Szolnok Megyei Néplap, 1976. október (27. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-14 / 243. szám

Ára: 80 fillér SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI,EGYESÜLJETEK! XXVII. évf. 243. sz. október 14., csütörtök A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA WW MA ÖSSZEÜL AZ ORSZÁGGYŰLÉS Mint jelentettük, a Népköztársaság Elnöki tanácstagok választásáról szóló törvényter­Tanácsa az Alkotmány 22. paragrafusának vezet, valamint a nehézipari miniszter beszá­2. bekezdése alapján csütörtökön délelőtt 1^ mf)lóia a tárca iránvitása alá tartozó koz órára összehívta az országgyűlést. mólója a tarca irányítása ala tartózó koz­Az ülésszak napirendjén szerepel előrelát- P°nti fejlesztési programok végrehajtásáról hatóan a közművelődési törvény tervezete; a és annak soron levő feladatairól. Losonczi Pál egy perui termelőszövetkezetben A perui forradalom „szü­löttével” a termelőszövetke­zeti mozgalommal ismerke­dett kedden — hivatalos, baráti látogatásának harma­dik napján — Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke. A mgyar államfő kora délelőtt érkezett meg a Limától vagy 70 kilométerre fekvő Huaral völgybe — a főváros hagyományos gyümölcsös, és- zöldségellátó körzetébe — s _ itt, a huandoi termelőszö­vetkezetben töltötte az egész napot. A fogadtatás ünnepé­lyessége a magasrangú láto­gatónak szólt, a szavakban, gesztusokban kifejeződött tisztelet és megbecsülés azonban a szocialista Ma­gyarország küldöttét köszön­tötte. Annak az országnak az államfőjét illete a baráti fogadtatás, szíves vendéglá­tás, amely — így fogalmaz­ták a helybeliek — példát adott a szövetkezés erejéből sikereiből. A huandoi termelőszövet­kezet— tájékoztatták az El­nöki Tanács elnökét — 1968 — után alakult meg, amikor a katonai kormány átvette a hatalmat, hogy a nemzeti függetlenség jegyében meg­változtassa az ország; gazda­sági, politikai és kulturális struktúráját. Az 1969-ben született, történelmi jelentő­ségű földreform-törvény el­ső paragrafusa akár a hu­andoi termelőszövetkezet alapító Okirata is lehetne, hiszen létét ezeknek a sza­vaknak köszönhetik: a la­tifundium, minifundium rendszert igazságos birtok­lási és termelési rendszerré (Folytatás a 2. oldalon.) KIAKNflZASRa UARO TARTALÉKOK és vetési bemutató Tiszaföldváron A Tiszaföldvári Búzater­mesztési Rendszer, a Szolnok megyei TESZÖV és a MAE növénytermesztési szakosztá­lyának rendezésében tegnap délelőtt talajelőkészítési és vetési bemutatót tartottak a Lenin Termelőszövetkezet­ben. A megjelent szakembe­reket dr. Szabó Béla elnök- helyettes üdvözölte, majd a bemutató után Sípos István, a TBR vezetője értékelte a búzatermesztési rendszer munkáját. Elmondta, hogy az iparszerű technológia al­kalmazásának szükségszerű­ségét az elmúlt évek bizonyí­tották. Ugyanis nemcsak az jellemzi a tiszaföldvári bú­zatermesztési rendszer tag­gazdaságait, hogy a termés­átlagai. emelkednek, hanem az is, hogy a hozamok kö­zötti szóródás egyre kisebb. Ennek ellenére még mindig nagyon sok kiaknázásra vá­ró tartalék van a technoló­giában. Mivel a TBR-hez csatla­kozó üzemek nagy része a gyenge adottságú gazdaságok közé tartozik, feltétlenül ér­demes vizsgálni a termést befolyásoló tényezőket. Az elővetemény, a talajelőkészí­tés, a tápanyag visszapótlá­sa, a fajtaarány, a növény- védelem és a betakarítás — ezek mivel külön-külön és erőteljesen befolyásolják a hozamokat, együtt pedig tu­lajdonképpen a termést je­lentik. Az iparszerű rendszer­nek az elővetemény megvá­lasztásába sok beleszólása nincs, de javaslataikkal segí­teni próbálják az üzemeket. A talajelőkészítés a gazdasá­gok eszközellátottságától függ, itt . viszdnt feltétlenül fontos a munka további, a korábbiaknál nagyobb szak­mai figyelemmel történő ki­sérése. A tápanyag-visszapót­lást a tiszaföldváriak mo­dem, számítógépes módszer­rel határozzák meg — ez az eredményeken meg is látszik. A növényvédelemben is akadnak tennivalók, mert nem egy üzemben ezt a ter­mést jelentősen befolyásoló tényezőt elhanyagolták. A betakarításban viszont az Az óriás magtartály feltöltése után elindul a Lajta-96 -os vetőgép GYÜMÖLCSÖZŐ KAPCSOLAT MEZŐTÚRON Fiatalok a városért — város a fiatalokért 5. oldal Szedik a másodvetésü zöldbabot a jászalsószentgyörgyi Pe­tőfi Tsz földjein. A zöldborsó utált vetett bab busásan meg­hálálja a folyamatos öntözést ŐSZI MUNKÁK FOLYÓINKON Töltéserősítés, csatornaépítés, helikopteres kísérletek idén szipte nem is volt fenn­akadás. Bár a kombájnok kölcsönadásától többen ide­genkedtek, jó néhány gazda­ságot mégis sikerült meg­győzni az egymás segítésé­nek szükségszerűségéről. A szalmábálázás azonban elhú­zódott, egy-két hetes késés­sel követte a kombájnokat, ami a talajmunkákat is hát­ráltatta. A jövő évi vetésekhez a TBR már beszerezte a vető­magot. s mivel az időjárás a talajelőkészítésnek kedvez, és a gépi kapacitás az elmúlt évekhez viszonyítva javult, itt nem lehet fennakadás. Baj van viszont a műtrá­gyákkal. Ugyanis több gaz­daság nem szórja ki a meg­felelő mennyiségű tápanya­got, így akar pénzt megta­karítani. Az elővetemények arányával sem él célszerűen minden üzem, hiszen van. ahol több mint 60 százalék­ban kerül búza búza után. Részben azért, hogy minél kényelmesebben tudjanak időre végezni a búza veté­sével. s ilyen áron jól beke­rülni a statisztikai jelenté­sekbe. Az elmondott hiányosságok kiküszöbölésére annál is in­kább szükség van, mert az ország kenyerének egy része ettől is függ. Nemrégiben vonultak el a gépek, szedelőzködtek össze a földimunkásolc a Hármas- Körös jobbparti Xl-es töl­tésszakaszának terű letérői, ahol egy nagyobb szabású töltéserősítési, fenntartási munka fejeződött be, Mes­terszállás és Kungyalu kö­zött. Nem kevésbé volt moz­galmas a Körös Öcsöd hatá­rában sem, áhoil pedig a kiskörei öntözőrendszer N 2-es csatornája torkollik — s amelybe a kiskörei maga­sabb szintű duzzasztásig a Körösből adják a vizet. A csatorna torkolatánál ugyan­is a hordalékos vízből vas­tag iszapréteg rakódott le, s így alaposan próbára tette a mederikotrókat. A jugoszláviai Növi Bec- sej-nél elkészült és próba- üzemelés alatt álló tiszai vízlépcső duzzasztó hatá­sa a Csongrádnái torkolló Hármas-Körösön is érez­hető. A megemelkedett — és a későbbiekben tartósan meg­emelkedett — vízszint miatt az N 2-es csatorna vízkivé­teli művét „meg kelj tolda­ni”, kijjebb kell helyezni a folyó közepe felé. A Tiszán változatlanul a legnagyobb munkáltatok a kiskörei vizlépcső térségé­ben folynak, ahoi a tározótó töltésének föld­munkái mellett látványo­san haladnak a hullámtéri duzzasztómű építkezései. A leendő tározótavat le­záró betonkolosszusnak már a vasszerkezeti ele­meit szerelik. Érdekes kísérletet végez­tek az elárasztásra váró te­rületen a Közép-itászavidéki Vízügy Igazgatóság szakem­berei. Előzőleg laboratóri­umban vizsgázott gyomirtó vegyszerekkel helikopteres lomibtalanító permetezéssel próbálták ki, hogy a kivá­gott fák sarjait hogyan irt­hatják eredményesen. A ter­vek szerint a lombtalanítást égetés követheti. A kísérle­tek eredményeit most érté­kelik, s ennek alapján dol­gozzák majd ki a nagy te­rületre alkalmas sarjerdő ir­tási technológiát. Az elmúlt nyár hosszan tartó aszályára vissza gon­dolva tudjuk, hogy a vízügy dolgozóinak sok gondot, megfeszített vízgazdálkodási munkát jelentett, A kiskörei duzzasztás! szánt a normális­nál 50 centiméterrel maga­sabb volt, hogy minél több vizet tárolhassanak, ugyan­ekkor pedig az igazgatóság összes szivattyúit a gazda­ságok rendelkezésére bocsaj- tották. Az alacsony vízállás más­kor kedvez az építkezési, folyamszabályozási munkák­nak, az aszályos és az az­utáni időszak azonban még ennek is akadályt jelentett. Jelenleg a vízügyi szak­emberek a Hortobágy—Be­rettyó vidékén a rizstelepek lecsapolási munkálatait vég­zik, s a Tisza, Körös, Zagyva mentén kisebb nagyobb töltéserősítési, karbantar­tási, fenntartási munkákat végeznek. Ennek jegyében tartottak nemrég Szolnokon, a Millé- ren a győri vízügyi igazga­tósággal közösen a szakmai bemutatót, tapasztalatcserét a vízgazdálkodási létesítmé­nyek gépi karbantartásáról, ahol a töltések füvesítésé­nek, gyomtalanításának gé­peit, a mederkotrás, iszapo­lás berendezéseit vizsgálták meg működés közben. I. ZS. LAZAR GYÖRGY LÁTOGATÁSA VÁCOTT Lázár György, a Miniszter, tanács elnöke tegnap Vácra látogatott, ahol a város ve­zetőivel tanácskozott. Útjára elkísérte Cservenka Ferenc- né, a Pest megyei pártbizott­ság első titkára és df. Mon­dok Pál, a megyei tanács el­nöke. ELUTAZOTT ANTONIO BISAGLIA OLASZ MINISZTER Antonio Bisaglia, az olasz állami és állami részvétellel működő vállalatok -miniszte­re, befejezve hivatalos tár­gyalásait, tegnap elutazott hazánkból. Az olasz miniszter buda­pesti tartózkodása során megbeszéléseket folytatott Bondor Józseffel, dr. Simon Pál nehézipari miniszterrel és dr. Szalai Béla külkeres­kedelmi államtitkárral, s fo­gadta őt Havasi Ferenc, a Minisztertanács elnökhelyet­tese. A tárgyalásokon a két or­szág közötti gazdasági, mű­szaki, kereskedelmi és ipari kooperációs kapcsolatok bő­vítésének lehetőségeivel, a kétoldalú együttműködés to­vábbfejlesztésével foglalkoz­tak. GYENES ANDRÁS TALÁLKOZOTT CLODOMIRO ALMEYDAVAL Gyenes András, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának titkára tegnap találkozott Clodomiro Almeydával,' a Chilei Népi Egység Végrehajtó Bizottsá­gának titkárával, aki részt vett a fejlődési világkonfe­rencián. A baráti légkörben lezajlott megbeszélésen Clo­domiro Almeyda tájékoztatót adott a chilei helyzetről. Ki­fejezte a Népi Egység pártjai elismerését azért a szolidari­tásért, amelyet a magyar dol­gozók a chilei hazafias erők harca iránt tanúsítanak. Gyenes András a magyar kommunisták internaciona­lista támogatásáról biztosí­totta a chilei hazafiakat a szabadságért, a demokráciá­ért, a fasiszta junta ellen ví­vott küzdelmükben. TANÁCSKOZÁS A SZOCIALISTA HAZAFISÁGRÓL Tegnap Egerben befejező­dött a szocialista hazafiság kérdéseivel foglalkozó orszá­gos tanácskozás. A kétnapos hagyományos eszmecsere résztvevői ezúttal az inter­nacionalizmussal és a békés egymás mellett éléssel össze­függésben vizsgálták a témát. A tanácskozás tegnapi zá­róülésén Dobozy Imre, a Magyar írók Szövetségének elnöke mondott beszédet. Hasznosnak és eredményes­nek ítélte a kétnapos egri fó­rumot. Ezt követően az egri Park szállóban rendezett fo­gadáson átadták azokat a ki­tüntetéseket. amelyeket a Magyar Népköztársaság hon­védelmi minisztere adomá­nyozott a hazafias nevelés terén elért eredmények elis­meréseként. SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ A TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁRÓL Október 26—31. között Pé­csett, illetve Budapesten ren­dezik meg a szocialista or­szágok 1. tudományos diák­köri konferenciáját — jelen­tette be dr. Nagy Sándor, a KISZ Központi Bizottságá­nak titkára tegnap a Hotel Ifjúságban megtartott sajtó- tájékoztatón. Az első nemzetközi konfe­renciára meghívást kaptak az európai szocialista orszá­gok, továbbá a Kubai Köz­társaság, a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság, a Mongol Népköztársaság és a Vietnami Szocialista Köztár­saság testvérszervezetei. EGY MONDATBAN — A Honvédelmi Minisz­térium a fővárosi és megyei tanácsok vb-titkárai és igaz­gatási osztályvezetői részére kétnapos értekezletet rende­zett a honvédelmi törvény­ről a tanácsokra háruló fel­adatokról. — Kecskeméten, a tudo­mány és technika házában tegnap befejezte munkáját a nemzetközi alumíniumpig­ment szimpozion.

Next

/
Thumbnails
Contents