Szolnok Megyei Néplap, 1976. november (27. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-30 / 283. szám

1976. november 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Az ének ^ és a barátság ünnepe Tallinni karmester Szolnokon Elő, szép szobrok kuiÉdmí^myi Randevú Hogy miérj; éppen rande­vú, az még az első (Osgyáni Osaba szerkesztette, Radnóti László vezette) adósból ugyan nem derült ki — ám ez lenne a legkisebb baj. Persze, ha a műsorban több igazi „találkára” mód nyíl­na, mondjuk érdekes embe­rekkel, elgondolkodtató hely­zetekkel, akkor a cím is ... De vegyük sorjába. Az if­júsági rádió új műsorformá­ja — mint azt a rádióújság­ban olvashattuk — saját ma­ga vállalta: feladata „A ti­zen—huszonéveseket izgató kérdések és válaszok, gondo­láitok örömedmfcről, bosszúsá­gainkról, javaslataink, ötle­teink közhírré tétele. (A kö­zös gondolkodásba a hall­gatókat is be szeretnénk von­ni, a 13-00-20-as telefonszám használata lehetővé teszi a párbeszédet.)” Például a telefon (-oki). Amelyek gyakorlatilag nem voltak. (Ha jól emlékszem, mindössze egyetlen budapes­ti KISZ-ititkár telefonált, „tett jelentést” egy ifjúsági megmozdulásról. Mázli, mert ugye kínos lett volna, ha egyetlen hallgató sem telefo­nál. Kérdés: vajon tényleg hallgató-e az a hallgató, aki nem is az elhangzottakhoz szól hozzá?) Ennyire közömbösek len­nének a fiatal rádióhallga­tók? Aligha. De milyen .kö­zös gondolkodásba” lehetett volna bevonni őket? Végüliis mihez szóltak volna hozzá? Talán a Prémium című film alapgondolatához, a munlkásbecsületről szóló jegyzethez — ha a jegyzetíró nem hagyja oly lebegősen a levegőben az igazi problémát. Talán a „második vonal­ról”, a sportban, munkában nagyobb feladatra váró tar­talékok áldatlan állapotáról mondhattak volna gondola­tokat — ha a riport erre ins­pirálja őket, ha jobb a riport. Talán... Több nincs. Mert a görög ifjúsági mozgalmakról; az új, politikai mondamdójú, szin­tén görög zenés darabról; a minikrimi paródia kapcsán elhangzó (kissé hosszadal­mas) jegyzetről; az IPM ma­gazinról, az UNESCO felada­tairól beszámoló beszámolók, bármily érdekesek voltak is, mégis csak beszámolók vol­tak — nincs, nem volt mihez hozzászólni. (Az adásba szu- szakolt néhány, kifejezetten propaganda-ízű ifjúsági-moz­galmi információra ugyan­ez igaz, mindamellett, hogy e hírék — a kihallható szán­dék ellenére — nem tették polditlilkusabbá a műsort.) Szóval rossz műsor a Ran­devú? Nem, azt hiszem in­kább jobb sorsra érdemes műsor. Megtartva a jót, a spontaneitást, a közvetlen, valóban fiatalos hangvételt, tényleg arra keltenék töre­kedni, amit — idéztem — a műsor összeállítói maguknak feladatként megszabtak. Többet a fiatalokat való­ban izgató kérdésekből, érzé­kenyebben, ha úgy tetszik publicisztikusabban. Akkor lesz mihez hozzászólni. Szavakban Segít a rádió. Különösen szombatonként. Szinte egy­más után sorakoznak azok az adások, amelyek a legkülön­bözőbb módon igyekszenek igazán jószándékú segítséget nyújtani. Ilyen volt az el­múlt hét végén a Lányok asz- szonyok legfrissebb száma, ilyen a Segíthetünk? című ifjúsági műsor, ilyen a maga módján a nyugdíjasok műso­ra, ilyen a Válaszolunk hall­gatóinknak gyámhatósági ügyekkel foglalkozó külön kiadása. Ügyes-bajos gondjaink in­tézése közepette jó ha tud­juk: a rádióra mindig számít­hatunk. — trömböczky — A szovjet kultúra napjai alkalmából nagy sikerű kó­rushangversenyt tartottak szombaton a szolnoki hely­őrségi művelődési házban. Szolnok testvérvárosából, Tallinnból neves vendégkar­mester érkezett erre az ün­nepi alkalomra: Ants Juleda, a Tallinni Rádió Énekkará­nak, illetve az észt Zeneaka­démia karvezető tanszakáinak vezetője. Vendégünk Szolnok megyei énekkarokat vezé­nyelt, előre megküldött kot­taanyag alapján. (A műsort hétfőn este Budapesten, a Szovjet Kultúra Házában is bemutatták.) A hangverseny első felében két középiskolai kórus, vala­mint a MÁV Járműjavító férfikara lépett fel. A szolno­ki Tiszaparti Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola lányai (Góhér Edit vezetsésé- vel) rövid idő alatt törtek az élvonalba), most is imponáló tisztasággal és biztonsággal énekeltek. A mindig változa­tos és színes műsorösszeállí­tású szolnoki Verseghy Fe­renc Gimnázium énekkara meggyőzően adta elő nem könnyű műsorszámait. Rigó Éva varázslatos egyénisége érezhetően inspirálta telkes és stílusos produkciójukat. A Járműjavító férfikara — köztudottan — városunk büszkesége: egyike hazánk legrégibb folyamatosan mű­ködő munkás férfikórusai­nak. Nemes és rendkívül fon­tos elkötelezettségűik a moz­galmi és munkásdalok ápo­lása, bizonyítják és terjesztik a munkáskultúra . eleven eredményeit belföldön és külföldön (legutóbb pl. Ro­mániában) egyaránt. Reper­toárjuk legkedveltebb darab­jai most is nagy sikert arat­tak, a kórus tömör hangzása, meleg piánója mély benyo­mást gyakorolt a közönségre. Sajnos, hamar nyilvánvaló lett, hogy a terem levegőtlen, akusztikája sem a legjobb, a roskatag pianinóról nem is (beszélve. A műsor második felében azonban Juleda pro­fesszor is dobogóra lépett, s szereplése feledtette a ké­nyelmetlenségeket. Vasárnap zárul Komárom megyében a természettudo- míányois hétiek gazdag prog­ramja. A már hatodszor meg­rendezésre kerülő esemény- barozaít iránt évről évre nő az érdeklődés. Míg kezdetben ugyanis csak Tatán, a me­gyei művelődési központ Herman. Ottó szakkörei ren­dezték a természettudomá­nyos ismeretek gyarapítását szolgáló eseményt ebben az évben már több mint 30 te­lepülés vett rész benne. A természettudományos he­tek ildéi rendezvénysorozatá­ból kiemelkedett a megyei Sok kedveset és szépet le­hetne írni a szolnoki Város' Tanács Bartók Béla Kamara­kórusának (vezetője Egyednc Berényi Bogáta) eszményi hangszínéről, hangzáskultu- rájáról, bravúrokra képes technikájáról; a nagy múltú (1862-ben alapított!) jászbe­rényi Palotásy János össz- szövetkezeti Vegyeskar (ve­zetője Bakki Katalin) remek hanganyagáról, kidolgozott műsorszámairól; a szolnoki Kodály Kórus (vezetője Bu- day Péter) nagyszabású, igé­nyes programjáról, magas színvonalú előadásáról; vala­mint Széki Sándor, az Álla­mi Operaház magánénekese művészi, a számok koloritjá- hoz jól alkalmazkodó szóló­énekéről, — de ezúttal a fő­szereplő a vendégkarmester volt, Ants