Szolnok Megyei Néplap, 1977. január (28. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-29 / 24. szám
1977. Január 29. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Teremtő rombolás Szilágyi Ákos: fa. iskolamester zavarban van Amint azt a frissen megjelent kötet címe is állítja, az iskolamester zavarban van. Folytassuk a sort: zavarban van továbbá az olvasó, a kritikus, s talán a költészet iskolamesterei is ösz- szevonják szemöldöküket. Az én zavarom a formaságoknál kezdődött: a Szépirodalmi Könyvkiadó elsőkötetes költőket bemutató fekete borítójú sorozatának rendhagyó méretű, formájú darabját vehettem kézbe. A könyv röpke átnyálazása után először arra gyanakodtam, hogy az Ugródeszka című ciklus egy részét fordítva, azaz fejjel lefelé fűzték a könyvbe. Megismervén a verseket azonban rájövök, hogy ez a tótágast álló ciklus nagyon is beleillik Szilágyi Ákos költői észjárásába, tehát akár tudatos is lehet a bukfenc. Még akkor sem idegen ez a külcsín, ha a költő teoretikusi munkáiból tudjuk, hogy az eddigi próbálkozásoktól eltérően ő nem csak a formákat akarja megújítani, hanem a vers lényegi megváltoztatását tűzte ki célul. Az egymást követő antológiák fiatal költőinek egy csoportja émelyítően hangi- csál, finomkodik; a másik csoport körül a világmegváltás fojtó gőzei szállnak; míg a harmadik, talán legnépesebb gárda kulcsszava az irónia, a fintor, a rekedtség. Ez utóbbi társaság azonban jórészt felszínes, mivel versbeli fintoruk csak gesztus marad. Érthető tehát Szilágyi Ákos kritikája, amivel az avantgarde fetisizált címkéjét kisajátítókat, a groteszk impresszionistáit illette. Az ő első kötetének kulcsszava az ugrás. Az ugrásnak viszont előfeltétele az elrugaszkodás. Az elrugaszkodás Szilágyi esetében a hagyományos költői gyakorlattól és gondolkodástól értendő, ö maga pontosan megfogalmazza az általa egyedül üdvözítőnek tartott antilíra sajátosságait. Eszerint az antilíra „a hagyományos lírikus-közönség viszony gyakorlati kritikája, bizonyos tekintetben tagadása egy évezredes költői gyakorlatnak." A XX. század elejének rendbontói, a dadaistákkal és futuristákkal szemben azonban a mai antilíra lázadása, tagadása minőségileg más. Szilágyi dialektikusán fogalmazza meg ezt: „A jó tagadás lényege, hogy a meg- semmisítettet nem egyszerűen semmivé teszi, hanem elsajátítja egy magasabb szinten.” Tehát „a jobb terminus híján antilírának nevezett »valami« nem más, mint a líra kiteljesítése, a lírának oly módon történő tagadása, hogy mindent lírává teszünk.” Szilágyi esetében a tagadás nem önmagáért való, hiszen „pontosan ez a tagadás adhatja vissza a lírai költőt önmagának, a szélsőségekben keresgélő lírai individuumot a közösségben gondolkodó és a közösségben magát megélő, emancipált emberi lénynek.” Szilágyi Ákos költői gyakorlatában szeretné megszüntetni a líra elit jellegét, s tagadásával egy új, „tömeges elsajátításra alkalmas értéket” létrehozni. Ezt célozzák első kötetének „ugrásai”. Kötetnyitó, Ugróiskola című ciklusában még mintha skálázna, akusztikai hatásokra építi különös verseit, melyeknek ritmikai bravúrjai kétségtelenül megejtik az olvasót. Ebbe a ciklusba azonban egészen gyenge darabok is belekerültek (például: Kis füzér télire.) Második ciklusában (Próbálkozás ugrókötéllel) is sűrűn-él akusztikai vívmányaival, de már kevésbé direkt módon. Az Ugródeszkán és az Ugrás!című ciklusokban teljesedik ki igazán Szilágyi érdekes tehetsége, sokféle eszközt használ, magától értetődőnek tetszik szó-zsonglőrködése, szócsavarásai; szinte már prózának ható szabadversei; az Ez a divat című havilapból kimetszett szövegrészlet ironikus kiforgatása; vagy a szabad asszociációkból egyre tovább épített verskísérlefe. A megszokottnál jóval több eredményt hozott ez az első kötet. Szilágyinak valóban sikerült bizonyos mértékben kiteljesítenie a lírát, sok mindent lírává oldott. Szemlélete konokul következetes, elméletileg megalapozott. Az ő előadásában a groteszk valóban hasznos kérdésfeltevései okán. „A groteszk nem értelmezi a világot, hanem új világot teremt" — írja, s első kötetében némi sikerrel is próbálkozik ezzel a sziszifuszi mutatvánnyal. Amint azt a groteszktől elvárja, az ő kötetében is sok minden megfér egymás mellett. Egyetlen ponton azonban aligha lépett túl tagadásával a tagadotton: nem hiszem, hogy antilírája alkalmasabb lenne a tömeges elsajátításra, mint a hagyományos líra. Ez azonban csak egy kecsegtetően induló költői pálya kezdete, méghozzá olyan kezdet, mely után megérdemli Szilágyi Ákos, hogy nevét ne a Weö- ress Sándort bíráló írása és a körülötte felparázslott vita miatt jegyezzék meg a költészet hívei, hanem saját lírai, helyesebben antilírai teljesítménye miatt. Még akkor is, ha ez a groteszk ma még nem a remélt „kozmikus rendbontás”, hanem egy kis iskolai rendbontás; s még akkor is, ha az első hökkenet után az a bizonyos iskola- mester nincs is olyan nagy zavarban. (Szépirodalmi, 1977.) K. L. Szakmai kirándulás A Szolnok megyei Kereskedelmi Szakmunkásképző Iskola, a tiszafüredi tanácsi járási hivatal ellátásfelügyeleti osztálya és a füredi áfész közösen vendéglátóipari szak- munkástanfolyamot indított tavaly ősszel Tiszafüreden. A tanfolyam harminchárom hallgatója két évig tanulja a korszerű vendéglátás fortélyait. Az oktatási programban több tanulmányi kirándulás is szerepel. Február 2-án — a hallgatók Egerbe kirándulnak, ahol megismerkednek a Kazamata Étterem hidegtál-konyhájának és a Borforgalmi Vállalat palackozó részlegének munkájával, a Park Szálló fehér termében pedig terítésből rendeznek számukra bemutatót. Egyetemisták és főiskolások ifjúsági parlamentje Négyszáz küldött részvételével tegnap délelőtt Budapesten a Műszaki Egyetemen megkezdődött a felsőoktatásban tanuló és dolgozó fiatalok országos parlamentje. Képviseltetik magukat a külföldön tanuló magyar ösztöndíjas fiatalok is, az 1900 ösztöndíjas nevében húsz küldött van jelen. A kétnapos tanácskozás nyitó teljes ülésén részt vett dr. Polinszky Károly oktatási miniszter, és dr. Kornidesz Mihály, az MSZMP KB osztályvezetője is. Dr. Garam- völgyi Károly oktatási miniszter-helyettes számolt be az 1972-es oktatási párthatározat eddigi végrehajtásáról, valamint az ifjúságpolitikai célok •megvalósításáról. Elmondotta, hogy felsőoktatási intézményrendszerünk kialakítása az elmúlt időszakban lényegében befejeződött, folynak azonban az előkészületek a közigazgatási szakemberek felsőfokú képzésének megindítására. A demográfiai tényezők és a népgazdaság munkaerőszükségletének figyelembe vételével szükségessé válik azonban néhány intézmény profiljának átalakítása, és a jövőben a beiskolázási arányszámokban is várható bizonyos módosítás. Emelni fogják a pedagógus- képző intézményekben a felvehető hallgatók számát, ugyanakkor csökken bizonyos műszaki, és mezőgazdasági terület beiskolázási aránya. A főiskolai szintű képzés arányszámai általában emelkedni fognak. Tiszakürti Esőház, tájház arborétum Gyűjtők, táborozók A túristák, a természetet szeretők körében egyre ismertebbé válik a tiszakürti arborétum. Az eredetileg 28 katasztrális holdnyi parkot a megyei és a tiszakürti községi tanács, a szarvasi arborétum vezetőinek segítségével jelentősen fejleszti. Tavaly a nagyrévi—tiszakürti Tiszazug Tsz 18 katasztrális hold területet adott át a községi tanácsnak az arborétum bővítésére. Bau- eckér Alajos, a szarvasi őspark igazgatója elkészítette a tiszakürti arborétum fejlődéstörténeti növényrendszerének kertépítési vázlattervét. Az országban egyedül ott alkalmazzák majd azt a beültetési elvet, hogy a látogatók növénycsaládonként ismerhetik meg a növények fejlődésének különböző szakaszait. Ez különösen az iskolások számára lesz nagyon hasznos. A területet erdősáv öleli körül, amelyben fellelhetők lesznek a különböző, Magyarországon meglévő fenyő, fűz, nyár, kőris, szil és törgyfa-fajták. A kert beültetése öt év alatt valósulhat meg. Az új terület útjai — amelyek egy hatalmas tölgyfa ágainak vonalaira emlékeztetnek — már kialakultak. Megkezdődött az erdősáv ültetése, a terület füvesítése és már néhány növényt is kiültettek. Tavaly 17 ezer forintért vásárolt a községi tanács a szarvasiaktól különböző növényfajtákat. A megyei tanács 200 ezer forintot adott kertápoló kisgépek vásárlására. A községi tanács mintegy 200—250 ezer forint értékben adott el növényeket az arborétumból, ezt a pénzt szintén a park fejlesztésére költötték. Remélik, hogy az idén is lesz ennyi pénzük a park fejlesztésére. A Délalföldi Természetvédelmi Bizottság támogatásával egy „esőházat” szeretnének építtetni az arborétumban — olyan nád- fedeles házikót, amely alatt az eső elől menedéket találhatnak a kirándulók. Ez körülbelül 30—40 ezer forintba kerül. De más terv is foglalkoztatja a község vezetőit. A park szomszédságában még áll egy jellegzetes, régi tiszakürti ház, ezt szeretnék megvásárolni, hogy ott kis tájmúzeumot rendezzenek be. A községi helytörténeti bizottság tagjai már összegyűjtötték az egykori szőlő- művelés, szőlőfeldolgozás eszközeit a faluban, sőt megírták annak történetét is. A nyáron az értékes anyagból kiállítást rendeznek. Ha sikerül az öreg épületet megvásárolniuk, az összegyűjtött anyag ott találna végleges otthonra. Tavaly Tiszakürtön volt az amatőr népi fafaragók alkotótábora, az idén ismét megrendezik, helye az arborétumban lesz. A tábor szervezése már megkezdődött. A községi tanács számít arra, hogy az alkotótábor résztvevői néhány faragást szintén otthagynak emlékül, a leendő tájház számára, Egyre több érettségizett fiatal választja élethivatásul a tiszti pályát. Érthető ez, hiszen a hadsereg a szolgálat élménydús éve alatt korszerű ismereteket nyújt, a ma és a holnap technikáját ismerteti meg tisztjeivel. S mi kell korunk emberének? Olyan foglalkozás, amelyet hivatásnak tekint, amely a monoton egyhangúság helyett érdekes, örömteli pillanatokat biztosít a hétköznapi munkák közben is. A tiszti hivatás ilyen a Magyar Néphadsereg minden fegyverneménél. Betöltéséhez magasfokú tudás, hozzáértés, erőnlét és állóképesség kell. A romantika helyett férfias helytállást igényel, — ezért vonzó a lagymatag életmódot kerülő fiatalok: számára. A x katonai főiskolák ma már olyan diplomákat adnak, melyek tanári, vagy műszaki pályán a polgári életben is hasznosíthatók. Az ott szerzett tudás a csapatszolgálat során, vagy a katonai akadémián növelhető. Nemcsak a megélhetést biztosítja tehát, hanem perspektívát is nyújt, értelmes jövőt tár fel a fiatalok előtt. Vonzó a tiszti hivatás a fiatalok számára azért is, mert az egyik legmagasztosabb célt: hazánk védelmét szolgálja, békés alkotó munkánkat biztosítja. Mindezek alapján várható, hogy -a most érettségizők egy részének választása a katonai főiskolákra esik. Képeinken jövendő életútjuk epizódjait elevenítjük fel. (SB) Harckészültségben a légvédelmi géppus-> kás raj Kompátkelés A repülőgép leszállt, munkába lépnek a műszakiak Ki tud többet a Szovjetunióról? Kihasználják a téli hónapokat Tanfolyamok, előadássorozatok tsz-tagoknak A mezőgazdaság „csendesebb” időszaka a téli hónapokra esik, — ilyenkor van lehetőség a termelőszövetkezetekben a különböző képzést, továbbképzést szolgáló tanfolyamok és előadássorozatok megszervezésére. A tiszafüredi járás szövetkezeteiben több szakmában is megkezdődtek a téli tanfolyamok. Abádszalókon húsz, Tisza- szentimrén huszonöt szarvas- marha-tenyésző részvételével betanított munkásképző tanfolyam kezdődött. Tiszafüreden negyvenen kezdték meg az ív- és lánghegesztés tanulását, Tiszaszőlősön pedig a traktorszerelő betanított munkások képzése folyik. Négy szövetkezet — az abádszalóki, a tiszaszőlősi a tiszaörs—nagyiváni, és a füredi — közösen indított növényvédő-képző tanfolyamot. Tiszaörsön — az elletés be- - fejezése után — várhatóan márciusban a juhászok számára indul betanított munkás képző, — eddig húszán jelentkeztek erre a tanfolyamra. A napokban került sor a jászárokszállási Solymosi Ignác Gimnáziumban a már hagyományos „Ki tud többet a Szovjetunióról?” vetélkedő iskolai döntőjére. A versenyen kilenc csapat vett részt, a kérdésekre adott válaszok igazolták, hogy a diákok kiválóan ismerik a Szovjetunió életét, irodalmát, művészetét, tudományos eredményeit. Az iskolai vetélkedőn — amelyet a nagyközség fiataljai is megnéztek — legjobban szereplő csapat továbbjutott a megyei döntőre,