Szolnok Megyei Néplap, 1976. november (27. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-25 / 279. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976. november 25. Ma kezdődik a Varsói Szerződés politikai tanácskozó testületének ülésszaka Ma kezdődik a Varsói Szerződés tagállamai politikai tanácskozó testületének ülésszaka. A tanácskozás még meg sem nyílt, a különböző irányzatú nemzetközi sajtó azonban már arról ír, hogy milyen fontos esemény ez a nemzetközi életben. Eddig tizennégyszer ülésezett a politikai tanácskozó testület. Mindegyik tanácskozás mély nyomot hagyott a nemzetközi kapcsolatok történetében. Ennek oka az. hogy a politikai tanácskozó testület ülésein minden esetben kidolgozzák a békeharc rövid-, illetve hosszútávú program dokumentumait. Mint ismeretes, a politikai tanácskozó testület munkájában a Varsói Szerződéshez tartozó államok párt- és állami vezetői vesznek részt. Közösen áttekintik a nemzetközi problémákat a biztonság és együttműködés kérdéseit — mindazt, aminek megoldására kialakult a materális feltételek, tehát valóban reális feladatok megoldásán munkálkodnak. Érdemes emlékeztetni a politikai tanácskozó testületnek az elmúlt két évtizedben megtartott néhány ülésére. 1965, Varsó: megvitatták a NATO „soknemzetiségű nukleáris erőinek” felállításával kapcsolatos tervekből adódó helyzetet. 1966 július, Bukarest: deklarációt fogadtak el az európai béke és biztonság megszilárdításáról és nyilatkozatot tettek közzé az indokínai problémáról. 1968 március, Szófia: áttekintették a vietnami helyzetet; véleményt cseréltek a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról. 1969 március. Budapest: felhívást tettek közzé az európai biztonsági és együttműködési értekezlet előkészítésére és megtartására. 1970 december, Berlin: megvitatták az egyetemes béke megszilárdítására teendő intézkedéseket, valamint az indokínai és a közel-keleti helyzetet. 1972 január. Prága: áttekintették az európai kontinensnek a tartós béke térségévé történő átalakítása kérdéseit, konkrét intézkedések egész sorát javasolták e cél elérése érdekében. 1974 április, Varsó: áttekintették az európai béke megszilárdításának kérdéseit, nyilatkozatot hagytak jóvá a közel- keleti helyzetről, a vietnami békéről, a chilei hazafiak támogatásáról. Az elmúlt évtizedek nemzetközi kapcsolatainak története teljes mértékben igazolja. hogy a politikai tanácskozó testület, tevékenységének kezdete óta. folyamatosan áttekintette a nemzetközi biztonságért és a népek együttműködéséért folyó harc alapvető kérdéseit. A politikai tanácskozó testület a szocializmus békeszerető törekvésének valódi kifejezőjévé vált. Az élet bebizonyította a Varsói Szerződés létrehozásának időszerűségét és történelmi szükségszerűségét. A kommunista és munkáspártok 1969. évi tanácskozása helyesen emelte ki, hogy amíg fennáll az agresszív NATO-tömb, addig a Varsói Szerződés szervezete fontos szerepet tölt be a szocialista országok biztonságának szavatolásában, az imperialista államok fegyveres támadásai ellen, a béke biztosításában. Szovjet, lengyel, csehszlovák párt- és kormányküldöttség Bukarestben Alekszej Koszigin azSZKP KB Politikái Bizottságának tagja, a Szovjetunió Miniszi tertanácsának elnöke tegnap Moszkvából Bukarestbe érkezett, hogy a szovjet küldöttség tagjaként részt vegyen a Varsói Szerződés tagországai politikai tanács-* kozó testületének soronkö- vetkező tanácskozásán. Ugyancsak tegnap Bukarestbe utazott Edward Gie- rek első titkár vezetésével a lengyel párt- és kormány- küldöttség, és Gustáv Husák köztársasági elnök a CSKP KB főtitkára vezetésével a csehszlovák küldöttség. A lengyel delegáció tagjai között van Piofcr Jaroszewicz, a LEMP KB PB tagja, a minisztertanács elnöke, Edward Babiuch, a PB tagja; a KB titkára, Ryszard Fre- lek, a KB titkára és Stefan Olszowski külügyminiszter. A csehszlovák küldöttség tagjai Lubomir Strougal, a CSKP KB elnökségének tagi ja, miniszterelnök, Vasil Bilak, az elnökség tagja, a Központi Bizottság titkára. Bohuslav Chnoupek, külügyminiszter és Antonin Vav-i rus, a Központi Bizottság nemzetközi politikai osztályának vezetője. Magyar—csehszlovák ifjúsági munkásakciók Dr. Maróthy László Prágában tárgyalt A KISZ Központi Bizottsá- gániaik küldöttsége, amelyet dr. Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ KB első titkára vezet, csehszlovákiai tartózkodásának második napján ellátogatott a Nemzetközi Diákszövetség prágai székházóba, ahol a szervezet vezetői dr. Maróthy Lászlónak átnyújtották az NDSZ 30. évfordulójára alapított emlékérmet. Ezt követően a KISZ KB első titkára a Csehszlovák Szocialista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága apparátusának tartott előadást a KISZ munkájáról. Délelőtt küldöttségünket a kliadmoi egyesült acélmű vezetői, dolgozói, látták vendégül. Délután a KISZ -küldöttség további megbeszélést taírWtt a Csehszlovák Szocialista Ifjúsági Szövetség vezetőivel, majd ezt követően dr. Maróthy László és Jiindrich Po- lednik, a CSSZISZ elnöke a két ifjúsági szervezet közötti együttműködés fokozásáról megállapodást írt alá. A megállapodás, amely bevezetőjében utal a két testvérszervezet közötti kapcsolatok örvendetes erősödésére, az együttműködés további fokozását irányozza elő a két ország népgazdasági tervének teljesítésében, a magyar— csehszlovák műszaki-tudományos együttműködés elmélyítésében és a szocialista gazdasági integráció komplex programjának megvalósításában. A két szervezet folytatja tapasztalatainak kicserélését az ifjúsági munkaakciókról, az eszmei-politikai nevelésről, fokozott fiigyél- met szentelnek a magyar és a csehszlovák munkásosztály forradalmii hagyományai ápolásának. Tegnap a késő délutáni órákban a KISZ Központi Bizottságának küldöttsége hazautazott Prágából. BELGRAD Jugoszlávia legnagyobb nemzeti ünnepe, a köztársaság napja, november 29-e alkalmából Joszip Broz' Tito államfő amnesztia rendeletet írt alá, amelynek értelmében 649 elítélt büntetésének hátralevő részét elengedik, illetve csökkentik, 3 személy ellen pedig beszüntetik a bűnvádi eljárást. NAIROBI Szerdán a kenyai fővárosban, Nairobiban az Unesco 19. általános értekezletének plénuma határozatot hozott a világszervezet további feladatairól. Az egyhangúlag elfogadott dokumentum intézkedéseket irányoz elő a fejlődő országoknak az oktatás, a természettudományok, a technika, a társadalomtudományok, a kultúra és a tömegtájékoztatás területein való fokozott támogatásáról. NEW YORK Az ENSZ közgyűlés ''Politikai Bizottsága megkezdte a leszerelés széles problémaköWaldheim jelentése Kunt Waldheim az ENSZ- főtiJtkár jelentést terjesztett a Biztonsági Tanács elé a szilfai—izraeli szektorban szembenálló csapatok szétválasztása céljából tartózkodó ENSZ-megfigyelő' erők tevékenységéről. A főtitkár indítványozza, hogy az ENSZ- csapattok november 30-án ■ lejáró megbízatását további félévvel, 1977 május 31-ig hosszabbítsák meg. A szíriai kormány Wald- heiimet már tájékoztatta arról, hogy hozzájárul az ENSZ-erők mandátumának meghosszabbításához A főtitkár felszólította a nemzetközi közvéleményt, tegyen további erőfeszítéseket a közel-keleti válság rendezését célzó korábbi ENSZ- határozatok megvalósítása érdekében’. Hármas találkozó Muari Bumedien algériai, Moamer Kadhafi líbiai és Seynz Kountche nigériai elnök Tripoliban tanácskozást tartott. A napirendben a három ország együttműködésének kérdései és afrikai-arab problémák szerepeltek. Jasszer Arafat, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet Végrehajtó Bizottságának elnöke, aki a napokban érkezet Tripoliba, találkozott a három afrikai ország államfőivel. révei kapcsolatos határozat- tervezetek vitáját. A Szovjetunió és más szocialista országok több határozattervezete az ENSZ előtt álló fő feladat megoldására, a fegyverkezési hajsza beszüntetésére és a leszerelésre irányul. TUNISZ Folytatja munkáját az arab és az európai országokban működő hírügynökségek vezetőinek konferenciája. A keddi ülésen Líbia, Szíria, Algéria, Egyiptom, India, Katar, Csehszlovákia, MagyarSzoujet—romön csúcstalálkozó Nagygyűlés a kultúra és sportpalotában Leonyid Brezsnyev és Nicolae Ceausescu szovjet-román dokumentumot irt alá tegnap Bukarestben {Telefotó - KS) Leonyid Brezsnyev romániai baráti látogatásának utolsó napján, tegnap a reggeli óráikban szovjet—román dokumentumot írtak alá. A Köztársasági palotában a Brezsnyev kíséretében lévő hivatalos szovjet személyiségeknek, illetve a Román KP Poliiltilkai Végrehajtó Bizottsága, az Államtanács és a kormány tagjainak jelenlétében Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára és Nicolae Ceausescu, az RKP főtitkára, a román Államtanács elnöke aláírta a Szovjetunió Kommunista Pártja és a Román Kommunista Párt. a Szovjetunió és Románia közötti együttműködés és testvéri barátság továbbfejlesztéséről szóló nyilatkozatot. Leonyid Brezsnyev romániai baráti látogatásának utolsó programjaként tagnap délelőtt Bukarestben a Kultúra és Sport palotában román—szovjet barátsági nagygyűlést tartattak. A nagygyűlésen Nicolae Ceausíescu, az RKP főtitkára, az Államtanács elnöke és Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára mondott beszédet. lista ország nemzeti problémáinak megoldását szolgálja, és egyúttal hatékónyan hozzájárul a világszocializmus pozícióinak erősítéséhez”. Új távlatok az együttműködés terén Beszédének bevezető részében Nicolae Ceausescu, a román és a szovjet nép hagyományos barátságáról, a két ország kapcsolatainak alakulásáról szólt. Az RKP és az SZKP közötti kapcsolatokat érintve emlékeztetett a Leonyid Brezsnyewel ez év nyarán a Krím-félszige- ten létrejött találkozójára és hangoztatta tárgyalásaik jelentőségét. Az SZKF KB főtitkárának mostani bukaresti látogatására áttérve elmondotta, hogy széles körű eszmecserét folytattak az együttműködés bővítésének lehetőségeiről és módozatairól, mind a kétőlA román—szovjet barátsági nagygyűlésen elhangzott beszédében Leonyid Brezsnyev elöljáróban köszönetét mondott azért a fogadtatásért, amelyben Romániáiban részesítették a szovjet nép, a szovjet kommunisták küldötteit. A bukaresti tárgyalásokat hasznosnak és eredményesnek minősítette. „Tárgyalásaink — mondotta — növelték a kölcsönös megértést pártjaink között és ez naigyon fontos testvéri kapcsolataink további megszilárdításához. Sikerült újabb lépéseket tennünk együttműködésünk elmélyítésére kulcsfontosságú kérdésekben”. ország és más országok, valamint a Wafa Palesztin hír- ügynökség képviselői szólaltak fel. HAVANNA A Guyanái Szövetségi Köztársaság kormánya tovább kívánja gazdagítani a szocialista országokhoz fűződő kapcsolatait — közölte a sajtónak adott nyilatkozatában Oscar Clark guayanai államminiszter, a Népi Nemzeti Kongresszus Központi Végrehajtó Bizottságának tagja. Clarke küldöttség élén hosz- szabb ideje tartózkodik a Kubai Köztársaságban. ALGÍR December 10-én tartják az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaságban elnökválasztást — jelentette be Mohammed Ben Ahmed a forradalmi tanács tagja, algériai belügyminiszter. A nemzeti felszabadítási front jelöltje Huari Bumedien a forradalmi tanács elnöke lesz. dalú kapcsolatok vonatkozásában, mind nemzetközi síkon. A tárgyalásokon kölcsönösen tájékoztatták egymást a szocializmus, illetve a kommunizmus építésének jelenlegi állásáról. A barátsági nagygyűlés előtt, reggel aláírt közös nyilatkozat — hangoztatta az RKP főtitkára — új, nagy távlatokat nyit a két ország, nép és párt közötti együttműködés fejlesztése előtt. Ceausescu ezek után