Juleda. Vezényletéről nehéz írni azoknak, akik nem látták. Lehet valaki jó muzsikus, gyengébb kéztechnikával, s ugyanez fordítva. Juleda pro­fesszor ama szerencsések kö­zött van, akinél e kettő' har­monikusan egyet alkot. Ve­zénylése szinte eszköztelen, mentes minden felesleges mozgástól. Nem téveszti össze az énekkar dimenzióit a ze­nekaréval, nem pózol, nincs pilanatnyi üresjárata sem. Kiváló muzsikus, aki teljesen a zenéből indul ki, s elkép­zeléseit tökéletes technikával valósítja meg. Dinamikus in­dításaira még a holtak is be­lépnének, egy frázist sem en­ged szélnek, mindent befejez, kézben tart, még a hosszabb hangzásoknak is irányt szab, fokozásai mesteriek. Műsorát magabiztosan, magávalragadó kedvvel és temperamentum­mal dirigálta, mintegy szug- gerálva e nem mindennapi élménytől amúgy is magas hőfokon éneklő kórusokat, s maga is lelkesítve a jó hang­anyagtól. illetve a közönség értő reagálásától. A hallgatóság és a népes szereplőgárda sokáig és me­legen ünnepelte a kedves vendéget. múltát». Ezen a megye 62 te­lepülését képviselő 100 Isizak- köri tag adott sízámot — mintegy eizer diafellvételliel, grafikonnal szemléflltatelfit előadáson — egész évii mun­kájáról. Környezet- és terrné- szetvédéimi, botanikái, geo­lógiai. barlangkutatási, nép­rajzi éb más témájú előadá­sokát hallgatott meg a nagy­számú érdeklődő közönség, valámiint az ország különbö­ző tájairól meghívott szak- köirvezétő. Á szobrászt tetten lehet érni. Látom mit csinál a művész, s hogyan. Ha sike­rül márványban kifejeznie legszebb álmait, akkor a mű túléli alkotóját, évezre-. dekkel dacol, megmarad eredeti formájában. Az emberformálás nehe­zebb. Az iskola kialakítja a gyermekben a szocialista tu­dat normatíváit, — de ahogy a gyermek felnő, végletes, a szocialista magatartásnor­mákkal ellentétes hatások is érhetik. A gyenge fát megdönti a szél. Az erős állja... Az em­berformálás művészeinek a pedagógusoknak .tehát olyan emberekké kell nevelniük tanítványaikat, akik az isko­lából kikerülve képessé vál­tnak a társadalmi érdekkel megegyező magatartásra. Ta­lán ebben az egyetlen mon­datban csaknem teljességé­ben benne van a pedagógu­sok felelőssége. A jászszentandrási neve­lőkkel, Molnár István igaz­gatóval, Berki István igaz­gató-helyettessel, alapszervi párttitkárral. Donkó László közművelődési igzagató-he- lyettessel, Kunráth Sándor tanárral és Jámbor Lajos úttörő csapatvezetővel — a felsoroltak .természetesen va­lamennyien „gyakorló” ta­nárok, — erről a felelősség­ről, az emberformálás min­dennél bonyolultabb folya­matáról beszélgettünk a na­pokban. Rz iskola sem üvegbúra Jászszentandrás 4 ezer 300 lelkes község, háromszáz­harminc iskolaköteles gyer­mekkel. A falu tanyavilága még ma is elég nagy, de a múltjához képest... Tíz év­vel ezelőtt még négy tanyai iskola működött, a tanulók háromnegyede „kint” tanult. Az elmúlt években ennek a falunak is meggyorsult a „városiasodása”. Tudnunk kell, hogy Jászszentandrás sohasem volt „zárt” telepü­lés, a megélhetés keresése, a jobb árucsere jó százkilo­méteres sugarú körben „mozgatta” a szentandrásia- kat. Ez a folyamat csak gyorsult: napjainkban