Szolnok Megyei Néplap, 1976. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-25 / 227. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976. szeptember 25. A és bolondok Három futballbíró sírni való és mulatságos kalandjai új színes magyar filmen. írta és rendezte SZÁSZ PÉTER Főszereplők: KÁLLAI FERENC és BODROGI GYULA BEMUTATÁSRA KERÜL: szept. 30. okt. 1. Kenderes okt. 2—3 Szajol okt. 4—5 Jászberény. Lehel okt. 7—10 Mezőtúr, Szabadság okt. 11—12 Túrkeve okt. 14—15 Kunhegyes okt. 16—17 Abádszalók okt. 18—19 Fegyvernek filmszínházakban. (727.) Köszönetnyilvánítások Köszönetét mondunk azoknak a rokonoknak, ismerősöknek, mun­katársaknak. barátoknak, szom­szédoknak. akik felejthetetlen fe­leségem, édesanyánk, nagyma­mánk HORVATH ISTVÁNNÉ szül. Szép Margit temetésén megjelentek, virágaikkal, koszo­rúikkal, részvétnyilvánításukka! fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család. Szolnok. Vágóhíd út 25. (758.) Hálás köszönetét mondunk a ro­konoknak, ismerősöknek, a VII. kerületi Nőtanácsnak, a Vörös- keresztnek, akik felejthetetlen drága jó feleségem, édesanyánk. nagymamánk, dédnagymamánk id. BlRŐ JÓZSEFNÉ temetésén ré§zt vettek, sírjára virágot, ko­szorút helyeztek és mély fáj­dalmunkban velünk éreztek. A gyászoló család. Szolnok. Hunor u. 26. (H. 544.) Köszönetét mondunk a rokonok­nak, ismerősöknek, a Beseny- szögi Kossuth tsz tagjainak, akik felejthetetlen édesanyánk, nagy­mamánk ÖZV. DANYI BOLDI- ZSARNÉ temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyez­tek és mély fájdalmunkban osz­toztak. A gyászoló család. Szol­nok. (H. 552.) INGATLAN SÜRGŐSEN eladó kétszobás, fürdőszo­bás, jó ház 1200 négyszögöllel, műút mellett. 5200. Török- szentmiklós, Sallai út 4. Balpataki Jó­zsef. (730.) kétszobás, csalá­di ház eladó, be­költözhetően. Tó­szeg, Móricz Zsig- mond út 35. Érdek­lődni du. 4—6. (729.) 500 négyszögöl telek eladó. Szajol, Tisza Antal u. 36. (638.) JÁSZBOLDOGHA- ZÁN beépítésre al­kalmas házhely sür­gősen eladó. Ér­deklődni lehet: szombat. vasárnap. Jánoshida. Fő út 1. Potyondi. (672.) SZOLNOK, Scheft- sik telepen kétszo­bás, családi ház el­adó, bekölözhetően. Érdeklődni Bimbó u. 24. alatt, 16 után és szombat vasárnap egész nap. (719.) SZOLNOK. Horog u. 23. sz. alatt kertes ház eladó. Érdek­lődni Dr. Csanády krt. 6. vm. em. 23. (742.) KÉTSZOBÁS fürdő­szobás házrész be­költözhetően eladó. Szolnok. Temető u. 6. Érdeklődni 16—18 óráig. (H.519.) KÉTSZOBÁS ház megosztott telekkel beköltözhetően el­adó. a Scheftsik-te- lepen. Érdeklődni: Szolnok. Keskeny János u. 50. ív. ern. 13. 18 órától. (H. 475.) SZOLNOKON, a Scheftsik telepen két­szobás, összkomfor­tos, kertes, családi ház beköltözhetően el­adó. Érdeklődni: Szolnok. Palla Ist­ván krt. 30. I. em. 2. (H. 319.) JÁSZBERÉNY, Al­mos u. 34. alatt azonnal beköltözhe­tő ház, 300 négyszög­öl telekkel eladó. Érdeklődni lehet Jászberény. Botond u. 1. (762.) ELADÓ Cibakházán 900 négyszögöl szép szőlő- gyümölcsös, házzal, kúttal. sür­gősen. Cibakháza, Üj szőlő 143. Mester. (H. 514.) kétszobás csalá­di ház 250 négyszög­öl telekkel beköl­tözhetően eladó. Szandaszőlős, Váci Mihály u. 29. Érdek­lődni 13 órától. (H. 525.) ELADÓ 400 négyszö­göl, építésre alkal­mas telek. Szanda­szőlős. Krúdy Gyula út 120. (H. 484.) KÉTSZOBÁS, kony- hás, félkomfortos családi házam alsó- épületekkel. 345 négyszögöl telekkel sürgősen eladom vagy Szolnokon másfélszobás. szö­vetkezeti lakásra, II. emeletig elcserél­ném. Tószeg. Dózsa György u. 10. (H.482.) KARCAG 1. sz. Ko­miszkertben jól jö­vedelmező nemes gyümölcsös eladó. Érdeklődni Karcag, Takács P. u. 23. (738.) SÜRGŐSEN eladó vagy bármilyen deb­receni lakásra cse­rélhető szolnoki Si­rály u. 1. alatti ker­tes kis családi ház. Érdeklődni vasárnap a 'helyszínen vagy Debrecen, Hatvani István u. 4. földszint 1. este. (732.) 1977 első felében át­adásra kerülő lakást vennék, tanácsi is érdekel. Nagypál István, Jászapáti. Berente út 4. (781.) EGYSZOBÁS. kom­fortos. családi ház 160 négyszögöl gyü­mölcsös telekkel el­adó. Irányár 350 000. Ürömhegy. Sziklay Sándor u. 6. Érdek­lődni Szolnok. Vár- konyi I. tér 8. III. 11. (786.) haromszobas. családi ház Szolnok. Május 1. u. l. sz. alatt, beköltözhetően eladó. Társasház építhető. Érdeklődni Szolnok. Aradi u. 2. telefon: 11-861. (H. 516.) ELADÓ 1051 négy­szögöl telek Kocso- roson. Szilvás út 28. Érdeklődni ugyanott. Bíró István. (771.) KARCAG központjá­ban kétszobás, össz­komfortos lakás el­adó. Érdeklődni Dobson Tibor. Kar­cag, Kálmán u. 12. 17 óra után. (770.) KARCAG. Marx u. 10. alatti ház és ugyanitt bontott épí­tőanyag eladó. Ér­deklődni délután 16 órától. (767.) NYÍL u. 3. sz. alatti kertes kétszobás csa­ládi ház eladó. Ér­deklődni Szolnok. Mátyás kir. u. 15. fisz. 2. Kiss. (H. 495.) ELADÓ kétszobás szövetkezeti lakás kp + OTP átválla­lással. Szolnok, Kun Béla krt. 5. I. em. 1. (H. 553.) 460 négyszögöl telek eladó. Szandaszőlős, Kiss János u. 55. (H. 540.) KÉTSZOBÁS, kertes­családi ház beköltöz­hetően eladó. Szol­nok. Rét út 74. Ér­deklődni kedden. szerdán 17—18 óráig. (H. 538.) _____________ Ö SSZKOMFORTOS, családi ház eladó. 400 négyszögöl te­lekkel. Üj szász. Nap u. 25. (790.) MASFELSZOBAS. szövetkezeti lakás eladó. Szolnok. Ba­logh B. u. 8. I. em. 7. Bástya étterem mellett. Érdeklődni 18 órától. (792.) KÉTSZOBÁS családi ház beköltözhetően eladó melléképüle­tekkel, 1600 négy­szögöl földdel. Jó­szágtartásra alkal­mas. Szolnok Alcsi lőtér 5/3 Nagy Jó- zsefné. (H. 550.) SZOLNOK. Veder u. 6. sz. alatti lakóház műhellyel, garázzsal eladó. (H. 533.) KERTES ház eladó, beköltözhetően. Ér­deklődni Szolnok. Előd u. 24. (H. 551.) GÉPJÁRMŰ IC írsz. Trabant Li­mousine műszaki vizsgázott sürgősen eladó. Megtekinthe­tő egész nap. Kun- szentmárton. Sza­badság út 41. (753.) FÉLÉVE vizsgázott CY-os Trabant 601 Limousine eladó. Kerekes, Karcag. Bercsényi u. 30/a. (740.) __________ S ZÉTBONTOTT 500-as Fiat egyben új gumikkal, áron alul eladó. Karcag. Déli temető. (780.) TRABANT 601 fehér IE írsz. eladó. Szol­nok. Kút U. 10 b. (784.) 