Szolnok Megyei Néplap, 1976. november (27. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-28 / 282. szám

s SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976. november 28. SZOLNOK MEGYEI Néplap 1976. NOVEMBER 28., VASÁRNAP STEFÁNIA NAPJA A Nap kél: 7.07 — nyugszik: 15.57 órakor. A Hold kél: 12.01 — nyugszik: 23.43 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: változóan fel­hős idő, számottevő csa­padék nélkül. Zúzmara­lerakódással. Mérsékelt, időnként megélénkülő déli, délnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma: általában 3—8 fok kö­zött, a tartósan ködös helyeken 0 fok körül. Stefan Zweig Kilencvenöt évvel ezelőtt, 1881. november 28-án született Bécs- ben, és 61 éves korában, 1924- ben halt meg Brazíliában Stefan Zweig osztrák regényíró és esz- széista. Korán megpróbálkozott a vers­írással. Fiatalon kezdett fordí­tani is; e tevékenysége alapozta meg barátságát Romain Rol- Iand-nal és Verhaerennel. Az első világháború idején egy nemzetközi értelmiségi szövetség létrehozásával kísérletezett, s ekkor írta meg Jeremiás című háborúellenes drámáját. Barát­ságot kötött Európa humanista szellemű művészeivel, s 1928-ban ellátogatott a Szovjetunióba. Az első világháború után Salzburg­ban telepedett le, majd a fasisz­ta terjeszkedés elől 1938-ban Angliába emigrált; 1940-ben to­vább menekült, előbb az Egye­sült Államokba, majd Brazíliá­ba, ahol a fasiszta háborús szö­vetség kezdeti sikerei öngyilkos­ságba kergették. Sok műve ismert és olvasott nálunk is. Egyik leghíresebb al­kotása a Sakknovella, amely a fasizmus művészi pszichológiai ábrázolása. Stefan Zweiget rész­ben regényes életrajzai, részben történelmi miniatűrjei tették a század egyik legsikeresebb író­jává; ezek között sok nálunk is ismert. Szövetkezeti fiatalok parlamentje Molnár Jánosnak, a KISZÖ V elnökének vitaindítója után tizenhatan szólaltaik fól teg­nap az ipari szövetkezetek megyei ifjúsági parlament­jén. A hozzászólásokban, a beszámolókban és az azt kö­vető választásokban első he­lyen szerepelt a munka-, a termelés-, de ugyanígy nagy jelentőséget kapott a szövet­kezeti fiatalok kulturális és sportélete is. Egymillió kilométer- Mióta ül gépkocsin?- Huszonkét éve!- Mennyi utat tett meg ez idő alatt?- Egymillió kilométert.- Balesete, kirívó sza­bálysértése volt?- Szerencsére soha.- S a szép teljesítmény jutalma?- Megkaptam a Ne­hézipar Kiváló Dolgozója” kitüntetést és a KPM aranyplakettjét. Boros Pál, a Nagyalföl­di Kutató és Feltáró Üzem 45 éves kiváló gépkocsi-* vezetője, két munkatársá­val, Fejes Józseffel és az időközben elhunyt Neme­si Imrével együtt érde­melte ki a legjobbaknak járó magas elismerést. Nagy Benedeknek, a tisza- szőlősi Petőfi Tsz elnökének kérdése: — Az AGROKER igazga­tójától, Stiegler Károlytól kérdezem, hogy az IFA gép­kocsihoz való alkatrészellá­tásban várható-e változás? Járjuk az országot, a me­gyét, de sehol nem kapunk alkatrészeket. Érdekelne az is, hogy az AGROKER-nél vásárolt alkatrészek utáni árrést miért nem egyformán számítják? A számláikon 7,5 százaléktól egészen 30 száza­lékig szerepel. Stiegler Károly válasza: — A gazdálkodó szervek közötti munkamegosztás alapján a tehergépkocsi-al­katrész értékesítése az Autó- alkatrész Kereskedelmi Vál­lalat feladata. Vállalatunk ma már 1300 különféle tí­pusú alkatrészt értékesít, de nem foglalkozik autóalkat­részek árusításával. Az AUTOKER-nél úgy tájékoz­tattak: országos gond, hogy az IFA teherautókhoz nem lehet alkatrészeket kapni. Az