tizen­hét városban, faluban, hat­van különböző munkahelyen dolgoznak a szentandrásiak. Ez a tény sok mindent meghatároz. Köztudott, hogy a gyermekek személyiségé­nek kialakulásában milyen nagy szerepe van annak, hogy „mit hoz otthonról” a gyerek. A szülői ház hatása akkor sem szűnik meg, ami­kor a gyermek az iskolában van. Ebből viszont az is kö­vetkezik, hogy az iskolát is érintik a környezet befolyá­soló tényezői. Tehát az isko­la sem üvegbúra. — A szentandrási szülők dolgos, szorgalmas emberek — dicsérte faluját Molnár István, talán egy kicsit el­nökhelyettesi minőségében is. — A gyerekek ezt látják, ebben nőnek. Persze... R munka becsülete Jámbor Lajos elgondol­kodtató dolgokat mondott a félbeszakadt mondat után: — Persze vannak embe­rek, akik mintha restellnék bevallani, hogy nehéz mun­kával, fáradságosan keresik a kenyerüket. Hét végén, amikor hazajönnek — hány­tól hallottam már! — azzal dicsekednek, hogy óh, én nem csinálok szinte semmit az üzemben, de azért meg­kapom a három és fél ez­ret. Biztos nem igaz ez így. de mintha „sikk” lenne a lébolással dicsekedni! Ez aztán „berakodhat” a gye­rek fejébe. Az iskolaigazgató asztalán köszönő levél, 867 mázsa pa­radicsom és 781 mázsa szőlő leszedéséért. ötszázkilenc- venkilencezer forint értékű munkát végeztek a gyere­kek. — Az egyik nap — a ta­nulókkal egyetértésben — az úttörőcsapat javára dol­goztunk, 4079 forint volt a napi „termelési érték”. Meg­mondtuk : amennyit keres­nek, a csapaté. Másnap ki-ki saját zsebre dolgozott: csak 1700 forintot kerestek. — Érdekes következtetések lehetnek a két szám mögött. — De még mennyire. A csapat érdekében „teljes gőzzel” dolgoztak, és ez jó, de ami az 1700 forint mö­gött van, az elgondolkodta­tó tehet a szülők számára is. Megkérdeztünk ugyanis né­hány tanulót: miért nem dolgozol rendesen, nem akarsz valamit venni magad­nak? Mi volt a válasz: megveszik nekem apámék, amit kérek... — A jómód tehát visszá­jára fordul...? — Fogalmazhatjuk éleseb­ben is: a szülő jót akar, s rosszat tesz... Feledékenység, felelőtlenség — Vaskövetkezetességgel igyekszünk ellenőrizni, hogy a gyerekek eleget tettek-e feladataiknak. Mégis azt ta­pasztaljuk, hogy a feledé­kenység egyre több... Ezért elhatároztuk, hogy feledé- kenység-vizsgálatot tartunk. Berki István igazgatóhe­lyettes néhány mondattal elmagyarázta, hogy miért fontos megtalálni a feledé­kenység okait. Gyors ön­vizsgálat: valóban, amikor elfelejtek valamit feladata­im közül, rendszerint fele­lőtlen vagyok. — A kötelességtudat fej­lesztése a munkára nevelés nagyon fontos tényezője — mondotta az igazgató-helyet­tes. — Különösen manapság, amikor a gyerekek annyi összecsapott munkáról hall­hatnak. — Kitörölhetetlenül tuda­tosítani szeretnénk, hogy a kapott feladatoknak mara­déktalanul eleget kell tenni. Mit lát meg a gyermek? A kérdésre egyetlen szó­val is válaszolhatunk, mond­ták a „szentandrási” neve­lők: mindent. A pedagógus szinte semmit sem tehet a tanítványok „kritikája” nél­kül. A huszonöttagú tantestü­letben tizenegy párttag dol­gozik. A pártonkívüli neve­lők tevékenységi indexe — ez alatt elsősorban az isko­lán kívül végzett munka értendő — 3,4. A párttagoké 6,4. Ezek a számok a falu- közösségért végzett vállalás mutatói. S a „visszacsatolás” — jobb kifejezést is találhat­nánk már erre a fogalomra — milyen? Vagyis a falukö­zösség mennyire becsüli meg a pedagógusokat? ' A tantestületből nyolc ne­velő tanácstag. Ez a tény már önmagában is sokat mond. A tanítványok ezt is ész­reveszik. — Amikor társadalmi munkára mozgósítunk, a pe­dagógusok vállalnak legtöb­bet. A gyerek ezt látván már természetesnek veszi, hogy a közösségért, erejéhez mérten, neki is meg kell tennie a magáért... Bizo­nyítja ezt a szertár építése is. De még sok más... Szentandrás és a nagyvilág Donkó László közművelő­dési igazgatóhelyettes rend­szeresen szervezi és vezeti a politikai vetélkedőket. Nép­szerű művelődési fóruma ez az iskola tanulóinak. De ez sem önmagában értékes, ahogyan a falu boldogulá­sáért végzett önkéntes mun­ka sem... Dolgozni a szű- kebb közösségért, — meg­ismerni a világ forradalmi erőinek törekvéseit: ez na­gyon fontos nevelési célki- Fűzés, s „Szentandráson” jól érvényesül. Az igaz ha- zafiságra és a proletár in­ternacionalizmusra nevelés erősítését jelenti a faluban töltött dolgos hétköznapok és a nagyvilág eseményei iránti érdeklődés összekap­csolása. De mi kell ehhez? Nem­csak játékos fórum, — elő­ször értő vezetés. Vezetni, nevelni pedig csak meggyő­ződéssel, tág horizonton való gondolkodással tehet. A szentandrási nevelőtes­tület — így mondták — nem kamaszokból és bakfi­sokból áll. A falu szülöttei, vagy nem — megint őket idézem — javarészt „tős­gyökeresek.” — Nem hordozza ez ma­gával az elkényelmesedés veszélyét? Szellemi Izgalomban élünk — Kunráth tanár úr, ön ezernyi szállal kötődik ehhez a faluhoz. Már tényleg nem „gyerekember”. Nem fárad.? — Legfeljebb beteg lehe­tek, de fáradt nem. Mi itt nagyon kellemes szellemi izgalomban élünk. A könyv­tár olvasottsága is bizonyít­ja ezt. A kollégák előtt nin­csenek „elfekvő” szakköny­vek. Ügy lettünk szentand­rásiak, hogy állandóan ben­ne vagyunk a kultúra áram­körében. A mi tantestüle­tünkben minden kolléga ér­deklődik valami hasznos do­log iránt. Ez jó, mert orien­tálni csak úgy lehet széles skálán, ha jártasak vagyunk a szűkebben vett szaktár­gyunkon kívül más területe­ken is. Rmi erőt ad . Tavaly egy tanuló bukott osztályismétlésre. Az úttörő- csapatban él a „bukásmen­tes őrsöket” mozgalom. Molnár István igazgató, aki számos funkciója mellett a jászfolklór egyik legér- tőbb kutatója is, egy füzet­ben lapozgat: — 1953 óta beírjuk ebbe a füzetbe minden nálunk vég­zett gyerek nevét, ötéven­ként találkozunk velük, visz- szajönnek. Az ad nekünk erőt, hogy látjuk szorgal­mas, becsületes emberek tet­tek a tanítványainkból, akik boldogulnak az életben. Tiszai Lajos A kunhegyesi Ipari Szakmunkásképző Intézet autószerelő szakcsoportjának szerkezettan órájára látogattunk el. A kitünően felszerelt szaktanteremben András Gábor műszaki oktató tartott előadást Nagy Pál 30 településen Természettudományos hetek Komárom megyében művelődési központban, Ta­táin megtartott szakköri be-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents