Szolnok Megyei Néplap, 1976. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-08 / 212. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976. szeptember 8. SZOLNOK MEGYEI Néplap 1976. SZEPTEMBER 8 SZERDA MÁRIA NAPJA A Nap kél: 5.12 —, nyugszik: 18.11 órakor. A Hold kél: 17.49 —, nyugszik: 5.05 órakor. 1 VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: kevés felhő, száraz idő. A hajnali órákban néhány helyen párásság. Az északnyu­gati szél mérséklődik, és változó irányú lesz. Vár­ható legmagasabb nap­pali hőmérséklet szer­dán 20 fok körül lesz. Antonin Dvorák Százharmincöt évvel ezelőtt, 1841. szeptember 8-án született — és 63 éves korában halt meg — Antonin Dvorák, Smetana és Janácek mellett a legkimagas­lóbb cseh zeneszerző. Fiatalon a prágai orgonista­iskola növendéke volt, majd mint zenekari brácsás vállalt állást, és az 1862-ben megnyílt ideiglenes színházban — a Prá­gai Nemzeti Színház elődjében — is ezt a zenekari posztot töl­tötte be. Az itt eltöltötj csak­nem egy évtized jelentős szere­pet játszott későbbi zeneszerzői arculatának kialakításában. A színház karmesterének, Smeta- nának vezetésével itt élte át a cseh nemzeti operaművészet hajnalát és került közeli kap­csolatba vele; itt azonosult vég­leg a cseh nemzeti .zene ügyé­vel. Smetana 1874-ben mutatta be Dvorák: Május éj című zene­kari nocturnóját és III. (Esz- dúr) szimfóniáját, s ezzel az ismeretlen zenekari brácsásból egycsapásra ismert, megbecsült zeneszerző lett hazájában. 1875- ben érte el első külföldi sike­rét, amikor eredményesen pá­lyázta meg az osztrák állami ösztöndíjat. MHSZ-közgyűlések ' Október 1. és november 30. között ünnepi közgyűléseket tartanak a városi, járási és községi MHSZ-szervezetek. A rendezvényekre a szövet­ség vezetőségei megkezdték az előkészületeket. A köz­gyűléseken megyénk MHSZ- klubjainak csaknem hétezer tagja az elmúlt öt esztendő munkáját értékeli és meg­beszéli a következő öt esz­tendő feladatait. ‘Szó lesz a hazafias honvédelmi neve­léssel a tömeg és minőségi sporttal összefüggő szövetsé­gi feladatokról. láva-játékok külföldre Üj feladattal bízta meg a Könnyűipari Minisztérium a tatabányai MitoroJin Ipari Szövetkezetét. A gyermekjá­tékok gyártásának szakosítá­sa következeiében ez az üzem szállítja a KGST tagál­lamaiba a Java rendszerű építő játékokat. Már koráb­ban is dolgoztak külföldi megrendelésre Tatabányán, az új megbízatás alapján azonban újabb országokba jut el az összerakható, a gyerekek kézügyességét fej­lesztő Jáva-játék. Elsőként a Német. Demokratikus Köz­társaságba szállítanak na­gyobb mennyiségű, évenként mintegy 5 millió forint érté­kű játékot. Gépkocsisorszámok A Merkur Autószalon jelenté­se a gépkocsisorszámokról. Trabant Limousine 4634 Trabant Limousine Special 7801 Trabant Kombi 112 Wartburg de Luxe 1979 Wartburg Limousine 1238 Trabant Hycomat 4738 Skoda 100 76610 Zsiguli — Budapest 79832 — Debrecen 35843 Polski Fiat 1500 11333 Skoda 110 L 5790 Skoda 100 L 7965 Zsiguli Kombi 8124 Dácia 8586 Zaporozsec 23998 Wartburg Tourist 764 Zsiguli 2103 4849 Zsiguli 21011 — Budapest 2229 — Debrecen^ 783 Wartburg de Luxe tt. 957 Polski Fiat 126 928 Wartburg Limousine tt 542 Ittasan motorozott Szeszes ital fogyasztása után motorozott Földi Ferenc, Jászdózsa, Vörösmarty út 6. szám alatti lakos. A jászbe­rényi járási- városi Rendőr- kapitányság szabálysértési hatósága a közlekedés biz­tonságának veszélyeztetéséért az ittas motorost 3 ezer fo­rintra büntette, és 6 hónapra bevonta motorkerékpár-veze­tői jogosítványát. Híd-lezárás A KPM Szolnoki Közúti Igazgatósága értesíti a la­kosságot, hogy a 44-es műút tiszaugi szakaszán a Tisza­iadat — a vágányépítési munkák elhúzódása miatt — nem szeptember 10-ig, ha­nem szeptember 14-ig tartják zárva. Lássuk a zenét! Szeptember 14-től sugároz­za a televízió Lássuk a zenét! címmel a nemzetközi zenei rendezőversenyt — jelentet­ték be a tegnap délelőtti sajtótájékoztatón. Elmond­ták, hogy szeptember 14—19. között minden este nyomon követhetik a nézők a nagy­szabású vetélkedőt. Az elő­döntők első, illetve második részét a 2. műsorban sugá­rozzák 20 órától. A közép­döntő első része pedig szep­tember 16-án csütörtökön 21.40-kor kerül szí.nestoetn kép­ernyőre. A versenyműsoron. Schubert Pisztráng ötöse, és Bartók két zongorára és ütő­hangszerekre írt szonátája hangzik el ismert magyar művészek tolmácsolásában. A döntőt vasárnap este há­rom részben közvetítik a 4-es stúdióból. Lehel hűtőszekrények, füredi edények 11 gépipar újdonságai az őszi BNV-n A KGM sajtótájékoztatója A három hét múlva nyíló őszi BNV első ágazati sajtó- tájékoztatóját tartották tegnap a Kohó- és Gépipari Mi­nisztériumban. Dr. Szabó Tibor kereske­delmi főosztályvezető elmon­dotta, hogy a vásár egyik legnagyobb kiállítója a gép­ipar, négy árucsoportban 3200 négyzetméteres terüle­ten mutatja be gyártmány- és gyártmányfejlesztési ered­ményeit, a lakosság ellátása és az export szempontjából fontos termékeit, elsősorban a'nagyközönségnek. A vásárt felhasználják a termelők és a kereskedelem kapcsolatai­nak bővítésére is, áttekintést adnak a készülő és a fej­lesztés alatt álló fogyasztási cikkek választékáról, színvo­naláról. A gépipar kollektív kiállí­tásain 33 vállalat és szövet­kezet mintegy 650 terméket mutat be. Köztük 50 olyan gyártmányt, amelyet a kö­Jászberényben Brigád-kezdeményezés ^Sportudvart az iskolák­nak” jelszóval követésre méltó, szép kezdeményezést indítottak el Jászberényben a Hűtőgépgyár . szocialista brigádjai. A fiatalok testkul­túrájának az ápolására el­sőként a dr. Gyetvai János sporttagozatos általános is­kolában láttak munkához. A csatlakozó üzemi és víyrosi KISZ-bizottság fiataljaival karöltve szép betonozott sportudvart teremtettek mi­ni kosárlabdaállványokkal, kézilabda-kapukkal felszerel­ve. A brigádok egy része a Pelyhes-parti lakótelep álta­lános iskolájában készített társadalmi munkában kosár­labda-állványokat, kézilabda kapukat és egyéb sportesz­közöket. A mozgalom egyéb­ként tovább gyűrűzik, az ön­kéntes sportpályaépítő kol­lektívák sorra járják majd a többi tanintézeteket, de meg­jelentek már a lakótelepeken is. A „tegyük szebbé váro­sunkat” népfronmozgalom keretében az első sportléte­sítményt a Szövetkezeti úti lakótelepen építették meg a sportolni, mozogni vágyó gyermekek örömére. Háromkötetes könyvritkaság Páratlan értékű könyvrit­kasággal gyarapodott az Országos Széchenyi Könyv­tár: egy magyar botanikus örökösétől megvásárolta Ki- taibel Pálnak, a másfél év­századdal ezelőtt elhunyt nagy magyar tudósnak — a jeles prágai botanikus, Wald- stein Ádám gróf társaságá­ban írt — háromkötetes mű­vét. amely a Descriptiones et icones plantarum rariorum Hungaricae címet viseli. (Ma­gyarul: Magyarország nö­vényritkaságai írásban és képben.) A kötetek értékét, nemzet­közi becsét mutatja, hogy Londonban 1976. márciusá­ban elárverezték dr. Plesch Árpád, egy magyar szárma­zású, Liechtensteinben el­hunyt nemzetközi hírű könyvgyűjtő hagyatékát, s Kitaibel könyvéért 2200 fon­tot fizetett ki egy közgyűjte­mény. zönség először láthat. Ezek közül 27 új, korszerű, más sorozatban készülő termék­kel pályáznak a vásár dí­jaira. A BNV háztartás árucso­portjában a legnagyobb ki­állító a Jászberényi Hűtő­gépgyár, amely termékeinek teljes választékát felvonul­tatja. Újdonságuk a licenc alap­ján gyártott, 160 és 200 li­teres Lehel—Bosch háztartá­si hűtőgép. A LAMPART új fajta öntöttvas edényei, a házgyári konyhaprogramban kifejlesztett edénysorozatai, a VBKM háztartási grill ké­szüléke és légkeveréses sütő­vel felszerelt villamos tűz­helye, az Alumíniumárugyár üvegfedés, szögletes formá­jú teflon edényei képviselik Lengyelország felszabadu­lásának 32. évfordulója tisz­teletére lengyel filmnapok kezdődtek Szolnokon a Tal­linn filmszínházban a megyei Moziüzemi Vállalat rendezé­sében. Az -október elejéig tartó napokon a klasszikus és a mai lengyel filmalkotás Az ibafai papnak fapipája — volt A múlt század második fe­lében Hangai Nándor volt a Baranya megyei — alig 500 lakosú — kisközség, lbafa plébánosa. Szenvedélyes do­hányos volt, fapipáját állan­dóan kezeügyében tartotta: tömködve, szívta. Másik szenvedélye az „ördög bibli­ájának” forgatása volt, híres kártyacsatákat vívott a kör­nyékbeliekkel. Kitűnő kár­tyás hírében állt, Kaposvár­ról, Pécsről, Szigetvárról is akadtak partnerei az alsózás­ban. Állandó ellenfelei közé tartozott Roboz István kapos­vári újságíró és dalszöveg- író. ö „követte el” az azóta is fennmaradt, emlékezetes nótát: Az ibafai papnak fa­pipája van... az árucsoport újdonságait. A szabadidő árucsoportban kü­lönösen a híradástechnikai és az elektroakusztikai készü­lékek számíthatnak nagy érdeklődésre. A bemutatóra mind az Orion, mind a Vi­deoton tartogat meglepetést: újfajta színes és ’fekete-fehér televíziókészülékeket és szte­reó-táskarádiót. A vásárral egyidőben megrendezett ke­reskedelemtechnikai és ven­déglátói pari gépkiállítás nagy részét is a KGM vállalatai foglalják el korszerű üzlet- berendezéseikkel, a munka könnyítését, gyorsítását szol­gáló gépeikkel. A fogyasztási cikkek kiállí­tásán a KGM vállalatainak bemutatói alapvetően a la­kosság tájékoztatását, jobb ellátásuk előkészítését szol­gálják. Ezért például a vásár 9 napját felhasználják arra, hogy a korszerűsített termé­kek, az újdonságok jövő évi szállításár^ megállapodáso­kat kössenek kereskedelmi partnerekkel. legsikeresebb műveit mutat­ják be a közönségnek. A filmnapok keretében a len­gyel kultúra képviselőinek a részvételével filmamkétot is tartanak, s kiállításon mu­tatják be a baráti ország filmplakátjait. lUouenyuedelem Rothadási veszély A szőlőkben a nedves időjá­rás és a helyenként előforduló jégeső következtében megnőtt a szürkerothadás és a fakórotha­dás fertőzési veszélye. A jégeső a bogyók jelentős részén sérü­lést okozott és a további káro­kat (amennyiben az érés lehe­tővé teszi) csak gyors szürettel vagy azonnali védekezéssel tud­juk megelőzni, de ekkor feltét­lenül figyelembe kell venni az alkalmazott készítmény várako­zási idejét. A szürkerothadás és a fakórothadás ellen használ­juk az Ortho-Phaltan 0.3 száza­lékos koncentrációjú oldatát. Ez a készítmény szükség esetén lisztharmat ellen kombinálható Thlovit, 0,3 százalékos, • Karat- hane 0.1 százalékos, vagy Pol- Sulcol Extra 80 WP 0,2—0,5 szá­zalékos koncentrációjával. • A szőlőmolyok ellen pedig Sumat- hion 50 Ec 0,2 százalékos, vagy Satox 20 WSC 0,4 százalékos koncentrációjával keverhető. A szeptemberben érő borszőlő faj­tákon a Satox 20 WSC készít­mény alkalmazását javasoljuk, a várakozási ideje ugyanis csu­pán 10 nap! őszibarackosban a szeptember végén érő fajtákon még érde­mes a keleti gyümölcsmoly el­len védekezni, de a szer kivá­lasztásánál vegyük figyelembe az érési időt. A szeptember vé­gén érő fajtákat Unifosz 50 EC, 0,1 százalékos oldatával, az ok­tóber eleién érő fajtákat, pedig Unitron 40 EC 0,2, vagy Safidon 40 WP. vagy Satox 20 WSC 0,4 vagy Bi 58 EC 0.1 százalékos koncentrációjának valamelyi­kével permetezhetjük. Köszöntötték a pályakezdőket Pályakezdő fiatalokat, a város óvodáiban, általános és középiskoláiban ez évtől tanító pedagógusokat kö­szöntöttek Jászberényben. Az 1976/77. tanévtől huszonkét pályakezdő, illetve más vá­rosokból Jászberénybe érke­ző óvodai és általános isko­lai, továbbá nyolc középis­kolai nevelővel gyarapodott a város pedagógus közössé­ge. A Déryné Művelődési Központban és a városi- já­rási könyvtárban is fiatal, idén végzett közművelődési dolgozók kezdik el pályafu­tásukat. — MÁR TORNÁZHAT­NAK a kisdiákok a tószegi általános iskola tornatermé­ben. A napokban fejezte be ugyanis a kivitelező a mint­egy kétmillió forint értékű terem parkettázását. — SPORT és egészség cím­mel kisfilmestet tart ma este 6 órakor a kertvárosi klubkönyvtár Tisza klubja, „A torna mesterei” és a „Ki mit tud?” című filmeket ve­títik. — bélyegkiállítást rendezett az elmúlt héten a Szolnoki Papírgyár üzemi bélyegszakosztálya. Az öt­ven szakosztályi tag öt tab­lón mutatta be érdekes és értékes bélyegeit. — IORSZÁGOS állat- és kirakodóvásárt tártanak szombaton Csépán és Tósze­gen. — A TISZAUGI szociális otthonban vezető földutat még az idén ősszel szilárd burkolóanyaggal látja el a hódmezővásárhelyi KÉV. A munkákra a megyei tanács 500 ezer forintot ad. — AKTUÁLIS kül- és belpolitikai eseményekről hangzik el tájékoztató, „Mi történt a .nagyvilágban” cím­mel ma este 7 órakor a mezőtúri Ságvári Endre if­júsági klubban. — automatizálás, korszerűsítés. A Szerszám­gépipari Művek karcagi gyára, mivel öt év alatt dup­lájára növeli termelését, az évtized végéig 30 millió fo­rint értékű új, modern auto­matagépeket állít munkába a műhelyekben. — ÁRUSÍTÁSSAL egybe­kötött felső kötöttárú kiállí­tást rendez a Sztár Áruház Szolnokon, a Barátság klub­ban-. A szeptember 9—15-ig nyitva tartó bemutatón férfi, női, kamasz és bakfis méretű kötöttárukat ajánlanak a lá­togatóknak. SZOLNOK MEGYEI Néplap A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320. 12-069. 11t932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 Kiadja a Szolnok megyei I.apkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 Igazgató Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés dija egy hónapra 20,— forint. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag u. 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla világ legnagyobb cipője A londoni gyerekek még vidáman játszhatnak az 1,5 méter magas és 27 kilós óriáscipővel. Ennek azonban ha­marosan vége. A világ legnagyobb lábbelije a kuriozitá­sok múzeumába kerül. Ezt a „leg”-et 1851-ben készítették egy nagyszabású kiállításra a cipőgyáros Glover-fivérek. Talpához Hat, felsőrészéhez tizenkét tehén bőrét hasz­nálták fel. Kialakult a Mátyás-templom szomszédságában épülő Hilton Szálló végleges homlokzati képe. Az építők a belső szere­lési munkákon dolgoznak. Budapest új szállodája december 31-én már vendégeket fogad Lengyel filmnapok Szolnokon

Next

/
Thumbnails
Contents