részletesen beszélt a romáin nép munkasiikereiről, az új ötéves terv első évében elért eredményekről, Elmondotta, hogy a két ország kapcsolatai a barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződésben foglaltak alapján fejlődnék. Ez a szerződés a jog- egyenlőség, a függetlenség, a beüüigyekbe való be nem avatkozás elvitathatatlan elvein alapul, amelyek összekapcsolódnak az elvtársi segítségnyújtással és a prole- ietár szocialista internacionalizmushoz való hűséggel. Méltatta a román népnek a kommunista párt vezetésével a szocialista építésben elért sikereit és kijelentette, hogy a román nép a fejlett szocialista társadalom felépítésében mindig számíthat a szovjet kommunisták, a szovjet nép szolidaritására. „A szocialista országok barátsága mindenekelőtt politikai kategória” — jelentette ki ezek után Leonyid Brezsnyev. „A szocialista országok kommunistái méltán büszkék arra, hogy a gyakorlatban mutattak példát a nemzeti önzéstől független államközi kapcsolatokra, amelyekben szem előtt tartják határon túli barátaik, a marxizmus— lenimizmus eszméiért harcoló elvtársak érdekeit. Ez a barátság minden egyes szociaRomániai látogatása végén, tegnap délután kitüntették Leonyid Brezsnyevet, az SZKP KB főtitkárát. A Köztársasági palotában rendezett ünnepségen jelen volt Nicolae Ceausescu, a RKP főtitkára, az Államtanács elnöke, a Román Kommunista Párt Politikai Végrehajtó Bizottságának tagja, az Államtanács és a kormány tagjai, valamint a Brezsnyev kíséreté„Jól tudják ezt asztályeHen- pégeiink is” — folytatta Brezsnyev. „Éppen ezért igyekeznek oly buzgón kihasználni a szocialista államok között jelentkező minden problémát. Ezért törekednek arra, hogy minden eszközzel új bonyodalmakat támasszanak, kétkedést és kölcsönös bizalmatlanságot szítsanak közöttük, hogy rágalmazzák országainkat, eltorzítsák politikájukat és kapcsolataik lényegét. E rosszindulatú próbálkozások, ra a legjobb válasz az. hogy megsokszorozzuk a szocialista országok öszeforrottságá- nak megszilárdítását célzó erőfeszítéseinket, a marxizmus—teninizmus és a proletár internacionalizmus elvei alápján és elmélyítjük együttműködésünket a szocializmus és a kommunizmus építése fő kérdéseinek megoldásában. Mi, elvtársak, pontosan ezt tesszük. Az enyhülés kérdésiéit érintve Brezsnyev kiemelte a szocialista országok kezdeményezéseinek jelentőségét, hangoztatta, hogy a jövőben is az eltérő társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének politikáját folytatják. A leszerelés témájára át térve Brezsnyev megismételte a Szovjetunió javaslatait és hangoztatta mielőbbi hatékony lépések megtételének fontosságát. Kifejezte reményét, hogy az új amerikai kormány hivatalba lépése után folytatódnak és sikeresen befejeződnék a hadászati támadó fegyverek korlátozásáról folytatott tárgyalások. Beszédének befejező részében Brezsnyev emlékeztetett arra, hogy tíz éve Bukarestben fogladták el a Varsói Szerződésiben tömörült országok az európai biztonság megszilárdításáról szóló nyilatkozatot. A benne foglalt eszmék egy része már megvalósult a gyakorlatban — mondotta Brezsnyev. majd kijelentette: A közeli napokban Bukarestben tartja rendes ülésszakát a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületé. „Hiszek abban — jelentette ki Brezsnyev —, hogy a román fővárosiban hozandó határozatok ezúttal is jól szolgálják majd Európa és az egész világ békés jövőjének biztosítását”. ben levő hivatalos személyiségek. Leonyid Brezsnyevnek Nicolae Ceausescu nyújtotta át a Román Szocialista Köztársaság Csillaga érdemrend első fokozatát, amelyet az RKP és az SZKP. a román és a' szovjet nép közötti barátság és együttműködés elmélyítésében szerzett érdemeiért közelgő 70. születésnapja alkalmából adományoztak az SZKP KB főtitkárának. II barátság a szocializmus pozícióit erősíti Leonyid Brezsnyev kitüntetése