Szolnok Megyei Néplap, 1976. december (27. évfolyam, 284-309. szám)

1976-12-03 / 286. szám

1976. december 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A munkásegység következetes harcosa 1942 június 13-án a bör­-------- tönkórházban a ke­gyetlen kínzásokba belehalt Rózsa Ferenc, a Kommunis­ták Magyarországi Pártja Központi Bizottságának tit­kára. Ennyi volt az a hír, ami a még szabadon maradt, a le­tartóztatások elől mély ille­galitásba vonult kommunis­tákhoz eljutott. A horthysta nyomozók Ró­zsa elfogásakor nemcsak azt tudták, hogy a KMP egyik vezető egyénisége került ke­zükbe, hanem — a letartóz­tatottakból addig kicsikart vallomások alapján — azt is sejtették, hogy ő a Szociálde­mokrata Párt baloldalával folytatott tárgyalások irányí­tója, a két párt együttműkö­dését rögzítő megállapodás szerzője. Remélték, ha Rózsa Ferencet vallomásra bírják, kezükben a nagy lehetőség az SZDP általuk régóta sür­getett betiltására. A nagy „adu” tehát a kezükben volt, s a Vezérkari Főnökség nyo­mozói biztosak voltak abban, hogy Rózsát megszólaltatják. Hogy mennyire bíztak dol­gukban, arra jellemző, hogy ezekben a napokban beszál­lították az Andrássy lakta­nyába Szakasits Árpádot is, az SZDP főtitkárát, a KMP tárgyalópartnerét, hogy Ró­zsa vallomása esetén azonnal kéznél legyen. A fennmaradt — nyomozók által készített — 10—12 so­ros vallomásban . csak az SZDP-vel való tárgyalásáról volt szó. Ezt akarták Rózsá­val aláíratni. Ezért kínozták, gyötörték, ütötték, verték 10 napon át. A Szabad Nép fő- szerkesztője, a KMP titkára azonban nem vallott, ö maga írta a párt központi lapjá­ban: „Inkább válaszd a ha­lált, minthogy árulóvá légy!” Rózsa nemcsak a pártban szállóigévé vált mondatához maradt hű, hanem élete azon nagy felismeréséhez is, hogy a fasizmus elleni harc sike­rének egyik legfőbb titka a munkásosztály egysége. Tud­ta jól, ha szóra bírják, nem­csak az SZDP léte kerül koc­kára, hanem mindazok a kez­deti eredmények is, amelyek közel egy évtizedes kemény küzdelemben lerombolták a magyar kommunisták és szo­ciáldemokraták között emelt mesterséges válaszfalakat. Rózsa Ferenc — mint fia­tal építészmérnök — Német­országban ismerkedett meg a kommunista mozgalommal és kötelezte el magát vele élet- reszólóan. A gazdasági vál­ság előestéjén és első évei­ben a nagy műveltségű, fia­tal mérnöknek bizonyára ha­mar feltűnt, hogy a weimari köztársaságban a kommunis­ták és szociáldemokraták egymás elleni küzdelme, a munkásegység hiánya a leg­főbb oka a Hitler barnainge- sei elleni harc sikertelensé­gének. Meggyőződésében Hit­ler hatalomra jutása csak megerősítette. Hazatérte és a magyar kommunista mozgalomba va­ló bekapcsolódása után el­szánt híve, harcosa lett az antifasiszta munkásegység megteremtésének. Szakmai munkája, a munkásokkal va­ló közvetlen munkakapcsola­ta, politikai gondolkodásuk megismerése csak megerősí­tették szándékában. Az 1930- as évek közepén már a KMP azon funkcionáriusai között találjuk, akik politikai meg­győződéssel vallják a kom­munisták és szociáldemokra­ták együttműködésének szük­ségszerűségét. Rózsa Ferenc a munkásegység nemzetközi tapasztalatainak nem egysze­rű másolását tartotta szem előtt, hanem megértette: a legális SZDP és az illegális KMP között nagyon is egye­di, sajátos egység, együttmű­ködés megteremtésére kerül­het sor. Minden sablon, vagy általánosítás csak árthat a közös ügynek. Ezek után ta­lán nem véletlen, hogy 1935- -ben éppen Rózsa Ferenc ne­véhez fűződik a szociálde­mokrata és kommunista fia­talok között létrejött antifa­siszta akcióegység megterem­tése, amely azután a fasiz­mus elleni egy évtizedes harc tüzében is kiállta a próbát, maradandónak bizonyult. Rózsa Ferenc 1939-ben már a KMP egyik