyepig idetartozik minden kommunista, aki már nem lehet üzemi, vál­lalati pártszervezet tagja. A pártház a Bokányi De­zső utcában takaros, rendes. De oda csak gyalogosan jár­hat az ember. És téli esté­ken Kisgyepről, Szűcs-telep­ről odáig, meg vissza sáros is, hosszú is az út. Van, akit kísérnek egy-egy taggyűlés­re a hozzátartozók. És van olyan is, aki — betegsége miatt — felmentett, mégis eljön. A régi harcostársak, a közös emlékek még a beteg­nek is gyógyír. Hallgatom a beszámolót. Van politikai oktatás, politi­kai vitakör is havonta. Ta­valy előadónak hívták a vá­rosi pártbizottság első titká­rát, a város tanácselnök­helyettesét. Mondják csak ők, a vezetőemberek, mivé fejlődik a város, hogyan alakul benne az élet. Érdeklődők és lelkesek. Többségük 2000 forinton alu­li nyugdíjból él, s tizenva- lahánynak még ezer forin­tot se visz havonta a postás. Nem panaszkodnak, legfel­jebb dohogva megbeszélik, hogy milyen jó a maiaknak. Bezzeg az ő fiatalságuk!... Az bizony elszállt, meget­ték már kenyerük javát. Mégse öregek, nem, egy cseppet se azok. Ezt bizonyította a vezető­ségi ülés szenvedélyes han­gulata is. Megtárgyalták a beszámolót. Mondták, legyen csak benne az is, hogy mos­toha vidék az övék. A Kis- gyepen akkor esznek krum­plit, ha van az egyszem sza­tócsboltban. Nem mindenki ül buszra, s megy érte a „városba”. A Szűcs-telepiek az elhanyagolt utak miatt szóltak. Fájós, beteges láb­bal nehéz a járás. S a legkomolyabb dolog­ban is döntés született: ja­vasolják majd a tagságnak, az idén csak kéthavonként legyen taggyűlés. A pártcso­portok találkozzanak sűrűb­ben, az egy környéken lakók cseréljenek közben gondola­tot pártmunkáról, életről. Sötét este van, mire szé­pen, lassan elindulnak ha­zafelé. Jókedvűék, de egy­másba kapaszkodnak az asz- szonyok. Mert hosszú az út hazáig. Sóskúti Júlia

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents