Szolnok Megyei Néplap, 1976. november (27. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-17 / 272. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976. november 17. Az első nyugdíjas találkozó Nagy örömmel fogadtam a levelet, amelyben az Utasel­látó Vállalat Békés-Szolnok megyei Területi Igazgatósága és szakszervezeti bizottsága november 10-én nyugdíjas találkozóra hívott meg. örül­tem azért, mert most rende­zett először nyugdíjas talál­kozót a vállalat. Izgatottan érkeztem meg az Utasellátó éttermébe, ahol virágokkal díszített asztaloknál vártak bennünket az üzem jelenlegi vezetői. Meghatottan kerestük egy­mást, akikkel évtizedekig dolgoztunk együtt. Nyolc­vanötén jelentünk meg. Czir- ják Árpád igazgató és Makó Béláné szb-titkár üdvözölt bennünket. Ezután a Tisza Antal úttörő őrs (amelyet a vállalat Ságvári Endre szo­cialista brigádja patronál) műsorát hallgattuk meg. Az ízletes, figyelmesen fel­szolgált ebéd után késő dél­után váltunk el egymástól. A találkozóra sokáig szívesen emlékezünk. Zsigmond Béláné Szotook Hangverseny — öregeknek A Jdsújszádlásá Állami Ze­neiskola tanulói november 10-én a szociális otthonban adtaik hangversenyt. Ezzel köszöntötték az öregek nap­ja alkalmából az ott élő idős embereket. Az otthon lakói — az előző évhez hasonlóan — nagy szeretettel fogadták zeneiskolások műsorát. A hangversenyen — Fekete Sándanné tanár vezényleté­vel — fellépett a húsz tagú „Tücsök” zenekar is. Kedves hagyomány, hogy az öregek napközi otthoná­nak lakóit meghívjuk a ze­neiskolában tartandó, hang­versennyel egybekötött kis ünnepségre. Ezt november 16-án rendezzük iskolánk­ban. Dr. Lázár Szabolcsné igazgató Kisújszállás Tevékeny nyugdíjasok Szüntelenül mozgó, tevé­kenységre sóvárgó nyugdíja­sok élhetnek Tiszafüred-ör- vényben. Erre következte­tünk Magyar István levelé­ből, aki a Kossuth Lajos nyugdíjas klub vezetője. A nyugdíjasok szervezték október végén azt az estet az örvényi művelődési otthon­ban, amelyre százhuszonötén voltak kiváncsiak. A tiszafü­redi járási művelődési otthon és a Kossuth Lajos Gimnázi- un közös irodalmi színpadá­nak Rákóczi-műsora nagy tetszést aratott. A posta előtti, hatszor két méteres buszváró is a nyug­díjasok alkotása. A tiszafüre­di nagyközségi tanács elis­merése tehát jogos a társa­dalmi munkáért. Füstölt diós kifli Ez nem új cukrászkészít­mény. Rendes diós kifli, csak egy ideig (néhány napig vagy csak órákig, ki tudja) tartogatni kell a polcokon. Közben alaposan átjárja a dohányfüst, s kész is ... Csak olyan legyen, aki megegye. Hemád Mátyás szolnoki olvasónk és felesége nem tudta megenni a november 12-én vásárolt diós. kiflit. Délután ment el vásárolni a Délibáb cukrászdába. A he­lyiség tele volt emberekkel, azt hitte, a pulthoz is alig jut el. Mégis sikerült. El­mondta, mit szeretne, meg­írta az eladónő a blokkot, s ment fizetni. Örömmel vitte haza a kis csomagocskát. Vacsora után­ra szánták az édességet. A székelykáposzta után nyug­díjas olvasónk tálalta fel a süteményt. A feleség hara­pott bele először, de nem tud­ta a falatot lenyelni. Undorí­tó bagószagú — ezt volt a vé­leménye. Nekünk is az. A süteményt olvasónk november 15-én hozta be szerkesztőségünkbe, azóta s gondosan becsoma­golva őrizzük. Bárki illeté­kesnek rendelkezésére bo­csátjuk. Olvasónk egyébként leírta panaszát. Kis részlet levelé­ből : „ ... Fontolóra vettem, visszavigyem, ne vigyem ... Mit érnék vele, ha vissza­mennék, talán gúnyosan el­nézést kérnének, mondván: itt dohányoznak. És ezzel még nem lenne megoldva a füstölt sütemény sorsa.” Rossz példát mutatunk Helyesléssel olvastam a no­vember 7-i Néplapban a „Sok kicsi sokra megy” című cik­Kisárutermdlőmek álcázta magát munkatársunk szep­temberben. Egy-egy rekesz kölcsönkért paprikával, pa­radicsommal, illetve szőlővel indult útnak, s próbált sze­rencsét, Tapasztalatairól — hol, hogyan fogadták (nem őt, hanem az áruját) — „Egy, csak egy boltos van talpon e vidéken” című írásában szá­molt be, amely szeptember 28-án jelent meg. Törökszentmiklóson, a