utóbbi hónapokban az alkatrészellátás teljesen visz- szaesett, és egyelőre nem is várható javulás. Pedig az autók „kiöregednek”. A hi­ány oka az, hogy az NDK nem szállít elegendő alkat­részt. A szolnoki lerakathoz nagyon kevés érkezik, és ha egy negyedévben egyszerre 30—40 kocsihoz elegendő al­katrészt kapnak, az már „jó­nak” számít. A megyében viszont több száz IFA teher­autóval fuvaroznak a válla­latok és a szövetkezetek. — A másik kérdésben az árrésről volt szó. Az alkat­rész értékesítésekor felszá­mított árrés azért nem egy­séges, mert a készletezés költ­ségei cikkenként eltérőek. A szabályozásról a kormány 56'1967. rendelete intézke­dik. Ezt a rendeletet egé­szíti ki az „új kereskedelmi haszonkulcsokról” szóló uta­sítás és mellékletei. Az árré­seket az árhatósági szervek, a kormány ár-, és jövede­lempolitikájának megfelelő­en állapították meg és ettől eltérni nem lehet. — És mit kérdez ön? — Azzal a kérdéssel for­dulok Vasadi Jánoshoz, a Tiszamenti Regionális Víz­mű és Vízgazdálkodási Vál­lalat igazgatójához, hogyan ítéli meg a felkészülést az 1977. évi öntözési idényre? Készült-e felmérés a mező- gazdasági üzemekben a meg­levő öntözőgépek kapacitá­sáról. műszaki állapotáról? Újabb kedvezmények a sertéstenyésztőknek Az idén a sertéstartás fellen­dítésére több intézkedés szüle­tett. Ezek hatására a háztáji és kisegítő gazdaságokban jelentő­sen növekedett a tenyésztői kedv, közel 70 ezerrel több ko­cát tartanak. Most újabb rendelkezés segíti a kistermelők gazdaságos sertés- tartását. A kistermelőknek az 1977. évi átadásra szerződött hí­zott sertések után — az érvény­ben levő felvásárlási árakon és felárakon felül — kilónként l forint időszakos szerződéses fel­árat is fizetnek. Az l forintos időszakos felár és az 50 filléres több éves szerződéses felár te­hát kilónként 1 forint 50 fillér­rel növeli jövőre a kistermelők árbevételét. Kedvező feltételeket jelent az is. hogy a hízottsértés értéke­sítésére szerződött, sertésenként 400 forint előleget kaphat az ál­latforgalmi és húsioari vállala­toktól. November 15-től takar­mány-árkedvezményt is kapnak a sertéstartók. A gabonaforgalmi és malomipari vállalatok által gyártott háztáji kocatápot, ház­táji malactápot. háztáji sültdőtá- pot és háztáji hízótáoot má­zsánként 20 forinttal olcsóbban vásárolhatják a kisgazdaságok állattartói. Az árengedmény minden takarmány-elárusító he­lyen kapható háztáji sertéstáp­ra vonatkozik, Ifjúsági parlament Tegnap délelőtt kilenc órakor tartották Szolnokon a járási hivatal tanácstermé­ben a megyei tanács építési, közlekedési és vízügyi osz­tályának felügyelete alá tar­tozó tanácsi, építőipari, ter­vező és kommunális szol­gáltató vállalatok, valamint költségvetési üzemek ta­nácskozásain megválasztott küldöttek részvételével a me­gyei ágazati ifjúsági parla­mentet. ■ EREDMÉNYES évet zárt a Jászapáti és Vidéke Áfész jászkiséri alapegységének ba­romfitenyésztő szakcsoportja. Az idén a csoport 64 tagja több mint 400 ezer forint ér­tékű tenyésztojást adott át a keltetőállomás jászapáti ki­rendeltségének. Rövid idő alatt az öcsödiek kedvelt vásárlóhelye lett a község új ABC áruháza. Az alig egy hónapja átadott üzlet gazdag választékkal áll a vásárlók rendelkezésére Országos tájfestészeti biennáié Hatvanban Ké! ötös a lottón A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 48. játékhéten két darab öt- találatos szelvény volt. Nyereményük egyenként 1 577 903 forint. Négytalálatos szelvény 214 darab, nyeremé­nyük egyenként 14 747 forint. Három találata 13 876 foga­dónak volt, nyereményük egyenként 227 forint. A két- találatos szelvények száma 289 802 darab, ezekre egyen­ként 14 forintot fizetnek. A nyeremények a nyere­ményilleték levonása után értendők, a közölt adatok tájékoztató jellegűek. Hétfőn jutalomsorsolás A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság hétfőn a Népstadion saj­tótermében rendezi a lottó no­vemberi jutalomsorsolását. A húzáson a 47. játékhét szelvé­nyei között összesen 1290 tárgy­nyereményt sorsolnak, ki. Főnye­remények: két Zsiguli személy- gépkocsi és hét, 50 000 forintos vásárlási utalvány. Az igazgatóság összeállította a decemberi sorsolási naptárt, amelynek érdekessége, hogy hat számsorsolást tartanak közülük négyet a fővárosban. December 3-án Szőnyben. 10-én Pannon­halmán sorsolják a lottót. De­cember 17-én a MOM Csörsz utcai művelődési házában húz­zák a nyerőszámokat. Decem­ber 19-én, vasárnap rendkívüli sorsolást tartanak, a tévé lottó- szelvények nyerőszámait a Fló­rián téri lottóházban húzzák. Az 52. játékhét nyerőszámait az igazgatóság Münnih Ferenc út- cai székhazában sorsolják. Az év utolsó lottóhúzását szilvesz­terkor a tévé nyilvánossága előtt tartiák a Magyar Televízió egyik stúdiójában. Tiienöt országba expor­tálja a leningrádi „Igrus- ka" játékgyár igen kere­sett és népszerű játékait. A nürnbergi nemzetközi játékkiállításon is bemu­tatják az üzem legújabb termékeit. Képünkön: Iri­na Karfopolitszkaja terve­ző egyik vidám játékfigu­rájával Nyugdíjas klub Nyugdíjas klub alakult a kisújszállási Nagykun Tsz- ben. A klub több mint 60 tag­ja az Slső összejövetelt a hót közepén tartotta, ezután havonta egyszer találkoznak. Másodszor rendezi meg a Hatvani Galéria a „Magyar tájaik” című országos tájfes­tészeti biennálét, amelyen haltvamkiillenc festőművész — közítülk Berényi Ferenc, Chio- vini Ferenc, Fazekas Magda és Meggyes László — alko­tásai láthatók. A tárlat meg­nyitására — amelyen Kiss Isván Kossuth-díjas szob­rászművész, a Magyar Kép­zőművészek Szövetségének Aranylakodalom Kisújszálláson Bensőséges hangulat volt tegnap a kisújszállási ME­ZŐGÉP Vállalat éttermé­ben. Horváth István és fele­sége házasságkötésük ötve­nedik étfordulóját ünnepelte. Az idős házaspárt a jubile­um alkalmából gyermekei, unokái, kiterjedt rokonsága köszöntötte. A háztájiban is Magasabb színvonalon A háztáji termelés fejlesz­tésének szolgálatában tanfo­lyamokat szerveznek Zalában a társadalmi, mozgalmi és szakmai szervezetek. Decem­berben 31 nagyobb község­ben 5—6 szakmai előadást és konzultációt tartanak a szarvasimarhatenyésztés és tartás, a kisállattenyésztés a gyümölcs- és szőlőtermesztés újabb, eredményesebb mód­szereiről. Szombaton a szolnoki pia­con jó volt a felhozatal. Bur­gonyából most már minden vevő beszerezheti a számára szükséges mennyiséget 4—8 forintos áron. Kelkáposztá­ból és fejeskáposztából egy­aránt sokat kínáltak az el­adók, az ára 2,80—8 forint között váltakozott. 5—8 fo­rintba került a vöröshagyma és 48—50 forintra tartották a fokhagyma kilóját. A sárga­répa és a petrezselyem 3 60— 15 forintért kelt. Paradi­csomból már többnyire csak a melegházi termésűt kínál­lak 36—40 forintért, 10—20 forintba került a régi zöld­paprika. de újat is lehetett venni 1.50—3 forintért dara­bonként. 7—16 forintba ke­rült a körte kilója és válto­zatlanul sok szép almát kí­náltak 3,60—10 forint közötti áron. Élő baromfiból a megszo­elnöke mond beszédet — ma fé] tizenikettőkor kerül sor a Hatvani Galéria Horváth Mi­hály utcai kiállítótermében. A megnyitóbeszéd után Pat­kó Imre, a városi tanács el­nöke átadja az arany ezüst és bronz diplomákat a művé­szeknek. A tárlatot decem­ber 12-ig tekinthetik meg az érdeklődők naponta 10-től este 7 óráig. A Balatonon Telelőbe vonultak a gépek A balatoni vízügyi egysé­gek nagyrészt befejezték idei vízi építkezéseiket és rende­ző munkálataikat. A tó még hullámzik, de néhánvnapos hidegebb időjárás után jege- sedésre lehet számítani. Ezért a munkagépek és úszó­egységek egy része már tele­lőbe vonult. Az elmúlt évek­hez hasonlóan az idén is több ezer köbméter követ és betont építettek be a tó part­szegélyébe. Az újakkal együtt, a Balaton mestersé­gesen kialakított állandó és ideiglenes partfalainak együttes hossza, már megha­ladta a 68 kilométert, jórészt a somogyi oldal hullámveré­sétől és eróziós károktól leg­inkább veszélyeztetett ré­szein. kott volt a felhozatal, a szak­üzletekben sok friss árut kí­náltak. Vágott baromfiból volt . olcsó tyúk és aprólék­ból is nagy volt a válasz­ték. Kelendő volt a 20 forin­tos tisztított keszeg és a sze­letelt ponty. A tojás darabja 1.80—2,20 forintba került. A törökszentmiklósi pia­con baromfiból számottevően nem változott a felhozatal, a tyúknak 31. a csirkének 33—40 forint volt kilója. A tojás ára 2—2,20 forint kö­zött volt. Burgonyából kis mértékben emelkedett a kí­nálat, így az ára 4.80 és 8 forint között alakult. A sár­garépa és a petrezselyem ki­lója 8—16 forintba került. Hagymából 8—10 forintért mértek egy kilót. Az új zöld­paprikának 2—3 forintért ad­ták darabját. Almából sokat kínáltak. 5—10 forintos ki­lónkénti áron. O EGÉSZSÉGÜGYI vetélke­dőt rendez a város általános iskolásai számára a mezőtúri Rákóczi iskola. A helyi mű­velődési központban ma dél­előtt 9 órakor kezdődik a filmvetítéssel egybekötött ve­télkedő. ■ AZ ELLENŐRZÉSEK so­rán megállapították: az öcsö- di vágóhíd nem felel meg a higiéniai követelményeknek. Ezért az elmúlt hetekben a helyi tanács több mint 350 ezer forintos költséggel fel­újította, korszerűsítette, az előírásoknak megfelelően. © AZ ORSZÁGOS Filhar­mónia kamarabérleti hang­versenyének következő elő­adására holnap este 7 óra­kor kerül sor a szolnoki Vá­rosi Tanács dísztermében: Fellegi Ádám zongoraestjén Liszit-művek szerepelnek. ■ AZ NDK-BA exportál traktor-védőburkolatokat a kisújszállási Vas- Fa. és Épí­tőipari Szövetkezet. A trak­torgyárral kötött hosszú le­járatú szerződés értelmében 1980-ig évente már tizen­nyolcezer Wurfwame trak­torburkolatot szállítanak. 9 A JÁSZSÁGI Állami Gaz­daság borai az idén rende­zett országos borversenyen jól szeretjeitek: az 1975-ös évjáratnak közül a „Csaba­gyöngye” ezüst, a „Hársleve­lű” pedig pronzérmet kapott. ■ MEGYÉNKBEN az év el­ső felében több mint 150 ezer forint biztosítási dijat fize­tett vissza az Állami Bizto­sító azoknak a Casco-biztosí- tással rendelkező gépkocsi­tulajdonosoknak, akik a biz­tosítás megkötésétől számít­va legalább két éven keresz­tül balesetmentesen közle­kedtek. SZOLNOK MEGYEI A • Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320, 12-069, 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 Kiadla a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 Igazgató Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 20,— forint. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok. Vörös Csillag u. 23. Felelős vezető: Gombkötő Béla Piaci szemle Szolnokon és Törökszentmiklóson Sok baromfit és halat kínáltak

Next

/
Thumbnails
Contents