Szolnok Megyei Néplap, 1976. október (27. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-12 / 241. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976. október 12. Köszönetnyilvánítások Ezúton mondunk köszönetét a túrkevei Vörös Csillag Mg. Tsz vezetőségének, dolgozóinak, mun­katársaknak, testvéreknek, ro­konoknak, barátoknak, ismerő­söknek s mindazoknak, akik fe­lejthetetlen férjem, édesapánk, ZADORI FERENC temetésén megjelentek, együttérzésükkel, részvétnyilvánításukkal fájdal­mamat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló felesége, két fia és unokája. Túrkeve. Debreceni u. 25. (989.) Köszönetét mondok a megyei, városi pártbizottság munkatár­sainak, ismerősöknek, lakótár­soknak, akik felejthetetlen édes­anyám. ÁGOSTON IMRÉNÉ el­hunyta alkalmával segítséget nyújtottak, részvétüket nyilvání­tották, temetésén megjelenésük­kel, koszorúikkal mély gyászom­ban osztoztak. Ágoston Magda Szolnok. Tisza Antal u. l. 1/1. (983.) INGATLAN EGYSZOBÁS. kis családi ház, 444 négyszögöl telek­kel eladó vagy szol­noki kétszobás, ta­nácsi lakásra cser rélném. Szanda­szőlős, Vörpsmező út 162. (H. 662.) kétszobás. csa­ládi ház, beköltöz­hetően eladó. Szol­nok, Dobó István u. 38. (H. 659.) ELADÓ 4 helyiség­ből álló ház. Szol­nok, Véső út 48. (H. 655.) KARCAG, Varró u. 17—19 alatt épülő, utcára néző két­szintes 2 és félszo­bás, összkomfortos lakás, 1976 aktóber végi beköltözéssel eladó. ,, Készpénz” + OTP” jeligére a Néplap karcagi szerkesztőségébe. (964.) NAGYKÖRŰBEN 1120 négyszögöl szép fekvésű, bekerített gyümölcsös szőlős­kert eladó. Érdek­lődni Szolnok. Dó­zsa Gy. út 7. sz. alatt du. 5 órától. (952.) ELADÓ egy -I- két félszobás. szövet­kezeti lakás. Szol­nok, Vörös Csillag út 76. VII. em. 4. (H. 645.) KARCAG, Petőfi u. 33. sz. alatt kétszo­bás családi ház, sok mellékhelyiséggel, 199 négyszögöl te­lekkel, beköltöz­hetően eladó. Ér­deklődni: Papp Mi­hály Karcag, Petőfi u. 35. sz. alatt. (971.) kétszobás. csa­ládi ház, azonnal beköltözhetően el­adó. Szolnok, Ko­szorú u. 7. Érdek­lődni 1031 Budapest, Szentendrei u. 153. Telefon: 688-891. (H. 670.) SZOLNOK. Thököly út 43. számú egész ház október 20-án de. 10 órakor árve­résre kerül. Részben beköltözhető. Ér­deklődni : Vosztok út 11. sz. I. em. 3. (H. 636.) ELADÓ Rákóczifal- va, Vörös Hadsereg út 70/a sz. alatt levő új, kétszobás, kony- hás. fürdőszobás ház. 294 négyszögöl telek­kel. Országút mel­lett. Kp. + OTP-át­vállalással. (957.) 237 négyszögöl kert eladó, Jászberény. Szegfű u. 22. Ér­deklődni lehet: Ibo­lya u. 17. Palásti. (978.) GÉPJÁRMŰ 850-es Fiat személy- gépkocsi eladó. Me­zőtúr, Lehel út 23. (935.) IP Trabant 601 meg­kímélt állapotban el­adó. Ványai, Mező­túr. Mező Imre út 37. Megtekinthető csak vasárnap. (975.) 250-es MZ jó álla­potban, oldalkocsival eladó. Mezőtúr, Gál, főiskola. (974.) FIAT 128-as személy- gépkocsi eladó. Szol­nok, Levél u. 19. (973.) ADÁSVÉTEL „ZSUZSI” kézi sík­kötőgép olcsón el­adó. Érdeklődni hét­köznap. Tiszafüred. Sörkirendeltség. (981.) ROMAN gyermekko­csi, autóülésre akasztható. eladó. Szolnok. Gém u. 16. Kindernay. (980.) DÍSZCSERJÉK, dísz­fák. fenyők, tuják, rózsák eladását meg­kezdtem. Kálmán Imre okleveles ker­tész. Karcag. Mun­kás u. 15. (977.) KÉT négyhónapos bikaborjú eladó. Szolnok, Tör teli u. 3. Farkas. (H. 667.) JÁSZBERÉNYBEN, a főtér közelében kü- lönbejáratú bútoro­zott szoba két férfi részére kiadó. Ér­deklődni a helyszí­nen lehet de. 9—11- ig, du. 2—5-ig. Jász­berény, Patkó u. 5. (990.) KÜLÖNBÉ J ARATÜ, utcai, bútorozott szo­ba két személy ré­szére kiadó. Érdek­lődni : Jászberény, Lenin u. 18. (915.) DIÁKLÁNY részére szoba kiadó. Szol­nok, Sarló u. 22/a. (972.) SAJATGYÖKERÜ csemege- és borsző­lő peronoszpóra- mentes Zalagyön- gye megrendelhető. Ungerbauer György, Csongrád, Felszaba­dulás u. 42. (976.) BONTÁSBÓL ajtók, ablakok jó állapot­ban olcsón eladók. Szolnok, Bástya u. 3. 17 órától. (H. 633.) LAKÁSCSERE KECSKEMET város­központi háromszo­bás, összkomfortos. 68 m2 alapterületű, szövetkezeti lakáso­mat elcserélném szolnoki hasonló vagy kisebb szövet­kezeti lakásra. Ér­deklődni lehet: Szol­nok, Horgász u. 17. sz. alatt, egész nap. (988.) HAZASSAG 38 éves, 168 cm ma­gas, lakással rendel­kező elvált asszony társaság hiányában megismerkedne há­zasság céljából füg­getlen férfival 45 éves korig. „Kölcsö­nös bizalom” jel­igére a szolnoki hirdetőbe. (H. 634.) i — ALKALMAZUNK I Felvételre keresünk érettségi­zett női dolgozókat üzleti ellenőri munkakörbe, valamint férfi munkaerőt centrifuga­kezelőnek. Jelentkezni lehet PA­TYOLAT VALLALAT Szolnok, Mártírok útja 19. (H. 569.) A SZOLNOK MEGYEI AGRO- KEr VÁLLALAT azonnali belé­péssel éjjeliőröket alkalmaz. Je­lentkezni lehet: a vállalat sze­mélyzeti vezetőjénél, Szolnok, Kombájn út. (H. 644.) A TISZAMENTI REGIONÁLIS VÍZMŰ ÉS VÍZGAZDÁLKODÁ­SI VÁLLALAT Szolnoki Kiren­deltség Főépítésvezetősége fel­vesz változó munkahelyre ku­bikos és villanyszerelő brigádot. Jelentkezés Szolnok III. sz. Irodaház 8. 12 szoba, főépítés­vezetőség (H. 665.) Azonnali belépéssel alkalmazunk férfi és női segédmunkásokat, targoncavezetőket, kocsikísérő­ket, alacsonynyomású gázkazán­hoz fűtőt, valamint érettségivel vagy eladói bizonyítvánnyal ren­delkező női munkavállalókat. Felvétel esetén egészségügyi könyv és erkölcsi bizonyítvány beszerzése kötelező. Részletes tá­jékoztatás: FÜSZÉRT-fiók, Szol­nok. Csaba út 26. sz. (H. 541.) A TISZAPARTI GIMNÁZIUM takarítónőt keres, helyettesítés­re. Jelentkezni a gondnokságon. (H. 671.) Motorszerelő és villanyszerelő szakmunkást, karbantartó mun­kakörbe keres felvételre az ÉRDÉRT Vállalat telepe, Szol­nok, Munkásőr út (H. 653.) A VETŐM AGTISZTÍTÖ ÜZEM Szolnok, Véső út 1. sz. azonnali belépéssel alkalmaz portás- éj­jeliőr munkakörbe férfi munka­erőt. (H. 652.) AZ ÁLLATIFEHÉRJE TAKAR­MÁNYOKAT ELŐÁLLÍTÓ VAL­LALAT szolnoki üzeme felvesz munkásokat. 40 órás munkahét. Jelentkezni lehet személyesen az üzemben, Szolnok, Tószegi út 7. sz. (H. 506.) Lakásszövetkezetünk gondnok­ságára közgazdasági technikumi érettségivel rendelkező női mun­kaerőt keres felvételre. Érdek­lődni lehet a helyszínen: Móra F. u. 13. földszint. (1010.) A GANZ VILLA- MOSSAGI MÜVEK >rF\ ®yára felvételre ke­€'1 l1#Lu]1.4^ res száI,ít® segéd- Mgti' munkásokat és ra- kodómunkásokat. Jelentkezni szemé­lyesen a munkaügyi osztályon, Szolnok, Munkásőr út 70. sz. (1009.) Bolti pénztárost, konyhalányt, autószerelőt, segédmunkásokat felveszünk. Jelentkezni lehet a szolnoki ÁFÉSZ áruforgalmi osz­tályán, Szolnok, Beloiannisz út 34. sz. alatt. (996.) A Jászberényi Aprítógépgyár felvételre keres férfiakat acélöntödei betanított munkakörökbe. Jelentkezni lehet a vállalat üzemgazdasági osztályán. (773.) Uj szolgáltatás! 72 órás vegytisztítás! Szajol, Törökszentmiklós, Kenderes, Kisújszállás, Túrkeve, Mezőtúr, Karcag, Kunmadaras, Kunhegyes lakosságának Igénybe vehető helyi szaküzleteinkben SZOLNOKI PATYOLAT VÁLLALAT (H. 642.) keres SZOLGÁLTATÓ RÉSZLEGÉNEK ELHELYEZÉSÉRE KÉT VAGY HÁROM HELYISÉGBŐL ÁLLÚ bérleményt Címeket: „Telefonnal előnyben” jeligére a szolnoki Magyar Hirdetőhöz kérjük. (H. 641.) n Szolnok megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat KEVERŐ ÜZEME, TÚRKEVE, női és férfi munkaerőt FELVÉTELRE KERES. NAPI 8 ÓRÁS MUNKAIDŐ. Fizetés a kollektiv szerződés szerint. Érdeklődni lehet munkanapokon a keverőüzem irodahelyiségeiben, a közeti üzem vagy a keverőüzem vezetőjénél. (986.) o K G T TÜZELÉSTECHNIKAIVALLALAT A Prometheus Tüzeléstechnikai Vállalat Szolnoki Üzeme raktári segédmunkást keres felvételre Munkaidő: 6.00—14.00 óráig. vagy 7.00—15.00 óráig egy műszakban. Jelentkezés: szolnoki üzem telephelyén az üzemvezetőnél Szolnok, Úri Szabó J. út pnometheue TÜZELÉSTECHNIKAI VÁLLALAT MOZI Szolnok Vörös Csillag: A pil­lanat embere. Tisza: Mese a jó emberekről (14). Tallinn: Lány a szabadcsapatban, Szandaszöl- lős Terv: Árvácska, Jászberény Lehel: Conrack, Kisújszállás Ady: Talpuk alatt fütyül a szél (14). Kunhegyes Szabadság: A négy muskétás újabb kalandjai. Kunszentmárton Körös: Derszu Uzala I—n. (dupla helyáron!). Mezőtúr Dózsa: Fehér csuklya. Szabadság: Váltságdíj (16, 50° (>-os felemelt helyáron!), Béke: El­szakadás (16), Tiszafüred Tisza: Minden bizonyíték ellene szól, Törökszentmiklós Dózsa: Rendet csinálok Amerikában és vissza­térek, Hunyadi: Pisztolypárbaj (14), Túrkeve Vörös Csillag: Szé­pek és bolondok, Szigorúan el­lenőrzött vonatok (16). Filmbará­tok műsora! RÁDIÓ SZOLNOKI STÜDIO: 17.00: Műsorismertetés, hírek. — 17.05: Nótakedvelőknek. — 17.15: Munkásportré — Petri Fe­renc műsora. A mezőtúri Petőfi kórus új felvételeiből. — 17.35: Nők negyedórája — szerk.: Kar­dos Ernő. Szabó Miklós olasz da­lokat énekel. — 18.00: Alföldi krónika. — 18.15: A Slade együt­tes slágereiből. — 18.28: Hírösz- szefoglaló, műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.27: Zenekari muzsika. — 9.29: A változó világkép — II. rész (ism.) — 10.05: Iskolarádió, — 10.35: Menotti: Amelia bálba megy. Egyfelvonásos opera. — 11.33: Liszt—Geszler György féld. Scherzo és induló. — 11.39: Co­las Breugnon. Romain Rolland regénye folytatásokban — XI. rész (ism.) — 12.35: Melódiakok­tél. Közben: — 13.10: Törvény- könyv. — 13.25: A Melódiakok­tél folytatása. — 14.02: A Ma­gyar Népdal Hete. — 14.13: Ezeregy délután. — 14.50: Ének­lő ifjúság. — 15.10: Az élő nép­dal. — 15.20: Mozart: Esz-dúr zongoranégyes K. 493. — 15.44: Magyarán szólva ... — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05^ Harsan a kürtszó! — 16.35: Mu­zeális felvételeinkből. — 17.05: Fiatalok Stúdiója. — 17.30: Bach: D-dúr szvit No. 4.—18.00: A Szabó család. — 19.15: Min­denki zeneiskolája. — 20.00: La­kást vettem a Törökvész út 95— 97-ben (ism.) — 20.30: A Ma­gyar Népdal Hete. — 21.00: Vál­ságok és megoldások. Egy pszi­chiátriai konferencia margójára. — 21.30: Lemezek közt válogat­va. — 22.20: Szimfonikus zene. Közben: — 22.50: Meditáció —a pályakezdő fiatalokról. — 23.00: A szimfonikus zene folytatása. — 0.10: Kerekes János filmze­néiből. PETŐFI: 8.05: A Magyar Népdal Hete. — 8.20 l Tíz perc külpolitika (ism.) — 8.33: Szilvássy Margit és Szabó Miklós operettfelvéte­leiből. — 8.48: Az NDK Rádió­színházának műsorából. Vigyáz­zon jól a királynőre! A „Nau- mannék — két csöngetés” c. sorozat epizódja. Irta: Gerhard Jäckel. — 9.33: Tánczene Varsó­ból. — 10.00: A zene hullám­hosszán. — 11.55: Látószög. — 12.00: Nóták. — 12.33: Arcképek a lengyel irodalomból. —12.50: Mendelssohn muzsikájából. — 13.33: Kemény Egon kórusmű­— 14.00: Operaslágerek. — 14.30: Hírek. Körzeti időjárás. — 14.35: Tánczenei koktél. — 15.20: Könyvről könyvért, irodalmi rejt­vényműsor a budapesti Műszaki Könyváruházból. — 15.30: Hírek. — 15.33: Műsorismertetés. — 15.36: örökzöld dallamok. — 16.30: Hírek. — 16.33: Csúcsfor­galom — Szentendrén. — 18.00: A francia sanzon nagy előadói. — 18.33: Barangolás ré­gi hanglemezek között. — 18.51: Oláh Kálmán népi zenekara ját­szik. — 19.15: Véleményem sze­rint ... — 19.30: Csak fiatalok­nak! — 20.33: Mindenki könyv­tára (ism.) — 21.04: A Magyar Népdal Hete. — 21.29: Szórakoz­tatózene világhírű előadók fel­vételeiből. — 22.33: Tíz perc külpolitika. — 22.43: Francia szerzők operettjeiből. TELEVÍZIÓ BUDAPEST: 1. MŰSOR: 7.58: Tévétorna (ism.) (színes!) — 8.05: Iskolatévé: Élővilág (Alt. isk. 8. oszt.) Az állatvilág rend­szerezése. — 9.05: Üszásoktatás. Mellúszás. 3. rész: Kartempó. — 10.05: Élővilág (Alt. isk. 6. oszt.) Erdő, erdő. . . — 11.05: Matema­tika (Alt. isk. 7. oszt.) A tört, mint hányados. — 12.05: Film- esztétika (Középisk. I—H—m— IV. oszt.) Részletek: Kuroszava Akira: Ders2u Uzala és Lugossy László: Azonosítás című filmek­ből. — 13.05: Iskolatévé. Élővi­lág (Ált. isk. 8. oszt. — ism.) — 14.05: Üszásoktatás (ism.) — 14.55: Élővilág (Alt. isk. 6. oszt. — ism.) — 15.55: Matematika (ism.) — 17.18: Hírek. — 17.30: A munkapad nagy öregei. Az üvegfúvó — Varga Sándor. — 18.00: Reklámműsor. — 18.10: Mindenki iskolája. 2. Matema­tika. „Ami mérhető, azt mérd meg” A mérés (ism.) — 18.40:4. Biológia. Szaparodás és öröklő­dés (ism.) — 19.15: Esti mese. — 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (színes!) — 19.30: TV- híradó. — 20.00: „Fekete-fehér Minstrel show” Angol zenés film I. (színes!) — 20.35: Raimond Kaugver: A vonatok reggel in­dulnak. Tévéjáték (színes!) — 21.50: Kezdőkör. — 22.45: TV- híradó 3. 2. MŰSOR: 20.00: Vezetők klubja. Fiatalon, vagy idősebb korban? H. — 20.45: Műemlék az Olt völgyé­ben. Román rövidfilm. — 21.25: Néha. . . Balettfilm (színes!) — 21.55: RENDEZTE: ESZTERGÁ­LYOS KAROLY. Paradicsomi já­tékok. Tévéfilm. (ism.) Hirdetmény Az Abádszalóki Nagyközségi Tanács Végrehajtó Bizottsága a dolgozók ügyeinek intézé­sére ügyfélfogadási rendjét 1976. október 1-i hatállyal a következők szerint szabá­lyozta: — hétfőn: 7—12 és 13—18 óráig — kedden: ügyfélfogadás nincs — szerdán: 7—12 és 13—18 óráig — csütörtökön: 8—12 óráig — pénteken: 13—16 óráig — szombaton: 8—12 óráig (948.) Értesítjük tisztelt ügyfeleinket, a mezőgazdasági üzemeket, hogy géposztályunk és növényvédőszer-osztályunk árukészleteit október 18—31-ig leltározzuk Kérjük, hogy gép és növényvédőszer szükségleteiket a leltár megkezdése előtt beszerezni szíveskedjenek (H. 664.)

Next

/
Thumbnails
Contents