Szolnok Megyei Néplap, 1976. október (27. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-01 / 232. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976. október 1. Új földgázüzem Szegeden A szegedi szénhidrogén medencében elkészült az új gázfeldolgozó csúcsüzem. Rendeltetése az, hogy az őszi és a téli időszakban a növekvő gázfogyasztást kielégítse. A fontos kisegítő üzem létrehozása mintegy 300 millió forintbo került. Képünkön: Az új csúcsüzem. Legfontosabb berendezései a stabilizáló tornyok és a szeparátorok. A szolnoki MEZŐGÉP törökszentmiklósi gyárában 600 ZT-300-as típusú silóadaptert készítenek csehszlovák megrendelésre. Az utolsó darabot még ebben az évben leszállítják. MG SZOLNOK MEGYEI Nép ap Kiállítás saját termékekből Tiszaíöldvár közművelődési iotézményei és gazdasági egységei a napokban együttes ülést tartottak, amelyen egy kiállítás megrendezéséről volt szó. A tervek szerint Október végén a Lenin téesz nagytermében „Ember és technika” — címmel nyílik meg a kiállítás, amelyen a helyi gazdaságok, üzemek, vállalatok saját termékeikkel mutatkoznak be. Álmaszüret Tiszta vizű maradhat a Balaton A vízügyi szakemberek és a társtudamámyágak képviselőinek összefogására szólították fel a Balaton védelmének érdekében tegnap Keszthelyen a Magyar Hidrológiai Társaság XI. balatoni ankétján. Több mint 400 tudományos kutató és gyakorlati szakember részvételével lezajlott tanácskozáson hangoztatták, hogy meg lehet őrizni a Balaton vizének tisztaságát, és még évszázadokig friss vizű tó lehet a Balaton. A vize jelenleg tiszta, elsőosztályú kategóriáiba tartozik, de — mint hangoztatták — fennáll a szennyeződés potenciális veszélye. Évről-évre több háztartási szennyvíz kerül ki a vízgyűjtő terület töhfotu- cat településéről, fokozódik a kemikálilk használata az ero- dáiit mezőgazdasági területeken és a szakosított állattartó telepek szennyező veszélye is mind nagyobbá lesz. A védekezésről szólva elmondották, hogy a Balaton- part közművesítési programjában elmaradt a szennyvíz- tisztító telepek és a csatornahálózat építése és jelenleg is tetemes mennyiségű tisz- tütatlam víz jut a Balatonba. Ki a legügyesebb vezető... Kiállítások sorozata Tiszafüreden holnap délelőtt 11 órakor a Kiss Pál Múzeumban tartják az országos múzeumi műemlékvédelmi és honismereti hónap helyi megnyitóját. Ettől az időponttól fogadja a látogatókait a múzeumban a Mo- relli Edit festőművész tűzzománcait bemutató kiállítás is, amely dktóber 19-ig lesz nyitva. A következő napokban a művelődési ház is gazdag kiállítási anyaggal várja az érdeklődőket. Holnap déluitán 3 órakor „Bemutatkozik a Jászság” címmel a tiszafüredi művelődési ház nagytermében fotókiállítás, a kisteremben pedig a jászsági amatőr képzőművészek festményeiből rendezett bemutató nyílik meg. Az eredeti programtól eltérően nem szombaton, hanem vasárnap délután 4 órakor lesz táncház, majd este 8 órakor — ugyancsak a művelődési házban — a Jászsági Népi Együttes mutatja be műsorát. Rendőrségi felhívás A Szolnok megyei Rendőr- főkapitányság Közlekedés- rendészeti Osztálya felhívja a szolnoki Tiszta-hídoin (Szabadság téren) áthaladó kerékpárosok figyelmét, hogy a csomópont átépítésének ideje alatt kerékpárjukat a kiépített gyalogjárdán , tolják, ezzel segítsék elő a forgalom zavartalanabb áramlását, csökkentsék a baleseti veszélyt. Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya lyeken azon túl is — tartsanak ügyfélfogadást. Így minden* szerda olyan általános félfogadó nap lesz. amikor emberek ügyes-bajos dolgaikat mindenütt intézhetik. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a tanácsok csak szerdán fogadják ügyfeleiket. A végrehajtó bizottság úgy rendelkezett, hogy a szerda mellett még egy napon munkaidő utáni, továbbá szombaton 12 óráig ügyfélfogadást kell tartani. A megyei tanács végrehajtó bizottságának titkára utasította a tanácsi szerveket arra, hogy abban az esetben, ha a hatósági ügyintézés úgy kívánja, hogy idézni kell az ügyfelet, az idézésben három különböző napot jelöljenek meg. amelyből az ügyfél kiválaszthatja a neki legkedvezőbbet. 1976. október 1-vel megyei tanács vb szakigazgatási szerveinél és a járási hivataloknál a következő ügyfélfogadási rend lén életbe: Hétfőn 8—12 óráig. kedden tigvfélfosadás nincs, szerdán 8— 16.30 óráig, csütörtökön 13—16.30- ig. pénteken ügyfélfogadás nincs, szombaton 9—12 óráig. A megvei tanács illetékhivatalánál a következő időben intézhetik az állampolgárok az ügyeiket: Hétfőn 3—12 óráig, kedden 3— 12 óráig. szerdán 8—16.30-ig. csütörtökön 13—16.30-ig pénteken 8—12 óráig. szombaton 9—12 óráig. A szolnoki Lenin Tsz almáskertjében megkezdődött az almaszüret. A szövetkezőt 20 hektáros gyümölcsöséből 17 hektáron termelnek almát. A szakszerűen kezelt, gyommentes almáskertben egészséges. szép a termés. A szakemberek 25 vagon almára számítanak, amelyből sokat exportáltnak, de jut belőlük a szolnoki piacra is. Az alma szedésében nagy segítséget nyújtanak a város szocialista brigádjai is. Legutóbb a Szolnok 1. Postahivatalból az Egyetértés és a Törekvés szocialista brigád dolgozott társadalmi munkában. A termés betakarításával október középre végzenek. Kari von Piloty Százötven évvel ezelőtt, 1826. október l-én született Münchenben — és 60 éves korában halt ftieg Kari von Piloty német festőművész, a XIX. századi történeti festészet egyik jelentős alakja. Apja is képzőművész, litográfus volt, aki főleg régi mesterek festményeiről, rajzairól készített kőrajzokat. Fiát kicsi korától festőművésznek szánta, és ennek megfelelően iskoláztatta is. Kari von Piloty a müncheni akadémia tanítványa volt, majd — már mint érett művész — 1874- től annak igazgatója. Hosszabb ideig tanulmányozta Antwerpenben a belga, majd Párizsban a francia történelmi festészet irányzatait; itt főként Delaroche művészete hatott rá. Pompás kosztümök, színpadias gesztusok, felfokozott pátosz, anyagszerű festésmód jellemzi óriási méretű, a maga korában rendkívül hatásos kompozícióit, melyek közül többet a müncheni tJj Képtár őriz. Mint a müncheni akadémia tanárának, rendkívüli befolyása volt a kor történeti festészetére. Számos magyar tanítványa közül legjobban Benczúr Gyulára hatott művészi látásmódja. Egy szép Piloty-mű — Néró Róma égését szemléli — a budapesti Szépművészei Múzeum látványossága. Munkahelyi balesetek Évente több mint kétmillió dolgozó válik munkahelyi balestek és szakmai megbetegedések áldozatává az NSZK-ban. Szakértők szerint a szerencsétlenségeket a hiányos munkavédelem okozza. Klubvezetők találkozója Szolnokon Tizennégy megye több, mint ötven klubvezetője, „randevúzik” egymással ma, holnap és holnapután Szol- ndkon, a tiszaligeti KISZ- táborban. Az ipari szövetkezetek ifjúsági klubvezetőinek V. tiszántúli találkozóján a rendezek — a KISZÖV megyei szövetkezeti bizottsága, a megyei KlSZ-bizohtság és a Ság- vári Endre Megyei Művelődési Központ — Erdei Ferenc szép gondolatát választották az immár hagyományos tapasztalatcsere mottójául: „Nem lehet társadalom anélkül, hogy tagjai rendszeresen ne lássák hallják, érzékeljék egymást.” Ennek szellemében állították össze a három nap programját is. Ma például „Az ifjúsági klub és a közéletiség” címmel rendeznek vitát, holnap a Szolnok megyei, holnapután pedig az ország különböző megyéiben dolgozó szövetkezeti klubók tevékenységét vizsgálják meg e sajátos szempontból. Ugyancsak érdekesnek ígérkezik a mindhárom nap jelentkező „Mi van a tarisznyában ?” című műsor, melynek keretében egy-egy Szolnok megyei szövetkezeti ifjúsági klub kínál „kóstolót” szokásos programjából. ... ez derül ki vasárnap délelőtt Szolnokon, a Kun Béla körúton, ahol a Magyar Autó Klub Szolnok megyei Szervezete megrendezi a „Ki a legügyesebb gépkocsivezető?” megyei döntőjét. A 9 árakor kezdődő versenyre a helyszínen is lehet nevezni 8 órától fél 9-ig. A versenyen csak az autóklub tagjai indulhatnak. A géposztályok első három helyezettje jogot szerez az országos döntőn való részvételre. A verseny ideje alatt a Kun Béla körutat 8—14 óra között a forgalom elől lezárjuk. Törökszentmiklós lakossága a várospolitikai célok megvalósításáért az elmúlt évben igen sokat tett. A közösen végzett önkéntes munka értéke mintegy 11 millió forint volt. A városi tanács legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy a társadalmi .munka elismeréseként 9 arany-, 3 ezüst-, és 6 bronzplákettet, 51 arány-, 38 ezüst- és 41 bronzjelvényt ad át a legtöbb munkát végzett lakosoknak. elismerő oklevéllel pedig 36 kollektívát tüntet ki. 150 éves a herendi porcelángyár A FIM Apáczai Csere Já- János utcai stúdiójában tegnap sajtótájékoztatón ismertette dr. Felek Béla, a herendi Porcelángyár igazgatója és Fehér Ferenc, a Finomkerámiaipari Művek kereskedelmi igazgatója a 150 éves herendi Porcelángyár fejlődésének fontos állomásait és a jubileum alkalmából Budapesten bemutatott kiállítási anyagát. Hétfőn ugyanis a FIM stúdiójában és az Iparművészeti Múzeumban megnyílik a világhírű gyár jubileumi bemutatója. A statisztikai adatok szerint megyénk valamennyi lakosa évente legalább háromszor- négyszer kapcsolatba kerül a tanácsi szervekkel. Ügyeiket gyakran csak személyesen tudják elintézni. zömmel munkaidőben. A kimutatások hosszú sorát lehetne bizonyságul idézni arra. hogy a napközbeni ügyintézés milyen jelentős munkakiesést okoz. Az ügyek gyors és hatékony intézése az államigazgatás korszerűsítésének egyik fontos területe. A gyorsabb és egyszerűbb ügyintézés érdekében jöttek létre a megye minden városában és jónéhány községében a tanácsoknál működő ügyfélszolgálati irodák. Az ügyfélfogadó tevékenység további fejlesztését, színvonalasabbá tételét a munkaidő-kiesés csökkentését hivatott szolgálni a megyei tanács végrehajtó bizottságának határozata. amely elrendelte a helvi tanácsok ügyfélfogadási rendjének újraszabályozását. Ennek eredményeként október l-től minden tanácsnál új ügyfélfogadási rend lén életbe. Valamenv- nyi tanácsnál egységesen minden szerdán teljes munkaidőben (városokban. nagvközségekben és községekben. 7 órától 18 óráig) ügyfélfogadást tartanak. A végrehajtó bizottság felkérte a lakosság ügyeinek intézésével foglalkozó, nem tanácsi szerveket. intézményeket, vállalatokat is. hogy ha mód van rá szerdán teljes munkaidőben — egyes he1976. OKTÓBER 1 PÉNTEK MALVIN NAPJA A Nap kél 5.43, nyugszik 17.24 órakor. A Hold kél 13.50, nyugszik 23.41 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: túlnyomóan felhős idő, ismétlődő esőkkel. A mérsékelt déli, délnyugati szél fokozatosan megerősödik és északnyugatira fordul. A Dunántúlon viharos széllökések is lesznek. Hűvösebbre fordul az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13—18 fok között alakul. TÁVOLABBI KILÁTÁSOK kedd reggelig: az időszak végén ismét javul az idő. A felhőzet fokozatosan csökken, az esők megszűnnek. A hőmérséklet emelkedik. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 9—14 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet az időszak elején 14—19, az időszak végén 18—23 fok között. Jelentős meny- nyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 60 százalékán várható. Elismerés társadalmi munkáért Minden szerda ügyfélfogadási nap Mi van a tarisznyában? Szolnoki szegfűk Moszkvában Szerdán délben megérkezett az első szegfűszállítmány Szolnokról Moszkvába, s dél után mór vásárolhattak oe- löle a szovjet főváros lakói. Az útfenntartó üzem alcsi- szigeti virágkertészete ezzel betört a nemzetközi piacra. A HUNGAROFLÓR, amely a virágexporttal és importtal foglalkozik, a szolnoki szegfűt megvizsgálta. első osztályúnak minősítette, és felkérte a kertészetet a rendszeres szállításra. Mivel a kertészet kapacitása kicsi, ezért csak 4—5 ezer szál szállítását vállalták hetenként, bár a háromszorosát kérték tőlük. — „NEM VÁROK holnapig’’ ... címmel, könnyűzenei műsort rendeznek holnap este hét, órakor Szolnokon, a Ságvári megyei művelődési központban. A műsorban fellép Zalatnay Sarolta is. — JÁSZÁROKSZÁLLÁ- SON kedden országos álliat- és kirakodóvásárt tartanak. — ma délután négy órakor a MÁV Járműjavító Üzem szocialista brigádklubjában ifjúsági szavalóversenyt rendeznek. — A CSILLAGÁSZATI hét keretében ma este hat órakor Szolnokon, a TIT Kossuth téri előadótermében „Életjdlenségek a világegyetemben” címmel, Ponori T. Aurél, az Uránia Csillagvizsgáló igazgatója tart előadást. — MA DÉLUTÁN négy órakor a kunmadarási művelődési házban megnyitják Fehér István fafaragó kiállítását, este hétkor pedig szolidaritási nagygyűlést rendeznek. — SZÍNHÁZI előadás gyermekeknek. A tiszafüredi művelődési házban ma délután négy órakor az Állami Déryné Színház a „Peti vigyázz!’” című darabot mutatja be. — MEGINDULT az őszi vadkacsa-vadlibagyülekezés a Hortobágy vizein. Az ismétlődő esők következtében keletkezett számtalan tócsa, tocsogó tele van víziszárnyasokkal, amelyek itt költöttek, itt nevelték fel fiáikat, javarészben a 4000 hektárnyi halastóban. — A TERMÉSZET ritka megnyilvánulását tapasztalták a Somló hegyen: az egyik szőlőfürt fele-fele arányban fekete és fehér bogyója termést hozott. Valószínűleg beporozásbói eredő kereszteződés ritka megnyilvánulásaként egy fürtön fejlődtek ki a fekete és a fehér szőlőszemek. SZOLNOK MEGVEI A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320. 12-069. 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 Igazgató Virágli Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 20,— forint. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok. Vörös Csillag u. 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla