Szolnok Megyei Néplap, 1977. január (28. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-01 / 1. szám
1977. január 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s Akinek nincs „év vége" A pedagógus három kívánsága Az óév búcsúztatásakor igencsak mindenki számvetést készít: hogyan múlt felette az esztendő, mit hozott, sikert, kudarcot, örömöt, bánatot. Moldvai Sándomé, a szolnoki Mátyás király úti Általános Iskola igazgatóhelyettese viszont nem naptári években gondolkodik: — Nekem a tanév vége ad alkalmat számvetésre. Minden bizonyitványosztáskor felidézem magamban a tíz hónapot; mit szerettem volna elérni, sikerült-e megvalósítanom a tantervi követelményeket, a rám bizott feladatokat, mintegy „osztályozom” a munkámat: — Tanévekben gondolkodik... Ha mégis összegezni kellene az 1976-os esztendőt, mit mondana róla? — Nem volt könnyebb mint az eddigeik, az a húsz év, amit a katedrán töltöttem. Sőt talán nem túlzók, ha azt mondom, ez az év a pedagógusoktól nagyobb erőfeszítéseket igényelt. Szeptembertől az alsó tagozatban mi is bevezettük a tizenegy napos tanítási ciklust. Mint minden változtatás, az elején ez sem volt könnyű. Most egy félév tapasztalatait összegezve elmodhatom, hogy jól bevált. A gyerekek hétfőnként élménnyel teli jönnek az iskolába, két teljes napot a családi körben töltöttek. Persze mindig lesz olyan diák. aki szombaton is jön -a napközibe; nekik olyan programokat állítunk össze, amely pihenteti, sorakoztatja őket. Ugyancsak szeptembertől a testnevelést az első és az ötödik osztályban már az új tanterv szerint tanítják iskolánkban. Mindannyian izgalommal figyeljük kollegáink eredményeit, miközben már arra gondolunk, hogy rövidesen ránk kerül a sor, hiszen készül az új tanterv, írják a könyveket. — Eddig csak a munkáiról esett szó... — A magánéletemre gondol? Ott sem történt semmi rendkívüli, éppen úgy telt el ez az év is, mint a többi. — S mit vár a jövőtől? Van-e „három kívánsága”? — A legfontosabb, hogy továbbra is legyen erőm, egészségem legalább olyan lendülettel dolgozni, mint eddig. Szeretném, ha a következő évben több időt tudnék szakítani a családomra — a két lányomra — tanulásra, olvasásra. A mi pályánkon nélkülözhetetlen az állandó önképzés. A gyerekeknek több szabad idejük van, mint nekünk, olvasnak, televíziót néznek, tájékozottak a világ eseményeiben. S ha a diák rájön arra, hogy a tanár nem tudja ázt, amit ő, akkor oda a bizalom, a tekintély. Pedig enélkül eredményesen tanítani lehetetlen. S mi a harmadik kívánságom? A következő év legalább olyan legyen, mint 1976 volt. T. G. ■ ■ Ünnepek Újév negyven éve Elmondta Szolnokon az ifjúgárdisták vendégeként Vándor László, a Magyar Partizán Szövetség tagja, a Nemzetközi Brigádok egykori harcosa. — Feliz Ano Nuevo! így mondják spanyolul. így mondják, de már nem emlékszem, mondták-e. Összefolytak akkor a napok, s nemigen volt, amelyik ünnepként kiemelkedett volna a többi közül. Idegeinkben ott rezgett a front feszültsége. Mindennap. A karácsony, igen, az egy kicsit más volt. Madridban ért. Estére meghívást kaptunk a spanyol ifjúkommunistáktól. menjünk hálózni. Mehettünk, mert akkor pihenőidőben voltunk. Táncoltunk reggelig. Aznap különleges ebéddel lepett meg bennünket a szakács: nem kőkemény csicseri borsót adott, hanem krumplit s nem konzerwel készült, hanem friss hússal. No és ajándék! Csomag a Vörös Segélytől, benne keksz, csokoládé, csigaretta. Gauloise Bleue, erős. mint a kapadohány. örültem neki. hisz Franciaországban ezt szoktam meg. Igen, mert hogy én onnan kerültem a spanyol frontra. Huszonkilencben ugyanis egy sárvári sztrájk miatt kénytelen voltam hamis útlevéllel emigrálni. Bécs, München. Hamburg, Rotterdam, ott egy hét börtön, végül Belgiumon át Franciaország és az első szóra Spanyolország, „Los brigados intemacionales d’Espana”, Nemzetközi Brigádok. Karácsony, Gaulois Bleu — ennyi. Cigaretta és kiképzés. várakozás a következő bevetésre. Szilveszter, újév. semmi különös, csendben eltelt. Másodikára már jobban emlékszem. Egy emberre. Parasztgyerek volt, Kucserkának hívták, együtt járőröztünk. Te Kucserka, mondom neki, hogy képzeled te a háború végét? Gondolkodik, ábrándozik, azt mondja: félrerakom a zsol- dot, aztán a gyűjtött pénzbő földet veszek otthon. Akkoriban tudtuk meg, hogy napi három pezeta zsoldot kapunk. Felhördültünk, nem kell, mi önkéntesek vagyunk. Lám Kucserka másképp számolt. Aznap búcsúztam az öcsémtől, ment légvédelmisnek. Az öcsém, érdekes ember ... biciklivel ment Spanyolországba Magyarországról. Micsoda kaland!... Mint a Propperé! Ez a gyerek amerikai állampolgár volt, amúgy magyar zsidógyerek. Pestről kivándoroltak a szülei, ő a hajón született. Valójában hontalan volt, becsavarogta a világot, Magyarországon is élt, berántották katonának, (amerikai magyar katona!) aztán, mikor megszabadult, a zsidó hitközségektől szerzett pénzt, hogy közénk állhasson. Azt mondta, itt majd találok egy hazát. ahol emberszámba vesznek. Örökmozgó, mindenes lett. Kulcsember: több nyelvet beszélt. No, el sem telt az új év harmadik napja, mikor jött a parancs: irány Las Rosas. Támadás a község ellen, hogy elvonjuk Madridtól a fasiszták erőit. Rosszat hozott az új év: megsebesültem. Én élek, de az a mindenki kedvence, a mókamester, a csupaszív Propper... Visszavonulás kezdődött. Propper egy barátjával telefonos volt egy őrházban, s ottmaradt. Egy fasiszta járőr rajtuk ütött. Bevágtak egy kézigránátot amitől a másik összesett, azt hitték meghalt. Berger a belső szobába futott... Ott végezték ki... Ünnep ? Hm... a negyven évvel ezelőtti évváltás csak a naptárban volt az. Jóval később. 1946-ban tudtam meg, mi az/ hogy ünnep. Az a szilveszter! Akkor éreztem először szabad embernek magam... Nem sokkal előtte nősültem — negyvenöt éves voltam! Addig számomra nem létezett magánélet, érthető, hogy a harminc évvel ezelőtti új esztendő tényleg boldog volt... Most. karácsony az unokámmal, otthon (van egy másik is. Dzsakartában). Újév: tévé előtt, családi körben ... pihenőben. Valóban pihenőben, nem úgy, mint negyven éve... (I. Zs.) 1378-ban emelték városi rangra Összefogással készül Mezütúr a jubileumra Mezőtúr már a honfoglalás óta magyarok lakta terület. S ez eleve meghaitároz-. ta sorsát. Semmivé tette a tatár, dúlta a török, pusztították a felkelések, háborúk idején. Micsoda 600 év telt ai azóta, hogy I. Lajos 1378- ban városi rangra emelte! Nem csoda, hogy a város lakói az alkotás, a munka tiszta öröme jegyében készülődnek a nevezetes' esemény 600. jubileumára. 1977 a nevezetes évfordulóra való felkészülés időszaka. Arra hivatott, hogy gazdagabbá tegye a várost, lakóinak jobb életet biztosítva. Ebben az évben, célcsoportos beruházásból 40 lakás épül Mezőtúron, s elkezdő-^ dik egy kétszáz személyes óvoda építése is. Folytatódik az új téglagyár építése, új csarnokot kapnak a fazekasok, fejlesztik a főiskolát. A város lakóinak mindenképpen kedvező, hogy az új téglagyárba bevezetik a földgázt, melyet a gázfogadó állómás és a városi vezetékek kiépítése után — előreláthatóan) a 80-as évek elején — az intézményekben s a háztartásokban is hasznosíthatnak. A jubileumi készülődés jegyében tovább szépül a városkép. A Szabadság téren például olyan OTP-lafcások épülnek, melyeknek föflid- sízinitjén üzilletek és hivtalfailak kapnak helyet. Az OTP meít- lett a város két lakásszövetkezete is több családot juttat majd új otthonhoz. Ezeknek az éveknek legfontosabb feladata egyébként a vízellátás jó biztosítása. A víztorony alapozását már megkezdték, építését az idén folytatják. Az 1978-as jubileumi évben szeretnék a város vízellátását teljesen magoildami. A 700 köbméteres víztorony mellett felszín alatti víztározót építenek, s új kurtákat fúrnak. A város lakói jói tudják: a rendelkezésükre álló anyagiakon túl önzetlen munkájuk is sokat jelent Mezőtúr fejlődéséhez. Bizonyság erre: amikor a város vezetői összehívták az üzemék, gazdaságok, intézmények. képviselőit, és ismertették velük, hagy mihez kérnek segítséget, már azon a megbeszélésen több mint 2,5 millió forint értékű társadalmi munkát ajánlottak fel a jelenlévők. S. B. I Üdvözlet a tajg Hazafelé a munkából k. Ilyen meleg holmikat kaptunk! - mutatja az alkalmi mane- ken, Teleki Ferenc Jó kedv, jó mel^g - azt sugallja a Varga Imréről a szálláson készült fénykép — Mondom, kisfiam, én írok a KISZ-hez, hogy ne engedjenek téged Szibériába. De azt mondta az én Józsikám, olyat ne tegyek, mert ő erősen elhatározta magát — meséli Abádszalókon Berta József nagymamája. Azóta a fiúk hónapok óta próbálgatják erejüket Uszty- Ilimszkben. Ne gondoljuk azonban, hogy az itthoniak tétlenkednek, elfeledték az egy-két falubeli fiú szibériai kalandját. — A szomszédok el sem akarták hinni! — emlékezik a kunmadarasi Teleki József - né. — Azt mondták, biztosan valami stiklit csinált Feri, azért vitték ki Szibériába. De a szomszédos Berekfürdőben még képtelenebb híresztelések kaptak lábra. Varga Imre édesanyja meséli. — Bolondok az emberek, pletykálkodtak, hogy százharminc magyar fiú hazaszökött Szibériából, mert nem bírták ott. Tudtam, hogy ez hazugság, de csak felkorbácsolja az embert az ilyen beszéd. írtam a fiamnak, hogy mi ebből az igazság? Varga Imre ezt válaszolta levelében: „A pletykára ne adjon, mert az csak kitalált hülyeség, az a madarasi srác itt van, és nem szökött haza, majd jövő októberben megy haza katonának.” A hozzátartozók aggódása persze érthető, csaknem mindenhol hozzátették, hogy „tudja, milyen az anyai szív”. Berta József nagymamája, aki idáig nevelte a fiút, a megfázástól félti unokáját. — Annyit idegeskedek, majd elment a hajam. Félek, megfázik. De írja, hogy adtak nekik jó ruhát, meg ugye el sem vitték volna, ha nem bírja a szervezete. Amíg Szolnokon tanult, dolgozott, addig is borzasztóan vártam a pénteki estét, tessék belegondolni, most milyen rossz! Mindig írom neki (sírni kezd), hogy kisfiam, csak jól viselkedj! Dehát január, február, itt a nyár, így mondják, s nyáron hazalátogat az én Józsikám. Teleki Ferencet nem féltik a megfázástól, mivel ő már itthon nyitott ablaknál aludt télen is. Édesanyja mégis nagyon zaklatott lesz, amikor kérdezem. — Félek, féltem, még most sem nyugodtam bele, hosv olyan borzasztó messzire ment, s nem is nyugszom soha. Miért? A nagyobbik fiam 23 éves volt, amikor elveszítettem. (Sírással küszködik.) Feri pedig az első kinti munkanapjukon, augusztus 16-án töltötte a huszonkettőt... Féltem... — Sokat sírtam eleinte — meséli Varga Imre édesanyja. — Tudtam, hogy jó helyen van a fiam, mégis. Volt, aki azzal vígasztalt, hogy az ő fia az NDK-ban van. De az itt van a szomszédban, ugyanaz az éghajlat, de Szibéria egészen más! Milyen is valójában Szibéria? Milyen Uszty-Ilimszkben a munka? Milyen életük van a szülők egy része számára kimondhatatlan cellulózkombinát építésén dolgozó Kun Béla építőbrigád tagjainak? Mindezt híven tükrözik a hazaküldött levelek. Néhány részlet Berta József leveleiből: „Kedves Nagymama! Csomagot még nem kaptam, de várom. Cigit küldhet sokat, Fecskét! Amúgy jól vagyok, fizetést még nem kaptunk, előreláthatólag 3Q0 rubel lesz (egy rubel 15 forint). Itt nemsokára beáll a tél, de már megkaptuk a bundákat, fázni nem fogunk, a munkahelyem bent van a városban és fűtött. Jó a közösség.” „Kedves Nagymama! Levelem kezdésével kívánok jó egészséget. Én jól vagyok, jó a hangulat. Burkoló munkát csinálunk.” Teleki Ferenc leveleiből: „Kedves Szüleim! Levelem találjon mindenkit jó egészségben, mint ahogy engemet hagyott. Itt lassan beköszönt a tél, lehet, hogy mire ez a levél hazaér, mi már hógolyózunk. Anyó, küldhetné érv kilós csomagban veres- és fokhagymát! (szeptember 4.)” „A hideg az elég jól közeledik, ma már 20—25 fok körül röpködött mínuszban, igaz, hogy itt nem veszi észre úgy az ember, mint otthon. Vettem egy csomó meleg cuccot, így nem fázok. A kaja is közrejátszik, mert a szakácsaink jó zsírosat főznek és eleget. Ügyhogy a közérzetem kifogástalan. Kívánok mindenkinek olyan szibériai egészséget, mint amilyen nekem van. A fizetés is elég jól alakul, 273 rubel, az annyi mint 4 ezer,forint körül van ... Ezt a levelet az építésügyi miniszterhelyettes viszi haza, mert itt volt két napig, és holnap indul visz- sza. (október 26.)” Varga Imre írta: „Csak lestem: sok itt a burkoló, a kőműves, és még sok más szakmabeli dolgozik. Más technikával, más a szerszám, minden. Most majd megyünk horgászni az Angarára, nagyon hideg vize van, egyszer megfürödtem benne és megfáztam, de már semmi baj. Van itt egy lány, nagyon megszerettem.. A közelmúltban itthon járt Hanyec István, a 300 fiatalt számláló Kun Béla építőbrigád vezetője, aki új, értékes információkat hozott az ösz- szehívott szülőknek. Varga Imre édesanyja erről is beszámolt. — Hanyec mondta, hogy mínusz 42 fokos hideg van már, leállították a munkát, de a magyar fiatalok vállalták, hogy tovább dolgoznak. Elégedettek velük, 120—140 százalékot teljesítenek. Aki a honvágy miatt elcsüggedt, azt felkarolták a többiek. Előfordult, hogy. az itthoniak csinálták a bajt, pl. az egyik fiú öccse telefonált, hogy jöjjön haza, mert nagyon beteg az anyja. Persze, hogy őrölte magát szegény fiú, de Hanyecék kiderítették, szó sem igaz a dologból, csak az itthoniak szerették volna látni a gyereket. Mesélte Hanyec, hogy amióta hazajött, mindenki az orrát és a fülét nézi, lefagyott-e? Mutatta, hogy „nézzék meg, megvan mindenem, nem olyan rossz hely az a Szibéria.” Újévkor például disznótort csapnak, Hanyec vitt ezer méter belet és fűszert, jó magyarosan készítik el. És a fiúk üdvözletüket küldik á tajgából... Körmendi Lajos .
