Szolnok Megyei Néplap, 1976. november (27. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-18 / 273. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976. november 18. SZOLNOK MEGYEI Néplap 1976. NOVEMBER 18. CSÜTÖRTÖK JENŐ NAPJA A Nap kél 6.53, nyugszik 16.05 órakor. A Hold kél 2.35 nyugszik 14.08 óraokr. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: erősen felhős, borult idő. Elszórtan ismétlődő, kisebb eső. Időnként megélénkülő északnyugati szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet 6—11 fok között. Klaus Mann Hetven évvel ezelőtt. 1906. november 18-án született — és 43 éves korában, 1949-ben halt meg — Klaus Mann német elbeszélő, drámaíró és publicista, Thomas Mann legidősebb fia. Középiskolái elvégzése után újságírói pályára lépett. A fasizmus térhódítása elől emigrációba vonult, melynek állomásai Amszterdam, Párizs, Zürich, Prága voltak. Klaus Mann mindenütt antifasiszta tevékenységet folytatott. 1936-ban az Egyesült Államokba költözött; 1938-ban Madridba utazott, s a fasiszták által megszállt városból megrendítő beszámolókat írt. 1942-től haditudósító volt az amerikai hadseregben. Apjához hasonlóan élesen antifasiszta állásfoglalású, közéleti' alkatú író volt, de — vele ellentétben — ö soha nem tudott eljutni a polgárság és a humánum szembeállításáig. Megrekedt az „európaiság” (páneurópizmus) irreális kulturutópiájánál. A kiváló tehetségű író aktív antifasiszta tevékenységének időszakában írta legmaradandóbb műveit. Mephisto című regényében a nácizmusnak behódoló művészet züllését ábrázolta szatirikusán, míg Vulkán című regénye a tétlen-panaszkodó, illetve aktív-antifasiszta német emigráció művészi szembeállítása. Negyven Aj orvos Szabolcsban Ez év szeptemberétől negyven fiatal orvos kezdte vagy kezdi meg munkáját Sza- toalcs-Szaitmár megyében. Számuk lényegesen több, mint amennyi az elmúlt években volt, s ez összefügg azzal!, hogy a megye állami szervei és egészségügyi intézményei jó kapcsolatokat építettek ki az orvostudományi egyetemekkieli az ott tanuló szabolcsi fiatalokkal és a megyével szimpatizáló orvostanhallgatókkal', akiknek lehetővé teszik, a megye egészségügyi ellátottságának megismerését is az évenként megismétlődő találkozások alkalmával. A fiatal orvosok nagyobb része gyógyintézetekben, legtöbb pedig a nyíregyházi megyei kónház-redelőinté- zetben kezdte meg hivatása gyakorlását. Hatan körzetet váMallitaki, s ők tíz-tíz ezer forint letelepedési segélyt is kaptak. Bemutató kóstolóval A tiszafüredi Délibáb eszpresszóban ma délelőtt cukrászsütemény-, hidegtál- és üdítőital-bemutató nyílik - amelyen a kiállított termékeket meg is lehet kóstolni. A sütemények és a hidegtálak a Tiszafüred és Vidéki Áfész „ínyesmesterei- nek" - közöttük több fiatalnak - munkái. Tanácstagi beszámolók Szolnokon ma a következő tanácstagi beszámolók lesznek: Pákái Béla 92. számú választókerület. Húsipari Vállalat 16, Bagi Márta 46. sz. vk. Téglagyár 18, Németh Mihály 38. sz. vk. Mátyás király úti Általános iskola 17, dr. Perényi György 77. sz. vk. Rákóczi úti iskola 16 óra. DulAbuszt kaptak ajándékba A Vöröskereszt tiszakürti szervezete kezdeményezésére, társadalmi segítséggel megoldották a bogarasi külterületen élő óvodás és iskolás gyermekek bejárási gondja. A Nagyialföldi Kőolajkutató és Feltáró Üzem megajáif- dékozta a gyermekeket egy autóbusszal, amelyet a MEZŐGÉP Vállalat szolnoki és cibakházi gyáregységeiben társadalmi munkában felújítottak. Segítséget jelentett az is, hogy a KPM Szolnok fnegyei