Kos­suth úti ABC-ben nem volt árubőség, mégsem kellett a portékája... Szecsei József, a városi Tanács vb termelés-, ellátásfelügyelleti osztályának vezetője szabálytalannak mi­nősítette a boltvezető eljárá­sát. Azért is, mert nem vette meg a felkínált árut, s azért is, mert nem irányította a termelőt az áfész központi felvásárlójához. Megrovás fe­gyelmi büntetést szabott ki a szövetkezet kiskereskedelmi főosztályvezetője — tájékoz­tatta szerkesztőségünket Sze­csei József. A jászberényi 114. sz. bolt kirakatában két tábla is „hívta” a zöldség-gyümölcs­termelőt. De csak hívta . .. Dr. Szabó Árpád, a Szolnok megyei Élelmiszer Kiskeres­kedelmi Vállalat igazgatója megvizsgáltatta az ügyet. A boüvazető nem marasztalha­tó el, helyesen döntött, ami­kor nem vette meg a felkí­nált árut. A bizonylatok ar­ról vallottak, hogy a lákos­Az 1970. január 1-től az állami beruházásban végzett közművesítés, továbbá üt­és járdaépítés költségeinek egy részét a közvetlenül érintett építési telkek tu­lajdonosainak kell viselni. Ennek megfelelően, akinek telkét állami beruházásban létesített villany, gáz, vízve­zeték. szennyvízcsatorna, közút és járda közvetlenül érinti, egyszeri út- és köz­műfejlesztési hozzájárulást kell fizetnie. A hozzájárulás fizetésével és annak legmagasabb mér­tékével kapcsolatos jogsza­bályokat a 8/1970. (IV. 16.) ÉVM—PM. számú együttes rendelet állapítja meg. Egyes településeken alkalmazandó hozzájárulás mértékét — a rendelet keretei között — a városi, községi tanács hatá­rozza meg. A hozzájárulás létesítmé­nyenként és építési telken­ként — többlakásos lakóház esetében lakásonként — tör­ténik akkor, amikor a köz­mű megépül és abba az érintett építési telek be­kapcsolható, illetve amikor közút és járda használható. Az építési telek tulajdono­sai énnek érdekében igen gyakran végeznek szervezett társadalmi munkát. Az így végzett társadalmi munka két, amelyből idézek egy mondatot: „Nemcsak a pénz­zel kellene takarékoskodniuk gyermekeinknek, hanem a villannyal is”. Kérdezem, hogyan nevel­jük őket az energiatakarékos­ságra, amikor vasárnap el­mennek az iskola, az óvoda, a bölcsőde, az üzletek és más munkahelyek előtt, s azt lát­ják, hogy a bejárati ajtók fö­lött világos nappal is égnek a villanyok. Tudom, bizton­sági okból esetenként szük­ség van rá, de biztosan le­hetne megoldást találni, hogy nappal ne égjenek azok a lámpák! Mi, felnőttek mutat­juk a rossz példát gyermeke­inknek! ni. S még egy említésre mél­tó adat dr. Szabó Árpád le­veléből: az év kilenc hónap­jában 3.280.000 Ft értékű zöldséget-gyümölcsöt vásá­roltak fel boltjaink a megyé­ben a 875.000 Ft-os tervvel szemben. Ez 375 százalékos túlteljesítés! Vimis Béla, a karcagi Kos­suth térd zöldség-gyümölcs- bdlf vezetője sem vásárolt. „ ... különben sem vehetek át egy dekát sem, mert le vagyok szerződve a tsz-ek- kel...” — rekonstruálta az esetet az újságíró. A boltve­zető szerint félreértés történ­hetett. mert ő azt mondta — írta levelében: le vagyok tiltva a központ által... Az áfész vezetősége 1976. augusz­tusi 2-án a 3963-as sz. átirat­tal a településen kívüli la­kosoktól megtiltotta a felvá­sárlást. Manapság szánté minde­nütt a felvásárlás növelésére ösztönöznek. Karcagon ennek aiz ellenkezője történik — a boltvezető állítása szerint. Tavaly 3 százalék volt a gyü­mölcsféle, 4 százalék a zöld­ségféle utáni felvásárlási prémium. Az idén ez 2 szá­zalékra csökkent... Eseten­ként nemcsak a prémium, hanem az alapfizetés is ve­szélybe kerülhet, a zöldáru ugyanis csak kockázattal for­galmazható, — írta levelében Vinis Béla. Szerintünk aggá­lya nem alaptalan. Érdemes elgondolkodni rajta. értéke a hozzájárulás ösz- szegébe minden esetben be­számítást nyer. Külön meg kell azonban említeni, hogy a hozzájárulás összege az úgynevezett közműbekötési költségeket nem tartalmaz­za, ezeket a költségeket minden esetben a tulajdo­nosok viselik. A hozzájáru­lás megfizetésére minden esetben az építési telek tu­lajdonosa, vagy tulajdonosai kötelezhetők, még akkor is, ha a telken levő épületben haszonélvező, vagy bérlő lakik. A rendelet nem biztosít lehetőséget a hozzájárulás összegének méltányosságból történő csökkentésére, illet­ve annak elengedésére. A hozzájárulás megfizetése a határozat jogerőre emelke­désének napjától válik ese­dékessé és azt általában 6 hónapon belül kell megfi­zetni. Az a tulajdonos, aki ez idő alatt a hozzájárulást megfizetni nem tudja, rész­letfizetési kedvezményt, vagy kamatmentes befizetési haladék engedélyezését kér­heti. Előfordul, hogy a tu­lajdonos építési telkét a hozzájárulás megfizetése előtt eladja, ilyen esetek­ben a hozzájárulást egy összegben meg kell fizetnie. Ugyanez a helyzet akkor is. ha a tulajdonos meghal, Felesleges zaklatás Valamikor régen a férjem működési engedélyes festő- máizoljó ikiisdpairos volt. A KIOSZ utólag 476 forint 1 százalékos hozzájárulás hát­ralékot mutatott ki. Értesí­tették erről a cserkeszőlői ta­nács adócsoportját, ahová be is hívták férjemet. 1974. ja­nuár 14-én befizettük a pénzt a 453906257029 sz. számlára. A csekket eltettük (ma is megvan), s azt hittük, ezzel rendiben is van minden. Tévedtünk. Azóta több fel­szólítást kaptunk hol a KlOSZ-tól, hol a tanácstól. Ha valami varázslat nem tör­ténik, a postaköltség lassan újabb 476 forintot tesz ki ... Mi nem tehetünk arról, hogy a tanács adóügyi csoportjá­nak munkatársai annak ide­jén elfelejtették a befizetett összeget átutalni a KIOSZ- nafc. Keressék meg, hová könyvelték a 476 forintot, bennünket pedig hagyjanak békén. Kiss Gáborné Cserkeszéin Tizennégy újszülött „köszöntése A közelmúltban nem min­dennapi eseménynek véltünk tanúi a jászapáti tanácsháza dísztermében. A Jászsági Ru­haipari Szövetkezet hat var­rónőjének újszülött gyerme­ke részére rendezett kedves névadó ünnepséget a nő­bizottság lelkes kollektívája. A hivatalos aktus után kis óvodások köszöntötték a még kissebbeket, szülőket, név­adó szülőket. Majd Utassá István jókívánságai kíséreté­ben adták át a szövetkezet ajándékát a boldog édes­anyáknak. A dúsan megra­kott asztalok mellett vidám társalgás következett, s koc­cintás a legifjabbak egészsé­gére. Ennél a szövetkezetnél a családi ünnepségek társadal­mi megrendezése már hagyo­mány, melyet a vezetőség szí­vesen ápol. Még ebben a hó­napban hasonló formában rendezték meg Jászberény­ben is nyolc kisgyermek ér­kezésével e kedves ünnepsé­gét. Bányai Jánosné Jászberény örököseinek kell az építési telekre megállapított hozzá­járulás összegét megfizetni. Több építési telek vízel­látása, illetőleg szennyvízel­vezetése házilag létesített fúrott kút, vagy házi szenny­víztisztító és derítő által biztosított. Amennyiben ezek a berendezések a rendelte­tésszerű használatra alkal­mas közműpótló berende­zésként elfogadhatók, az épí­tési telek tulajdonosa a víz­vezeték, illetve a szennyvíz- csatorna után nem kötelez­hető hozzájárulás megfizeté­sére. Ha azonban a házibe­rendezés nem felel meg a .közegészségügyi • és műszaki előírásoknak, kötelezni le­het az ingatlan tulajdonosát, hogy a házilag készített be­rendezését szüntesse meg és telkét kösse rá az ivóvíz- hálózatra, illetve a szenny­vízcsatornára. Nem kerül sor hozzájáru­lás megállapítására akkor sem, ha a telepszerű, több­szintes lakóházépítéseknél a munkáltató átvállalja a dol­gozót terhelő út- és közmű- fejlesztési hozzájárulás megfizetését. Ágai Ottóné dr. MTVB építési, közlekedési és vízügyi osztályának csoportvezetője P. F.-né Szolnok A „kisárutermelö” kálváriája súgnak volt miben válogat­Az út- és közműfejlesztési hozzájárulásról Férfiak, nők, nagyapák, gyerekek. Sérült karok, sérült lábak- Félhangos suttogások. Megcsúsztam, megrándult, . . . rosszul lép­tem . . . apu vitt a biciklin; . . . tudja eleven a gyerek, ... és akkor jött az az őrült autós . . Gézpólya, bot, gipszkötés a A filmen világosan látszik a törés 5ürgős eset C ‘O © o > 0 © N © ‘© 43 © © Egy pillantás a rendelőbe. A kis­fiú lába a bicikli­küllők közé ke­rült ... Ne sírj kicsimi Már megyünk haza Fotó: T. Katona László

Next

/
Thumbnails
Contents