vezetője, 1940 decemberében a Központi Bi­zottság tagja, majd titkára lett. Ezen új, magas poszton is a munkásegység követke­zetes harcosa maradt. Elévül­hetetlen érdemeket szerzett az SZDP baloldalával való tárgyalások előkészítésében, az akcióegységen is nyugvó függetlenségi mozgalom 1941 őszén és 1942 tavaszán elért sikersorozatában. Amikor i942 feb™árujá;----------------- ban a Szabad N épnek, a párt központi lap­jának főszerkesztője lett, ak­kor is egyik legfontosabb fel­adatának azt tartotta, hogy olyan lapot adjanak a mun­kások kezébe, amelyből meg­értik, hogy az együttes harc nélkül közös nagy céljuk, a fasizmus szétzúzása aligha lehet eredményes. „Ha a munkásosztály nem egységes, akkor nem képes mozgalmait kifejleszteni és győzelemre vinni, a többi dolgozó réte­geket és osztályokat maga mögé állítani..írta Rózsa Ferenc „Munkásegységet” cí­mű cikkében. Majd hozzátet­te: „Meg kell értenie minden­kinek, hogy itt nem „taktiká­zásról” van szó, hanem har­cos együtthaladásról”. Fia­tal, 36 éves volt, amikor éle­tét kioltotta a fasizmus, de e rövid idő alatt is maradandót alkotott a munkásegység elő­készítésének fáradhatatlan harcosaként. P. I. Szolnokiak Szabolcsban Didereg a szabolcsi táj. Napok órta hóbunda alatt szunnyad az elvetett búza, s küszködik a faggyal az időn túl táblában maradit répa. Nem csábít most munkára a föld, nem is látni embert a gyümölcsökkel, csenevész kökoricatáb Iákkal szabdalt határban s kilométer hosz- szain lábnyomoktól érintet­len fehér szőnyeg fut a Ti­sza hallott partján. Vásáros- naimónyinél hirtelen változik a kép. A Kraszna-torokhoz közeli hídról, a hótengierbő] hatal­mas foltok virítanak elő. Két párhuzamos, sártól mocskos sebhely-árok, belemarva a Tisza oldalába, az egyik mór behegedt a másik üresen tá­tong, vége a folyó alá buk­va, partján hernyótalpas dó­zerek. közepén sárga vastag ér. „Keleti tenmókvezetók”. Távolba tűnő cső: átmérője 300 millimeter, rendeltetése kőolajtermékek szállítása a Szovjetunióból. Beregdaró- con keresztül Magyarország­ra. Leninvárosba, méghozzá 1930-ig mintegy évi 2—2,2 millió tonnát. Most még csak készül. Két langaléta gólyalábán araszol, lépeget a Master, méterről méterre marja a Tisza medrét. Master a neve a szolnoki Középtiszavidéki Vízügy; Igazgatóság uszókot- rójának. amely hatalmas ma­rófejével a gyors sodrású víziben árkot mélyít a Tisza alatt. Árkot a vezetéknek, amely föld alatt — víz alatt fut be Magyarországra. A szolnokiak nélkül meg­áll a tudomány; minden ti­szai átbújtatásnaik ők a kivi­telezői — „Barátság” „Test­vériség” kőolaj-gázvezeték, s most az ÄFOR beruházásá­ban, magyar—szovjet együtt­működéssel épülő termékve­zetéknél is ott bábáskodnak a szolnoki vizesek. Nyeső István hétfőn dél­előtt útdíjára pörgette meg a víz alatti durva homokba harapó kotrógép munkától agyonkoptatott járókerékét. Utoljára, szeptember 14-e óta. Délre tiszta a jó két méter mély árok, a mester­ségesen kivájt csőágy, jöhet a vízmentesen záró húzófej­ben végződő (vagy épp kez­dődő) csővezeték, hogy alá- merülve a túlparton fusson tovább. A fiatal kotróimes- tertői akár jöhet is de... Miközben a Master víz fö­lé emeli az immár pihenőre állított kotró -karját, a tokaji kitűzőhajó legénysége meg­lepi a csőágy mentén a vizet, s megkezdi utolsó ellenőrző mérését, méterről-méterre. Kis hajó simul a veszteg­lő kotró oldalához. Üjalbb szolnoki csapat érkezett ha­talmas csomagokkal. Góliát- bakancs ólomtalppal', lábra gyimt, „ki lehet bírni”. Több száz merülés van már mö­götte. Nagy csobanással lemerül. Három társa odafönt vi­gyázza. Megkezdődött a ku­tatás. A túlparton a behúzáshoz előkészített cső vég, csendben várakoznak lánctalpas erő­gép-kolosszusok. A csizmától dagasztott sárba percenként repül egy-egy várakozás közben tövig szívott csikk: Belomorkanal, Kazbek fel­irattal a cigarettapapíron. Az országhatártól Nyinbog- dámyig a szovjet SZOJUZ- ZAGRANGAZ Vállalat építi a vezetéket, összesen 56 ki­Pihenőben a kotróhajó erősíthető tőr, gumiruha bú­várszemüveggel, légzőké­szülék. no és kötél minden mennyiségben. Vámosi Antal a szolnoki MHSZ-KÖTI- VIZIG könnyűbúvár klub titkára rövid didergés és né­hány perces tájékozódás után (addigra a méricskélők is abbahagyják) előkészíti a stábot a nagy manőverhez. Négy búvár — rajta kívül Tímár Józser, Szerencsés Jó­zsef ési Kovács Jenő — fele­lős azért, hogy a csővezeték alatt ne maradjon a félfek- vésit akadályozó kődarab, vagy bármilyen más kemény tárgy. Tárgykeresés. így mondja^ „búvárul” ezt a nem túl szórakoztató fela­datot. Kovács Jenő (aki ha épp nem búvárkodik. a Papír­gyárban dolgozik) nyugodt, ráérős mozdulatokkal ölti fel a vízhatlan kezeslábast, összecsukódik fején a széles szemüvegű sisak, vidáman pislog ki alóla. Másfél-két órát tölt hason csúszva, mé­terről-méterre tapofatva a Tisza fenekén. Megborzon­gok a gondolattól — ő le­lométent, onnan Leninváro- siig 68 kilométeren át a sió­foki Kőolajvezeték Építő Vállalat. Viktor Mafc&z/imovics Mud- rij. a szovjet cég termelési osztályvezetője izgatottan, szemléli a vizesek előkészü­leteit. a búvárok ügyködését. Várakozás közben elégedet­ten mondja hogy a régóta tartó munka során mindig a legjobb együttműködést si­került a magyarokkal kiala- kitami. Az ellenőrzés véget ért, jegyzőkönyv: tiszta a meder, indulhat az áthúzás, drótkö­tél feszül a csővégeken, megindul az óriás anaconda lustáni. méltóságteljesen. A távvezeték utolsó eleme a tartalékág is víz alatt van. A szolnokiak küldetése le­járt, a kotrások, hajósok, matrózok — a KÖTIVIZIG vándor stábja aznap nyugod- tabban tért aludni a mi­tt iszáülö na k is beillő barát­ságos — meleg „Kunság” tanyahajóra. Rövidesen felszedik a hor­gonyt — s irány Tápé, a té­li kikötő. I. ZS. Leltár Rossz hangulatban talál­tam a kertészeti vezetőt. Szemmel láthatóan cseppet sem örült az újságíró kérdé­seinek. Szabadkozott is egy keveset: „tudja, most bolon­dokháza van nálunk. Meg­kezdődött a leltár. Mindjárt indulok is a szőlőbe.” Pakolgatta a tavalyi lel­tár jegyzőkönyveit, udva- riaskodott a várakozó lel­tárfelelőssel. Kíváncsivái tett. Vajon milyen az a leltár, amire ilyen hangulatban szánja rá magát az ember. így hát megvártam, míg a tsz terepjárója elindult a leltározókkal. Azután utá­nuk. Persze lassan, ráérősen, éppesak úgy, hogy szem elől ne tévesszem, merre kanya­rodnak. Nagyüzemi, új telepítésű szép tőkékhez értünk a ho­mokon. A terepjáró az út szélén árválkodott. Bent, a tőkék, karók között pedig szép lassan, számolva halad­tak az emberek. Közelebb mentem, mert nem akartam hinni a szememnek. Pedig úgy volt: megszámolták a karókat az elsőtől az utol­sóig. Azóta sehogyse megy a fejembe a dolog. Biztos ben­nem a hiba... Hát a szőlőkaró is „kelen­dő”, lábas jószág? — sj — Vándorkiállítás Alkohol és bűnözés A Belügyminisztérium buda­pesti kiállítótermében csü­törtöktől látható bemutató, „Alkohol és bűnözés” cimmel szemléletes és tanulságos do­kumentumokkal szolgál. Ar­ra hívja fel a figyelmet, hogy ha nem is ismeri mindenki a Büntető Törvénykönyv rendelkezéseit, az alkoholiz­mushoz vezető italfogyasztás súlyos és káros következmé­nyeiről — közöttük az itta­san elkövetett cselekmények­ért való büntetőjogi felelős­ségről — soha senkinek nem szabad megfeledkeznie. Földesi Jenő rendőrvezérőr­nagy, belügyminiszter-helyet­tes nyitotta meg a kiállítást, amelynek összeállításában közreműködött alkoholizmus­elleni országos bizottság is. A bemutató a BM Népköz- társaság útja és Eötvös utca kereszteződésében levő kiál­lító termében márciusig — naponta 10-től 18, vasárnap 14 óráig — látható; utána valamennyi megyeszékhelyen a közönség elé kerül. RÁDIÓMÚZEUM. Az ország legnagyobb rádiógyűjteménye a pécsi Doktor Sándor Művelődési Központban van. A lá­togató 130 rádiókészüléket tekinthet meg; közöttük a leg­régebbi kristálydetektorral működik, a legkorszerűbb hat hullámsávos. A felvételen néhány rádiómatuzsálem. ART BUCHWALD Bz elnökség befagyasztása B izony-bizony mondom néktek, nem csak az árakat és a béreket le­het manapság befagyasztani, hanem az elnökséget is. tme az indoklás: amikor még Nixon úr volt az elnök és vonakodott átadni bizonyos okmányokat és hangszalago­kat a bíróságnak, azzal ér­velt, hogy e lépésével nem magát, hanem az elnökségi hivatalt védelmezi. Bizony mondom, igaza van. Elkép­zelem, hogy az U 2001-ik esztendejében élek és Harley Finckley elnök Energia Párt­tag ül a Fehér Ház Ovális Hivatalában. Belép hozzá jogtanácsosa, Kissinger he­lyett ezúttal IV. John Dean, 111. John fia és szála: — Elnök úr, jelentenem kell, hogy az ön saját csalá­di körében lappangónak olyanok, akik önt halálosan megsebesíteni készülnek. — Erre Finckley elnök bólint: — Yes, köszönöm, negyedik Johnom, amiért ezt közölte velem. De mi megy itt vég­be tulajdonképpen? Hö? — Nos, elnök úr. — sZóla IV. John Dean, — emlékez­zék júniusra, amikor hét em­ber betört az Alkotmányos Párt irodáiba, a Wesco Tra­de Center palotában. — Nem csak emlékszem rá, hanem b elémvésődött, mert láttam a televízióban egyenes adásban. — Azzal fenyegetőztek ugyebár, hogy nyilatkozni fognak, ha mi le nem kenye- rezzük őket... persze titok­ban. — Titokban? Dehiszen a TV-ben szerepeltek nyilvá­nosság előtt... No és meny­nyi pénzt igényelne ez a le­kenyerezés? — Háromtrillió dollárt, uram! — Csak? Annyit elő tu­dunk teremteni. Ám helyte­lenség. — Bizony az, elnök úr. Er­kölcsileg. De ha el nem né- mítjuk őket, akkor a mi er­kölcsünk forog kockán és még 10 trillió dollárról kez­denek majd beszélni, arról az összegről, amit az ön vá­lasztási kampányára adomá­nyozott a Nukleáris Energia Vállalat annak jutalmául, hogy ön engedélyezte az ár­emelést. — Nolám! Erről megfeled­keztem1. — Ott van még elnök úr az a négytrillió dollár, amit I. T. T. adott az ön kampá­nyára, mert ön engedélyezte, hogy az l. T. T. megvásárol­ja a General Motors, a Ford és a Chysler autógyárak egész szakszervezetét. — Node negyedik John Deanom, ez nem az én gon­dom. — Nem? És mi lesz, elnök úr, ha valakik kipattintják ezt az ügyet, a trilliókat...? — Mi lenne? Semmi! Nem nyúlhatnak hozzám. Mert köszönet a legnagyobb alkot­mány-szakértő elnöknek, akinél nagyobb fej nem volt a történelemben; köszö­net Richard M. Nixon úr­nak. Volt neki még 1974- ben egy bizonyos Watergate ügye. Egyszerűen nem adta át a bíróságnak a terhelő okmányokat és hangszalago­kat. Azzal érvelt, hogy vol­tak ugyan hibák a vezetése alatt, de a bizonyítékok el­vesztek. Nos, érti, John? Az Úristen tudja, mi történt volna az elnöki hivatal te­kintélyével, ha akkor az a Nixon a legkönnyebb kive­zető utat választja, vagyis bevallja az igazat. Így azon­ban, hogy titokban maradt az ügy és ő lemondott Ford elnök javára, az elnökség azóta is mindenféle korrup­cióval szemben biztosítva van. Csak a trilliókról szó­ló okmányokat kell eldugni, s aztán bárki nyilatkozhat ellenünk a televízióban. — Tökéletesen értem, el­nök úr. Talán jobban is, mint valamikor az a főfa­gyasztó Kissinger, örökre védve vagyunk, mert elnök­ségünk örökre be van fa­gyasztva. Dénes Géza fordítása fívytzeffli '" m Jí « * .:V!áa,4mm * J-*«& ^ hft, *# 4*31

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents