Szolnok Megyei Néplap, 1976. november (27. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-23 / 277. szám
1976. november 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Táska így. Ilyen röviden, meghitten. Mert ha a fiatal valamit közel érez magához... Szóval a suli és a foci, a randi és a diszkó mellé sorakozott egy új fogalom: a Táska. Nem, nem a konkrét. mondjuk iskolatáska, hanem a Táskarádió című ifjúsági magazin beceneveként. A Táskát hallgatni kell, húszon alig innen és alig túl, mert a Táskában „jó fejek szövegelnek”, és mert a Táskában „jó nóták zengenek”. Mivel érte el és érdemelte ki méltán a Táskarádió e nagy népszerűséget? Nos. gondolom, elsősorban a hangvételével. Fiatalosan lezser. már-már kedves. Nem pajtáskodó. de a szó legjobb értelmében közvetlen. Vegyünk egy példát az elmúlt heti adásból. Bálint Péter Bergendy Istvánnal — a híres Bergendy-együttes vezetőjével — okosan, közvetlenül, partnerként beszélget. mint ahogy Bergendy is minden nagyképűségtől mentesen, szinte szerényen válaszol, magyaráz. Ügy tűnik, a Táskában ez a modor már-már kötelező. A „riportalanyok” nem nyilatkoznak, nem játsszák magukra képzelt szerepüket. (Ellentétben sok már riport — általában hivatalos — „nyilatkozóival”, akik oly gyakran nem vallanak, oly gyakran nem saját gondolataikat szedik szavakba, hanem azt mondják amit — ők legalábbis így vélik — nyilakozniuk kell.) A Táska egyetlen riportjában sem találkozunk „nyilatkozatokkal”. Tarján Györgyi, az utolsó éves főiskolás színésznő épp olyan egyszerűen fogalmaz, mint az Egri Tanárképző Főskola diákja — és ez őket, de a riportereket, Feyér Zoltán műsorvezetőt is dicséri. Csakhát ezt a lezserséget sem szabad a pontatlanságig „fokozni”. lm erre is akadt példa az elmúlt vasárnap. A Táska műsorvezetője bekonferálta: a következő riportban jön Gyuri, aki nyolcvan centiméteres, 11 éves és vándorcirkuszos. Aztán jött a riport, jött egy kisfiú, aki tényleg nyolcvan centiméteres, tényleg vándorcirkuszos — meglepően magabiztos beszélgetőpartner! — de Pityunak hívják és 13 éves. (Gyurira, aki 11 éves. hiába vártunk.) Az apró szépséghiba ellenére — úgy hiszem — más, magukat komolyabbnak tartó riportműsorok is tanulhatnának a Táskától. Már akinek inge... Kétségtelen, nehéz ballaszt, ha a kiválasztott beszélgetőtárs szóvirágos, magyartalan. Ilyenkor — utólag — már az olló sem sokat segít. A riporternek, még mielőtt magnetofonját elindítja, még az előtt kellene úgy irányítania az előzetes beszélgetést, hogy könnyedebb, természetesebb, fesztelenebb legyen majd a felvétel. Túl azon, hogy a „hivatalos” nyelvíz idegesítő (dolgukat igazán értő szakemberek nem is igen szoktak „hivatalos nyelvet” használni), túl azon, hogy a magyartalan fogalmazás milliók nyelvérzékét rontja, van még egy ezeknél is talán fontosabb szempont: a kimondott szó hitele. Mert bizony megingató, nemcsak nekem, minden hallgatónak, ha a riporter beszélgetőtársának mondatait ném érzem, nem érezzük őszintének. Így az egyébként igaz dolgok is hamis felhangot kaphatnak. Pedig azért, ami igaz — kár. — trömböczky — Népfrontbizotlságok a közművelődésért Négyezer új munkásolvasó Szerző — előadó — közönség II zene mi alko nden tórés napjaim ze Beszélgetés Pernye Andrással A közművelődés érdekében tevékenykedő népfrontbizottságok hatékonyan segítik a munkások általános műveltségének gyarapítását — állapítja meg a Hazafias Népfront Szolnok megyei bizottságának legújabb felmérése. A társadalmi testületek a takácsokkal és a tömegszervezetekkel együttműködve sikeresen hi rdették meg az,, 01 vasó munkásért” pályázatot. Az akcióra 45 könyvtár nevezett be, és népszerű módszereikkel több mint négyezerrel növelték a munkás és szakmunkástanuló olvasók számát. Jászberényben a járási-városi könyvtárral együttműködve indították útjára az „Add tovább” könyvstafétát. Az ötletes kezdeményezéssel több száz munkás- emiber kezébe juttatják el az értékes irodalmi műveket. A tiszafüredi járásban „Könyvtárat az iskoláknak” akció keretében több száz kötet Vasárnap délután a Ki mit tud megyei meghallgatásainak sorában a Komarov-te- tremlben rendezték meg az úgynevezett egyéb kategóriába tartozó csoportok, együttesek, szólisták bemutatóját. A bábosokat a túrkevei Micimackó csoport és a csépad művelődési ház együttese képviselte, valamint Ceglédi Károly, aki egyéni produkcióval lépett a közönség elé. Többen jelenetet hoztak a válogatóra. Például a jászberényi fegyveres erők klubjáénak színpada Telefonok címmel vidám jelenetekkel szerzett örömteli perceket, a kunszentmártoni gimnázium egy dramatizált balladát mutatott be, a száj öli klubkönyvtár Örkény egyperces novelláiból válogatott, a szolnoki könyvvel gyarapodtak a községi tanintézetek. Népszerűikké váltak a megyében a nyári olvasótáborok is, amelyeket elsősorban a fizikai munkások gyermekei számára hívtak életre. Az idei öt táborban több száz gyermeket tanítottak meg az irodalom, az olvasás szerete- tére. A megye népfronitimoz- galtma a művelődési otthonok munkájának segítéséhez is cselekvőén hozzájárul. A politikai és kulturális rendezvényekre egy év alátt 150 ezerrel több embert mozgósították. A múzeumokat látogató szocialista brigádok, egyének száma több mint 25 ezerrel gyarapodott. A köz- művelődési munka tartalmának gazdagítására a nép- fronitszervek klubformáikban művelődési közösségeket hívnák- életre, a népírontelinök- ségek mellett pedig művelődéspolitikai, honismereti és pedagógiai bizottságokat al-aCsepp színpad Moldova egyik groteszk hangvételű írását vitte a színpadra, a Kőtövis Huh István verseiből készített montázsát mutatta be. Kedves, friss színfoltja volt a válogatónak a jászfénysza- rui Fortuna színpad testedzésre csalogató játéka. Igazi feltűnést keltett Tóth András lélegzetelállító mutatványával, aki tőr élén táncoltatta, nagy ügyességgel a különböző tárgyakat. A parodis- ták közül megemlíthető a kisújszállási Vatai Endre programja, aki az állatok hangjából szólaltatott meg egy csokorra valót, illúziót keltő utánzással. Szépen, kedvesen táncolt a túrkevei Tóth Judit. A zsűri közülük válogatta ki a decemberi megyei elődöntő résztvevőit. Pernye András zenetörténész és kritikus. Tanulmányait — Bartha Dénes és Szabolcsi Bence tanítványaként — a Zeneművészeti Főiskolán végezte, ahol jelenleg tanárként dolgozik. Számos könyv, tanulmány szerzője, amelyeknek témája: a barokk zongoramuzsika, a romantikus olasz opera, a zeneesztétika, a zeneszociológia és a jazz. — Az utóbbi időben hiába keresi az olvasó a Muzsika, a Magyar zene s a Kritika oldatain, hasábjain zenekritikáit. Végleg hátat fordított ennek a műfajnak? — Hogy végleg-e, azt nem tudom. Tény, hogy mostanában nem írok kritikát. Én ugyanis több jót találtam a rossznak vélt alkotásokban, mint azokban, amelyeket mindenki nagyszerűnek minősített. — Nem gondolja, hogy éppen ezért kellene továbbra is írnia? — Elsősorban zenetörténésznek tartom magam, no és persze tanárnak. Szeretek tanítani, sok időt szentelek a tanítványaimnak, s legalább ugyanannyit a zenetörténetnek. így nem is nagyon marad idő kritikaírásra. Egyébként szerintem a zenéhez nem kell igazán érteni, hanem nagyon figyelmesen kell hallgatni. Ha pedig annyira rossz, akkor nem kell odafigyelni rá. Én azt tartom jó kritikusnak, aki nem úgy ül be egy koncertre, mint kritikus., hanem mint néző Aztán ha van mondanivalója, gondolata a látottakról, hallottakról ír róla. — Maradjunk még egy kicsit a. korábbi munkásságánál. Evekkel ezelőtt sokat foglalkozót a jazz-zal, hasonló címmel könyvet is jelentetett meg. Ma már ezzel is felhagyott? — Számomra a jazz a komolyzenéhez vezető út első állomása volt. Fiatal koromban magam is játszottam egy zenekarban szakszofonosként. A jazz segítségével jutottam el a barokk és a reneszánsz zenéhez. Egyébként nincs ebben semmi különös, hisz a jazz zene alapjait az Európából Amerikába települők vitték magukkal. Ezt a régi, európai komolyzenét megismerték az „új világba” rabszolgának hurcolt négerek, akik alakították, felismerték benne az improvizáció lehetőségét. — Mostanában egyre inkább megnövekedett az érdeklődés a régi, a klasszikus zene iránt. Miben látja az okát? — Bach és a kortársai még nem tudtak arról, hogy előttük is írtak zenét. Sőt egymás alkotásait is csali nagyon ritkán adták elő. Az ő idejükben a komponistával eltemették a darabjait is, Bach műveit például halála után ötven évvel kezdték el műsorra tűzni. A régi zene iránti érdeklődés az 1800-as évek elején kezdődött el mind a komponisták, mind a_ közönség részéről. Egy érdekes bizonyíték; 1855-ben Brahms ezt nyilatkozta „Borzasztó nehéz szimfóniát írni, amikor Beethoven masírozik előttem kilenc szimfóniával”. Borzasztó, hiszen a zenehallgatók már akkor is a régi zenét sokkal szebbnek tartották, mint az újat. Gyakorlatilag. ez van napjainkban is, s abból adódik, hogy a régebbi koroknak egységes stílusa volt. Ha meghallgatjuk például Bach és Vivaldi műveit, láthatjuk, hogy -nincs köztük alapvető különbség, megegyezik a zenei nyelvük. A Tamás templomiban a zene ugyanazt -a gondolatot váltotta ki a hallgatókból, mint a zeneszerző előadóból. A mai alkotásokat hallgatva -nem biztos, hogy az előadó egyet gondol a közönséggel. Századunk elején még csak ötvenféle zenét tartottak számon. S most? Talán száznál is többet. A zeneművészet társadalmi teljessége olyan korban jön létre, amikor alkotó, előadó és közönség egy és ugyanazt a zenei nyelvet beszéli. — Volt már erre példa? — Például a jazz-zene, amely ebből a hármas egységből származott, s' viszonylag rövid története folyamán időről időre újrateremtette ezt a -mindenki számára egyértelmű nyelvet. Egyébként én úgy látom, hogy napjainkban a mai zene vezérszellemei a kritikusok, s nem a komponisták, akiket állandóan új és új zenei nyelv -kialakítására ös-zit-önöznek. S talán ezért kevésbé jutott el a közönség a kortárs zenéhez. Én az előadóművészek feladatának tartom, hogy a közönségből alakítsanak ki olyan közösséget, a-melyi-k magáévá teszi a zenét. Kodályt idézve: „A közönségne- velés egyenlő a közösségne- veléssel”. Az embereket „ki kell rángatni” a hétköznapokból, s ennék a módját úgy képzelem el, hogy minden ki- sebb-nagyobb városban legyen egy kórus, vagy kamarazenekar, akik időnként fellépnék, játszanak a hallgatóknak. közelebb hozzák őket a zenéhez. Szerintem ez a jövő útja, ahhoz hogy életünk alkotóelemévé váljon a muzsika. — S mit jelent a zene a zenetörténésznek? Gondolom nemcsak a kutatás tárgyát. — Aimi másoknak a kocsi, a nyaraló, egyszóval a luxus, nekem az a zene. S természetesen a munkát . i-s jelenti, hisz tanítok és zenetörténettel foglalkozom. Amikor megfejtem egy-egy régi darab titkát, úgy érzem, mintha én komponáltam volna, s ennél nagyobb boldogságot el sem tudok képzelni. Szerencsésnek érzem magam, hisz a gyernekkori vágyam, hogy a zene mindennapjaim alkotórészévé váljon; beteljesült. Tál Gizella kitárnak. Ki mit tud? — Szolnokon Egyensúlyozás a tőr élén Vidám jelenetek Beszámoló délután Késő délután. Mint a zsongó méhkas, -olyan most a tiszafüredi Kossuth téri Általános Iskola. Ám ezúttal nem gyerekektől hangosak a folyosók, hanem a felnőttek beszélgetésiéitől: folynak a beszámolók a dolgozók általános iskolája 16 hetes intenzív tanfolyamán. — Te Karcsii, te Karcsi a Kommunista Kiáltványt mikor is .. . — hallom a hátaim mögött. Szőke fiatalember a tanári szoba ajtajánál, egy perc és be kell lépnie. Az utolsó pillanatokban is izgatottan kérdezgeti társát. — Izgul? — kérdem. — Á, nem, dehogy, csak... — Hol dolgozik? Nyílik az ajtó ... — A há... a há... a hé... — A következő — szólnak ki az ajtón, és a szőke fiatalember — se élő, se holt — belép az ajtón. — A Hámán Kató Tsz-ben dolgozik — fejezfbe társa a mondatot. — Izgul mindig, de úgy szokott felelni, mint a vízfolyás. Az igazgatói irodában a 8. osztály történelemanyagából vizsgázik Kovács Miklósi, Dömén József és Kiss János. A vizsgáztató: Fekete Sándor, az iskola igazgatója. A feleletek után beszélgetünk néhány percet. Kiss Jánost kérdem, ő a legidősebb a három vizsgázó közül. — Hegy szánta rá magát, hogy érett fejjel iskolapadba üljön? — Hát nem magamtól. A 7-es Volán itteni telepén vaA rádiót is másképp hallgatom gyök gépkocsivezető és egyúttal trlgádvezető. Szervezték nálunk az iskolát, de nem jelentkezett senki. „Jó példával járj elől” — bíztattak a főnökök. Jelentkeztem — utánam hárman a brigádból. —■ Remélem, nem bánták meg? — Hova gondol? Kell ez, csak a munka mellett, család mellett, nagyon nehéz ám. Igaz. hogy a munkahely biztosít szabadságot, de így is... -most például egyenesen a műszakból jöttem ide. * * * Az alagsori teremben a 8. osztály már túl van a nehezén. Az osztály asszonyokból, áll, így hát „lányosztálynak” nevezik maigukat. Szabó Miklósné — négy gyermek anyja — téglagyári dolgozó, két osztálya volt sokáig. Januárban vizsgázik a P. osztályból. Kardos Mi-hály- né, szintén a téglagyárból ugyancsak két osztállyal indult. — Szégyell tűk mondani — szói Szabóné, hogy csak két osztályunk van. — Most már egész más embernek érzem magam — teszi hozzá Kardosné. — Valahogy a munkatársainkhoz is közelebb kerültünk. A „lányosztály”-ban olyanok is vannak, akik a „tovább” gondolatával foglalkoznak. Bodó Lajosné és Fekete Sándorné az ipairi szövetkezetből. — Még nem bizonyos, de lehet, hogy jövőre egy egyéves tanfolyammal fesitő- szafcmunkáis bizonyítványt szerezhetünk. Rajtunk niam fog múlni — mondja Bodóné. Kovács Sándorné háztartásbeli, csendesen csak annyit tesz hozzá: — Én azért tanulok, mert hiányzik. A rádiót is másképp hallgatom, mint korábban ... Mind érthetőbb, érdekesebb. * * * Beesteledett. Herbály László, a dolgozók iskolájának tagozatvezetője becsukja a naplót. Fáradtnak látszik. — Ja igen, az adatok — mondja. — Tehát: jelenleg nyolcvanheten végzik nálunk az általános iskola valamelyik osztályát. Több mint tizenöt tiszafüredi munkahelyről járnak hozzánk. * * * A folyosón Domán Jánosné, a művelődési ház takarítónője izgatottan számol be a napról: — Földrajz 4-es, a számtant később tudjuk meg. két példám biztos jó, biológia 5-ös, magyar 5-ös, fizika 4-es. Jaj. a történelem nagyon rossz lett. — ne kérdezze — nem mondom meg hányas. Majd ha kijavítottam ... Szabó János Kedves, vidám hangulatú eseményre került sor szombaton este az új, szolnoki helyőrségi művelődési házban: a Kilián György Repülő Műszaki Főiskola első éves hallgatói rendezték meg gólyabáljukat. Képünkön: a „Nagy Gólyatanács elnöke" ismerteti a „gólyaesküt”. Fotó: Novák
