Szolnok Megyei Néplap, 1977. január (28. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-23 / 19. szám

1977. január 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Porcelán-eldorádó. Leheletvékony poharak, tálkák, pókhasú bonbontartók, csipkés tüllruhájú balett-tán­cosnő, csábmosolyú nimfa — mindössze egy tükörbe „öltözve” —, arany cipellő. Mennyi formát is rejthet a nemes égetett agyagi Színeknek szinte soha nem lá­tott árnyalatai, német, holland, japán és kínai porce­lánfestő-műhelyek hangulatát idézik. Szolnokon a Mátyás király ===== úton, özv. Wun­der Lajosaié és Rózsahegyi József lakása valóságos mú­zeum. A konyha és az elő­szoba falait díszítik a re­mekművek, a három szobá­ban pedig vitrinek gyomra és teteje zsúfolt a híresebb­nél híresebb műhelyekben készült darabokkal. Lámpa- füzérek futnak, fényüket He- rend, Hollóháza, Henneberg remekein csillantva. Rózsahegyi József annak idején sohasem gondolta vol­na, hogy egykor két és fél ezer darabos ritka gyűjte­ménnyel dicsekedhet. A gőz­fűtésszerelők mázsás vasa­kat emelgetnek, öblös kazá­nok gyomrát, vivőereit vizs­gálják. Aztán egyszer Ró­zsahegyi, huszonnyolc évi munka után befeküdt a kór­házba. A gyomrával operál­ták. Azt mondja, arrafelé is ellátogatott, ahol a halál mezsgyéjét sejtik, de vissza­fordult. Leszázalékolták. A foglalatosságot azonban nem hagyhatja el az ember. így hát a régi háziban kaktusz­gyűjteményt nevelt. Többese rét szaporított a tüskés nö­vényekből, s mert hogy bon­tásra ítélték a házat, egy­szer felpakolt, vitte a rako­mányt Pestre és 15 ezerért túladott a virágokon. S az összegért rögvest por­celánt vásárolt. Az élet az­tán összesodorta egy pénzbe­szedőnővel, özv. Wunder La- josnéval. össze is költöztek, ök és a porcelánjaik. Szen­vedélyes gyűjtői tizenhárom éve az ódon daraboknak, bejárták az ország haszon­piacait, ismerik őket Pesten az Ecserin, Szegeden, Bé­késcsabán, hagyatékosok és zsibárusók, eladók és vevők, becsüsök és műgyűjtők. A Keleti pályaudvar melletti BÁV-ban, ha róluk esik szó, villan a tekintet, hát persze, Rózsahegyi! A porcelánokat csak úgy bedobálja a bő­röndbe, s mintha megbabo­názta volna, sohasem hulla­nak darabjaikra a törékeny findzsák, tányérok. Azt már ők maguk mondják, hogy egyetlen hollandi váza sé­rült meg, pedig köziben köl­tözködtek is. A régi házban egy hónapig pakoltak — be. Az újban pedig két hóna­pig — ki. Lehet szeretni a porcelánt, vagy éppen fanyalogni a lát­tán. Ízlése válogatja. Am a finom mívű darabok min­denféleképpen tiszteletet pa­rancsolnak. A munka tiszte­letét. Egy japán csészécskén például negyvenhét szín vi­rít, s a negyvenhét szín ugyanannyi égetést jelent. Amíg elkészül a csésze, majd félszázszor szédül ki a kemencéből, s be a kemen­cébe. A gyűjtemény nemzet­közi. negyven ország meste­reinek kézügyességét dicséri. A legöregebb Teli Vilmos fi­gurája, talpán aránylik az évszám: 1663. A legelső he- rendiekből is őriznek egy- egyet, s akadnak a ritkasá­gok között is ritkaságnak számító, névre készült kész­letek. Hercegek, grófok, bá­rók, egykori csillogó foga­dásainak emlékei — a szol­noki munkáslakásban. A főurak eltűntek, a porcelán túlélte őket, igaz a tárgyak is elvesztették akkori szere­püket. „Bereznai Vilma” ol­vasható egy tálka alján. „Arankának” tudósít a fel­irat egy régi karácsonyi ajándékozásról. A vázára a főkötős családanya és a ke­ményített gallérú apa kép­mását festették. Aranka pe­dig, legalábbis a vázán, csú­nyácska szegény, feledjük hát... A porcelánnak a gyárak büszkélkedő nemesi címert rajzolnak. Herend is hány­félét használt, a makkot, a két kardot, vagy a koronát. Minden gyár megalkotja a saját címerét, s a porcelán elsősorban attól, de mond­hatni csak is attól válik márkássá. Híres-neves a ha­zad ipar is, hiszen az angol királynő egyik étkészlete ma­gyar kemencében készült, ol­vastam nemrégiben egy könyvben. A szolnoki ma­gánmúzeumnak is akad t iga­zán ritka darabja. Ha nem is angol, de igazi királyi készlet: porcelán mosdótál, fésű-, kefe- és szappantartó, s őfenségének a nemes ar­cát borotváló pengének is jutott hely. Ne felejtsem, az együtteshez két porcelár éj­jeli is tartozott, természete­sen aranyozottan. Csúfondá- ros fintora a múltnak: a fenséges éjjelik, a Wunder gyerekek fanyalgása miatt, nem maradhattak meg a huszadik századi lakásban ... A szokások nagyot változ­nak a porcelán azonban úgy tűnik, örök. Írhatjuk azt is: örök érték. Rózsahegyiék nemrégiben túladtak a gyűj­temény egyharmadán, pénzzé tették a duplán őrzött dara­bokat. Most rövid számadás után kiderül, hogy százezer forint állt a házhoz, s még a bizományi is szép summát keresett a vételen. A pénz jól jött. Wundemé hat gye­reket neveit, Rózsahegyi Já­nos is hármat, ekkora csa­ládban gyakori az esküvő. Két és fél ezer .porcelár- tárgy így is maradt. Min­den csésze, szobor emlékeket kavar, emlékeket, csakis Wundernének és Rózsahe­gyinek. Hiszen rajtuk kívül ki más értené, miért ébred­nek éjszakánként, hogy át­rendezzék a vitrineket. Hogy megnézzék a hajóskapitányt, aki stílusosan és kellően ré­szeges. Dugó a nyaka, s vi­dáman hatpöttyös pohár az oldalán, s a vízivándor ta­lán csak azt nem érti, miért nem kerülhet közelebb a táncosnőhöz. A bájos matyó­pár viszont egymás mellett áll, mindössze négy-négy centi a férj és a feleség. Ré- ges-régen egyéni megrende­lésre készültek, s ahogy az ilyenkor lenni szokott — már akkor is — suttyomban a herendi mesterek maguknak is elkészítettek néhány fi­gurát. Rányomták a koronás jelzést, ettől az igazán nagy érték. Rózsahegyi és Wundemé ... - -- értő magya­rázatokkal kalauzol vitrinről vitrinre, korról korra, or­szágról országra. A porce­lán a gyűjtőnek nemcsak kecses vonalait, pazar szí­neit adja, hanem felkapja a képzeletet, elrepíti a múltba, távoli tájakra. Hm, vajon áprilisban az esküvői va­csora után melyik készlet­ben kínálják a jó erős feke­tét? Merthogy esküvő lesz, az bizonyos. A két gyűjtő ti­zenöt évi együttélés után összeházasodik. Eddig a gye­rekek miatt vártak az örök hűség kimondásával. A gye­rekek időközben megnősül­tek, férjhez mentek, s mert; kettőjüknél kilencen hozzák majd a családot, áprilisban alighanem szűknek bizonyul a szolnoki Halászcsárda. És azon senki sem cso­dálkozik majd, ha nászaján­dékul néhány nemes porce­lán kerül a fehér asztalra. Mélykúti Attila Fotó: Nagy Zsolt Hasznos időtöltés Mezőtúron, a fiúkollégiumban Kellemesen és haszno­san tölthetik szabad estéi­ket a mezőtúri Dózsa György szakközépiskola egy éve, ilyenkor átadott, 90 személyes fiúkollégiu­mának lakói. Szépen be­rendezett új klubhelyisé­gükben 1500 kötetes könyvtár, rexasztal, magnó várja, és saját kollégiumi rádióstúdió szórakoztatja őket. (Fotó: T. F.) II megosztottság hatalma Az óhaj általában jogos: új művelődési ház kellene. Lépten-nyomon elhangzik ez a megye városaiban, nagy­községeiben, de apró falvak­ban is. Mégegyszer leírjuk, nehogy valaki is a gond félvállról vevésével illethesen, valóban nagy szükség lenne új, a kor igényeinek mindenben meg­felelő, jól felszerelt művelő­dési házakra. Nem egyre, kettőre, sokkal inkább több tucatnyira, mert kétségtelen, hogy a művelődést szolgáló épületek többsége nem a rendeltetésének épült, átala- kítgattatott, külső megjele­nési formájukban sem von­zóak, valóban csak a legsze­rényebb igényeknek felelnek meg. Ez tény. De óhajpoliti­kát folytatni mégsem célsze­rű. Tudomásul kell vennünk — gazdasági, pénzügyi okok miatt —, hogy jelenleg eá még jó néhány évig a meg­levő művelődési objektu­mokban kell eredményes munkát végeznünk. Hem hull a manna A sült galamb várása már rengeteg mulasztást okozott. Nemegyszer hallottuk a kü­lönböző helyi tanácsok man- navárásban reménykedőitől — akár évtizedes távlatban gondolkozhatunk —, hogy majdcsak épül „tán” új mű­velődési központ, s abban jó munkát tudunk végezni! Má­sok határozottabban mond­ták: kértünk a megyétől pénzt művelődési központra, nem adtak, mit csináljunk. Ezen a mit csináljunk szemléleten kell változtatni — mert mást úgysem tehe­tünk, csak olyan kalappal köszönhetünk, amilyen van. A kedvezőtlen adottságok mögül siránkozni terméket­len magatartás. Sokkal in­kább azon kellene gondol­kodni, hogy a meglevő le­hetőségeken az erők éssze­rű összefogásával hogyan tudnánk javítani. Jó néhány példát sorol­hatnánk arra is, hogy a kö­zelmúltban épült művelődési házak karbantartására sem áldoznak szerény anyagiakat sem, s a fűtés, a világítás meghibásodása miatt egyes helyiségeket alig tudnak használni. Olyan művelődési otthon­ról is tudunk, ahol csomago­lópapír van az ablaküveg helyén. Talán azt is a „megyének” kellene megcsináltatni?! Az iparban fokozatosan előtérbe kerül a meglevő ter­melési eszközök jobb kihasz­nálásának kérdése. Milyen a művelődési ob­jektumok kihasználtsága ? Vannak napok, amikor a zsúfoltság a jellemző, más­kor meg kong az épület az ürességtől. A klubok kihasználtsága már jobb. Általában elmond­ható, hogy a különböző gaz­dasági egységek igen sokat áldoztak azért, hogy — fő­leg — fiataljaik társas együttlétéhez megfelelő klu­bokat alakítsanak ki. Égető hiány mutatkozik azonban a különböző úgyne­vezett nagy rendezvények — színházi előadás, hangver­seny stb. megtartására al­kalmas színháztermekben. Ez a hiány azonban csak látszólagos, a szervezeti ke­retek megváltoztatásával, szerény műszaki megoldá­sokkal jórészt megszüntet­hető. Dr. Gombár József, a MO- KÉP vezérigazgatója nem­régen figyelemre méltó nyi­latkozatot tett: a mozihelyi­ségeket jobban be kell von­ni a közművelődéá szolgála­tába. Lehet ott hangversenyt, színházi előadást, kiállítást is rendezni. Mii követel a társadalmi érdek? A javaslat célszerűsége ké­zenfekvő. Minél többfajta művelődési fórumot terem­tünk egy adott hajlék falai között — annál inkább a művelődés központjává válik. Miért ne adhatnának a színpaddal rendelkező mozi­termek otthont a különböző, visza-viszatérő rendezvé­nyeknek? Kisújszállásnak, Túrkevé- nek — hogy csak a nagyobb helységeket említsük — sze­rény műszaki megoldások­kal nagyszerű színházterme lehetne a helyi filmszínház. Indokolt ezek használatba vétele azért is, mert mind­két városban nagyon szerény a művelődés háza. Nem hisszük, hogy egyha­mar megengedhetjük ma­gunknak a luxust: egy cso­dapalota a mozinak, egy a színházi és egyéb előadá­soknak. A nálunk lényegesen gaz­dagabb országokban sem építenek külön rendeltetés­sel mozit, művelődési házat minden kisvárosban, faluban. Merőben elhibázott kon­cepció, amely gigantomániás szemlélettel külön-külön ..csodavárakat” szeretne épí­teni mozinak, színháznak és egyéb rendezvényeknek. Nem lehet vitatéma, hogy könnyebb a meglevő mozi­épülethez „hozzáragasztani” néhány öltözőhelyiséget, mint új művelődési házat építeni. De nemcsak az új beruházás óriási költségeiről van szó. hanem a fenntartás, karbantartás szintén nem jelentéktelen összegéről is. Természetesen az eddiginél nagyobb összehangoltságra van szükség a különböző művelődési intézmények kö­zött. Nem gondoljuk, hogy ennek megteremtése komo­lyabb szervezeti nehézségek­be ütközne, hiszen a műve­lődési házakat, központokat a tanácsok működtetik, s a moziüzemi vállalat is tanácsi vállalat. Eléggé érthetetlen, hogy a mozinak használt helyiségek gazdája miért nem a műve­lődési központ, miért egy harmadik vállalat — pl. vá­rosgazdálkodási vállalat — amelynek közvetlen semmi köze a művelődéshez. Miért nem a művelődés- ügy helyi, felelős vezetői kötnek szerződést a mozi­üzemi vállalattal a terem felhasználására? Mennyivel célszerűbben, hasznosabban lehetne használni a tömeg­művelődésre alkalmas terme­ket, ha erre két. azonos ügyért dolgozó művelődési intézmény kötne szerződést. (S nem egyoldalú, vállalat­centrikus megállapodást!) H kultúra szabadnapjai? A különböző filmszínházak a hét egy-két napján szabad napot tartanák. Vagy ha nem, tarthatnának, hogy eze­ken a „szabad” estéken más rendezvényeknek adjanak helyet. Nem engedhetjük meg, hogy régi, rossz beidegződé­sek, idejétmúlt szokásjogok alapján ne használjuk ki tel­jes mértékben az adott, reá­lis lehetőségeinket. Dr. Gombár József igaza a napnál világosabb: a kö­zönség akkor „szokik vissza” a moziba, ha egyéb rendez­vényeken is ugyanazokban a széksorokban ül. Tiszai Lajos Téli napok a gyermekkönyvtárban Jászberényben a városi­járási gyermekkönyvtár 21 ezer kötetet kínál 1610 be­iratkozott olvasójának (mint­egy ötven az óvodás korú „olvasó”.) Az elmúlt évben több mint 20 ezer látogató­ja volt, a kölcsönzött köte­tek száma meghaladta az 55 ezret. Külön polcokon sorakoz­nak az alsó, felső tagozato­soknak, és külön a szülők­nek, a pedagógusoknak aján­lott ifjúsági könyvek. Több mint negyven érdekes folyó­irat között is válogathatnak az olvasók. Az olvasáson kívül sok más szórakozást kínál még a könyvtár. Az irodalmi szak­kör tagjai a tananyagon kí­vül irodalmi ismereteiket bővítik. A gazdag repertoár­ral — tizenöt betanult báb­játékkal — rendelkező bá­bosok a bábkészítés mellett, a város óvodáiban általános iskoláiban „tájolnak”. Hasznos időtöltést nyújt gazdag programjával a könyvtárban működő gyer­mekklub. Legizgalmasabb téli programja a „Művészet vándorútja” című akció. A benevezettek a „Művészba­rát” megtisztelő címért ver­senyeznek. Hasznos szórako­zást biztosít még a képgyűj­tő akció is. A résztvevők ne­ves emberek, írók, politiku­sok, művészek képeit, és ré­gi mesterségekre emlékezte­tő munkaeszközöket gyűjte­nek. Jó időtöltés a minden hét szerdáján megrendezett „Ki az ügyesebb” elnevezésű játé­kos vetélkedő. A versenyszá­mok: játék a térképpel, mo­zaikrakás, rögtönzés a bábo­zásban és más ügyességi já­tékok. A téli kiállítások programjában az idén a „Népek meséi, népek játé­kai” kiállítást rendezték meg! A gyermekkönyvtárban évente 130—150 különböző szórakoztató és hasznos is­mereteket nyújtó — rendez­vényt tartanak. A legtöbbre a téli hónapokban és különö­sen az iskolai szünidőben kerül sor. A könyvtár nyit- vatartásával is igazodik a gyerekek szabad idejéhez. A hét öt napján reggeltől estig, két nap pedig délig tart nyit­va. Naponta 80—100 látoga­tója van. — Ülés — ÉI8 antológia Előadássorozat szakmunkástanulóknak A közművelődési intéz­mények és az iskolák hasz­nos együttműködésének jó példája a kunszentmártoni 628-as számú Ipari Szak­munkásképző Intézet, a já­rási művelődési központ és a könyvtár kezdeményezé­se. A három intézmény a napokban együttműködési szerződést kötött, amely szerint hat irodalmi elő­adásból álló „Élő antológia” címmel sorozatot indítanak a szakmunkástanulók szá­mára. Az előadók neves művészek — Kertész Lilla, Surányi Ibolya, Márai Eni­kő, Szentpál Mónika, Tatay Éva és Kovács P. József — a műsorok közreműködője pedig Bata Imre irodalom- történész. A sorozat első előadásá­ra „Népköltészet” címmel január 28-án kerül sor. Ezt követően havonta egy-egy összejövetellel folytatódik a sorozat, amelyeknek témái Balassi, Csokonai, Berzse­nyi, Kölcsey, Petőfi és Arany költészete.

Next

/
Thumbnails
Contents