60i-es Trabant és most műszaki vizs­gázott 250-es Jáwa eladó. Törökszent- miklós. Petőfi u. 39/d fsz. 2. (H. 539.) IZ-s Zaporozsec jó állapotban eladó. Szolnok. Palla I. krt, 34. fsz. 1. (791.) adásvétel HYBRO napos és előnevelt csirke kap­ható. Debrecen. Vá- mospércsi út Belle­gelő 112. (701.) MODERN. világos hálószobabútor 5000 Ft-ért eladó. Szanda­szőlős, Váci Mihály u. 29. Érdeklődni 13 órától. (H. 524.) ELADÓ jó karban levő négyszemélyes rekamié, két fotel. ebédlőszekrény. Szolnok. Ságvári krt. 81. III. 7. 7—9. 16—18 óra között. (H. 498.) SZÖLÖOLTVA- NYOK, lugasszőlők termelői áron. Díj­mentesen árjegyzé­ket küldök. Valiskó szőlész. Gyöngyös. Aranysas 3. (669.) ELADÓ 18 hónapos pej sodrott kanca és 6 hónapos ma­gyar csődör csikó. Kántor Menyhért. Szolnok. Ugar 126. (H. 520.) HÁLÓSZOBA bútor eladó. Szandaszőlős. Kiss János út 69. (H. 554.) 2 éves heréit, jó ko­csis. sötét pej. sür­gősen eladó. Pethő Béla, Jászberény. Tóth György u. 25. (új temetőnél) (737.) GEYER pianínó rész­letfizetési kedvez­ménnyel eladó. Szol­nok. Kassai u. 41. IV. em. 14. 18 órá- -tól. Telefon 15-162. (H. 497.) FRANCIA évelő szeg­fűpalánta tövenként 3 Ft-ért kapható. To­ronyi kertésznél. Bé­késcsaba. Botyánszki 27. (749.) ÜZEMKÉPES K—25- ös zetor fűrészgép­pel eladó. Karcag, Déli temető. (779.) JÓ karban levő szőlőprés, zúzó, hor­dó. ballonok eladók. Ecsegfalva. Kossuth u, 6. (778.) ___________ V ASKAPU, faanyag, hűtőszekrény eladó. Ugyanott szoba­konyha kiadó. Szol­nok. Hajnóczi út 33. (785.) EGYÉB KÜLÖNÁLLÓ épü­letben 3 helyiségből álló albérlet, gázfű­téses. október l-től kiadó. Szolnok. Vak Bottyán út 7. Érdek­lődni 18 óra után. (H. 513.)_____________ K ÉT helyiség kiadó, 6x4. 7x7 méteres mű­helynek vagy rak­tárnak. Törökszent- miklós, Lenin u. 113. (752.) ÉPÜLŐ vagy a kö­zeljövőben induló társasházba megfele­lő készpénzzel be­társulnék. Ajánlato­kat ..Belterület” jel­igére a kiadóba. (728.)_________________ TÖBB kiállításon ki­tűnő minősítést el­ért kétéves, rajzos, német juhász kan­nal sporttársi felté­tellel pároztatok. Zámbori, 5000 Szol­nok, Pálma út 15. (775.) KÜLÖNBÉ JARATÜ bútorozott szoba 1— 2 személy részére kiadó. Szolnok, Vár- konyi tér XI. em. 3. Érdeklődni estén­ként 19—20 óra kö­zött. (776.) SZŐNYEGET, kárpi­tozott bútort, sző­nyegpadlót lakásán tisztítok garanciával, kitűnő külföldi gép­pel. Érdeklődni ll-629-es telefonon 8—10-ig. 17—18-ig. (H. 537.) MATEMATIKÁBÓL rendszeres korrepe­tálást. érettségire, szakmunkás vizsgára felkészítést vállalok. ..Mérnök-tanár” jel­igére a szolnoki hir­detőbe. (H. 536.) LAKÁSCSERE ELCSERÉLNÉM Szolnok. Kossuth té­ri szoba- hallos, összkomfortos, gáz­fűtéses. tanácsi la­kásomat másfélszo­básra. ..Vosztok út” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 545.) SZOLNOKI kétszo­bás tanácsi lakáso­mat elcserélném há­romszobásra. ..Szol­nokon” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 535.) ELCSERÉLNÉM két­szobás, hallos, össz­komfortos, gázfűté­ses. udvari, tanácsi lakásomat másfélszo­bás. összkomfortos, tanácsi lakásra. ..Kertes előnyben” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 528.) ÄLKÄLMÄZUN k A SZOLNOKI POSTAGARÁZS gyakorlott gépkocsivezetőket, gépkocsi szerelőket és gépkocsi elektromos szerelőt vesz fel. Je­lentkezni lehet: Szolnok. Posta­garázs, Rékasi u. II. Irodaház mellett. (H. 511.) A SZOLNOKI VAS- ÉS FA­IPARI SZÖVETKEZET felvétel­re keres nagy gyakorlattal ren­delkező tmk-esztergályost és egy fő lemezlakatost. Jelentke­zés Szolnok, Ostor u. 1. sze­mélyzeti vezető. (H. 361.) A FINOMMECHANIKAI VÁLLA­LAT 2. sz. Gyára Törökszent- miklós, felvételre keres olajtü­zelésű kazánhoz kazánfűtőket. Jelentkezni lehet: Finommecha­nikai Vállalat 2. sz. gyár, Tö- rökszentmiklós, Dózsa Gy. út 17. munkaügyi csoport. (H. 493.) lyán. (751.) A SZOLNOKI TEJ­IPARI VÁLLALAT alkalmazásra keres nyugdíjas asztalost szajoli munkahelyre. Fizetés megegyezés Jelentkezés a vállalat és felvásárlási osztá­Tálalókonyhánk déli órákban négyórás foglalkoztatással női munkaerőt alkalmaz. VERSEG­HY GIMNÁZIUM Szolnok, Le­nin park. (H. 547.) A DATE MEZŐ­TÚRI MG GÉPÉ­SZETI FŐISKOLAI KARA felvételre keres egyetemi ok­levéllel rendelkező orosz-német sza­kos nyelvtanárt. Állandó alkalmazás esetén la­kást biztosítunk. Jelentkezés írásban, önéletrajz csatolásával. Mezőtúr, 5401. pf. 27. (774.) A MÁV SZOLNOKI JÁRMŰJA­VÍTÓ ÜZEM felvesz lakatos, diesel-járműszerelő lakatos, he­gesztő, esztergályos szakmunká­sokat, kazánfűtőket és segéd­munkásokat, valamint laboránst. Jelentkezés: Szolnok. Munkásőr u. 1. (H. 555.) A TISZAVIDÉK SZÖVETKEZE’’ I KÖZÖS VÁLLALAT (Szolnok, Vörös Hadsereg út 4.) takarító­nőt és elektromos targoncaveze­tői bizonyítvánnyal rendelkező targoncavezetőt vesz fel. (H. 556.) MEOS munkakörbe fémipari szakmával vagy középfokú vég­zettségű dolgozókat felveszünk. Jelentkezés Mezőtúr. Szolnoki út 31. KÖNNYŰIPARI GÉPGYÁRTÓ VÁLLALAT 8. sz. gyára, üzem- gazdasági osztályon. (710.) Négy órás munkaidőre konyha- lányt, nyolc órás munkaidőre takarítónőt felveszünk. Szolnok. Mátyás kir. úti iskola gondnok­sága. (H. 487.) Felvételre keresünk két gépész- technikust, (faiparigép-ismerettel rendelkezők előnyben), vala­mint fapiari gépmunkásokat be­tanított és segédmunkásokat. Jelentkezni lehet: GÖNGYÖLEG- ELLATŐ VÁLLALAT Szajol, Újtelep. (748.) KPM Szolnoki Közúti Igazgató­ság felvételre keres útburkolat­jel festési munkához fizikai dol­gozót. Magángépjárműveztői jo­gosítvánnyal előnyben. Jelent­kezni lehet Szolnok, Vörös Had­sereg útja 4. Forgalomtechnikai csoport. (782.) Dolgozókat alkalmazunk: felve­vői valamint fizikai és hírlap­kézbesítői munkakörbe. POSTA­HIVATAL Szolnok 2. MÁV Állo­más. (741.) AZ ÁLLATI FEHÉRJE TAKAR­MÁNYOKAT ELŐÁLLÍTÓ VÁL­LALAT szolnoki üzeme felvesz fűtőket, lakatosokat és segéd­munkásokat. 40 órás munkahét. Jelentkezni lehet személyesen az üzemben, Szolnok, Tószegi út 7. sz. (H. 506.) A TÜDŐKÓRHÁZ felvételre ke­res hentest. Jelentkezés szemé­lyesen, Szolnok, Vörös Csillag u. 32. (H. 522.) Felhívás! A TISZA CIPŐGYÁR kunszentmártoni gyáregysége fel­vételt hirdet női szak- és segéd­munkás munkakörbe. Felvételi korhatár 14 évtől. Kereseti le­hetőség kollektív szerződés sze­rint. Hatórás műszakot is tu­dunk biztosítani. Jelentkezni le­het: Kunszentmárton. Vég u. 27. sz. A Tisza Cipőgyár kunszent­mártoni vezetősége. (587.) Hirdetmények A VT VB Városgazdálkodá­si Intézmény értesíti Szolnok város lakosságát, hogy talaj- erőgazdálkodási üzemegysé­ge — Szolnok, Nád u. 1. sz. alatt — minden héten keddi napon 18 óráig ügyfélfogadá­si szolgálatot tart. Az ügy- félfogadás ideje alatt szemé­lyesen vagy a 12-927-es tele­fonszámon lehet a derítő és ürgödör tisztítási igényeket bejelenteni. Minden héten szerdán és csütörtökön 18 óráig munkavégzési ügyeletét tart azok részére, akik mun­kájuk .miatt csak a fenti idő­ben tartózkodnak otthon. (H. 523.) * * ♦ Mozigépész- és üzemveze­tői levelező tanfolyam indul október hónapban Szolnokon. Részletes felvilágosítás kap­ható a mozik vezetőitől és a Szolnok megyei Moziüzemi Vállalatnál. Szolnok. Koszo­rú u. 4. sz. telefon 12-877. Je­lentkezési határidő szeptem­ber 30. (726.) A TITÁSZ Vállalat Szóin ki Üzemigazgatósága köz hogy a Szolnok Vörös Ha sereg úton a Dohányferme táló Vállalatnál és a Szólni Landler J. úton a Gyógyszí tári Központnál építi transzformátorállomásokat 1976 szeptember 29-én 8. órakor feszültség alá helye: Ettől az időponttól a trans formátorállomás villamos b rendezéseinek érintése él« veszélyes. A kábelek és transzformátorállomás ro gálását a törvény bünteti. (741 * * * A TITÁSZ Vállalat Szó noki Üzemigazgatósága ért siti a lakosságot, hogy Szó nők ceglédi úton lefekteti lkV-os földkábelt 1976 sze tember 27-én feszültség a helyezi. Ezen időponttól berendezés feszültség ala lévőnek tekintendő. A lét sítmény rongálását a törvén bünteti. (783 Közületek és magánépíttetők transzportbeton szükségletét azonnali kiszolgálással biztosítjuk munkaszüneti napokon is. Beton- és Vasbetonipari Müvek szolnoki gyára Szolnok, Panel u. Telefon 13-510/30-os mellék (H. 469.) Felhívjuk tüzelő-vásárlóink figyelmét, HOGY 1976 ÉVI HITELAKCIÓS tüzelő-utalványok CSAK SZEPTEMBER 30-IG VÁLTHATÓK BE! Kérjük azokat, akik még utalvánnyal rendelkeznek, annak beváltása érdekében mielőbb KERESSÉK FEL AZ ÁLLAMI ÉS SZÖVETKEZETI TÜZÉP-TELEPEKET. AZ AKCIÓ MEGHOSSZABBÍTÁSÁRA NINCS LEHETŐSÉG. (789.) Centrum Áruház Szolnok centrumában Szolnok, Ságvári krt. 30. NYITVA: hétfőtől — péntekig 9-től 18 óráig szombaton 9-től 16 óráig Ruházati és vegyes iparcikkekben nagy áruválasztékkal várjuk kedves vásárlóinkat! (H. 249.)

Next

/
Thumbnails
Contents