Szolnok Megyei Néplap, 1976. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-07 / 211. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976. szeptember 7. Napenergiát hasznosító Marókerekes „mammut A jövő évezred útjait tervezik ,_____________________________________________________________________________ Az útépítés nagy beruházást igénylő, fontos feladat. Épp ezért egy-egy kiemeltebb útépítésről, elsősorban a leendő autó­pályák, autóutak építéséről a legmagasabb állami szinteken dön­tenek. Azt azonban már kevesebben tudják, hol készítik elő e fontos döntéseket, hol hangolják össze a forgalom, a terep, a műszaki adottságok jellegzetességeit. A Közúti Tudományos Ku­tatóintézetben, a KOTUKI-ban folyik ez a munka. És a nemrég készített távlati tervek már 2010-ig szólnak, a Kelenföldön levő intézetben már a jövő ezred úthálózatát rajzolják a térképekre. Minderről az úthálózatfej­lesztési főosztályon tájékoz­tat Bíró Mihály megbízott főosztályvezető, Takács Fe­renc osztályvezető és Berg Artúr tudományos tanácsadó. — A nemrég elkészült ter­vek a forgalom várható nö­vekedése által támasztott igé­nyeket veszik számba. Ez nem jelenti értelemszerűen azt, hogy az így tervezett út­hálózat ebben az ütemben és -megoszlásban, a jelzett időkre meg is épül — az tud­niillik a népgazdaság teher­bíróképességétől függ, és erről már az állami szervek döntenek — mondják a ku­tató-szakemberek . Az asztalra tett térkép fi­gyelemreméltó : a várható 2010-es úthálózatban hiába is keresnénk jelenlegi egyszám­jegyű főútvonalakat (az M— 7-es kivételével) — azok csak mint kisegítő, másod­rendű útvonalak szerepel­nek. Viszont autópályák, autóutak hálózzák be az or­szágot. Hogy hol: járjuk körbe, a jelenlegi számozás szerint: ható, hogy Tatabányáig 2x2 pályán el is készül. Többször esett már szó M—ff-es autópályáról is, a Dunakanyar felé. Sőt, az új szentendrei út fővárosi ki­vezető szakaszának építése­kor többen úgy vélték: ez már az új autópálya kezdete. Nos, a tervezők véleménye: Szentendréig autóút elkép­zelhető, de autópályát építeni csak hosszabb távra érde­mes, a Szentendrétől északra levő részen pedig a hegyes­meredek terep miatt nem is képzelhető el. A 2-es úton a forgalom igé­nyei Vácig már 1990-re autó­pályát kívánnának. Az or­szághatárig húzódó M—2-es autópálya azonban csak na­gyobb távlatban, 2010 körül lesz realitás. Akkorra vi­szont az Európát átszelő há­lózat is megköveteli ezt, mint Lengyelország irányába ha­ladó összekötő autópályát. Az M—1-es Budapestet kö­ti össze majd a nyugati or­szághatárral. Ebből az autó­pályából jelenleg a Tatabá­nya-újváros—'Komárom kö­zötti szakasz fél pályán már kész, Komárom—Győr között előkészítő munkák folynak. Budapesttől, pontosabban az M—7—M—1-es autópálya kö­zös kivezető szakaszától, a 13-as kilométerkőtől a 62- esig. Tatabányáig jelenleg autóút vezet. Ennék Buda­pest—Bicske közötti része várhatóan már a leendő autópálya fél pályájaként is szerepel majd, a tervezők szerint Bicske—Tatabánya között azonban új nyomvo­nalon halad majd az M—1-es Ennek oka: a meglevő uta­kat csak ott célszerű fel­használni autópálya-építés­nél, akár csak elvileg is, ahol a lakott településeket elkerülik. Az M—1-es autó­pályára teljes hosszban a ter­vezők szerint 1990-re már szükség lesz. A jelenlegi helyzet alapján 1985-ig vár­A Miskolcra vezető M—3- as autópálya építése tart leg­előbb. Budapesten Újpalotá­tól, a Felszabadulás úti cso­móponttól indul, Gödöllőig már-már készen is van, te­hát a 10-es kilométerkőtől indulva most a 30-asnál jár­nák az építők, a földmunka- gépek már Hatvannál jár­nak, és 1977-ben Bagig át­adják az első szakaszt. 1980- ra biztosan elkészül 2x2 sá­von Hatvanig, de elképzel­hető, hogy akár Gyöngyösig is. A forgalom igényei 1980- ra ezt az utat. fél pályán már Miskolcig kívánják meg. Később a teljes autópálya Miskolc—országhatár irányá­ba is kiépül, Kassa felé, amelyhez Eger autóút-csatla- kozást kap, nagyobb távlat­ban pedig Bükkábrányinál ágazik majd el az M—3-as, Beregsurány, tehát a Szov­jetunió irányába. Az M—4-es autópályára 2x2 sálvon Törökszentmikló- sig igény már most lenne, félpályán pedig Debrecenig. A gyakorlatban valószínűleg e pálya építése indul leg­később. Legelőször a fővárosi bevezető rész készül majd el, párhuzamosan a Ferihegyi repülőtér átépítésével. Ceg­léd körül a mai 4-es út új szakaszát pedig már úgy épí­tették, hogy csak a másik pályát kell melléépíteni, hogy teljes autópálya legyen. Az M—5-ös a jelen ötéves terv végén indul. Ez is Bu­dapest városhatárától épül majd, városi bevezetése ké­sőbbi kérdés. Lehet, hogy nem egy városi autópálya, hanem több, párhuzamos út vezeti be Budapest szívébe. 2x2 sávos igény Kiskunfél­egyházáig, fél pályára pedig az országhatárig már most van. Először Kecskemétig épül majd meg, 2 fázisban, előbb a fél pálya átadásával. Legkésőbb az M—6-osra lesz igény. Ennek is előbb a fővárosi bevezetése épülhet meg, az M—7-es telítettségé­nek függvényében. 1990-ig Szekszárdig 2x2 sávra lesz igény, onnan Pécsig pedig fél autópályára. Az M—7-es, amely 85 km- en már kész — még sincs kész. Egyrészt azért. mert folytatni kell, Zágráb—Rije­ka felé, másrészt, mert a forgalom igényei már most Siófokig teljes autópályát kí­vánnak, ami viszont Aligá- nál véget ér. Ráadásul 1985 körül ez az út annyira telí­tődhet, hogy esetleg felme­rül egy párhuzamos autópá­lya igénye a Velencei-tótól délre, vagy a meglevő 70-es utat kell 2x2 sávos autóúttá kiépíteni. Szabadbattyántól pedig Veszprémig vezetne 2x2 sávon az M—8-as autó­pálya első része. A Balaton északi partján autópályát a terepviszonyok miatt nehéz építeni, ezért ott is inkább autóutat terveznek, több fá­zisú kiépítéssel. A jövő hozhat meglepő igényeket is: Kiskörénél, a leendő nagy tó partján, és a Ráckevei Dunaág 2x60 km hosszú partján 5—10 év alatt a Balatonnal vetekedő forgalom-igényű üdülőöveze­tek alakulhatnak ki. És mi­vel vasúton egyik terület sem közelíthető meg könnyen, el­képzelhető. hogy a jelen ter­veket módosítani kell, és Kisköre felé az M—3-asról leágazást, Kiskunlacháza— Ráckeve—Tass felé pedig nem autóutat, de M—51-es autópályát kell építeni — mielőtt még a régi balatoni úthoz hasonló hétvégi ká­osz bizonyítaná kézzelfogha­tóan ennek szükségességét. Sz. J. I. „Szóváltás” a számítógéppel Az angol National Phy­sical Laboratory munka­társai annak megoldá­sán fáradoznak, hogy közvetlen „hangkapcsola­tot" teremtsenek az em­ber és a számítógép kö­zött. Nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy ha a kezelő mikrofonon keresztül utasítást ad a számítógépnek, az elvég­zi a kívánt feladatot és „visszamondja” az ered­ményt. Könnyen belátha­tó, hogy sikeres megol­dás esetén milyen óriási jelentősége lenne az így kialakított rendszereknek. Korlátozott szókészlettel és előírásosan tagolt ki­ejtéssel már sikerült ered­ményeket elérni. A képen látható megoldásban ez azt jelenti, hogy a mikro­fonon át közölt szavakat a számitógép már felismeri, és azok értelmét meg is jeleníti a tv-képernyőn. Angol mérnökök olyan fut­ball nagyságú készüléket ké­szítettek, amely szabadon úszik a vízen, követi „sze­meivel” a napsugár irányát és elektromos áramot ter­mel. A napenergiát a készü­lék közvetlenül alakítja át elektromos energiává. A ví­zen mozgó műanyag gömbö­ket az angolok „solar eyer- ball”-nak nevezik. A gömb­be tubusokba foglalt gyűj­tőlencsék vannak elhelyezve. A lencséken keresztül a nap­fény a höelektormos generá­torhoz kerül. A napsugár természetesen nem mindig éri megfelelő szögben a tubusokat, így eze­ket a napra kell orientálni. Ezt a műveletet a berende­zés önműködően végzi négy gáztartály segítségével, ame­lyek mint a virágszirmok he- helyezkednek el a gömbön be­lül. A tartályban levő gáz a hő hatására kitágul. Ez a tá­gulás kis mágnest mozdít el a helyéről, a kilengés egy külső mágnes segítségével mágneses erőt produkál, amely mágneses erő a tubu­sokat megfelelő szögben irá­nyítja a beeső fény felé. I” A technikatörténet úgy tartja számon, hogy a világ legnagyobb gépszerkezeteit, a marókerékes kotrógépeiket a haitvanas érvek elején kezdték el üzembe állítani. Az azóta végzett fejlesztési munkálatok során növelték a gépóriások teljesitíményét és a marófej lehordási magas­ságát (azaz a függőleges irá­nyú hasznos munkaterüle­tet), továbbá kialakítottak a marófejbe beépíthető szer­kezetet, amely az egyébként is. de esős, téli időben külö­nösen tapadó anyagok — mint például a kréta, mánga — elődarabolását és a maró- fejből való kiürítését elő­mozdítják. A fejlesztési mun­kálatokban természetesen ma sincs megállás; ez idő szerint már napi 80—100 ezer tömönköbméter telje­sítményű, 90—100 métert el­érő összes elszállítási magas­ságú kotrókat is gyártattak. De a világ több nagy üze­mében már előkészítették a 200 ezer köbméteres maró­kerekes kotrók sorozatgyár­tását is. Az óriás marókerekes kot­rógépekre főként a külszíni fejltésű (bányászat tart igényt. Többször előfordul, hogy az érc- vagy szénkincset borító fedőréteg, amelyet el kell tá­volítani, vastagabb, mint maga az ásványi réteg. Ilyen feladatok gazdaságos elvég­zésére valóban csak igen nagy teljesítményű gépekkel lehet vállalkozni. Az érc- és szénbányászat meitett gya­kori követelmény, hogy a cementgyártást kell ellátnia egy-egy marókeres kotrógép­nek nyersanyaggal. Ennek a munkának nagymértékben folyamatosnak kell lennie, hiszen a cementgyár is egyen­letesen folyamatos termelés­re van beállítva. Ilyenkor a legmegbízhatóbb kivitelű hidraulikus működtetésű ma­rókerete kotrókat állítják munkába, amelyek lehordó magassága 9—11 métert is elér. 0 magyar barlangkutatás úttörííje Száz esztendővel ezelőtt, a szlavóniai Opazován szüle­tett Kadic Ottokár geológus, barlangkutató. Egyetemi ta­nulmányait Zágrábban és Münchenben végezte. Apja horvát volt, anyja magyar, ő Magyarorezágot választot­ta hazájának. 1901-től 1935- ig, nyugdíjba vonulásáig a Földtani Intézetben dolgo­zott. Főleg földtani térképe­zési munkákat bíztak rá. 1911-től 1918-ig a Kansztot térképezte. Itt magánkezde­ményezésként sokat foglalko­zott a mészkőhegységek földalatti vízrendszerével és megvetette a karszthidroló- giának tudományos alapját. Akkor sokan megmosolyog­ták a „tudóshoz nem illő” kezdeményezést, ma fontos gazdasági szerepe van ennek a tudománynak: a karsztvi­zek révén igyekeznek segí­teni sok város és nagyüzem vízellátási gondján. Kedvenc kutatási területe a barlangok világa lett. E tekintetben nagyjelentőségű számára az a vita, amely­nek során kétségbe vonták, hogy Hermann Ottó he­lyesen határozta-e meg a miskolci—avasi ős­ember általa megtalált kő­szerszámainak korát. A Föld­tani Intézet ugyanis a kér­dés tisztázása végett megbíz­ta Kadicot, hogy rendszere­sen ássa fel a Miskolc kör­nyéki barlangokat. Ettől kezdve 1944-ig nem volt olyan esztendő, hogy ne vett volna részt valamilyen ása­táson. A barlangok iránti oltha- tatlanná vált szeretetét leg­jobban talán azok a sorok jellemzik, amelyeket a Tu­risták Lapjába írt: „Aki elő­ször lépi át valamely na­gyobb barlang küszöbét, kü­lönös, mondhatnám félelmes érzés fogja el a lelkét. Az örök sötétség hűvös birodal­ma, a barlang falain megje­lenő ámyékképek, a halotti csendben lecseppenő víznek visszhangja, a csobogó bar­langi patak moraja, a fejünk fölött elröppenő denevérek suhanása és a szebbnél szebb cseppkőalakulatok ékessége mind olyan szokatlan és misztikus jelenségek, ame­lyek gyerekkori meseköny­veink tündérországait tün­déreikkel és törpéikkel együtt juttatják emlékezetünkbe. S valóban a barlangok egészen különálló földalatti birodal­makat jelentenek, ahol mása vízfolyásnak rendje, más a kőzeteknek formai kialaku­Résilet az Aggteleki barlangból lása, más az ideszokott élő­lényeknek az életmódja. Itt rejlik a környező vidék ki­alakulásának földtani múlt­ja, itt találjuk meg az őskor állatvilágának csontmaradvá­nyait s ugyancsak itt leljük meg az ősember egyszerű kultúrájának emlékeit is.” Ezzel a lírai hangú vallo­mással összhangban állanak Kadfc tudományos eredmé­nyei: a barlangokban talált csontmaradványok alapján leírta és rendezte a pliocén és pleisztocén kor ősemlőseit; megkezdte és eredményesen folytatta a hazai ősrégészeti és ősember-kutatásokat; s emellett népszerűsítette a barlangturisztikát. A Szeleta-ibarlangban 1906- ban talált leletei szenvedélyes vitákat eredményeztek, a bécsi tudósok egyenesen ha­misításnak bélyegezték a re­mek kalcedon lándzsahegye­ket, de az 1911-es tübingai kongresszuson mái- a legne­vesebb szakemberek is köve­tendő mintaképnek ismerték el ásatási munkamódszerét. Kezdeményezésére a Magyar­honi Földtani Társulat 1910- ben egy barlangkutató bi­zottságot létesített, ebből fejlődött ki a Magyar Bar­langkutató Társulat, ezt éve­ken át ő vezette. Az 1913- ban megindított Barlangku­tatás című folyóirata újsze­rűségével, magas színvonalá­val, változatos tartalmú cik­keivel világviszonylatban is kiemelkedő helyet foglalt el. Az első világháború utáni súlyos gazdasági heyzetben a hatóságok, tudományos in­tézmények csakem teljesen megszüntették a barlangok feltárására folyósított támo­gatást, Kizárólag Kadicnak köszönhető, hogy a kutatások mégsem szűntek meg. önzet­len példamutatásával, lelkes előadásaival, nagyszámú cik­keivel, személyének varázsá­val olyan kutatógárdát ne­velt, Olyan turistákat szerve­zett be, akik — bár ezt a ki­fejezést akkor nem ismer­ték — társadalmi munkában végezték az ásatásokat, járták be a nehezen hozzáférhető zsombolyokat, ördöglyuka­kat. Az elengedhetetlenül szük­séges pénzt Kadic jóformán kikukenyrálta a kultuszmi­nisztériumtól, megyéktől, egyesületektől, gazdag földes­uraktól. így sikerült feltár­nia egyebek közt a bükki Kőlyukat, a Mexikói völ­gyet, a Subalyukat, a Peskőt, a Vértesben levő Csákvári barlangot. Az ő nevéhez fű­ződik a budai Várhegy bar­langjainak az úgynevezett török pincéknek a feltárása; többek közt olyan alsó paloe- tikumból származó kavicsesz­közökre bukkant, amelyek egyidősek a később felfede­zett vértesszöllősi ősemberrel. Bariangmúzeumot is létesí­tett itt. Élete egész folyamán állan­dóan írt, legalább kétszázöt­ven cikke, tanulmánya je­lent meg. Nagyobb művei közül jelentős A jégkorszak embere Magyarországon cí­mű összefoglalás és a cserép­falvi barlang (Subalyuk) mo­nográfiája. Utolsó éveiben több nagyszabású — és saj­nos kéziratban maradt — művet állított össze, a ma­gyar barlangkutatás történe­tét, teljes bibliográfiáját és a magyar barlangok átfogó monográfiáját. Vértesy Miklós

Next

/
Thumbnails
Contents