Közúti Igazgatósága a bekötőutat soron kívül rendbehozta. A természet ajándéka A jászberényi Lenin Tsz állattenyésztői felkészültek a szarvasmarha, a juhállomány „betelelésére”. Az eredeti tervek szerint november, elején terelték volna a téli szállásra — az istállókba, a karámokba — a gazdaság 182 tehenét, 100 növendékmarháját és négyezres juhállományát. Kiderült azonban, hogy az időjárás kedvez a legeltetőknék. A legelők a nyári hónapoknál is nagyobb hozamú és jobb minőségű füvet kínálnak. Ezért elhatározták, hogy kihasználják a természet ajándékát. és amíg az időjárás engedi, kint legeltetik az állatokat. Harc a kilók Kiállítás nyílt Szolnokon ellen Nem táplálkozunk helyesen — halljuk minduntalan. Általános tapasztalat, hogy nagyon sok szénhidrát- és kalóriadús ételt fogyasztunk. Ez elsősorban a megrögzött étkezési szokások, a disznózsírban és fűszerekben gazdag magyar konyha rovására írható. A ma „divatos” betegségek: szív-, érrendszeri-, emésztőszervi- és cukor- betegségek is nagyrészt táplálkozási problémáinkra vezethetők vissza. De az ideális testsúly megtartásában nagy szerepe van a rendszeres testedzésnek is, amelyekben sajnos nem vagyunk „erős” nemzet, inkább „súlyos’: a statisztikák szerint hazánk a „túltáplált” országok közé sorolható, s ott is az előkelő (?) harmadik helyet foglalja el. Az idén novemberi egészségnevelési hónap témájául is ezért választották az egészséges táplálkozást. Ennek során előadásokkal, kiállításokkal. szaktanácsadásokkal próbálják felhívni figyelmünket az egészséges életmódra, az ennek megfelelő étkezési szokásokra és a helyes táplálkozásra. Ennek jegyében nyílt tegnap délelőtt „Helyes táplálkozással egészségünkért” címmel kiállítás Szolnokon, a Barátság klubban. A rendezők nem fukarkodtak: hideg- konyhai finomságok, hal- és gyümölcskonzervek, hűtőiparunk kiváló árui. valamint tej és tejtermékek egész sora várja a látogatókat. Nagy erénye a kiállításnak, hogy láthatók ott bébikonzervek. s a diabetikus készítményekről sem feledkeztek el a rendezők. A kiállított modern konyhatechnikai eszközöket és a teflon bevonatú Alufix edényeket sokan megcsodálták ugyan, de egyöntetű volt a vélemény: túl magas az áruk. A kiállítás, amelyet dr. Faragó Margit. Szolnok megye országgyűlési képviselője nyitott meg számos érdeklődő jelenlétében, péntekig tart nyitva délelőtt 10- től este 6 óráig- Délutánonként 4—5 óra között ételkóstolót is rendeznek. Hasonló háromnapos kiállítás még lesz a megyében: november 22-én nyílik Tiszafüreden. (gj) Térítésmentes és szervezettebb lesz a véradás A Magyar Vöröskereszt Országos Elnöksége október közepén ülést tartott. Napirenden szerepelt a véradás teljes térítmentessége. és a további szervezési feladatok. Magyar Gyula megyei titkár elmondotta, hogy Szolnok megyében a munkások a termelőszövetkezeti tagok és az egyéb munkahelyek dolgozói közül több mint húszezren adnak önkéntesen vért. Az idén hatezer liter vérre van szükség, de év végére mintegy hétezer liter várható. A feltételek tehát biztosítottak ahhoz, hogy 1980-ra évenként 8 ezer liter vérrel segítsenek a rászorulókon. Megyénkben is új szakaszához érkezett a véradó„Vajon megúszom szárazon?” — latolgatta a gépkocsi- vezető, amikor a reggeli ködös időben a volánhoz ült. Nos, a köd szerencsére nem okozott bajt, a problémát a képünkön látható, kisebb kacsaúsztatónak is beillő tócsa jelentette. Lakatlan területnek hihetné az ember, pedig a felvétel Karcag központjában készült a középiskolás kollégium és az édességbolt közötti átjáróban, amely a Kossuth teret köti össze a Rákóczi úttal. Itt nagy a gépkocsi- és gyalogosforgalom is. Többek között itt parkolnak az MHSZ gépjárművezetőképző iskola autói, és sajnos száraz időben is felhordják az úttestre a mélyedésekben összegyűlt vizet, sarat. De itt mennek el nap mint nap a Rákóczi úti óvoda apróságai is, amikor sétára indulnak. Egyszóval, tűrhetetlen ez a „központi fekvésű sártenger”, mely évek óta mégis „megtűrtén” rontja a városképet, borzolja a járókelők és a gépkocsivezetők idegeit. A megoldás pedig magától kínálkozik. A lebontott házak helyén és a város téglagyárában is bizonyára akad annyi törmelék, amellyel fel lehetne tölteni a gidres-gödrös területet — hivatalból, vagy társadalmi munkában. Ezerötszáz forintos pofon mozgalom szervezése. A térítésmentes véradáshoz korszerűsíteni keli a szervező munkát. A véradás társadalmi felelősségét növeli, hogy a Szolnok megyei Vöröskereszt és véradóállomás „ is csatlakozott a klinikai műtétekhez szükséges vérigé- nyek kielégítéséhez. Ezeket azonban csak ókkor tudják teljesíteni, ha a véradás havi egyenletességére törekednek. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon megyénk üzemeiben, intézményeiben, községeiben, készenléti brigádokat kell szervezni. Ehhez szükséges a véradók vércsoport és lakhely szerinti nyilvántartása. A szervezés már megkezdődött, s jövőre befejeződik. Divatbemutató az Intercontinentalban A Magyar Divatintézet ismét megrendezte hagyományos bemutató-sorozatát a Duna Intercontinental Szállóban. A tegnap bemutatott 180 modell-együttes tervezésében is 24 gyári tervező vett részt és 52 hazai vállalat és szövetkezet alapanyagából szabták-varrták az öltözékeket. Az említett együttműködés keretében az intézet, a könnyűipari tárca megbízásából érdemben is hozzászólt a ruházati ipar választékának esztétikai kialakításához. amit nagyban segít, hogy újabban összevontan rendezik a nagy tételű belkereskedelmi üzletkötéseket, amelyeknél jelen vannak a Magyar Divatintézet Munkatársai is. Üléseztek az úttörők Ebben a tanévben a második alkalomma] ült össze kedden a tiszafüredi járás úttörőtanácsa. Az úttörők ezúttal éves munkatervüket állították össze továbbá dalokat tanultak és közösen megnézték a Kiss Pál Múzeumban a nagykunsági fiatal fazekasok munkáit bemutató kiállítást. Ismét kiegyensúlyozott az állatpiac A korábbi hetekben az állatpiacokon a vártnál nagyobb volt a malackínálat; ennek levezetésére, illetve a kedvezőtlennek mutatkozó tendencia megváltoztatására időközben az Állatforgalmi és Húsipari Tröszt különféle intézkedéseket hozott. Ezekkel — a november közepi összesítés szerint — rövid idő alatt sikerült nor- malizálni a keresletet és a kínálatot; a sertéspiacot most az egész országban a kiegyensúlyozottság, az értékesítési biztonság és a nyugodt légkör jellemzi. Mindezt főként az tette lehetővé, hogy a vállalatok a negyedik negyedév eddig élteit időszakában már 230 ezer növendéksertést vásároltak fel a mezőgazdasági kistermelőktől — ilymódon biztosították számunkra az értékesítési biztonságot —, és gondoskodtak az állatok elhelyezéséről. továbbneveléséről. A malacok többsége az állami hizlaldákba került. Igen jók az eredmények az új bérhizlalási akció keretében is; a mezőgazdasági nagyüzemekkel megkötött szerződések alapján november közepéig 75 000 süldőt és malacot adtak át a nagyüzemeknek bérhizlalásra. Ez a mennyiség várhatóan egy-két héten belül eléri majd a 100 ezret. Támadás az esti utcán Burka János, Alattyán, Daru út 8. szám alatti lakos, amikor a napokban betért a helyi italboltba arra gondolt, hogy kettesben jobban csúszik a bor, ezért meg próbálta ..rámenősen” meggyőzni az italbolt egyik vendégét, hogy tartson vele, igyanak együtt. Azon, hogy ismerőse visz- szautasította meghívását annyira felháborodott, hogy arcul ütötte. A pofon erejére már nem emlékszik, „árára” annál jobban. A jászberényi Járási-Városi Rendőr- kapitányság ugyanis L500 forintra büntette a pofozkodó Burkát. November 12-én este lakása felé igyekezétt a munkából hazatérő B. A. mezőtúri lalkos. A Dózsa György úton az IBUSZ iroda környékén három ismeretlen ittas fiatalember jött vele szembe. Mikor egymás mellé értek, egyikük minden indok nélkül hirtelen neki ugrott a hazafelé tartó embernek. Ütötte, rúga, ahoi érte. Két társa próbálta csitítgatni, — hiába. Mire néhány járókelő arra tévedt, a támadók már kereket oldottak. Személyük azonban nem sokáig maradt ismeretlen. A rendőrség hamarosan elő- kerítotte az utcai verekedőket, Farkas Lajos Mezőtúr Alsórészi regálé 3. szám alatti lakost. A sértettel való szembesítés után a rendőrkapitányság szabálysértési előadója gyorsított eljárással 25 nap elzárásra ítélte a garázda férfit.Egyéves az öregek klubja Jásziványban A megalakulása óta eltelt egy esztendő igazolja. hogy Jásziványban hasznos volt a tanács, a Hazafias Népfront és a községi könyvtár kezdeményezése az öregek klubjának létrehozására. A klub az elmúlt év őszén alakult. A jászapáti és a jásziványi községi tanács összevonásával Jásziványban a tanács épületében kihasználatlanul maradt egy helyiség. A megyei tanács vb művelődés- ügyi osztályától kapott 20 ezer forint támogatásból kényelmes ülőbútorokkal — kárpitozott székekkel, fotelekkel — rendezték be. Televíziót, rádiót, asztali biliárdot és egyéb szórakoztató játékokat is vásároltak. ■ TÜZOLTÓSZERTÁR építését kezdték el Jásziványban. ® ÖT NAP alatt több mint ezer látogatója volt Jászberényben a „Hogyan ismerhetjük meg a csillagos eget” című csillagászati kiállítás- niak. A város iskoláin kívül csoportosan nézik meg a kiállítást a szomszéd községekben tanuló fiatalok is. H A TIT kisújszállási városi szervezete a televízió szabadegyetemének anyagához kapcsolódva „A változó világkép, mikrokozmosz mak- rokozmosz” címmel konzul - tációt szervez ma este 6 órakor a városi művelődési ház ifjúsági klubjában. © KÓSTOLÓVAL egybekötött tejtermék-bemutatót rendeznek holnap Tiszaőrsön és Nagyivánban. A bemutatót a tiszafüredi járási kereskedelmi hónap alkalmából tartják. ■ „AZ ŰRKUTATÁS legújabb eredményei” címmel Szüle Dénes, a mezőtúri Kontakta Gyárban délután két órakor, „A házasélet mindennapjairól” pedig Sa- lánki Istvánná, a Szőnyeg- szövő KISZ klubhelyiségében fél háromkor tart előadást. © A KOHÓ- és gépipari miniszter, aki delegációt vezetett Kuvaitba — majd Irakba, valamint Egyiptomba, a kairói magyar gazdasági és műszaki napok megnyitására utazott volna — Kuvait- ban megbetegedett, ahoj jelenleg kórházi ápolásra szorul. | MA ESTE 6 órakor a Pelikán szálló komolyzenei klubjának vendége Pernye András zenetörténész lesz. SZOLNOK MEGYEI A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő; Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320, 12-069, 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 Igazgató Virágb Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 20,— forint. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok. Vörös Csillag u. 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla